Nyugdíjasok Európában

2016-07-08
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Jenő ajánlott egy angol nyelvű cikket az európai nyugdíjasokról, amiben bár új megállapítások, vagy látások nincsenek, mégis érdemes elolvasni.

Egyrészt a cikk kitér arra, hogy Görögország gazdasági összeomlása miatt négy év alatt a nyugdíjak összege az eredeti összeg 48%-ára zuhantak (bár még mindig 700 euró az átlagnyugdíj, viszont 648 euró a szegénységi küszöb) és a nevetséges nyugdíjkorhatárt felemelték 67 évre, illetve az ország hitelezői azt akarják, hogy bevezessék a nullszaldós nyugdíjrendszert, ami azt jelenti, hogy a kormány minden évben csak annyit tud szétosztani nyugdíjra, amennyit abban az évben ilyen címen beszed az adófizetőktől. Ez előrevetíti, hogy további hatalmas zuhanás várható a havi nyugdíj összegében. (Egyébként ilyen rendszer már több országban működik és előbb-utóbb mindenhol kénytelenek lesznek bevezetni, ami viszont magával fogja hozni, hogy a demográfiai válság kiteljesedésével a nyugdíjak összege visszakerül oda, ahonnan elindult 90 éve: szó szerint csak az éhenhalás ellen fog megoldást kínálni. Egy kis nyugdíj-történelem ebben a cikkben.)

Utána a cikk azt taglalja, hogy minden európai országban a politikai pártok a nyugdíjasok fogságába kerültek, mert egyrészt a lakosság negyede 65 év feletti, másrészt a nyugdíjasok sokkal aktívabbak politikailag, mint az átlagemberek.

Ezért egyetlen politikai erő sem teheti meg, hogy ne keresse a kegyeiket, ami viszont rengetegbe kerül az adófizetőknek és egyre jobban megterheli az országok költségvetését. (Külön probléma, hogy kevés nyugdíjast foglalkoztat a jövő, már nem nagyon érdekli őket, mi lesz az országgal 25 év múlva, ha erőn felül költ az állam mondjuk a nyugdíjakra.)

A több évtizedes kegy-keresés és ennek következtében az egyre több privilégium és juttatás miatt ma egy átlagos európai nyugdíjas jobban él, mint egy átlagos munkás, miközben közöttük a legkisebb a veszélye az elszegényedésnek. Ez nem volt mindig így, a hatvanas években még a társadalom legszegényebb 25%-a között voltak a nyugdíjasok, most a felső 40%-ban vannak.

Az európai országok a GDP 15%-át költik a nyugdíjasaikra és csak 7%-ot az oktatásra és a családtámogatásra.

Ha az európai országok el akarják kerülni a katasztrófát, már most el kellene átalakítani a nyugdíjrendszert, lényegesen megnyirbálva a mostani nyugdíj-juttatásokat és privilégiumokat és fenntartható pályára kellene állítani a nyugdíjkasszákat.

Ehhez azonban meg kellene törni a nyugdíjas szavazók befolyását a politikára és a politikusokra, ami viszont sok érdekes kérdést felvet, hogyan lehetne ezt csinálni. (A cikk példának hozza a Brexitet: míg a fiatalok elenyésző része akarta elhagyni az Uniót, a 65 év felettiek 85%-a a kilépésre szavazott, így azok döntötték el Nagy-Britannia jövőjét, akik már ezt a jövőt meg sem fogják élni.)

Csak a cikk fő mondanivalóját ragadtam ki, akit érdekel a téma, olvassa el az eredeti cikket is (és ha ráér, az ott belinkelt cikkeket is.)

Köszönjük Jenőnek a cikkajánlást

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
198 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Elég szomorú ez a jövőkép és nálunk ez hatványozottan igaz, hiszen a mostani nyugdíjasok és a következő 20 évben nyugdíjba menő leendő nyugdíjasoknak egyetlen jövedelemforrása az állami nyugdíj. Mondjuk 90%-uknak biztosan. Tehát foggal-körömmel fognak ragaszkodni a nyugdíjukhoz plusz könnyen befolyásolhatóak bármely párt által.

Ide tartozik az a kérdés, hogy a van-e , vagy lehet-e olyan kimutatás, amely azt mutatja, hogy a fiatalok milyen arányban szavaztak a korcsoportok alapján a Brexiten.
Tehát az idősek vagy a fiatalok voltak arányaiban többen szavazni?
Tud valaki esetleg egy ilyen adatot mutatni?

