OTP ingyenes devizaváltás
Az OTP Bank felvette a kesztyűt a Revoluttal szemben és ingyenes, középárfolyamon végzett devizaváltást ajánl a lakossági számlacsomagjaihoz, havi 300 ezer forint összeghatárig. Azonban csak utalásokra és fizikai kártyavásárlásokra él az ajánlat, internetes vásárlásokra nem, s csak a jelentősebb devizákra. Ez egy nagyon fontos kitétel, érdemes rá odafigyelni.
A szolgáltatásnak elvileg van egy 113 forintos havi díja, de ezt akciós jelleggel elengedik február végéig. Utána az is lehet, hogy a középárfolyam is “kedvezményes árfolyam”-má romlik. (De valószínűleg hosszabbítgatják az akciót majd szokás szerint.)
Nem mondom, hogy csak ezért rohanj OTP-s számlát nyitni, de ha már egyébként is van, érdemes lehet aktiválni a szolgáltatást, főleg így a nyaralási szezon előtt. (Aktiválni lehet az internet-bankban, telefonon és a bankfiókokban is.)
Bálint küldte át a hírt, ezúton is köszönjük.
Egyébként aki ebben az akcióban nagy fantáziát lát, annak nincs egyszeri 3.000 forintja egy Revolut, vagy egy Wise kártyára? Vagy tényleg ennyire tudatlan az átlagos otp-ügyfél?
Jobb lenne inkább, ha például a bankok appjai Magyarországon tudnának végre push értesítéseket megjeleníteni a telefonomon, ha fizetek a kártyával vagy beutalás érkezik (lehet, hogy van már ilyen bank, akkor tisztelet a kivétel)… utána jöhetne a nevetséges, éves bankkártya díj eltörlése stb…
A legtöbb bank nem utal és nem fogad utalást kaszinó, pókerterem és hasonló irányokba/irányokból, ide sorolják a kriptó”tőzsdé”ket is ezek szerint. Pénzmosási törvény, terrorizmus finanszírozás és társai.
“Kedves Ügyfelünk! 2023.06.01-töl visszavonàsig egyes Prémium Magyar àllampapirokra szàmlavezetési dij nem kerül felszàmitàsra. otpbank.hu/pmap OTP Bank”
Kiegészítés: az OTPDirecten lehet aktiválni, ami az OTP régi online felülete.
Bankszámlák / Kedvezményes számlacsomag elemek / Deviza utalások és kártyás vásárlások kedvezményes árfolyamon menüpont.
Az új felületen nem lehet aktiválni.
Legálisan működő = egy pénzügyi felügyelet engedélyezi, a kaszinó engedélye real time megtekinthető a hatóság honlapján, és a hatóság folyamatosan ellenőrzi a működést. Plusz harmadik fél auditorok ellenőrzik a véletlenszám-generátort, és ugye senki sem gondolja, hogy egy illegális kaszinónál elérhető lenne a Visa, Mastercard, Paypal és társai?
Az ugye más dolog, hogy a magyar kormány a koncessziót a barátainak tartja fenn, és ezért nem engedi ki a bank az utalást.
Van ilyen. Úgy hívják, hogy CIB. Jönnek a push értesítések.
Unicredit. Vásárlásról gyorsan jön az értesítés, utalásról néha 20-30 perc késéssel, de jön.
Viszont a kieg szolgáltatásaiból köszi, nem kérek. Ahogy előttem is írták, a Revo ezt ingyen is tudja, 2400 Ft a kártya egyszeri díja. Ilyen pár hónapja volt a tranz.díjakkal is egyébként, vmi havi 500 forintért, ilyenolyan feltételekkel kedv… megnéztem, mennyi egy hónapban, hát az ajánlattal drágább lett volna. ÁP-t is a MÁK-tól vettem inkább. Szóval jó az OTP mint napi bank, csak ezek a szolgáltatások – szerintem – felesleges pénzkidobás.
hol es milyen platformon tudok most a legolcsobban HUF-t EUR-ra valtani? Inkabb tartanam vadkapitalista brusszeli penznemben a megtakaritasom…
Másrészt ugyanitt lehet 20e Ft alatti utalások ingyenességét is aktiválni (szintén ingyen). Zárójelben, azért ez a szokásos pofátlanság, hogy ingyen van, de ha nem veszed észre valami al-menüpontban akkor fizess.
