Indul az Ikea online áruháza

A napi.hu-n jelent meg a cikk, hogy indul az IKEA online áruháza. Megnéztem a kiszállítási árakat, hát szerintem kevesen fognak kérni egy 30 ezer forintos komódot 57.990 Ft-ért házhoz szállítással.

(Minél messzebb kell vinni és minél nagyobb az érték, annál drágább a szállítási költség. Részletek erre.)

Kicsit furcsa ez a webáruház így, mondjuk az eddigi 3.000 Ft-os összekészítési ár után már nem annyira meglepő ez az árképzés.

(Csak összehasonlításul, a KIKA által használt kiszállító cég árai alkalmi megrendelőknek itt található. 80 kilogrammig 6.072 Ft bárhová az országba Budapestről. A KIKA, mint állandó megrendelő számára nyilván kevesebbért szállítanak.)

Mindegy, lehet, hogy egy kicsit savanyú, egy kicsit sárga, de legalább a miénk. Ha eddig az tartott vissza az ikeás vásárlástól, hogy messze volt a legközelebbi üzlet, most már van lehetőséged a fotelből is vásárolni.

 

Share

58 hozzászólás

  • Anima
    Ebből a szempontból már párszor felháborodtam a kéksárga cimbiken. Amikor az ember másfél milláért rendel bútort, és az alkalmazott segítőkészségén múlik, hogy kiválogatta a könnyen elvihető darabokat, hogy a nagyon kerüljenek egy kiszállításba, mert pár 10.000 ft is pénz…

    Igazán adhatnák ingyen

    azóta bölcsebbek lettünk:

    vidékiek előnyben 🙂 butorfutar.eu/

    meg van ilyen is.

    butortrans.com/?gclid=Cj0KCQiAnuDTBRDUARIsAL41eDqkePk9V9oB5_UoIMuIL-ro0PE_BI1uUuRiR9yxjS1P6x1sYTMy8ooaAoH7EALw_wcB

  • Agent
    Embereknek akik este a kandalóban pénzzel gyújtank be… 🙂
  • DinomDanomEnBanom
    Ha mondjuk Pécsre rendelne valaki, akkor tényleg sok egy bútorért 55 000 Ft. De ha páran összeállnak, és mindenki egyszerre rendeli, akkor már talán elfogadható? Csak elmélkedek… Majd lehet létrejönnek csomag összevárós facebook csoportok és akkor egyszerre rendelnek egy egész teherautónyi motyót. Aztán lesz ott össznépi bálabontás a parkolóban :)))
  • NN
    Ezeket az magas hazai fuvararakat soha sem értettem. Gyakran rendelek Amazonrol, mégis hogy a fenébe éri meg nekik pl. 10 euros konyveket szallitasi dij nélkul athozni Németorszagbol Svajcba? Persze, kell ra varni néha 2 hetet is, de minek lenne sürgös? Feltételezem ügyes logisztikaval és nem holnapra kért szallitssal az IKEA is csoportositani tudna a hazai megrendeléseket és ki tudna szallitani optimalis dijért.
  • Second Wave
    Miért, ti menyiért vinnétek el Zóna6 bármely, előre nem ismert településére egy komódot? Útidő odavissza legrosszabb esetben 7-8 óra, teljes kmfutás kb 600-700 km.

    A túrát szervezőknek csak szólok, hogy pl. Szabolcs megye két széle (kelet-nyugat) között van vagy 150 km közúton.

    Nem kell minden komódot az IKEA-ban megvenni.

    Az altetnatívaként említett cég le is korlátozza ennek megfelelően a célpontokat, míg az ikea ha jól látom teljes irányítószám tartományt kínál. Szóval alma – körte esete.

    Ne feledjük, hogy az ikea egy egyszerű önkiszolgáló áruház.
    Ha valaki szolgáltatást szeretne, azért már fizetni kell (összekészítés, szállítás, összeszerelés, stb.). Ingyenebéd nincs.

