Az időmilliomos
Sok embernek célja a pénzügyi függetlenség elérése, annyi pénz felhalmozása, ami kitart az élete végéig.
Komoly mozgalommá vált a FIRE, az extrém korai nyugdíjazás, amikor 30-35 éves emberek akarnak nyugdíjba vonulni, hogy úgymond elkezdhessenek élni.
Kíváncsi voltam, mi lett ezekkel az emberekkel, mihez kezdtek az életükkel, miután már nem kellett dolgozniuk.
Az egyik leghíresebb blogger évi(!!!) hétezer dollárból élt és állítólag él azóta is, talán harmincévesen vonult nyugdíjba.
Három évig japán kardművészetet tanult meg inline hokicsapat tagja lett, aztán visszament dolgozni egy brókercéghez, ahol lehúzott még négy évet. Aztán órákat kezdett szerelni és asztaloskodni. Nekem kívülről úgy tűnik, nem nagyon tudott magával mit kezdeni az úgymond nyugdíjas évei alatt.
Többeknél (ha nem is mindenkinél) azt látom, hogy előbb-utóbb valami munkahelyen kötnek ki vagy vállalkozásba kezdenek. Ha mást nem, folytatják a blogírást, előadásokat tartanak és így tovább.
Valaki mondta, hogy a munka abbahagyása után sem valósította meg azokat az álmokat, ami miatt ki akart lépni a munka világából. Elfolytak a napjai, rá kellett döbbennie, hogy nem a munkahelye akadályozta meg abban, hogy zenét írjon vagy fessen vagy csináljon bármi mást. Önfegyelemre van szüksége, hogy rendezettek legyenek a napjai.
Egy másik korai nyugdíjas eladta a weboldalát rengeteg pénzért, de nem tudott örülni a pénznek, úgy érezte, mintha a gyerekét adta volna el és azóta is bánja, hogy értékesítette az oldalt. Bár nem mondta ki, de szerintem ő is az ürességgel küzdött, szívesebben folytatta volna az írást (a “munkát”), hiába kapott sok pénzt, nem tudott mit kezdeni magával.
Nagyon sokan vannak ezzel így, a normál időben nyugdíjba vonulók is. Gyűlölik a munkájukat, alig várják, hogy ne kelljen többé dolgozniuk, de aztán hirtelen nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel. Kiderül, hogy a munka adott keretet a napjaiknak és gyakran értelmet is. Munka nélkül pedig csak az üresség marad, a tévénézés, a felesleges internetezés és ezekhez hasonló dolgok. A vakáció és a nyaralás addig értékes, amíg rendkívüli extra. Ha már nem kikapcsolódás valahonnan, az is gyorsan unalmassá tud válni.
Gyakran ráfogjuk a munkára, hogy azért nem valósítjuk meg az álmainkat, mert dolgoznunk kell. Amikor már nem kell, kiderül, hogy akkor sem valósítjuk meg ezeket az álmokat, vagy az álmokról derül ki, hogy addig voltak csak vonzóak, amíg álmok voltak, amikor valósággá lettek, már nem is annyira izgalmasak. Vagy csak az első néhány hétben azok, utána már érdektelenné válnak és kereshetünk új elfoglaltságot vagy gyárthatunk új álmokat, amik izgalomban tudnak tartani bennünket, amíg meg nem valósítjuk őket.
Az ember gyakran becsapja magát: ha majd gazdag leszek, boldog ember leszek, ha majd nem kell már dolgoznom, boldog ember leszek, ha majd lesz egy családom, boldog leszek, ha majd sikeres és ismert ember leszek, boldog leszek és így tovább.
S amikor elérsz odáig, hogy már nem kell dolgozni, gazdag vagy, híres vagy és így tovább, kiderül, hogy délibábbá lett a boldogság, csak távolról tűnt hűs vizű tónak és vonzónak az addigi cél, amíg messze voltál tőle.
S nem azt mondom, hogy nem jó az anyagi függetlenség, ha nem kell dolgoznod a megélhetésért. De gyakran akkor jön rá az ember, hogy semmi értelme a napjainak, amikor már a munka sem tölti ki az ébren töltött idő nagy részét. (S fordítva, munka mellett is lehet értelme a napjaidnak.)
Ha nem tudod, miért élsz, mi a célja az életednek, mi tesz boldoggá, kiegyensúlyozottá a jelenben, nem leszel boldog a jövőben sem. Ha nem vagy elégedett az élettel amíg dolgozni jársz, nem leszel elégedett akkor sem, ha már nem fogsz dolgozni. Sőt, az illúzió elvesztése miatt valószínűleg boldogtalanabb leszel, mint voltál, mielőtt elérted volna vágyaid beteljesülését.
Ezért törekedj az anyagi függetlenségre (ha nem is feltétlen olyan extrém módon, mint a sok “korai nyugdíjas”), de ne hidd, hogy a munka miatt nem tudsz teljes életet élni.
Igaz az utóbbi időben hozzácsaptam még 4 napot másodállásként egy olyan szakmában, amit mindig ki akartam próbálni. Sokan kérdezik és nem értik, hogyhogy nem unatkozom és mivel tudom eltölteni az időt. Olyan szinten keretek közé vagyunk szorítva, hogy nélküle már sokan azt érzik, hogy “szétesik” a napjuk.
Mit csinálok? Élek, teszek-veszek. Számomra ennek van értelme. Amúgy egy átlagos napom az, hogy felkelek reggel 8-8:30 körül (feleségem ekkor már a munkában van), megcsinálom a reggelit, amíg megeszem és utána kb 1-2 órát olvasgatok. Utána elmegyek edzeni/futni. Mire ezzel megvagyok már délután 1 óra körül jár. Zuhany és ebéd és már azon kapom magam, hogy 14-14:30 van.
Folyt…
Szóval máris délután van. Ekkor nagyon változó a dolog. Olvasás, filmnézés, ügyintézés, autómosás, lakás karbantartás, továbbá a főzésen kívül minden mást én csinálok itthon, szóval sokszor még túl gyorsan el is megy a nap. Van egy kényelmes, de tevékeny folyása a dolognak.
Sohasem érzem úgy, hogy unatkozom, sosem érzem azt, hogy nincs mit tennem. Ha pl ezt a blogot olvasom, kommentelek, vagy bármi mást olvasok a neten, én nem tekintek arra úgy, hogy kidobott idő, semmittevés.
Olyat sem éreztem soha, hogy ennek mi az értelme, mi a célom, hová vezet. Az anyagi biztonság megvan, a megtakarítás megy, lakhatás rendben. Ezeken felül csak annyi a “célom”, hogy éljem az életemet/életünket.
Sőt, nekem ez a megszokott. A hónapban lesz egy továbbképzés 3 napos, reggel 8-16-ig. Már most nyígok, hogy de furcsa lesz, semmire sem lesz majd időm, mert utána indul csak a napom.
Ha megnyerem a lottó ötöst,bebizonyítom hogy én egy hatalmas kivétel vagyok ebből a szempontból.Ez az írás arra vonatkozik,akinek csak 1 hobbija van. Azt csinálja 4-5 hónapig, aztán megunja, és jön az “üresség”.
Nekem meg van 3 hobbim amit megszállottan űzök,de ezek közül egyik héten az A érdekel egy kicsit jobban, másik héten a B, aztán meg a C. Ezeket 30 éven keresztül tudnám váltogatni, ha beleunok az egyikbe, jöhet a másik.
De amúgy a hegedűművészek sem munka mellett gyakorolnak napi 8-10 órát intenzíven, éveken keresztül, nem megunva…. El lehet magadat foglalni, ha “beleásod” magad valamibe!!!
Én egyébként az ellenkezőjére, a kilátástalan napi robot miatti kiégésre is látok rengeteg negatív példát a környezetemben. Míg pár év gyötrődés egy szokványos munkahelyen, látványosan beszürkíti, megtöri? az emberek többségét (ilyenkor mondja azt a népnyelv, hogy “megkomolyodott”, “benőtt a feje lágya”), addig én ugyanolyan derűs és laza vagyok, mint a húszas éveim elején. Fantasztikus érzés, hogy szinte a gyerekkorom óta folyamatosan, teljesen szabad vagyok. Mert szerintem, ha van egy jó-közepes életszínvonalad, utána már ez a legnagyobb érték!
Akkor bocs. Megyek is szabadságra. 🙂
Miért kell mindenkinek valami fantasztikus célokat kitűzni, és felfedezni a követekező vírus ellenszerét? Ha meg nem sikerül depressziósnak lenni.
Miért kell minden tevékenységben értelmet keresni? Pont ez öli ki a gyerekekből a kíváncsiságot, hogy mondják nekik, hogy ennek semmi értelme, majd én megmondom minek van értelme.
Miért nem lehet örülni a kis dolgoknak?
