Befektetés aranyba

Már többször volt szó a blogon az aranybefektetésről, aminek én túl nagy híve nem vagyok, mert az árfolyama elképesztően volatilis (nagyon kileng le-fel), sokkal inkább, mint egy részvényindex árfolyama, drága megvenni és eladni, de tárolni is, ráadásul hiába esik az ára immár négy éve, még mindig az elmúlt negyven év átlagárának a duplájáért adják. Ezek mellett se osztalékot, se kamatot nem fizet és ha menni kell, sokkal nehezebb eldugni a zsebünkbe, mint pár ötszáz euróst kellően összehajtogatva és felváltani sem olyan egyszerű, ahogy beváltani sem.

Erről többek között már ebben a cikkben is írtam, illetve ebben a cikkben megnéztük, hogyan hozott az arany az egyéb befektetésekhez képest.

Hogy hiperinfláció ellen miért felesleges aranyat tartani, arról pedig itt írtam már.

Azonban van, aki szeretne a portfóliójában tudni fizikai aranyat is.

Péter, aki ezzel foglalkozik már régóta írt nekik egy cikket, amit ezúton is köszönünk.

Következzen hát az ő írása a témáról:

Az arany a legismertebb nemesfém. Nemessége abból származik, hogy érzéketlen a környezeti hatásokra, nem rozsdásodik, nem feketedik; az ásatások során előkerült ezer éves arany ékszerek is ugyanúgy ragyognak, mint amikor a földbe kerültek. Csak a királyvíz (salétromsav és sósav elegye), cseppfolyós halogének, és alkáli-cianid oldatok oldják kémiai úton, valamit a higany amalgámképzés közben; e két utóbbi reakciót használják az ipari előállítása (illetve kinyerése) során. Mesterségesen előállítható atomreaktorban (talliumból), ám ez nagyságrendekkel többe kerül a bányászott aranynál.

Tiszta állapotában igen lágy fém, ezért ötvözeteit használják. A leggyakoribb ötvöző anyagok a réz és ezüst (sárga arany, amely magasabb réztartalomnál kissé vöröses árnyalatú), ritkábban palládium, platina és nikkel (fehér arany). Ékszereknél az ötvözet aranytartalmát karátban adják meg; 24 karátos a színarany; leggyakrabban 14 karátos (585 ezrelékes), ritkábban a 18 karátos (750 ezrelékes) és 8 karátos (333 ezrelékes) arany ékszerekkel találkozhatunk.

Az aranytömböket nem viseljük nyakba akasztva, és nem kell tartanunk a kopástól, így azok 995-999,9 ezrelék aranytartalmúak, a gyakorlatban színaranynak tekinthetők. Arany érméknél a 900, 917, 986 ezrelékes aranytartalom is előfordul.

Az arany a történetírás kezdete óta kedvelt ékszeralapanyag, fizetőeszköz, és értékőrző; a világon szinte bárhol gyorsan pénzzé tehető, függetlenül az adott ország gazdasági, politikai helyzetétől, vagy kulturális hagyományaitól. Értékessége olyan mélyen beivódott az emberi gondolkodásba, hogy amíg két ember is lesz a Földön, cserealapként fog funkcionálni. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az arany csak egy fém, nem kamatozik, nem fizet osztalékot. Egy jól diverzifikált befektetési portfólióban 5…15% között érdemes aranyat tartani.

Miért vegyünk aranyat ?

Alapvetően két szempontunk lehet.

1.) Biztonság. Történhet bármi (háború, forradalom, gazdasági összeomlás) marad a zsebünkben egy likvid és mobilis tartalék, amivel új életet kezdtetünk, vagy legalább eljuthatunk egy biztonságos helyre. Erre a célra a fizikai (kézzel fogható, széfben tartott) arany a legalkalmasabb.

2.) Árfolyamnyereség. Ez korántsem annyira biztos, mint a kereskedőcégek láttatni szeretnék; az arany ára mehet felfelé (főleg válságok idején, amikor a tőke az aranyba (is) menekül), de előfordulhatnak több évtizedes stagnálások, vagy visszaesések is. (Például 1981 és 2001 közötti időszak.) Fontos, hogy az inflációval korrigált aranyárat vegyük figyelembe. (az 1980-as 850 dolláros ár 2251 „mai” dollárnak felel meg!).