Az OTP-t ócsárlóknak mondanám, hogy én régóta OTP Prémium (nem privát) ügyfél vagyok, és már sokszor megtelt a hócipőm a kötlségek plusz egyéb sunyi húzások miatt, de mégsem váltottam: meglepő módon az elmúlt 2 évben felvett hiteleimnél mindig ők adták a legjobb ajánlatot, plusz a más bank “ingyenes” prémium csomagjáról valahogy mindig kiderül, hogy mégsem az, rejtett költségek, plusz egyéb kis sunyiságok. Egyébként meg diplomás közgazdász vagyok, pénzügyes, szóval ne ringassa magát senki abba a hitbe hogy ott csak tudatlanok bankolnak 🙂
Benne van a leírásban, hogy hitelkártya nem játszik.
telex.hu/gazdasag/2023/06/06/nagy-marton-unios-forras-toke-atallas-arstop
(KH, Erste, OTP, Gránit, Revolut, Wise, Államkincstár ezekre van rálátásom.)
Tapasztalataim alapján az OTP-s középárfolyam jobb, mint a Revolutos. Tehát aki OTP-s annak mindenképp megéri ezt használni, ha EUR-t akar venni, még akkor is, ha van Revolutja. A Wise pedig még rosszabb árfolyamon vált.
Azóta van Revolut-om. 😉 Az OTP-nek meg a durva anyját.[szerkesztve]
Más: átvilágított prémium ügyfele vagyok a Revolutnak, immáron 1,5 éve.
Dollár tízezreket utalok a világ túlsó felére import kereskedés okán.
Legutóbb asszem kemény 11 dolcsiba került az utalás.
Veszteséges a Revolut? Igen. Érdekel ez engem? Nem.
2023-06-06 at 08:40
Szuper, nagyon jó, de… 1. szabály: OTP bank ügyfele nem leszek vagy már rég kiléptem volna onnan… (mindenféle más díjjakkal bőven kompenzálják ezeket a kis kedvezményes ajánlatokat…)
Jobb lenne inkább, ha például a bankok appjai Magyarországon tudnának végre push értesítéseket megjeleníteni a telefonomon, ha fizetek a kártyával vagy beutalás érkezik (lehet, hogy van már ilyen bank, akkor tisztelet a kivétel)… utána jöhetne a nevetséges, éves bankkártya díj eltörlése stb…
A Push üzenethez: OTP tudja……
Revolut. A komment írásának pillanatában a Portfolión 368.68, a két legnagyobb váltó 374,0 és 379,0. A Revoluton ugyanez (pár mp-enként frissül): 369.01 Ft (kb 1 Ft plusz szokott lenni a portfolio-hoz képest), és semmilyen egyéb költsége nincs, azonnal vált neked (kivéve hétvégén, mert akkor feláras, szóval hétközben válts, ha lehet). Ja, és Revolutra tudsz kártyás vásárlás címszóval pénzt tenni (a saját belföldi bankszámládról), így még tranzakciós díjat se kell fizetni. Az EUR kp felvétel mondjuk onnan kicsit macerás, de nem lehetetlen.
Azért tegyük hozzá, hogy ingyen csomagnál erős limit van a váltásra, utána jó drága….
“Másrészt ugyanitt lehet 20e Ft alatti utalások ingyenességét is aktiválni (szintén ingyen)” – nagyon köszi, én erről nem tudtam, de most megnéztem a netbankban (az appban nem találtam meg), és már be is állítottam 🙂
Hadd ne bogarásszak a hirdetmények között: meddig van ez ingyen, tudnál nekem segíteni? (Csak ha felszámít rá vmi havi 600 Ft pluszt, nyilván kiveszem, mert úgy már nem fogja megérni.)
Ezzel a lehetőséggel Euro készpénzt is fel lehet venni OTP- Euro-s ATM-ből, vagy az technikailag sem kivitelezhető?
Csak devizautalás és fizikai kártyás vásárlás. Készpénzfelvétel nincs megemlítve.
Jövőre brutálisan megemelik az üzemanyagok jövedéki adóját.
Szóval jövőre is marad a “háborús infláció”
On
10 évig az ügyfelük voltam. 2 éve kellett bankot váltanom lakáshitel miatt.
Mialatt az ügyfelük voltam 3x váltottam számlatípust, mindig a legkedvezőbbre és számomra ár érték arányban a legjobbra. Az utolsó számlavezetési díjam 110ft volt ha jól emlékszem 2021-ben.
Az egyik, ha nem a legjobb az OTP mobilbankja és netbankja, iszonyat ügyfélbarát, kb. mindent el tudsz rajta intézni, és jól kezelhető. Mindenhol van OTP bankfiók, automata, az ügyfélszolgálatot akármi nyígom volt pár perc alatt elértem…
Amikor hitelkönnyítést kértem, több lehetőséget is felajánlottak, nem cicóztak, nem kamuztak.