  • Roland
    Mi Győrbe a Fer-trade Kft-n keresztül vásároltunk amikor szükség volt nagyobb dolgokra IKEA-ból. Megbízhatóak, olcsók, gyorsak és felhoztak mindent az emeletre is: fer-trade.hu/butorszallitas_arlista_2013.pdf
  • Kiszamolo
    Second, bármelyik tetszőleges futár cég ennek a töredékéből kivinné.

    Plusz az lenne a lényege a webáruháznak, hogy nem kell kiszállítani a központi raktárból az üzletbe, ott nem kell fizetni az eladót, fűteni, hűteni a vásárlókra, nem kell milliárdokért üzleteket építeni, stb.

    Nagyon úgy tűnik, hogy az IKEA nem gondolja ezt az egészet komolyan. Nesztek, van webáruház, de azért ne nagyon használjátok.

  • Eltévelyedés
    Persze, ha Budapestről csak miattam indul el a teherautó 1 szál komóddal, az drága lesz.
    De lehetne például optimalizálni, hogy megyszekhelyeken tartanak egy mini raktárat, és csak onnan kell kifuvarozni, vagy oda is el lehet menni a cuccért. Azért nyilván okosak ülnek ott, értenek a logisztikához. Ugye?
  • Topfly
    Nagy tévedésben vagytok! Ne az Amazon 1-2 kilós termékeinek a kiszállításával hasonlítsátok össze az árakat. Az IKEA-nál relatíve olcsó, de nagyon nehéz termékek vannak. Egy nagyobb szekrény akár 40-50 kiló is lehet, de egy konyhaszekrény akár 100 kilós is lehet. A bútoráruházak kiszállítási áraikhoz képest ezek az árak teljesen korrektek.
    Természetesen az IKEA-nal is van sok kicsi és könnyű termék, de azok nem a fő profilhoz tartoznak és nem akarnak izzó, befőttes üveg vagy egyéb kiszállító lenni.
  • vtec
    azt nem értem, hogy miért nem építenek egy áruházat mondjuk Debrecenbe, ide jönnének pluszban az ukránok, románok. Ehelyett a 3. áruház is az amúgy is mindenben felülprezentált fővárosban van…
  • Gábor
    Ez ebben a formában nem épp vásárlóbarát megoldás az Ikea-tól, de eddig is tudtuk hogy csak BP és vonzáskörzetére koncentrál.
    Ugyanakkor remek FB közösségek alakultak már, akik megoldják a vásárlást és a szállítást a távolabbi vidékieknek is és ennél olcsóbban.
  • zs
    Nemrég rendeltünk a macskáknak dolgokat kb. 30e huf értékben, két nagy doboz, kb. 35 kiló összesen. A dpd szerint Ausztriából hozták a cuccot. Ingyen. Vagyis az árba beépítve. Kedden rendeltük, pénteken itt volt.

    Ennek fényében nevetségesnek tartom, hogy több százezres termékekre külön számolnak szállítási díjat. Múltkor nézegettem Macbook-okat, 800ezres pro, kiszállítás díja 2000 forint…

  • zs
    Ja, a szóban forgó kisállatos webáruház Magyarország teljes területére ingyen szállít 10e huf felett. Alatta egységesen egy ezres.
  • Second Wave
    Kiszámoló,
    a klasszikus futárcégek jelenleg kizárják a szolgáltatásukból ezeket a termékeket (méret és tömeg korlátokkal). Gondolom a fő ok az ember (bútorhoz azért sokszor két ember kell) és az eszköz (emelőhátfalas autó?).

    Most csak az egyik kifejezett bútorszállítót néztem meg (HDT), ők elviszik a bútort, de a felelősséget zárják ki (körben 2 centi nikcell burkolást kérnek).

    Marad az egyedi szervezésű szolgáltatás, amit itt is linkeltek az olvtársak, térbeli korlátokkal (régióközpontokba visznek, Győr, Debrecen, stb., egyedi ajánlat szerint).

    De abban is van valami, hogy az IKEA nem akar webshopolni, jobb szeretné végigfuttatni a vevőjét a bevásárlófolyosón, hogy magasabb nyereségű termékek is a kosárba kerüljenek, ne csak az akciós készletet rendelje le mindenki a neten.

  • jami
    Hehe, tök jó, ezután sem vásárolok ott, spórolok 😀
    Megoldom helyi boltból/asztalossal/használtan, mert egyrészről nem cipekedem, másrészről nem szerelek, harmadrészről, ha garanciális bajom van, nem vitatkozom többszáz km-re lévő céggel.
    Ritkán veszek bútort, akkor viszont hosszú távra.
  • Nikolaj
    A 3000 forintos összekészítési árról annyit, hogy száradjon le a kezem, ha még egyszer bemegyek válogatni. Egyszer voltam eddig ikeában, mert vannak termékeik amik tetszenek, ízlésről meg ne vitatkozzunk.
    Viszont nem vagyok kíváncsi a sok neveletlen gyerekre, akiket a szüleik szabadon eresztenek, mert úgysem veszhetnek el, a sok andalgó öregre meg a többi, másokra tekintettel nem lévő emberre.

    Ehhez képest simán össze fogom készíttetni legközelebb 3000-ért a cuccokat, ha nagyobb értékben vásárolok.

  • Jóska Pista
    Para compras iguales o superiores a 300€ y hasta 6.000€
    Sin gastos adicionales

    Kb.100 ezer és kétmillió között ingyen szállítanak. Nincs más költség.

    Igaz, itt egyszerű, hiszen csak össze kell állítani, teherautóra rakni, egy óra alatt a kikötőbe menni, a napi két komp valamelyikére felszállni, egy órát a tengeren hajózni, aztán újabb 1-1,5 óra autózás és már ki is rakodhatnak. és aztán persze vissza is. Ha reggel fél hétkor kezd, este 8-ra vissza is érhet.

    (ez most akció, de ilyen horror árak akción kívül se nincsenek)

  • realestate

    ” Ehelyett a 3. áruház is az amúgy is mindenben felülprezentált fővárosban van…”

    Nem hülye gyerekek vannak az IKEA-nál 😉 BP és környéke vásárlóerő szempontjából visz mindent + itt él az ország fele (már akik költeni tudnak és akarnak is). Jobb lesz ha megszokod, mert szépen sorban zárnak be a kisebb egységek vidéken… minden területen. Sokan nem tudják kitermelni a folyamatosan emelkedő béreket.

    Jól írták mások korábban, ebben a szállítási árban a FELELŐSÉG is benne van. Mikka-makka bútorszállító nem fogja neked tételesen átvenni a vásárolt árút és saját felelőségre leszállítani akkor is ha amúgy a kutya nem rendelt semmit a célállomás környékén rajtad kívül. Akinek nem tetszik pattanjon kocsiba azt számolja ki mibe fájt!

  • 230e
    Az IKEA vásárlás egy része ott helyben dől el, szerintem nem előre tervezett. A 3000 forintos összekészítéssel, ezt váltod ki, na meg azt, hogy nem kell végigjárnod a labirintust. (Hacsak nem lopakodsz be a pénztárnál, és előre tervezetten a a listád alapján nem válogatod össze az egészet kb. 10-15 perc alatt).
  • FoX
    Egy időben egész jó mellékest kerestem azzal, hogy IKEA bútorok összeszerelését vállaltam. Ugyanis a kék-sárga áruház ezért is horror összeget kér, és sok ember igényli idő, szerszám vagy hozzáértés hiányában. Nagyon sok idős embernél szereltem össze bútort.
    Ma is vannak cégek, akik ezzel foglalkoznak. Szóval élelmesebb emberek vállalhatnak egyszerre kiszállítást-összeszerelést, megéri.
  • Mánimáni
    A tulajdonosok köszönik, nekik sikerült az anyagi függetlenség…
  • hargi
    Más cégektől – akik tényleg komolyan gondolják – rendeltem már mosogatógépet, asztalosipari gépet és egyéb nagyobb tárgyakat. A kiszállítás jellemzően néhány ezer forint volt (országon belül bárhova szállítanak ennyiért).Sok helyen bizonyos értékhatár fölött ingyenes a szállítás. Ismerős még kályhaépítéshez is hozatta az alapanyagokat,ha jól emlékszem, azt mondta, a Posta 500 (?) kg-ig vállal kiszállítást.
  • Dörnyei József
    Nem akarják csinálni v. elcs*szték.
    Nyilván egy futárcéggel kellett volna leszerződni, akik ennél jóval olcsóbban elvitték volna. A technikai megvalósítás nem az ikea dolga, hanem a futárcégé. Egy ekkora üzletre a futárcég fejleszt, pl. megfelelő autó, béka.
    Lehet, hogy még alakul. Most kezdik. Nekem egyelőre közel van.
  • Sötétződ
    Legalább lesz miből akciózni, ha mégis komolyan gondolja a kéksárga óriás….

    Egyébként, meg annyival olcsóbb is az IKEA, hogy egy komolyabb szobaberendézésnél még meg is érheti ennyiért, ha cserébe nem kell egy napot elkószálnom az asszonnyal a labirintusban: akkor már kajálunk: 6.000.- benzin, autóhasználat: 400 km esetében: 16.000.- plusz két fő egy napja az mennyit ér?? Meg az a sok plusz cucc, amit csak azért veszünk meg, “mert ez ugyis kell?”

    Hmm, lehet, hogy megéri? 🙂

  • LSV
    Postának (csak) erre van korrekt megoldása, Puffertartály (150kg), vegyes kazán (270kg) is eljön 8000Ft alatt.

    Egy kis komódot vettem az 50kg volt két dobozban lapra szerelve, de volt utam arra így el tudtam hozni. A gardrób szekrény lapra szerelve 230kg volt, 7500-ért hozták el.
    1 millióért azért már az ikeástól különb egyedi konyhabútort készítenek elhozzák, összerakják nem számláznak pluszban 70ezret.

  • Anna
    Ha megnézem mennyibe fáj vidéken bérelni teherautót vagy utánfutót, üzemanyag, útdíjak, napi szabadság, +1 fő a rakodáshoz (mondjuk egy gardróbrendszer vagy komplett konyha szigorúan összekészítéssel) az sem piskóta árban. Azért nem mondom, borsos kicsit.

    Btw, láttátok, hogy “stikában” elindult a dm.hu webshop? Házhozszállítás egységesen 499Ft.

  • Kiszamolo
    Ha otthon kinéztem valamit az Ikeából, a pénztárnál bemegyek (még véletlenül sem bolyongok a felső szinten egy órát), kikeresem a polcról: másfél perc. Rárakom a kiskocsira, a pénztárnál sorba állok.

    Összeválogatás: ugyanúgy sorba kell állnod, csak nem a pénztárnál, hanem a vevőszolgálaton, vagy ahol kiadják.

    Akinek ez megér 3000 forintot, fizessen érte. Engem inkább az zavar, hogy ha a bútorok árának fele profit, férjen már bele legalább 50 vagy 100 ezer forint felett, hogy összeválogatják.

    A Tescoban a 30 tételből álló 3000 forintos bevásárlást is összeválogatják nekem, hogy csak át kelljen vennem az átvételi ponton a parkolóban.

  • Kiszamolo
    Ikea kiszállítás: azért az ugye mindenkinek megvan, hogy az összes IKEA bútor lapra szerelt kis doboz? Az esetek 90%-ban még egy személyautóba is befér, ha ledöntik a hátsó ülést. Egy tetőcsomagtartóra meg szinte minden felfér.

    Ezért nevetségesek a szállítási árak, ennyiért fél tonnás zongorákat szoktak szállítani, amik önmagukba kitöltik az egész rakteret egy kamionban.

    Szerveznék meg a fuvart rendesen, vagy csinálnának megyeszékhelyeken átvételi pontokat. Online megrendelem, egy hét múlva elmegyek az átvételi pontra Békéscsabára, plusz 3.000 forintért helyben átveszem a dobozokat. Aztán hazaviszem, ahogy akarom: saját autóval, vagy helyi teherfuvarossal. A 3.000 forint fedezné a vidéki szállítást, ha kellően sokan rendeltek a héten. Ne felejtsük, az áruházakba is ki kell szállítani az árut, az sem ingyen van, ott is kell ember, fűtés, hűtés, világítás, pénztáros, takarító és minden más.

    Mondjuk engem nem zavar, 300 méterre van az IKEA, gyalog hazahozom, csak furcsa, hogy ennyire nem éreznek rá, miről is szólna az online árusítás és miért sokkal olcsóbb a cégnek weben keresztül árusítani.

  • gab
    Gondolom volt igény a házhoz szállításra, most már van. Nem értem mit kell még ezen is sírni, hogy drága meg ee meg ne már. Akinek kell, az kifizetheti. Nem kötelező. Az egész cégfilozófia arra épül, hogy menj el érte te, vidd haza te, rakd össze te. Ha pluszt akarsz, fizesd meg.
  • Anna
    Igen, praktikus kikeresni a lokációt és célirányosan menni a raktárba a pénztáron keresztül, vagy ha az osztályon van használni a shortcutokat.

    Pont a 236-os gardróboknál lenne praktikus a kiszállítás, de ilyen áron?! Ez olyan adtam is meg nem is. Itt van, de olyan árat szabtam, hogy ne is vedd igénybe. Vagy legyen miből akciózni? Annyira kíváncsi vagyok ezt ki találta ki és ki a célközönség… fél év múlva majd ránézek. Addig ledöntött első ülés (kombi Passatba elfér a 236-os elem:) ).

  • Dani85
    Az, hogy a szállítási díjak magasak, az egy dolog.
    Viszont, amit nem értek: Mi köze van a vételárnak a szállítási díjhoz? Ha az áru tömegétől lenne függő, azt megérteném.
  • pekseg
    vicces a zóna def is. Szomszéd kerület, lemértem 10km az Örstől, már 3. zóna.

    Tárnok 17km -re van a budaörsitől, de az zóna 2.

  • IDSx
    Miklós: nem értem az álláspontod, most láthatóan olyanba állsz bele, amihez nem értesz.

    Az IKEA nem szeretetszolgálat, nem logisztikai cég, stb. – költségben is jelentős plusz már csak maga a kiszállítás szervezése is. Raktáráruház. Csak terméket veszel, minimális szolgáltatással. (Erre akár összeszerelésben, akár tervezésben, akár szállításban már alakultak vállalkozások)

    Napi 10e forintért bérelhető 3.5 tonnás kisteherautó, az ország bármelyik széléről egy tankból+pályamatricából megfordulsz (~25eHUF). Ezt pontosan megtölti egy 4-500ezres PAX szett vagy 2 darab 150-200ezres kanapé. Lapra szerelve. A szabadidejét mindenki maga árazza be, van-e ehhez képest +20-30ezre, hogy összeszedjék neki a termékeket, bepakolják és a nappalija közepére lerakják akár az ukrán határ mellett a sokadik emeleten, egy lift nélküli társasházban is.

  • IDSx
    A soroksári IKEAval megegyező méretű központi raktárból (40e m2) szolgálja ki a Tesco a teljes országos hálózatát. ott sokszor van visszárú is, illetve a kezelést igénylő csomagolási hulladékot is ezek a teherautók intézik. Az IKEA-nál a “visszaút” jellemzően egy üres jármű – ennek a költségét fizeti meg az ügyfél.