60 év felett senki senkinek sem lenne választójoga:-)

Nem tudom mennyire antidemokratikus az ötlet, de én régóta azt gondolom, hogy szavazáskor 2-3 kategóriára lehetne osztani a szavazókorú polgárokat, és eltérő mennyiségű szavazati pontot kaphassanak, amelyek szétoszthatóak a jelöltek között. Értelemszerűen úgy lenne értelme, hogy az aktív befizetők pozitív elbírálás alá kerüljenek azokkal szemben, akik csak haszonélvezői a rendszernek (nyugdíjas, munkanélküli diák, tartós (éveken átívelő) munkanélküli. Értelmes eloszlásban egy ilyen választási rendszerben kikerülnének a pártok a nyugdíjasok fogságából, és talán több forrást fordíthatnának a fenntartható fejlődésre, ami hosszú távon a nyugdíjasoknak is kedvezhetne. Lehet hogy nem működne jól, de ez ami most van, ez tipikusan a "béka lassú felforralásának" az esete.

A politikai pártok leginkább a globális nagytőke fogságába kerültek, annak a céljait szolgálják!

Én személy szerint úgy gondolom, hogy aki az államból él - legyen az nyugdíjas, segélyezett, GYES-es stb. - azaz az állami juttatásoknak kiszolgáltatott, az egyáltalán ne szavazhasson. Legyen valami érdekképviselete, de szavazati joga csak annak legyen, aki legalább 1 Ft SZJA-t befizetett minden évben a közösbe. Ugyanis aki kiszolgáltatott az befolyásolható, és aki függő viszonyban van az csak a saját javát nézi. Másrészt, a gyerekemnek sem hagynám hogy beleszóljon a családi költségvetésbe. A véleményét megkérdezném, majd döntenék. Ő nem.
Persze nyugdíjasnál lehetne ezt valami "lemenő" rendszerben, azaz mondjuk nyugdíjba menés utáni választáson még szavazhasson vagy ilyesmi, de utána ne.
Felháborítónak tartom, hogy az én adómból és járulékomból aszerint vonnak hogy a szavazók többsége mennyire lett "megvásárolva" - azaz mennyi lett nekik elosztva az én pénzemből...

Ami a probléma súlyát és a megoldásának nehézséget jelenti, hogy egyre inkább politikai tabu lesz a hasonló kérdéseknek akár csak felvetése is, pontosan az egyre növekvő politikai súly miatt. Az angol eredetiben felvetett 65 éves korhatár kérdése például biztosan ilyen kérdés, fog érte kapni eleget az író.
Két szempont ehhez: A demokrácia alapvető működése alapján pedig nincs lehetőség más módon érdemben befolyásolni, mint a kor szerinti összetétellel. 4 évig laktam egy társasházban, ahol egy életre megtanultam, hogy az idősek nagyon jelentős többsége nem AKAR hosszú távra (lásd 1 évnél hosszabb) gondolni. Az egyik oka persze annak, hogy nincsenek gyerekeik és unokáik egyre nagyobb arányban. Megbomlott iletve csak az egyik irányban működik a szolidaritás. Lásd: Mo 2008 óta nyugdíjemelések vs. béremelések közszférában.

Még egy gondolat: Még egy olyan nagyon konzervatív szervezet mint a katolikus egyház is korlátozza a pápaválasztáskor a szavazati jogot felső korhatár alapján.

Érdekes kérdés, hogy miközben a nyugdíjkérdés miatt érdemes lenne csökkenteni a nyugdíjasok hatását a politikára... Közben az is ijesztő, hogy mi lenne ha főleg a fiatalabbak döntenének az országunk jövőjéről..?
Az idősebbek talán gyakorlatiasabbak, tapasztaltak, földhöz ragadtak, a fiatalok meg sokszor el vannak szállva..

Persze az átlag minden életkorban vállalhatatlanul hülye, és érzelmi alapokon dönt, így végülis lehet, hogy tökmindegy.

Az a baj, hogy a nyugdíjasokat egységes masszaként kezelik, holott az öregedésnek fokozatai vannak, melyek különböző szükségletekkel járnak.
Nagyon sokszor nem is pénz kellene egy idős embernek, hanem bizonyos szolgáltatások, pl. ebédkihordás, bevásárlás, takarítási segítség. Később egy saját szoba+fürdőszoba egy normális idősotthonban teljes ellátással (étkezés, orvos, gyógyszer, ágyban fekvőknél gondozás).
Anyámék vígan lemondanának a nyugdíjuk 90%-áról, ha ezt megkaphatnák - viszont ebből a pénzből ma nem kapnak ilyen ellátást.
Pedig nem biztos, hogy összesen többe kerülne, ha tömegével így látnák el a nyugdíjasokat, mintha mindegyik külön-külön tart fenn lakást, eladhatatlan falusi házat, fizeti a gyógyszert, aminek egy részét kidobja, mielőtt a doki megtalálja a neki megfelelőt, stb. (folyt. köv.)

