Kalandjaim az elektromos autóval

A múltkor írtam egy cikket, hogy megéri-e használt elektromos autót venni, hátha a kezdeti nagy áresés után már anyagilag is megtérül az elektromos autóval való közlekedés. A cikk konklúziója az volt, hogy nekem biztos nem éri meg még használtan sem venni jelenleg ilyen autót. (De kihangsúlyoztam, hogy van, akinek megérheti.)

A cikk hatására megkeresett a Nissan magyarországi képviselete, hogy szívesen adnak egy hétre egy elektromos Nissan Leafet, hogy használjam. Mivel régóta ki akartam próbálni egy ilyen autót, örömmel éltem a lehetőséggel.

A kapcsolatunk eleinte jól indult a Leaffel, annyira, hogy pár nap után már azon gondolkodtam, megkérdezem, eladják-e jó áron a tesztautót. (Ezeket a márkaképviseleti tesztautókat gyakran nagyon olcsón eladják pár ezer kilométerrel.) Aztán hétvégére teljesen megromlott a közösségünk, a miértre a cikk végén fény fog derülni.

Magáról az autóról nem írnék túl hosszan, lévén egy hétéves modellről van szó, sokan sokat írtak már róla.

Röviden mégis néhány szó: ami tetszett, az a vezetési élmény. A kvázi automata váltós vezetés és a halk trolibusz-hang. A gyorsulása átlagos (11,6 másodperc száz kilométer/órás sebességre), de hát nem is versenyautónak vesz ilyen autót az ember. Nagyon jó belőle a kilátás körbe, nem a most divatos lőrés méretű ablakokkal és túl alacsony tetővel van megverve a Leaf. Tetszett még az osztott digitális műszerfal is.

A mostanában árult és hasznos biztonsági extrákat, mint vészfékező rendszer, adaptív tempomat, sávtartó automatika és hasonlóakat ne keressük, ehhez az autóhoz még nem lehet ilyeneket rendelni. Ezeket meghagyták a már bemutatott utódjának, ami ráadásul 33%-kal nagyobb akkumulátorral is fog rendelkezni. A kiszivárgott amerikai árlisták alapján nem is lesz drágább, mint a mostani modell (legalábbis a tengerentúlon), ezért érdemes lehet várni a megjelenésére.

Ami nem tetszett, hogy elől nincs elég hely, a vezetőülést nem lehet eléggé hátratolni egy 180 centi feletti sofőr igényeihez mérten. (Noha hely lenne rá, de rövid az ülés síne.) A visszapillantó tükröknek nagy a holttere, ebből kifolyólag a legelső nap sikerült is majdnem összetörni az autót az autópályán. A hátsó biztonsági öveket nem csak a gyerekek nem tudták bekapcsolni, de egy felnőttnek is kétkezes mutatvány, mert ha gyerekülést használunk, nagyon rossz helyen van a csat, ráadásul nyomás hatására bele is süllyednek az ülésbe. A sebességmutatója nagyon csal, 50-es tempónál 57-et, 70-es tempónál már 80 kilométer/órát ír.

Az autó mérete nagyon csalóka, sokkal kisebbnek mutatja magát, mint amekkora valójában. Jelenleg egy hétüléses Ford C-maxunk van, amit már régóta le akarok cserélni egy kisebb autóra. A Leaf megfelelőnek tűnt, pont egy fél számmal kisebb autó. Még kényelmesen el lehet férni benne, de nincsenek felesleges terek sem az utastérben, sem a csomagtartóban. Viszont nem is olyan kicsi, mint a Renault Zoé, a Peugeot Ion-ról és társairól már nem is beszélve. Pipa, éppen jó a mérete.

Akkor lepődtem meg, amikor beálltam a garázsba, hogy töltsem az autót. Szinte ugyanakkora volt, mint a hétszemélyes C-max Grand, ami öt üléssel is sokkal tágasabb minden irányban és ilyenkor még egy szinte fél pingpongasztal méretű hatalmas csomagtartója is van.

Utánanéztem: a két autó hossza 4519 mm vs. 4445 mm, vagyis csak hét centivel rövidebb a Leaf, szélessége is csak 5,8 centivel kevesebb, de ezt eltakarja a vállban erősen keskenyedő és hátul lecsapott karosszéria.

Ennyit az autóról.

Mivel csak egy hetem volt, igyekeztem minél jobban elmerülni a villanyautózás mindennapjaiban.

Hogy átéljem mindazt, amit egy villanyautós, töltöttem az autót otthon, áruház parkolójában gyorstöltővel, villámtöltővel, mindenhová autóval mentem, még a belvárosba is és végül hétvégére egy túlélőtúrára fogtam az autót: egész Szegedig elmerészkedtem vele a családdal együtt.

Egy rövid magyarázat a töltéshez: az autót tölthetjük otthon, illetve jelenleg még ingyenes nyilvános gyorstöltőről és villámtöltőről is.

A gyorstöltő típusától függően 5-10 óra alatt képes feltölteni egy Leaf akkumulátorát. A villámtöltő csak 80%-ra tölti fel az akkumulátort, azt azonban 30 perc alatt megteszi. Ezután normál gyorstöltőként üzemel tovább, hogy védje az akkumulátort.

Arra gyorsan rájöttem, hogy otthon csak éjszaka tudom tölteni az autót, mert ha még egy nagyobb fogyasztó elindul, mint például a mosógép, annak áramszünet a vége. (Szerencsétlen módon a mélyhűtő-szekrény, a mosógép, a szárítógép, a kazán, a napkollektor és még sok más ugyanazon a körön van, mint a garázsban található konnektor.) Mivel otthoni hálózatról 16-17 óra feltölteni a 30 kWh-ás akkumulátort, ez sürgős esetben komoly szervezést igényel.

Egyik reggel elmentem a budaörsi Auchan parkolójába tölteni, hogy azt is kipróbáljam. Reggel nyolckor csak egy magára hagyott hibrid (vagyis benzinnel és árammal is működő) Opel Ampera lógott az egyik konnektoron, beálltam mellé. Egy óra alatt félig lemerült aksinál a gyorstöltő nagyon szerény 22 kilométert adott a hatótávhoz.

Mivel este ugyanitt volt dolgom és már nagyon untam a várakozást, úgy döntöttem, majd este töltöm tovább az autót, úgyis egy háromórás megbeszélésem lesz itt. Az ezek szerint 66 kilométerre elég töltést fog eredményezni. (Az Auchannál a gyengébb kapacitású gyorstöltők vannak.)

Délután négykor már egy hely sem volt szabad a három működőképes töltőnél.

Egyrészt még mindig ott állt a reggeli Opel Ampera, az csak este hat után tűnt el onnan, miután a tulajdonosa valószínűleg visszaért a munkahelyéről.

Az opelesünk reggel felkelhetett fél órával korábban, elautózott az ötmilliós autójával az Auchan parkolójába, hogy amíg ő dolgozik, ingyen feltölthesse a hatalmas 7,2 kWh-s akkumulátort. Ezt az akkumulátort otthon a legdrágább nappali árammal, a töltési veszteséget is figyelembe véve igen kemény 337 forintért tudta volna teljesen feltölteni. Már ha teljesen üres volt, amikor beállt.

Volt még ott egy Nissan Leaf, ami három óra múlva is ott állt. A tulajdonosa vagy csúnyán ráfaragott és nem tudott hazamenni vidékre az üres akkumulátor miatt, ezért a töltés ideje alatt három órát kellett bolyongania a bevásárlóközpontban, vagy egy környéken lakó tulajdonos, aki képes volt hazasétálni és visszajönni, hogy 422 forintnyi áramot ingyen tölthessen a kilencmillióért vásárolt autójába. (Gondolom senki nem vesz elektromos autót, akinek nincs lehetősége, hogy otthon töltse. Ha mégis létezik ilyen, nem irigylem, mindennapi programja lehet, hogy szabad töltőt találjon.)

A harmadik konnektoron egy új hibrid BMW lógott, amit azóta már többször láttam ugyanitt. Az autó vételára az extráktól függően 16,4 és 25 millió forint között van, az éves értékvesztése legalább 2,5 millió forint, a cascoja félmillió forint évente, az autóban álló pénz éves elvesztett kamata a másik félmillió forint.

Ha hetente sikerül háromszor ingyen tölteni egy-egy órát az autót, egy év alatt közel húszezer forintot is megspórol ezen a gazdája. Meg kell becsülni minden fillért, ha már ennyibe kerül az autózás.

Mivel nem sikerült tölteni az autót, a garázsból pedig nem akartam megint kiállni a saját autómmal,  másnap korán reggel a Nissan Gablininál kezdtem a napot, ahol a környék egyetlen villámtöltője van.

Nagy szerencsém volt, mert éppen nem volt ott senki. Három perccel később befutott egy jól szituált úr, egy perccel később egy Leaf taxi is. Úgy látszik, van forgalma a töltőnek.

Mivel nagyon ráértünk, kicsit beszélgettem a jól öltözött úrral. A környéken lakik egy magánházban és már sokadjára tölti itt az autóját.

Egy órát várt arra, hogy feltöltse az autóját. Engem meg kellett várnia és utána jött csak az ő autója. Ha 30%-on volt az autója és 80%-ra töltötte a villámtöltő, a nagyobb akkumulátor esetén is igen kemény 702 forintnyi ingyenáramot nyert egy óra várakozással.

Aki egy legalább 50 milliós házban lakik Budaörs környékén és egy közel tízmilliós Nissan Leaf-fel jár, annak az órabére legalább 3-4 ezer forint óránként. Ebből pazarolt el egy órát munkaidőben egy ingyentöltésre.(Kapcsolódó cikk: Hogyan ne spórolj?)

Megpróbáltam a belvárosi kiruccanást is. Budaörsről Budapestre dolgozni mindig kerékpárral, rossz idő esetén busszal megyek. Most a villanyautóval mentem, egyrészt hogy használjam, másrészt mert “úgyis ingyen van a parkolás”. Miután este ötkor Budaörstől egész a Petőfi hídig egy összefüggő dugó volt a város, rájöttem, hogy én továbbra is úgy maradok zöld, hogy ebben az őrületben nem veszek részt autóval. Ennél többet nem tehet se magamért, se a városért.

Mivel városban rohangálni egy elektromos autóval még a dugók ellenére sem nagy kihívás, hétvégére egy szegedi utat terveztem. A kisebb akkumulátoros Leaf-fel meg sem próbáltam volna, de a nálam lévő 30 kWh-s modell a komputere szerint használat függvényében akár 210-215 kilométert tud.

Találja ki a kedves Olvasó, hány villámtöltő található a Dunától keletre a négyes út és a szerb határ között?

A helyes megoldás a nulla. (Töltőpont-kereső alkalmazás)

(Update: állítólag hamarosan nyílik egy villámtöltő Kecskeméten.)

S vajon hány gyorstöltő vár ránk ugyanitt, az ország negyedét kitevő területen? (Amivel 5-10 óra feltölteni egy autót.)

A helyes megoldás az öt: egy Felsőlajoson, kettő Kecskeméten és kettő Szegeden. Az ötös úttól keletre és nyugatra pedig egy töltő sincs. Arra ne akarj menni.

Mivel az autó hatótávja 210-215 kilométer (papíron 270 km) és nekünk 170 kilométerre kellett menni, nem mondom, hogy nem volt görcs a gyomromban.

Mi lesz, ha a körülbelül 1400 hazai villanyautó közül csak másik három szintén délre indul a hosszú hétvégén? A kis hatótáv miatt ők is Felsőlajoson vagy Kecskeméten akarnak majd tölteni öt órán át. Akkor soha nem érünk le Szegedre még a nagyobb hatótávú Leaf-fel sem.

Gondoltam arra, hogy gyáva nyúl leszek és mégis benzines autóval megyünk, esetleg a feleségem lemegy a gyerekekkel külön autóval, én pedig egyedül kísérletezgetek a Leaf-fel, nem két nyűgös kisgyerekkel a hátam mögött.

Végül győzött a kalandvágy. A régi ötösön mozgó úttorlaszként 70-80-nal levitorláztunk Felsőlajosra (a sebesség növekedése ugrásszerűen növeli az autó fogyasztását). Szerencsénkre nem volt a töltőnél senki.

A gyerekek háromnegyed óráig bírták a kényszerpihenőt, de ennyi idő alatt nyertünk annyi plusz kilométert, amivel már bátran nekivágtunk a maradék távnak.

Szerencsésen megérkeztünk, még az autópályán sem rohant belénk senki, amikor kilencvennel mentünk. Elég félelmetes volt azért a 140-150-nel menő autók előtt kilencvennel vánszorogni a külső sávban. Gyakran néztem a visszapillantó tükröt, vajon időben sávot tud-e váltani a mögöttünk rohanó autó meg a száztízzel dübörgő román meg bolgár kamionok. (Ha én is 130-cal mentem volna, maximum hatvan-hetven kilométerre lett volna elég az akkumulátor töltöttsége.)

Megérkezéskor még maradt is több tartalék, mint amit Felsőlajoson beletöltöttünk az akkumulátorba.

