Revolut forradalom

A Revolut egy jó kis szolgáltatás lenne, hogy elkerüld a devizaváltásból származó veszteséget, egy számlával sok devizában tudsz fizetni konverziós költségek nélkül.

Azért a feltételes mód, mert a számládat feltölteni csak euró (vagy egyéb) alapon tudod, forintban nem.

Így mindjárt feltöltésnél elveszíted azt az átváltási költséget, amit meg akartál spórolni a Revoluttal, így erősen kérdőjelessé válik a haszna a magyar felhasználók számára.

Legalábbis ez a helyzet jelenleg.

De a béta verzióban már megjelent a forint feltöltés lehetősége, így egyből értelmet nyert idehaza is a Revolut kártya.

Úgyhogy várjuk, mint az epret, hogy tényleg elérhetővé váljon a forintos feltöltési lehetőség mindenkinek, nem csak a béta-tesztelőknek. Revolut fórum linkje.

Köszönjük a hírt espee-nek.

Share

95 hozzászólás

  • NagyD
    Ez jó lenne, de utána kellene még az is, hogy megkapják a bank licenszet, hogy a betéteket védje az European Deposit Protection Scheme (EDPS):

    blog.revolut.com/why-a-european-banking-licence-will-be-a-huge-deal-for-your-revolut-account/

    Ha ez is meglenne, akkor lehetne használni fő ingyenes bankszámlaként.

  • TF
    Transferwise-zal fel tudod tölteni átutalással (HUF->EUR). Én így szoktam.
  • naa
    Király…
    Eddig is nagyon jó volt a Revolut, ha valakinek van deviza alapú kártyája meg devizája ugye 🙂
    Devizát kártyáról feltölteni most is lehet ingyen, aztán ingyen, középárfolyam/forex piaci árfolyam közelében átváltani akár forintra, és forintot utalni vele, tataaaam… szintén ingyen (legalábbis én nem látok semmi költséget felszámolva)… Kánaán, ha forintos kártyáról is fel lehet majd tölteni. Havonta 200 EUR (Prémium accounttal 400) értékben bármilyen devizában ingyen felvehetsz kápét is vele.
    Egyre kell figyelni, nap közben kell váltani, mivel kereskedési időn kívül rosszabb árfolyamon vált (érthető okokból), tehát ne hétvégén válts devizát…
    Átutalni másik Revolutosnak 1 másodperc, hétvégén is…

    A Transferwise-t tehát (a fentiekkel) már most is megveri, ha lesz forintos feltöltés is, akkor meg kilométerekkel, de legalábbis annak a 0.6-0.7%-os díjával biztos 🙂

  • Névtelen
    Télen azt ígérte a Revolut Sales vezetője, amikor itt járt, hogy áprilisban lesz HUF feltöltés, azaz tényleges HUF számla. Hát ez nem jött össze, de a cseheknél májusban mindez megvalósult. Gondolom fontossági sorrendben haladnak, tehát még eltarthat.
  • Jani
    Azért már most sem olyan rossz a helyzet. 🙂 Én pl. Transferwise-zal szoktam feltölteni a számlám. A valuta konverzió itt is középárfolyamon történik, és 420 Ft-ot kell fizetni feltöltésenként. Ha ritkábban töltünk fel pénzt és egyszerre nagyobb összeget, akkor szerintem ez nem rossz alternatíva, amíg nincs HUF-os feltöltés.
  • Tibi
    Eddig is volt HUF Deviza, csak direktben tölteni nem lehet rá. Viszont Auchan hitelkartyaval ingyen lehet MNB középen EUR-t feltolteni.
  • tnt
    Addig is ott a Transferwise …. 🙂
  • Meister
    Bizony. Eddig Transferwize-zal tettem rá a pénzt. Ha lesz HUF, örülni fogok!
  • Csaba
    Miert ne lehetne feltolteni forinttal? En nem reg utaltam ra forintot, ami forintban is maradt a szamlan es csak akkor valtottam at amikor kellett mas deviza. Csak nyitni kell egy HUF szamlat is. Amit profie/account deatils/add account-tal lehet megtenni.
  • P.G.
    Van, aki Transferwise-zal töltötte fel eddig forinttal a Revolut számláját. De ha van valakinek már eleve van Transferwise, miért kell még Revolut is?