A nyugdíjkorhatárt meg nem jogszabállyal kellene kőbe vésni, hanem rugalmas formákat biztosítva ösztönözni az embereket, hogy ne akarjanak túl korán nyugdíjba menni:
pl. 50 éves kor után választható rugalmas munkabeosztás, rész- vagy teljes otthoni munka, részmunka+résznyugdíj kombó, ami nagyobb, mint a teljes nyugdíj.

a megoldásnak egy módja lenne, ha a szavazati jogot bizonyos szellemi szinthez, képességekhez köthetjük.

Ahogy pl a vezetésnek is van egy minimuma, -szerintem túl kicsi- a közügyekhez is kellene egy minimum.
Lehet rajta vitatkozni, hogy ez hogy nézzen ki, de ha valaki nem képes átlátni alapvető gazdasági összefüggéseket, netalán önmagát is alig birja ellátni, az csak ne szavazzon.

(vagy, mindenki kap 5-10 szavazatot 4 évente. Ezt el lehet lőni eurovizióra, VV játékosok benntartására, vagy választásokkor felhasználni, bár ez az ntellektuális szűrő egy formája)

Az jut eszembe erről a történetről, hogy az amerikai alapító atyáknak rossz véleményük volt a demokráciáról, éppen ezért eredetileg a Szenátus (felsőház) tagjait nem is választották - az ő feladatuk (a brit Lordok házához hasonlóan) az volt, hogy a nép által közvetlenül választott, ezért potenciálisan populista és rövidlátó Képviselőházat (alsóház) rövid pórázon tartsák és ne engedjék hülyeséget csinálni. Aztán ez az elgondolás erodálódott, ma már többnyire választják a szenátorokat, sok európai országban pedig nincs is ilyen szerepű felsőház...

Tendenciának látom, hogy egyre több nyugati nyugdíjas él M.országon, ahol nyilván jobban kijönnek a pénzükből, mint odahaza. Főleg holland (belga?) időseket látok, rendszerint aldi-lidi boltokban.
Lehet, hogy ez lesz majd egyik hajtóereje az országunknak?
lehet jönni ide bulizni, kur..zni, olcsón nyaralni, meg majd az időseket is pesztráljuk olcsóért?

akkor megint marad a felállás, és a nyugatnak az lesz az érdeke, hogy M.ország ne fejlődjön túl sokat, mert akkor megdrágul.

Szerintem a választási rendszert kellene hozzá megreformálni, egy javaslat,szavazati súlyozás, pontrendszer:

1) 1 pont - mindenkinek, aki nincs büntetve, nagyokrú stb. (kb, mint most),
2) +1 pont, ha aktív kereső (adófizető) és az 1) pontnak megfelel.
3) +1 pont, ha a 2) pontnak megfelel és kiskorú gyermeket nevel.

Ez eltolná az arányokat az adót fizetők (aktívak) felé, illetve a jövőbe invesztálók (gyereket nevelők) felé.
Olyan rendszer működőképes, ami fenntartható. Látható, hogy a mai rendszer szavazati szempontból bár "egyenlő", de nem igazságos.

néha csak jól jön, hogy Jenő minden hozzászólásába linkel valamit 🙂
vagy ez a Jenő nem az a Jenő? 🙂

"Ha az európai országok el akarják kerülni a katasztrófát, már most el kellene átalakítani a nyugdíjrendszert, lényegesen megnyirbálva a mostani nyugdíj-juttatásokat és privilégiumokat és fenntartható pályára kellene állítani a nyugdíjkasszákat."
Mintha egy indiainak mondanád hogy egyen marhahúst. 🙂
Egyébként jó a bejegyzés, összefoglalja korunk egyik legnagyobb problémáját, és bár a megoldás is tálcán van kínálva, úgyis belesétálunk a szakadékba.

Nekem egy jó ideje a pénzügyek terén ez a kérdés az, ami a legjobban foglalkoztat. Amit tudok, a nyugdíjaskort szem előtt tartva teszek félre. Persze mivel még több mint két évtized van hátra, nem tudhatom, hogy hol is lesz jó helyen a pénz.
És nagyon fog zavarni, hogy az akkori aktív réteg mennyire utálni fog, de ez ellen elég keveset tudok majd tenni.