Itt csapott a legmagasabbra a szerelem hőfoka köztem és a Leaf között. Úgy tűnt, megállás nélkül tudnánk használni az évi háromszori Budapest-Szeged távra is, városban pedig ideális.

Egész hétvégén Leaf hirdetéseket bújtam, annyira megtetszett az autó. Még a magas árát is elnéztem volna neki. Erre mondják, hogy a szerelem vak.

Aztán eljött a visszaút napja. Hipp-hopp, alig másfél nap alatt konnektorról csurig töltöttük az akkumulátort. (Amikor a villanysütő, mosógép vagy a locsolószivattyú ment, akkor nem lehetett tölteni az autót.) Mivel lefelé sem volt szükség a tartalékra, amit Felsőlajoson töltöttünk az autóba, az volt a terv, visszafelé megállás nélkül megyünk. Ha 210 kilométert írt az autó és ebből 170 kilométerre van szükségünk, meg sem kell állnunk hazáig.

Nem is volt semmi gond Kiskunfélegyházáig, a negyven kilométer plusz végig megmaradt. Ott beleszaladtunk az esőbe, hidegbe valamint a viharos szélbe és a még megtehető kilométerek száma elkezdett villámgyorsan elolvadni. Kecskemét után az addigi 40 kilométer plusz eltűnt, az utolsó pillanatban tudtunk letérni az autópályáról a már ismert felsőlajosi töltőhöz.

Ott újabb egy óra kényszerpihenő várt ránk. A szükségesnél 30 kilométerrel többet töltöttünk bele, majd a régi ötösön újra vánszorogni kezdtünk Budapest felé.

A gyerekek már nagyon éhesek voltak és kegyetlenül unták a sok órás utat.

Azonban a kilométerek a klímától (párásodott az ablak az eső miatt), a szerény fűtéstől (pedig nagykabátban ültünk az autóban) újra fogyni kezdtek, az M0-s budai emelkedői tettek be végleg az autónak.

Le kellett térnünk az M0-ról, hogy kevesebbet fogyasszon az autó és összeszorult gyomorral néztük, ahogy már húsz alatt járt a hátralévő kilométerek száma.

A legközelebbi töltő a Nissan Gablini, elmentünk odáig. Addig is minden lejtőn “B” állásba tettük a váltót és kikapcsoltunk minden fogyasztót, amit csak lehetett.

Október 23 miatt zárva.

Elindultunk hazafelé, úgy voltam vele, hogy ha lerohad az autó, kitolom az út szélére és másnap mondom a Nissannak, hogy ott az autója az út szélén, vigye ahová akarja. Innen már taxival is hazamegyünk.

Mentségére legyen mondva, az utolsó hegymenetet is még kibírta, sikerült beállni a garázsba.

Ebben a pillanatban eldöntöttem, hogy nem veszek ilyen autót, amíg nem megy el legalább 250 kilométert a valóságban is, autópályán normál tempóban, fűtéssel és nem találok 20 kilométeres körön belül bárhol az országban egy villámtöltőt, ahol biztos nem kell egy órát várnom, amíg az előttem lévő két autó nem végez.

Nekem még egy ilyen gyomorgörcsös út nem hiányzik, nincs az a megtakarítás vagy az a villanyautózós élmény, ami ezt bármikor is megéri.

A szerencsém az volt, hogy visszafelé történt az, hogy drasztikusan és hirtelen leesett az időjárás miatt a hatótáv, hiszen Budapest környékén találok töltőt, vagy legalább autómentőt. Ha odafelé az Alföld közepén rohadok le a legközelebbi töltőtől 50 kilométerre, de még a legközelebbi falutól is 15 kilométerre, mit csinálok két kisgyerekkel a semmi közepén? Persze, a Nissan majd küld értem valakit, de hány óra, mire az autószállító odaér, miközben plusz hét fok van az autóban? S ha éppen mínusz 10?

Azóta már hálás vagyok azért, hogy a benzines autóm 600 kilométert elmegy egy töltéssel, de ha tankolnom kell, 10 kilométeren belül bárhol tankolok két perc alatt. Ezt nem tudod kellően értékelni, amíg nem utaztál vidékre egy villanyautóval és nem öt óráig vagy egy egész napig tankoltál kétszáz kilométerre elegendő üzemanyagot. Nem tudod, milyen az, amikor minden gondolatod a töltés körül forog, hogy hol és mikor kell töltened, amikor egy rövid út miatt már kezdhetsz gondolkodni, mikor lesz szabad másfél-két órád, hogy feltöltsd az autód.

A benzines autómnál nem kell néznem a fogyasztást sem, mert maximum a pénztárcám bánja, ha túl sokat fogyaszt az autóm. Nem kell nagykabátban sem ülnie a családnak egy 11 milliós autóban, csak hogy elérjen A-ból B-be. Nem kell játszadozni a fűtéssel, ventilátorral, ki-be kapcsolgatni, hogy csak annyit fogyasszon, amennyit muszáj. Nem kell életveszélyesen lassú 80-90 kilométeres tempóban vánszorogni az autópályán.

Félreértés ne legyen: ha majd használható lesz az elektromos autó és a szükséges infrastruktúra is kiépül, valószínűleg fogok venni egyet. (Főleg, ha addig az ára is esni fog.) Ez lehet, hogy két-három év múlva már megvalósul. De addig meghagyom másnak ezt a kalandot, nem családos embernek való ez. Országjárásra az elektromos autók egyelőre nem valóak. Csak városi második autónak pedig túl drágák még.

Update: állítólag holnaptól lesz villámtöltő Kecskeméten. Pár nappal korábban is átadhatták volna, másképp alakult volna a történet vége.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

410 hozzászólás

  • benzinzabáló
    folyt

    Beszélgettem egy sráccal, aki egy német kutatóintézetben dolgozik, ahol azon törik a fejüket nálunk sokkal okosabb emberek, hogy mivel is lehetne kiváltani a jelenlegi helyzetet (belsőégésű motorok). Ők már évek óta nem is foglalkoznak az elektromos hajtással, mint alternatíva, az már a múlt.

    Sokakkal ellentétben én nem gondolom, hogy 5-10 vagy akár 20 év múlva ki fogja tudni váltani a hagyományos autót (árban és/vagy funkcióban). Szerintem ez egyszerűen zsákutca.

