Wizzair nemzetközi internet eSIM kártya
A Wizzair kijött egy nemzetközi eSIM kártyával, ami internetezésre használható a világ legtöbb országában.
Olcsónak nem olcsó a szolgáltatás, bár nagyobb csomagok esetén akár bele is férhet a nyaralás keretébe. (Persze a helyi kártya mindig olcsóbb lesz, de ezzel nem vágnak úgy át, ahogy a hurghadai reptéren szokták az utasokat, amikor 25 GB áráért 1 GB-ot adnak el, hiszen úgysem tudsz visszamenni reklamálni.)
Néhány példa:
Törökország:
Egyiptom:
Thaiföld:
Egyesült Államok:
Ausztrália:
Az Unió annyi, mint Törökország, akkor már sokkal olcsóbb egy magyar feltöltőkártyával kimenned, ennél olcsóbban megúszod a netet.
Amire mindenképp jó lehet, hogy a biztonság kedvéért kiváltod a kártyát, ha valami nagyon elvarázsolt helyre mész, legyen internet elérhetőséged, aztán majd ott veszel valami helyi kártyát normális árazással, ha sokat akarsz internetezni. Persze, eSIM képes telefon kell hozzá, bár az ma már nem olyan nagy ritkaság a drágább telefonok között. (Vagy a kínai olcsó telefonok között.)
Attól sem kell rettegned, hogy ötvenezer forint lesz a telefonszámlád, mert csilliárd forintot kér a mobilszolgáltatód, ha mondjuk Svájcban vagy Szerbiában netezni mersz. Átkapcsolod a netet az eSIM-re és nincs több nagyon kellemetlen meglepetés a következő hónapban, vagy frász, hogy mennyibe fog kerülni, hogy meg merted nézni az e-mailjeidet.
Évente egyszer kell feltöltened a SIM-et, hogy megmaradjon. (Bár nem látom, hogy drágább lenne, ha újat veszel minden alkalommal.)
További infók erre, ha esetleg érdekel a dolog.
Ha van ennél jobb tipped utazásra való kártyához, (mert nyilván van, hiszen a Wizzair csak egy viszonteladó) azt pedig szokás szerint a hozzászólásokban várjuk sok szeretettel.
De a többinél sem semmi árazások vannak az Unión kívül. (Talán a Vodafone előfizetéssel nem volt ilyen horror, kérdés, az meddig marad meg.)
Csak sokan ezt nem tudják…..
Ezért kell elolvasni az üdvözlő-SMS-t, amikor belép az ember egy országba (ha már előre nem nézte meg az árakat), de sokan olvasás nélkül törlik.
Még nem próbáltam, de a nyáron ki fogom. Sokkal olcsóbb, ugyanúgy eSIM.
Csak keres ra + esim es rengeteg talalat jon fel.
Most éppen egy utazás miatt UK/USA/Kanada kellett, 365 nap alatt lehasználható 35 GB csomag nap 40 USD. Én nem találtam jobbat…
surfroam.com/pages/rates
Ingyen (a feltöltés áráért) kiküldik postán a SIM-et a prepaid adattal, így nem fog meglepetés érni.
Svájci pre paid sim kártyával az ár 1Gb 10 CHF / 28 nap
Wizz air 1 GB 4,5€ /7 nap
Kicsit nagysàgrendileg màs.
Én azért utána néznék ennek…
digi.hu/roaming
Asszonygya hogy:
“Roaming 4. díjzónán belüli országokban fogadott vagy indított adatforgalom 50 Ft/MB”
1 GB=1024 MB
“ROAMING 4. DÍJZÓNÁBA SOROLT Országok: Albánia, Észak-Macedónia, Montenegró, Kína, Szerbia, Svájc, Izrael, Thaiföld”
De érdemes megnézni a hívásfogadás és indítás költségeit is, el fog menni a kedved attól, hogy elővedd bármiért a telefonod.
Néhányat random megnézve kicsit (20-30%) olcsóbb, mint ezek az ajánlatok, illetve több országot érintő utak esetén lehet olyat is találni, ami minden érintett országban működik (pl. Balkánra is ilyennel mentem, ugyanaz az eSIM jó volt Szerbiában, Montenegróban, Albániában és Észak-Macedóniában is).
Egyébként Egyiptom mindegyiknél drága.
De akinek nem fér bele egy hetes nyaralásra 1 GB net 3900 forintért az minek megy nyaralni? 😀 A többire ott a hotel wifi.
Miért nem marad itthon, akkor másfél milliót spórolna?
Másrészt nem segít rajtad, ha eltévedtél a városban vagy meg kell nézni a neten, mikor jön a busz.
Tehát net sem kell úgy, mint otthon. Ha pedig kell, akkor a hotelben/bérelt szobában lesz az is.
Tudom, vannak apró kivételek, a google közösségi közlekedés tervezője nélkülözhetetlen segítség minden kinti utazásnál. De komolyan, ha ennél több kell, akkor nem értetted meg az utazás fogalmát.
Ha pedig mégis az otthoni életstílusodat akarod élni, miért nem veszel az adott országban egy helyi netes kártyát? Mindenütt van és olcsó.
vista.hu/citysim-a-nemzetkozi-sim-kartya
citysim.net/index.php?page=rates&tariff=direct
Mi van akkor, ha az a munkám, hogy egész évben napi több száz kilométert megyek és nyaralás alatt ki sem akarok kelni a napágyból, mert pihenni akarok és nem mérgezett egérként menni és bámulni a nevetséges turista látványosságokat a kegyetlenül túlárazott helyeken?
Mi van akkor, ha egész évben be vagyok zárva egy irodába és a szabadság alatt mindent látni akarok és még annál is többet, ezért 20 várost meg akarok látogatni egy hét alatt, ami más szerint nem pihenés, hanem értelmetlen rohangálás?
Mi van, ha imádom a tengert és gyűlölöm a hegyeket, vagy ellenkezőleg, nem értem, ki az a hülye, aki a sós vízben kínozza magát?
Mi van, ha nekem az a nyaralás, ha kiveszek egy eldugott hegyi házat, hogy senkit ne kelljen látnom, mert egész évben ismeretlen emberekkel kell kommunikálnom, vagy ellenkezőleg, a szabadságomat egy nyüzsgő nagyvárosban akarom eltölteni és minél több embert meg akarok ismerni?
Sokkal jobb hely lenne a világ, ha az emberek rájönnének, hogy minden ember és szituáció különböző, ezért az ő kicsi világa nem maga az Egyetlen Igazság.
Csak egy jó tanács: Jönnek a nyári külföldi nyaralások, aki unión belül megy nézze meg, hogy nem járt-e le az Uniós Egészségbiztosítási kártyája -nekem most járt le, ügyfélkapun keresztül lehet igényelni- ha nincs váltsa ki. Ezen kívül utasbiztosítás kötelező (van olyan lakás biztosítás amiben benne van, ezt is meg kell nézni).
regios eSIM – kb. 13 orszagot lefed
Majdnem mindenutt tokeletesen mukodott, egyedul Del-Koreaba baszakodott egy kicsit.
Zsenialis talalmany, csak ajanlani tudom minden utazonak!
tavasz óta én is a Surfroamot használom fizikai kártyával, mert a telefonom nem eSim-es.
35 euró a kártya (ebből 25 euró felhasználható), viszont a postadíj még 9,5 euró. Nem a gyorspostát választottam, az még több lett volna, de így is megjött 4-5 nap alatt.
1-2 cent 1 MB, ami nem annyira olcsó, de nem is videókat kell nézegetni vele, arra ott van a szálloda wifije.
Előnye számomra, hogy nincs országhoz kötve, lényegében a világon mindenhol használható, mindig átáll a helyi hálózatra.
Vagy tartani kell a kapcsolatot az otthoniakkal valami okból folyamatosan. Vagy a munkahellyel. Vagy bármi váratlan miatt veszem, a biztonság kedvéért. Vagy a végtelen információtár miatt ha bármire rá akarok keresni amit látok a lábamat megcsípő tengeri izé veszélyességétől a fagyiárus értekeléséig, vagy valami speckó sörös/boros/kajás helyet szeretnék találni, vagy ubert vagy, erollert bérelnék vagy épp magam se tudom előre mit?
Nem is a saját gondolat egyedülisége a baj, hanem hogy előbb ír mint gondolkozna az emberek tülnyomó resze. Már ha gondolkozik egyáltalán, nem a kész panelekből választ mindíg, de ez messzire vezet.
esim.redbullmobile.com/
Nem is hallottam még eSIM-ekről, pont jól jött ez a cikk, mert Svájcon is átutazunk és kiment a fejemből, hogy oda nem jó a Giffgaff, mert nem EU. (Egyébként előre félek, mikor köszönt be a roaming terén is a brexit. Ha van eszük, soha.)
Sz’al ha tapasztalat alapján tud valaki jó ócsó netet Svájcba, ne fogja vissza magát. Csak átutazunk arra pár napot, de nem akarok elveszni a hegyek között.
Kellemes hétvégét.
Azon kívül, amit mások leírtak: a mobilnet csak egy eszköz, az hogy nyaraláskor mobilnetet használok, nem azt jelenti, hogy ugyanarra használom, mint otthon.
Nekem gond nélkül elfogadta, talán még a kód sem kellett. Letöltöttem az AnaVodafone alkalmazást, azon keresztül ment. Az angol része is főleg arab volt, de azért megoldottam. Az alkalmazásból tudtam meg, miért fogyott el olyan gyorsan a vásárolt 25 GB. Mert 1 vagy 2 GB volt, amit eladtak nekem…
Körülírtad az álomnyaralásom 🙂
amugy is mindig azert telnek az orak – vagy pont keresem, vagy pont koltom, neha egyutt a kettot – de amikor elutazom, akkor valószínűleg valami mást akarok látni és csinálni, mint a hétköznapjaimban
Nem mindenki internet/facebook/instagram fuggo, vegtelen modon meg tudja konnyiteni az eletedet otthon is, munka alatt, szabadidoben vagy utazas-szabizas soran. En peldaul szabizas alatt imadom a napomat egy kiulos kavezoba beulve megtervezni, es szeretem alaposan felfedezni a varosokat. Latok egy erdekes epuletet, azonnal fel tudom kutatni a tortenetet. Elem tolnak egy etlapot, pillanatok alatt reszletes infokat kapok mindegyik etelrol. (Nem, pincer altalaban nem beszel annyira angolul, hogy fel tudjon vilagositani, meg nem is lancolhatom oda 5 percre.)
Dual sim foleg azert halt ki, mert viszi el a helyt az ertekes a telefonon belul. A felhasznaloknak fontosabb a 8-dik kamera mint a dual sim.
Legujabb iPhone-k US-ben kizarolag e-simmel erkeznem, igaz tobbi piacos modell miatt a belselyukben ures hely can a sim helyen.
Külföldiek is megvehetik bármelyik pultnál vagy üzletben.
Utazás előtt mindenképpen nézzétek meg, hogy milyen hálózathoz vagytok kapcsolódva ITTHON.
“Csodafón”-nal jártam úgy, hogy egyszer csak letiltottak a 4G-ről, amit nem vettem észre, mert itthon van HSDPA, és a legtöbb esetben az is “elég jó” volt, mikor nem voltam wifi-közelben.
A szívás akkor jött, amikor ki kellett mennem üzleti útra Hollandiába, ugyanis ott már nincs 3G net, tehát hirtelen a telefonom Edge-re/1G-re váltott, azaz gyakorlatilag nem volt netem, ami arrafelé létezhetetlen (mert a tömegközlekedéstől kezdve minden feltételezi, hogy rendelkezel internettel).
Vodafone ügyfélszoli nyilván elérhetetlen volt, amikor meg sikerült elérni őket, akkor pont olyan segítőkészek voltak, mint szoktak lenni általában. A problémát hazaút után se sikerült megoldani, így végül szolgáltatóváltás lett a vége. (nem a telefon beállításaival volt a baj)
Mellesleg amúgy nem a helyszűke az oka, az Iphoneok sose tudtak akkorára “nőni”, hogy második sim is elférjen benne, sdről nem is beszélve, inkább megy szemétbe kétévente a sok giga memória is.
Szóval nem kicsit vagyunk átverve, szerintem.
Teleszkópos megoldással lehet optikai zoom. A szenzor méret probléma meg nem érinti a célközönséget, ők szénné szaturált HDR képet akarnak, nem olyat, mint aki ért is hozzá.
Én nem vagyok egy nagy fotós, de azért sokkal jobban szeretek fényképezőgéppel fotózni, úgyhogy teszek rá milyen kamerája van a telefonomnak. De sokan nem így vannak vele.
Amúgy meg aki annyira életképtelen, hogy illyen rablódíjakat fizet ahelyett, hogy az első hivatalos(!) üzletben vesz egy helyi SIMet az ne menjen külföldre.
USA-ban a két nagy kivezette az hagyományos (legacy) GSM szolgáltatást, csak 4G data szolgáltatás érhető el (meg helyenként 5G).
Ez nem 100%-san fedi a valóságot mert a T-Mobile US még nem kapcsolta le teljesen a 2G-t, csak a 3G-t, az AT&T pedig már mind a kettőt). 2G talán még kapott 1 évet, de ez nem azt jelenti, hogy mindenhol 100%-san elérhető.
Indulás előtt mindig nézegessétek a roaming tájékoztatókat, van olyan szolgáltató, ahol ezt a problémát már kiküszöbölték bizonyos típusú előfizetéssel, amit arra alkalmas készülékkel elérhetsz.
Ezért kell elolvasni az üdvözlő-SMS-t, amikor belép az ember egy országba (ha már előre nem nézte meg az árakat), de sokan olvasás nélkül törlik.”
Az SMS-n kívül a normálisabb operátorok bevezették azt is, hogy ha egy olyan hálózatba akarsz felmenni, ami erősen fizetős, akkor amikor neteznél, kapsz egy bejelentkező oldalt, amely tájékoztat arról, hogy tartalmilag kb: ön most egy olyan hálózatra jelentkezett be, amelyen a roamingolás k-va drága. Biztos folytatni akarja az adatroamingot?
És ezután amikor a rohat multi ezt ki is számlázza neki, jön az elemi erejű felháborodás (2 info-t (SMS, web) kapott + rá kellett nyomni, hogy “megértettem”)