Viszont a nullszaldós nyugdíjrendeszerben a nyugdíjasoknak érdeke lenne a bevételek növelése, ezáltal nem feltétlenül arra szavaznának aki nagyobb szeletet ígér az állami tortából hanem arra aki esetlen nagyobb tortát szeretne sütni, ezzel megoldva azt a problémát hogy a mai nyugdíjasokat nem érdekli a döntésük egyéb hatása mint a nyugdíj változása.

Régi mániám, amiért mindig kiröhögnek, a választói cenzus visszaállítása. Csak az szavazhasson, akinek valamilyen középfokú végzettsége van –vagy felőlem lehet szakmunkásképző is-, és legalább három hónapra visszamenően folyamatos munkaviszonyt tud igazolni. Vagyis szavazhat hetvenévesen is, ha részt vesz a „javak előállításában”, de ha csak a nyugdíjából él, akkor nem. Persze esély sincs rá.

Bármiféle szavazatrendszer-átalakítás, amire rásüthető az "antidemokratikus" jelző, halott ötlet. Ha véletlenül jönne valami önérzetes, becsületes kormány és csökkentené valahogy a nyugdíjas szavazatok súlyát, a következő, kevésbé lelkiismeretes utódja legkésőbb a ciklusa végén, választások előtt nagy csinnadrattával visszaállítaná a rendszert, bezsebelve a "A Demokrácia Élharcosa" címet, illetve az újra pozícióba juttatott nyugdíjas tömegek szavazatait.

A jövőben továbbra is a dolgozók kizsigerelése és a nyugdíjasok kitömése várható minden országban, ahol ilyen elszabott, túl nagyra duzzadt nyugdíjrendszert sikerült összehozni az évek során. Nyilván persze nem a végletekig, a balanszot valahogy úgy belőve, hogy a 4-8 év alatt, amíg az átlag politikus előre tud gondolkodni, pont ne dőljön össze még a rendszer.

Én is híve vagyok annak, hogy boldog-boldogtalan ne szavazhasson semmilyen korlátozás nélkül, azonban ennek a bevezetésére nem sok esélyt látok. Ugyan nem néztem utána, de erős a gyanúm, hogy nincsen ilyen az egyes országokban. Ha ezt bármelyik kormány meglépné, az nagy népharagot váltana ki, valamint a demokráciára hivatkozva kb azonnal elfojtanák a kezdeményezést.

Amúgy több ismerősöm is el tudna helyezkedni kamionosként ~350ezer Ft havi bevételért, de mindegyik mondja, hogy nem megy, mert minimálbér az alapbér, amelyen felüli pénz (napidíj, km pénz stb...) nem számít bele a nyugdíjba. Szoktam mondani, hogy szerintem meg lehetne próbálni, mert lassan teljesen irreleváns lesz számunkra, hogy mennyit vonnak le a bejelentett bérből, úgysem abból fogunk megélni, hanem a megtakarításokból.

Mi ez a nyugdíjas ellenesség??? Nem szégyellitek magatokat???
Az a nyugdíjas megdolgozott a nyugdíjáért,nem az államból él,hanem kőkeményen lehúzott érte x évet,ti meg még nem engednétek azt sem,hogy szavazzanak?? szép...
Gondolom az ilyeneknek azok akik otthon jól megmondják a nejnek aki a gyereküket gondozza,hogy "amíg az én pénzemből élsz..."

Szomorú amúgy, hogy a rendszerváltás környékén, vagy azután születettek fizetésének nagy részét elszedi az állam, tehát nekik, akiknek lehet öregkorukban semmiféle nyugdíjuk nem lesz, félre se nagyon tudna rakni.

Mindezt azért, hogy kitömje szavazatokért cserébe azok zsebét, akik:
- gyereket nem csináltak, a torz korfát kitermelték
- végigülték a szocializmust, visszasírják Kádárt a mai napig
- a jó öreg szocialista munkavégzés, gyárból lopkodás hozzájuk köthető
- korkedvezményesen/leszázalékolva, idő előtt leléphettek nyugdíjba

Nyilván tisztelet a kivételnek, de nagyon vastag ez a réteg, amit jellemeztem.

Ezt csak úgy lehetne megcsinálni, ha vki populista módon megnyeri a választást (ez már megvan), s radikális módon meglépi a nyugdíjcsökkentést oly módon, hogy a következő kormány, aki populista módon leváltja, ne tudja egyből visszaállítani a szar rendszert. Bár ha van esze, akkor beígéri, de nem változtatná vissza.

Amelyik politikai erő logikusan próbálná megközelíteni a kérdést, azt valószínűleg még a 40-60-as korosztály is elevenen megnyúzná, mert az öngondoskodás teljesen idegen fogalam mindenki számára.
Tehát, mivel az öngondoskodás hiányzik, s az arra való hajlandóság, bárki csinálhat bármit, ez egy ördögi kör addig, amíg nem fog összeomlani a rendszer. az öngondoskodás meg nem 10 év alatt fog kialakulni.