    A saját helyzetemben (egy éve jövök-megyek Auszria-Mo. között; hol az egyik, hol a másik országból volt/van jövedelmem; hamarosan egy évre megyek majd például ki egyhuzamban, de osztrák bankszámlát nem akarok nyitni), nekem elégnek tűnik a T.

    Bár nem régóta van, sajnos csak nemrég kapcsoltam, hogy ezt “nekem találták ki”. Bankkártyát még csak most fogok igényelni hozzá.

  • nyman
    Szamlara lehetett utalni eddig is.

    A mas devizas bankkartyas feltoltes mondjuk hianypotlo mar.

    Kerdes, hogy hogy alakulnak a koltsegek.

    Adott esetben igy hitelkartyarol kp is atmenetileg felveheto, ezt eddig csak 0,3 ezrelekert lehetett forintban megcsinalni. (Illetve en nem raktam ossze olcsobbat)

  • Kobe
    jelenlegi előnye még a sepa átutalások ingyenessége, de ahogy minden veszteséges fintech cég, a revolut is szépen belefut abba hogy a jó szolgáltatásokat fizetőssé teszi (pl külföldi készpénzfelvétel limitej folyamatosan csökkent, a prémium havidíja folyamatosan nőtt, stb stb) és ezzel oda is bármiféle előny.
    Az érem másik oldala meg a problémamegoldás – én még az ellenségemnek sem kívánom hogy peak time alatt valamilyen technikai hibával kelljen az üszit keresnie – mert hogy gyakorlatilag nincs….olyannyira minimálon ég a cég infrastruktúrális gázlángja, hogy többek között az irodaház recepciós szolgáltatására sem volt pénz….
    Olcsó húsnak ugye híg a leve, de egy pénzintézetnél ahol a lóvédat tartod, ez nem biztos hogy egy jó cégér.
    Ettől függetlenül használom én is majd, ha bejön ez a funkció, de max utazáshoz nyaraláshoz, sepa utaláshoz, máshoz nem…szépen csínjával..
  • Janika
    Annak viszont ideális lehet, aki EUR-ban kapja a fizetését és HUF-ban akarja elkölteni. Ha van valakinek tapasztalata az app-pal, legyen szíves kommentben megosztani! Köszönöm!
  • Kiszamolo
    Kobe, nekem is ez a bajom vele. Ingyenes, mert még van befektető, aki tolja bele a millió dollárokat.

    Ügyintézés közel nulla.

  • Alpheiosz
    Ha reagálnék minden érdekes pontra, akkor nem olvasna el senki a hossz miatt :S

    Nem vagyok egyébként a R ügynöke, “csak” 2017. szeptembere óta náluk vagyok 40m HUF egyenlegemmel, úgy hogy korábban két nagybanknak is voltam egymást követően privátbanki ügyfele. Elhihetitek, nem volt egyszerű döntés (kvázi egy salto mortale), de miután többször/több felől körbejártam, belevágtam. A “több felől”-re néhány példa: angol bankfelügyelet, angol befektetésvédelem, angol fogyasztóvédelem, versenytársak, mnb, uniós direktívák, kiberbiztonsági szakértő, stb.

    Miklós, könyörgöm, mit akarsz ügyintézni? Az applikáció nem elég?

    Persze tudom, hogy irtózatosan kocka a chat support. Eddig már kb 10 méter “hosszan” beszélgettem velük. De mégis, minden a helyén, pedig elhiheted eléggé számonkérő fajta vagyok (szakmai ártalom 15 év adózás után). A HUF feltöltést én is várom, de addig sem használni?

  • Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos
    Ha nincs EUR bankszámlám, és EUR-t akarok a Revolutra juttatni, akkor jobban járok Transferwise-os feltöltéssel, mint forintos debit VISA használatával? (Hitelkártyám csak MC van, ott annyival rosszabb az árfolyam, hogy még visszatérítéssel sem éri meg)

    Ha jobb a TW, valaki leírná a menetét? TW accountom nincs még.

  • ST
    Amit szerintem még fontos kiemelni, hogy középárfolyamon csak kereskedési időben vált, ha hétvégén vagy éjjel költenél pénzt, akkor van 1% felár az utolsó vételi/eladási árfolyamon. Így ha mondjuk olyan devizát költenél, amit éppen nem támogatnak (pl horvát kuna HRK), akkor nem tudod abban tartani a pénzt és hétvégi pénzköltésnél szépen vonogatja az 1%-ot.

