Telekocsi

Az egyik ismerősöm szinte minden vidéki útjára már autóval megy vonat helyett. Azonban nem a sajátjával, hanem telekocsiba társul be, vagyis olyan autókba, ahol a tulajdonos útitársakat keres és így megosztják az utazás költségeit.

Egy Budapest-Pécs útvonal 2000-2500 forintból megjárható (általában) klimatizált autóval, autópályán. Ugyanez az út vonattal még másodosztályon is minimum 4.305 Ft, de ekkor közel négy órát utazol egy klíma nélküli vagonban.

Elmondása szerint az útitárs keresők két legjellemzőbb típusa az üzletember, aki (mondjuk) pécsi és Budapesten is van irodája, illetve gyakran (többé-kevésbé hivatalos) fuvarozók is ezeken az oldalakon keresnek kuncsaftot, bár ez van, ahol tiltott tevékenységnek számít.

De találsz ingázáshoz is rengeteg járművet, egy Gyömrő- Budapest III. kerület 500 Ft-ból megjárható, akár egy egyéves Lexussal is. Olcsóbb és kényelmesebb is, mint bármi más.

De az Érd-Budapest útvonal is jó ajánlat 300 forintért alkalmanként, vagy a Törökbálint-Budapest is.

Az ezzel foglalkozó oldalakon beírod az útirányt és a dátumot és megnézheted, ki vinne el téged. Elég sok adatot látsz a sofőrről (és persze az utazni vágyókról is, ha te magad lennél sofőr). Kötelező megadni az autó típusát és korát, dohányzó-e, klímás-e, autópályán menne-e, házi kedvencet szállít-e, csak csomagot szállít-e, összesen hány fő utazna együtt (Ha egy ötszemélyes autóba 4 útitársat keres az autós, akkor lehet, hogy kényelmetlen utad lesz. Ilyenkor válassz másik autót.) és egyéb hasonló információkat.

Azt is megadhatja a vezető, hogy a tervezett induláshoz képest mennyivel hajlandó előbb vagy később indulni, illetve mekkora kitérőt hajlandó bevállalni.

A maximális költség is fel van tüntetve, annál csak kevesebbet fizethetsz, ha tele lesz a kocsi.

Mind az utasokról, mind a vezetőkről vannak értékelések, így előre láthatod, kivel fogsz utazni, ha őt választod.

Érdeklődhetsz a csomagtartó méretéről (ha utas vagy és hoznál csomagot, azt előre illik is jelezned) és minden egyéb kérdést is feltehetsz az autótulajdonosoknak.

Budapest és bármely vidéki nagyváros között szinte mindig van hely, főleg hétfői és pénteki napokon. Próbaképpen beírtam most hétfői dátummal egy Szeged-Debrecen utat az autohop.hu oldalra, találtam is valakit, aki egy hatéves Swifttel elvitt volna, kilenc órás indulással. Vagyis vidéki nagyvárosok között is működik, még ha nem is olyan nagy a választék. (Ha nem mennél Debrecenig, vagy nem Szegeden csatlakoznál, azt is meg lehet beszélni az autóssal.)

Bécsbe utaznál? Találomra kiválasztva a szerdai napot, ugyanitt az autohop-on egyből csak személyautóval hét lehetőséget találtam, van, aki még háztól-házig szállítást is vállal. Az árak 3.000 ft és 15.000 ft/fő között szóródnak. Ez szinte ingyen van a taxik 70 ezer forintjához képest. Így már mindjárt versenyképes egy Bécsből induló társasút is. (Ma már sokan utaznak nyaralásra inkább Bécsből. Olcsóbbak az utak és általában jobbak a szállodák is, illetve a nyári iskolai szünet és az ezzel együtt járó áremelkedés is később köszönt csak be.)

A mikrobuszos ajánlatokat már megszámolni sem volt kedvem, annyi volt.

De müncheni és londoni út is akad bőven.

A rendszer jól kiépített, szerintem érdemes meggondolni, hogy részt vegyél benne akár utasként, akár autósként. (Ha te vagy az autótulajdonos, 3 utas esetén neked már szinte ingyen van az út. A NAV állásfoglalása szerint ha az autós nem jövedelemszerző tevékenységként folytatja az útitársak szerzését, csak a költségek megosztása miatt, akkor nem is keletkezik adóköteles bevétele. Bővebben itt.)