  • , a 30 már a 40-10 (40 A jár ingyen, felette 4000Ft/A a hálózatfejlesztés ktsge)
    A 30 pedig azért elég egy átlag háztartásnak szvsz…
    Nagyon sok lakásban 25A van, és nem panaszkodnak, igaz nem töltenek autót.
  • szocske
    , @Kálmán: eptender.com/
    nyugat európában talán még lehet is jövője, de nálunk, ahol még a vonóhorgos kerékpárszállítók is csak megtűrt kategóriában voltak évtizedekig majd kitalálták a szürke rendszám igénylés elcs.ett rendszerét várhatod, hogy vontathass egy ilyet egy villanyautóval 🙁
  • Zupa
    A “ha majd használható lesz az elektromos autó és a szükséges infrastruktúra is kiépül…” resznek a masodik feleben van a lenyeg.
    Amig “ingyen” van a villany, addig nem fog senki sem toltoket epiteni es uzemeltetni.
    Sajnos meg mindig nem tanultak meg sokan a piacgazdasag legalapvetobb szabalyat, semmi sincs ingyen.
    Van par tolto allami penzbol (adobol), van par tolto presztizsberuhazaskent (Nissan kereskedes, bevasarlokozpontok) es ennyi.
    Az ingyenesseg hatossagi arszabalyozassal er fel. Mint a tortenelembol (kommunizmus) tudjuk, aminek hatosagilag lenyomjak az arat, ott eltunik a kinalat, es kialakul a hianygazdasag.
    Ha majd fizetni kell erte, es nem csak KWh-ert, hanem tolton eltoltott idoert is, akkor majd lesz szabad tolto, es lesznek akik uj toltok epitesebe ruhaznak be.
    Addig viszont a Mikloshoz hasonlo tobbsegnek az e-auto nem lesz valos alternativa.
  • V z
    Csak a dízel. !!!!!1200 km egy tankkal. Épp elég a telefont töltögetni! Óriási baromság az e autózás. Majd tíz év múlva, ha addig lesz egyáltalán e auto!
  • MMNN

    “honnan veszed, hogy az elektromos autót nem utazásra találták ki?”

    Annak az embernek a szájából veszem, aki a Leaf-et kitalálta.

    Nézd meg a Revenge of the electric car-t.
    Abban van egy rész, ahol a Nissan board kérdezgeti Carlos Ghosn-t a modellről.
    Azt is megkérdezik tőle, hogy mi lesz azokkal, akiknek nem elég a hatótáv, vagy a végsebesség.
    Szimplán annyit mond, hogy
    nem ők a célközönség.

    Nem te vagy a célközönség.

    Nem a te használati mintádhoz találták ki.

    Vagyis pont olyan, mintha egy MX-5-tel akarnál terepezni.
    Megteheted.
    De nem erre való.

    Ha a helyén használod, akkor le lehet szarni a különbözőséget.
    Ha nem a helyén használod, akkor nem árt tudni pár dolgot.

    Mondom ezt én, aki nagyon nem a helyén használom, mert Franciaországból is lábon hoztam haza. De nem is szidom ezért. Elfogadom, hogy feltételei vannak a félrehasználásnak. Inkább örülök, hogy lehet félr

  • MMNN
    Inkább örülök, hogy lehet félrehasználni.
  • porthosz
    g:
    “Azt írtad, hogy nem autó, mert nem lehet vele nagyobb távokat közlekedni. Ugyanúgy ahogy sokak szerint egy matiz nem autó, mert szűkös, kényelmetlen stb.”

    Csak szólok, kevered a szezont.

    Az autó attól autó (többek közt), hogy képes elvinni A-ból B-be, géperő segítségével. Ha erre nem képes, akkor az nem autó. Hogy mekkora az a táv, azt pedig mindig az adott kor határozza meg, így 2017-ben az elvárható minimum autópályán, klímával, európai távolságokkal, legalább 300km.

    A jelenlegi elektromos autó erre csak igen-igen korlátozottan képes, tehát az autó elnevezés valóban félrevezető. Nem véletlen ám hogy a motort motornak hivják a buszt meg busznak és nem autónak…

    Az hogy mennyire kényelmes egy autó vagy, na annak viszont halványlila köze sincs ahhoz hogy valami autónak hivunk vagy nem. Sem az otthoni kényelmes fotelem, sem a kényelmetlen háromlábú székem lesz autó

  • efbi
    jaja, a villanyautó nem való még mindenkinek, pl. akiknek:
    – nem fontos, hogy a nagyvárosokban milyen a levegő (amúgy helló, a te gyereked tüdejét is védik a villanyautósok, nem is kell megköszönni ;))
    – olcsóságot keresnek (bár szvsz a többségnek ezek közül semmilyen autó se érné meg, ha tényleg kiszámolnák)
    – rendszeresen mennek hosszú távokat autóval (lesznek nagyobb, gyorsabban tölthető aksik, nyugi)
    – nem tudják otthon vagy a munkahelyen tölteni, amikor amúgy is 8-12 órát áll az autó.

    van villanyautóm, 2. autó, annyi volt használtan kb mint egy hasonló benzines. ezzel megyek rendszeresen és nem a céges bmw-vel, mert jobb érzés nem szennyezni. a töltés sem macera. amikor megyünk vásárolni, vacsorázni, kirándulni akkor töltjük. amúgy is mennénk, így csak arra figyelünk, hogy legyen töltő ott épp. de van a plazakban, a parkoknál, a boltoknál, a belvárosban sok és egyre több helyen.

  • FifiTheReal
    Kedves Miklós! Nem a cikkhez, inkább hír – Szolgálati közlemény!

    Az alábbi e-mail érkezett ma:
    “Első Lakáshiteltörlesztő Pénztár üzenetét olvassa

    Végelszámolásról dönthet a közgyűlés 2017.10.29-én pénteken
    Sajnálattal közöljük, hogy a Pénztár elmúlt évi növekedése ellenére, a Pénztár
    új vezetésének tervei a Pénztár bővítésére és fejlesztésére olyan akadályokba
    ütköztek, amelyek miatt a Pénztár működtetése egyre nehezebb feladatá vált.

    Ezért a Pénztár közgyűlése 2017.10.29-én napirendi pontként tűzte ki a Pénztár
    végelszámolását.

    Amennyiben a végelszámolást a Pénztár közgyűlése megszavazza, úgy a pénztári
    számlákra a végelszámolás kezdetétől több tagdíjat befizetni már nem lehet,
    illetve szolgáltatást/kifizetést már nem lehet teljesíteni.

    A végelszámolás egy nagyon hosszú folyamat, így akár 1-2 évbe is beletelik, míg
    véglegesen lezárul. …” folyt. köv.

  • Zsolti

    Teljesen egyetértek. Az autó leánykori nevén automobil, távolságok leküzdésére van. “Közlekedési edény”.Ami ezt nem tudja kiszolgálni, az nem autó. Az elektromos autózás létjogosultságához szerintem még nagyon, nagyon sokat kell fejlődnie a technológiáknak. Ma inkább egy plug-in hybrid-nek van jelenje, de talán még annak sem.
  • FifiTheReal
    folyt. 2.

    ” … Amennyiben nem szeretné, hogy egyenlege/befizetései beragadjanak, akkor célszerű
    másik Pénztárba átlépnie és az egyenlegét minél előbb átmenteni.

    A Pénztár vezetése tárgyalásokat kezdeményezett a tagok érdekében és az IZYS
    Egészség- és Önsegélyező Pénztárba javasolja az átlépést. Az IZYS Pénztárba az
    átlépés díjtalan.

    Az IZYS Pénztár 2015-ben lett piacvezető az önsegélyező pénztárak között,
    tagdíjbevétele és kezelt vagyona mintegy 40-szerese az Első Lakáshiteltörlesztő
    Pénztárénak. Költségei nagyon kedvezőek, mindössze 5,9% függetlenül a befizetett
    tagdíj mértékétől. A tagdíj akár online bankkártyás megoldással is fizethető.
    Szolgáltatási palettája lényegesen összetettebb, így Ön adókedvezményben
    részesülhet akkor is, ha gyermeket nevel, gyermeket vár, egyetemi/főiskolai
    tandíjat fizet, vagy valamilyen egészségügyi kiadásai vannak … “

  • FifiTheReal
    folyt. 3.

    ” (gyógyszer, szemüveg, orvos, szűrővizsgálat, gluténmentes élelmiszer stb), esetleg idős
    hozzátartozói vannak. És természetesen a lakáshitel törlesztőrészletek is
    fizethetők.
    Bővebb információ az http://www.izys.hu oldalon.

    Az átlépéshez kérjük töltse ki a mellékelt átlépési nyilatkozatot, illetve
    amennyiben az IZYS Pénztárban még nem rendelkezik tagsággal, akkor a belépési
    nyilatkozatot (utóbbit online is kitöltheti az IZYS Pénztár oldalán).
    Levelünkhöz mindkét nyomtatványt mellékeljük.

    Fontos minél előbb megküldenie ezeket a nyomtatványokat postai úton levelezési
    címünkre (1583 Budapest, Pf.: 49.), mert az utolsó napon a nagy átlépő szám
    miatt elképzelhetők fennakadások. “

  • g

    Az autó attól autó (többek közt), hogy képes elvinni A-ból B-be, géperő segítségével. Ha erre nem képes, akkor az nem autó. Hogy mekkora az a táv, azt pedig mindig az adott kor határozza meg, így 2017-ben az elvárható minimum autópályán, klímával, európai távolságokkal, legalább 300km.”

    Tehát hasraütésre definiálod, hogy SZERINTED mi az autó.
    Sok ember szerint meg egy matiz nem autó, hanem egy kényelmetlen koporsó, a kerékpár meg nem közlekedési eszköz, hanem csak a béemvé-mercédesz a menő.
    Ugyanolyan hülyeség az elektromos autót nem autónak tartani, mint az, ha azt hisszük, hogy mindenkinek minden célra megfelelő.

  • Zabalint

    Ha így van, akkor viszont a környezettudatosság úgy ahogy van kamu, hiszen az ökológiai lábnyomot csak növeli, ha külön kis hatótávolságú autót tartasz fent, különösen ha nagyvárosban, ahol van sokkal környezettudatosabb megoldás a helyi közlekedésre.

    Miklós abból indult ki, hogy egyszer majd alkalmas lesz teljes értékű autónak az elektromos autó, most megállapította, higy még nem.

  • hazitroll
    Akik szerint az elektromos szennyező, csak máshol van a gyár: óriási különbség van aközött, hogy van egy szénerőmű (de ugye Németországban sem CSAK szénerőmű van) aminek az egy (néhány) kéményére az elérhető legjobb hatásfokú szűrőket-katalizátorokat-bizbazokat szerelik fel, vagy van néhány ezer autó, minek minden egyes kipufogójára a lehető legolcsóbb katalizátort kell felszerelni, amivel még talán éppen átmegy az aktuálisan érvényes kibocsátási normákon. Spéci motorprogrammal, laborkörülmények között.
    Nem jó egyik sem, de azért komoly különbség van az erőművek javára. Méretgazdaságosság.
  • matchboxot mindenkinek
    Érdekes egyébként látni, hogy hogyan lesz az autóból egyszerű gadget. Nem nyújt többet, jobbat, ólcsóbban … sőt. De csilingel és menő vagy ha ilyened van. Az embereket valószínűleg bármivel be lehet hülyíteni.
  • Kiszamolo
    Efbi, ez a kamu része.

    Védd úgy a gyerekek tüdejét, hogy lerakod azt a vacak autót és szállj fel a buszra vagy kerékpárra, ahogy én is.

    Vécére is autóval kell mennem, de azé zöld vagyok. Egy kényelmes zöld.

    A dugóban minden egyes zöld lámpánál egy benzines autó nem fér át csak azért, mert te is autóba ültél. Minden parkolásnál egy-egy benzines autó megkerüli a háztömböt, mert te elfoglalsz egy parkolót.

  • Balint
    Aki azt mondja, hogy az elektromos autót városi vezetésre tervezték, az szerintem nagyon rosszul látja a helyzetet.
    Nyilván 2040-re, amikor minden autógyártó már elektromos autót fog gyártani, akkor nem csak városi közlekedésre lesz jó.
    Ez jelenleg egy kiforratlan technológia, aminek a legnagyobb hátránya épp az, amit az autót autóvá teszi.
    Ha csak városban közlekedsz, akkor meg minek a Leaf, akkor sokkal inkább egy mini benzines vagy elektromos, amelyik épp jobban megéri anyagilag az előző cikkek alapján.
    Racionálisan/anyagilag csak nagyon kevés esetben éri meg az elektromos autó, ez tény. Érzelmi alapon meg mindenki úgy vásárol, ahogy akar. De hagyjuk már, hogy azért veszek elektromos autót, mert akkor mennyire segítem a városi környezetet (lsd akugyártás témája, stb.), ez csak legtöbbször önigazolás egy racionálisan nem magyarázható döntésre.
  • jami
    Bírom nagyon a halványzöldeket, akik 2. (!) autónak villanyt vesznek és verik amellük, hogy ők aztán az ÉN gyerekem is védik. Az én gyerekem az védi, ha minél kevesebb kocsi jár. (Lehetőleg lakott területen dízel egyáltalán ne mászkáljon.) Minél kevesebb kocsi jár keresztül a lakott területen, annál többen tudnak/fogni gyalogolni/biciklizni.
    Ha még rommá büntetnék a kéményből vett minták alapján a gumit égetőket, akkor már idén élhetőbb lenne a legtöbb település.
  • ekr
    @Jóska Pista
    Kanárin milyen verdát használsz? Mert pár cikkel korábban még ott éltél (Lakhatsz délen is, comment 10.10. 18:47). Pár havonta pár hétre jársz haza, ahogy írtad. Most pedig (10.24. 13.43) a pesti lakás, otthon, nyaraló fogalmak, meg a szokásaid felvázolása fix mo-i berendezkedésre utalnak.
    Vagy az A8 van Tenerifén?
  • Daenerys Targaryenová
    Hasonló probléma, de kicsiben: tavaly vettem akkumulátoros fűszegélyvágót. (Nem kínait, hanem márkásat – de biztos ezt is Kínában gyártják 🙂 Nem hajtottam halálra, még a szezonban sem volt minden nap használva, de a második év végére már eléggé leharcolódott az akkumulátora.
    Tehát még ezek után sem érdemes kapkodni, és itt is várni kell még öt évet.
  • Jóska Pista
    Nagyon jól tudod, hogy vannak emberek akiknek egyszerűen nem alternatíva a busz, metro, bicikli. E-autóra nem a tömegközlekedésről szoktak váltani, hanem füstös autóról.
    Én ugyan kerékpározok eleget, de a munkahelyem és köztem olyan szintemelkedések vannak, hogy csak izzadtan érnék be. Persze lezuhanyozhatok, de akkor váltó ruha, idő, macera. És még nincs megoldva mikor ki kell ugranom valamelyik partnerhez, vagy egy másik telephelyre. Ráadásul életveszély az út biciklivel. Próbáltam nagyrobogóval, de úgy is féltem. Itt jó részen nincs kerékpárút.
    Tömegközlekedés több mint egy óra. Oda-vissza kettő. Ami közben nem csinálhatok semmit, csak bámulok ki a fejemből.
    Autó 18 perc, oda-vissza legyen 40.
    Hetente több mint 6 óra.

    Na ez lenne a pazarlás, nem az, hogy megiszol naponta egy 300 forintos kávét.

  • Jóska Pista
    at 17:54
    Kanárin barátom gyalog járok. Napi 6-8 kilométert. Még biciklit sem bérelek, minek, nem kell sietni sehova. Aztán havonta párszor egy Seat Ibizát, vagy Dacia talán Sanderot bérelek egy-egy napra.
    A szigetek közt pedig komppal közlekedem.

    Egészen jövő májusig ez a lakhelyem, de a múlt télen csak egy hónapot éltem itt.
    Remélem kielégítettem a kíváncsiságodat.

    És hogy nagyon ne irigyelj, itt a calima, éppen szar az idő, nem látjuk a napot.

  • Kiszamolo
    Most kapom a hírt, hogy állítólag holnaptól Kecskeméten nyílik egy villámtöltő….

    Hogy nem bírták átadni pár nappal korábban….

  • Zabalint

    Ha fontos a gyerekeid egészsége, akkor nem veszel külön városi furikázós kocsit, hanem a tömegközlekedést használod.
  • Handras
    Tessék, lett villámtöltő Kecskemétre, most már nem gond Szeged, sőt lett Győrben is egy villám. 🙂 handras.hu/ket-uj-villamtolto-lett-igen-fontos-utvonalakon/

    Az új Nissan Leaf jó lenne neked egyébként, de gondolom az nem fér bele a büdzsébe. A régi Leaf sajnos nem egy hatótáv bajnok, de az új már jó lesz, főleg a 60-as aksival.

  • Megmondo

    “ezzel megyek rendszeresen és nem a céges bmw-vel, mert jobb érzés…”

    Mottónk:
    “Egy BMW-s kommentelő mindig kell” !!! 😀

    De tényleg, annyi nem elég, hogy “nem céges autóval megyek”?
    Már a céges(!) bmw is menő, ez egy új szint.

    Egyébként a céges autó nem csak azért jó, mert azt a cég tankolja,
    hanem azon kopik a gumi, fék motor, azt nyúzzák meg, törik meg, lopják el,
    nem a sajátot, arra fizetve vannak az adók, matricák,stb.

    Ha meg pénz nem számít, és csak a szennyezést nézzük, nagyon környezetszennyező a plusz elektromos kocsit legyártani, szervizelni…

    Ha ennyire zöld vagy, menj gyalog vagy kerékpárral.
    Még a tömegközlekedés is szennyez, nem is kicsit, sokszor van hogy a buszokon, vonatokon nem ül csak pár ember..

    Aki igazán zöld menjen ki tanyára, az az életforma tényleg nem (vagy alig) szennyez, bár van aki még oda is(!!) bmwt vesz.(true story…)

  • Second Wave
    A norvégoknál (ingyenáram + kolbászkerítés) kifejezetten azt kérik a hivatalok, hogy csak az vegyen villanyautót, aki otthon tudja tölteni.

    Az már látszik, hogy továbbra sem megoldott a technológiában az újratöltési idő. Az akku kapacitást lehet növelni, de az újratöltés továbbra sem megoldott.

    Töltőket persze lehet telepíteni, de nyilván csak az fog ilyenbe fektetni, aki ebben érdekelt (járműgyártók, hotelek).

    Persze jönnek az agymenések, hogy villanykamion, meg villanybusz. Aha. A kamionosnak van fél óra pihenője, meg 1500 km hatótávja…

  • Kiszamolo
    Handras, éppen két hozzászólással ezelőtt írtam be. 🙂

    A 60-as aksit két év múlva ígérik. Az már élhető. Ahogy az Opel Ampera-E, kár hogy azt meg kapni nem lehet.

    Mivel Szegedre megyünk öt alkalomból háromszor, mindjárt más a dolog a villámtöltővel Kecskeméten. Ennyi kellene: villámtöltő minden megyeszékhelyre legalább.

    A tesztautó hatmillióját meggondoltam volna, de még 8,5 milliót se adnék egy új Leafért. Mert annyit egész egyszerűen nem ér. Akkor már egy csilivili Toyota Auris hibrid minden extrával, négy literes fogyasztással. Az alig több, mint a Leaf benzinben kifejezett valódi fogyasztása.

  • Handras
    Kiszámoló: ahh már látom, csak míg végigolvastam az oldalon a kommenteket, akkor írtad és már nem frissítettem rá. 🙂
  • Jóska Pista
    A legszebb amikor az, aki nem jár villanyautóval, az dumál, hogy aki azzal jár, nem is zöld. De, biztosan zöldebb, mint aki füstös autóval jár.
    De az akkumulátor!!! Persze a benzin míg a föld alól a tankba kerül, csuda környezetkímélő.

    Jelenleg az a legnagyobb bajunk a zöld árammal, hogy nem tudjuk tárolni. Képzelj el egy világot ahol az autók akkuját használják pufferként. Win-win helyzet.

    Töltők. Én bizony szívesen beszállnék egy olyan cégbe, ami villámtöltőket telepít autópályák mentén. Még csinálnék is, ha nem lennék már lusta ennyit dolgozni.

  • Péter

    Nem létezik olyan benzines autó, ami pályán értelmes tempó mellett 4 litert fogyaszt, akkor sem, ha hibrid, ide értve az Aurist is. Nem a Leaf védelmében írom, hosszabb távokra szerintem is alkalmatlan.
  • Zabalint
    @Jóska Pista
    Aki egy autót tart, és ugyanarra használja, mint te az első autódat, amire pedig a második, az elektromos autódat használod, ahelyett tömegközlekedést vagy kerékpárt, annak jóval kisebb az ökológiai lábnyoma.

    De zöldnek amúgy is csak olyanok mondták itt magukat, akik másodlagos autónak elektromost használnak, akik ezt szóvá tették, nem mondták, hogy zöldebbek lennének.

  • Kiszamolo
    Péter, a bátyáméknak az van egy éve és a magam szemével láttam a 4,x átlagfogyasztást. 4,2 vagy 4,4 liter.
  • ekr
    @Jóska:
    Jaj, félreértettél! Nem kíváncsi voltam, csak némi ellentmondásra hívtam fel a figyelmedet, ha már átsiklottál felette. Néhány hete még azt írod, a Kanárin élsz életvitelszerűen, alig vagy itthon. Most meg egy belföldi ember életét fested le: ide járok, oda járok, pesti lakás, nyaraló, etc. Legalább tetted volna hozzá, hogy “mindez az évnek abban a röpke pár hetében zajlik, amikor itthon vagyok”.
    Persze jól tudjuk, igazából miről van szó, csak az olvasók figyelmét hívom fel a jelenségre.
    @Trollok:
    A fentiekből is okulva a jövőben tessék kimásolni wordbe egymás alá a kommentjeiteket, átolvasni egy újabb hozzászólás előtt, és akkor jócskán redukálhatóak a tévedések…
  • Megmondo
    @Jóska Pista

    gondolom a Kanárira is villany repülő visz.

    Még anno az egyik prof mesélte az egyik előadáson, hogy az egyik konferencián odakeveredett vmi sötétzöld pali az előadók közé, aki végigszidott mindent, hogy melyik forrás milyen rossz, és milyen nagyon károsítja a környezetet.
    A végén a prof megkérdezte, hogy akkor mégis mire gondol, ha minden ennyire rossz, akkor honnan nyerjünk áramot? Mire az előadó:hát a konnektorból…:D (nem viccelt)
    Egyébként tényleg nincs teljesen zöld energia (jelenleg), tényleg bármilyen erőmű megépítése,üzemeltetése szennyezi és károsítja a környezetet.

    A megoldás: nem kell fogyasztani!
    Nincs elektromos autó,repülés,nyaralás,fogyasztási cikkek…na EZ zöld.

    Elnézést ezt nem tudom kihagyni:
    “Az 50 milliós A8 Langból ültem át egy 11 milliós i3 REx-be,Vagyis az elektromos autó olcsó.”
    Kiemelve hogy ’50 milliós’ és hogy a 11 milliós olcsó… 🙂

  • ekr
    Az elektromos autót meg fejlesztgessék tovább, mert ez a hatótávolság édeskevés a 21. században.
    Pár ember “de második autónak tök jó” öko-érvelései különdíjat érdemelnének.
    A sokat emlegetett “A tökéletes városi kocsi” is egész frappáns szlogen – vajon ezt a reklámokra is ráírják?
  • untermensch4
    Milyen kár hogy 1974 óta elfelejtődött a cserélhető aksipakk… de most még tényleg a hibridek idejét éljük, technikailag. A második autó használata közben nem biztos hogy az elsőt is egyszerre használja az ember, ugyanaz az ember egyszerre semmiképp. A Ford-T a lovakat váltotta le, mert a felhasználóknak jobban tetszett, akkoriban az utak is problémásak voltak, nem csak a benzinkutak. Az emberek meg egy (gyalogossal ütköző) páncélautó biztonságát nyújtó univerzális kompakt városi túraautót akarnak aminek teherautónyi raktere van és lehetőleg teleportál vagy közelíti a fénysebességet mert az autobahn-on nincs korlátozás. Meg férjen bele egy busznyi ember, kényelmesen, lehetőleg ingyen üzemanyaggal. Ha a szolnoki töltőhely az amire gondolok akkor átutazóknak érdemes tájékozódni hogy mikor van a délutáni dugó, a 4esig az a 2km időben érdekes lehet…
  • attila
    azt kell csinálni teljesítménybővítés ügyben hogy felbővítteted a nappalit 40re. Majd a vezéreltet is 40re, ugyanis az a törvény h amennyid van nappalin, annyit adnak ingyen vezéreltre is És máris tölhteted éjjel vezéreltről. Persze ha nincs vezérelt mérőd akkor annak szekrény kell meg bekötés kb. +50e, a legjobb a 3 fázis lenne, de az viszont megint plussz pénz!?? (nekem az volt 2009-ben ), az azért gyorsabban tölt, bár nem tudom h a leaf töltő kompatibilis e a 3 fázissal vagy speckó házi töltú kell. nálam 3X20 van nappalin, 3X20 vezérelten, 3×20 h tarifán így semmi nem terheli a nappalit, teljesen kihasználatlan 🙂
  • Péter

