Rengeteg kérdést kapok a blogon is, levélben is és más formákban is: mi lesz a forinttal? a babaváró hitellel? kivegyem-e a pénzem az államkincstárból? érdemes-e most ezt vagy azt venni? kivárni a lakásvásárlással? És sok hasonló kérdés.
Talán észrevettétek, hogy nem válaszolok ezekre a kérdésekre.
Ennek két oka van:
Az egyik, hogy nem akarok. Hatalmas a felelőssége annak, hogy mit mondok, még akkor is, ha kihangsúlyozom, hogy ez csak az én véleményem. Ennek ellenére sokan tényként elfogadják a véleményem jobb híján és aszerint cselekednek. S ezt a felelősséget nem akarom felvállalni.
A blog egyéb tekintetben is már túl nagyra nőtt ahhoz, hogy azt mondjak, amit akarok. Most írtam arról, hogy gond lehet a közjegyzőkkel a lakáshiteleknél, két óra sem telt el és már helyesbítést kért a Közjegyzői Kamara. Pedig a cikk egyedül csak itt jelent meg, mégis egy órán belül tudtak róla. S ez nem egyszeri eset, sok hasonló eset volt már. Ezért sem írhatok akármit, nem csak azért, mert az olvasók az alapján cselekednének.
Ezért ne várd tőlem, hogy megmondjam, mit tegyél most a befektetéseiddel és a hiteleiddel.
A másik ok legalább ennyire nyomós: nem tudom a választ.
2012-ben, amikor mindenki mérték nélkül váltotta az összes pénzét euróra 320 forintos akkori rekord árfolyamon és vitte ki Bécsbe, bátran mondtam, hogy ne tedd, mert ez csak egy ok nélküli pánik, egy bizalmi válság a kormány felé, gazdasági oka nincs annak, hogy így tegyél.
Azonban most olyan idők vannak, hogy bármi megtörténhet. Ilyen helyzet soha nem volt még. Volt már nagy gazdasági válság és nagy spanyolnátha járvány is, de soha nem volt a két dolog együtt. Ebből még túl sok minden lehet.
Az én érzésem szerint örülhetünk, ha annyival megússzuk, mint 2008-ban. Mivel a mostani helyzet pont azért alakult ki, mert 2008-ban nem megoldottuk a válságot, csak a szőnyeg alá söpörtük a kiváltó okokat, a betegség helyett csak a tüneteket kezeltük lázcsillapítóval és fájdalomcsillapítóval 12 éven át és ehhez jön hozzá a tény, hogy az egész világ karanténba vonult és leállt a termelés és a fogyasztás is, ebből még bármi lehet.
Akár 1929 is. Vagy keményebb is.
A vírus ki tudja meddig lesz velünk, vagy újra világkörüli útra indul-e ősszel, ahogy tette azt a spanyolnátha bő száz éve. (S az őszi járvány volt az igazán pusztító, ahhoz képest a tavaszi csak egy rossz vicc volt. A következő tavaszi járvány már csak a levezetés volt az őszi pusztítás után.)
Ha alap lesz még egy-másfél évig, hogy minden külföldről érkezettnek kötelező lesz a két hét karantén, akkor a turizmust és társait el is temethetjük s az adja a világ GDP-jének a tizedét és milliók élnek a turizmusból világszerte.
De az is lehet, hogy nem így lesz. Lehet, hogy hamarosan lesz egy olcsó és hatékony instant teszt és ezért fel lehet oldani a határzárakat, pusztán csak mindenkit tesztelni fognak a határokon. Háromóránként változik a világ, senki nem tudja azt sem, mi lesz egy hónap múlva.
Általánosságban válaszolnék csak két felvetésre.
Az egyik a forint állapota.
Azt látod, hogy zuhannak a tőzsdék az egész világon, így itthon is. Ez azért van, mert mindenki (amerikai nyugdíjalapok, német befektetési alapok és mindenki más is) vonja ki a pénzét a tőzsdékről és a magyar tőzsdéről is és váltja euróra, dollárra az így szerzett forintját.
Ezért zuhan a forint, a zloty, a korona és a lej is.
A példa kedvéért a cseh korona pont úgy elhasalt, mint a forint:
A lengyel zloty sem járt jobban:
De ugyanezt látnád, ha megnéznéd a lejt és a többi hasonló devizát.
Ez normális ilyenkor, menekül a pénz a feltörekvő piacokról. Igazából tenni se nagyon tudna ellene a jegybank, akkor se, ha esetleg akarna. Ha az elefánt és a rinocérosz ki akar rohanni a szobából, a legokosabb amit tehetsz, ha félreállsz az útjukból.
Ezért ezen kár aggódnod. Viszont azt ne várd el tőlem, hogy megmondjam, mi lesz ezután. Ha még nagyobb lesz a gebasz, még több tőke fog menekülni. Ha csökken a pánik intenzitása, akár komolyan erősödni is fog hamarosan a forint.
