Egy ingatlantulajdonos kálváriája
Az ingatlankiadás nem kockázatmentes üzlet és erről sokan tudnának sokat mesélni.
Itt egy régebbi cikk ezzel kapcsolatban:
Itt pedig néhány jogi tanács a bérleti szerződésről:
Nemrég megjelent két cikk az egyik online újságban, ami egy kiadott házzal kapcsolatban a tulajdonos kálváriáját írja le. Hiába volt közjegyző előtt kötött szerződés, most mégsem tudnak hozzáférni a saját ingatlanukhoz.
A “bérlőknek” eszük ágában sincs kiköltözni, se a rezsit, se a bérleti díjat nem fizetik, a tulajdonos nem tudja kikapcsoltatni sem a közműveket, mert ahhoz is joguk van a bérlőknek, akkor is, ha nem fizetik. Bár önkényes lakásfoglalónak számítanak, hiszen már lejárt a határozott idejű szerződés, akkor sem tudják kirakni őket.
A veszélyhelyzet miatt még így sem tudják kirakni az ingatlanbitorlókat, egyszerűen tehetetlenek, ami a magyar jog szégyene.
Az eddigi káruk már meghaladja a kétmillió forintot és márciusig akkor sem tudnák kirakni a “bérlőket”, ha egyébként nem lenne veszélyhelyzet. Egy normál évben is, ha a bérlő kihúzza decemberig a lakásban, utána már csak áprilisban lehet kirakni, közjegyzős szerződés, végrehajtás ide vagy oda.
Régóta adós az állam egy normális jogszabályi környezettel, ami a mostani beteg szabályozásnál sokkal jobban védené a lakásbérlőket, de a lakáskiadókat is. Az nevetséges, hogy valaki a saját ingatlanából nem tud kirakni valakit, aki nem fizet és még a közüzemeket sem tudja kikapcsoltatni, mert a lakhatási jog erősebb, mint a tulajdonosi jog. (Ha ki akarod adni az ingatlanodat, előtte szereltess fel legalább egy feltöltőkártyás villanyórát.)
Addig is, amíg a jogalkotók végre foglalkoznak a kérdéssel, tanulságul itt az említett cikk első része és a második része.
500 négyzetméteres házat bérbeadni egy bankszámlával NEM rendelkező embernek havi több százezerért…
A cikkben írják, hogy megpróbálták a villanyórát leszereltetni az EON-nal, de a lakók egyszerűen nem engedték be a szerelőt. Majd mikor a tulaj rendőrt hívott, majdhogynem őt vették elő birtokháborítás miatt.
Hiába írjuk bele a szerződésbe, hogy mondjuk 1 hónap nem fizetés után a bérlés megszűnik, a fenti szituban a lakó egyszerűen rendőrt hív és azok rögtön kidobnak a saját lakásomból?
Őket be kell jelenteni oda, így ha rendőrt hívnak rájuk, akkor nem tudnak mit csinálni. Mert hivatalos szerződésük van, és lakcímkártyájuk.
Egy héten belül megoldódik az ügy. 2-300 ezer forintért.
1 hónapja tettem ilyen nyilatkozatot, mint bérlő. Elhangzott, hogy ez azonnal végrehajtható.
42e ft volt (kiadó fizette)
Ezzel maximálisan egyetértek. A cikkel annyiban vitatkoznék, hogy a legtöbben félre fogják érteni. Ismerve a magyar viszonyokat a legtöbb embernek annyi jön le, hogy tovább kell csorbítani és korlátozni a bérlők jogait, hiszen tessék itt a példa mi történik ha enged nekik az ember…
Aztán meg amikor ittvan pl egy szociális lakásügynökség akkor meg az nem tetszik, pedig egy kisebb engedményért cserébe az garantálná, hogy az ilyen esetek ne forduljanak elő, mert kifizetik a bérleti dijat, a rezsit, a kauciót, gyak. mindent ha a bérlő nem fizet. Csak ugye akkor legálisan kell kiadni és nem lehet adót csalni… igy nincs az utolsó 20-as kisajtolva az albiból.
Balkán vagyunk, hiába léteznek rendes bérlők és tulajok is.
Végül jobb belátásra tért, de sok stressz volt vele, sajnos a garázs se passzív befektetés – nem állampapír.
Egyedül a végrehajtónak van joga kilakoltatni a lakókat. Elvileg a költségeket rá lehet terhelni a nem fizető bérlőkre, de ha végrehajtásra kerül a sor, akkor általában ez is problémás szokott lenni.
Nekem volt egy bérlőm. 4 évig nem volt vele semmi gond.
Aztán olyan élethelyzetbe került, hogy nem volt hová mennie, pénze nem volt újabb albérletre.
Így kezdte ugyanezt. Egy évig ment a huzavona.
Végül leszereltettem a villanyórát (a lépcsőházban volt). Nyilatkoztam, hogy senkinek nem okozok jogsérelmet – pedig bizony okoztam.
Szerencsére ezután elköltöztek.
Lehetett volna belőle nagyobb bajom is, ha szívózik. Nálam nagy esély volt, hogy nem szívózik.
Egyébként meg záras, kidobod a szarjaikat az utcára, zárcsere, és csókolom.
Ha elolvastad a cikket, nem is íratták át…
Ennek mi köze sz ügyhöz? Ha nem a lakó nevén van sem kapcsoltathatod ki, mint a cikk is írja.
nem tudsz te bejutni? ne jusson be ő se, szerelj fel plusz zárakat a kapura.
nem tudsz aludni miatta? ne hagyd őt se
pénzt buksz miattuk? bukjanak ők is
ezer lehetőség van ebben, de nagyon szomorú a helyzet, nem kérdés
Elég durva a helyzet. Szerintem csak úgy van értelme lakást kiadni, ha jó esély van rá, hogy a bérlőkön utólag be lehet vasalni a károkat. Ebben az esetben ugyanis sokkal kevésbé érdekeltek abban, hogy kilakoltatásig húzzák a dolgot.
Kiadom a saját lakásomat valakinek szerződés nélkül, aztán ha kivágom onnét, nem erőszakkal, csak ahogy írják, nincsenek otthon (ugye jogilag nincsenek is ott), lecserélem a zárat, egy ifával elviszem a cuccaikat a szeméttelepre (amik ugye papíron nincsenek ott), majd rámhívják a yardot, és a jog úgy rendelkezik, hogy én húzzak onnét, őket visszaköltözteti, én pedig megütöm a bokámat? Ugye ez nem komoly?
Főleg úgy, hogy Budapesten 200khuf/hó + rezsi a bérlet és beköltözés előtt még 2-3 hó kauciót is ki kell perkálni, ami vagy visszajön, vagy nem. Most 600khuf kipengetése után ne feltételezze már, hogy nem fogok fizetni..
Nyilván, pont az ilyen visszásságok miatt kellene valami rendes szabályzás, ami normál körülmények között mindenkit véd.
Az a baj, hogy normális ember nem élvezi ezt sem, hogy folyamatosan lekösse az idejét a szemét albérlő megszívatása, plusz ráadásul mint látjuk, te ütöd meg a bokádat…
Igazából ugyanúgy visszájára sülhet el, mint az, hogy bemész és összepakolsz.
A töltögetős villanyóra teljesen életszerűtlen, macerás, ráadásul kontraproduktív, mert azonnal lemorzsolnád vele a normális bérlők nagyját.
Ha megszegi a szerződéses feltételeket, pl nem fizet, zárat cserél, stb… attól még joga van bent lenni (vagy ha már nincs is joga, de visszaélhet vele), akkor is, ha felmondod a szerződést. Ha vita van, akkor bíróságra kell menni, a bíróság dönt, például hogy ki kell költöznie, és ha nem hajtja végre, akkor végrehajtót fog kirendelni. Ez ugyebár mind idő, addig termelődik a veszteség, és még jobban lelakja a lakást.
De nem mehetsz be az ő hozzájárulása nélkül, nem pakolhatod ki a cuccait, mert az birtokháborítás.
Van aki emiatt közjegyzővel hitelesíti a szerződést, mert akkor könnyebb és gyorsabb a végrehajtás (lásd lakáshitel bankoknál + közjegyző)
Én amit tennék, hogy a közművek az én nevemen maradnak…
sajnos, amit leírsz, az még akkor is “szürke zóna” ha nem az utcára teszed a cuccait, hanem egy raktárba, aminek aztán odaadod neki a kulcsát. Az se működik, hogy pl. leveszed a bejárati ajtót “javíttatni”. Simán kihívhatja a rendőröket birtokháborításért. Ügyvéd ismerős mesélt horror sztorikat olyan bérlőről, aki a villanyóra leszerelése után is maradt, végül a tulaj több százezres “lelépési pénzt” fizetett neki, hogy végre megszabaduljon tőle. Ha kiskorú gyereke van, akkor meg aztán végképp lehetetlen kitenni. Nem csoda, hogy a bérbeadók egy része nem adja ki a lakást gyerekeseknek.
Mondjuk van egy ismerősöm, akinek valahogy hozzájutok a lakáskulcsához, lemásoltatom. Elmegy nyaralni, én fogom magam, bemegyek a lakásába, kipucolom teljesen, elvitetek mindent, majd beköltözök a saját cuccaimmal. Ő hazaér, rám hívja a rendőrséget, én pedig közlöm, hogy albérlő vagyok 1 hete, nem papíroztunk meg semmi, de nézzék van kulcsom, amit ő adott, most meg háborgat. Ezt tanúsíthatja a velem együtt lakó feleségem, plusz még két ismerősöm is.
A rendőrség akkor nekem ad igazat, őt pedig kivágják, és akkor van egy lakásom? Mert annak alapján amiket itt írtok, ez egy teljesen valós “félelem”.
Mi a felháborodás ezen? Én is albérletben lakok, de nekem teljesen mindegy lenne.
Amúgy a G. vezetéknevű zenészcsalád, aki végül átkurjantott kapcsán le szabad írni, amit nem szabad leírni?
Sajnos voltam hasonló helyzetben, nálam volt szándékos rongálás is.
A házat sikerült 1,5 hónap alatt törvényesen kiüríteni. Dajka Zoltán – Albérletfelügyelet. Leutaztak vidékre, elbeszélgettek az albérlőkkel, akik utána elhagyták az épületet. Nyomózói múlttal rendelkezik a cégvezető, és mindent hivatolosan, törvényesen intézett el, a hatóságokkal együttműködve.
100%-ban kiürítették az ingatlanokat 2 hónap alatt.
(Mi előtte a vizet és a villanyt ki tudtuk köttetni, de a vizet visszakötötték a bérlők úgy, hogy az egyik alkalommal a vizirendészet is ott volt az udvaron.
Hiába hívtunk rendőröket, ISMERETLEN tettesek ellen indítottak eljárást úgy, hogy még a rendészet is jelezte, hogy az orruk előtt történtek a rongálások. Csak felhúzom magam ha visszagondolok erre az egészre…
A lényeg, hogy a cég gyors volt.)
– Hogyan találod/alkalmazod őket? Leszólítod őket az utcán? -Ez nem így működik. Aktív kapcsolat kell a szervezett bűnözéssel…. De tegyük fel, még is meg tudsz bízni ilyeneket, mi garantálja hogy nem keresnek fel aztán havonta a lakásodon, s kérik a havi további támogatást? Óva intek mindenkit ilyentől!
Egyébként mi ezt közjegyző előtt kötött szerződéssel oldjuk meg, aminek a közjegyzői díjon túl további járulékus költségei vannak: energetikai tanusítvány is kell, ha 1 évnél tovább adod ki. De egy évre sem érdemes szerződni, mert azt akkor újíthatod meg rendszeresen. Továbbá arról is kell tanusítvány h a villamos vezetékek/rendszer rendben van. Ja és persze fizetjük a bérleti díj 90%-ának 16%-os adóját.
