Ezért érte meg hangyának lenni a tücskök évtizedében is

2020-03-15
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Itt a válság. Olyan helyről jött a pofon, ahonnan talán senki nem várta. Sok embert nagyon durván megütött a dolog, sokkal inkább, mint a régóta várt recesszió tette volna. Ezeknek az embernek nem 20-30-50%-kal csökkent a bevétele, hanem konkrétan nulla lett és marad is így a következő pár hónapban.

Ide tartoznak az előadó művészek, számtalan szolgáltató és akikre sokan nem is gondoltak, a fogorvosok is.

Péter írt egy levelet, amit nem azért teszek közzé, hogy magamat fényezzem, hanem hogy titeket erősítsen, hogy megérte hangyának lenni akkor is, amikor látszólag tizenéven át a tücsköknek állt a világ.

Csak hogy lásd, hogy jól döntöttél, amikor nem vetted meg a puccos autót az elmúlt években, amikor legyűrted a vágyat a pénzszórásra és helyette inkább megtakarítottál, amikor nem bővítetted hitelből a rendelődet/műhelyedet/szervizedet erőn felül, miközben a konkurenciád mind ezt csinálta és sokáig úgy tűnt, hogy nekik van igazuk.

Következzen Péter levele:

Levelemmel köszönetet szeretnék nyilvánítani a munkájáért. A koronavírus terjedése közben most áldom a blogján elolvasott cikkeket, ugyanis teljesen stabil alapokkal nézek szembe az elkövetkező időszak anyagi kihívásainak.

Röviden leírnám vállalkozásom történetét. Ha gondolja meg is oszthatja, hátha segít valakinek, ahogy nekem is segítettek az ön által megírt történetek.

Fogorvosként dolgozom és már egyetemista korom óta olvasom a blogot. Nem igazán vagyok a számok embere ezért alapvetően emocionálisan építettem a vállalkozásomat, ami az évek során a városom egyik legdinamikusabban növekvő rendelője lett. Ezt az emocionális megközelítést azonban nagyban kordában tartotta a blogon olvasott cikkek sokasága.

Az alábbiakban kiemelném, melyek a meghatározó tanácsok amiket innen gyűjtöttem össze:

,,Ha van néhány millió forintod akkor ne akard bármi áron befektetni (vagy elkölteni), hanem a saját fejlesztésedre fordítsd!” Talán ez volt a legfontosabb a kezdetekben, ugyanis ahelyett hogy minden pénzem elköltöttem volna, tudatosan képeztem magam a szakmámban olyan területeken, amit most szinte egyedülálló módon nyújtani a  hozzánk forduló embereknek.

,,Az autó kérdés” Havi szinten kerülök bele egy hiúsági spirálba, mert megtehetném hogy vegyek egy prémium autót, de szerencsére mindig sikerült kilábalni ebből az állapotból az itt olvasottak miatt.

,,Csak annyi hitelt vegyél fel, amelynek a háromszoros törlesztőjét is tudnád finanszírozni”  - Pontosan e szerint vettem fel hitelt, és most akár bevétel nélkül is tudnám törleszteni az egyébként 0% thm-es hitelünket éveken át.

,,Ne foglalkozz azzal kinek mekkora háza és milyen autója van.” Nehéz a hiúságot leküzdeni, de sikerült, és most azt érzem stressz mentes anyagi biztonságom van.

,,A beosztottakat nem feltétlen a nagyobb fizetés, hanem az emberséges munkakörülmények tartja meg” Maximálisan igaz. Soha nem voltak gondjaim az alkalmazottakkal és szinte nyitás óta ugyanazokkal dolgozom. Tudom, hogy valószínűleg soha nem hagynának el nagyobb fizetésért.

Az eredmény? : Most a koronavírus idejére valószínű hónapokra fog bezárni a rendelőnk. Mivel kizárólag magánrendelő, így nekünk csak a betegekből van bevétel, ami ennek megfelelően nulla forint lesz. Ezt tetézi a több alkalmazottam fizetése és járuléka is.

A tudatos és óvatos anyagi tartalékolásnak hála most akár évekig is tudnék mindenkit fizetni, ami óriási megnyugvás emberileg és vállalkozó szemmel is. Nyilván óriásit fogok bukni, azonban szerencsére van miből. Így nem kerülök csődközelbe, hanem az egészet társadalmi szerepvállalásnak élhetem meg.

A köszönet pedig azért jár, mert az én személyiségem alapvetően vehemensebben szórta volna a pénzt. Most így a vállalkozásunk remélhetőleg átvészeli a járványt, és a kollégáim megélhetése sem került veszélybe.

Ha valamiért érdemes volt a blogot üzemeltetni, azok ezek a történetek!

Köszönjük szépen a rendelő dolgozói nevében is!

Dr. XY

UI: a nevemet kérem ne tüntesse fel, amennyiben felhasználja az írást

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram