Te mit csinálnál másként?

Vannak nagy horderejű dolgok, amiket az ember szeretné, ha megváltoznának az országban. Ilyen például az oktatás, hogy a gyerekeink ne kínzásnak éljék meg az iskolaéveket, ahol teljesen felesleges lexikai tudást taposnak bele a fejükbe, amit bármikor megtalálnak a mobiltelefonjukon is. Ellenben az életre elfelejtik felkészíteni őket, mert arra már nincs idő. Így nem tudnak érvelni, mások érveit elfogadni vagy megcáfolni, prezentálni, logikus következtetéseket levonni, alkalmazkodni és sok más egyéb készséggel sem rendelkeznek 12-18 év tanulás után. De azt bezzeg tudnák, ha közben el nem felejtették volna, milyen ásványkincsek találhatóak Kenyában és hogy kell papíron, tollal kettős integrált számolni.

Azonban az oktatás átalakítása olyan horderejű dolog amiben nem várható változtatás egyik pillanatról a másikra.

Aztán ott vannak a politikailag kényes döntések. Például Budapest egyszerűen élhetetlen a rengeteg autótól, mert mindenki mindenhová autóval akar menni. Egy egyszerű dugódíj, amit a Duna hidak használatánál kellene fizetni, naponta mondjuk kétezer forint, azt is csak hétköznap 7 és 9 valamint 16 és 19 óra között, mindjárt megoldaná a dugókérdést. (Csak mert sokan félreértették: napi 2.000 forint és csak munkanap, csúcsidőben a legeslegrosszabb esetben 44 ezer forint lenne havonta és csak annak, aki csúcsidőben jár a hidakon keresztül. Egy átlag budapesti autó fenntartási  költségének a fele-harmada sincs ez az összeg.)

Arra a néhány hídra kamerát szerelni, kialakítani a beszedést néhány hétig tartana. A rendszert bármikor lehetne finomhangolni, csökkenteni vagy éppen kiterjeszteni az időablakot vagy a fizetendő díjat, amíg a kívánt forgalomcsökkenést elérik. De ezt kevés politikus merné felvállalni, mert érthetően nem tetszene azoknak, akik miatt most a dugók vannak.

Viszont van ezer olyan apróság, amit csak egy csettintés lenne megváltoztatni, mégis azonnal sokkal élhetőbbé válna az ország.

Arról jutott ez eszembe, hogy éppen most izzadtam össze a KSH statisztikai adatkérőjét. Minden évben felbosszantom magam vele, mert gyakorlatilag azért szívat szénné a KSH minden évben, hogy azokat az adatokat megosszam vele, amit bármikor lekérdezhetne az adóhivataltól is.

Gyakorlatilag abból a mérlegből és eredménykimutatásból töltöttem ki a sok oldalas űrlapot, amit az adóhivatalnak is be kellett küldeni. Miért kell nekem külön elküldeni a KSH-nak, mennyi volt a személyi jellegű ráfordítás, eszközbeszerzés és minden más, ha ő is el tudná olvasni magának? Ennek mi az értelme? Ennyire gyengeelméjűek dolgoznak ott, hogy nem tudják, hogy az összes ilyen adat megtalálható az adóhivatalnál, ráadásul elektronikusan? Csak le kellene futtatniuk egy automata adatlekérést és feldolgozást és már kész is lennének. Ha azon kívül kíváncsiak valamire, aminek értelme is van, arra szívesen válaszolok.

Néhány példa, mit változtatnék meg az országban, hogy jobb legyen itt élni. Ha neked vannak hasonló ötleteid vagy tapasztalataid, más országban hogyan csinálják ezt jobban, oszd meg a hozzászólásokban.

– Betiltanám a kamu akciókat az üzletekben. Piros, narancs, rózsaszín és hasonló táblával csak az akciós dolgokat lehetne jelölni, így nem csapnák be az embereket a hasonló színű táblára kiírt “szuper ár” “ezt ajánljuk” “alacsony ár” és hasonló megtévesztő táblákkal, amely termékek nem is kedvezményes árakkal szerepelnek a kínálatban.

Akciónak nem lehetne hívni azt, ami legalább nem 10% kedvezményt jelent és jól láthatóan százalékosan is fel kellene tüntetni a kedvezményeket. Így megszűnnének az ilyen becsapások:

Gyakori, hogy valaminek az árát felemelik az “akció” előtt, hogy aztán látványosan leakciózzák, majd utána újra a normál árért adják. Feltűnt, hogy például a szárzeller mindig akkor lesz drágább jelentősen, ha rá két hétre akciós lesz. Három nap akció után újra a régi áron árulják.

Akciós ár:

Másnap újra a rendes áron:

Az eredeti árnak az elmúlt fél év és az utolsó két hét átlagára közül az alacsonyabbat lehetne csak kiírni. (Van olyan jégkrém márka, ami egész nyáron kéthetente akciós. Gyakorlatilag így adnak el belőle rengeteget, mert örülnek az emberek, milyen olcsó ahhoz képest amennyit a páratlan heteken kérnek érte.)

Ugyanígy betiltanám a kamu pontgyűjtő akciókat. Ez a késkészlet/bőrönd/fazék csillió forint igazából, de 15 pont után csak 9.990 Ft-ért a tiéd lehet. Ja, annyiért adják máshol is, pontok nélkül. Csak olyan terméket árulhassanak így a boltok, amik egyébként is megtalálhatóak a kínálatukban és abból érdemi mennyiséget el is adnak a termékkategórián belül. Adják azt a bőröndöt 9.990 Ft-ért, amit egyébként 25 ezer forintért adnak és még annyiért is viszik a vásárlók.

– Utazás: a repjegyeknél sikerült megoldani, hogy csak annyiért hirdethessék, amennyibe kerül. Nem plusz ilyen meg olyan költség és illeték. Az utazási irodák ajánlata a végső árral köszönő viszonyban sincs. Reptéri illeték, kerozindíj, transzfer költsége, kötelező borravaló és még ezernyi fantáziadús lehúzás. Így lesz a 200 ezer forintos útból 350 ezer forint. Miért engedik ezt? Hirdessék annyiért, amennyibe valóban kerül.

– Ingatlanügynökök: a külsős hitelügyintéző ügynökök jutalékát 2%-ban maximalizálták úgymond az ügyfelek védelmében s mégsem szűnt meg a szakma. Miért nem lehet maximalizálni az ingatlanügynökök jutalékát is 2%-ban? Szerintem ez bőven elégséges költség a szolgáltatásért cserébe. Plusz legyen kötelező a pontos utcanevet megadni és képeket feltölteni az ingatlanról. Így nem a helyszínen derül ki, hogy hát ez a lakás a Hungária körútra néz vagy a ház nincs bevakolva és kerítése sincs még.

– Bankok: valamiért az összes bank, ahol nekem számlám van, nem teszi lehetővé csak 12 hónapig a számlakivonatok letöltését. Jó nagy szívás, mert az adóbevallás határideje a következő év közepe. Ha elfelejtettem lementeni időben, csak pénzért adják ki a 12 hónapnál régebbi kivonatokat. Miért csinálják ezt??? Nem fér el a szerveren az a plusz 20 MB pdf fájl? Kötelezzék a bankokat arra, hogy az adóhivatali elévülésig, hat évig tegyék ingyen elérhetővé a számlakivonatokat.

– Telekom cégek: az akciós telefonok hirdetésénél legyen kötelező feltüntetni a 12-24 hónap alatt összesen kifizetendő minimumösszeget is. Így a most ingyen a tiéd lehet ez az álommobil hirdetés úgy hangzana, hogy most ingyen a tiéd lehet, összes minimumköltség 24 hónapra 390 ezer forint. Ne lehessen hirdetni megtévesztően a tv-internet díjcsomagot 3.999 Ft-ért, ha az csak három hónapig annyi. Itt is legyen feltűnően feltüntetve a minimális éves költség.

– Termékek: a gyártó cégek azt szeretik, ha egész Európába ugyanabban a csomagolásban lehet kiszállítani az árut. Így aztán 22 nyelven rányomtatják a kötelező kellékeket a csomagolásra (összetétel, kalória, stb.), csak éppen akkora betűkkel, hogy nagyítóval sem tudja senki elolvasni. Legyen előírás, hogy minimum milyen betűmérettel kell ezeket az infókat feltüntetni. Majd csomagolnak három különböző csomagolóanyagba a különböző országokba, de legalább olvashatóak lesznek az infók.

– Hivatalos levelek leforditása magyar nyelvre. Te voltál már úgy, hogy levelet kaptál az önkormányzattól vagy az adóhivataltól és harmadik olvasásra sem értetted, hogy akkor most mit is akarnak tőled? Olyan kacifántos bürokratikus bikfa nyelven fogalmaznak két oldalon keresztül, teleszúrva jogszabályi hivatkozásokkal, hogy azt sem tudod, miről szól a levél vagy akkor most mit kellene csinálnod, ha egyáltalán bármit.

Az összes hivatalos levelet írják át úgy, hogy egy átlagos végzettségű és intelligenciájú ember is megértse, mit akarnak. Sok nyugati országban ez már alap. S nem a címzett hülye, ha nem képes értelmezni, mit akar tőle a hivatal, hanem a hivatal, ami nem képes rövid, tömör mondatokban leírni, mi a csodát is akar.

– Miért kell felesleges iratokat magamnál hordani? Mit tud meg a rendőr például a forgalmiból, amit nem lát a központi nyilvántartásban?

Na, hirtelen ennyi jutott eszembe, amit én biztos másként csinálnék. De most jöttök ti. Ti min változtatnátok, ami sem nem nagy horderejű, nem is politikai döntés, mégis jobbá tenné az életet itthon?

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül

Share

343 hozzászólás

  • Kiszamolo
    Jól van, Peti, tanítsák csak továbbra is a gyerekedet XIX. századi módszerekkel hülyeségekre, úgy, hogy utálja az iskolát és meggyűlöli a tanulást is. A lényeg, hogy fejből tudjon felesleges dolgokat, nem az, hogy sikeres felnőtt legyen.

    Én nem fogok ezen tovább vitázni, bár sajnálom azokat, akik szerint ez így van jól. Gondolom nagy részük a mundér becsületét védi.

  • Rom Antal
    na ez a baj hogy ilyenek tanítanak, mégha jó szándékkal írtad is, vagyis te is látod, hogy rossz a rendszer és csak a szülő változtathat rajta, a tanár biztosan nem. Nem tartom kizártnak, hogy minden jóérzésű tanár összetépné a diplomáját és bűntudatában világgá szaladna, ha megismerne egy-egy magániskolát, pl. hogy egy Preziben vagy a finneknél hogyan és mit tanítanak…
  • Blend Ahmed
    Az iskolarendszer tökéletesen betölti azokat a funkciókat, amelyek miatt létrehozták:
    – Van hol tárolni a gyerekeket, miközben a szülők dolgoznak.
    – A tananyag megtanításával kiirtják a tanulókból a józan észt.
    – A kényszerközösségek létrehozásával lehetőséget adnak arra, hogy az erősebbek bántalmazzák a gyengéket. (Ez az egyetlen szempont, amelyben az iskola valóban az életre készít fel.)

    Az iskola amúgy általánosságban nem az életre készít fel, hanem a következő iskolára 🙂 A valós életben pedig a kettes alá is bőven elég…

  • star70
    az oke hogy sokkal több az anyag(allitolag mert külföldön elünk) de 16 evesen hogy tudja eldönteni azt hogy hova szakosodjon ha elötte nem tanult semmit pl kemiabol.@Lexikalis nak van igaza pont azert kell altalanosban sokfeleröl tanulni hogy kiderüljön kit mi erdekel.Csak az a baj hogy a mostani gyerekeket nem erdekli semmi.
    Egyebkent most is van olyan gyerek aki ezt a tananyag mennyiseget is nulla otthoni tanulassal siman kitünöre teljesiti.Ahogy te is jo tanulo voltal nekem pedig azert le kellett ülnöm otthon es tanulnom kellett.
    De ha adhatok tanacsot soha ne mondd a gyerekeidnek hogy ez hülyeseg ,minek tanulni..igy biztos elveszed a kedvet.
    Valaki irta hogy az iskola utan megszünik a kepzes..dehogy ez az embertöl függ.Ja es az is a tanartol függ hogy mennyire erdekes az ora..es mit ker szamon.Csak egyszerübb mindent a rendszerre fogni pedig alapvetöen a pedagogusokon muli
  • Janos82
    – En a fogyasztast osztonzo reklamokat tiltanam be/ korlatoznam. Kornyezetvedelmi szempontbol is jo lenne.
    – A fogyasztasi hiteleket is korlatoznam.
    – Iskolakba tobb mozgas, testneveles beillesztese. Tudom, minden napra jut egy, de neha lehetne 2 is.
    – Termeszettudomanyos tantargyak oraszamanak emelese. Tobb matekoktatas. Az allatanos iskolas matekot mindenki hasznalja, vagy hasznalna (ha tudna) az eleteben.
    – A tananyag reszeve tennem, hogy mit hol hasznalunk.
    – Tobb, szabadon valaszthato tantargy, hogy mindenki azt tanulhassa, ami erdekli.
  • Janos82
    Iskolak:

    Kotelezove tennem az adott iskolava elerheto berek kozzetetelet. Nagyon hatranyos, hogy meg ma se tudjak a diakok, hogy mennyit is kereshetnek majd az adott sulival. Mindjuk a suli utani elso 5 evet, Minimum,maximum, atlag, median berek tekinteteben. Es ezt jol lathatoan, hogy a biztos eljusson az erintettekhez.

    Szules:

    Megszuntetnem azt a rossz gyakorlatot, hogy a ceg allja a szulo no koltsegeit (szabadsagok, kiesik a munkabol, kotelezo visszavetel), ezek helyett a kozosbol kellene karpotolni a ceget, illetve tamogatni az anyukat. A gyerek kozos erdek, nem a munkaltato erdeke.

  • zluspai
    Oktatás: Miklóssal teljesen egyetértek: nem attól lesz jó az oktatás hogy sok marhaságot begyömöszölünk a gyerek fejébe hanem hogy képességeket és tudás-struktúrákat, módszereket és motívációt adunk neki. Nem attól lesz -sőt ne is attól legyen!- valaki mondjuk fizikus-történész-vegyész hogy jól megtanulta az összes megtanulható szabályt-évszámot-molekulát hanem pld attól hogy megérti, feldolgozza a dolgok belső logikáját és tudja alkalmazni azokat és mindezt egy olyan pedagógustól-szülőtől-példaképtől veszi át aki egy életre inspirálja és érdekessé teszi számára azt a területet amiben majd élvezettel! dolgozni fog…

    Bocs kicsit magasröptü voltam, saját példa: ma is legnagyobb saját gimnáziumi élményem amikor a történelem tanár kiadta az osztálynak több témát ÖNNÁLLÓ OTTHONI feldolgozásra. Ha több ilyen lett volna lehet hogy történész lennék ;-). … folyt…

  • zluspai
    …folyt…
    A mai oktatási rendszer hibás ha minél merevebb és röghöz-tantervhez kötöttebb és sajnos ebbe az irányba változik a magyar rendszer. És a mi hibánk-bűnünk hogy ezt hagyjuk hogy lepusztuljon, miközben például Dél-Korea példája mutatja hova jut egy ország pár évtized alatt ha a oktatásba-jövőbe fektet.

    A témában ajánlom a Klubrádió heti műsorából: [https://www.klubradio.hu/archivum/reggeli-gyorsreggeli-szemely-2019-junius-17-hetfo-0900-4016]

    (Miklós: gratula a témához, szuperfontosabb mint a forint-fillér amiben elveszünk néha…)

  • egyszervolt
    Géza Mondom, hogy fordítva ülsz a lovon. Ki mondta, hogy azért hajt gyorsan mert elfelejti? Téged sem azért lökött volna le a bringádról az autós mert elfelejtette a kreszt, hanem vagy egy barom vagy borzasztó figyelmetlen volt az illető. A rabló kirabolja a boltot pedig törvénytelen. Érted? Azért mert egyesek szabályt szegnek, törvényt sértenek attól még a kötelező minimum normákat fel kell állítani. Ha pár hülyét egy kresz vizsgával ki tudok szűrni, hogy ne vegyen részt a forgalomban már megérte. A téged veszélyeztető autóssal mit csinálsz? Lekaparod egy fecnire a rendszámát? Te nagyon nem akarod érteni a koncepciót. Kell egy minimum keretrendszer amiben működnek a dolgok, a lehetőségnek meg kell lennie az azonosításra és felelősségre vonásra, ha valaki nem tartja be a szabályokat. Ahogyan az autóst vagy a motorost megtalálja a rendőr úgy megtalálhatná a szabálytalan biciklist.
  • Kiszamolo
    Star, még egyszer: nem azt mondom, hogy semmit ne tanuljon a gyerek. Tanuljon mindent, lexikai tudást IS, de ne csak azt.

    Ne lexikonokat neveljünk, hanem embereket. Akik tudják, mi alapján döntenek, mit hol melyik lexikonban tudnak megkeresni, hogyan tudják értelmezni az olvasottakat, legyen tudásvágyuk, akarják megismerni a világot.

    Ne bemagoltassák az országok adatait földrajzból, amit aztán gyomorgörccsel vissza kell büfögni dolgozat és felelés közben, hanem a gyerekek csináljanak prezentációkat, az egyik csoport ebben a témában, a másik a másikban. Aztán értékeljék, ki hogyan oldotta meg a feladatot. Legyen sikerélményük, örüljenek, hogy tanulhatnak. Készüljenek csoportban, osszák ki a feladatokat, kérjék számon egymást, ki hogyan csinálta meg a saját részét, konfrontálódjanak, alkalmazkodjanak, vitázzanak és keressenek közös egyetértési pontokat.

    Hidd el, ha én csináltam prezentációt Afrika földrajából, azt nem fogom elfelejteni néhány év múlva. A lexikai tudás is meglett, meg az is, ami kell majd a munkahelyen: együttműködés, prezentáció, érvelés, konfliktus-kezelés és a többi.

    Jobb helyeken már nincsenek is tantárgyak, összefüggéseiben tanítják a gyerekeket, egy-egy órán belül. Nem az van, hogy most matekozunk, mert matekóra van, most helyesírunk, mert nyelvtan óra van, most történelmet tanulunk, mert történelemóra van. De nem kell feltalálni a spanyolviaszt, meg kell nézni, hogy ahol sikeres az oktatás, ott hogy csinálják.

    Meg azt is meg kell nézni, hol tart a magyar oktatás a nemzetközi összehasonlításokban. A számok alapján nincs mire büszkének lenni.

    Ne azt tanítsák, mint nekünk az egyetemen (8 éve, nem 48 éve), hogyan számoljam ki kézzel mindazt, amit a legócskább pénzügyi-számviteli program is magától kiköp, kérés nélkül. Ebből volt véres vizsga egy pszichopatánál, aki mindig meghúzta az osztály 80-90%-át.

    Hanem azt, amit viszont nem tanítottak: a kapott adatokkal mit csináljak, hogyan értelmezzem. Hogy áll a cégem, aminek a pénzügyi vezetője vagyok? Mit mutatnak a számok? Mi a tendencia? Mit kell ilyenkor csinálnom? Hogyan csináljam?

    Ilyet nem tanítottak. Pedig egyedül ennek lenne értelme, nem annak, hogyan számoljak olyanokat, amiket soha nem fogok számolni. S akkor még nem is értekeztem arról, hogy amorf köcsögök térfogatát kellett számolni kettős integrállal. Pénzügy szakon, mesterképzésen!!!!! Csak hogy legyen munkája a matektanárnak. Nem meglepő módon azóta sem számoltam amorf köcsögök térfogatát. De nem is tudnám, mert vizsga után két héttel már mindenki elfelejtette, hogy kell. Csak beseggeltük, mert ez kellett a ketteshez.

    Aki szerint ez normális és megfelelő oktatás, azt csak sajnálni tudom.

  • Kiszamolo
    Ja és hogy ontopic is legyen: minden tanárt azonnal kirúgni, akinél az osztály 85+%-a megbukik vagy átmegy. Mert olyan nincs, hogy senki nem tanult az osztályban, de olyan sem, hogy mindenki felkészült.

    Mindjárt nem lenne tele minden egyetem pszichopatákkal, akik csak megutáltatják a tanulókkal a tanulást.

    Mert elég, ha csak egy vagy két ilyen pszichopata van egyetemenként, annyi viszont biztos van.

  • Szakértő
    Nem tudom, hogy kétszázhuszadiknak van-e értelme bejegyzést írni, de hátha elolvassa valaki:
    Javaslataim:
    1./ Visszahozatnám a botozást, mint büntetési formát. szerintem a meglévők mellett ennek is lenne létjogosultsága. Főleg olyan politikusokat büntetnék ilyennel, akik becsapják/meglopják a választóikat.
    2./ A politikai választási kampányolásra nem hogy pénzt nem adna az állam a pártoknak, hanem még irdatlan mértékben meg is adóztatná azt. Ne azért szavazzon a választópolgár valakire, mert sokszor látta a plakáton/ tévében vagy az újságban. Cél az lenne, hogy a politikus a tetteivel szerezzen magának szavazókat.
    folyt. köv.
  • Szakértő
    3./ Az EU val kötött megállapodás felülvizsgálata időszerű lenne. OK. beléptünk az EU-ba és vállaltunk kötelezettségeket. Ők is vállaltak. Ennek már sok éve. Meg kellene vizsgálni, hogy megéri-e ez így nekünk. Azt látom, hogy az erőfölényüket kihasználva folyamatosan változtatják a feltételeket a rovásunkra.
  • Grza
    Mélységesen egyetértek.Ugye mondják, hogy azért kell (mondjuk) évszámokat bemagolni, hogy fejlődjön a gyerek memóriája, képességei.OK,legyen igazuk, de akkor inkább magoltassunk helyette értelmes dolgokat.
    Röhely, hogy 3x évesen kellett rájönnöm hogy a történelem valójában ÉRDEKES,csak nem az évszámok meg az egyéb hülyeség,hanem az összefüggések,globális dolgok.
    Inkább tanítsák 3 évig a XX-XXI. századot, és 1 évig a teljes megelőző időt,de beszéljünk globálisan (is).
    Ki tanult pl. bármit is ázsiáról,afrikáról,sőt,USA-ról? Ma pedig ez a három határozza meg a világot (igen,afrika is,mert a kínai érdekzónába került,ezzel rövid úton meg fog változni a globális helyzet). Nem évszámokat meg IV.Bélát kell magoltatni, hanem érdekesen be lehet mutatni pl. egy ostromot,vagy egy paraszt egy napját a XVII. században,és tanuljuk inkább komolyabban a jelent. Akit érdekel, úgyis utána megy.
  • Grza
    Az a baj,hogy itt is nagyon sok “wannabe-javaslat” van,amin brutálisan átsütnek az érzelmek.
    (Mentelmi jog,0 fizu a politikusnak,vagy ez a kampánypénz-ötlet)
    Persze ezek nagyon jól hangzanak,sőt,még talán választást is lehetne nyerni,azonban űberpopulisták.
    Nem hogy nem 0 fizetést kéne adni egy miniszternek,hanem jó magasat.Mégiscsak nevetséges hogy egy közepes bank elnök-vezigje többet keres a pénzügyminiszternél,aki az ország pénzügyeiért felel!
    Milyen emberanyagot várhatunk,ha alacsony a fizetés?Korrupt tolvajokat.
    Rendesen megfizetni minden politikust,de brutálisan elszámoltatni,a vicc jellegű vagyonbevallás helyett teljes átvilágítást!
    Az önkormányzatok,polgármesterek,stb. számát brutálisan csökkenteni,1000 fő alatti települések önállóságát megszűnteni és csatolni egy közeli nagyobb városhoz.
    Minden apró iskolát,hivatalt bezárni,helyette (ingyen) buszt adni a központba.
  • Malom
    A piros lámpa STOP táblaként funkcionáljon kis ívben történő kanyarodáskor. Ha nem jön semmi, akkor jobbra ki lehessen kanyarodni… Az amcsiknál ez működik, Európában is enyhítene esetenként a torlódásokon és gyorsítaná a közlekedést.
  • Kiszamolo
    Grza, ja, meg azért kell matematikai képleteket beseggelni, mert attól állítólag összefüggéseiben látod a világot.

    Hát persze. Ez egy nettó baromság. Semmit nem fejlődött a logikám attól, hogy bemagoltam rutinszerűen lépésről-lépésre, hogy kell ezt a feladatot megcsinálni, hogy átmenjek a vizsgán. Mert nem megértették velem, hanem belémverték. Így kell csinálnod, ha át akarsz menni a vizsgán.

    S még mielőtt valaki rázendít: matekversenyekre küldtek középiskolában, tehát nem az a gondom, hogy én vagyok túl hülye a matekhoz.

  • Kiszamolo
    Malom, csúcs még a villogó piros lámpa az amcsiknál. Ha a közlekedési lámpa sárgán villog, amikor ki van kapcsolva, nekem van elsőbbségem. Ha pirosan, nekem kell elsőbbséget adni.

    200 méterről látom, kinek lesz elsőbbsége abban a kereszteződésben.

  • Grza
    Ó igen,a képletek betanulása.Azt aztán minek?Nem tudni kéne őket, hanem HASZNÁLNI tudni.Mégis melyik munkahelyen fogják azt mondani,hogy “Elő ne merd venni a négyjegyű függvénytáblát” vagy “Nehogy meg merd nézni a képletet, ezt fejből kell tudni”, mi több “Nehogy számológépet merj használni, ez egy munkahely!!!”
    Jó, persze fej- és papíron számolást azért illik tudni,de mindig tiltani felesleges.
    Inkább összefüggéseket kell tanítani ebből is,nem lesz mindenki professzor,bár,még a tudományos kutató is megnézni a szakirodalmat mielőtt elkezdi fejből tolni azt amit esetleg nem is tud jól (vagy kiröhögik)
    Nem tudni kell mindent,hanem használni tudni,a legfontosabb azt tudni hogy mik vannak,és azokat hol kell megkeresni!
    (Tehát nem kell fejből tudni a képletet,hanem azt kell tudni hogy van olyan hogy másodfokú egyenlet megoldóképlete, így kell használni, és itt található…)
  • Janos82
    :

    A matekkal pont mellelottel.
    Ott regen lehetett hasznalni a 4jegyu fugvenytablazatot. Abban minden keplet benne volt. Erettsegin legalabbis, de nalunk orakon is. Igy matekbol pont eleg volt az osszefuggeseket megerteni, illetve rajonni arra, hogy a 3szog teruletenek a kiszamolasahoz kello kepleteket a 3szognel talalod:)

  • Dombóvári Róbert
    Írjátok a szakirányú végzettséget meg tapasztalatot. Milyen naiv dolog, mintha nem találkoztatok volna évtizedes “tapasztalatú” hitvány vezetőkkel tucatszámra. A mostani kormányból Süli János, vagy Kásler Miklós. Simán átmegy a szűrőn mindkettő, holott elég necces emberkék.
  • jami
    A sulis tananyaggal bizisten semmi bajom nem lenne, HA jók lennének a tankönyvek és a tanárok nem azzal vinnének a sírba, hogy a lassan képeskönyv szintű könyvek magyarázóbb részeinél azt mondják a gyerekeknek, hogy az nem is kell. Azon túl, hogy mennyire hibával tűzdelt az összes könyv, stilisztikailag különösen egy csapás mind, de totál logikátlan a felépítés, ahol lenne benne valami – ott a tanár lazán kihagyatja.

    És olyan örök probléma változatlanul nincs megoldva, mint a töri-irodalom-művtöri-zenetöri párhuzamos oktatása, sokszor több évszázad a különbség… Így aztán maradnak a magolandók, mert összefüggés az nem lesz a gyerek fejében.

    (Kötelezőből vannak kortársak is már.)

    Szerintem nem a tananyag nagyon sok, hanem az iskolában agyonszabályozottan, éhesen, töltött idő. A gyerekeim sulijában a nyolcadikosok épp 3 előtt is szoktak ebédelni, az alsósok néha már fél kettőkor. :/

  • Gumikacsa
    Szomoruan olvasom a hozzaszolasokat. Van 1-2 jo otlet, de a legtobben elszomorodtam, jo paran eleg szelsoseges nezeteket vallanak …
  • V.A.Laki
    Az oktatasnal az egyik, amit latni kell, hogy vannak rendszerszintu korlatok. Pl. a minoseget korlatozza a tanarok atlagos intelligenciaja es fitnessze (hogy mekkora valoszinuseggel elnenek tul a munkaeropiacon). Ugyanigy egy korlat, hogy a politikai vezetes a maga kepere igyekszik formalni a gyerekeket. (Svedorszagban nem kepeznek az eszak-koreai halalbrigadokba katonakat, ahogy Eszak-Koreaban sem kepeznek fuggetlen intellektuelleket.) Ugyhogy szerintem naivitas azt gondolni, hogy az oktatas minosege dramaian javulhat ket jo otlettol, csak egy tuti jogszabaly kell.

    A masik, hogy a nagy cel az a neveles, nem az oktatas. Nem az a trukk, hogy 45 evesen meg tudsz csinalni egy linearis regressziot, hanem hogy a postan mindenki beall a sorba, es nem veri szet se a fulket, se az elotte allot. Az, hogy a mai magyar oktatas foleg a birkava nevelesrol szol, abbol sok ember profital.

  • Mankel
    Pontosan minek is szaktárca vezetőnek több éves tapasztalat? Ő azért felel, hogy olyan beosztottai legyenek akik a lehető legjobban tudják végrehajtani az utasítást esetleg építő jellegű ötleteket lemeccselje a kormánnyal, illetve közvetítsen a kormány és a minisztériuma között esetleg kommunikáljon. Minél kevesebbet ért hozzá annál jobb legalább nem pofázik bele a szakértők munkájába.
  • emberes
    Számomra is elég durva látni, hogy milyen javaslatok merülnek fel – arról nem is beszélve, hogy a többség megint nem olvasta el sem a cikket, de a konkrét kérdést sem a végén… Vannak értelmese ötletek is, de leginkább csak nyitott kapun döngetés, “csak nekem legyen jó” mentalitás, következmények rendkívül egysíkú szemlélete, középkori módszerek. Viszont meglepő pozitívumként le tudom szűrni, hogy végignézve az – átlagnál ettől függetlenül egyértelműen értelmesebb -olvasóközönség kommentjein, tulajdonképpen még egész jól jártunk és járunk a mindenkori politikusainkkal.
  • Zabalint

    Mi anno csak érettségin használtuk a függvénytáblát, órán nem csak matekból nem, hanem fizikából, kémiából sem. Fizika tanárunk egyszer arról dumált, hogy ő anno volt egy pedagógus konferencián, ahol Szent-Györgyi Albert is tartott a tanároknak beszédet. Azt mondta, nem a képleteket kell megtanítani a gyerekeknek, hanem hogy honnan tudják előkeresni. Erre megkérdeztem a tanárunkat, hogy ennek fényében használhatnánk-e függvénytáblát a dolgozatoknál, erre a határozott válasz: NEM.

    Ahogy hallom, most is ez az általános, szóval sajnos a matek is jó példa.

  • smoortema
    A KSH 2019-ben megszüntette a havi munkaügyi adatgyűjtését, és ehelyett az adóbevallások adatait használja.
    ksh.hu/sajtoszoba_kozlemenyek_tajekoztatok_2019_03_29

    Szóval történik, amit mondasz, persze gyorsabban jobb lenne. Sokszor egyébként oylan akadályai vannak az adóbevallások adatainak használatának, amikről kívülállóként nem tudsz: pl. a KSH túl későn jut hozzá az adatokhoz, vagy egy konkrét sor hiányzik, ami kell ahhoz, hogy bizonyos statisztikai mutatókat ki tudjon számolni, ezeket pedig adatgyűjtéssel kell pótolni (ld. a fenti linken pl. a teljes munkajövedelem, a ledolgozott munkaóra, a részletes rendszeres kereseti adatok).

  • Rosen
    Okoska2
    És a hivatalnokok milyen végzettségűek? szerintem akik az oktatási hivataloknál dolgoznak, azok 90%-a pedagógus lehet.
    És hja pedagógusok állítanák össze a tananyagot, akkor milyen lenne? Jobb vagy rosszabb? Ki tudnának lépni a saját képzettségi korlátaik közül?
  • Mankel
    ez azért van mert a kommentelőknek se népszerűnek se alkotmánykövetőnek nem kell lennie. Nem kell figyelembe venniük senki érdekeit (pl. Itt a műanyagégetés ennek a durva szankcionálásával leginkább azokat büntetnék akiknek az élete elve büntetés szerű a többség nem viccből fűt műanyaggal csak nem akar megfagyni).
    Igazából a lenagyobb baj, hogy az itt felgyűlő többnyire középosztálybeli emberből hiányzik a szolidaritás és az empátia. Mert ő nyert a születés lottón aki nem hát az így járt… (tudom tudom te aki a döngölt padlóról verekedted fel magad programozóvá te kivétel vagy nem a szabály) Ha volt összkonfortos tető a fejed felett be voltak fizetve a számlák tudtál ruházkodni és minden nap volt mit enni akkor neked kedves kommentelő min 3 számodat kihúzták.
  • Herr Riporter
    “sem nem nagy horderejű, nem is politikai döntés”
    Bocs, ha mégis olyanokat írok.

    Mások is írták már ezeknek egy részét:

    – Vizsgához kötött, tanulmányoktól függően súlyozott szavazati jog.
    – Börtönben kötelező munkavégzés. A “three strikes”-hoz hasonlóan, aki másodjára követ el erőszakos bűncselekményt, annak tényleges életfogytiglan vagy h….büntetés.
    – Leszakadó családok esetében, ahol a gyermekeket képtelenek rendesen nevelni, kötelező bentlakásos oktatás elrendelése.
    – A reklámok drasztikus korlátozása.

  • Kiszamolo
    Smoor, ahhoz képest, hogy megszüntette, én 8 oldalon keresztül töltöttem s nem emlékszem egy olyan kérdésre sem, amit nem a mérlegből töltöttem ki és komoly értelme is volt.

    De erre mondtam: küldjék el azt az 5 kérdést, ami érdekli őket, a többit emeljék át az adóhivataltól.

  • Mankel
    Jujj de embertelen…
    Szavazati cenzus: remek ötlet fosszuk meg a legszarabb érdekérvényesítőképességűek maradék képességétől is csodás ötlet.
    Dolgozzanak a rabok: azt ugye tudod, hogy a börtönben dolgozni jutalom? Sokakvéleményével elkentétben az nem szanatórium. Kevés és szar kaja erőszak zsúfoltság félelem és nem utolsó sorban UNALOM. Baszki egy gyárban söprűt csinálni igazi felüdülés.
    Gyerek kiemelés: ahamm mert csórók a szüleid okozzunk már neked egy nagy traumát és életre szóló, hogy még el is szakítunk tőlük és olxan intézetbe küldünk agol 1 szarnak rád 2. Keményebb olykor mint a börtön.
    Jó a reklámokkal eggyet értek bár nem tudom mi lenne rá/helyette a megoldás.
  • Peti

    “…tanítsák csak továbbra is a gyerekedet XIX. századi módszerekkel hülyeségekre…”

    Milyen összefüggést találtál a mai, és a XIX. századi oktatás között? Meg egyáltalán: mi köze a XIX. századnak ahhoz, hogy ma behozhatatlan versenyfutásban állunk a töméntelen információáradattal? Akkoriban a népiskolák elsősorban írásra és olvasásra tanították a gyerekeket. 9 éves koruktól aztán beiratkozhattak a gimnáziumba, vagy reáliskolába, attól függően, hogy melyik terület érdekelte jobban őket. A heti óraszám nem volt több, mint 30. Tanítás, gondolkodásra késztetés, tiszteletre -, rendre -, fegyelemre nevelés…ha az alapjait nézzük, mi is ezzel a probléma? Nem lesöpörni kellene a múltat, hanem összekapcsolni a jelentősen megváltozott világunkkal, életvitelünkkel: a digitális technológiával, alkalmazható tudással, rugalmas gondolkodással stb.

    folyt.

  • Peti
    …Egy szóval nem állítottam, hogy a hazai oktatás nem szorul megreformálásra. Viszont, ha nem is olyan részletesen, mint ahogy azt manapság elvárják; de igenis tudja a gyerek, hogy mi az a cserebogár, vagy hogy mik azok az egyszikűek. Ez egy olyan általános minimum, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ne egy debil, kuka váljon a gyerekből, aki semmi máshoz nem tud hozzászólni, csak amivel a mindennapok során találkozik, vagy ami a munkájához elengedhetetlen.
  • Okoska2

    Akik az oktatási hivatalokban dolgoznak, rég nem aktív pedagógusok… De értem amit mondasz.
    Szerintem jobb lenne, kevesebb lenne a tananyag, hiszen minden gyakorló pedagógus látja, hogy ez a mennyiség megtaníthatatlan.
  • smoortema
    Kiszamolo, a havi munkaügyi adatgyűjtést szüntették meg, amiből az átlagkeresetet számolják. Szóval nem azt, amit te töltöttél. Azt még nem szüntették meg, de ami késik, nem múlik. Iszonyat nagy szervezetek ezek, amiknek rengeteg irányba kell megfelelni: törvényi kötelezettségek, nemzetközi kötelezettségek, államigazgatáson belüli igények… Most bocsátottak el egy csomó embert, nagy a fluktuáció, betöltetlen álláshelyek vannak. És akkor még szervezeti szempontokról nem is beszéltem. Szóval lassan mozdulnak. Ráadásul a KSH egyedül nem léphet meg egy ilyet, a NAV is kell hozzá. Szóval itt gyakran nem a jó szándék vagy a gondolkodás hiányzik, hanem a struktúra nehezíti meg a változást. Amit nem olyan könnyű megváltoztatni, mint azt kívülről gondolnád.
  • Monty Python
    Adót vetnék ki az internetes kommentelőkre.
  • jinjang
    Szvsz a legtöbb kommentelőnek nem ment át, hogy apró dolgok megváltoztatásáról lenne szó.

    – vagy legyen minden boltban min. szerény választék speciális méretekben is (pl. alacsonyaknak ‘short’ nadrág, mint a C&A-ban), vagy lehessen kérni vásárláskor méretre igazítást nem elszállt árakon

    – megszabni, hány cm legyen a polcsorok (ill. a kasszaszalagok) között és ne lehessen közéjük tenni akciós, stb. ládákat, mert nem lehet közlekedni a túlzsúfolt boltokban; a pénztár végében is legyen kosár, amibe berámolod gyorsan a holmit, aztán a pakolós pultnál ráérősen elteszed a táskádba, hogy minden beleférjen

    – mindenütt legyenek olyan bevásárlókocsik is, amibe nem kell belehajolni

    A többi ötletem már nekem is a fantázia határát súrolja: pl. minél több csomagolás van az árun, annál nagyobb adókulcs alá tartozzon. Kedvencem a filteres tea papírtasakban, papírdobozban, celofánnal átkötve.

  • vocsokleanyzo
    – motivalni meg tobb non profit szervezet alakulasat, ahol az emberek onkentes munkat vegezhetnek
    az onkentes munka elonyei: – az oreg neni nem a haziorvoshoz jarna dumalni, hanem hasznos tarsadalmi munkat vegezne, lenne tarsasaga, kozosseg, ahova eljar.
    – a munkanelkulinek megerosodne az onbizalma az onkentes munka altal, halozatot epitene ki, lenne napi rendje, nem otthon ulne, olyan temaban dolgozna reszmunkaidoben, amit szeret csinalni
    – fiataloknak fejlodik a munkaerkolcse, onismeret szempontjabol is jo

    – partok csak akkor indulhassanak a valasztasokon, ha egy otletuket a gyakorlatban megvalositottak. Pl. egy adott kozosseggel elernek egy celt (legyen az szemetgyujtes, akarmi..) de csak egy lathato sikeres elvegzett eredmeny utan lehessen szavani rajuk.

  • Janos82
    :

    Ez viszont a tanar hibaja. Semmi se gatolja ot abban, hogy a fugvenytabla hasznalatat engedelyezze.
    Vagy azt, hogy egy A4-es papirt teleirhasson a tanulo, es azt hasznalhassa. Ez elsosorban a tanarok hulyesege, hogy nem engedelyeznek semmi ilyesmit.
    Mondjuk a fugvenytabla hasznalata annyibol logikus, hogy azt erettsegin is lehet hasznalni, es talan kesobb is hasznos, ha tudsz keresni.

  • Zabalint

    Ez a rendszer része, ha egy tanár nem így tanítana, akkor a diákjai szívják meg továbbtanulásnál, más tanárnál. A tanárok és a diakok is nagyrészt magoltatós, magolós oktatásra vannak berendezkedve, ezen csak alapos módszertani és tananyag reformokkal lehetne változtatni.
  • Kopter Géza

    Egy ember természetesen megpróbálja feszegetni a határait, próbálkozik, amíg ellenállásba nem ütközik. Érett személyiséggel rendelkező embernél ez belülről fakad, éretlennél csak külső tényező hatására tartja be a kereteket.
    A vizsgázós példa azt feltételezi, hogy az ember az oktatás / vizsga miatt belsővé teszi a helyes közlekedés, embertársára való vigyázás helyes magatartását. Na, ez kimondottan naiv, éretlen elgondolás.
    Aki nem hajlandó betartani a szabályokat, csakis külső retorzió hatására lesz az. Nevezzük nevén, amíg a rendőrök nem szűrik ki a szabálytalankodókat, semmit sem ér bármilyen további oktatás.
    Felénk a bicajosok meg vannak regulázva, bármilyen rendszám, vonal- és QR kód nélkül. Egyszerűen utánamennek a szabálytalankodóknak és megbüntetik őket a rendőrök. Például sisak nélkül 10 eurót fizet a delikvens, pont annyit, amennyiért vehet egy új bukót.
  • Györgyi
    A mai gyártástechnológia mellett minden tartós termékre (ruhákra is) bevezetném a minimum 10 év szavatosságot, drágább gépekre minimum 25 évet. Ahol iható a csapvíz, ott betiltanám a palackozott víz forgalmazását. Utálom, amikor a probléma felszínét kapargatják hulladékgazdálkodás címén, közben a felesleges túltermelés ellen nem tesznek semmit.
  • Kamionsofőr
    1. Felemelném a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű járműveknél a legnagyobb megengedett sebességet lakott területen kívül mindenhol 90 km/h-ra.
    2. Eltörölném a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók 2 sávos úton lévő előzési tilalmát.
    3. Felemelném a tengely súlyméréseknél a toleranciát (jelenleg nulla).
  • jinjang
    Oktatás témához: a mit, mikor, mennyire, hogyan, mi célból egyensúlya határozza meg, hogy jó-e valami.

    Rackajuh példával:

    Nem oké:
    6-8 éveseknek, 1 oldalnyi szöveg csak a rackáról; tanuld meg az egészet, mert kikérdezem

    Nem oké:
    akárhány éveseknek, 1 kép a rackáról, rajzold le (az írj fogalmazást se túl nyerő)

    Oké:
    9-11 éveseknek, haszonállatok és tenyésztésük témakörön belül (1 hetes = 5 órás tananyag),
    1 oldalnyi szöveg+képek a juhokkal kapcsolatban, 2-3 sor a rackát példaként felhozva (régi, magyar fajta), képpel kiegészítve
    cél: felismerje a rackát (könnyű, sikerélményt ad), meg tudja nevezni
    módszer: olvasd el a szöveget (juhok), válaszolj pár kérdésre a szöveg segítségével (1 rackás kérdés)
    és/vagy
    írj vázlatot a juhokról szóló szövegből, vázlat alapján beszélj róluk
    (szövegértés, lényeg kiemelés, vázlat alapján önálló szöveg alkotása – képesség fejlesztés és felmérés)

  • Lexikális
    Bocs Kiszámoló, de ez nagyon populista, demagóg szöveg. Én a magam részéről nem alkalmaznék olyan történelem tanárt akinek derogál évszámokat bemagolnia. Jogos elvárás, hogy az orvosi, műszaki kar közelébe nem engednék olyan diákokat, akik az alapvető kézség tantárgyakat nem sajátították el. Fordítva ülsz a lovon, előbb a gyakorlat aztán az elmélet, ez sehol nincs így. Szóval olyat oktasson a tanár, amit a gyerek serdülő korban szeretne, meg lehet csinálni. Azt viszont nem fogja megköszönni 18 éves korára, amikor rájön, hogy projektezni otthon is lehetett volna. A világ minden egyetemére a korábban megszerzett ismeretek a belépő. Kicsit olyan mintha a legtöbb szülő igazi reneszánsz művésszé növelné a gyerekét, akinek veleszületett képességei vannak és az jelenlegi oktatás csak elnyomja ezt, de a legtöbb esetben ez távol áll a valóságtól.
  • jinjang
    @Kiszamolo: “olyan nincs, hogy senki nem tanult az osztályban, de olyan sem, hogy mindenki felkészült.”
    Nekem nem egy olyan tanárom volt, akit imádtunk és a kedvéért az egyébként lusták is felkészültek min. egy kettes szintig. Meg van olyan félév, hogy tényleg hülye/lusta a csoport egésze. Persze, ha minden félévben magas %-ban van a bukás egy tanárnál, az más.

    @Grza: A történelem tanítás 3 rákfenéje:
    – kronologikus tanmenet, ami figyelmen kívül hagyja az életkori sajátosságokat
    – az adatokra és nem az összefüggésekre, mintákra fókuszált
    – a művelődés és művészettörténeti részek szeparált tanítása más tárgyakban, komplex tanítás helyett
    Ez ellen sok tanár is ágál, de nem ők döntenek.
    Az én időmben még gond volt az esemény- és politikatörténet túlsúlya is, a mai anyagot nem ismerem annyira.

  • Rackajuh
    – Google, internet profi használatát megtanítani. Mit hol keress, honnan találsz választ adott kérdésre, problémára, információk megtalálása. Alapvetőnek tartom az ilyesmit a mai világban!
    – Alap háztartási és életviteli ismeretek oktatása: szerencsés esetben ezt otthon is látja el a gyerek a szülőktől de ártani nem árt, ha a suli is megtanít arra, mi a közös költség, adó, gáz számla, mire jó a jótállás, felelős állat tartás, mire jó a lakásbiztosítàs, banki ügyintézés, stb. Miklós mehetne sztàrvendég oktatónak a pénzes részekhez.
  • Rackajuh
    Elfelejtettem ezt:

    illemtan és viselkedési kultúra oktatása. Hatalmas hiányosságok vannak.
    (Mondjuk leírhattam volna mindent egy szóval is, oktatási reformok.)

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.