Lehet, hogy most is rákényszerül a jegybank egy azonnali 3%-os alapkamat-emelésre, mint 2008 őszén és akkor rendbe jön a forint árfolyama. Most szerencsére nem 8%-ról kell emelni, mint akkor, hanem 0,9%-ról. A másik oldalról viszont nincs devizában annyira eladósodva az ország, mint akkor, ezért kisebb a kényszer a jegybankon. Szóval még bármi lehet, jelenleg egy napra sem látunk előre, nemhogy hetekre.
A másik állandó kérdés, mikor kell beszállni a tőzsdére. Jó vicc, ha bárki tudná.
Annyit tudok mondani, hogy én jelenleg nem látom az okát, hogy befektessek.
Előkészítettem a pénzt, hogy tudjak vásárolni, de még nem látom az okát, miért vegyek bármit is. Jelenleg még befelé megyünk a pánikba és a recesszióba, még nő a karantének száma és nem csökken, a csontvázak még el sem kezdtek kihullani a szekrényből tönkremenő vállalatok és munkanélküli tömegek képében. Ezért én elhatároztam, hogy még várok. A recesszió még el sem kezdődött, ez csak a kezdeti pánik szerintem.
De lehet, hogy tévedek és most már venni kellene. Majd meglátjuk. Csak azért írtam le, hogy mit csinálok, mert annyit rágjátok miatta a fülem. De ne azt csináld, amit én, hanem amit te jónak látsz. Ha pedig nem tudod, mit csinálj, legtöbbször a semmit csinálás szokott a legkifizetődőbb lenni. A legrosszabb eredményt pedig a pánik vezérelte eladások és vásárlások szokták eredményezni.
Köszi a cikket. Én abból indulok ki hogy 1+ éves időtávon minden rendben lesz.
Gyökeresen meg fog változni az élet ahogy eddig ismertük de azélet azért csak menni fog tovább és ahogy az lenni szokott, aki gyorsan alkalmazkodik nyer, aki nem az veszít.
A turizmusban dolgozol? Szomorú, de remélem már van terved a továbbtanulásra vagy jelentkeztél futárnak.
A Foxconn nem csak humanitárius célból kezdett maszkokat gyártani másfél hónappal ezelőtt hanem mert egy kiválóan vezetett cég ami gyorsan alkalmazkodott a változó kereslethez.
Egy biztos, hogy lesznek vesztesek: az idős betegek, akik a következő 10 hónapban eltapsolják a szünetelő hiteltörlesztőt, sok spekuláns aki napi ki-be ugrál a pozíciókba. A világ megváltozott és már sosem lesz olyan mint egy hónapja. Járj nyitott szemmel és alkalmazkodj az új valósághoz.
"Ha pedig nem tudod, mit csinálj, legtöbbször a semmit csinálás szokott a legkifizetődőbb lenni." Ott a pont. Amikor vezetni tanultam, mindig azt mondták, ha nem vagy biztos mit kell tenned inkább állj meg.
Nekem nem tervem nyerészkedni a mostani helyzeten, ahhoz úgy érzem nincs elég tőkém. Helyette inkább túlélnék, illetve ha jön egy lehetőség akkor azt fontolóra venni. Persze pár óvintézkedés itt is van, 2-3 napi kaja, egy kevés kp de ezen felül inkább csak várok. A mostani helyzetben nem lehet előre látni.
Szerintem mindenkinek el kell döntenie mit szeretne, ha nyerészkedni akkor fogjon hozzá, döntse el mikor vesz, mit... stb, nem fogja neki senki tudni megmondani a tutit, tartson ki a terve mellett. Ha pedig túlélni akkor tegye meg azokat a lépéseket amiket jónak gondol és hasonlóan tartson ki mellette. Nyilván mindenkinek máshol az inger küszöbe.
Üdv Miklós,
Pár hete kértük írj nekünk az Fx swapról. Most hogy (sajnos) van több időd írsz róla?
(Na jó csak ketten kértük :), de lehet több ember is hasznosítja az infót.
Köszi!
A magam részéről eladtam ezt-azt azzal, hogy még lejjebb visszaveszem, de plusz vételt nem csinálok, meg nem nézem naponta, beraktam a limitem, aztán ha lemegy addig örülök, ha még lejjebb megy, akkor észre sem fogom venni, ha 2 hétig nem zuhan addig akkor meglátjuk.
Viszont a lakáshitelt nem törlesztem, amíg nem kell, félre fogom rakni azt az össszeget (ha mást nem bedobom az első két havit az önsegélyezőbe, mert mire fizetni kell ki is tudom venni 🙂 ) viszont nem költöm el, és amint vége a halasztásnak be is tolom egyben.
Hogy miért? Mert ki tudja mi lesz, a kiadásokat meg kell fogni amennyire csak lehet. Ha nem lesz őrületes baj, akkor szépen visszateszem a hitelbe, ha meg lesz, akkor legalább lesz (több) tartalékom.
Én felsorolnék egy harmadik okot is, hogy miért nem fogsz befektetési tanácsokat osztogatni itt a blogon, és azt hiszem, ez is egy megérthető indok: azért, mert ez már egy olyan szolgáltatás lenne, amiért az emberek fizetni szoktak. Szerintem annak is örülnünk kellene, hogy itt van ez a blog ingyen, lehet belőle mazsolázgatni, alapvető dolgoknak utánanézni. Azt viszont sosem értettem, mikor valaki úgy kezdi a hozzászólást, hogy "bocs az offért, de szerinted most ezzel a pénzzel mit csináljak". Ha már valakinek van egy nagyobb vagyona, amivel nem tudja, hogy mit kezdjen, vegye már a fáradságot, hogy leül veled arra a pár órára átbeszélni, hogy mit lehetne tenni, és ennek a szakmai tanácsadásnak kifizeti a díját úgy, ahogy azt illik. Én biztos nem hezitálnék kifizetni, hiszen ez is egy munka, amiért fizetség jár.
Kedves Miklós! Alapvetően egyet szoktam veled érteni, de most mintha magadnak mondanál ellent! Már korábbi cikkekben megválaszoltad, mit kell ilyenkor tenni: SEMMIT. Buy and hold, kész. Ugyanúgy csinálunk mindent, mint eddig. Idevágó cikkek:
https://kiszamolo.hu/inkabb-hagyd-beken-a-befeketeteseidet/
https://kiszamolo.hu/az-amerikai-kisbefektetok-teljesitmenye/
https://kiszamolo.hu/ki-akar-atlagos-lenni-avagy-verjuk-meg-a-piacot/
Ezekben már leírtad, hogy mi a nyerő stratégia válságok idején: nem piszkáljuk a befektetéseinket, nem adunk el, ugyanúgy fektetünk be, mint eddig.
Szerintem az sem igaz, hogy nem volt még ilyen. Dehogynem, volt már több nagy világválság is, akkor is a buy and hold indexkövető befektetők jöttek ki jól a végén hosszú távon.
Mindenkinek ajánlom egyébkén ezt az alapművet elolvasásra:
Burton G. Malkiel: Bolyongás a Wall Streeten
Bence, azt egy szóval sem mondtam, hogy add el, amit már megvettél. Azt mondtam, vásárolni újabbakat szerintem még korai. Ez a vihar nem három hétig fog tartani és még befelé megyünk, nem kifelé.
Mi a kormány hitelmóratóriumi bejelentése előtt kaptuk meg a 10 milliós babaváró hitelt. A céges számláimon még van 4 millió. Ezeket ma leveszem, mert ha jól tudom, rájuk nem terjed ki az OBA. Így is a frász kerülget, hogy ennyi pénz van itthon. Van okom félni, hogy a 10 millióval is valami történhet? Gondolok arra, hogy befagyasztják, vagy elveszik, mert kell az államnak?
Kockázat nélkül nincs profit. A túlzott kockázatkerülés legalább olyan rossz, mint a túlzott kockázatvállalás, ha gyarapodni akarsz. És a tőzsdén akkor lehet a legtöbbet és a leggyorsabban keresni, ha erősen hullámzik, a vízszintes árfolyam-grafikonokat mindenki utálja.
A világ megvaltozik ezután?
Dehogy, az ember mindig ugyan az marad. Vedd ki a kincstárbol huffot? Minek? Valtsd euróra... Még mittom én mire... Ha az MNB nem fizet akkor itt a vég, ha az államnak vége egy uniós országban akkor az unionak is vége..
Szerintem most vegyünk lőszert, benzint, élelmiszert assunk egy gödröt és temessuk be magunkat...
Többen hiperinflációra számítanak, s vennének aranyat. Egy a bibi.. Fizikait már nem lehet kapni sehol! Ez azért durva. Követelem az azonnali kamatemelést! Tudom, hogy olvassák ezt is a döntéshozók! Ne tököljetek, mert 380-nál utcára vonulás lesz amit a karantén se fog megállítani!
Miklós, szerintem az évtized Kiszámoló bizniszét szalasztod el azzal, hogy nincs online tanácsadás, ahol személyre szabottan biztos tudsz okosabbat mondani az általános vállrándításnál (nyilván nem azt, hogy ezt vegyél-azt add el, csak segíteni felmérni az egyéni kockázatvállalási korlátokat stb).
Ez persze csak az én meglátásom, lehet te nem akarsz ilyen helyzetben "nyerészkedni", vagy ahogy mondtad, örülsz is a kis szünetnek.
Tényleg nem látjuk még, nemhogy a fényt az alagút végén, de az igazi sötétet sem egyelőre. Ilyenkor tényleg a legjobb a kivárás, a kibicelés a partvonalról.
A már gyakorlott(abb) spekulánsok esetleg halászhatnak a zavarosban, de nem kifejezetten relaxáció céljából.