A két legnagyobb oldal a már említett autohop és az oszkar.com. A szolgáltatásaik (egyelőre) ingyenesek. Ha van tapasztalatod a rendszerről, írd le a hozzászólásokban.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

57 hozzászólás

  • Mythmason

    Mi barátommal évente többször utazunk le a szüleihez Miskolcra, pár éve lecseréltük a vonatozást a telekocsira 🙂 A vonathoz képest ég és föld a különbség. Eddig csak normális sofőrökkel utaztunk, bár egyszer utaztunk egy elsőutas sofőrrel, aki meghirdette az ötfős kocsiban mind a négy helyet, tényleg nem túl kényelmes 🙂 Mi az Oszkárt használjuk, elég használható az androidos alkalmazásuk. Volt már, hogy Miskolcról visszafele akivel utaztunk volna, végül nem fértünk be az ismerős autójába. Telefon elő, lefoglaltam egy autót másfél óra múlvára, az alkalmazásból egyből hívtam a sofőrt; másfél óra múlva egy tiszta, légkondicionált autóban ültünk és másfél óra alatt otthon voltunk Budapesten. És ezt kb. a másodosztályú vonatos utazás árának feléből.

  • flashgordon

    A rendszer tényleg jó bár hozzá kell tenni, hogy sajnos rengeteg megbízhatatlan sofőr és utas is van.

  • Zsoca

    A MÁV felkötheti a gatyáját… már ha lenne még rajta… 🙂

  • Kiszamolo

    Ezért van az értékelés.

  • konkav

    már egy ideje meghirdetem az oszkáron, ha vidékre megyek. eddig mindig volt legalább egy utasom, de megtörtént már, hogy több jelentkező volt, mint hely 🙂

  • Gábor

    Ez egy jó alternativa, ami a bizalomra épül, de a vonatozásnak is meg van a maga szépsége és biztonsága.

  • pdw

    + a vonaton lehet inni 😀

  • Andreana

    Én rendszeresen telekocsizom, már kb 2 éve, autósként hirdetek. Azóta van 2-3 állandó reggeli utas, és kb havonta van 1-2 új alkalmi utas is. Napi munkábajárás így nagyon gazdaságos. Bár sokszor türelmet igényel, oda-vissza mindkét fél részéről, illetve új utasoknál van egy kis para nálam, de eddig csak jó tapasztalatom van. Volt egy-két vicces fazon is, őket nem biztos, hogy még egyszer bevállalnám, de akkor út jó volt (pl egy válófélben lévő “hölgy” 50 percen át anyázta nekem a férjét, kb szóhoz se jutottam, csak ő ordított végig a fülembe 🙂 Meg az öregúr is vicces volt, aki egy szál rövidnadrágban, papucsban és pólóban egy pici hátizsákkal indult velem Horvátországba, kb 4 autóváltással 🙂 Szóval vannak törtéenetek

  • Hesztia

    Bingó!Éppen a héten volt alkalmam kipróbálni egy oda-vissza utat Bp. és vidéki nagyváros között.Korábban idegenkedtem tőle, mégis csak idegen sofőr mellé ülnék be, törékeny alkatú nőként.Mindkét alkalommal 5-5 fő utazott, kissé már kényelmetlen volt a hátsó ülésen ülni.Mivel last minute lemondás/foglalás is volt, nem láthattam előre, hány útitárssal fogok utazni.A tarifa fix volt, nem ment lejjebb.A sofőrök jófejek voltak, nyilván, mert az utasok véleménye számít a megítélésükben.Az útitársakkal kapcsolatban lehet rizikós,mert ők nem értékelik egymást,és úgy gondolják,vadidegen embertárs nem számít.2 óra összezárva,aztán mindenki megy a dolgára.Ott tudtam meg,egy srác az én kisvárosomban fog kiszállni,autóval jönnek érte a városszéli hiper parkolójába.Érdekelt egy további fuvar a város felé,ne gyalogoljak 1 órát,de a srác szemmel láthatóan elzárkózott,így kénytelen voltam tovább utazni.

  • Majomparádé

    Azt meg tudja valaki mondani, hogy ki garantálja, hogy a kocsit, amibe beszállsz, olyan sofőr vezeti, aki tud biztonságosan közlekedni? Hogyan tudod elkerülni az olyanokat, akik életveszélyes helyzetekbe kerülnek, össze-vissza előzgetnek stb?

  • Janos

    @majomparade

    Az ertekelesnek hala ezt lathatod…

    En is sokat voltam sofor, es tobbnyire megerte nekem. Utasokkal kb sohase volt gondom, viszont utaskent van ennel is olcsobb megoldas: A stoppolas:)

    Atlagban kb sikerult hoznom a tomegkozlekedes idejet, es az is erdekes:)

  • Rebel

    Ha nem lesznek majd ingyenesek, akkor rá kell szokni külföldi, ingyenes megfelelőkre.
    Hiányzik egy olyan oldal, ami összehozza a különböző rendszerek hirdetéseit.

  • Tudatos polgár

    Elég jó a telekocsi, egy 180km-es táv maximum 1,5 óra alatt megtehető, míg MÁV-al ez 3 óra lenne. Nagyon megéri, sokkal jobb a vasútnál, amely lassú és rugalmatlan.

  • József

    Az oszkar.com-ot rendszeresen használom, teljesen meg vagyok elégedve. Az utasaim is szeretik, mert olcsóbban gyorsabban és ég rugalmasan jutnak el a céljukhoz. Én pedig rengeteget spórolok.

  • Zsoca

    @gabor “Ez egy jó alternativa, ami a bizalomra épül, de a vonatozásnak is meg van a maga szépsége és biztonsága.”

    Meg az ára. Debrecen-Budapest viszonylat telekocsival oda-vissza annyi mint vonattal csak oda. Plusz door-to-door visznek jó eséllyel, nyáron meg jól jön az a klíma az autóban. A biztonságról meg csak annyit hogy szerintem vonaton több a kétes elem mint itt…

  • jurta

    Az AutoHopon nem működött nekem a regisztráció pár hónapja, és most ugyanúgy nem működik. Az űrlap kitöltése után rányomok a Regisztráció gombra, semmi nem történik. Valaki tud segíteni, hogy ez valami böngészőbeállítás következménye-e?

    Amúgy nagyon szeretem a telekocsizást, nemcsak a takarékosság, hanem a kapacitások ésszerű kihasználása és az emberek közti kapcsolat miatt is (nincs is nagyobb pazarlás, mint egyedül autózni hosszú utat). Viszont az egyetlen dolog, ami nekem nehezen megy, hogy az összes útitárs elvárja, hogy végig beszélgessünk, gyakran számomra tök érdektelen dolgokról. Ezt alighanem a szűk helyre összezártság pszichológiája adja. Csakis emiatt nagyvárosok között mégis sokszor választom a vonatot vagy buszt (ha tudom, hogy színvonalas a jármű); akkor az út időtartama is az életem értékes ideje marad (ha komolyan veszem).

  • Zabalint

    @tudatos-polgar
    Hát még ha olyan viszonylatban mész, ahol 180 km 5-6 óra busz-vonat kombóval, de autóval meg csak 2,5 óra…

  • Jupiter

    Én 1 éve hirdetek az oszkar-on, mivel majdnem minden hétvégén utazom kocsival, így jól jön a költségmegosztás.
    Bár nem 1 éves lexusom van, hanem egy 10 éves normál autóm, így is fele annyi idő, mint busszal, és jóval kényelmesebb. Maximum négyen utazunk, hisz első a kényelem, és a csomagok is csak így férnek be a csomagtartóba rendesen.
    A rendszer legnagyobb hátránya, hogy sok utas visszamondja az utazás előtt 2-3 órával, és ezáltal más elől veszi el a helyet…
    Én személy szerin a lány vagy hölgy utasokat szeretem! Pontosak, kedvesek! eddig csak pozitív visszajelzéseim vannak, ezért is mernek beülni mellém. Ha rossz sofőr lennék, nem tennék. Egyébként nekem is érdekem, hogy nyugodtan, és egyben érjek haza, ne vadállat módjára vezessek. 🙂

  • Zabalint

    @gabor
    Ja, ha van elég söröd, akkor még a késések is elviselhetőbbé válnak, és ha későn mész és lekésed az átszállást, idegen városok éjszakai életét is megismerheted…

  • Zabalint

    @zsoca
    A telekocsinál sokkal kisebb eséllyel kerülsz veszélyes helyzetbe, mint vonaton, viszont jobban ki vagy szolgáltatva ez esetben, ezért ódzkodnak tőle egyelőre sokan. Pedig pont hogy addig biztonságosabb sokkal a vonatnál, amíg nem mindenki ismeri…

  • Oscee

    Ezt meg nem hasznaltam, de ezzel parhuzamosan szallaskeresesre megemlithetnenk a CouchSurfinget es az AirBnb-t, mindkettot tobbszor hasznaltam mar, tobb orszagban. De erkezik az Uber is, ami inkabb taxi jellegu, varoson beluli szemelyszallitasra van.
    Hazautam nagy resze a Gyor/Sopron vonalra esik, ott jarnak magyar szemmel kb. luxus Railjetek sima IC jegyert – es annak 86%-at fizeti a munkaado, szoval nem sok penz az sem…

  • Mariann

    Én az autohop.hu-t használom már lassan egy éve, általában mint autós. Minden jól ment, kedves utasokhoz volt szerencsém, ja és elég sokat spóroltam! 🙂

  • radiátor

    “A telekocsinál sokkal kisebb eséllyel kerülsz veszélyes helyzetbe, mint vonaton, viszont jobban ki vagy szolgáltatva ez esetben, ezért ódzkodnak tőle egyelőre sokan.”

    Utasok tekintetében kisebb eséllyel, közlekedési baleset tekintetében nem.

  • AutoHop

    @jurta

    Szia, sajnáljuk, hogy techikai problémáid akadtak. Az kerdesek [kukac] autohop.hu email címen szívesen segítünk bármikor.

    @mariann

    Szia, örülünk, hogy tetszik a szolgáltatás. Reméljük mesélsz róla másoknak is!

  • Oszi

    @mythmason , @konkav, @jozsef, @jupiter és minden más elégedett oszkar.com-on telekocsizónak köszönjük az elismerő szavakat!

    Cserébe ígérjük, a közelgő 7. születésnapra számos meglepetéssel-ajándékkal készülünk!

  • TT

    Mostanában látok egy MÁV plakátot, amit nem sikerült alaposan megnéznem, de mintha az lenne a lényege, hogy velük sokkal biztonságosabb az utazás, mintha egy szakad Ford Transit-ban utazna az ember.
    Lehet hogy ez a válaszuk a telekocsira 🙂

  • Tamás

    nocsak, a szolgáltatók is megjelentek? 🙂 esetleg ők kérték a cikket? 🙂

  • Kiszamolo

    Szerintem megnézték, honnan jött a forgalom, aztán elolvasták a cikket.

  • Oszi

    @tamas : Így van, pontosan ez történt amit @Kiszamolo írt, szoktuk figyelni a forgalom forrását, és mindig örülünk egy-egy jó cikknek.

    Egyébként köszönjük a cikket, közös célunk, hogy a telekocsizás mint utazási forma minél szélesebb körben elterjedjen Magyarországon is. Sokaknak jelent könnyebbséget anyagi szempontból és utazások rugalmassága terén is, a közösségépítő hatása meg csak hab a tortán!

    @tt : Nem láttam a plakátot, de a MÁV-val (legalább is nekünk) egyébként jó a kapcsolatunk, bizonyos viszonylatokon akár ki is egészítheti egymást a két utazási forma. Illetve a “verseny” folyamatos fejlődésre sarkall.

  • jurta

    @zsoca 06-26 08:23

    “Plusz door-to-door visznek jó eséllyel”

    Budapesten belül elég kis eséllyel – pedig te is ott végződő utat emlegetsz.
    Csak azok miatt írom, akik még nem használták, hogy emiatt ne csalódjanak.

  • manyika

    @oszi: “Egyébként köszönjük a cikket, közös célunk, hogy a telekocsizás mint utazási forma minél szélesebb körben elterjedjen Magyarországon is.”

    Sajnos ekkor fog a dolog kimúlni. Megjelennek majd a vérszemet kapó, a végén nem fizető, vagy piros lámpánál a cél közelében kiugró utasok, és vége is lesz az egésznek. Pont mint a Facebook, csak addig volt jó, amíg egy szűk réteg volt rajta.