    Ezen logisztikai rendszerekben nincs sem raktár-, sem jármű-, sem szakértői-tervezői kapacitás arra, hogy “megőrzők” legyenek, amíg nem jön össze legalább egy kisteherautónyi árú pl. Mátészalka-külső fele LACK fali polcokból meg akciós tányérkészletből. Ezért is az árak elrettentő ereje – lehet nem szeretni az IKEAt, de ez forintra kiszámolt üzlet, nem szeretetszolgálat.

  • Kiszamolo
    IDSx, hát épp ez az, profitorientált cég, amelyik szeretne minél több terméket eladni.

    De így nem fog. Pedig hatalmas potenciál lenne az online áruházban, de úgy látszik, ők még ezt nem tudják.

    Vagy ennyire balfékek hozzá, vagy az az üzenet, hogy hagyjatok bennünket békén ezekkel a modern hülyeségekkel, mint online rendelés meg kiszállítás. Adunk egy olyan árat, ami mindenkit elrettent, aztán sziasztok. Mostantól senki nem mondhatja, hogy nálunk nincs online kiszállítás. De van, a legdrágább piaci ár duplájáért.

    Ahelyett, hogy inkább az összes kis apró vackot is árulnák, ötezer felett ingyen szállítanák 5 kg-ig, mint mindenki más. Ha mindenki másnak belefér az árképzésébe az ingyenes szállítás néhány ezer forint felett és nyomják az online vásárlást és ezzel együtt az online marketinget, akkor legalábbis furcsa az IKEA hozzáállása.

    Nekem mindegy, nincs IKEA részvényem és soha nem is fogok tőlük online rendelni.

    Mondjuk nem tudom, ebben mi tartott két évig, hogy megcsinálják???? A legutolsó időponthoz képest is csúsztak még öt hónapot.

    Az ember azt gondolná, a logisztika tartott ilyen sokáig, hogy olcsó legyen és megbízható. De nem, ennyiért nagyjából bármelyik tehertaxis elviszi bárhová a megrendelt árut, egy darabot is akár.

  • IDSx
    Vidéki áruházak “igénye” – legyünk őszinték: Nikolaj a valós képet írja le. aktuális lakberendezés miatt sokat járok a budaörsibe és soroksáriba is, jelentősebb összegben vásárló nagyon ritka – időtöltés, kávézás, húsgolyó, apróságok. Másrészt nincs “IKEA light” – vagy szinte minden termékük van raktáron, vagy nincs áruház. Ez teszi lehetővé a tömegkiszolgálást, nem kell foglalkozniuk egyéni igényekkel – ott van minden, válogasson a kedves vásárló.

    Nekünk itt Magyarországon furcsa ez, mert olcsón dolgozunk, de a nyugati bérekkel nézve minden extra “szolgáltatás” költsége óriási, ahol emberi munkaerő szükséges. A 3000 HUF összekészítés sem sok, ha sok terméket vásárolsz, amik közül néhány pl. külső árukiadóban van, ami Budaörsön még egy órás kanyar…

  • IDSx
    Miklós: a raktárkapacitás hiánya. Nekik nincs központi raktáruk, budaörs+örs vezér tere a korábbi igényt is alig bírta, sokszor futottam “lyukra” termékhiány miatt. A soroksári áruház kellett ehhez. A Tesco kiszállításnál is ez a legfőbb akadály – ezeknek a cégeknek nincs felesleges raktárkapacitásuk, ahol az előkészítést meg tudnák oldani, őrizgetni a kiszállításra váró ládákat, dobozokat. Míg egy edigital vagy decathlon erre egy központi raktárat tart fent – cserébe az üzleteikben egyre kevesebb minden érhető el.

    magát az IKEA koncepciót értitek félre. Már többen is írták: a különféle szolgáltatások olcsó biztosítására vannak IKEA-ra épülő vállalkozások már itthon is. Külföldön ez teljesen elterjedt évek óta.

    Ha utánanézel amúgy sem a kika, se pl. a mömax nem szállít lényegesen olcsóbban – régen volt már az ingyenes kiszállítás. az apróságokra meg ott a greengo vagy a mol limo.

  • IDSx
    folyt.: nyilvánvalóan alapos számítások, kockázatelemzés és tervezés után döntenek úgy, ahogy – te pénzügyi tanácsadó vagy, más meg a logisztikához, üzletfejlesztéshez ért nagyon magas szinten. Hagyjuk ezt meg rájuk, pár évtizede foglalkoznak ezzel és sikeresen csinálják – talán jobban tudják, megéri-e a cégnek az extra bevétel az ezzel járó költségeket, új üzletág és szolgáltatás kialakítását csak egy kis piac kedvéért.

    Nekik ez a koncepciójuk, ha megnézitek Ausztriában sincsenek sokkal sűrűbben áruházaik – pedig gondolom ott is lenne igény rá, csak épp új áruház nyitásához elégséges, fizetőképes és jelentős kereslet nem. Ha nem tetszik nem kell náluk vásárolni – kis piac vagyunk mi az ilyen multiknak, hogy emiatt kardjukba dőljenek. 🙂

  • Kiszamolo
    IDSx, a KIKA kiszállítójának árai egyedi megrendelés esetén, magánembereknek: homedt.hu/alkalmi-megbizoinknak

    80 kiogrammig bárhová az országban hatezer forint….

    Ezután tényleg nem vicc a 60 ezer forintos szállítási díj?

  • Stanlee
    A nemet Ikea-ban 168×60×60 cm es 30 kg-ig 6.9€ a kiszallitas dija. ennel nagyobb es 1200 euro felett 175€ a szallitas dija. Ha az aurhaz “vonzaskorzeteben” laksz meg aznap kiszallitjak. Szoval a nemetek vagy nem szamoltak ki, hogy mennyibe kerul a szallitas koltsege, vagy minket magyarokat jol lehuznak. Nem kell szerintem az Ikea-t vedeni, egyszeruen nem akar kiszallitassal foglalkozni es megtesz annak erdekeben mindent, hogy ne is rendeljek meg tole ezt a szolgaltatast.
  • Zsolt
    Romániában már évek óta működik az IKEA online áruháza és a szállítási díjak is egészen elviselhetők:

    kis rendelések:
    0-20 kg: 39 lej (kb. 2500 Ft)
    20-40kg: 59 lej (kb. 4000 Ft)

    nagy rendelések:
    1000 kg-ig: 169 lej (kb. 11000 Ft)

    Az árak az egész országba érvényesek, akár a Bukaresttől 640 km-re lévő Szatmárnémetibe is. Amikor én rendeltem kb. 1 éve, akkor a GLS hozta ki a csomagokat, minden rendben volt.

    Nem értem, hogy ha a fenti árképzés teljesen jól működik Romániában, akkor miért nem működhet ugyanolyan jól Mo.-on is. Rejtély.

  • Second Wave
    A homedt kéri körbe a 2 centi nikecellt, vagy nem vállal felelősséget a szállítmányért.

    Nyilván más egy IKEA és egy noname fuvarozó garanciája a kiszállításra. Az Ikea szó nélkül visszafizeti a vételárat, ha a termék sérülten érkezik, Noname Pista fuvarozó kisiparos meg elküldi az anyjába a usert, aki mehet posztot írni a Tékozló Homárra.

    Nem kell ezen kiakadni, indítottak egy magas árral, hogy elkerüljék a roham miatti garantált buktát és reputáció vesztést. Majd ha elindul a rendszer megnézik, akarnak-e ezzel foglalkozni, milyen járulékos költségei vannak, ha van benne pénz fejlesztik, ha meg nincs, akkor elhal az egész.

  • Kalv
    Szerintem sokan félreértitek, kiszállítás eddig is volt, emlékeim szerint hasonló árakkal. Az újdonság a webes rendelés.
  • Zabalint
    A webes rendelés előtt is volt kiszállítás, az ország egész területére is, csak az akkor legnagyobb zónán kívül km alapon. Akkor is hasonló árak voltak, 100 ezer körüli rendelésért 10 ezer felett fizettünk Budapest területén, zóna 1 vagy 2 volt, már nem emlékszem, de simán megérte, annyiért senki sem hozta volna ki, és amellett, hogy akkor nem volt autónk, nem fért volna bele egy átlagos személyautóba.

    Hasonlítani meg nem a futárokhoz kell, hanem pl. más bútor áruházakhoz.

  • Kilencedik
    A kondigépemet (250 kg) ingyen kihozták. :))))) I hate you IKEA
  • Zabalint

    Ausztriában van több városban is egyébként, de Magyarországon ha megnézed, nem az alacsony forgalom lehet az oka, hiszen a fél ország IKEA bútorokat használ, és mellesleg a kategóriájában (épp a hatékonysága miatt) olcsónak számít, ezért is népszerű hazánkban. Jó, az ia igaz, hogy a magyarok sokkal ritkábban cserélnek bútort, mint az osztrákok. Szerintem inkább a túlzottan Budapest központú közúthálózat miatt nem éri meg máshová áruházat építeniük. Ha Debrecenbe építenének egyet, attól még Kelet-Magyarország 2/3-ának továbbra is a soroksári vagy az Örs vezér téri lenne közelebb.
  • PanelProli
    Ez a felelősség izé nem életszerű. Most kijön a fuvaros, te átveszed a csomagot, nem fogod kicsomagolni és összeszerelni. Átveszed a csomagot és viszont látásra! És ha a vásárló elégedettsége is cél, akkor mikor összeszerelés során eltörsz egy csavart, meg azt tapasztalod, hogy az egyik frontoldali bútorlap sérült, azt jelzed az áruháznak és elnézést kérve küldenek postával, néhány tartalék csavart és egy másik bútorlapot.
    De a többség úgy is megoldja saját maga nem fog még akkor sem ezzel szórakozni ha van rá egy külön felhasználóbarát felület és nem kell e-mailt sem írogatni.

    Én nem rég rendeltem egy irodai széket egy webáruházból, amit ingyen kihoztak MPL-el, de nem olyan mint a leírásban volt. A webáruházban csak ki kéne pipálnom, hogy nem jó és ingyen visszavinnék de én ezzel sem vagyok hajlandó foglalkozni…

  • Garbo

    Az Ikeával tipikusan nem vitatkozol, ha garanciális igényed van. Számos dologra tartják a 25 év garanciát is, és szó nélkül adják vissza az árát évek múltán, az utolsó fillérig, sőt: ha bajod van, kijönnek, megnézik, leigazolják, ők szállítják el és hozzák a zsét a kezedbe.
    Pl a konyhai gépeket az 5 év garancia, sok egyebet pedig a 10-25 év gari miatt kifejezetten megéri ott venni.

    Ez a használt boltod meg a helyi asztalos 2 évig sem biztosítja, de legalább ugyanabból a bútorlapból készíti ő is, mint az Ikea. Spórolsz?

  • Györgyi
    Na de az Ikeában nem csak bútor van, hanem sok apróság is. Legalább azokat miért nem képesek feladni sima postával? Ez így amolyan, “nesze nektek, legyen webáruház, ha már annyira rinyáltok, rendelésekkel úgysem fogtok zaklatni minket, ha 7500-ért szállítunk ki egy mécsest is.”
  • Györgyi
    Az is lehet, hogy csak nincs ebben tapasztalatuk. Mondta már nekik valaki, hogy a kiszállítást nem úgy szokták megszervezni, hogy beülnek az áruval egy taxiba?