Nekem a 4.89-es Deutsche Bankom jelen pillanatban 5.89-et ér. A stopot már pluszba tettem, tehát ha nagy réssel szakadás nem történik, ezen a pozin biztosan keresek.
A GE viszont pici mínuszban, ott most 6.554 USD az átlagáram az utolsó vétel révén.
Szóval ez egy libikóka, de adrenalin helyett jó lehet. 😀
Ami tényleg durva lenne:
a koronavírusok retrovírusok, azaz RNS-ük van (amit egy virális enzim (a reverz transzkriptáz) ír át DNS-sé).
A HIV is retrovírus.
Megvan az elméleti lehetősége annak, hogy ha egy HIV fertőzött megfertőződik a koronavírussal, akkor a szervezetében a két vírus rekombinálódik, azaz egy cseppfertőzéssel terjedő HIV jön létre.
Ennek azért nem nagy az esélye (eleve más sejteket fertőz a kétfajta vírus), de ez egy "érdekes" esemény lenne.
@der_ miert erdekel az fx swap? The mint magan ember te nem fersz hozza.
Fyi investopedia a baratod:
investopedia.com/terms/f/foreign-currency-swaps.asp
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a termelő/gyártóeszközök és az infrastruktúra nem semmisültek meg - mint ahogy az a háborúkban lenni szokott - így minden adott a termelés újraindításához. Abban is biztos vagyok, hogy ez a mostani helyzet egy újabb, minden korábbinál erőteljesebb lökést fog adni az automatizációnak és a digitalizációnak. Túlságosan kiszolgáltatottak az élő munkaerővel dolgozó cégek az ilyen helyzetekben.
Az tudom tanácsolni, hogy most kell nekiállni tanulni, új ismereteket szerezni. Ezután nem lehet megengedni azt a luxust, hogy csak egy dologhoz értsen az ember (pl fizikai munka, sori munka, vendéglátás stb.). Aki nem lesz hajlandó alkalmazkodni az új helyzethez, tanulni, továbbképezni/átképezni magát, az ne csodálkozzon, ha az újrainduló gazdaságban nem talál majd magának állást. Óriási lesz a szelekciós nyomás és a racionalizálási kényszer a gazdaságban.
Nem tudod mikor lesz az alja. Úgy sem találnád el. Azt a kérdést tedd fel, hogy szerinted ha normalizálódik a helyzet 1-2 év múlva, akkor NEM túlhúzott értékeltségen mit érhet a cég? És most mennyit ér? Ha stabil, jó cégeket veszel jó áron, nem nagyon nyúlsz mellé hosszú távon. Rövid távon senki se tudja mi lesz.
Oszd fel a pénzed több részre és szakaszosan vásárolj.
Az első téteket talán már meg lehet tenni.
Akkor jön a mélypont, ha lassan felépül a munkanélkülség, mindenki depressziós, a lapok tele vannak negatív hírekkel. Ebből 2 már megvan... A munkanélküliség meg alakul.
Azért a gazdaságba benyomott csitrillió dollár előbb-utóbb valahol ki fog kötni.
Szvsz.
"A blog egyéb tekintetben is már túl nagyra nőtt ahhoz, hogy azt mondjak, amit akarok."
Na ne. Na ne. Mindjárt röhögőgörcsöt kapok. Blog, véleményoldal, aki hülye az haljon meg.
Lehet ez lesz, ha valósak az adatok. Kicsi a minta, de jók az eredmények.
medium.com/@ngough_bioserendipity/a-combination-therapy-that-eliminates-the-covid-19-virus-4e4c6e3864af
Annak most egy kicsit örülök, hogy a karrierem legelején vagyok, nem egész 3 év munkaviszonnyal a hátam mögött még épp csak annyi pénzem van, ami egy 1,5 évnyi vésztartalék, így túl nagyot bukni sem tudok. 🙂 Én egyelőre maradok a forintomnál, túl bizonytalan minden, és ennyi pénzt diverzifikálni sem lehet igazán szerintem.
A szerző nem mondta megmondani a tuti, nem baj, majd megmondom én 🙂
Nyugodtan lehet részvényeket venni, persze csak 5-10 éves távon. Nyilván nem lehet tudni hogy hol lesz a piac alja, a következőket viszont biztosan tudjuk:
- 1 éve még az volt a közvélekedés, hogy érdemes részvényeket venni - hát igen, elég magasak az árfolyamok, de 10 éves távon így se járunk rosszul, kötvényekkel amúgy se érhető el hozam, stb.
- most kb. féláron lehet beszállni a tavalyihoz képest, miközben a hosszú távú várakozások nem sokat változtak
- rengeteg a bizonytalanság, bármeddig elhúzódhat/mélyülhet a mostani válság - de ez pont így volt tavaly is, és ugyanez lesz igaz amikor a koronavírus okozta problémák egyszer elmúlnak
@helmholcz Ugyanez eszembe jutott nekem is tegnap, amennyien itt kommentelünk az utóbbi napokban, már 2 ügyél/nap esetén is hónapokra előre meglenne a várólista. Feltételezem viszont, hogy Miklós bőven tart már ott anyagi értelemben, hogy megengedheti magának, hogy ez az időszak inkább a pihenésről szóljon, arról nem is beszélve, hogy mennyi idő lehet már csak maga a felkészülés, míg a beszélgetés előtt átnézi az ügyfelek meglévő dolgait. 🙂
Jó ez az írás a semmiről. Zsiday például sokkal konkrétabban fogalmaz, tapasztaltabb is jóval, Lehet venni és szinte biztosan nyereséggel fog kiszállni az egyszeri ember 3-5 év múlva. Ahogy az is lehet, hogy jövő héten -30%. Aki nem bírja ki, hogy ne nézzen rá a részvényeire csak több év múlva, az ne vegyen. Nem bonyolult dolog ez. Akkor kell venni, amikor olcsók és megvárni, hogy felmenjenek.
Nem akarok senkit lebeszélni, de....
Aki eddig soha nem tőzsdézett és nem ismeri
- a piacokat
- a termékeket
- a brókereket
- a jelenlegi körülményeket
az miért pont most akar elkezdeni ezzel foglalkozni?!
Mint egy kezdő halász, aki az évszázad viharában vág neki az óceánnak a zsákmány reményében. 🙂
@axt : "Ez az Abernethy orvos volt, es egyszer egy zsugori, dusgazdag ember elhatarozta, hogy orvosi tanacsot csikar ki tole. Mindenfele kozombos dolgokrol kezdett vele beszelgetni magantarsasagban, es sajat betegseget es bajat ugy adta elo, mintha az valami idegenre vonatkoznek. "Ez es ez a baja szegenynek - mondta a zsugori - mit ajanlana neki, doktor ur?" "Azt ajanlanam - felelte Abernethy -, hogy ha meg akar gyogyulni, menjen el egy orvoshoz es kerjen attol tanacsot." (E. A. Poe)"
+ azt hiszem, a tozsdei zsargonban "elkapni egy zuhano kest"-nek hivjak, amikor valaki pont az aljan akar venni, ami erzekletes.
Annyit még azért megjegyeznék, hogy ez a vírus most egy nagyon jó indikátor.
1. Egyrészt döbbenetes, hogy milyen álomvilágban, milyen hamis biztonságérzetben éltünk eddig (egészségügyileg és gazdaságilag egyaránt). Hihetetlen, hogy mennyire sérülékeny a társadalmunk, a világgazdaságunk. Adjunk hálát a gondviselésnek, hogy nem valami apokaliptikus katasztrófa csapott le ránk, mert könnyen a Mad Max jelenetei válhatnának valóra. Így is félelmetesek a károk.
2. Most kiderül majd, mennyire kellene behúznia a féket a világnak, hogy érdemi CO2 kibocsátás csökkenést tudjunk elérni a jövőben. Most áll minden, kiderül majd mennyire esik vissza a kibocsátás. Ha kiderül, hogy ez sem elég, akkor leszünk igazán nagy bajban. Ha pedig kiderül, hogy ekkora gazdasági lassulás kell az érdemi CO2 csökkenéshez, akkor meg vakargathatjuk majd a fejünket, hogy hogyan tovább.
@axt : pontosan! Miklós így is egy népjóléti intézmény, szerintem az egy maximálisan korrekt álláspont, hogy ide általános, elméleti, brainstormolós írásokat oszt meg, és a KONKRÉT tanácsokat meg szolgáltatásban tenné/teszi
pl. túl azon, mennyire olcsójóska, aki egy blogposztból vagy kommentből akar konkrét befektetési tippet kapni, csak a kóklerek adnak tippeket az ügyfél személyiségének, stressz- és kockázattűrő képességének, vagyoni helyzetének ismerete nélkül
Részemről kripto eszközöket vásárol k, van már pár, én ezekben latom a jövőt, főleg ha elszabadul az infláció.
X-edik válságot látom életemben, és mindig elmondták, hogy ilyen még nem volt. És az x+1-ediknél is elmondják, ahogy az x+y-nál is. Ilyen a válság.
Szerintem nem az a kérdés, hogy be kell-e fektetni most, hanem hogy likvid tudsz-e maradni hónapok múlva a most befektetett pénzen felül. Ez az, amit egy átlagembernél nehéz eldönteni.
Helmholcz, szerintem a 2019 dec 31-ig tartó időszak volt az évtized üzlete Miklósnak. Elmondta, hogy amikor van viszonylag biztos jövedelmed, akkor abból tegyél félre, ésszel gazdálkodj. Gondolj a jövőre is. A mostani helyzet inkább a jósok időszaka.
@kf
Egyrészt nem igaz, hogy féláron lehet vásárolni, ha így lenne, befektetnék. Erről szól a cikk, Miklós még vár, 30%-os esés szerinte nem elegendő indok.
A másik, hogy 5-10 éves távon senki ne tartson részvényt. Tartson 10+ éves távon, 5 éves távon remek államkötévnyek vannak.
Abban igazad van, hogy bizonytalanság bármikor ehet, a 2009-es válságot se jelezték előre, ezért bukott az összes milliárdos a tőzsdén.
A legnagyobb hiba, ha olyan brókerégnél van a pénzed, aminek csődje esetén nincs 90%-os állami visszafizetési garancia.
A KBC-nél 7 millióig, a Random Capitalnél és a (szerintem) botrányosan működő ERSTE Brókernél 34 millió Ft-ig védett vagy.
BPéter
Tudom, hogy ez egy pénzügyi blog, de ha már kikerült javítanék pár állítást, melyek nem teljesen állják meg a helyüket:
A koronavírusok RNS vírusok de nem rendelkeznek reverz transzkriptázzal.
A retrovírusok RNS vírusok és rendelkeznek reverz transzkriptázzal.
(Számos más RNS vírus létezik még (pl: inlfuenza, hepatits A,C,D, E,stb) ezeket további csoportokba lehet sorolni de ez lényegtelen.)
A szaporodási módjuk így lényegében teljesen eltér egymástól. Az ugyan kis eséllyel vizionált rekombinálódás akkor bármely más vírussal megtörténhetne, de ennek elméleti lehetőségét is erősen megkérdőjelezem.
PPP: "blog, véleményoldal" ja, finoman jelezték hogy olvassák ám rendszeresen, és addig gondolkodhat amig egy okostojás át nem teszi a "figyelt" listáról a "sokat beszél" listára aztán megjelenik Miklósnál egy vállapos parádésmajom és "átveszi az irányítást" a nagy olvasottságú médium felett
@Kiszamolo, Miklós!
Magyarország felfüggesztette egyes vállalati és magánszemélyek hitelének visszafizetését, ezzel gyakorlatilag részleges csődbe került... legalábbis ezt eddig így tanították..
Kíváncsi lennék, hogy ezt te, hogyan látod, most akkor részlegesen már csődbe jutott az ország? (szerintem igen)
"Most írtam arról, hogy gond lehet a közjegyzőkkel a lakáshiteleknél, két óra sem telt el és már helyesbítést kért a Közjegyzői Kamara."
Erted? "GOND LEHET"!!! Es mar erre ugy ugrik az allami gepezet mintha agyuval löttek volna rajuk... es ezzel tökeletesen bebizonyitottak hogy a jelenlegi allamapparatus totalisan alkalmatlan a helyzet kezelesere. Lehet itt letrehozni 100+1 operett-törzset, meg lehet katonakat vezenyelni az utcara/cegekhez... de minek?
Ahogy az örök klasszikus mondta: "Nem most lett rossz az orszagnak. Neeeeeem. Csak most vettek eszre!" Hat ez van most, pajtikaim, tetszettek volna konjukturaban nem tulpörgetni a motort es akkor most nem kene igy koppanni a falnak.
Es tenyleg az a legfelöbb hogy ez meg csak a kezdeti panik... mi lesz ha kijönnek az elsö negyedeves kimutatasok, illetve hogyha ez a veszhelyzet tovabb huzodik?
"May the odds be ever in your favour!"
zyler. nem voltak arrogánsak, leírták, hogyan fog működni.
Amibe érdemes fektetni szerintem tüzifa, konzervkaja, esetleg elkezdeni kertészkedni...
Alapvetően egyetértek. Szerintem sem jött még el a vásárlás ideje. De aki szeret a zavarosban halászni és erős az idegrendszere hajrá. A kivárás lehet, hogy hosszú távon jobb stratégia. Belépési lehetőség mindig lesz a jövőben is, hová rohanni? Még azt sem tudjuk a jelenlegi karaténszerű élet mikor végződik. Az usában csak ezután várható a járvány tetőzése. Amúgy sem tudnék azonnal lépni, mert fix (2% ill. 0,5%) kamatozású usd és eur betétekben ülök, habár egy kisebb eur lehet, hogy most fog lejárni. Már korábban sem bíztam a ft-ban, jelentek meg józanságra intő cikkek az ingatlanárak/babaváró, stb témákban. A máp+ bevezetése is csak megerősített ebben a döntésemben. De, ha valaki most a csúcsokon szeretne pánikolva váltani annak sok értelmét nem látom. Válság idején a cash is king nagyon igaz. A mai tőzsdei felpattanást koraink és átmenetinek érzem, a türelmetlenek vesznek, de Ön dönt..
Abban lehet bízni, hogy elmúlik ez is. Abban nem, hogy akkor majd megint minden jó lesz.
Én azt sem gondolom, hogy majd jó nagy változások lesz a vész elültével. Az már most látszik, hogy az oktatásban nagy gebasz van - de én már 20 év hallom, hogy változtatunk az oktaáson, halom szépreményű (és marha drága) projekt volt. Szavak. Lopások.
A frontális és személyes oktatástól kevés hatékonyabb van jelen helyzetben az átálláshoz rengeteg pénz kellene, ami most végképp nem lesz.
A tanítás, a iskola nem csak tanyanyagátadás: társas kapcsolatok, közösség, példák/példaképek (jó és rossz).
Sok évezrede hasonló az oktatás maga, áthidalni lehet a nehéz időszakokat, de az átállás, a valódi, nem pár év. Pláne nem pár nap.
@kisbankar "Azért a gazdaságba benyomott csitrillió dollár előbb-utóbb valahol ki fog kötni."
Egyrészt az csak így önmagában piacra öntött papírfecni, ami mögött ha nincs gazdasági teljesítmény, akkor csak növeli az inflációt, másrészt pedig ha úgy nézem hogy arányait tekintve egy kevésbé szociális állam - mint az amerikai - pont emiatt kevésbé fog inflálódni, mint az európai - tehát inkább dollárt vennék euró helyett.
Ez a helyzet egy lehetőség. Kicsit kiszállni mindenkinek a mókuskerékből, kicsit a családdal foglalkozni (jéééé ez a lány itt mellettem a kanapén egész okos és kedves! 🙂 ), és felismerni mi a fontos igazán az életben.
Ha pedig gazdaságilag nézzük, akkor úgy tudjuk a GDP-t most növelni, ha mindenki ezerrel tanulna most (pl. a gyerekkel együtt) és összeszerelő ország helyett feltaláló ország lennénk - és nemsokára mindenki a mi találmányainkat venné meg.
A járvány legelején vagyunk. A járvány megállítható és Európában lehet, hogy sikerül is, legalábbis ott, ahol próbálkoznak vele. Europán kívül kicsi az esély a járvány megállítására és a 3. világban most kezd csak elterjedni. A US egy kérdőjel, nem tudni, hogy ott mi lesz.
A nemzeti határokat valószínűleg tartósan jegelik, csak áruszállítás mehet át rajtuk.
A közeljövőben az EU-n belül lesz, ahol megállítják a járványt és ott részben helyreáll a gazdaság. Van, ahol nem és ott le fog állni a gazdaság.
A nemzetközi turizmus belátható időn belül nem fog helyreállni. A helyi turizmus azonban átveheti a szerepét. Van olyan üzletág, aminek annyi, ez a repülés és repüléshez kapcsolódó gyártás, szolgáltatások, repterek. Ez a GDP nem nagy része, túl lehet élni.
Magyarország szvsz. meg tudta volna állítani a járványt, csak mindig legalább 1 héttel később lépett, mint kellett volna. Most is...
@BPéter: Az ember emlős. A medve is emlős és a disznó is. Elméletben annak is megvan a lehetősége, hogy ez a három kombinálódik és létrejön a medvedisznóember, de mivel teljesen más fajokról van szó, ez nem valószínű. A koronára es a HIV-re ugyanez áll fenn.
Nem tudom mi lesz, de ma jöttem haza munkából kerékpárral és az itthoni mentalitás nem nagyon különbözik az olasztól. Utóbbi napokban egyre többen vannak kint, ma már sétálgató, padokon üldögélő emberekekkel volt tele a város, fagyi csak azért nem volt a kezükben mert nincs nyitva a fagyizó.
Hétfőn jön a tél vissza egy hétre, ami legalább visszaküldi az unatkozókat a szabadból a szobájukba, de a vírus terjedését is segíti másik oldalról. Boltok parkoló dugig vannak autókkal napok óta, mérget vennék rá hogy nem először mentek begyűjteni a szükséges élelmiszereket 1 hét óta. Kollégák ugyanúgy szaladgálnak át a szomszéd boltba 1-1 kifliért reggelire mintha semmi nem történt volna, hétvégén mindenki hazalátogat a családhoz, remélem még a házibulik sem maradnak el.
Nincs semmi fegyelem, nemhogy hónapokat, napokat nem bírnak a seggükön maradni az emberek.
Ez egy nagyon korrekt, hasznos és jó írás, remélhetőleg sok olvasódnál lehűti kicsit a kedélyeket!
Szerintem a következőket lehet tenni:
- várni (sem nem realizálni a veszteséget, sem pedig nem vásárolni hirtelen felindulásból, mert valószínűleg ez messze nem a vége a lejtmenetnek)
- tanulni (aki tud, már home office-ban, ha csak a közlekedésre és céges szocializációra fordított időt önképzésre használnánk...)
- alkalmazkodni (nálunk az egyik gyorsétteremlánc dolgozóit átveszik az élelmiszerboltok, a taxisok futárnak állnak, sok vállalkozás villámgyorsan átáll az online értékesítésre - pár héttel vagyunk a magyar helyzet előtt)
@bpeter
Nem kell virológusnak lennünk, hogy rákeressünk: a koronavírusok nem tartoznak a retrovírusok közé. Nem minden RNS vírus retrovírus.
Én már hónapok óta szemezgetek a tőzsdei dolgokkal, addig-addig halasztgattam, hogy majd most beszállok, hogy beütött ez az egész. Hosszú távon én szinte biztosra veszem, hogy csúnya dolgok vannak még hátra. Oké, dél-korea megoldotta, mi kb. 3 hét múlva ott fogunk tartani, mint most az olaszok.
Ha elindul a 3. világban is ez, na akkor ott több tízmillió halottal kell számolni akár. (Indiába rengeteg minden ki van szervezve, talán ha azokat visszahozzák a nyugati cégek, akkor a saját termelés tud folytatódni és munkát is tudnak adni)
Nálam a terv egyelőre annyi, hogy a meglévő ügyfélkört igyekszem megtartani, homeoffice, spájz tele, elbújok a világ elől. Miklós korábbi posztjára "fittyet hányva" egy szolid kis 1-200 ezret berakok majd indexkövetőbe, ez ha lenullázódik az se fog érdekelni, "játékpénznek" fogom fel. Tudom, hogy ennyiből úgyse lesz szemmel látható összeg, próbának fogom fel
No, mivel a home office miatt napi két órát spórolok az ingázáson és szociális élet sincs, mit ajánlotok hol képezze magát az ember? Mérnök vagyok auóiparban egyelőre biztos munkával, de nem ártana pár válságállóbb skill. A programozás vajon tutibb lesz a jövőben? Milyen nyelveknek van jövője?
Én nem értem egyáltalán mi ez a nagy "mit csináljak" felbolydulás. Amikor vihar van, az ember bevonja a vitorlákat, összehúzza magát, megkapaszkodik és kivárja a végét. Megpróbálni haladni valamerre elég kontraproduktív, ráadásul felborulhat a hajó.
Hogy ne elvont hasonlatokban beszéljek, az én reakcióm erre a válságra ez volt: minden tervezett kiadás fagyasztása, és készpénz halmozás arra az esetre ha elveszteném a munkámat (egyelőre nem valószínű).
@Kiszamolo "Bence, azt egy szóval sem mondtam, hogy add el, amit már megvettél. Azt mondtam, vásárolni újabbakat szerintem még korai. Ez a vihar nem három hétig fog tartani és még befelé megyünk, nem kifelé."
Akkor erre meg ezt linkelem 🙂
https://kiszamolo.hu/minden-az-idozitesen-mulik/
"Ha azonban időzítésre játszol egy medve piacon, nagyon tudnod kell, hol van az alja, mert utána jellemzően nagyon gyorsan jön a felpattanás, amit könnyen átalszol, ha nem jöttél rá, hogy ez volt az alja. A dotkom lufi utáni első hónap 15%-os emelkedést hozott, 2009-ben az első emelkedő hónapból való kimaradás 27%-os buktát jelentett."
Én a magam részéről csinálok mindent ugyanúgy. Nem nyúlok semmihez, és amint van befektethető pénzem, azonnal be is fektetem egy összegben. Közben meg buy and hold, indexkövetés. Szerintem mindig ez a nyerő stratégia.
Ha túl sokat vársz, kimaradsz az emelkedésből.
Én elég nagy, kb. 15-20%-os bukóban vagyok teljes portfólióra vetítve (köszi Supra), pedig csak a pénzem fele van benne, és közben is vettem még hozzá / nyúlkáltam bele a hulló késbe. Szerencsére úgy néz ki, elértük az alját (vagy közel vagyunk hozzá), most inkább nem nézem meg az egyenlegemet, mert az rosszul esne 🙂 A nagy kereskedés helyett mindenki inkább arra figyeljen, hogy ne fertőződjön meg, ne adja tovább, ne vállaljon felesleges kockázatot.
Én havonta meghatározott összegekből veszek minden hónapban meghatározott ETF-eket. Ezt tervezem legalább még 20 évig csinálni, úgyhogy most sincs változtatásra okom. A havonta ugyanakkora összegből vásárlás hosszú távon mindent elsimít. 🙂
A kormányinfo-n az alábbi mondat hangzott el:
"A törlesztési moratóriummal a nem törlesztett részletek nem vesznek el, hanem később válnak esedékessé, azaz a futamidő nő. Tőkeként nem lehet majd elszámolni a kamatot. " (index.hu/belfold/2020/03/19/kormanyinfo_koronavirus/)
Nem tudom, hogy jól értelmezem-e, de szerintem ez azt jelenti, hogy decemberig kb befagyasztják ezeket a hiteleket, tehát nem lesz tőkésítve az időközben nem fizetett kamat. Ha viszont így van, akkor tényleg semmi értelme fizetni, jobban jár az, aki félreteszi ezt a pénzt és tartalékot képez, esetleg januárban a be nem fizetett pénzből előtörleszt, így egy csomó kamatot nem kell megfizetni.
Vagy rosszul értelmezem?