Januárban még mindenki optimista

Januárban a legtöbben nagy elvárásokkal vágnak bele az előttük álló évbe. Fitneszbérletet vesznek, fogyókúrázni kezdenek és felfokozott elvárásaik vannak az évvel kapcsolatban.

Nincsenek ezzel másképp a piaci elemzők sem. A Morgan Stanley munkatársa, Adam Parker egy tanulmányában megvizsgálta az elmúlt 39 év elemzői várakozásait az év folyamán.

Az év elején a “bottom-up” elemzők átlagosan 14%-os profitnövekedést jósoltak a vizsgált cégeknek, mely érték decemberre 5%-ra olvadt. Az év elejei várakozások 32 esetben a vizsgált 39 évből túl optimistának bizonyultak.

morgan stanley

(A bottom-up elemzők egy-egy cégből kiindulva, felfelé épitkezve próbálják megjósolni egy-egy cég jövő évi teljesítményét, ennek ellentéte a top-down elemzők, akik a nagyképből, mint várható infláció, gazdaságot érő várható sokkok és pozitív hatások, politikai változások és egyebekből probálják meg kitalálni, melyik szektorokba (és nem feltétlen cégekbe) érdemes fektetni a következő évben.)

Ez az év annyiban másabb, hogy már most az elemzők keményen visszavágták az éves előrejelzéseiket. 10 hete még a szokásos 14%-os növekedést jósolták erre az évre, ez a múlt hétre máris leesett 6,5%-ra. Ennek oka az olajárak esése, ami sok energiaszektorban szereplő céget negatívan érint, illetve a dollár további erősödése, ami nem tesz jót az exportnak.

(Az egy részvényre jutó eredmény- EPS – növekedése nem feltétlen jelent ugyanakkora részvényár-emelkedést. Lehet több is, kevesebb is, attól függően, mennyi lesz a P/E ráta, ahol a P a részvény ára, az E pedig ez az EPS, amiről szó van. Ha a részvény P/E rátája nem változik, akkor az ára lineárisan változik az egy részvényre jutó eredménnyel. Ha nő, a részvény jobban drágul, mint az elért eredmény indokolná és fordítva.)

A tanulság? Az elemzők is emberek, ilyenkor év elején még ők is túl pozitívan látják az előttük álló évet. Ez mindig jusson eszünkbe, amikor elemzéseket olvasva szeretnénk befektetési döntéseket hozni.

Share

12 hozzászólás

  • NAR

    Erről TMQ (Tuesday Morning Quaterback) rendes szezonvégi értékelése jut eszembe, ahol azt vizsgálja, hogy a szakértők milyen eredménnyel tippelték meg az NFL szezonban a meccsek eredményét. A 2008-as idényben a “jobb mérlegű csapat nyer, egyenlő mérlegnél a hazai csapat nyer” módszer 175-ször találta el a győztest, míg pl. az egyik sportcsatorna-műsor 154-szer tippelt csak jól. A legjobb szakértő sem találta el 178-nál többször az eredményt. Részvényekre van hasonló egyszerűségű képlet (mondjuk ami idén emelkedett, jövőre is fog, ami idén csökkent, jövőre is fog)?

  • hemond

    @nar Momentum stratégiának hívják (nem kereskedtem soha ez alapján a stratégia szerint, csak egy-két cikket olvastam): itt találsz egy összefoglalást:

    szoldanpeter.com/2011/05/04/momentum-tozsde-strategia/
    (hirtelen ez tűnt a legjobbnak a google első oldalán)

    Másik megfigyelés:
    “Befektetések értékelése” c. Damodaran könyv, egyik fejezetében a főbb mutatókat nézi, a hisztorikus adatok alapján arra jut, hogy az alacsony P\E vagy P\Bv túlteljesíti a piacot a magas P\E vagy P\Bv pedig alul. Na most momentán ezekkel mutatókkal azért vigyázni kell, mert lehet egész egyszerűen azért alacsonyak a mutatók, mert rossz a cég.

    Ami még fontos: a hatások eltűnnek, ha népszerű lesz a módszer. 🙂

  • @nar
    Nem vagyok otthon NFL-ben. Ezek a számok úgy érdekesek, ha tudjuk az össz meccs-számot.

  • Azt olvastam vhol, hogy az időjárásra a legjobb (= legmegbízhatóbb) előrejelzés, ha azt mondod: ugyanolyan idő lesz, mint tavaly ugyanezen a napon.

  • Panasonic

    Valahogy erről egy 2013-as bejegyzésed tanulsága jut eszembe:-)
    //kiszamolo.hu/a-vakmajom-visszater/

  • Mreg

    Én úgy emlékeztem az időjárásra az a legjobb, hogy ugyanolyan, mint tegnap. Melyik a jobb?

    Ami a pozitiv várakozásokat illeti, inkább a befektetők esetében lenne érdekesebb, és hogy ezt ki lehet-e játszani spekulációval? Erről van valami infó?

  • Gejza

    NFL -t nem ismerni öreg hiba, az európai foci a nyomába sem ér, az időhúzással, kapu elé beállássál, szinészkedéssel, stb … 16×16=256 meccs van az alapszakaszban. Illetve ez nem teljesen igaz, mert 17 forduló van, de 1 hétvégéje mindenkinek szabad a szezonban. 256/175=70%, viszont az oddsokat nem ismerjük, de ezen feltételek alapján inkább az esélyesebb, illetve durván esélyesebb csapatokra fogadva elég nagy bukás lenne ha ezt játszaná valaki.

  • Jenő

    @kiszamolo : “Januárban a legtöbben nagy elvárásokkal vágnak bele az előttük álló évbe. Fitneszbérletet vesznek, fogyókúrázni kezdenek és felfokozott elvárásaik vannak az évvel kapcsolatban.”

    “Measure your life in months or weeks instead of years” – truly an eye opener.

  • szárnyas freivadász

    Jenő: “Measure your life in months or weeks instead of years” – truly an eye opener.

    A hosszútáv már rulez?

  • Jenő

    @szarnyas-freivadasz : ?

    Azt nem mondtam, hogy ne számold ki, hogy hány hónap vagy hét a várható élettartamod; csak azt mondtam, ne években számold.

    Aki a filozófiát szereti gúglizza ki ezt a YouTube videót: tzXkYGeYFOo

  • Vass Barbara

    Annyira tisztán és érthetően fogalmaz.. Kíváncsi vagyok ki tudna ebbe belekötni:
    youtube.com/watch?v=WRaPNAhqYeY&feature=youtu.be

  • Vass Barbara

    Szóval senki… Pedig Miklóstól vártam volna azért valamit.. Érdekes, hogy a blogon úgy tűnik mintha mindig a bankok mellett állna ki az akadémián pedig azért megmondja a frankót. 🙂