    A másik, hogy GBP kártyát kapsz, így ATM-nél nagyon könnyű megszívni, hogy az ATM abba az irányba terelget, hogy te GBPben fizess a készpénzfelvételért. Ilyenkor szintén bukod a kedvezményt, mert az ATM 3-4-5%-on váltja neked az adott valutát. Erre nagyon kell figyelni, illetve ha túlléped a havi 200GBP keretet, akkor szintén +2%.

    Ettől függetlenül én is használom, de ezekre figyelni kell.

  • Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos
    OFF: A Magnet új ügyfél ajánlásért pénzt ad mindkét félnek, amit az ajánló/ajánlott vagy megtarthat, vagy civil szervezetnek adományozhat. netbank.hu/ajanlom
  • ST
    Közben megjelent az update, de HUF kiválasztása esetén bedob ugyanarra az oldalra, ami eddig is volt, hogy egy GB accountra utald a HUF-ot és nem a kártyát akarja megterhelni.
  • steckler
    Egy kis segítség Raiffeisenes eurós bankkártyával, váltok át pl. izraeli sékelre. Akkor abból hogy lesz nekem készpénzem? Azt értem, hogy webáruházban, vagy vásárlás előtt van ilyen opció kártyával hogy átváltod az adott ország valutanemére.
  • zoarden
    “ST: A másik, hogy GBP kártyát kapsz, így ATM-nél nagyon könnyű megszívni, hogy az ATM abba az irányba terelget, hogy te GBPben fizess a készpénzfelvételért. Ilyenkor szintén bukod a kedvezményt, mert az ATM 3-4-5%-on váltja neked az adott valutát. Erre nagyon kell figyelni, illetve ha túlléped a havi 200GBP keretet, akkor szintén +2%.”

    öö nekem kicsit msot zavaros. Mondjuk Spanyolországban akarok felvenni a Revolut kártyámmal EUR-t (trwise-al feltöltöm előtte az EUR számlámat). Hogyan jön elő ez a GBP-s költség elszámolás?

  • Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos
    A betéti Visáról 320.6-es árfolyamon terhelték a Revolut feltöltését, aznap, amikor 319 körül lehetett pénzváltónál euróhoz jutni.
  • Business man
    Egy friss példa : Az imént kellett utalnom 1000 EUR-t.
    Ha fel lehetne tölteni HUF-fal a Revolutot akkor ez most 317960 HUF lett volna,
    de így OTP bankkártyáról kellett feltöltenem, igy 1000 EUR = 321000 HUF lett a vége.

    A Transferwise-nál 320600 HUF körül lett volna.

  • kridli

    “angol befektetésvédelem” –> szerintem nincs semmi befektetésvédelem. Nincs még banki licencük, addig nincs semmi.
  • panasonic