Gold_inflation
Ha az árfolyamnyereségre számítunk, és nem érint minket az első szempont, akkor megfontolandó a „papír” arany, esetleg a tőkeáttételes arany certifikát vásárlása, amelynél lehetőségünk van az árfolyammozgás többszörösének megvásárlására is – vigyázat, lefelé is!

Milyen aranyat NE vegyünk ?

1. Alapvetően adja magát az ékszer. Befektetésnek mégsem jó ötlet, mivel az újonnan vett ékszer árának csak max. a fele a benne lévő arany értéke; a nagyobb rész a megmunkálás költsége, a bolt haszna, és nem utolsó sorban 27% ÁFA… Ha az ékszert eladjuk, törtaranyként veszik meg, azaz a benne lévő arany értékét fizetik ki. (Vagy még kevesebbet.) Kéz alatt, használt arany ékszer vásárlásától mindenki óva intek, mert az utóbbi időben rengeteg profi módon hamisított ékszer került forgalomba.

2. Numizmatikai értékkel rendelkező érmék; az érték legalább felét a numizmatikai érték (évjárat, állapot (tartásfok), verdejel, stb.) adja. Csak akkor vegyünk ilyet, ha értünk hozzá! Befektetési szempontból fontos lehet, hogy milyen gyorsan, és milyen áron tudjuk eladni őket.

3. Emlékérmék: a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátottakat az aranytartalmuknál jóval drágábban vehetjük meg, eladni viszont csak arany értékben, vagy a névértékükön tudjuk. Akkor számíthatunk az áruk emelkedésére, ha az arany ára nagyon felmegy (mint a 2006- 2012 közötti időszakban), vagy ha az érme valamiért ritkasággá válik; erre a magas példányszám miatt kicsi az esély, az 5-10.000-es példányszámú érmék hamar telítik a magyar piacot („már mindenki vett belőle, akinek kellett”), és évekig-évtizedekig kaphatóak a Pénzverőnél. A fenntiek fokozattan érvényesek a magáncégek (kft-k) által árult, és TV-ben hirdetett érmékre ! Mindig számoljuk ki az érme valós (arany, ezüst) értékét. (A „gazdag aranyozás” az értékhez nem tesz hozzá..)

Milyen aranyat vegyünk ?

A befektetési arany ÁFA mentes, és a mindenkori világpiaci aranyár felett pár százalékkal vehetjük meg (kiszereléstől, kereskedőtől függően 2…10%), és 1-2%-al a világpiaci aranyár alatt adhatjuk el. Az alábbi kategóriákból választhatunk:

1. Arany tömbök: kisebb méretben inkább csak lapkák, vagy lemezkék. 999,9 ezrelék aranytartalmúak, 2, 5, 10, 20, 50, 100, 250, 500, és 1000 grammos, valamint 1 unciás (1 oz = 31.1 gramm) méretben forgalmazzák őket. A kisebb tömbök tükörveretek, és kártya formájú tokban vannak laminálva, a nagyobbak öntöttek. Minden tömb sorszámmal van ellátva, ezt vásárláskor érdemes a számlára is ráíratni. Itthon leggyakoribbak a svájci Argor-Heraeus, és az osztrák Münze Österreich tömbjei; mindkettő világszerte ismert, megbízható gyártó.

2. Befektetési érmék: szerepük hasonló a tömbökéhez, ellenben érme formájúak, nincs rajtuk sorszám, és esetenként névértékkel rendelkeznek, ami természetesen nem tükrözi az érme valós értékét. Súlyuk egy uncia (31.1 gramm), vagy annak tört része (1/2, ¼, 1/10, 1/20 oz), illetve ötvözet esetén ennyi színaranyat tartalmaznak.

A leggyakoribbak:

A dél-afrikai Krügerrand a legrégebbi befektetési érme. 917 ezrelék arany mellett rezet tartalmaz, ezért enyhén vöröses a színe. A bruttó súlya 33,93 gramm, színarany tartalma pontosan egy uncia. Ugyanilyen aranytartalmú, de réz mellett ezüst ötvözőt is tartalmaz (ezért sárga színű) az amerikai Gold Eagle érme.

