Kijött a napelemes rendelet

2022-10-27
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Business as usual: először kiírtunk pályázatokat ingyenes és féláron vehető napelemekre, majd miután több tízezren nyertek a pályázaton és bejelentettük már a következő fordulót is, de az erre remélt pénz csak nem érkezik meg az Uniótól, egy huszárvágással váratlanul, egy nap alatt gyakorlatilag betiltottuk a napelemes telepítést, mert annyira kisöpörtük az államkasszát, hogy most jöttünk rá,  hogy nincs rá 200 milliárdunk saját zsebből. (Na jó, csak a hálózati csatlakozást tiltották be, de anélkül gazdaságilag értelmezhetetlen a lakossági napelem-felhelyezés.)

Természetesen nem ez a hivatalos indoklás, hanem technikai probléma, ami egyrészt már tíz éve is ismert volt, másrészt eddig is engedélyeztetni kellett a telepítést műszakilag, ahol gond volt már a hálózattal, eddig sem adtak ki engedélyt, harmadrészt az ország nagy részében még alig van lakossági napelem, a létező probléma csak a nagyvárosokban és környékén lép fel, ha fellép egyáltalán az adott körzetben.

Először felgyorsultunk, ahogy csak a csövön kifért, annyira, hogy már majdnem szétesett a jármű alattunk, majd nyomtunk gyorsan egy satuféket, amitől beleálltunk betört fejjel a betonba. Nem pofára estünk, mi mindig így szoktunk leszállni a kerékpárról.

Két hete még minden érintett, telepítéssel foglalkozó cég inverterekre és munkaerőre vadászott, azóta már azon gondolkodnak, hogyan lehetne megszabadulni a raktárkészlettől és minél kisebb veszteséggel bezárni a vállalkozást és gyorsan itthagyni ezt az országot, ahol 15 év munkáját képesek ellopni a vállalkozásoktól egyetlen nap alatt.

Mindenki, aki eddig telepített a házára napelemet, reménykedhet, hogy nem lesz szükség garanciális javításra, mert ha bezárnak a cégek, nem lesz kihez fordulni. Főleg, hogy a szakemberek is vagy elhagyják a szakmát, vagy külföldre mennek majd.

Elegánsan most hozták ki az erről szóló rendeletet, másfél munkanappal a végső határidő előtt: október 31-ig lehet igényelni a csatlakozást, utána aki bújt, aki nem, bizonytalan ideig nem lehet hálózatra csatlakozni napelemmel.

(Eddig reménykedtek a napelemes cégek, hogy azért nem jön ki a törvény, mert a kormány belátta, hogy nem lehet egy teljes iparágat így bezúzni és több ezer vállalkozót egy nap alatt teljesen tönkretenni, ezért meggondolták magukat. Tévedtek. Meg is érdemlik. Hol éltek ezek az elmúlt 12 évben, hogy ilyen ostobaságokat gondoljanak? )

Persze ez még egy úriemberes törvényhozás, a múlt nyáron a bruttó elszámolás bevezetésének elhalasztásáról az érvénybelépés napja előtt 15 perccel, éjjel sikerült kihozni a törvényt, miután évekkel azelőtt kihirdették a változás dátumát.

A törvény természetesen csak "átmeneti", amíg nem kapunk pénzt a gonosz uniótól. Utána újra itt a Kánaán, már ha sikerül fejleszteni a hálózatot, mert az állítólag több év lenne akkor is, ha lenne rá pénz. (Közel tíz évig semmi érdemi fejlesztés nem volt, tervezéssel és kivitelezéssel együtt nem két nap lesz a változás.) De szokás szerint megint senki nem tudja, meddig nem lehet majd új napelemes rendszereket telepíteni és a hálózatra csatlakoztatni. Hónapok? Évek? Semmi infó.

A lényeg: ha még szeretnél napelemet telepíteni, a héten még elvileg beadhatod a kérelmedet, akár online is.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram