Mit adjak meg egy tinédzsernek?
Viktor vetett fel egy témát, ami náluk aktuális probléma:
Egy téma javaslatom lenne, de talán helyesebb lenne ezt kérésnek nevezni.
Két hét múlva lesz 18 éves a lányom. Szeretnénk teljesen átvariálni a jelenlegi finanszírozását, ami most heti zsebpénz formájában ölt testet.
Cél, hogy elkezdjen gazdálkodni, az álmait a lehetőségeihez, vagy a saját teljesítményéhez szabni. Hogy neki jusson eszébe a havi utazási bérlet, a mobilszámla kifizetése, hogy megtanuljon előre gondolkodva spórolni a jövőbeni költségekre.
Hasznos lenne tudni mi erről a véleményed, megismerni a fórumtársak tapasztalatait, akár számszerűen is, hogy ki mennyit és milyen formában ad egy ekkora gyereknek. És mi tartozik bele? A ruházkodás? Nyilván, de van-e és hol a határ? Nyári üdülés a haverokkal? Buli, nyár, Fanta? A net? a mobil?, a laptop?, de aztán a legnagyobb, legújabb, legmárkásabb ám? Évente persze…
Mert ugye mindig van olyan barát akire hivatkozni lehet, hogy neki van ergó neki is jár. És mi van ha ezek ütköznek a család fizetőképességével, vagy ad abszurdum a fizető készségével? Ha ütközik a gyerek rövidtávú vágya a hosszútávú nevelési elvekkel? Hogy lehet így felelősen gazdálkodni, ha állandó érzelmi/anyagi nyomás alá van helyezve ad hoc beeső tételekkel a családi büdzsé? Pláne, ha azok esetenként még jogosnak is tűnnek. Pl. nyelvtanár, de óránként hatezerért?? Külföldi tanulás de évi több millióért? Mikor vagyok jó szülő, ha szó nélkül fizetek mint a katonatiszt, vagy ha felvállalom a konfliktust és a napi konfrontációt a magasztosabb pénzügyi nevelés céljaiért? Én ez utóbbiba már kezdek belefáradni, de nagyon…
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond jeligére előre is köszönöm a segítséged! 🙂
Üdvözlettel: egy tücsköt nevelő hangya
Eddig a levél. A kérdés nem könnyű, ahogy a gyereknevelés önmagában nem az. Ezzel szerintem minden szülő szembesül, mit adjon meg a gyereknek és mit nem.
Én is sokat gondolkodok rajta, mi lesz, ha a gyerekek alapnak veszik mindazt, amit kapnak, pusztán azért, mert telik rá és ezt látják, ezért ebből indulnak ki, mint az élettől elvárható minimum. Ha azonban ő kezdi az életet, mindez nem lesz számára alap, az első néhány évben legalábbis biztos nem: lakhatás egy jó környéken, autó, külföldi nyaralás és többi.
Éppen ezért gondolom azt, hogy szándékosan nem adok meg a gyerekeknek mindent, hogy lássák, nem jár minden alapból és van olyan, hogy nincs valami. Most nem volt sétáló Tacsi kutya karácsonyra, de ha nagyobbak lesznek, akkor sem fognak megkapni bármit, amit csak szeretnének. Hetvenezres fejhallgató? Persze, miért is ne. Ott a Meki, szeretettel várnak nyári munkára, majd abból megveszed magadnak. Mindjárt más értéke lesz a fejhallgatónak, ha az ára három hét kemény munka volt az olajbűzben a konyhán.
(Én 13 éves korom óta dolgoztam nyáron és a hétvégéken is gyakran, hajnal négykor keltem és mentem dolgozni fóliába, majd 16 éves korom óta vállalkoztam. Nem azért, mert muszáj lett volna, hanem mert jól esett dolgozni és az a pénz is jól esett, amit ezzel kerestem.
Persze ma már akkor se engedd a gyereknek, hogy dolgozzon 13 évesen, ha nagyon akar, mert csúnyán megbüntetnek gyerekmunkáért, de akkor még nem nagyon vették ezeket komolyan. De úgy gondolom, hogy sokkal életrevalóbb lettem attól, hogy nem 24 évesen csodálkoztam rá arra, mi is az a munka és hogy munkából lehet pénzt keresni, amiből megvehetem azt, amit szeretnék.)
De erről már többször írtam. Most ti jöttök, segítsetek Viktornak, ti hogyan csináljátok/csináltátok és miért volt sikeres a stratégia vagy miért nem.
Kapcsolódó cikkek:
Nálunk például igyekszem ebbe az irányba vinni a dolgokat:
A létfenntartáshoz szükséges dolgokon jelentősen túlmutató drága cuccokat csak ünnepi alkalomra kap a gyerek. Ha valami extra dolgot szeretne, azért teljesítenie is kell. Amíg kicsi, addig ugye nem küldhetem dolgozni. Iskolai jegyek és házimunka az elvárás.
Ha olyan dolgot szeretne, ami szerintem szükségtelen neki, azt nem kapja meg. A nevelés konfrontációval is jár. Ha kis korától folyamatosan kapja meg, akkor nem sokkolja, viszont ha évekig nem konfrontálódott vele a szülő és egyszercsak megteszi, akkor sokként fogja érni.
Így egyrészt, ha megkívánnak valamit, nem elérhetetlen számukra, így a sóvárgás nem emeli az áhított dolog eszmei értékét, másrészt megtanulják, hogy ha valamit el akarnak érni akkor tudnak, de kell is nekik tenni érte, és az olvasásra is rászoknak.
Ezt egy jo megoldasnak gondolom, nem kell a 18 eves gyereket ugymond “gyereknek” tekinteni, sokkal belatobb lesz, ha öt is beveszed a csaladi költsegvetes tervezesebe, aztan ha azt mondod neki, hogy nem, akkor azt is erti miert.
Nyelvtanar hatezerert tenyleg iszonyu sok, nezz szet az otevotnyelv.com blogon, a srac leirja hogy keress anyanyelvi tanart ennek a töredekeert.
Külföldi tanulasnal nezzetek meg, milyen munkalehetöseg van neki a környeken, hogy tudna ö csökkenteni a költsegeket.
A lenyeg, hogy legyen bevonva, ne megkapom vagy sem kerdes legyen.
Persze a téma attól még fontos, de az már szerintem nem a gyerek pénzügyi felneveléséről, hanem az elengedéséről, illetve a felnőtt gyerek támogatásáról szól.
Egyébként persze az egy nagyon valós kérdés, hogy mit tegyünk az egyetemre menő gyerekkel, aki ugye még nem feltétlenül dolgozik, mekkora támogatást kapjon, belefér-e egy külföldi egyetem, stb. Ez viszont megint egy olyan kérdés, amiről évekkel (vagy egy-két évtizeddel) korábban már gondolkodni kell és mondjuk középiskolás korára vele is közölni kell, hogy egyetemre (tandíjra, megélhetésre) tudunk-e majd neki pénzt adni, vagy nem, ha igen, akkor ez külföldre is vonatkozik-e, vagy csak hazaira, stb.
Ha ennél drágábbat szeretnének, akkor nekik kell összegyűjteni rá a pénzt. Alapvetően a házimunkáért nem lehet kapni, csak pár extráért, mint pl a fűnyírás és a kocsitakarítás. Illetve születésnapra, ballagásra is pénzt kértek pl rokonoktól.
Azon kívül van zsebpénzük, de összegében nem sok. Aki kilencedikes az pl havi 2000-t kap a 12-es 5000-t (évente 1000-el növeltem).
Attol is függ mit csinal erettsegi utan.Ha dolgozik,nem kell a segitseg(ha otthon lakik en kernek havi fix összeget a
lakhatasert,kajaert)ha egyetemista akkor tanuljon jol akkor kap valamennyi ösztöndijat,plusz igenyekre pedig keresse meg ö maga a penzt.Lehet ez igy rosszul hangzik,de szerintem ennek van talan ertelme.Utazas ,buli ezek mind extra igenyek amit azert ö maga is tud finanszirozni.Az eleg durva ha eddig is ugy lett nevelve,hogy azert mert a baratnöjenek van,ö is megkapja.Igy nehez lesz egy darabig nektek,amig ra nem ebresztitek,hogy ez igy nagyon nem jo.2 gyerekünk van 24 eves es 13 es fel.Amit elszurtunk a nagynal azt probaljuk mashogyan csinalni a kicsinel:-) Talan meg nalatok sem kesö!:-)
Én a fiatalabbik korcsoportot erősítem, így hátha tudok adni hasznos tanácsot a másik oldalról. Mindig megkaptam amit szerettem volna, így felnőtt koromra kellett megtanulnom a dolgokat, amik számomra hátrányosan értek. Lehet, hogy megkaptam mindent, de sok fontos képességem ami kellett volna, hogy megtegyek a dolgokért, nem fejlődött ki. Én azt tanácsolom, hogy ne adjunk meg mindent a gyereknek, mert sosem válik tudatossá. A 18 éves kor még megfelelő idő a tudatosság kialakítására. Ha tervezéséről van szó, adjuk meg az alapot ( étel, szállás, egy keveset a ruhákra), de minden másért meg kelljen dolgoznia, mert így tud kialakulni benne a türelem és a munka iránti megbecsülés.
Remélem tudtam vele segíteni!
Nem volt evidancia számomra, hogy fizetik a tanulmányaim. Aztán az első fizetésem óta nem kértem pénzt a szüleimtől, nagyon jó érzés volt, hogy mostantól azt az 50 ezer forintot magukra tudják költeni.
Ha 18 éves korára a lányod nem jutott el odáig, hogy ne legyenek anyagi vitái a szüleivel, akkor valahonnan meríts erőt, mert akkor most kell erre megtanítanod.
A gyerekkel való hiteles együttélésben hiszek, nem a nevelésben. Úgyis azt csinálja vagy reagálja le, amit teszünk. Ha összhangban vannak az elvárásaink a saját életünkkel,akkor a gyerek követni fogja,ha nem,akkor lázadással reagálja le,de a legkevésbé sem rezonálnak a szócséplésre eredménnyel.
Szerintem anyagi helyzet függvénye sok dolog, de általánosságban: ha az a gyerek tudja, hogy a dolgok nem puszta sóhajtással keletkeznek a semmiből, ha kötelességtudatot és értelmes munkát lát otthon, amibe be is van vonva, és tudja, hogy a család anyagi viszonyai kb. milyenek, akkor túl nagy baj nem lehet. De semmiképpen nem nevelném arra, hogy magasabb színvonal jár neki,mint a család többi tagjának
16 éves kortól pedig legitim és valid a vágyak árának feléért megdolgozni, többivel kiegészíthető.
A cikk témájához annyit, hogy igaz, rászabadítok a gyerekre 18 évesen egy csinos összeget, de megpróbálom úgy nevelni, hogy készítsen egy tervet és ne állat módra egyszerre akarja elkölteni. Ha elkölti, akkor így járt. Ennyit tudtam neki adni, nem kevés, de több nem lesz.
– mamáék a tanulmányi eredmény után jutalmazzák heti 500 forinttal, ha azon a héten csak “5-ös” jegye volt
– nálunk meg kertes ház+van saját telek is van, mindig van mit csinálni 1000 forintos nettó órabérért 🙂
Addig folyamatosak voltak az “ilyen legó kell”, “az sincs meg azt is vegyük meg” mondatok, majd fél éven belül átállt a gondolkodásmódja arra, hogy “ez a közepes legó 7 óra munka? az sok!”
Ami nem fontos része a gyerekkorának, azokat szépen meg tudja venni (pl. a Minecraftozásához saját pénzéből vett könyveket). Kicsit most túl is tolta a gyerek, mert hétvégén mondta, hogy 92 ezer forintja van már, de nem tudja mire költse el… Ott tartok az oktatásban, hogy ha valakinek van pénze, azt nem kötelező minél hamarabb elkölteni.
Mi amúgy Start számlára gyűjtünk neki havi 20000-rel kezdtük, évente 1000-rel növeljük.
Nem csak azert szoktak nezni, mert sajnaljak a gyereket, hanem azert is (megkockaztatnam, hogy foleg ezert), mert nagyon zavaro a zaj. A gyerek-, vagy akar a kutyatartas, sok felelosseggel jar, tobbek kozott arra is kene figyelj, hogy masokat ne zavarjon. Nincs kihivas figyelmen kivul hagyni a hisztizo gyereket, csaholo ebet, kompetens szulo akkor leszel, amikor a hisztit is le tudod csititani anelkul, hogy engednel neki.
Később ugyanez mehet a pénzzel is. Itt van ennyi, tanuljon meg vele gazdálkodni.
Inkább a tapasztalatomat tudom veled megosztani, mert nem volt túl rég, hogy ebben a korban voltam 🙂
Nekem nem “járt” zsebpénz tiniként, ha valamire kellett, akkor kértem, de büfézésekre, bulira nem adtak, utólag hálás vagyok emiatt. A szüleim szabták a határokat, nem én. Amikor egyetemre mentem és elköltöztem otthonról mindenkinél okosabbnak hittem magam, és úgy költöttem a pénzt, mintha végtelen lenne. A szüleim kajára, sulis cuccokra és bérletre adtak, a szórakozásra magamnak kellett előteremteni, igy nagyon hamar elmentem diákmunkára (sokszor az egyetemi előadások helyett), hogy a kivánt életszinvonalamat finanszirozni tudjam. Ez a több évnyi munkatapasztalat egyébként hatalmas előnyt jelentett diploma után azokkal szemben, akik nem csináltak semmit.
Folyt.
Összességében a saját bőrömön tanulva és saját időmet feláldozva fogtam fel leginkább a pénz értékét, igy kerültem a kiszámoló oldalra is. Ez a legértékesebb tapasztalat.
Ami szerintem még jó lehet: leülni a gyerekkel, nyiltan beavatni a pénzügyeitekbe, mennyi a bevétel, mennyi a kiadás (a havi megtakaritást is ideszámolva), mik a rövid és hosszútávú pénzügyi céljaitok. Lehet, hogy a gyerek azt hiszi, hogy kerestek 300 nettót, ebből 100 a kiadás, a többit meg fukar módon nem akarjátok rá költeni. Ha látná, hogy mennyi is a “szabadon elkölthető” összeg egy hónapban, máris megértené miért luxus a hatezres nyelvtanár meg külföldi albérlet 18 évesen, mert ő ott akar tanulni. Nekem a legnagyobb megdöbbenés egyébként a havi élelmiszerre elköltött összeg volt.
Diákként már látjuk, tapasztaljuk, hogy eltérő színvonalon élünk. Ruházkodás, szülők autója, étel, nyaralás, síelés, hol lakik, zsebpénz… ezekből lehet a többiekről egy (felületes) képet kapni. Így a gyerek sztem be tudja tájolni, hogy a szülő számára mi az, ami nem nagy tétel. Ugye ez valahol egy laptop, itt egy drága mobil, ott egy farmer.
Számomra fontos (így is tanultam), hogy egy majdnem felnőtt NEM alapvető igényeit (jobb telefon, ruhadivat stb.) csak részben finanszírozzuk. Gyűjtse össze a harmadát/felét/kétharmadát, és jobban fogja értékelni, ha a saját pénze is, nem pedig ingyen hullik az ölébe.
A másik fontos (már kiskorban is) az időfaktor. Várjon rá! Ha annyira kell, 2 hét/2 hónap múlva is szeretné majd. Ha dolgozik érte, hetekig gyűjt rá, az egy jó kombináció az időfaktorral.
De tény, a kortárscsoport valahol valamilyen szinten fontos, ha nem akarok vele kitolni, nem próbálom aszkétaságra nevelni egy jobban eleresztett gyerekekkel teli középiskolában, a többség ilyen korban nem akar kilógni, béna meg lúzer lenni meg végképp nem. De vannak határok, már el lehet dönteni, mi a fontos ezekből.
Néha úgy érzem, nem a gyerekek az igazi hunyók, hanem a sok lökött szülő, aki vég nélkül beszáll ebbe a fegyverkezési versenybe, talán meggyőződése ellenére is, és egymást hergeljük bele abba, ki vesz több kérészéletű marhaságot a sarjnak. De egyénileg ellentartani azért nagyon nehéz.
Én hitelellenes vagyok, nekem se kellett a fősulihoz se diákhitel, se folyamatos, már a tanulás rovására menő munka, ennyit megkaphatnak a srácok is, ha nem történik valami irtózatos tragédia addig. És őszinte beszédet a pénzről.
Amin én nem spórolnék, az a minőségi oktatás. (Ha lehet, külföldön). Iphone XS, egyéb gyorsan elavuló kütyük esetében érdemes levezetni, hogy valójában mennyibe kerül az a 9990 forintos készülék 24 hónap alatt, és mi mindenre lehetne elkölteni ha félretennénk.
A diákmunkával viszont sajnos nem nagyon tudok egyetérteni, ha egy jónak számító bruttó 1000 forintos órabért nézek, akkor is csak nettó 100.000 forint marad egy teljes végigdolgozott hónap után (na ja, a diákokat foglalkoztató cégek sem véletlenül alkalmaznak ilyen típusú munkaerőt, de jellemzően inkább csak 750-850 forintot vágnak hozzájuk). Ez azért édeskevés. Itt már bejön a kérdés, hogy a jellemzően legalja munkával töltött időt nem érdemes-e másra fordítani (pl. nyelvtanulásra), mint hogy fillérekért dolgozzon a csemete azzal a jelszóval, hogy szokja a munkát.
Viszonylag korán (kb. 13-14 évesek voltak) megbeszéltük, hogy a költségvetésbe mi fér bele és mi nem. Tudták, hogy szegények vagyunk, nekik nem lesz havonta új telefon vagy a legdrágább cipő, legújabb divat szerinti ruha. Bár szerintem ezt fiúknál kevésbé tragédia, lányoknál lehet, hogy nagyobb – könnyen belelovalják egymást a kiadásokba, legyen az kozmetika vagy ruha.
Most egyetemen abban támogatnak, hogy fizetik az albérletet, rezsit, meg csomagolnak vmennyi ennivalót. Többi ktg (fogorvos, jogsi, stb) az én resortom. Szerintem Viktornál is bevállna ez a nagyobb összegű havi “zsebpénz”, a végére meg fogja tanulni a lány beosztani.
Nekem 10 éve szüleim egyik napról a másikra a kezembe nyomták a számláimat (külföldön a betegbiztosítás elég drága) és közölték, hogy ezentúl én fizetem őket. Akkor sokkolt és nem voltam anyira megértő. Ma tudom, hogy jogos volt, de jobban megértettem volna, ha szép hangnemben elmagyarázzák, hogy amit eddig fizettek nekem az ennyi és annyi és szeretnék ha lassan a saját számláimat én fizetném. Teljesen máshogy álltam volna hozzá.
A másik, hogy alapdolgokat megvennék neki. Ha márkás vagy drágább kell, akkor azt pótolja ki. Pl ha Laptop kell, az normál áron 100.000,- ha jobb kell a többit fizesse ki ő vagy házimunkával, diákmunkával, vagy spóroljon össze.
Elköltésbe annyit szólunk bele, hogy segítünk neki olcsóbb beszerzési forrást találni a normál boltnál. Így megtanulta, hogy a lego interneten sokkal olcsóbb, mint a játékboltban. Egyébként arra költi, amire akarja, zsebpénz, az övé.
Elég nehéz egyébként nemet mondani dolgokra, amit ezen felül megkíván, és meg is engedhetünk, de pedagógiai okokból mégse tesszük. Pl. nem kap tabletet, hiába kapott az osztálytársa (igen, 8 éves, és ma ez a helyzet, már rákérdezett a mobilra is, a válasz, hogy majd ha felsős lesz).
Lehet, hogy (sajnos) ilyen a világ és lehet hogy naiv vagyok, de azt szeretném, hogy a gyerek majd azzal foglalkozzon amit szeret és ne legyen kitéve ennek a pénzhajkurászós társadalomnak.
És abban is hiszek, ha jó a kapcsolat, van kellő türelem, a szülők is azután élnek miszerint elvárják a gyerektől, el lehet magyarázni a gyereknek hogy miért nem akarja a szülő megvenni neki minden évben a legujjabb telefont. Söt lehet, hogy a gyerek nem is akar majd uj iPhonet venni (anno voltak nekem is ilyen osztálytársaim, holott szülöktől telt volna rá bőven). Akkor nem értettem őket, mostmár igen.
A 18 necces kor. Nekem sajnos több lány ismerősöm is elcsábult a “könnyű” pénzkereset irányába (persze a barátjuk tudta nélkül), de a tv-ben is egyre több “celeb” fiúcskáról is kiderül egy egy meleg sztori. A háttér a legtöbb esetben nem indokolta. Az én ismerőseim még tanultak is, de milyen könnyű már almás telefont, meg külföldi utazást, drága parfümöt,ruhát, rongyrázó bulit tartani kemény munka helyett. Egy kis erotikus masszás még belefér, egy kis külföldi videózás, ha a család úgy tudja, hogy szobalány svájcban….stb.
Van aki szerint ez is csak munka, de én nem szeretném, ha a jövendőbeli gyermekeim ilyen munkát vállalnának, mert tőlem nem kaptak meg valamit……..
Aztán lehet,hogy az se megoldás, ha mindent megkap……
Kulcsfontosságúnak tartom a pénz értékének megtanítására, ami nem egyszerű feladat, mert nagyszülei nyugati milliomosok (dollárban persze), és ez negatívan befolyásolhatja a realitásérzékét annak ellenére, hogy mi egyáltalán nem vagyunk gazdagok, bérből és fizetésből, és egy kisebb önálló vállalkozásból élünk. Igyekszem folyamatosan perspektívába helyezni a dolgokat: pl. elmondom neki, hogy a telefonja árából a nagyszülei megvacsoráznak, a szerbiai barátaink két hónapig élnek – ez segít.
Eljàr dolgozni a gimi mellett,mert egyedül nevelem,nem tudok neki mindent megadni.
A felsôoktatàsra évek óta teszek félre.
Nálunk ezek nincsenek kultiválva általam és nem is lesznek egy darabig. Próbáltam zsebpénzt, de nem motiválja őket igazán. Néha segítenek fát hordani maguktól. Persze ha megkérdem ki akar pénzt keresni úgy elég sokmindenre vehetők. Talán még kicsik ehhez a zsebpénzhez és keresethez. Startszámlára megy nekik havi 5e (azért annyira nem bízom én a rendszerben).
HA elfér a sorok között más is írhatna hogy ilyen óvodás/iskolás korúak mit kapjanak meg.
“mások autót kapnak 18éves születésnapjukra, nekem meg be kellet érnem egy kiskutyával”.
Ez a mondat tükrözi ki, hogy milyen közegben nőtt fel, mit látott a környezetében és azt gondolom, hogy ez tényleg családonként eltérő.
Amikor ő nevelt, akkor mentem kis falusi iskolából városi iskolába, pont egy olyan osztályba, ahol kb a fél osztály szülei vállalkozók voltak. Anyám folyamatosan attól rettegett, hogy kevesebbet kapok meg mint ők. Mindig úgy állított be minket, hogy jajj ők gazdagok, többet kaphatnak mint én és szegény én, engem ott biztos csórónak néznek.
Ezzel a neveléssel szerintem két dolgot rontott el:
– Egyiket már leírta
– A másik, hogy az önértékelésemet nagyon szétrombolta. Előtte volt önbizalmam, onnantól kezdve semmi.
Vigyázni kell a gyerek anyagi ledegradálásával (ha nem kap meg valamit, ne azzal legyen indokolva, hogy jajj de szegények vagyunk másokhoz képest), mert nagy károkat okozhat.
Amúgy le voltam degradálva másokhoz képest, de tudtak venni nekem egy lakást. A főiskola alatt is tőlük kaptam a pénzt.
El is költöttem nagy részét. Akkor kezdtem el becsülni a pénzt, amikor dolgozni kezdtem. Emlékszem, hogy akartam venni valamit és magától beugrott egy érzés, hogy hülye vagy? Dolgoztál és ilyenre költenéd el a pénzt? Nem maradna semmi a hónap végén. Akkor minek dolgozom? Rendesen meglepett, hogy ilyet éreztem. Ez kb a 4. fizetésem környékén jött elő. (ekkor találtam a Tóth András blogot, majd a Kiszámoló blogot)
Azóta mindig figyelek a megtakarításra, a feleségem is ilyen, szóval megy a dolog. Segített mondjuk ebben az is, hogy mind az én, mind az ő rokonságában többen lecsúsztak, mert mindent azonnal megvettek, ha kell hitelre.
Szerintem jó dolog, ha a gyerek a munkájáért pénzt kap, talán benne is az az érzés jön, mint bennem. Persze egyénfüggő ez.
Ha nagyobb értékű valamire vágyik, akkor összegyűjti a zsebpénzét + névnap, szülinap össze szoktuk adni a pénzt és ilyenkor picit nagyobb értékű ajándék is belefér. Ha így sem telik ki, semmi gond, gyűjti tovább.
Ezen kívül van az anyabank, 20.000 Ft-ig 20% kamatot fizetek, felette már feleződik a kamat. Ezért a kis piszok kitalálta, hogy a bankba csak 20.000 Ft-ot tesz, erre megkapja a maximális 4.000 Ft kamatot, de már a kamatot is külön tette, hogy ne essen át a 10%-os sávba. Így át kell dolgoznom az anyabank feltételeit és átbeszélni vele, hogy közös megoldást találjunk. Osztálytárs nálunk is jött 1. osztályos korában okosórával, de nem izgatja. Mobiltelefont most “kapott” (saját pénzéből vette), hogy 10 évesen elkezdett egyedül közlekedni.
Jelenleg heti a zsebpénz. Ezt miért kell gyökerestől átalakítani?
Lehetne havi (a várható szükséges minimum kiadásait kiszámolva és egy kicsi plusz) juttatás!
Valamint emellett szépen leülni vele és elmesélni neki a Család anyagi lehetőségeit és azt, hogy mit szükséges és mit nem megvenni. A kedves lányodnak nem biztos, hogy kristályosak a céljai, még tán van vágyálma ami nem biztos alapokon nyugszik. Egyenlőre gondolom tovább fog tanulni. Oda viszonylag könnyen kiszámolhatóak a kiadások. Ha magas végzettséggel szeretne elhelyezkedni akkor persze nyelvtudás elengedhetetlen, de ahhoz nem feltétlenül kell nyelvtanár ennyiért! A nyelvtanárba ölt pénzt lehetne másra is fordítani, így is megközelíthető.
El viszitek rendszeresen bevásárlásokra? Tudja mi mibe kerül? Látta már hogyan tud elfolyni a pénz ha nem figyelünk? Lehet itt kellene kezdeni
2.) En is mindig dolgoztam valamit, 8 évesen màr ebédet vittem ki, nyàron asztalosnàl, könyvkötönél – és nem mindig a pénz volt a lényeg. 18 évesen még nem késö elkezdeni itt-ott dolgozni.
3.) Önrész : A fenti ìràsokat kiegészìtve. Ha làtod, hogy a fiad/lànyod kitartòan (dolzova) gyüjt màr fél-egy éve valamire, nem szòrja el a pénzét, hanem félreteszi, akkor szerinten nem “bün” hozzàpòtolva segìteni. A kulcsszò az önrész.
(+ Biztonsàgi kérdés Kiszamolo : A kocsiknak pedig 5 és nem 4 kerekük van àltalàban, többségében 😉
Egyébként a diákjaim többsége amint tehette, ment diákmelót vállalni, Budapesten tök jó lehetőségek vannak. Skóciában csak olyan magyar egyetemistával találkoztam, akik dolgoztak (általában pincérként), hogy tudják finanszírozni a szállást, megélhetést, ami nem kevés. Ott ők azt mondták, hogy a nappali képzés mellett abszolút megoldható a diákmeló, ha jól tudom, le is diplomáztak később. Szerintem nem fáj, ha egy fiatal dogozik, megtettem én is.
A nyelvtanár kollégának pedig pacsi, ennyiért egyetemi leíró nyelvtant is tanítanak anyanyelviek. Valamit tök jól csinál, ha még tanítanék, tőle kérnék tanácsot.