Miért kell dolgozni azért, hogy elmehess nyaralni, ahol elvered az összes pénzt, amiért éjt-nappallá téve dolgoztál? Azért vágysz a “nagy utazásra”, mert szívsz egész évben, és “megérdemled”.
Miért baj, ha valaki több dolgot is kipróbál, és nem egyvalamiben “teljesedik ki”?
Ha valaki 40 évet nem egy helyen tölt, akkor már nem találja önmagát?
Irta itt fenn valaki: kisebb magyobb kozossegekert. Jotekonykodj, dolgozz karitativ cellal, tegyel a tarsadalomert. Oszd meg a tapasztalataid azokkal, akiknrk szuksege lehet ra.
Tanits, akar ugy is, hogy elvegzel egy pedagoguskepzot es ezt vegyitve a taoasztalataiddal tudod a jovo genereracioit epiteni.
Szomoru, hogy a tarsadaunkban mennyire nem jelenik megez,de ertheto, nem nagyon lattunk jo mintat a legtobben (tisztelet a kivetelnek)
Vitatkozni az allaspontommal er!
Pszichológustól tanultam: az életnek nem érdemes az értelmét keresni. Aki ürességet érez, az menjen pszichológushoz. Elmondom, hogy miért: sok ember, aki 30-40 éves korára mindent elér komoly pszichológiai problémával küzd (általában érzelmi, anyagai, stb nehézségekből jön), ami hajtóerőként funkcionál. És amikor odaér, akkor összeomlik, azért, mert addig a tetteit az üresség elől való menekülés motiválta, és most az üresség megtalálta. A kiegyensúlyozott emberek mindig tudnak dolgozni, és mindig tudnak pihenni is, mert folyamatosan váltanak egyik szerepből a másikba (így persze lassabban is haladnak, de nem égnek ki soha, az utolsó pillanatig tudnak nyitottak, viszonylag derűsek/aktívak maradni).
Sokat nem teszek hozzá a világ fejlődéséhez, de az megnyugtat, hogy próbálok minél kevesebbet ártani. Csak akkor ülök autóba, ha muszáj, gyalog és kerékpárral megyek mindenhova. Repülővel nem tervezek utazni. Nem eszek húst, tejterméket is csak nagyon keveset. Próbálok minél többet adományozni.
Célom minél több magyar túraútvonal bejárása, csak ezzel az egy hobbival el lehet tölteni bármennyi időt, de tanulok hangszeren játszani is.
Nem gondolom, hogy mindenki arra termett, hogy megmentse a világot vagy nagy dolgot tegyen le az asztalra. Ha 5 év múlva meghalnék és esetleg a mennybe kerülnék ott megköszönném ezt a 45 évet
S az ember célja e küzdés maga.”
(Madách Imre)
Csak nehogy a vegen megkapd, aztan pont ahogy Kiszamolo irta nehany peldaban, te legy a vilag legboldogabb embere 2-3 hetig vagy honapig. Aztan meg a vilag legnyomorultabb embere, aki nem tud magaval mit kezdeni. De nekem aztan mindegy.
Nagyon igaz ez is.
De cél nem csak a munka lehet, sőt a belülről jövő célok felé az út motiválóbb, mint amit meg kell tenned, hogy megélj.
A Covid elején a 6 hét kényszerszabadság végére, boltbezárások, kijárási korlátozások ellenére tudatosult bennem: Soha többé nem akarok dolgozni. Nem értettem akkor, hogyan fért eddig bele az időmbe a munka. Aztán újra dolgozni kezdtem Home officeban és rájöttem: Úgy, hogy ismét rohannom kell mindenhova, hogy legalább pár dolog beleférjen napomba, úgy, hogy kevesebb időm maradt ismét a gyerekemre, a családomra és arra is hogy tanuljak valamit.
Ismét szendvicset eszek reggelire, főzés helyett…
Totál más lenne úgy dolgozni, hogy nem annak a meglètètöl függ a megélhetésem és ha abbahagyom akkor az nincs kihatàssal a megèlhetèsemre.
Nagy hazugság az, hogy akkor keress olyan munkát ami a hobbid és akkor majd pénzt is keresel meg élvezed is a munkát. Persze néha össze tud jönni, ha programozás a hobbid és akkor az a munkád is. De ha nekem a természetjárás a hobbim, abból hogy csinálok pénzt? Nem, nem akarok blogolni, videókat készíteni, a túrázás maga a hobbim, nem a magamutogatás. Igen is jó sok pénzt akarok keresni, hogy ha utána természetvédelmi őr akarok lenni minimálbérért, akkor beleférjen a 3-4 egyetem, meg a semmi pénzért való munka. Amúgy meg kösz nem. Vagy tanár, stb.
Ha ezt tudom, hogy van ilyen Győrben, elmentem volna kiváncsiságból. (Meg egy köteg névjegykártyával, amin csak a számlaszámom van, hátha 🙂 ) jó lenne tudni, ki hogyan érte el ezt a szintet. Nekem nagy valószinűséggel sose fog összejönni, de nem is nagyon hajtok rá. Szerintem én sem tudnék mit kezdeni a hirtelen jött sok szabadidővel. Aztán csak belejönnék 🙂
Azok, akik havi,évi pár nap munkából vígan megélnek, ők mit csinálnak? Másik posztok alatt gyakori a panaszkodás a kevés szabadidőre, meg a munkaidőn túli otthoni melóra, nincs idő erre-arra, itt meg mindenki az ellenkezője 🙂
Ha alárendeled magad egy magasztos (de mégis e világi) célnak, ami a rövid, kicsinyes, fogyasztás orientált átlagemberi léten túlmutat, akkor jó eséllyel mindig lesz egy iránytűd és elegendő motivációd arra, hogy tovább lépj a következő feladatra.
Ha nem a téged zsákmányállatnak tekintő munkáltatód szekerét tolod, nem fogsz kiégni sem.
Ezért kell minél nagyobb függetlenség, hogy magadhoz vonhasd a döntés jogát.
Ha lelki válságban vagy, keress egy olyan célt, ami túlmutat rajtad, pl. hozz létre egy olyan alapítványt, ami méltó hozzád.
Pl. tanulni vágyó szegény gyermekből biztosan több van, mint ahánynak lehetőséged van segíteni.
Szóval ha a néhány százmillió, dollárban van meg, az is kevés lesz.
Ha van egy munkahelyed, ami jól fizet, jól érzed magad ott, akkor már el is érted a pénzügyi függetlenséget. Persze ez nincs így az emberek nagy részénél, ezért az első döntés, hogy lehúzod ott azt néhány évtizedet nyugdíjig vagy csak azért dolgozol, hogy a későbbiekben megszabadulj a munkától. Azon keveseknek akiknek ez utóbbi sikerül, nem hiszem, hogy az a sorsuk, hogy utána céltalanul ténferegjenek a világban. Ha visszamegy dolgozni az sem kudarc, hanem egy döntés. Kipróbálta, nem érzi jól magát, döntött. A lényeg, hogy a saját kezében van az élete.
Az egész FIRE dolog lényegi eleme, hogy bizonyos szinten kivonulsz a társadalomból. Ennek pozitív és negatív következményeivel.
Én napi 10 órás munka után örülök, ha futok egyet, meg uszodába odaérek. Sokkal többet csinálnék, de nincs rá lehetőségem.
De miért ülnék le ezután. Dolgozok, azt amit szeretek és annyit amennyi jól esik.
Továbbra is ülök a gép elött munkával, de csak érdekes projekteket vállalok és csak fél munkaidőben.
A másik fél munkaidő elég sportra, családra, tanulásra vagy semmittevésre. Többet barkácsolok, vettem bárányokat, szebb a kert.
Korai nyugdíj nem egyenlő a TV nézéssel. Egyszerűen csak egy jobb minőségű életet jelent.
megvalósíthatna amit Ő szeretne. Sokan írtak itt különböző célokat, de azokkal sem feltétlenül értek
egyet. Eleve a kiinduló ponttal. Ha az ember elérte az anyagi függetlenséget akkor élhet akár saját
magának is, nem feltétlenül hedonista módon, de akár úgy is(ki vagyok én hogy a másikat megítéljem a
saját mércém szerint), nem kell hogy kőbe vésett céljai legyen senkinek, ahány ember annyi féle ugyanis.
Viszont addig amíg nem éri el az anyagi függetlenséget addig az kellene hogy a célja legyen. A cél
határozza meg őket, pedig fordítva kellene élni az életünket. Valaki ezt valaki felismeri, valaki csak
sodródik az árral, pedig az emberek 80-90 %-a nem szereti a munkáját, csak azért dolgozik hogy
hónapról-hónapra megéljen valahogy, és ebből nagyon kevesek tudnak csak kitörni ilyen-olyan okok miatt.
A pozitív tapasztalatom ezzel összefüggően az, hogy az anyagi helyzetemmel összefüggően már nagyon magabiztosan tudok NEM-et mondani bizonyos munkahelyi szituációkban.
(Most már csak az új FIRE napirendet kell kitalálni…)
Persze lustának is lehet lenni, meg sorozatokat bámulni, ez nem bűn. Csak fejben kell rendet rakni, hogy kielégít-e a semmittevés, vagy nem.
Megy itt mindig a sírás-rívás az anyagiakról, meg a kiégésről, de szinte alig ír valaki a családjába fektetett energiáról, komoly hobbikról, célokról. Helyette coach…
Viszont amíg van 18 év alatti gyerek, addig nem hiszem, hogy jó ötlet abbahagyni az aktív munkát.
Mondjuk úgy, hogy dolgokat felügyelek és továbbítok különböző rendszerekben. Sima alkalmazott vagyok. A kulcs az, hogy a havi 168 óra kötelező, de nekem 1 alkalom 24 óra. Továbbá be van még írva ilyen-olyan tevékenység plusz óráknak, valamint havi 2-3 nap szabadság és így jön ki ez a 4-6 nap.
jobb, ha előbb abbahagyja.
Aki túl élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal,ékkővel teli kamra:
megőrízni senkise bírja.
Kincs, gőg, rang egyszerre:
Mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség.
Van egy régóta nagyon jól működő családi vállalkozásuk (Völgység-Trans)
Az egész család a vállalkozásban dolgozik, így Szabolcs sem unatkozik sőt, maximálisan kiveszi a részét a munkából, ha az szükséges.
Egyébként az egész családja mérhetetlenül intelligens és előrelátóan gondolkodók minden területen.
Neki valóban összejött, de az összetartó családról ez szintén elmondható.
Nyugdíjig meglesz.
“Csak nehogy a vegen megkapd, aztan pont ahogy Kiszamolo irta nehany peldaban, te legy a vilag legboldogabb embere 2-3 hetig vagy honapig. Aztan meg a vilag legnyomorultabb embere, aki nem tud magaval mit kezdeni.”
Látom, nehéz elképzelni, amit mondok. 🙂 Pedig ez 100%-ig biztos. Akár évszázadokig is el tudnék élni teljes boldogságban munka nélkül, annyira nem hiányzik. Semmiféle pénzért végzett munka. A feleségem dettó így gondolkodik, többször meg is beszéltük, hogy számunkra hihetetlen, hogy van ember, aki nem tud meglenni munka nélkül. 🙂
Nagyon szívesen bütykölök, barkácsolok magamnak, akár naphosszat is, de hogy pénzért kelljen másnak dolgoznom, vagy a saját vállalkozásomon, az nekem (nekünk) mind csak kényszer.
Na mindegy. Tudom, hogy sokaknak hihetetlen, pedig ezek a tények.
– anyagi függetlenség a cél/vízió, közben kemény keretek közé van szorítva minden kiadásuk,
– általában úgy halmozzák fel a vagyont, hogy egy szakmában kiemelkedő eredményeket érnek el 30-40 éves korukra, majd képesek eldobni ezt s visszavonulnak, ahelyett, hogy profitálnának az addig szerzett tapasztalatukból/szaktudásukból,
– életmódjukká válik minden általuk hozott szabály kemény betartása, ( a spórolás és felhalmozás jegyében) majd a cél elérése után ott a teljes szabadság – ez 2 teljesen ellentétes életforma,
– és akkor nem beszéltünk barátokról, családról, társadalmi közegről, stb.
Gondolatkisérletnek jó, olvasni róla, szórakozásképp megfelelő, 1-1 eleme talán hasznosítható, de az egészet nem kell komolyan venni.
Pénteken felhívott a közvetlen főnököm, hogy kaptam 2 hónap jutalmat. Megköszöntem, örülök neki, ennyi.
Az anyagi függetlenség roppant nagy előnye, hogy nem idegeskedek már betarthatatlan határidőkön és hülye főnökökön.
ugyanis aki a korábbi megfeszített heti 40-80 munkaóra helyett már csak heti 20 órában végzi a következő tevékenységeket:
– blogot/könyvet ír FIRE-ről,
– befektetéseit kezeli,
– ilyen olyan plusz tevékenységgel némi pénzt keres,
hadd áruljam el nektek, hogy ez nem FIRE, hanem FÉLÁLLÁS (heti 20 munkaóra)