@mina Nincs nyugdíjas-ellenesség. Nem. És igen, az államból él mert tőle kapja a nyugdíjat. És NEM, nem a saját befizetését kapja vissza (nagy tévedés!),hanem azt amit a mai dolgozók fizetnek be.Ha a sajátját kapná vissza,akkor fele ennyit se kapna,de egyébként azt annó szépen el is költötték.
A "kőkeményen lehúzott érte x évet..." duma pedig
1.Demagóg, és nem is kicsit.
2."x" általában JÓVAL kisebb mint amit a ma 20-30-40 éveseknek kell "lehúzni" a fizetésükhöz képest arányosan fele akkora nyugdíjért.
3.A mostani járulékfizetők is keményen le fognak húzni x évet, és akkor majd ők se szavazhatnának, ami tökéletes egyenjogúságot jelent!
És NEM, nem engedném hogy szavazzanak, mert "mivel már nem élünk sokáig" alapon a TÖBBSÉG (igen, vannak kivételek, persze, azok mindig vannak) nem arra szavaz hogy "jövőben jobb legyen" hanem arra, aki már ma nagyobb nyugdíjat ad neki. A segélyesek szintén

Azt hiszem, Szlovákiában volt az az ötlet, hogy minden állampolgár kapjon egy jegyet, amit le kell adni a szavazóhelyiségben, vagy az ország minden kocsmájában beváltható két korsó sörre. Így akinek többet ér két korsó sör, mint a szavazójoga, az nem fog szavazni, de jobb is.

És nem, ne szavazzon, és ez nem nyugdíjas-ellenesség. Amikor dolgozott, szavazhatott.
Mindenki aki adót fizet, szavazhasson, amikor nem fizet, akkor ne. Tökéletesen igazságos. Persze a mai nyugdíjas nem szavazhatna, de aki ma dolgozik, az se szavazhatna amikor már nyugdíjas lesz.

A nej pedig menjen szépen dolgozni, a házimunkát meg tessék szépen megfelezni a férfi és nő között, és aki egész életében otthon ült, az ne kapjon egy forint nyugdíjat se, meg szavazati jogot se.
Egyébként pedig ha valaki az én pénzemből él - ergo én dolgozok meg érte ő meg nem, akkor hadd szóljak már bele abba hogy mit csinál.
A munkahelyemen is van főnököm, akinek a pénzéből élek én, és ő is beleszól hogy én mit csináljak. Nem is háborgok ellene!
Tudom, most jön a háztartásbeli nők kihasznált helyzete duma is, de nem kell olyan férfihez hozzámenni aki cselédet akart, hanem olyat kell keresni aki egyenrangút.

Az előző hozzászólásomat még akkor írtam, amikor egyetlen hsz sem látszott a cikk alján. Sajnos már most is sokaknál él az ellenérzés a jelenlegi nyugdíjasokkal szemben, és az alapvető jogaik megnyirbálásán gondolkodnak.
Igen, a nyugdíjasok tényleg eltartottak, de nem másodrendű állampolgárok. Ilyetén módon az érdekképviselet lehetőségét megvonni tőlük nem demokratikus. És ha egyszer valamelyik társadalmi csoportnak korlátozzák a jogait, az elindíthat egy folyamatot, mely során egymás után más rétegek jogai is törlésre kerülnek.
Az ilyen rendszer pedig könnyen visszaélésekhez is vezethet. Ha a munkanélküli sem szavazhat, akár azzal is trükközhet a hatalom, hogy az állami érdekeltségű szférában a választások előtti hónapban a köztudottan kormánykritikus embereket elbocsájtják. Utópia lenne? Ugye emlékszünk még a néhány évvel ezelőtti "jó elvtárs - rossz elvtárs" listákra?
Csak óvatosan.

Teljesen egyetértek a cikkel, de valahogy az általánosítás sosem jó. Nagyapám 78 éves, mezőgazdasággal foglalkozott egész életében, mióta megszűntek a tsz-ek vállalkozóként. 3 éve nyert el egy 35milliós uniós támogatás, a falujukban olyan feldolgozó üzemet hozott létre (75 évesen!!!), ami 40 új munkahelyet teremtett (volt más tőke is természetesen). Akkor most ő ne szavazhasson?
Eközben a szomszédja, Jóska, aki kb. vele egy idős, de 25 éve rokkantnyugdíjas és otthon maszekolgat, leszarja mi van a világban, de az ő nyugdíjához ne nyúljanak. És ő is jár szavazni (nagyapám is).
Mi a megoldás? Mert az biztos, hogy a jelenlegi rendszer nem jó...

Ismerős nyugdíjasokkal való beszélgetések során párszor bátortalanul szóba hoztam a nyugdíjrendszer várható válságát, a hosszú távú gondolkodást, öngondoskodást, meg ilyesmiket. Mintha csak összebeszéltek volna, gyakorlatilag szó szerint ugyanazt válaszolta mindegyik. Idézem: „Leszarom, mi lesz húsz év múlva, hol leszek én már akkor!”

@mina
De, az a nyugdíjas, aki az állam által fizetett nyugdíjból él, az "az államból él".
Az a nyugdíjas, aki az aktív évei alatt takarékoskodott ésabból él, az nem "az államból él".

A problémát a lábbal szavazás fogja megoldani. Tekintve, hogy minden országnak szüksége van munkaerőre, azok, amelyek jobb körülményeket biztosítanak a munkavállalóknak fogják megkapni őket. Azok, amelyek nagyon demokratikusan megszavazzák, hogy a munkavállalók fizessenek többet az eltartottaknak egyszerűen elveszítik a munkavállalóikat és vagy változnak, vagy becsődölnek.

Én ugyan nem járok tüntetésre, meg írogatok alá petíciót. Elvagyok a jelen helyzetben a felső 10%-os fizetésemmel. Ha majd nem leszek el, mert tovább romlik, fogom a nyelvtudásomat, diplomámat, szakmai tapasztalatomat és köszi a halakat Magyarország. Egy hét alatt találok munkát külföldön és évekre van likvid megtakarításom.

@btm @dreamworks - Ezért mondtam például hogy az szavazhasson akinek az előző évek mindegyikében volt SZJA befizetése. Tehát mondjuk januárban dolgozott 2 hetet, azóta nem, az szavazhatna. Persze, ez sem teljesen korrekt, mert lehet hogy már 11 hónapja munkanélküli... De legalább dolgozott valaha valamit.
Nem kell semmi jogát korlátozni senkinek, hanem pusztán csak az szavazhasson, aki befizetett a közösbe. Pont. Nem utálni kell őket, nem másodrendűzni, sem semmi ilyen.
Egyébként is a szavazati jog elvétele nem egyenlő a "most akkor dögöljön meg" meg a "másodrendű" meg ilyen szólamokkal...

@atlagparaszt Na pontosan erről beszélek! Sőt, egyébként van a dolgozó rétegnek is egy része, aki az újítások, fejlesztések ellen van, amik emelnék a szolgáltatási színvonalat, ugyanezzel a szöveggel "leszarom a számítógépet/új akármit én már 1-2-3 hó/év múlva nyugdíjba megyek"

@dreamworks
Pontosan!

@dreamworks egyik sem az "államból él". Az állam egy absztraktum, senkit nem tud eltartani. Mint ahogy egy bankszámlapénz sem tud senkit eltartani, szintúgy egy részvény vagy egy ingatlantulajdon sem. Ezek jogviszonyok (hitelviszony, tulajdonjog), amelyekkel a mindenkori aktívak által megtermelt javak kerülnek elosztásra. Ugyanúgy megváltoztathatóak és elvehetőek, mint a nyugdíjjog. Sőt, automatikusan fognak elinflálódni/elértéktelenedni a demográfiai trendek miatt, vagyis politikai beavatkozás nélkül fog végbemenni az újraelosztás. Azért fontos a magánnyugdíj, mert ha a nyugdíjasok legatyásodása már úgyis elkerülhetetlen, legalább forradalom ne legyen.

Gusztustalannak és aljasnak gondolom a nyugdíjasokat gyalázó kommenteket.
A nyugdíjasok között vannak a nagyszüleink, szüleink, volt tanáraink és egyszer -hamarabb, mint gondolnánk-mi is köztük leszünk. Hosszú évtizedeken át fizették a nyugdíjjárulékot és most valami nyikhajok kétségbe merik vonni a tisztességes nyugdíjhoz való jogukat? Sőt még a szavazati jogukat is? Ne üssük rögtön agyon őket?

(És nem, nem vagyok nyugdíjas. Még több évtizedig befizető leszek.)

El tudnék képzelni egy olyan megoldást, amiben egy nem nyudíjjas szavazata 3 pontot ér.
Nyugdíjba vonulás után 5 éveig még hármat.
Még 5 évig kettőt.
Utána 5 évig egyet.
Aztán vége, nem szavazhat.

Esetleg 5 év helyett 3 évenként is lehetne a váltás. Még így is 2 szavazás belefér.