A szomszédunkban vert Filharmonikusok (Wiener Philharmoniker) érmék Európa mellett Japánban népszerűek. Színarany veretek, korábban Schilling, 2002 óta Euro névértékkel. Szintén színarany az amerikai Buffalo, a kanadai Mapple Leaf, az ausztrál Gold Nugget és Kangaroo, a brit Britannia, és a kínai Gold Panda. A befektetői érmék mellett több ország pénzverdéi folyamatosan gyártják régi, történelmi aranypénzek utánvereteit, az eredetivel megegyező aranytartalommal.

Az osztrák Münze Österreich folyamatosan veri az 1, és 4 dukátos érméket (986 ezrelék finomság, 3,44, illetve 13,77 gramm aranytartalommal), amelyeknél az utánveretet az 1915 –ös évszám jelenti, a 10 és 20 koronás érméket (900 ezrelék finomság, 3,05 illetve 6,10 gramm aranytartalom, 1912/1915 évszámok), valamint a 4 és 8 florinosokat (magyarul: forint, 900 ezrelék, 2,61 gramm és 5,23 gramm aranytartalom, 1892 évszám). Törökországban esküvői ajándéknak is népszerűek a kurush (altin) utánveretek, amelyeket vernek befektetői („Meskuk”), és díszes („Ziynet”) kivitelben, különböző méretekben. A fennti érmékben az a közös, hogy évjárattól, állapottól függetlenül csak az aranytartalom határozza meg az értéküket.

3. Történelmi érmék: olyan, esetenként 100-120 éves forgalmi érmék amelyeket nagy példányszámban vertek, sok megmaradt belőlük, ezért nem rendelkeznek numizmatikai értékkel.
Aranyár felett 5-10%-al vásárolhatjuk meg őket, szerepük ugyanaz, mint az utánvereteknek, de más feeling egy ilyet kézben tartan, mint egy, a napjainkban vert érmét. Európában leginkább a Latin Monetáris Unió (1865-1927) érméi elterjedtek, amely egy XIX. századi kísérlet volt az európai pénzek egységesítésére. Aranyból az 5-10-20-50-100-as címleteket verték, a leggyakoribbak a 20 frankosok (francia, svájci, belga), és 20 lírások (olasz), ezek egységesen 6,45 gramm 900 ezrelékes aranyból készültek, színarany tartalmuk 5,805 gramm. A ritkább címleteknek (10, 50, 100), illetve az arany drahmának (görög), lejnek (román), levának (bolgár), dínárnak (szerbia) magasabb az aranytartalomhoz képesti felára. Ausztria-Magyarország is részben átvette ezt a pénzrendszert, az “itthon” (Körmöcbányán és Bécsben) vert 8 Forintos érméken a 8 Ft mellett szerepel a 20 Fr felírat is. Az osztrák verziót jelenleg is utánverik. A Monarchia 1892-ben vezette be a korona pénzrendszert, amelynek 10 és 20 koronás érméi (3,05 illetve 6,10 gramm aranytartalom) gyakori befektetési érmék itthon; a 100 koronások ritkábbak, ezért magasabb felárúak.

Az USÁ-ban befektetésre kedveltek az arany 20 dollárosok (“double eagle”, 30,09 gramm aranytartalmú 900 ezrelékes ötvözet), és a fele súlyú 10 dollárosok (“eagle”), Nagy-Britanniában a Sovereign (7,98 gramm, 917 ezrelék), Oroszországban a cári 5 és 10 rubeles érmék (4,30, illetve 8,60 gramm 900 ezrelékes arany), illetve –a szovjet időkben is vert- Cservonyec, amely anyagában és összetételében a 10 rubelessel egyezik meg.

A hamisítványok/átverések fő típusai:

A legegyszerűbb: a megrendelt, és kifizetett aranyat soha nem kapjuk meg. Ellenszere: csak fizikai, létező, raktáron lévő aranyat vegyünk, vagy ha feltétlenül előre utalunk, akkor csak régóta működő, megbízható cégnek tegyük.

