Bandi tanya
(Még) itt a nyár, a nyaralás ideje. Kisgyerekes szülőként arra jutottunk, hogy a 3 és 5 éves gyerekeket teljesen felesleges külföldre vinni, egy ekkora gyereknek nem sok különbség van a sarki homokozó és a tengerpart fövenye, a helyi strand és a tenger vize között. Ami viszont számít, hogy egy négyórásnak mondott repülőút igazából 12 óra utazást jelent, amit egy héten belül kétszer megtenni nem éppen kisgyerekeknek való mutatvány.
Így maradt a belföldi utazás. Tavaly hotelbe mentünk, de eléggé sokalltunk egy hétre 300-350 ezer forintot, annyit azért messze nem ért a hotel és a napi kétszeri étkezés, így idén maradtunk a magánszállásoknál.
Mórahalmot választottuk, nagyon jó a fürdője, rossz idő esetén pedig közel van Szeged.
Találtunk egy tanyát, de nem ám valami operett-farmot, hanem rendes tanyát, vályogházzal, nádtetővel, búboskemencével, sparhelttel, tehenekkel, bocival, tyúkokkal, kecskékkel, nyulakkal, macskákkal és minden mással.
A gyerekeknek nagyon tetszett. Minden reggel állatokat etettünk, füvet szedtünk a nyulaknak és a kecskéknek, kenyérmorzsát szórtunk a tyúkoknak, négyhetes macskákat dögönyöztünk, este kecske és tehénfejést néztünk és természetesen újra megetettünk minden állatot, sőt húztunk vizet is a teheneknek. Megtanulták, hogy működött a búbos kemence, a sparhelt, a faszenes vasaló, hogy szitálták a lisztet és dagasztották a kenyeret a fateknőben és hogy csinálják a sajtot.
A négy napért fizettünk 41 ezer forintot idegenforgalmi adóval együtt, kaptunk kecskesajt-kóstolót, sőt egy tál madártejet is a háziaktól. (Ők a szomszédos házban élnek.)
Ha még elmennél valahová a nyáron óvódáskorú gyerekekkel, ezt vagy valami hasonló tanyát bátran merem ajánlani, a gyerekek minden percet élveztek és napi kicsit több mint tízezer forint négy főnek egy teljes házért igazán nem sok.
Néhány kép a tovább gomb után, de a honlapon is találsz fotókat.
Nagyon köszi tippet! Idén még nem esedékes, de pár éven belül hasonló programokat szeretnénk. 🙂
Aztán pedig, ki tudhatja, lehet, hogy ezen bejegyzés hatására felveszik a versenyt a top esküvői helyszínekkel, ahol adott év tavaszán már a következő év minden szombat estéje is foglalt 🙂
Hosszú távű memóriateszt, fogok-e emlékezni pár év múlva? A linket minden esetre elmentettem 🙂
Kiszamolo, nem gondolkodtal meg konyv kiadasban? tobb blognak eleg jol sikerult.
mindenesetre, pls szolj, ha bezarnad a boltot, h elotte meg tudjunk csinalni mentest.
rengeteg idot allo, orok ervenyu iras szuletett az elmult evekben, koszonet erte!
De azért remélem az átlagolvasó ennél egyszerűbben is lementi az őt érdeklő oldalakat.
De van ám kikapcsológomb is a telefonon vagy repülő üzemmód. 🙂
Persze azért nem hagytuk nyitva az ajtót feleslegesen.
Lehet még tüzet rakni, meg szalonnát sütni, na nálunk az a legnagyobb sláger! Úgy néz a fiam az apjára, mikor az tüzet rak, meg magyarázza hogyan kell, mint valami félistenre 🙂
/Titkon reméltem, lesz kép Miklós gyerekeiről 😀 /
jópofák az állatok :-))
de hogy Mórahalom mint jó fürdő? azt hiszem az ország szinte összes fürdőjében jártam már, a legutolsók között van. különösen ínyenc megoldás a medencék közötti szimpla ajtók.
Nem egy módja van a trágyát higiénikusan kezelni (sőt, hasznosítani).
Tanya ≠ legyek.
Örülök, hogy megosztottad ezt velünk, így még jobban úgy érzi az ember, hogy szerencsés környezetben él, és nem hiányzik a nagyváros. 🙂 Köszönjük.
Amúgy a Balatonnál is lehet -IDŐBEN- ilyen low-cost helyeket (10.000Ft/nap 4 főre), házakat foglalni szabad strandhoz közel.
Fél füllel hallottam, hogy ha a hajtástól, irodától, saját cégedtől stb. nagyon ki vagy készülve, vannak már helyek (talán nem belföldön), ahol fizethetsz azért, hogy terápiaként kb. földet kapálhass. 🙂
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok (ha lehet annak mondani), hogy fejlesztőmérnökként irodában is dolgozom, itthon pedig várnak az állatok és velük is foglalkozom. Igazából néha az a kikapcsolódás, hogy az irodában lehetek, valamikor pedig az, ha az állatokkal. Hangulat függő, de épp ezért mondanám szerencsés helyzetnek, hogy lényegében válogathatok. 🙂
Teljesen ledöbbentek, hogy vannak még olyan részei az országnak ahol a verandán merik hagyni a dísztárgyakat és a padokat, asztalokat. 🙂
Nagyon hálásak voltak és azt mondták örök élmény maradt nekik és gyerekeiknek a tanyán és környékén eltöltött négy nap 🙂
Gyerekeknek gyakorlatilag mindegy hova megyünk nyaralni, fő hogy kiszakadjon a megszokott környezetből és együtt legyen a család.
Ennek ellenére, ha egy hétre nem is, egy hosszú hétvégére lehet kipróbálnám ezt is.
Igaz, nem belföldön, de Ír, FRancia és Ausztrál bácsik farmjaira (és állataira) kell vigyázni, amig őkelme nyaral a bahamákon. Én már nagyon ki akarom próbálni!
“a 3 és 5 éves gyerekeket teljesen felesleges külföldre vinni, egy ekkora gyereknek nem sok különbség van a sarki homokozó és a tengerpart fövenye, a helyi strand és a tenger vize között.”
Ez most komoly? Szerinted nincs különbség, a kifejezetten egészséges, természetes sós tengervíz (nyugodtan nyelhet belőle a gyerek, az orrába is kerülhet semmi baja nem lesz, sőt a légutakat is tiszticcsa 🙂 ( allergiás, asztmás gyerekek 1-2 hét tengerparti nyaralás után gyakorlatilag új emberként térnek vissza)) vagy az agyonklórozott strand esetleg az algaszagú Balaton között? Ahol ha valaki belepiszkít a vízbe, akkor másnapra az egész partszakaszon hasmenéses járvány lesz ? Vagy a ciánszennyezett Tisza esetleg?
archive.org/web/
Nem tudom hogy működik, de a 10 éve megszűnt honlapomat is megtaláltam. Kiszámoló is rajta van;)
Ill. ajánlom pl Kőkaput. Gyönyörű hely (ha jól emlékszem ott sincs térerő). Nem reklámként pakolom be a linket: kokapu.hu/
Az én gyerekeim nem asztmásak és soha semmi bajuk nem lett egyetlen tóban és strandon se.
3 éves gyerek amúgy se a tengerben fog pancsolni, hanem a hotel szintén klóros medencéjében.
Nem tudom miért írsz 24 órás utazásról? Budapestről 6-8 órás autózással nagyon jó olasz, szlovén, horvát tengerpart szakaszok érhetőek el.
“Meg az sem, ha történik valami, itthon vagyunk-e, vagy a világ végén egy üdülőközpontban.”
Volt itt valami post mostanában az utasbiztosításokról 🙂 Illetve az előbb is írtam, jó tengerparti helyekért nem kell a világ végére menni.
“Az én gyerekeim nem asztmásak és soha semmi bajuk nem lett egyetlen tóban és strandon se.”
Az enyém sem 🙂 Csupán sokkal nagyobb az esélyed, hogy a strandon a gyermekmedencében a fenekét áztató bőrbeteg nénitől (láttam már ilyet) kaptok el valamit, vagy a hazai édesvizekben gyorsan szaporodó kórokozók okoznak valami galibát, mint, hogy a tengervíztől legyen bármi baja a gyerekeknek.
Mi a fiammal 2 éves kora óta tengerpartra járunk és nagyon élvezi egyébként.
Engem néhány évesen csak a balatonra vittek a szüleim, mert akkoriban az volt elérhető, mégis vannak róla kedves emlékképeim, így szerintem egy 5 éves már simán szerez élményeket a tengerparton.
A másik, hogy attól, hogy gyerekem van, akinek mindent szeretnék megadni, még nem szoríthatja teljesen háttérbe magát a két szülő, így ha a szülőknek fontos a tengerparti kikapcsolódás, akkor oda (is) kell menni, mert a gyereknek boldog és kipihent szülőkre is szüksége van, legalább annyira, mint homokozásra 🙂
Néhány év múlva majd megírom, hogy nekünk mennyire válik be, ha a gyerekeket magunkkal cipeljük a tengerpartra 🙂
Az itthoni hó és sípálya viszonyokkal (ezeréves tárcsás felvonók, hó csak évente 2 hétvégén) azonban nem biztos, hogy élvezetes lenne nekik síelni, szemben pl. a lengyelországi Bialka Tatrzanska síközponttal, ahol rengeteg kék pálya és jó minőségű sílift található.
Egyedül magyar nyelvű síoktatás nincs jelenleg tudtommal, de évről évre több magyar megy, szóval előbb-utóbb biztos erre az igényre is lesz megoldás.