Ezzel a szellemi leépülés (ami 70 éve felett gyorsul) általi befolyásoltságot, meg a "mit számít nekem mi lesz 20 év múlva" hozzáállás problémáját ki lehetne kerülni, de mégse vettük el a szavazati jogot.

Aki felismeri ezeket a mechanizmusokat és hogy személy szerint mit jelentenek neki, az takarékoskodik idős korára. Aki nem, az pedig majd úgy jár, ahogy. 40 évesen még van idő felkészülni, 70 évesen már nem lesz. Nagyon jó példa a görög, ahol egyszercsak megnyirbálták a szerzett állami nyugdíjat. Ha elég nagy a baj, akkor megteszik majd mások is, vagy egyszerűen elinflálódik majd az a nyugdíj szépen lassan.

A mai választási rendszereket nem lehet csak úgy megváltoztatni, főleg, mert a magukat demokratikusnak nevező és a világot valójában irányító globál oligarchák nem szeretnék. Ők készülnek arra, amit a jelenlegi rendszer a jövőben hozni fog (pl. az inaktívak fogyasztása nő, ezért már most előre gründolnak hozzá vállalatokat, melyek egyszer majd megkerülhetetlenek lesznek).

@bence "Az idősebbek talán gyakorlatiasabbak, tapasztaltak, földhöz ragadtak, a fiatalok meg sokszor el vannak szállva.."
Hát ez inkább fordítva van, legalábbis amit én tapasztalok.

@mina "Az a nyugdíjas megdolgozott a nyugdíjáért,nem az államból él,hanem kőkeményen lehúzott érte x évet,ti meg még nem engednétek azt sem,hogy szavazzanak?? szép…"

Ja, a kmk korában. És az a baj hogy x év munkára x év vagy x+y év nyugdíjas év jut, ott már matematikailag nehezen jön ki az egyensúly.
Ja és az özvegyi nyugdíjakra ezt nehéz ráhúzni, pedig sokaknak az turbózta fel 60E-ről 120E-re a nyugdíjat.

@Bence: 70 felett romlik a realitásérzék általában. Vannak kivételek, de legtöbbször nem ezt látom. Sokkal inkább jellemző az érzelmi alapú ("olyan szépen beszél ez az ember"), meg a “mit számít nekem mi lesz 20 év múlva” alapú. Ezen segítene egy korlátozás, pl.: amit írtam nem sokkal feljebb is.

@Kiszamolo: Teljesen igazad van, de amíg "lefizethető" szavazóként működnek a nyugdíjjasok, addig nem lesz változás.

Nekünk viszont nem lesz nyugdíjjunk, meg ingyenes utazás, mert nem jut majd rá pénz...

Sok nyugdíjas van körülöttem, és sokszor hallom, hogy panaszkodnak, hogy CSAK annyi az emelés amennyi. Könyörgöm, a közszférában néhány helyen 2006 (!) óta nem volt béremelés, a nyugdíjat meg minden évben emelik! Szoktam is viccelődni, hogy még megérjük, hogy a dolgozó 50 évest a nyugdíjas 80 éves szülője fogja eltartani. (Csak sajnos nem vicc, ismerek ilyet.)
Más: görög példa. Igen, jó példa, ami öngondoskodásra ösztönöz, de azért azt se felejtsük el, hogy a nyugdíjnegyedelés mellett a megtakarításokból is jócskán lenyúltak. Szóval hiába az öngondoskodás, ha egyszer csak valami indokkal azt is megdézsmálják. Aztán akkor ott áll az ember 70 évesen, az államtól nyugdíjat nem kap, a saját megtakarítását meg elszedték, elégették, hogy jusson másra, másnak.
Valakinek ötlete a mentést illetően? Vagy nyugodjunk bele, hogy legalább talán a ciánkapszulához olcsón hozzájutunk?

Teljesen le vagyok dobbenve a hozzaszolasokon. De leginkabb ezen: @Kiszamolo "én nem nagyon olvastam egy gyalázó kommentet sem." Marpedig a kommentelok tobbsege azt kivanja, hogy onnantol kezdve ne szavazhasson egyetlen ember se, hogy nyugdijba vonult, mert az allamtol kap nyugdijat es politikailag befolyasolhato, kb. mintha attol a pillanattol kezdve szelemi fogyatekossa valna mindenki, amikor nyugdijas lesz.

Ironia be: Akkor amondo vagyok, hogy aki csak egy Ft adovisszateritest kap, annak se legyen szavazati joga, mert aze szavaz a Fideszre, mert a gyerek utan jo sok adojovairast kap. De a kozalkalmazottnak se legyen szavazati joga, mert allamtol kapja a zset. Utanam 10x-es adot fizettek, mint egy minimalberes utan, szoval az en szavazatom erjen 10x annyit. Ironia ki.

Persze nem arrol ir ide a tobbseg, hogy hogyan is lehetne a nyugdijprobleman enyhiteni, pedig az jobban erdekelne.

Sokan említik a választási cenzus bevezetését. Nos, nekem sem tetszik, ami most van, de a cenzus még több problémát vet fel. Pl. vissza lehetne vele élni, pl. hogy a politikusaink kiépítenének egy rendszert, ahol az SZJA fizetés privilégiummá válna, a nem csókosok vagy nem szimpatikus szavazók nem kapnának nem fekete munkát, miközben más módon így is be lenne szedve tőlük az adó (pl. áfa). Egy olyan országban, ahol ma is az állasok 80%-át ma is kapcsolati alapon szerzik, és a sikeres vállalkpzók jó része is attól sikeres, hogy megfelelő embereket ismer, ez egyáltalán nem sci-fi.

Szóval szerintem ne akarjunk páriákat az inaktívakból, mert magunk is úgy végezhetjük, és ehhez még csak a nyugdíjas kort sem kell megélni.

"Ez eltolná az arányokat az adót fizetők (aktívak) felé, illetve a jövőbe invesztálók (gyereket nevelők) felé."
Szóval akkor nem a nyugdíjasoknak osztogatnák ki ugyanezeket az összegeket, hanem családipótlékemelésre, meg csokra, meg államilag támogatott hitelre..stb A populisták ugyanúgy megtalálják a módját, hogy kiszolgálják azt a társadalmi csoportot, amitől a hatalmuk függ. Nem egy másik társadalmi csoportot kell fajsúlyosabb helyzetbe hozni a túlnyomórészt butákból álló választók közül, hanem a butaság ellen kell tenni, ennek módja pedig a (nem csak gyermekre korlátozódó) oktatás.

Amúgy azt se felejtsük el, hogy nyugdíjasoktól függetlenül minden nagyképűsködés és túlzás nélkül ki merem jelenteni, hogy a lakosság jó 70%-a tájékozatlan, gondolkodni képtelen ember (igen, a diplomások és értelmiségi munkát végzők között is sokan). Ezek az emberek kb 0 dolgot látnak át, normális célokat hirdető pártok programját fel sem fognák. Meg kell nézni, a kampányok is ehhez az értelmi szinthez igazodnak: összességében semmi másról nem szólnak a kampányok, mint indulatkeltés, egyes társadalmi rétegek összeugrasztása, gyűlölködés, az irigy emberek felhergelése stb... Ez kell a népnek, a többség csak ebből ért. Mit is várnánk, egy többszörösen összetett mondatot sem tud sok ember értelmezni, majd biztosan egy komoly kampányprogramot tudna...

A másik, hogy agyaloghatunk itt a demokrácián, szavazati jogokon, bármin. A lényeg, hogy leegyszerűsítve kb 2 verzió van a jövőbeli nyugdíjhelyzetre a Föld országainak nagy részében meglátásom szerint:
1. csoportba tartozó országok: nyugdíj kb ismeretlen fogalom volt és lesz, nyomorgás fiatalon, nyomorgás öregen.
2. csoportba tartozó országok: a demográfiai helyzet miatt összeomló nyugdíjrendszer, akinek van megtakarítása megél, akinek nincs nyomorog.

Szívesen várom a meglátásokat, hátha van valakinek jobb elképzelése a jövőre nézve. Én sajnos más variációt nem nagyon látok, mivel minden más nagyon bonyolult és kockázatos, valamint kétes kimenetelű mind politikailag, mind a társadalomra nézve.

Értelmetlen dolog elvenni a szavazati jogot a nyugdíjasoktól. Ha nem őket veszi meg a politika kilóra, akkor majd azokat fogja, akik nyugdíj előtt állnak.

"Most szavazzon ránk, és mi garantáljuk Önnek az anyagi problémáktól mentes nyugdíjaséveket!"

Szerintem ne szóljuk le a nyugdíjasok realitás érzékét. Sok időt megéltek és sokan háborút, valamint azt követő rendszerváltozásokat is. Jobban érezhetik, melyik rendszer van a társadalom javára, mint a 2x eves, aki még csak 2-3 szavazási cikluson át lett megvezetve. őket egy életen át becsapták. Persze lehet hogy most is, de azért mégis szükségünk lehet a bölcsességükre...
Nyilván nem mindenkiről van szó, vannak akik megkattannak, de azok úgyse mennek el szavazni.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram