Spórolás: kezdd el még ma!

A legtöbb változást igénylő elhatározás legnehezebb lépése a kezdés. Már évek óta tudod, hogy le kellene szokni a dohányzásról, de nincs erőd letenni a cigarettát. Le kellene fogyni 10 kilót, de nincs lelkierőd nekiállni a diétának.

Pedig a kezdeti pár napos szenvedés után már jön a jutalom is magától. El kezded élvezni, hogy jobban kapsz levegőt, hogy nem kell megállni félúton a lépcsőházban, nem füstös minden ruhád, vagy éppen beleférsz a tavaly kihízott kedvenc nadrágodba.

Azonban a jutalomig szenvedésen át vezet az út és sokakat ez tántorít el a kezdéstől és ezért fosztják meg magukat a siker örömétől.

Nincs ez másként a pénzügyek területén sem. Már régóta tudod, hogy bár az átlaghoz képest jól keresel, mégis egy fillért sem teszel félre, vagy akár anyagi gondjaid is vannak, hitelkártya-tartozás, folyószámla-hitelkeret és egyéb adósságok.

Pedig nagyon felszabadító érzés, amikor már senkinek semmivel nem tartozol, amikor a nehezen megkeresett pénzedből nem a hitelezőidet kell meggazdagítanod.

(Tudtad például, hogy egy csoffadt 500 ezres hitelkártya-tartozás havi(!!!!) kamata csekély 19 ezer forint? Ez csak a kamat, az esetleges egyéb költségek, mint hitelkeret-túllépés, minimális tőketörlesztés elmaradása, havi díj, stb akár még újabb másik közel tízezer forint minden hónapban. Szabadulj meg ettől az adósságtól és mindjárt úgy fogod érezni magad, mint aki 30 ezres fizetésemelést kapott.)

Úgyhogy felteszem neked a nagy kérdést: miért nem most kezded el a pénzügyi fogyókúrádat, hogy újra felszabadult és fitt legyél pénzügyi területen is? Tudom, minden fogyókúrát a jövő héten akarnak elkezdeni, immár 5-10 éve állandóan.

Szerintem most hozz egy döntést, hogy mostantól változtatni fogsz a pénzügyeiden.

Gondold végig a napjaidat, hol tudnál jelentős pénzt spórolni a kiadásaidon. Elindulsz fél órával korábban munkába, hogy ne kelljen autóval menni? Otthon reggelizel meg, nem a büfében, ezért most lemész a boltba zsemléért? Viszel be magaddal kávét a munkahelyedre, hogy ne a büfébe kelljen járnod kávézni? Csomagolsz magadnak ebédet? Csak azért sem mész be reggel a pékségbe azért a szokásos két croissantért? Megfogadod, hogy addig nem veszel új könyvet, amíg a régieket ki nem olvastad? A szokásos szombati plázázás helyett találsz magadnak valami olyan elfoglaltságot, ami nem kerül olyan sokba?

Ha már próbáltál leszokni a dohányzásról, tudod, hogy nem a szádban lévő keserű íz és a hajad fertelmes szaga hiányzik, amikor abbahagyod a dohányzást, hanem a hosszú évek berögzült megszokásai. Beülsz az autóba és automatikusan nyúlsz a cigi után. Elindulsz a buszmegállóba és már a kapuban kotrod elő az öngyújtódat. Eltelt egy óra a munkahelyeden és ilyenkor szoktatok kimenni a tetőre füstölni a kollégákkal.

Amikor le akarsz szokni, ezek a legnehezebb pillanatok és sokan itt buknak el. Nem a nikotinéhségben, nem a füstben való fuldoklás hiányában, hanem a beidegződések felismerésében és legyőzésében.

Ugyanez a helyet akkor is, amikor rossz beidegződéseid vannak a pénzköltés területén. Határozd el, hogy nem fogsz rutinból, vagy érzelmi okból vásárolni. (Sokan a lelki fájdalmukat akarják kompenzálni vásárlással. Ha elhagyott a házastársad, a legrosszabb, amit tehetsz, hogy az összetört szíved mellé még az anyagi életedet is padlóra küldöd. A vásárlás nem gyógyír a lelki fájdalmakra, egyetlen újabb felesleges ruha, vagy kütyü sem fog vigasztalást nyújtani.)

Kényszered van, ha elmész egy bolt mellett, beugorj venni egy csokit, vagy egy üdítőt? Határozd el, hogy egyiket sem fogsz venni a következő három hónapban. Üresnek érzed az életed, ha nem mész el plázázni legalább hetente kétszer? Kerekedj felül a hóbortodon és be se tedd a lábad egyetlen plázába se a következő két hónapban. Senkinek érzed magad, ha nem mész el hetente háromszor étterembe az ismerőseiddel? Inkább hívd meg őket egy kerti partira, amit töredékáron ki tudsz hozni.

A tudatos pénzügyi élet alapja a kiadások rögzítése és nyomon követése. De te ne csak azt kezd el írni, mennyit költöttél, hanem azt is, mennyit spóroltál!

Nem vettél két croissant ma reggel? Spóroltál 400 Ft-ot. Vettél egy bérletet és busszal mentél dolgozni? Újabb 500 Ft. Nem mentél le másodjára kávézni a kollégákkal? Ez megint 400 Ft. Nem vettél meg egy könyvet hazafelé, amikor vagy húsz kiolvasatlan könyv vár már így is otthon? Jegyezd fel ezt a 3.000 Ft-ot is, ahogy a feleslegesen nem megvett huszonhetedik blúzon spórolt 5.500 Ft-ot is.

Elmentél bevásárolni, de most nem vettél gyümölcsjoghurtot, chipset, kólát, nápolyit és sütit? Spóroltál 3.500 Ft-ot, a bevásárlásod vagy harminc százalékát.

Add össze ezeket az összegeket a hét végén és a hónap végén is és nyugodtan legyél büszke magadra, mert nagy dolgot csináltál. Ezt a pénzt tedd félre, vagy ha vannak hiteleid, különösen magas kamatozású hiteleid, törleszd be abba és számold ki, mennyi kamattól szabadultál meg.

A legfontosabb dolgot megtetted: elkezdted a fogyókúrát. Ugye, hogy nem is volt nehéz és a jutalom megérte a „szenvedést”?

Ha nemsokára a spórolás és a bankszámlád gyarapodása (vagy a hiteleid csökkenése) ugyanakkora örömmel fog eltölteni, mint ezelőtt a vásárlás, akkor már nagyon jó úton haladsz.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

64 hozzászólás

  • Zoli
    Ingyenes újságba vele! 🙂
  • GB
    Azért a hitelkártya nem ördögtől való, csak okosan kell használni. Tény hogy rengeteg extra költség merül fel késedelmes fizetés esetén, de 15 nap áll rendelkezésre rendezni a számláidat. 2012 decemberétől pontosan 51370 ft-ot SPÓROLTAM a vásárlási engedményekkel. Főként céges utazás és tankolás visszatérítés miatt. Az évi spórolást kb 100000 ft-ra becsülöm. A kártya igazi Jolly JOKER 🙂
  • Bence
    Szegény Matolcsyék minden áron fel akarják pörgetni a fogyasztást (egykulcsos adó meg miegymás), te meg itt spórolásra ösztönzöd az olvasókat. Nem szép dolog 🙂
  • Kiszamolo
    Tudod, nem könnyű ám havonta 60-70 ezer ember izlésének egyszerre megfelelni.

    Az egyik erről akar csak olvasni, a másik arról.

    Az egyik két éve olvassa, a másik csak az utolsó száz bejegyzést olvasta.

    Az egyik a vállalkozói számlákról kér tíz posztot, a másikat hidegen hagyja.

    Mi lenne, ha a szerinted “életvezetési” cikkeket el sem olvasnád és úgy vennéd, hogy hetente csak egy-két cikk van? Mások pont ezekért olvassák az oldalr, őket a hitelkártyák nem érdeklik.

  • slyderman02
    …ha jól tudod használni.De mi van, ha hirtelen munkanélkülivé válsz??Akkor hogyan oldott meg határidőben történő fizetést?
  • Tamás
    Jól mondja Balázs nevű kommentelő, “hasznos” tanácsok…
    Én tömegközlekedek, otthon reggleizek, ebédet behordom, nem kávézok, nem dohányzok, könyvet max ajándékba veszek, magamnak már csak pdf, plázába csak parkolni járok, étterem meg a tavaly karácsonyi céges volt az utolsó. Új ruha? hm, talán Karácsonykor egy kesztyű… Chips, kóla, nápolyi, süti… nulla, semmi. Hitelkártyám sincs. 1. db hitelem van, a házra, forint alapú. Szóval értem én, hogy ezek csak példák és mindenkinek meg kell keresni, hogy mivel tud spórolni, de alapvetően az itt felsoroltakon kívül még miről lehetne elgondolkozni? Mert ez így számomra egy nesze semmi-fogd meg jól 🙁
  • slyderman02
    Nekem kifejezetten tetszenek a cikkek.Lehet hogy vannak akiket a pénzügyi dolog szakmai része jobban érdekel,de mint írtad kedves Kiszamoló sokféle nézetű, beállítottságú, anyagi helyzetű ember olvassa a cikkeidet.

    Egy-két embert tényleg fel kell “ébreszteni”, hogy milyen egyszerű alap dolgokkal lehet havonta 10 ezreket megtakarítani.Tényleg rossz szokás, hogy az emberek a munkahelyi büfékben kávéznak, én ha tehetem itthon iszom egy kávét, és viszek magammal, mert jobban kijövök és olcsóbb is.De van az a helyzet, amikor a munkáltató adja a cafeteriát, oly formában, hogy azt csak munkahelyi étkezdében lehet felhasználni, gondolik itt arra, amikor a munkáltató a belépőkártya mellé vagy arra rá tölti fel a cafeteriát.Ez jellemző a termelő cégekre,mint nálunk is.

  • jurta
    Nem erről szólt a cikk.
  • jurta
    Bárcsak ilyen egyszerű lenne, hogy “elhatározom és nem csinálom”. Az emberiség 1%-a cigizne vagy inna, és még kisebb része költekezne túl.

    Látni kell, hogy a függőségek, szokások gyökere gyakran mélyebben van (ugye volt az a cikk, ami az esti lefekvés példájával kezdődött, az kezdetnek pont jó ahhoz, amit mondani akarok), ilyenkor a puszta elhatározás nem, nem, nem segít, újra és újra visszaesik a szabadulni vágyó.

    Majd írok erről többet, ha a következő napokban jobban ráérek, mint most.

  • jurta
    Akkor én is finoman csatlakozom Balázshoz, nekem az életvezetési tanácsok is tetszenek, de amikor tavalyelőtt levezetted a lakáskassza, az ingatlanbefektetés hozamát vagy az UL-ek költségét, abban napokig gyönyörködtem. 🙂 (A TBSZ-es számítás ilyen volt április elején, de valljuk be, az sokkal egyszerűbb matek…)
  • Naiva
    Nem kell fanyalogni, nem csak szakbarbárok olvassák a blogot! Én mindkét típusú cikket szeretem, az adatokkal alátámasztós-levezetőst és az életvezetős tanácsosokat is.. 🙂 Utóbbiak olyanok, mint a minden évben a szokásos tavaszi fogyókúrára buzdító cikkek.. Fenntartják sok emberben a lelkesedést és ösztönöznek is. Szerintem.
  • AKkor nem költesz róla annyit, mint aminek már nincs nálad a fedezete. Akkor nincs plusz költség sem. Amikor gyed-en voltam sokkal kevésbé használtam, kettő van, egyiket majdnem le is mondtam már. Mondjuk lehet hogy most is lemondom az egyiket, csak évekig volt ilyen izém, hogy mi van ha besül az egyik, én meg ott állok a benzinkúton, annyi kp nincs nálam, vissza nem tudják szívni a naftát.

    A körülmények segíthetnek vagy gátolhatnak – ha a melóhelyen fontos döntések születnek vagy vitatódnak meg cigiszünetben vagy a büfében akkor gáz, mert “érdemes” résztvenni, de első melóhelyemen meg anno fél hatig volt munkaidő, plázák 1991-ben még nem voltak, mire kiértem az utcára nem volt nyitva semmi, hát nem költöttem. Otthon laktam anyámmal, szal spóroltam rendesen, és mivel család se volt, minden költést gondosan vezettem az akkori Lotus 1-2-3-ban.

  • Illye
    Egyetlen egyszerű lépéssel, hatalmas célokat lehet elérni az életben. Ez a lépés pedig nem más, mint a tervezés.
    Mi a pénzügyi tervünket úgy készítettük el a feleségemmel, hogy felállítottunk egy sorrendet és kitűztünk egy célt. Mi a cél? Ház/lakás vétel. Mennyi időn belül? 5 év. Mennyit kell ehhez félretenni? kb. havi 100.000.-Ft-ot. Megvalósítható? K***va nehezen, de igen. Marad még belőle élni? Igen. Azt mire költjük? Amire akarjuk, azon már nem spórolunk. Így előbb-utóbb elérjük a célunkat, viszont nem rágjuk a küszöböt folyamatosan.
  • cabala
    Tamás: volt a Kiszámolónak egy tanácsa ilyen esetre: egyszerűen keveset keresel! Tessék tanulni vagy éles szemmel körülnézni, hogy hol tudnál magasabb fizetést elérni, ami a céljaidhoz közelebb hozhat!
  • Balázs
    Nem a témával van bajom, hanem a számok-számolás hiányával. Ami sajnos csak azután derül ki, hogy végigolvastam a cikket.

    Ne érts félre, nagyon is pozitívnak tartom a pénzügyi kultúra erősítésére tett törekvést, de úgy gondolom, hogy ezidáig a számok adtak hitelt a bejegyzéseidnek. Amíg a 2×2-vel nem lehet vitatkozni, addig a jótanács nem evidens (sokan félre is értik, amint többször írtad a kávéról, autóról, stb.) és nem is nyújt 100%-os garanciát a problémákra.

    Aztán ha a hitelesség megszűnik, csak egy leszel a sok bulvárlap, blog, műsor tuti tippjei mellett – ráadásul nekik mosolygós-színes képeik is vannak a szöveg mellé.

  • Moni
    Nekem meg pont ez tetszik benne, mert nekem meg hiaba ir a reszvenyekrol meg a mittudomenmilyen kinainak hangzo befektetesekrol, mert egyreszt nem ertem, masreszt mit fektessek be, ha meg nincs semmilyen felretett penzem, mert meg nem jottem ra, hogyan kell. Szerintem sokan vannak igy vele…
    Es kulonben is, szerintem egy blog nem kivansagmusor, hanem inkabb a szerzo gondolatairol szol… Nem? 🙂
  • http://fn.hir24.hu/gazdasag/2013/05/09/meg-tobb-magyar-szegenyedett-el/

    Amíg ilyeneket olvas az ember, addig nem lehet elégszer mondani…

  • Péter
    Az ötlet jó.
    Én kerékpárral járok dolgozni, ha nem esik, amúgy BKV-val.
    Itthon eszem, a büfé havonta 1-2 kávét profitál belőlem. Ez a “megérdemelt jutalom”, hisz darabja 100Ft. 🙂
    A hitelkártyával még sosem maradtam el, és nem is áll szándékomban.
    A lakáshitelembe előtörlesztem minden megtakarított forintomat, amint ilyen érkezik, mert minél előbb túl szeretnék rajta lenni, de van egy kis gondom, amit egyelőre a bankkal levelezéssel próbálok kideríteni.
    Még 5 évig tart a lakáshitelem. Betörlesztettem 300.000-et. Erre rátettem 4 év mai fix 9.22-es kamatát. Azért nem 5 évnyit, mert a végén már nem feltétlenül van bent ennyi pénz tőkeként.
    A törlesztőrészletem csökkenése alapján viszont, ugyanannyi időre majd 100.000Ft-tal többet fizetek ki, mint kéne. Ez lehet az “annuitás” néven futó varázslat? (bocs, de nem vagyok gazdasági szaki)
    Ha igen, mi a megoldás?
  • kommentelő
    ? Kezdetben alapból nincs hitelkártyád és tartozásod (ideális esetben). Megjön a fizu, elutalod a Malacperselybe (vagy ahol szimpi), és pakolod majd mellé a havi 10-eket, hogy kamatozzon. A hitelkártyáról költesz közben. Megjön a következő fizu, ebből törleszted a hitelkártya-tartozást, az első havi pénz meg közben hízik valahol. És így tovább.

    Havonta kapod a visszatérítést (nálam max. 150e 2%-a, tehát 3e Ft), illetve kamatozik a lekötött 150e Ft mondjuk 4% nettó körül. Ez egy évben 12*3+150*0,04=42e Ft, ha jól számolom. Ha bármi gikszer van, nem használod a kártyát; ami ketyeg betétben abból törleszted a tárgyhavi tartozást időre. 2 keresőnél havi 150 azért nem lehetetlen. Közműveket, telefont, biztosítást túlnyomórészt lehet kártyáról fizetni, így kp alig szükséges.

    Vagy minden értetlenkedő azt gondolja, hogy az ~1 havi pluszt amit a hitelkártya nyújt, azonnal fel kell élni?

  • kommentelő
    Ha meg gikszer van, akkor úgyis van hat havi tartalékod thx to Kiszámoló :-), vagy ha nincs, akkor úgyis víz+kenyér lesz. A kártyát meg használod újra, ha lesz fizu.
  • Kalv
    Hasonló helyzetben vagyok én is, mint te, az itt felsorolt dolgokon én sem tudok spórolni.
    Kiszámoló tanácsai közül nekem az jött be, és ezt neked is tudom javasolni ha még nem csinálod, hogy minden bevételemet és kiadásomat pontosan vezetem. Okostelefonra rengeteg ilyen program van, én az Expense Manager nevűt (Bishinews fejlesztőtől) használom, ami tud több számlát és több pénznemet kezelni, és tud csinálni néhány alapvető kimutatást (bár itt néha hibásan kezeli az árfolyamokat). Tud exportálni csv-be, így bonyolultabb kimutatásokat is lehet csinálni excelben. Meg lehet adni kategóriát, alkategóriát, fizetési módot és lehet képet is csatolni. Én általában lefényképezem a blokkot, így utólag akár pontosan megmondható, hogy mit vettem – már ha elég részletes a blokk.
  • Kalv
    Mindent fillérre pontosan vezetek és időnként ellenőrzöm az egyenlegeket, mert utólag nagyon nehéz kideríteni, hogy az 500Ft különbség miből származhat, ha még azt se tudom, hogy mikor keletkezett. Már majdnem egy éve írom, és nem csak a spórolásban segít a korábbi adatok utólagos elemzése, hanem a tervezésben is. Egyszerűen látszik, hogy mire megy el a pénzem, az pedig már az én döntésem, hogy mi az, amire szeretném, ha kevesebb menne el, és ezért milyen áldozatokat vállalok.
  • Körtefa
    Erre való a legalább fél évre elég tartalék.
  • István
    Ahogy Kiszámoló már leírta egyszer vagy akár többször is: írd fel egy füzetbe, excel táblázatbe, akárhova, hogy egy hónapban mire költesz. Tételesen, minden egyes forintot. Ezután osztályozd a költéseidet, hogy mi az, ami nélkül meg tudsz élni. Azokon lehet spórolni.
  • birzol
    Megint nem arról megy a vita amiről kellene. A cikk nem arról szól, hogy életvezetési tanácsokat adjon, hogy hol fogd meg a kiadásaidat (és mi legyen, ha már a kávéról is leszoktál) hanem a cime az, hogy KEZDD EL A SPÓROLÁST már ma! Minden pénzügyi guru és a Biblia is azt mondja, hogy legalább 10%-ot tegyél félre, bármennyit, azaz bármilyen keveset is keresel. És ez itt a lényeg. Kezdd el, mert sok kicsi sokra megy! Ennyi.
  • HJP
    Matolcsy örülhet, bedöglött a bojlerem.
  • Krisztián
    Mielőtt még bárki lehurrogna, én értem az ilyenfajta írásaidnak a lényegét, de szerintem azzal te is tisztában vagy, hogy a csórók az ilyen kiadások közül nagyon keveset engedhetnek meg maguknak.

    A cigi meg az egyik legundorítóbb dolog a világon. Nagyon sokba kerül és nagyon nehéz leszokni róla.

  • gyulavik
    Kedves kiszámoló.Nagyon szeretem az írásaidat.Én már rég próbálok hasonló felfogással élni.Ennek egyik eredménye hogy elfogadtam egy hitelkártya ajánlatot.:-)))))Remekül működik immár két éve, kamatot még sosem fizettem, ellenben spóroltam vele a két év alatt 50 ezret.:-))))))
  • frostie
    A blogok nekem nagyon tetszenek, csak azt nem tudom kedves Kiszámoló, h. jut időd ennyi mindenre?! TE szoktál aludni?
    Folytasd az írásokat, 2 éve lelkes olvasód vagyok!!:)
  • gyulavik
    Egyébként szeretném megkérdezni mi a véleményed a Milliomos elme titkai c könyvről, nálam ez azért más kategória mint a Gazdag papa…
  • Lomnici Tamara
    Konkrétan melyiket használod?
  • Zabalint
    Nekem inkább azt tanítsa már meg valaki, hogy hogyan lehet lelkiismeret furdalás nélkül költeni, tehát úgy, hogy közben nem gondolok arra, hogy ha ezt nem vettem volna meg, egyébként szükséges dolgokról beszélek, akkor félretehettem volna még több pénzt. 🙂
  • Darkosia
    Tudom, nem szép dolog egyetlen mondatba belekötni, de ha valaki 3 hónapig nem engedhet meg magának 1 csokit se, azt igen erős eufemizmus “pénzügyi fogyókúrának” nevezni, az inkább nyomor.
  • Kiszamolo
    Félreérted: anyagilag megengedhetné, de a napi öt csokiról csak úgy tud leszokni, ha szándékosan nem vesz egyet sem.

    Nem az ára miatt, hanem a függőség miatt.

  • Kiszamolo
    Csak belenéztem, ezért nem tudok róla véleményt mondani.

    Mondjuk azért az durva volt, mikor az “egyik oktatónk pusztán az akaratával 600 millió dolláros vagyonra tett szert 3 év alatt.”

    140 milliárd forintos vagyon gyakorlatilag a semmiből három év alatt. Hát, egy kicsit hiteltelenné teszi az egészet.

  • Tamás
    cabala: Köszi a jótanácsot 🙂 Mindenféle statisztika szerint jócskán az átlag felett keresek. Nem mondtam én, hogy éhezünk. A cikk a spórolási tanácsokról szól, én is erre utaltam, hogy sok embernek ezek nem hasznos tanácsok, mert alapvetően így tesz már egy ideje. Számomra kicsit olyan így ez a cikk, mint a “Húzd ki a telefontöltőt a konnektorból” cikkek… A bedugott töltő egy évw alatt fogyaszt annyit, mint a számítógép ezalatt a cikk elolvasása alatt… Akinek “szólni kell” hogy ne kávézzon-cigizzen el egy nap 2000 forintot, nos az nem ilyen blogokat olvas. Aki meg ilyen blogokat olvas, az már “tudja” hogy nem veszünk új autót csak ha q sok pénzünk van… (Az én kocsim 15 éves…Nem azért, mert nem telik másra)
  • gyulavik
    Tamara,a reklámozás szándéka nélkül a c betűs bank kagylós olajtársasággal közös co branded kártyáját.
  • Niki
    Nem keresek rosszul, de nem járok étterembe, sem pedig plázázni. Moziba évente kb. 2-szer megyek. Nem veszek naponta ezerért kávét, csokit, joghurtot. Autóm sincs, pedig megengedhetném magamnak. Mégsem nevezem ezt nyomornak. Nyugalomban élek, nem aggódok azon, hogy elég lesz-e a pénzem a hó végén.

    off – Nekem is tetszik mindkét fajta cikk, maradjon ez csak így. Nem lehet mindenkinek megfelelni. Ha a kommentelők elégedetlenkednek, az pedig teljesen OK, érdekesek a reakciók, jó dolog átlátni a véleményeket mindenféle élethelyzetből.

  • Janos
    pontos szamok nelkul nehez ezt megmondani. Ird le, hogy mennyi volt a hitel, mennyit torlesztettel be, es mi lett a vegeredmeny. En az Unicreditnel vagyok, es ha elotorlesztek, akkor kerhetem, hogy a futamido roviduljon, vagy azt is, hogy a torlesztoreszlet merseklodjon. Ott amugy a netbankon latszik, hogy mennyivel is tartozok, es mennyi a havi kamat valamint a toketorlesztes.
  • Janos
    en pont azt latom, hogy a csorok azok, akik sok ilyen felesleges kiadast megengednek maguknak, es inkabb a kajan sporolnak.
  • Kiszamolo
    Ha igazad lenne, akkor nem azt mutatná minden statisztika, hogy a magyarok 13%-ának van egy hónapra elegendő pénze, meg hogy a 200 ezer felett keresők 80%-a egy fillért sem tesz el soha.

    Naponta-hetente személyesen olyan emberekkel találkozom, akik 500 ezer és másfél millió között keresnek és nincs, vagy alig van megtakarításuk, ellenben nem egynek komoly hitele van.

    Hidd el, attól, hogy neked nem szól egy cikk, másik 59 ezernek még szólhat.

    Ennyi erővel azon is lehetne rúgózni, hogy minek cikk a társasházi, vagy vállalkozói számlákról, amikor se nem laksz társasházban, se vállalkozó nem vagy.

    Gondolom, az indexen, vagy a portfolio.hu-n sem neked szól minden cikk, mégsem borul ki rajta senki.

  • Agi
    Kedves Kiszámoló!

    Csak így tovább! Én is lelkes olvasód vagyok! Engem is érdekel mindenféle cikk, a szakibbak azért, mert lehet belőle tanulni, a lazábbak meg azért, mert nem hagyják, hogy az ember ellustuljon a spórolásban. Ösztönzőek és érdekesek!

  • Sanyi
    a futamidő csökkentéssel az a baj, h szerződés módosításnak minősül.
    ilyenkor újra kell a közjegyző? és megint kell neki fizetni?
  • Balázs
    Nem. Pontosan azért van lehetőség kommentelni, hogy mindenki elmondhassa a véleményét.

    És attól, hogy sokakat érdekel a téma, nem feltétlenül jelent kapásból nívót. (Miért, vajon minőségi a Tesco Value párizsi? Pedig sokan megveszik.)

    Van egy csomó áltudomány, ami a valós tudományból nőtt ki, de mára bármilyen tudományos (sőt racionális) alapot nélkülöz: jóslás, kuruzslás, ezotéria, horoszkóp, stb.

  • pdw
    Akkor jon a 3-6 havi tartalek 🙂
    Termeszetesen ha ilyen drasztikus valtozas kovetkezik be, akkor megszunnek a luxuskiadasok, de kenyeret meg tejet ugyanugy kell venni, amit tovabbra is lehet hitelkartyarol.
  • Janos
    Ugy tudom, hogy nem. Az elotorlesztes maga szerzodesmodositasnak minosul, hiszen vagy a torlesztoreszlet vagy a futamido csokken.
  • Tamás
    Na, bocsánat! Én nem elégedetlenkedtem, nem panaszkodtam, nem trollkodtam. Elolvasok én is sokmindent. Arra utaltam, hogy “Mit tegyen az, aki a fenti tanácsok _mindegyikét_ megfontolva, követve terelgeti a pénzügyeit?”. A (pl számomra) egyértelmű tanácsokon kívül mit lehet még javasolni? Tudom, hogy valakinek a fentiek is óriási hasznossággal bírnak, ha betartja. Aki 500.000 meg 1.500.000 -ból nem tud félretenni, semmi megtakarítása nincs, nos, nem tudom sajnálni…
  • birzol
    Ezzel lehet jobban járnál (-4%) ha nem tankolsz havi 30e-nél többet. Ha igen, akkor csinálj egyet a feleséged nevére is. A mi a legjobb, hogy mehetsz a legolcsóbb kúthoz nem csak a kagylóshoz, meg még két másik üzleti kategóriában is visszajön 4%:
    http://erstebank.hu/hu/maganszemelyek/hitelkartyak/erste-joker-hitelkartya
  • jurta
    Pl. feleséggel, meg saját gyerekkel (csak gondolom – nekem sincsenek) 🙂