    megkerdezhetem, hogy ilyen nagy osszeget miert itt tartadz? en ugy tudom nem fizetnek ra kamatot, de meglehet tevedek. Van valami extra elony ami kompenzalja ezt, csak eddig elkerulte a figyelmem? Elore is koszi.
  • Kobe
    : bocsánat, de ez elég nagy hülyeség volt sztem…..1Met nem bíznék rájuk, nem hogy 40-et. Én pl szerettem volna több, nagyösszegű SEPA utalást indítani tőlük, mivel idehaza baromi drága lett volna, és még a vételi EUR árfolyamon is sokat lehetett fogni vele. A mindenféle ellenőrzés után 4x zárolták a számlámat, midnen hitelesítés megvolt, korábban volt tranzakcióm. Mind a 4 alkalommal 1 nap közelében volt az üszi elérése, én meg buktam a szép combos késedelmi kamatot mert nem mentek el az utalások időben…végén a sokadik alkalommal már a revolut székhelyének otthont adó irodaházat hívtam direktbe, hogy kapcsoljanak a “zofiszba”….ja hát azt nem tudják mert 1, nincs soha benn senki 2, amúgy sem fizettek elő semmilyen facility szolgáltatásra….jah, hát no komment, komoly fintech cég.
    40M-nél még jobban fájna…a bitcoinos újításuk meg többmintgyanús fundraising tevékenység
  • naa
    Van itt mindkét szélsőségre példa, úgy látom:
    1) Folyószámlán, főleg amit másik kártyáról 1 perccel a fizetés előtt fel lehet tölteni, nem olyan kritikus a tőkevédelem. Mindenki annyit tartson ott (állandó utalásokra pl.), amennyi a komfortzónáján belül van.
    2) Alpheiosz – persze minden relatív, ha máshol/másban van még 400m vagyonod, de én azért átgondolnám.
    Kivéve, ha tényleg van angol szervek által biztosított tőkevédelem – de gondolom nincs, mert akkor miért kérné mindenki számon ezt? Hogy ellenőrizték, nem vigasz, ha.
    Amúgy folyószámlán és deviza váltogatáson kívül befektetési szolgáltatásban mit tud még a R? Mert váltogatásra azért egy forex számla vagy egyéb brókerszámla jobb… Nem tudom elképzelni, miért lehet jó 40m-t ott tartani, miért nem jobb nyitni egy külföldi, pl. amerikai brókerszámlát, ahol olcsón veszel bármilyen pénzügyi terméket és van mondjuk 500m Ft-ig bef.védelem
  • naa
    Bocsánat, előző hsz-omban amerikában nem 500mFt-ig, hanem 500e dollárig van tőkevédelem, de a példa szempontjából majdnem mindegy…
  • Solo
    És megjelent a Forint a Revolut Bétában…. mai hír
  • Solo
    Illetve a Revolut nem veszteséges már egy ideje, ha valaki lemaradt volna erről a hírről.
    independent.co.uk/news/business/indyventure/revolut-uk-fintech-app-only-digital-bank-break-even-profit-a8228836.html
  • István
    Solo: neked mai, amúgy tegnapelőtti
  • Alpheiosz

    azt én sem állítottam, csak annyit, hogy beszéltem velük

    van egy előny, de nem alapfunkció és többet egyelőre nem is mondanék, mert még “dolgozom rajta”

    akkor neked nem jön be a használata, mert nem tudsz sepa-zni, sajnálom. “nincs soha benn senki”: erről az jut eszembe, hogy amikor Bp-en dolgoztam még 2012-ben az akkori cégemnél, de az angol csapat tagjaként, akkor egyszer (mondjuk úgy viccből) fél évig nem mentem be és otthonról dolgoztam. senkinek nem esett le, mert a munkát az elvárt minőségben teljesítettem. “bitcoinos fundraising”: az jó, mert akkor legalább a ripple tranzakcióim rendben vannak 🙂 egyébként pont mostanában váltottam BTC-ből és BTC-be a többi négy kriptoból (+ GBP, CHF) és már költöttem is belőle, de nem szóltak, hogy az fund lenne, amihez nem lehet hozzányúlnom
  • Alpheiosz

    pl a bankkártya biztonsági beállításaik eddig verhetetlenek (ezt kénytelen volt egy otp-s szaki is elismerni, pedig nagyon nem úgy indult a telefonunk) ill. az eldobható virtuális kártyát se sokan vezették még be (bár ennek nem jártam utána, mennyien is). vannak egyéb jó dolgaik is sajnos inkább az angolokra fókuszálva, de hátha ki lesznek majd egyszer terjesztve ide is (biztosítás, kölcsönök, vagyonkezelés). a forexszámlákkal/brókerekkel az a bajom, hogy olyat simán nem tudsz megcsinálni, hogy pl. 100k USD-ért veszel EUR-t és utána ingyenesen ülsz rajta 3 hétig, mert lehet, hogy a napon túli tartásért ilyenolyan díjakat számolnak fel, pedig én szeretem határidő/tőkeáttét/kapcsolt pénzügyi termékektől mentesen élni az életem. ha tudsz olyan szolgáltatót, ahol ez mégis működhet és egyéb feltételekben is ok (max 3 másodperces pozinyitás/zárás, kereskedési időtartam, stb) kérem jelezd
  • Marci
    Nekem nagyon bejön az app és a kártya is, meg is vettem egyből a prémiumot egy évre (kevesebb, mint 7 euró/hó, vicc), azóta a support perceken belül válaszol és nem volt velük gondom (3-4x kellett a segítségük). A kártya is megérkezett 3 nap alatt.
  • P.G.
    Janika
    2018-06-07 at 09:03
    “Ha van valakinek tapasztalata az app-pal,”

    A friss Transferwise fiókom ellenére meg akartam nézni a Revolut-ot is. Májusban napokig nem fogadta el a telefonszámomat a honlap, amire az SMS-t küldik a linkkel. (Magyar és külföldi számmal is próbálkoztam).

    Napok múlva megoldották ezt a technikai bakit, akkor meg kiderült, hogy a szintén Androidos akkori telefonomra nem telepíthető a R alkalmazás, nem kompatibilis (?) vele. Azóta új készülékem van, de nem próbáltam még újra az R-t.

  • naa
    Sok ilyen lehetőség van, pl.
    Nyitsz egy USA tőkevédett Interactive Brokers számlát, ráteszed a tőkédet, a meglevő pozitív cash egyenleget olyan devizába váltod a devizapiacon, piaci feltételekkel (jobb, mint a Revolut, hiszen ez a piac, nincs közvetítő), amilyenbe akarod, nincs rollover.
    Ha valamelyik devizában mínuszba ment a számlád, akkor arra finanszírozást fizetsz itt is, de csak arra a részre, amivel mínuszba mentél.
    Ha nagyon akarod, cash számlát nyitsz (ahol nincs tőkeáttét), de én margin számlát nyitnék, amivel a pénzügyi világ összes eszköze a lábadnál fog heverni, te döntöd el, mit használsz belőle és miből profitálsz
    De akár egy jobb forex számlán is, ha carry irányban van a pozíciód, az nemhogy nem kerül pénzbe, hanem neked fizet a tartásért, a rollover a devizák kamatkülönbségétől függ.
    A R előnyei mind rendben, nekem is ezért van, de a tőkét nem kell ott tartani
  • Kobe
    : nem erted a lenyeget. Annak a cegnek, amelyiknek van 1M nel tobb ugyfele, legyen mar egy rohadt landline ugyfelszolgalata, ha nem is tobb, de 1-2 ember. Nem, ok meg buszkek is arra hogy recepciosra sem telik.
    A bitcoinjuk meg netto atveres, van egy zart walleted amibe beutalni nem tudsz, kiutalni nem tudsz, es csak naluk tudod adni venni. Valoszinuleg tenyleges bitcoin fedezet emiatt nincs mogotte, ahogy garancia sem arra hogy ami btct 5000ert vettel naluk, felment piaci aron 15000re, arra nem azt fogjak mondani hogy bocs, mi 4000ert vesszuk csak vissza….a btc azert erdekes mert a revo nak lloydsos bankszamlaja van, a lloyds meg tiltja a btc tranzakciokat, kartyas, atutalasos, stb, igy a revo nem tud btc-t venni a penzedert….ez azert eleg spekulativ (igen a btc onmagaban az, de mashol legalabb a sajat walletedben van tenyleges btc)
  • Rozi
    Nem tudom amúgy mi a módi, de én letoltottem az appot, nem használtam egy hétig es kaptam egy mailt, hogy ingyen megkapom a kártyát csak rendeljem meg. De lehet amúgy is ingyenes 😀
  • alone
    Rn nem ismerem a Revolutot, de az eddig leirtak alapjan vki elmagyarauna nekem, hogy mivel tud tobbet mint a Transferwise borderless account-al es a hozza tartozo debit kartyaval? Amik eddit itt elhangzottak azokat ez mind tudja. Vagy csak nekem nem esett le vmi?
  • mgpx
    Kálmán
    A TW kártya jelenleg meghívásos, TW számlatulajdonosoknak előbb-utóbb felajánlják. Kondíciók:
    – TW számla HUF-fal feltölthető belföldi utalással, számlafeltöltési díj nincs
    – Négy devizához tudnak egyedi bankszámlaszámot adni (USD, EUR, GBP, AUD), ezen számlaszámokra harmadik fél is utalhat neked összeget (nemzetközi SWIFT utalást nem fogadnak)
    – Csomó más devizában is vezethetsz alszámlát, ezekhez viszont nem tartozik egyedi bankszámlaszám, befizetni gyűjtöszámlára utalással lehet.
    – Devizaszámlák közti konverziós jutalék 0.3 – 2% között, HUF-ról főbb devizákra 0.7%
    – Kártyás vásárlás és külső bankszámlára történő kiutalás jelenleg díjmentes
    – Kártyahasználat a vásárlással azonos devizában vezetett alszámlát terheli, 0 egyenleg esetén automatikusan konvertálnak más számláról
    – ATM KP felvétel 200 GBP-ig ingyenes, felette 2%
  • abc
    Valaki össze tudja foglalni miért jobb a revolut mint a trasferw.? vagy hogy mik a kulonbsegek?
    en airbnb utan kapom az euros kifizeteseket transferre es onnan nyomom at a magyar szamlamra. Esetleg a rev.megjobb lenne?
    koszi
  • mezo
    Revolut <3 Alig várom
  • abc
    valaki leirna miert jobb ez mint a transferw.?
    koszj
  • Névtelen
    crypto/fiat váltásra nem ajánlom a Revolutoton belüli lehetőséget, érdemes inkább átSepázni Coinbasere, onnan meg ingyen GDAXra, és limit ordert használni, így el lehet kerülni az összes díjat.
  • Kiszamolo
    Mennyit kell mindenféle devizában költeni, hogy havi 7 euróért megérje a Revolut, főleg úgy, hogy eddig a feltöltés is drága volt forintból, akár sepa utalással, akár 0.7%+0.3% tranzakciós adó Transferwise feltöltéssel?

    2-300 forint egy eurós devizaszámla itthon, kártyadíj évi 1500-2000 forint, eurós költésnél egyéb költség nincs.

    Más devizában 1% váltási költség.

    De egy normál magyar forintos számlánál is 200 ezer forint feletti devizás költésnél fordul pluszba a mérleg még forintos ingyenes feltöltés esetén is.

    Elég rétegtermék még mindig, ha fizetsz is érte havonta. Kevesen ébrednek minden nap másik országban, vagy vásárolnak a neten ennyire nagy összegben minden hónapban.

    Ha ingyen van, úgy rendben van, egynek jó. Sok pénzt nem tartunk rajta és kész.

  • Átvernek a reklámmal
    Jó másfél éve használom, alapvetően arra, amire kitalálták. Nekem elég nagy rejtély az utalás működése. Előbb-utóbb minden összeg megjött, tehát pénzt konkrétan nem vesztettem. Ettől függetlenül furcsa, hogy az utalási idő arányos az összeg nagyságával. A kis, pár ezres tételek másnapra ott vannak turbo nélkül is. A szintén nem olyan nagy, pár tízezres tételek már vagy megjönnek az ígért határidőre vagy nem, előbb semmiképp sem érkeznek. Biztos meg lehet magyarázni, hogy a kártyás feltöltésekhez nem férnek hozzá ők se azonnal vagy mittudomén, de akkor is aggasztó, hogy ezek szerint egy napnyi likviditásuk sincs.

    Amire még jó (csodálkozom, hogy nem írta senki), BB-UPC-s feltöltésre is jár a visszatérítés, utána meg kapásból vissza tudod utalni. Sok profit nincs, mert a váltáson buksz 0,5-1,5%-ot, de valami marad. Persze hosszú távon nem számolnék ezzel, de egyelőre működik.

  • senkifia
    “2-300 forint egy eurós devizaszámla itthon, kártyadíj évi 1500-2000 forint, eurós költésnél egyéb költség nincs.”

    Hol? Granit/magnet-nel pl. deviza szamlahoz nincs kartya.

  • Szak1
    @abc Revolut (kereskedesi idoben) Revolut elonyei: kozeparfolyamon valtja a valutat, mig a Transferwise borderless 0.35-0.7% jutalekert. TW borderlessen a penz kiutalasa hagyomanyos bankszamlara 0.6 euro, Revoluttal ingyenes. Revolut egyenleg (euroban) toltheto azonnal es ingyen, TW borderless kartyas toltesnel kb. 2% jutalekot szamit fel.
    TW elonyei: a kartyajuk mindenhol mukodik, mig a Revolut automata benzinkutaknal, autopalyas fizetokapuknal, internetes brokereknel (pl. eToro) nem.
  • Szak1
    Revolut bonusz: magyar OTP-s ATM-en az egyenleglekerdezes opciot hasznalva megtudtam, hogy 560millio forintom van 🙂 Masnap 520 milliom volt. Szerintem a kartya mogott allo keszpenzszamla adatait latom, igy kovetheto a likviditasuk.
  • alone
    A Tw devit kartya ugy egy honapja mar kilepett a betabol es mar meghivas nelkul is rendelheted.

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz. A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.