Az uncia „máshogy számolása”: aranyat hagyományosan troy unciában mérik (oz), ez 31,1 gramm – nem összetévesztendő a közel 3 grammal kevesebb ONZ unciával.

„Négykilences” helyett 14 karátos (585 ezrelék) aranytömb, színarany árban. A számlán csupán „aranytömb” felírat szerepel, no meg a +27% ÁFA..

Idegen anyaggal töltött, vagy aranyozott tömör réz ékszer; sokszor a 14K GP (Gold Plated – aranyozott) beütés árulkodó, de találkozhatunk profi hamisítvánnyal, aminél a fémjel is stimmel.. ezek többször a becsüsöket is megtévesztik.

Aranyozott tömbök; többnyire réz tömb van 24K arannyal bevonva. Mivel a réz fajsúlya (8,96 g/cm³) kevesebb mint fele az aranyénak (19,30 g/cm³), ezért vagy a súly, vagy a külső méret (többnyire: vastagság) nem stimmel.

Volfrám magvas érmék/tömbök: mivel a vékony arany lemezzel bevont volfrám mag sűrűsége megegyezik az aranyéval, az ilyen hamisítványok összes külső mérete, ÉS tömege is stimmel, ezért nagyon nehéz a kiszűrésük. Megoldás: csak új, a verdéből származó tömböt vegyünk, visszavásárolt tömböt ne.

fake gold 1

fake gold 2

… és hol tároljuk ?

A fizikai arany a készpénzzel megegyező biztonságú, azaz ha ellopják, nem tudjuk letiltatni, ezért fontos, hogy biztos helyen legyen. Kézenfekvő, ám kockázatos dolog otthon tartani, gondoljunk egy betörésre.. viszont kertes családi házzal rendelkezők előnyben vannak… ? A tömbök sorszámát mindenesetre írjuk fel, és tartsuk külön a tömböktől.

Banki széfet már 1000,-Ft/hótól bérelhetünk, ez mindenképp biztonságosabb, mint egy „alap” otthoni széf. (Sok rossz minőségű van forgalomban!)

… és kik tudjanak róla ?

Alapvetően minél kevesebben. Ismerhetjük évtizedek óta a 100%-ban megbízható autószerelőnket, akinek eldicsekszünk az új befektetésünkről, de ha a frissen felvett segédje (aki hallja a beszélgetést) drogproblémákkal küszködik, könnyen kaphatunk nemvárt éjszakai látogatókat.. elég ha csak a házastársunk, vagy örökösünk tudja, hol keresse a kertben elásva a megtakarításunkat.

… és hol vegyek ?
Keress olyan megbízható és jóhírű cégeket a piacon, akikben megbízhatsz.

(A szerző itt néhány cégnevet sorolt fel, de a felesleges viták miatt inkább kivettem a konkrét cégneveket.)

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a befektetési aranynak megvan a maga helye egy jól diverzifikált portfólióban. Az arany mellett befektetésnek sokkal kevésbé jelentős az ezüst, egyrészt a viszonylag nagy súlya miatt, másrészt mert ÁFA köteles. Hasonlóan ÁFÁ-t kell fizetnünk a platina, és palládium tömbök után is.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Szeretnél többet tudni a pénzügyekről? A hat alkalmas tanfolyamról itt találsz további információt.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

69 hozzászólás

  • Z a hegyről
    Kimaradt: a cikk végén írja természetesen, hogy ez egyenlőre a lakosságra még nem terjed ki, de gondolkodnak róla. A vállalatokkal simán lenyelették a brekit, így nem kell szvsz sokáig várni a lakossági utánhúzáshoz is..
    De tényleg befejeztem, fenti cikk az aranyról szól, nekem van, és még tervezek venni.

    Üdv:

    Z

  • tbrptr

    A cikkben ez áll: “a vállalati devizabetéteknél hamarosan a magyar bankoknak is jogában áll majd negatív kamatot felszámítaniuk” azaz VÁLLALATI DEVIZABETÉTEK esetében engedélyezett a negativ kamat.

