Itt az új prémium állampapír

Megszületett az új Prémium állampapír, amint sejtettük, sokkal rosszabb lett. Az infláció feletti felára az ötévesnek 2,25% (eddig 3,25% volt), de mivel a decemberi inflációt nézik, ami 1,8% volt éves alapon, így jövő nyárig a kamata 4,05%.

A hároméves kamatfelára 1,75%, így az 3,55%-ot fizet az első periódusban. (Bővebb infó itt)

Magyarul sokkal rosszabb lett, de ami miatt szomorú vagyok befektetőként, annak örülök, mint adófizető, hiszen az állam az én zsebemből is kiveszi adó formájában a kifizetett kamatokat.

Mivel most már csak 1% a visszaváltási díj (erről cikk itt), remélve, hogy ez így is marad, még mindig a legjobb megvenni az 5 éves prémium állampapírt és ha úgy alakul, visszaváltani egy-két év múlva. Egy év múlva is marad 3,05% kamatadó előtt, ennél nincs jobb a piacon ebben a kategóriában.

Share

61 hozzászólás

  • hazitroll

    Engem az szomorít el, hogy a bankokat (telekommunikációs szolgáltatókat) kötelezik, hogy szerződésmódosítás előtt X nappal közzé kell tenniük az új feltételeket, amik alapján te dönthetsz, hogy kéred-e tovább a szolgáltatást az itt nyomokban sem volt fellelhető… És az én szűk kis agyam szerint az államkötvény is csak egy megtakarítási forma, mint a bankbetét….

  • Kiszamolo

    hazitroll, ugyanmár, ennél sokkal komolyabb törvényi változásokat is megvalósítanak pár nap alatt. 🙂

    Gondolj a CSOk-ra, a kitalálás és a bevezetés között két hét telt el, olyan is lett, fél évig faragták még utána.

    Ezekhez képest ezen már meg sem lepődünk.

  • hazitroll

    Kiszámoló, igazad van a magánnyugdíjpénztárak után nem is tudom miért lepődök meg bármin 🙁

  • BitMoney

    Kb. a jövő évi választások végéig ez a legjobb ajánlat, jobb mint ami eddig volt (legalábbis aktuális kamatot nézve).
    Hogy utána mi lesz, azt még senki sem látja.

  • Handalamandala

    @Kiszamolo
    Pont az a baj, hogy ezen már senki se lepődik meg, de még a szemöldök se szalad tarkóig. Fásult legyintés van itt már mindenre.

  • methyou

    Most azért örülök, hogy még decemberben vettem tbsz-re a régi kamattal ötévest.

  • mage

    Csak az első kamatperiódusra vonatkozik a decemberi infláció. Utána visszaváltanak az éves átlagos fogyasztói árindex-változásra. Szépen beetetettnek 4,05% kamattal, aztán kitudja mi lesz.

    A 10 éves állampapír átlaghozam 3,58 százalék volt csütörtökön. Aki 5 éves lakossági állampapírt vesz (1 hete 3,25% kamat mellett tette), az van olyan stabil befektető szerintem, mint az az intézményi befektető aki 10 éves papírt vesz. Tehát közel se biztos, hogy annyival többe kerül a lakossági adósság finanszírozás. Plusz ott van az a hozadéka, hogy így legalább a nyereség a lakosságnál csapódik le.

  • barbara

    Egy darabig jobb az új széria.

    A 2019/2021 idén októbertől 0,4%-os inflával ketyeg (a mostani 2,75/3,25% után), így 2018. októberéig 3,15%/3,65% lesz.

    Az új széria jövő nyárig 3,55%/4,05% lesz.

    A 2019-es 1 évig lehet jobb a 2018-as infla után, a 2021-es pedig 3 évig (de akkor valószínűleg simán meglehet utóbbinál a 6-6,5% környéke)

  • barbara

    Ettől még ahogy beszüntették a 2019/2021 értékesítését, az jól jellemzi az „elmúltnyolcév” utáni elmúlt 7 évet.

  • reader

    “Mivel most már csak 1% a visszaváltási díj ”

    De ehhez még hozzájön az árfolyamkockázat is, nem? Vagyis ha változik a kamatkörnyezet, pl. lenne egy kamatemelés pl. külföldi kamatemelések hatására, akkor a papír piaci árfolyama esne, és gondolom az árfolyamkülönbséget nem állják, ha idő előtt váltom vissza. Vagy igen?

  • L70

    Nem sikerült meglépni, hogy egyszer december 31. legyen már a lejárat. Mondjuk nem csodálkozom ezen sem, nehogy már az ügyfél valós igényeihez igazítsuk végre ezt a terméket. Július még nem volt a lejáratok között, mostmár az is lesz.

  • Buci

    2018 júliusáig 0,4 százalékkal jobb lesz a hosszú, 2018. októberéig többel, de utána 1 % -al rosszabb lesz, jól saccolom 2021-ig összesen 2,5 %-al lesz jobb a 2021/i. De még így is jobban járunk ezekkel mint a 15 éves fixel. Pont 15.-én akartam venni, mert teljesült aznap a telekom eladásom, és T+2 nap az elszámolás, ezt a pechet

  • AKK

    Kamatozás kezdőnapja: 2017. február 22. , akkor hétfőn még nem érdemes venni?

  • L70

    @reader

    Az államkincstár naponta jegyez egy ún vételi buttó árfolyamot, amin eladhatod. Ez itt nem a klasszikus állampapír piaci árfolyam, ennél a papírnál azt nem értelmezzük.

    Vétel bruttó árfolyam = vételi nettó árfolyam (ez jelenleg 99%) + felhalmozott kamat.

    allamkincstar.gov.hu/files/árfolyam/valtozo_20170221.pdf

    A kockázat az, hogy nem 99% lesz a vételi nettó árfolyam. Amit te írsz, annak itt nincs jelentősége.

  • Philosopher

    Ha háromévesben gondolkodik valaki, akkor az az első másfél éves magasabb kamatperiódus miatt kb hasonlóra jön ki, mintha a régit vette volna. Ráadásul mindig 3 hónappal előbb jön be az inflációkövetés, ami emelkedő inflációs környezetben kedvezőbb.

  • tundra

    Érdemesebb BONMÁKot venni vajon?

  • kridli

    @AKK de hétfőn is megveheted, ugyanott vagy. A PMÁK-ot T+1 naposan lehet megvenni, vagyis ha hétfőn megveszed, a kedden kapod meg az értékpapírt, így február 22. szerda az első nap amikor kamatozik.

  • Családfő

    AKK, lehet, hogy ezt nem érdemes túlaggódni. Ahhoz, hogy 1 napi kamat szemmel látható összeg legyen, irgalmatlan összegért kellene venni a papírból.

  • viktor

    a bónusz magyar államkötvénynél is 1% a visszaváltás költsége? Csak azért mert akkor lehet egy 10 éves a 2,75%al nem rossz hosszabb távon, bár rövid távon esélye sincs még így sem a prémium ellen? Kiszámoló,mi a véleményed a bónuszról?

  • AKK

    Mostmár akkor egyáltalán nem nagyon éri meg az egészségbiztosítási pénztárnál 2 évre lekötni a pénzt a +10% szja visszatérítésért (+4.88% éves kamatért). Igaz ez eddig se érte meg a befizetéshet képest.
    Jobban megéri a maximális összeget (750 ezer) befizetni a 20% szja visszatérítésért (20-költség ~= 15% éves kamatért)

  • szocske

    @AKK, a 10% adokedvezmenyen felul kapsz nemi hozamot is, en pont forditva latom, 4-5% extra adokedvezmenyert nem eri meg befizetni, ha van mit lekotni a szamlan…

  • mgpx

    @Buci Van mégegy szempont, az új PMÁK fordulónapja közel 3 hónappal korábbi, mint a régi PMÁK-é. Emelkedő infláció esetén ez azt jelenti, hogy 2018-tól az új PMÁK 3 hónappal korábban kezd magasabb kamatbázison ketyegni. Az általad említettek mellett ezt is figyelembe véve, én úgy számolom, hogy 2017.02.22-2021.10.20. között a 2021I teljes felhalmozott kamata max. 2%-kal lesz több, mint a 2022I-é (2.5%-ra emelkedő inflációt feltételezve). Minél jobban begyorsul az infláció, annál kisebb lesz a differencia.

  • AKK

    @szocske az extra hozamot mindkét esetben(10%, 20%) megkapod ezért nem számoltam vele.
    Lehet igazad van, de én nem értem miért ne a magasabb kamatot választanám?

  • mgpx

    @viktor
    A BMÁK visszaváltás költsége _jelenleg_ 1%. De ne legyen kétség afelől, hogy a mostani visszaváltási kölség csak addig él, míg az állam a jelenlegi kamatszinten tudja finanszírozni az adósságait. Nyugodtan számíthatsz arra, hogy a régi kötvények visszaváltási árfolyama azonnal leromlik, amint az állam a kamatszint emelésére kényszerül, pl ha később a PMÁK/BMÁK kamatprémiumát meg kell emelnie.

  • headset

    @AKK
    2017-02-17 at 21:14

    “Mostmár akkor egyáltalán nem nagyon éri meg az egészségbiztosítási pénztárnál 2 évre lekötni a pénzt a +10% szja visszatérítésért (+4.88% éves kamatért). Igaz ez eddig se érte meg a befizetéshet képest.
    Jobban megéri a maximális összeget (750 ezer) befizetni a 20% szja visszatérítésért (20-költség ~= 15% éves kamatért)”

    Ha már van benn elég pénz, akkor a lekötés a jobb! Ha nincs, akkor kicsit több, mint 500-at kell befizetni és rögtön lekötni.

    Miért?
    A lekötési 10% adókedvezményt két évente újra meg újra igénybe lehet venni ugyanarra a pénzre.

    A befizetésre járó kb. 15%-ot csak a befizetéskor, egyszer adják. Minden évben új pénzt kell befizetni, ami a nyugdíjig, vagy 20 évig bennragad a pénztárban.

  • szocske

    Ha be kell fizetnem 750 ezret, azt a penzt mashova is tehetem. Ha mar van a szamlan 1,5M azzal nem biztos, hogy tudok mast kezdeni.
    Sztem epvel elore kell tervezni. Palyakezdokent nem nagyon tudjuk mire forditani. Ha nehany ev alatt sikerul 3M toket osszehozni a szamlan, akkor lekotessel jon a max. Adokedvezmeny. Aztan ha szuletnek gyerekek, fel lehet venni a penzt szulesre, pelenkara stb. 3M hiphop elfogy, akkor erdemes ujra befizetni.

  • bb

    BMÁK: lejáratig tartva szerintem egyértelműen nyerő az új PMÁK-hoz képest… a DKJ hozam normál körülmények között az infláció fölött kell, hogy legyen – és erre a normálisan magasabb bázisra adnak még +2,75%-ot, az inflációra viszont csak +2,25%-ot!

    A jelenlegi nem normális környezetben ugyan rövid távon a PMÁK a jobb, de kizártnak tartom, hogy hosszú évekig negatív maradna a reálhozam (ráadásul minimálisan negatív reálhozamnál még mindig a BMÁK ad többet, csak -0,5% alatt nyerő a PMÁK).

  • Kiszamolo

    bb, nem feltétlen ad magasabb kamatot az állampapír, mint az infláció.

  • bb

    A DKJ hozam, ami a BMÁK kamatszámítás alapja, gyakorlatilag megegyezik az alapkamattal:

    portfolio.hu/img/upload/2015/12/3-20151214.png

    Az alapkamat pedig az utóbbi 30 évben (a rendszerváltás zűrzavaros éveit leszámítva) szinte folyamatosan az infláció fölött mozgott:

    portfolio.hu/img/upload/2015/07/3mnbasdfdhgfj-20150722.png

    Reálkamatra is találtam egy grafikont, 2002-2015 között átlag 2-3%:

    portfolio.hu/img/upload/2015/12/4-20151214.png

    A BMÁK a fentire ad még +2,75%-ot. Mármint hosszú távon – a következő kamatperiódusban bónusszal együtt is jó, ha fedezni fogja az inflációt, viszont 2026-ig rengeteg idő van, hogy visszaálljanak a normál viszonyok, és akkor bőségesen vissza fogja hozni az első éves kamathátrányt.

  • Kiszamolo

    bb, most az infláció közel 2%, a dkj meg egy évre 0,23%. Akkor hogy is van ez, hogy mindig infláció felett hoz? 🙂

    És marhára nem egyezik meg az alapkamattal feltétlen, most sem pl.

    Ne portfolios cikkeket keress, menj fel egyszerűen az akk.hu oldalra.

  • bb

    Tudom, hogy a DKJ hozamok most épp negatív irányban elszakadtak az alapkamattól, utóbbi pedig a várható inflációtól, de azt próbáltam megmutatni, hogy ez történelmileg külön-külön is kuriózum, és ha elő is fordulnak, rövid ideig szoktak tartani.

    Aki abban hisz, hogy tartósan marad a -0,5% alatti negatív reálkamat, vegyen PMÁK-ot.

    Aki inkább abban hisz, hogy a mostani állapot átmeneti lesz, és visszaállnak a hozamok a történelmileg megszokott normál szintre, hosszú távra BMÁK-ból vásároljon be.

    Én utóbbit tartom valószínűbbnek – de ez csak egy magánvélemény. Térjünk erre vissza 2026-ban.

  • attila

    @szocske én írom a költségeket mióta megszületett a pici, pelenkára, bébiételre, gyógyszerre, ilyesmikre nem lehet még azt a kb. 900e-t sem felhasználni ami a befizetés, szja jóváírás, hozam-ból összejön. talán a fele reális lehet. a gyed kiegészítés jó dolog azzal még lehet felhasználni belőle, illetve ha van lakáshitel. sajnos a gyed kiegészítést egyes pénztárak rosszul maximalizálták, szerencsére az izys a gyed maximális összegét veszi figyelembe így ha valakinek magas a bruttója akkor az havi 178500-at is kaphat vagyis amíg gyeden van kimaxolhatja a bent lévő összeget. utána viszont kérdéses hogy miként lehetr kivenni a benti összeget. én személy szerint gyed után már nyesz-be teszem inkább a pénzt….

    @bb ne vegyél rá azért mérget h nem lesznek tartósan alanyony kamatok

    tradingeconomics.com/japan/interest-rate

    ajánlom figyelmedbe az 1996 és 2016 közötti 20 éves időszak

  • KucKuc

    Egy kérdés felmerült

    PMAK 2022/I

    “Törlesztés, visszaváltás
    A Prémium Magyar Államkötvényt a Kibocsátó lejárat előtt nem váltja vissza. A Prémium Magyar
    Államkötvény névértékének visszafizetése a lejáratkor egy összegben esedékes.”

    Ezt akkor sehogy nem lehet idő előtt felmondani?

  • Kiszamolo

    A visszaváltás és a visszavásárlás nem ugyanaz.

  • szocske

    @attila, 3 penztarban vagyok tag, csak szuletesi akvi kivonatra 1,5M. A felesegem kettoben tag, neki 1,2M. Errol meg szamla sem kell,, ezutan indul az oltas, ossejt, pelenka, babaruha, gyed kieg. stb.

  • kridli

    @attila azért a szüléskor egy összegben kivehető kb 1 millát se felejtsd el. Gyed után gyesre még lehet havi 28500 (összesen az is több mint 300e), utána pedig ha óvodás a gyerek lehet évi 127500at beiskolázási támogatás cimen ruhára költeni, és akkor még a hagyományos egészségpénztári dolgokról nem is beszéltünk. Ha olyan péntárnál vagy ahol utólag is be lehet küldeni a számlákat, akkor azt is csinálhatod, hogy amíg a gyed kiegészítéssel és hasonlókkal ki tudsz venni mindent, addig csak gyűjtöd a számlákat (pl pelenkáról) és ha az már nincs, akkor küldöd be.

  • snasim

    @attila A mi családunkban több önsegélyező és egészségpénztár van. Alaposan átolvasva a szolgáltatások feltételeit nagyon sok lehetőséget lehet találni. Mzsombor táblázata segít abban, hogy melyik pénztárat érdemes választani a költségek és szolgáltatások alapján. Például amire a kérdésed irányult, mit érdemes gyed szolgáltatás után. Szerintem érdemes a gyes szolgáltatást kérni. Ez után a beiskolázási támogatást egészen 25 éves koráig. Továbbá érdemes lehet egy betegségbiztosítást is finanszírozni az önsegélyezőből a család dolgozóira, vagy akár az egész családra. Az egyéb váratlan események is megoldhatóak önsegélyezőből.
    A vitaminokról, oltásokról, vizsgálatokról, gyógymatracról és gyógyszerekről még nem is beszéltem.:-)

  • attila

    @szocske szülés támogatás már megvolt…..babaruhára mióta fizet bármelyik pénztár ? 🙂 óvoda ill. beiskolázási évente 130e körül nem sok…
    amíg baba addig oké, de utána felejtős mivel nem lehet annyit kivenni mint amennyit befizetsz….

    @snasim nem akarunk gyógymatracot venni és nem élünk gyógyszereken….
    fél év alatt 190e forintnyi számlát gyűjtöttem, ebben minden benne van ami elszámolható a babára….nem hinném hogy túl sokat nőne a 2. fél évben.

    @kridli gyeskieg jó még 3 éves korig valóban, tehát a számlákkal együtt a 3. év még oké. utána ? 🙂

  • kridli

    @attila ha fél év alatt 190 ezernyi babás számlád lett, akkor valamit vagy nagyon rosszul, vagy nagyon jól csinálsz 🙂

    Babaruhára egyébként beiskolázási támogatás címen fizet mindegyik pénztár, de csak óvodától kezdve.

  • kridli

    @attila még egy tipp. Ha táppénzre mentek, akkor arra is ki lehet fizettetni a táppénz és a fizu különbséget. Most lehet azt mondod, hogy nem szoktatok betegek lenni, de a gyerek majd lesz… Amint bekerül a bölcsibe/óvodába, indul a buli…

  • janos82

    @attila :

    Akkor gyujtsel benne penzt, es kosd le. Ha osszejon a 3 millio amit le tudsz kotni, akkor evente 150 visszateritest kapsz + kamatok. Ha ujbol lesz 4-5% a kamat, akkor lesz meg ~150, igy osszesen 300e evente. Ez szerintem kb elkoltheto 1-2 gyerekkel mar, vagy ha vannak idos szulok.
    Raadasul 20-30 ev alatt te is lehetsz beteg, serult vagy lehetnek korhazi szamlak. Ugyhogy ~3 milliot erdemes lehet benne osszegyujteni.

  • attila

    @kridli és abból a 190e-ből még jár 4% visszatérítés is a hitelkártyára 😀

  • snasim

    @attila Azonnal vissza akarod szerezni a befizetett pénzt? Szerintem janos82 tanácsa a legcélravezetőbb. Én is azon vagyok, hogy lassan összejöjjön az önfenntartó rendszer. Két pénztár között osztom meg a befizetéseimet, hogy így is diverzifikáljak. Ha időközben születik még egy gyerkőc, akkor kiveszem a pénzt, ha meg nem, akkor évi 150-et bármikor összehozok számlákból is.
    A gyerekruhához: akármelyik szupinált cipőt el lehet számoltatni, nálunk sajnos ortopéd orvos írta fel a gyereknek kötelező jelleggel, de bokasüllyedés megelőzése szempontjából is jó ez a típusú gyerekcipő.

  • Talios

    @attila: 4% visszatérítés a “Szépségápolás, egészség” kategória?
    Melyik kártyánál és ÖNSEGÉLYEZŐ pénztárnál is?

  • Isti

    Most már szinte minden egészségpénztár önsegélyező is egyben. Abból pedig 1M lehet felvenni egy anyakönyvi kivonatért cserébe. Szóval nem olyan nehéz elkölteni azt a 3m forintot ha születik egy gyerek…

  • Kiszamolo

    Isti, nem igaz az egymillió. Én csak egy pénztárt ismerek, ahol 1 millió a limit, soknál 300-500 ezer a max.

  • szocske

    @Kiszamoló, akkor mondok kettőt, ahol 1M a limit akvi kivonatra: izys és MKB
    de a többségnél tényleg alacsonyabb 2-300ezres összegeket fizetnek ki

  • Db

    @szocske @Kiszamolo
    Én is tudok még egy pénztárat: OTP is fizet 1 milliót, dec.20-tól lett megemelve a limit..
    És még az Életút is kifizet 900 ezret, az is közelít az 1M-hez..

  • snasim

    @Db @szocske @Kiszamolo A Generalli is 1milliót fizet gyermekszületés esetén.

  • vViktor

    OFF

    A Premium EP is fizet 1 millát gyermekszületés után anyakönyvi kivonatra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 karakter még felhasználható

* 9+0=?