-Itt köszönném meg újra Miklósnak a korábbi kiadás kalkulátort!
Nekem két lakótárs lépett le Budapesten, pont amikor még csóró voltam. Az első munkahelyi haver, összejött csajjal és hónapokig nem fizette a rezsit. Erre akkor jöttem rá, amikor kijöttek leszerelni az áramórát. Amikor munkában voltam, a “haver” lelépett, én meg ott maradtam a számlákkal. Feljelentettem sikkasztásért, de megúszta, mert azt mondta, hogy amit adtam neki pénz számlákra, azokat ő befizette, amit nem fizetett, arra nem adtam 🙁
A másik csak simán nem fizetett, amikor el akart menni, akkor nem engedtem el. Hívott rendőrt, aki megmondta, vagy elengedem, vagy letartóztat a jogai korlátozása miatt.
Mi az átiratás hátránya?
Ez Németországban nem verné ki a biztosítékot, de itt…
Nekem nem kicsi bizonytalanság érzetem van albérletben lakóként a bérletben való élettel, ami valószínűleg a családi és társadalmi emlékezetben fakadó frusztrációban keresendő.
Családomban az egyik napról a másikban élés volt az uralkodó. Megtapasztaltátok már azt, hogy egy ilyen családból való távozás után milyen érzés, amikor mostani árakon nézve 1M HUF megtakarítás van a számládon és nem kell elköltened, mert nem éhezel? Soha azóta nem éreztem még olyan megnyugvást!
És akkor most képzeljétek el, hogy egy embernek adóssága van, nem bírja fizetni a rezsijét, függőségre hajlam személyisége van a gyerekkora miatt. Ezeknek az embereknek orvosra van szüksége, amit eddigi kormányaink szisztematikusan leépítettek.
Elmesélem a sztorinkat.
35 körüli vidéki pár, 2 gyerek, mikrovállalkozás. Igazoltan van rendes jövedelmünk (igen, be vagyunk jelentve a saját vállalkozásunkba és igen, adózunk rendesen).
1 éve keresek olyan kiadó lakást vagy házat, ahol:
– nem gond, hogy van 2 gyermekünk és egy szobamacskánk
– legalább 3-5 évre aarják kiadni az ingatlant (erre nekem elég egy ígéret is, bármi közbejöhet, de ezzel számoljunk),
ÉS
– min. 3, de inkább 6 hó felmondási időt vállal az eladó (és persze mi is).
Leginkább az utolsón vérzünk el, mindig. Akár 6 havi kauciót is fizetnék. Akár 1 évet is kifizetek előre. De az, hogy ő “fél évig ne rakhasson ki a lakásból”, az NO GO.
11-szer költöztem eddig, mert “a lányom férjhez megy, kell a lakás”, “a fiam egyetemre megy, kell a pénz másik lakásra”, stb.
A bérlő jogi értelemben semmilyen módon nincs kiszolgáltatva Magyarországon a bérbeadónak. Ha rendesen fizeti a lakbért és határozatlan idejű a szerződés, akkor gyakorlatilag felmondani sem lehet.
A kaució visszajár. Rendes szerződés esetén, ha nem adja vissza a bérbeadó, akkor beperelheted érte. A per ugyan lassú és költséges folyamat, de egy kiköltözni nem hajlandó, nem fizető bérlővel viaskódó bérbeadóval szemben a károd maximum a jogi és kamatköltségekkel nő az eljárás alatt, valamint jó esély van arra is, hogy a bérbeadónak lesz vagyona, amire végrehajtást lehet kérni. Végrehajtás esetén pedig nincs moratórium sem, egyből lehet tiltani a számláját.
Ellenben, ha feltöltős villany/akármi lenne, akkor nem vennék ki egy lakást. Ahogy feljebb is írták, kifizetnék egy halom pénzt (2-3 hónap kaució + első havi lakbér általában), akkor ennyi bizalom legyen már. Ha bennem nem bíznak, akkor én miért bízzak bárkiben?