Tehát tényleg, mi történt veletek amiért utáljátok? Nem vagyok OTP alkalmazott, tényleg érdekel, mert nekem csak jó tapasztalatom volt velük.
Meglepő ez a visszafogottság. Miért csak január 1-től emelik, korábban nem tehetik?
Mert népszerűtlen intézkedés, a legegyszerűbb ember is felfogja, hogy azért lett drágább a benzin, mert a kormány adót emelt.
Hogy azért lett minden drágább a boltban, mert 4,5% a különadó a forgalomra vagy mert kiszervezték a MOL-nak a hulladékhasznosítást aranyáron, azt az egyszerű ember nem érti, arra jó a Brüsszel meg a Soros. Ja, meg a szemét nyugati multik.
Fiókban diktáljátok be a munkáltatótok adószámát. Rengeteg céggel köt a bank úgynevezett munkáltatói számlacsomag szerződést.
Ügyfélnek/munkavállalónak semmibe nem kerül, viszont rengetegen nem tudnak a lehetőségről, és érdekes módon kevés ügyintéző promótálja.
Prémium (nem PB) ügyfél vagyok, a tanácsadóm említette. Megnéztük, 2 perc alatt beaktiválta.
Azóta se számlavezetésért, se kártyáért, se ÉP számlavezetésért nem fizetek egy Ft-ot sem.
SMS- nek lenne díja, de a PUSH üzenet miatt azt lemondtam.
Szóval egy éve komolyan full ingyen ketyeg a számla.
Közüzemi díjakat kártyával fizetem, utalni nagyon keveset szoktam, de annak 300.000 felett ha utalok egy hónapban , van valami költsége.
Off Nagy Márton dögöljön meg a szomszéd tehene: maradjunk szegények, legalább nem kell adót fizetni…vicc
Miért is? A magas üzemanyagár közismerten csodát tesz a gazdasággal.
Ha a felesleges autózgatást akarjuk csökkenteni, akkor a) fejleszteni kell a tömegközlekedést (sok helyen napi 2 pár busz jelenti a kapcsolatot a külvilággal), és b) forgalom-szabályozással kell eltántorítani az autózástól a zembereket ott, ahol nem szükséges pöfögni (városokon belül).
Az üzemanyagok árának emelése csak fordított fűnyíró-elv. Azokat sújtja legjobban, akik leginkább rászorulnak az autóra (falvakban élők), és azok nem veszik fel, akik a belvárosban, vagy a felkapott agglomerációs településeken élnek.
“Azért tegyük hozzá, hogy ingyen csomagnál erős limit van a váltásra, utána jó drága….”
Ebben neked igazad van, szóval az a kérdés, mire kell a kérdezőnek az euro. Havi 350k HUF-ot lehet átváltani az ingyenes csomagban összesen (mármint nem devizánként, hanem összesen). Mi például a nyaralásra szánt eurónkat (meg egyebet) gyűjtögetjük és váltjuk ott. Arra tök jó, hogy az ember apránként váltson. Nyilván, aki több mint 350 ezret akar ott havonta váltani, az valószínűleg nem ilyen fapados user, és más szolgáltatását is igénybe veszi a Revolutnak (pl. tőzsdézik), az meg eleve csak a fizetős csomagban elérhető.
Ma voltam bent a K&H-nál és szerettem volna pár millát lekötni,de mondták,hogy magánszemélynek gyak. nulla ha simán lekötném, értékpapír számlát nyithatok, de azt meg nem akarok.
Cégesként ugyanennél a banknál több 10 milliós 1 hónapos lekötésnél is 9-10% az éves kamat.
Cetelem…a blog hatására 2016 óta van ott likvid tartalék, be-kiutalás egyszerű, gyors.
A K&H oldalán én nyomát sem találom ilyennek.
És mert azóta ingyenesen bankolok, az utalás is 0ft.
Igaz közben megtanultam hogy mindegyik bank tisztességtelen , és mindenhol van valami rejtett költség (pl: Rafi limit módosítás) amit ki kell ismerni.
Abban az országban, ahol 1,1 millió szavazó kétharmadot jelent, szerintem az OTP 4 milliós ügyfélköre maga az Isten. Senkinek sem lehet baja az OTP-vel, hiszen az min 250%..
“Azokat sújtja legjobban, akik leginkább rászorulnak az autóra (falvakban élők),”
A falvakban élők a WC-re is kocsival járnak. Nekik aztán fejlesztheted a tömegközlekedést.
A mi falunkban (2000 fő) a kocsikkal rendelkezők közül csak a mi családunk jár gyalog, biciklivel.
Gránit bank hasonló, egy kicsit rosszabb.