Ez persze szemernyit sem csorbítja a cikkben és a hozzászólásokban lévő tanyák élményértékét, véleményem szerint fontos a gyerek fejlődésében az is, hogy állatokkal találkozzon, minél előbb legyen pl. “saját” kutyája, akiről ő gondoskodhat.
Négyévesen bejártam szüleimmel nyugat-európát és vannak emlékeim, Legoland-ról, házi szállásokról, ahol volt nyúl, az északi tengerről, ilyenek. Emellett nem baj az, ha más emberekkel, ételekkel találkozik a gyerek! Négy nap pedig amúgy sem igazi nyaralás, inkább egy hosszú hétvége. Nagyon jól megfér egy évben egymás mellett mindkét műfaj!
Miklós, a pénzügyi tanácsaid, tippjeid nagyon jók, de az életvezetéssel kapcsolatos meglátásaid nekem sokszor nagyon garasoskodóak.
Emellett nagyon várom, hogy végre Győrben is legyen egyszer Kiszámoló Akadémia!
Amire már emlékszem, az 7-8 éves koromból van, de azok is inkább emlékképek sorozata, mint emlékek. A 8 éves kor utáni nyarások vannak csak meg valóban.
Abban mi a garasoskodás, hogy egy hét itthon nem ér 350 ezer forintot?
Szerintem meg továbbra is felesleges kisgyerekeket kitenni az utazás fáradságának, a szülőknek is mindegy, hol vigyáznak egész nap a kisgyerekre. És ennek semmi köze a pénzhez, nem is tudom, hogy sikerült beleolvasni?
Hol írtam azt, hogy nem megyünk a gyerekkel külföldre, mert drága?
Summa summárum, elég sok képet kell csinálni, de óvakodni kell attól, hogy az utazást végig egy kijelzőn keresztül lássa csak az ember.
Őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy a 3-4-5 éves koromban balatonon töltött kéthetekből az eredeti dolgokra, vagy a családi album képeire emlékszem, amit később is megnéztünk, de az biztos, hogy vannak emlékképek.
A 350ezres szálloda nekem sem opció, évek óta úgy vagyok vele, hogy ha egy évben 350 ezer jut nyaralásra, azt nem egy 6 napos csodás hoteles AI nyaralásra költöm, inkább szervezek magamnak belőle low costban 2-3 utazást, mondjuk egy tengerpartit ősszel, utószezonban, amikor fél áron van és egy síelést, amit szintén igyekszem kedvező áron összehozni, bár itt kevésbé van lehetőség a síbérlet fix áras, a szálláson időben foglalással lehet valamennyit spórolni. Többet csak sípályától távoli szállással lehetne, de az nagyon időpazarló a sok helyi utazással.
Ha lesz gyereked, rá fogsz jönni, hogy hiába mész az óvodással tengerpartra, ott is a fél nappalt a szálláson töltöd, mert eszik/alszik/hisztizik felvátva 🙂
A partra lecipeled a sok cuccot, és ott is csak a homokot/kavicsot túrod vele, mert a sós víz csípi szemét-száját, esélyed nincs egy jó úszásra, napozásra.
Kisgyerekkel rémálom a hosszú autózás is, hosszún értsd a 3+ órát.
Szerintem is kicsivel felesleges messze menni, legjobb az ilyen házbérlős buli, tanyán, hegyekben, vagy vízparton.
Szóval a szülői igények akkor jöhetnek, ha kettesben mentek, vagy ha már nagyobbacska a gyerkőc.
Másrészt szerintem nem csak tudatos emlékek vannak, a gyerekkori amnézia által lefedett korszakban sem mindegy milyen élmények érik a gyerekeket.
Ennek ellenére nem gondolom, hogy létezne egy egyértelmű rangsor, Miklós gyerekeinek a tanyás nyaralás lehetett ugyanolyan vagy nagyobb élmény is, mint a tengerpart lenne. Azt sem értem, akik akár gyerekkel, akár nélküle, de csak tengerparti nyaralást tudnak elképzelni, minden mást csak alacsonyabb szintűnek tartanak.
Szerintem ez az igazi win-win.
Én spec. sátorozni is szeretek, de a legtöbb helyen egyre igényesebb, klímás, jól felszerelt faházak vagy mobilházak is vannak.
hogy ezt a gyerek (és én is) mennyire fogja élvezni és bírni az majd később kiderül, de van olyan ismerősöm akinél működött, simán túráztak a tátrában 2 egész kicsi gyerekkel is.
Számukra még ezek az élmények, és nem számít, hogy a munkatársaknak lehessen mesélni, hogy “mi …országban voltunk”.
Volt aki azt számolta, hogy a síelés árából majdnem kijön egy tengerparti nyaralás.
Szerintem a kettő nem összevethető, másféle élményt ad a kettő.
Az biztos, hogy ha anyagi vagy időkorlát miatt választanom kell, akkor inkább síelni megyek, mint tengerpartra.