    Vegyesben, lassan közlekedve hihető, de 130-cal pályán elég meglepő szám. Érdekes lehet még, hogy a computer mondta, vagy kúton mérve ennyi. Igaz, én csak röviden próbáltam, tényleg nagyon takarékos volt, de pályán azért szépen kúszott fölfelé, én inkább 6 köré tippeltem a 130-as tempóhoz tartozó számot.
  • delspam
    A tapasztalat amit szereztél nem meglepő.
    Aki utazott már villanyautóban (én csak utasként), az tudja, hogy nagyon más élmény az egész, és ha valakinek nincs hengerhang fétise, és valójában csak szállító eszköznek tekinti az autót akkor imádni fogja az elektromosat. Majd…de még a technológia nem tart ott aksi téren, és ami szomorú, hogy a töltő állomásokat sem készteti semmi a bővítésre.
    Nyilván kellő állami támogatással, gyorsan be lehetne sűríteni gyors töltőket. Csak akarni kéne.
  • Zoarden
    Cserélhető akku “pilot” projekt már volt:
    origo.hu/idojaras/20120525-csak-berakkuval-az-igazi-az-elektromos-auto-berelheto-akkumulator-toltoallomas.html
    Láttam is ilyet, amikor ott jártam.
    Úgy tudom azóta megbukott a konstrukció.
  • jami
    A “2. autónak e-kocsit” mer’ környezetvédelem – oximoron. Igazi zöldnek egy kocsija sincs, a “városi autó” fogalmától egy jobb van: a “városi terepjáró”.
    Jó pár éve mikor kocsit vettünk mindenki, kéretlenül, arról győzködött, hogy CSAKIS dízelt. Mert a gyorsulása (? minek, lámpánál/autópályán – ott a kresz), meg a kedvező tankolás (ez is elmúlt). Hiába mondtam, hogy csak úgy, nézz meg egy lámpánál az induló kocsik füstjét és gondoljon vissza, mióta lett több allergiás/aszmatikus megbetegedés.

    Jöttek a szuper devizahitelek autóra, 0.- beugróval. Vett is boldog-boldogtalan új kocsit.

    Most meg a 2. kocsinak elektromost időszak van. Hiába na, muszáj valamivel pörgetni az autópiacot.

    Ma azt hallgattam a rádióban, hogy most már inkább csak az legyen hír, hol nincs dugó.

  • Jóska Pista
    at 21:03

    nincs itt semmi ellentmondás, csak a te agyadban. Lassan 50 éves vagyok, nyugodtan belefér, hogy Magyarországon is éltem több évtizedet, sőt most is élek ott, és ugyanakkor most éppen a Kanárin lakom, itt vagyok rezidens. Az egyik gyermekem pedig évekig élt, tanult egy másik országban, most meg otthon van, de nem a szülővárosában, ettől még pont mondhatja Magyarországra hogy az otthona, beszámolhat róla és arról az országról is, ahol éveket tanult.
    És ha még azt is megemlítem, hogy egy harmadik országban is éltem, és az ottani viszonyokkal is tisztában vagyok, akkor biztosan elkönyvelsz örökös hazudozónak. Felőlem.

  • attila
    Ha lesz rendelhető önvezető autó, ami kitakarítva jön oda amire kell, akkor már adom is el az enyémet, még úgy is ha rosszabbul jövök ki. A környezetvédelem az ott kezdődik hogy kevesebb kocsi legyen az utakon, az meg csak akkor lehet ha egyre jobban ki lesznek használva azok aZ autók amik az utakon vannak. Egy átlagos autótulajdonos hány órát használja az autóját évente ? Magamból kiindulva napi 1 se, tehát évente kemény 15 napot használom, 5% alatti kihasználtság, lesz hova fejlődni ha bejönnek az önvezetők…..na az lesz a környezetvédelem…Összességében lehetne is korlátozni a magánszemélyek autóvásárlását hisz ha időre odamegy hozzád és odavisz ahova akarod akkor minek saját ? 😀
  • tgwh
    De az elektromos autó nem erre való.
    Városban, második autónak tökéletes. Akinek van pénze rá, annak lesz még 1,5-2 milliója egy normálisnak mondható benzinesre is, hosszabb távra.

    Legközelebbi megyeszékhely kiváló példa. 1 Leaf-et láttam, NEM zöld rendszámmal, hogy hozták össze nem tudom… de a legtöbb ház előtt már nem 2, hanem 3 autó áll… na ha ebből 1 elektromos, az már megoldás. Persze 2-4 minimálbérrel is 3-4 autója lesz egy mai modern magyar családnak…

  • Jóska Pista
    at 21:06

    nem azt mondtam, hogy amish vagyok, sem azt hogy sötétzöld. Egyszerűen ha valamit meg lehet oldani zöldebben is, és nem nagyon kerül fáradtságba, akkor azt választom. Napelem a házon, nem azért mert megéri, hanem mert azzal is kevesebb gázt égetnek el az áramomért. Csapvizet iszom, szelektíven gyűjtöm a rengeteg szemetemet, szondás hőcserélővel fűtöm a túlméretes házamat, és képzeld azon az úton amit most elektromos autóval utazom, régen vonattal tettem meg. Csak elegem lett a koszból és igénytelen utastársakból.
    A 11 milliós autó pedig olcsó volt. Mert minden viszonylagos. Leírtam már egyszer, épeszű ember nem vesz mindent költséghatékonyan.

  • Jóska Pista
    Nem azonosak az igényeink, elvárásain, lehetőségeink.
    Ha kiszámolónak nem egy 30kWh autó jutott volna most, hanem egy 60kWh Opel Ampera, akkor nem lett volna a töltési para, lehet akkor más véleménye lenne. Így neki isten őrizz az elektromos autó. És igaza van, én sem tökölnék 90-nel az autópályán egy a mostaninál jóval drágább autóban, ráadásként azért izguljak, vajon célba érek-e?
    Neki és a hasonló igényű embernek jelenleg nem való az e-autó, mert nem szolgálja ki őket, vagy ami igen az a “megfizethetetlen” kategória.
    Nekem meg igen, mert az én (és családom) igényeinek pont megfelel, nem volt drágább mint a többi autóm és tartalmazza azokat az extrákat amiket elvárok.

    Magyarázhatjátok, hogy nektek miért nem jó, igazatok is lehet benne, de ne akarjátok már azt mondani, hogy senkinek sem jó, mert én meg tudom hogy nekem ez tökéletes.

  • Rebel
    ,@cabala
    Szörnyű, hogy az uborka méreteket lehet szabványosítani, autó akkumulátort és akkupakk csere megoldást nem. Eredetileg a Teslától olvastam az ötletet és zseniálisnak tartom ma is. Inkább a beruházásokat, valamint az induló akksi-egységeket kellett volna államilag támogatni(pl a benzikutakon), nem az autókat, amik így olcsók lehetnének. Az akksikat ugyanis nem kéne megvenni, csak töltésenként a tárolt energiát és az egy töltésre eső amortizációt/rendszer egyéb költségét.Nem kellene várni az akkumulátor csodákat, bőven elég lenne a jelenlegi típusokat használni, hiszen a hatótáv így már nem kritikus, nem kell gyorsan nagy energiafelvételre képesnek lennie,a kutakon optimális hőmérsékleten történne a töltés,stb. Ráadásul komoly léptékben variálható lehetne a hálózati igénytől függően. Gyorsabb lehetne a csere,mint egy tankolás, stb. Persze sejtem, miért nem így történt…