  • NAR

    Múlt hétvégén volt vidéken dolgom, kíváncsiságból megnéztem, hogy következő hétvégére milyen lehetőségeket dob fel ugyanarra az útvonalra: többnyire vagy kora hajnalban vagy már túl későn lenne, csak egy volt jó időben, ami ugyan 1000 forinttal olcsóbb a RailJet-nél, de míg a vonaton tudok enni/inni/olvasni, addig az autóban nem (idegen autót nem akarok összemorzsázni, olvasástól tengeribeteg leszek). Visszafelé egyáltalán nem volt jó időben autó. Szóval kétórás ütemben járó légkondicionált, akár 160-nal is haladó vonattal szemben nem biztos, hogy nyerő a telekocsi.

  • Oszi

    @manyika : Jogos a félelem, bár megvannak a módszerek a renitensek távol tartására, és nálunk folyamatosan bővül az eszköztár.
    A Facebook-kal szemben annyival más a dolog, az Oszkár telekocsi valós igényt old meg, utazni mindig is fognak az emberek (“Navigare necesse est”). Akár kényszerből akár élvezetből, vagy épp felváltva a kettőt.

    Közösségi oldalon böngészni, ismerősöket bejelölni, LIKE-olni: ez valóban megunható egy idő után.

  • Zsoca

    @jurta Bár nem sokat használtam még a szolgáltatást, Pesten eddig két sarok (kb. 6-7 perc séta) volt a legnagyobb táv amit meg kellett tennem a végső célomig. Persze van rá esély hogy majd valamilyen tömegközlekedési eszközt is igénybe kell majd venni, de egy kis szerencsével megúszod egy kis sétával. A slusszpoén hogy eddig a legmesszebb a célomtól nem Pesten hanem a “nagyságrendekkel nagyobb” Debrecenben raktak ki. 😀

  • jurta

    @manyika
    Az értékelés elég gyorsan kiszelektálja az ilyen tagokat.

    Ha az utólagos lepontozás nem elég (pl. mert új felhasználót regisztrálnak), minden ilyen rendszerben bármikor be lehet vezetni, hogy csak meghívással (vagy több meghívással) lehessen csatlakozni, jelképes belépési díjat kelljen fizetni, hitelesen azonosítani kelljen magadat stb.

    A CouchSurfingben létezik a “kezeskedés” (vouching for) funkció is. Csak az vállalhat felelősséget másért, akiért már valahányan kezeskedtek, és a napvilágra kerülő visszaélést (ismeretlenért való felelőtlen kezeskedés) utólag is keményen szankcionálják. Akinek a profilján a kezeskedés látszik, az szinte biztos, hogy nagyon megbecsüli ezt a minősítést.

  • Zabalint

    @nar
    Ja, csak sajnos 1-nél több ilyen jó vonal nincsen az országban.

  • lamika

    Mi Bp-Győr viszonylatban járunk oda-vissza heti egyszer munka ügyben, majdnem mindig van utasunk és csak pozitív tapasztalatunk van. Használjátok bátran, az értékelési rendszer miatt nagy meglepetés nem érhet senkit. A költségmegosztás egy jó dolog de az ismerkedés, beszélgetés érdekes emberekkel legalább ennyire fontos nekünk.

  • jurta

    @zabalint
    “1-nél több ilyen jó vonal nincsen az országban.”

    Te Zabalint, közösségi közlekedés feletti ítéleteidet már elég sokszor hangoztattad hozzászólásban ahhoz, hogy egyáltalán ne akarjalak meggyőzni, de saját tapasztalat alapján mondom, hogy MIND a közösségi, MIND a telekocsi-kínálat és a színvonalválaszték is nagyjából annak felel meg, hogy mennyien szoktak arra utazni.

    Tehát Budapest-Szeged között péntek délután annyi telekocsi-ajánlat lesz, hogy ki sem fér a képernyőre, és magadnak válogathatod, hogy klímás legyen-e, M5-ösön menjen-e, jó ajánlásokkal rendelkező sofőr legyen stb. Viszont erre vonat is óránként van, 120-140-nel megy, bejárja Budapestet, és választhatsz IC- vagy gyorsvonati kocsit. Ezzel szemben Kaposvár-Szeged útra átszállással is legfeljebb egy-két hetente találtam volna telekocsit, és nem volt mindegy az időpont, tehát nem is jött össze az utazás.

  • Zabalint

    @jurta
    Egyrészt ebben igazad van nagyjából, kivételek azért bőven akadnak, hiszen Budapest-Debrecen között kétlem, hogy jóval kevesebb telekocsi kínálat lenne, mint Budapest-Győr között, miközben a vasút jelentősen gyorsabb utóbbi vonalon, annak ellenére, hogy mindkettő fővonal. De ettől még nagy vonalakban igazad van.

    Másrészt viszont én nem a kínálatról beszéltem, hanem a telekocsi és a vasút közötti színvonalbeli különbségről, mert az lehet, hogy Kaposvár-Szeged között ritkán találsz telekocsit, de ha van, akkor a menetidőt legalább felezed vele, míg Budapest-Győr között, de különösen Budapest-Sopron között valószínűleg a vonat lesz gyorsabb (a Győr-Sopron vasút annyira nem gyors, de az országút forgalmas és 2*1 sávos), hacsak nem egy notórius gyorshajtót találsz.

  • Zabalint

    @jurta
    Folyt.
    Mondjuk azt furcsállom, hogy Kaposvár-Szeged között alig találni, miközben Szeged-Budapest között van bőven, és azt gondolnám így elsőre, hogy Kaposvár-Budapest között is akad elég, akkor meg adott az átszállási lehetőség telekocsival, vonattal is Budapesten szállnál át, bármennyire is kerülő, mert fele-harmad annyi idő Budapest felé, mint minimum 3 átszállással déli vonalakon. Jó persze a busz is egy lehetőség.

  • Zabalint

    Amúgy én nem szeretem a közösségi közlekedés kifejezést a tömegközlekedésre, mert a közösségi közlekedés kifejezés sokkal jobban leírja azt, ami pl. a telekocsi is, mert a közösség önszervező ereje hozza létre, ezzel szemben a tömegközlekedés egy nem közösségi, hanem üzleti alapú vállalkozás vagy az állam nyújt egy szolgáltatást, amiért ha fizetsz, igénybe veszed. Az angolok sem használják a public transport-ra azt, hogy “community transport”.

  • NAR

    “1-nél több ilyen jó vonal nincsen az országban.”

    Én éppenséggel már Pásztó és Hatvan között is utaztam légkondis vonaton, meg Hatvanról Budapestre is. Az előbbin meg is lepődtem…

  • Lomnici Tamara

    Kicsit off:
    Szerintem a Uber – investor.hu/news/20140617-ez-mar-az-uj-gazdasag.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=cimlapi_box&utm_campaign=sec – forradalmasítja ezt az iparágat, és a hagyományos taxizás hál’ istennek eltűnik majd a süllyesztőben.

    Ui.: Amúgy 1990-ben voltam telekocsival Bécsben (Praterben) Pink Floyd koncerten, miután Petőfi rádió ‘Ötödik sebesség’ című műsorát hallgattam, szóval nem új jelenségről beszélünk.

    Hajrá Telekocsi!

  • Géza

    Németországban már jóval az online világ (és a mobiltelefon) előtt minden nagyobb városban volt legalább egy Mitfahrtzentrale (“együttutazásiközpont”) nevű üzlet. Bementél, elmondtad, hogy mikor, hova szeretnél utazni, és a (papiralapú) kartotékból kerestek autót. A sofőrt vezetékes telefonon hívták fel (ott legalább az mindenkinek volt), és leegyeztették a fuvart. Mindezért kértek egy szerény közvetítési díjat (azt hiszem, mindkét féltől??). És ez bármennyire is nehézkes volt az online világhoz képest, működött, és megélt.

    A piacgazdaság megjelenésével emlékeim szerint nálunk is voltak ilyen üzleti próbálkozások, de hamar elhaltak. Ugyanakkor érdekes, hogy az online szolgáltatók csak az elmúlt években jelentek meg, pedig a technika azért már jó ideje adott.

  • Jozsó

    Elképzelhető, hogy ez nem reprezentatív, de kíváncsiságból megnéztem egy Budapest – Székesfehérvár viszonylatot az oszkar.com-on. Hát… szerintem kicsit el vannak szállva az árazások. Van belőle több mint 200 ajánlat, tehát szerintem simán sanszos, hogy csak egyedül viseled a költségeket.
    Egy vonatjegy 1300-1500 ft. A benzinköltség olyan 1500-1700 körül lehet (jó tudom, ez itt a kiszámoló blog, és létezik olyan excel tábla ami alapján egy élet munkája is kevés ahhoz, hogy egy autós km-t kifizessük, ha még a temetési költségeinket is arányosan ráosztjuk, de valójában, ha már megvan az autód, akkor csak a benzin a változó költség)

    Namost ehhez képest a reális ár olyan 300-500 Ft körül lenne. Ehhez képest inkább 1000-2000. Vagyis a sofőr több mint az egész költségét kifizettetné az utasokkal. Ez mondjuk minden csak nem fair.

  • jurta

    @jozso
    Az Oszkár nemrég szüntette meg a “megbeszélés szerinti” ár lehetőségét. Lehet, hogy még ennek az átmeneti hatását látod az összegekben (konkrétan nincs ötletem, miért, csak ennyi).

    A nevezett viszonylaton egyébként nagyon versenyképes a vasút, de még a távolsági busz is.

  • Mugerin

    Rákerestem, mert hihetetlennek tűnt.

    Te egy naponta ingázó személy (gorfi30) 2000 Ft-os ajánlatát láttad minden 4. ajánlatként. (duplán szerepel, mert 2 Bp-i beszálló helyet is megadott)

    Ezzel szemben a többség 800-1000 Ft-os árakat ad meg. Ez nagyjából reális is szerintem.
    Tény és való, hogy 3 utas mellett, már kb. ingyen utazik a sofőr. Már persze ha nem számoljuk az autópálya matricától kezdve a kocsi amortizációját.
    Optimális esetben a telekocsi megéri mindegyik félnek. Szélső esetek akadnak, de nem jellemzőek.

  • Kiszamolo

    Jozsó, jó neked, hogy olyan autód van, amibe nem kell olajat cserélni, a gumija sem kopik, ahogy a fék és a kuplung se, de még az alkatrészek sem, amint rovod a kilométereket, illetve az ára sem esik a sok kilométer után.

    Szerintem add meg a típusát, mindenki olyat fog venni. Mindenki vágya az olyan autó, amibe csak tankolni kell.

    Egyébként mivel Pécsre és Debrecenbe visznek 2000 forintért, szerintem valamit benéztél.

  • tip

    @jozso jól hangzik, hogy az utasok kifizetik a benzint, csakhogy:

    Ha nincs tele az autó, akkor sem fizetnek fejenként többet. Ha lemondják az utat az utolsó pillanatban, akkor a sofőr bukta azokat az utasokat is, akiket visszautasított az előbbiek foglalása miatt (hacsak nincs előre fizetéses foglalás a közvetítőn keresztül, ami viszont jutalékos). Összeszedni és célállomásra vinni az utasokat idő és km (én úgy vagyok vele, hogy pénzért szolgáltatás jár). Az ugye természetes, hogy az esetleges szabálysértés, baleset, lopás és hasonló minden pénzbeli következményéért a sofőr felel. Aztán megesett az is, hogy az utas 150 km után vette észre, hogy végig a csokiján ült (tisztítószámla). Nem nyafogok, én ezzel együtt örömmel viszek magammal utast, ha úgy adódik, de nyereségről messze nem lehet beszélni.

  • Gábor

    @kiszamolo Átlagos használat mellett a szervizköltség még bőven a fix költség kategóriája. Évente 12 ezer km-nél többet az átlag nem megy, én például csak kb. 8 ezret, hiszen nem autóval járok dolgozni és nem kell hetente rokonokhoz utazni az ország másik felébe. 🙂 Az olajat évente akkor is cserélni kell, ha csak ötezer km van benne, a gumit is illik hat év után lecserélni, hiába van még 4 mm a futófelületből, az anyag elfárad. A fék se csak km-függő, 20 km a városban több fékezést idéz elő, mint 300 km az autópályán. 🙂 És mivel az átlagosnál bőven nem használom többet, az értékvesztést se a km-ek okozzák, hanem az életkor. Egyébként is épeszű ember nem kevés km-es, hanem jó állapotú autót vesz, egy rendszeresen autópályán használt 250ezer km-t futott de rendszeresen karbantartott autó simán lehet jobb állapotban, mint egy ugyanolyan korú 60ezret futott de elhanyagolt és széthajtott.