    A KP elég kockázatos, egyrészt ellophatják, másrészt feltűnő is, ha azzal mozogsz. Igazából úgy is magadra vonhatod a figyelmet, ha teljesen legális a forrása.

    A szomszéd csaj amúgy aranydíler volt, egy hónapja rakta ki a főbérlője, mert nem tudta fizetni a bérleti díjat hónapok óta. Ő állítása szerint azért lakott albérletben, mert inkább aranyba tette minden pénzét. Akkor sem tűnt hitelesnek, így meg pláne nem. Aranyszámlát akart rámsózni, de inkább elhajtottam. Még egy helyes nettó jelenértékszámítást sem tudott összehozni (az jött ki neki, hogy tíz évvel ezelőtti 100Ft ma 30-at ér 😀 )

  • Z a hegyről

    Jajam, aztán javítottam magam a köv. hozzászólással. Ahogy írtam is, MÉG vállalati szinten van, de mint látjuk “szinte” bármit meg lehet szavaztatni, semmi perc alatt. 😀
    Az aranyszámla szerintem is nettó hülyeség, a fizikai a tuti, egy bebetonozott széfben.

  • Családfő
    Az otthoni széfről egy gondolat. Akinek van is, akár bebetonozva, érdemes a megtakarításának csak egy kis részét ott tartani. Jónéhány éve egy középkorú falubéli házaspárnál (teljesen legális és korrekt vállalkozók) megtörtént szomorú eset: éjszaka megjelentek a rosszfiúk, és mivel a háziak nem voltak hajlandóak kinyitni a széfet, a férj mellkasán vasalót melegítve vették rá őket erre végül. Arra már nem emlékszem, melyikük árulta el végül a kódot, de ez nem is fontos, mert a módszer érhetően eredményre vezet… És azt sem tudták, kitől kaphattak a rosszarcúak a széfről infót.

    Szerintem akkor már inkább egy bérelt széf a bankban (és az otthoniban csak minimális érték), de leginkább diverzifikált protfólió, hogy bármelyik részé bármiért ugrik, nem vész el a vagyon zöme.

  • Janos82
    :

    Szerintem az otthoni szefnek semmi ertelme. Egy normalis otthoni szef arabol eleg hosszasan tudsz banki szefet berelni. Ugyhogy otthoni szefnek olyat valasztanek, ami nem tul draga, es nem tartanek benne komoly erteket. Igy a besurrano tolvajok nem bajlodnanak vele 5-10 percet amig kinyitjak, a tobbi meg nem vinne el jelentos erteket, de ez csak elmeleti , mert igyse latnam sok ertelmet:)
    :

    Ha egyszer eljon a negativ kamat, akkor max elgondolkozok az alampapiron, de ez meg nem jott el, es eddig keves bank el a 0%os lekotesre jaro kamattal, marpedig amig nem mennek le erre a szintre, addig nem kell felni akkor se, ha mar a torveny engedi oket. A havi koltesre hasznalt szamlamon meg ritkan van 300e ftnal tobb, ugyhogy ott egy -0.5% meg nem vagna foldhoz bar valoszinuleg bankot valtanek.

  • Z a hegyről

    Igen, kinek a pap, kinek a pap lánya.. 🙂
    Én ebben hiszek, és csóri alkalmazott vagyok, szóval…

  • Családfő

    Nekem nincs itthon széfem, viszont el tudok képzelni olyan forgatókönyvet, ami miatt sokaknak indokolt/belefér. De ahogy mindketten írjuk, csak kisebb értékeknek.


    Egyetértek, ki miben hisz. 🙂

  • Zedder
    Otthoni széf: a kényszerítést most hagyjuk ki, de azért inkább legyen elzárva az otthon tartott érték, mintsem egy fiókba berakva az összes pénz, irat, arany, stb.

    A banki biztos jó, de az nincs nálad. És láttunk már komoly bankrablásokat. Arról nem is beszélve, hogy mit csinálsz, ha azonnal KELL az érték (worst case scenario: menekülnöd kell, polgárháború, háború tör ki). Akkor nincs időd bankba menni, Engem pont az ilyesmik miatt zavarnak pl. a mélygarázsok, duplex garázsok is. Mi van ha menni kell, de már nincs áram sem? Hogyan állsz ki a kocsiddal?

    Tudom, paranoia lvl 99… De azért lássuk be, hogy aranyat kevesen tartunk azért, mert szépen csillog. Az tényleg a hűbazdmeg alkalmakra van tartogatva.

  • Janos82
    :

    Zombiapokalipszisre akkor erdemes keszulnod, ha van annyi penzed, amibol siman kijon egy kis tartalek ugy, hogy kozben minden masra is marad. Egy csoro melosnak valoszinuleg nincs annyi penze, hogy megerje otthon aranyat tartani. Raadasul en inkabb 2-5-10 orszagra elosztanam a penz nagyreszet, hogy ott varjon, ahova mennek ( hiaba van 5kg aranyam, ha 10 km mulva elveszi tolem valaki, es penz nelkul erkezem meg svajcba mondjuk), ugyhogy en inkabb elobb kulfoldon is tennek felre penzt, es csak keveset otthon.

  • Z a hegyről

    Ezért kell mellette legalább kétféle valutát is tartanod.
    Én eddig euro-ban, és dollárban tartottam, de nemrég elkezdtem tanulmányozni a Dán fizetőeszközt, amiket találtam róla, nekem nagyon szimpatikussá teszi.

  • Kiszamolo
    A norvég koronába is hordta mindenki a pénzt, aztán milyen csúnyán meghasalt…
  • Janos82
    :

    ha haborutol felsz, akkor nem a valuta a lenyeg, hanem az orszag, hogy jo eselyed legyen arra, hogy ok kimaradnak a konfliktusbol, igy az ott tartott penzed megorzi az erteket.

  • Z a hegyről

    Látok rá esélyt, hogy egy Müezzin hangja ébresszen akárhol EU-ban.
    Remélem érted, mire célzok. Innentől teljesen mindegy, milyen országban vagy.
    Ha valaki ezért engem megkövez, vagy hülyének néz, hidegen hagy.
    Azért remélem, a jövő generációi miatt, hogy nem lesz igazam.

  • Zedder

    Sajnos az EU-ban ez benne van a pakliban. Tulajdonképp a bevándorlás miatt máshol is, de egyértelműen mi vagyunk a védőbástyák.:(

    Mi jöhet szóba még? Akinek a szabad világ tetszik, az tudjon angolul és legalább 1-2 kurrens szakmája legyen. Ezzel elvileg nyitva van az USA, AU, CA kapuja, ha beüt a bazdmeg.

    Akinek a keleti-oroszos téma tetszik, az majd kommentel, én nem arra gyúrok.:)))

  • A kulcslyuk szelleme

    Úgy tíz éve az USA-ban hallottam egy viccet.
    – Mi lesz a második legtöbbet beszélt nyelv az USA-ban 10 év múlva?
    – Az angol. Az első a spanyol lesz.
  • Zedder

    Teljesen mindegy. Egyrészt az USA-nak nincs hivatalos államnyelve, másrészt elvileg egy közös eszme tartja össze a népeket ott, nem pedig a nyelv.

    Hogy most éppen angolul vagy spanyolul beszélnek, az részletkérdés. Számos államban, nagyobb városban eleve kétnyelvűek a feliratok. Egyébként szerény véleményem szerint az angol fog maradni továbbra is a de facto nyelv.

  • Z a hegyről
    Érdekes cikk.:

    investor.hu/news/20151104-arany-arfolyam-befektetes-dragulas.html

    Elolvastam ezen a honlapon a kapcsolódó cikkeket, úgy 5-6 irás után láttam, hogy nem tartalmaz pozitívumot az arannyal kapcsolatban. Érdekes, mindenhol volt eddig pozitív-negatív vélemény vegyesen, de ezen a honlapon kizárólag negatívat írtak róla.

  • Timi

    Hol érdemes platinát, palladiumot vásárolni? Nyilván nem itthon a laza 27%- os ÁFA miatt… Van ötleted esetleg?
    Köszi!

  • B. Péter
    @Timi:
    Ausztriában/Németországban alacsonyabb rajta az ÁFA.