
Egy kormányról az első tapasztalatokat általában az első száz nap után szokták levonni. Most még csak szűk tíz nap telt el, de amit eddig látok, azt összefoglalnám.
Az első, hogy ez egy sokkal értelmesebb kormány, mint az eddigi. Igyekeztek szakembereket felvenni az ország irányítására, nem nyugdíjas rendőrre bízzák az egészségügyet és az oktatást, gyógyszerészre a kultúrát és így tovább. Ez eddig biztató. A piacoknak is tetszik a változás, az euró még 355 forintos ár alatt is járt (igaz, azóta némileg gyengült a forint, most éppen 360 forintot kell adni egy euróért), a tízéves magyar állampapíroktól elvárt hozam majdnem két százalékponttal csökkent, ami rengeteg, sok tízmilliárdos éves megtakarítást jelent a kamatteherben már rövid távon is, hosszabb távon százmilliárdokat is fog jelenteni, ha marad a trend.
Ami nem tetszik, az a orbáni (nagymártoni) beteg kommunista árszabályozások fenntartása. Miért kell a benzin árát az adófizetők kárára mesterségesen meghatározni továbbra is? Ha olcsóbb az üzemanyag eladási ára, mint a beszerzési ára, az egyrészt csak a pazarlást ösztönzi, másrészt valakinek ki kell majd fizetni a különbséget, harmadrészt a stratégiai vésztartalék nem azért van, hogy szavazatvásárlásra használjuk (főleg a választás után), hanem arra, ha valódi ellátási nehézség támadna, ne maradjon az ország üzemanyag nélkül.
Szintén megmaradt egyelőre a bolti árrés-limit, amiről eddig is tudtuk, hogy beteg és ostoba dolog, mert a boltok úgyis rárakják más termékekre azt a kárt, amit elszenvednek a rájuk kényszerített mesterséges árak miatt.
A kamatstop kivezetéséről sincsenek egyelőre hírek, pedig az is teljesen piacellenes és torz dolog.
Értem én, hogy még másfél hét sem telt el, de nagyon jó lenne látni, hogy végre egy kormány értelmes felnőttekként kezelné az embereket és meg merné nekik mondani, hogy most háború van Iránban, ezért 690 forintba kerül egy liter benzin, ha sokallod az árát, autózz kevesebbet. A piaci ár jelenleg még száz forinttal sem drágább, mint a támogatott ár. Tényleg, aki még a vécére is autóval jár, nem tudna ennyit spórolni az üzemanyagon? Helyette éppen ma olyat mondott az új kormány, hogy lehet, hogy egész évben meghagyják ezt a torz árat. De miért???
Legyünk egyszer olyan ország, ahol vannak következményei a tetteinknek. S nem csak az elmúlt 16 év rablóit és uszítóit zárjuk börtönbe, de ha valaki rövid kamatperiódussal vett fel lakáshitelt csak azért, mert olcsóbb volt, akkor viselje a következményeit és ne a bankok torkán toljuk le ezt a veszteséget is. A legtöbb embernek 10-15%-kal nőne a havi törlesztője, nem rokkannának bele. Akinek többel nőne, nos, annak volt több éve, hogy kitalálja, hogyan oldja meg a problémát.
Ezért a kamatstopot is minél hamarabb fel kell oldani.
A vagyonadót sem úgy vezetném be, ahogy a kormány akarja, több vele a probléma, mint amire megoldást kínál. Először is jól hangzik, hogy csak egymilliárd forint felett lenne érvényben, de egymilliárd forint nem olyan sok pénz. Egy normálisabb ház Budapesten és környékén bőven 200 millió forint, egy mikrovállalkozás két-három alkalmazottal bőven érhet piaci értékeléssel 7-800 milliót, így elég sokan beleesnének a szórásba. Miközben az igazán gazdagok már régen külföldön tartják a vagyont. (Igaz, évi 1%-ot vetnének csak ki, az nem olyan sok. Ebből is látszik, hogy inkább populista intézkedés ("Fizetnek a gazdagok"), mint valódi adónem lenne.)
A valódi, általános vagyonadó nagyon fontos lenne, mert azért beteg és féloldalas a magyar adórendszer, mert nincs vagyonadó. Cserébe világelső az áfa mértéke és az egyik legmagasabb a munkát sújtó adó itthon. (Gyengébbek kedvéért, akik máris billentyűzetet ragadnak, hogy az adózott pénzből vette a befektetést, he', (mintha a 27% áfát nem az adózott pénzéből fizetné egyébként), az államnak minden évben be kell szednie X ezer milliárd forintot a közös költségekre adóban. Vagy arányosan teszi, elosztva a terheket a munkabér, bevétel, a fogyasztás és a vagyon között, vagy torzan, mint most Magyarországon, világrekord áfával, magas munkabér és egyéb jövedelemadóztatással és gyakorlatilag nulla vagyonadóval. Önmagában ettől nem adóznál se többet, se kevesebbet.)
Míg a vállalkozásból vagy munkabérből szerzett jövedelem felét elviszik adóba, addig a vagyonból szerzett jövedelem gyakorlatilag adómentes Magyarországon. Ezért lesznek a gazdagok még gazdagabbak és a szegények még szegényebbek.
Első lépésként ki kellene vezetni a TBSZ számlát. Ne lehessen milliárdokat forgatva százmilliókat keresni adómentesen. Több országban vagy csak éves limitált összegik lehet TBSZ számlaszerűségbe adómentesen pénzt rakni vagy a befektetéseken elért hozam is sávos adózású, évi 10-15 ezer euróig adómentes.
Így az átlagember továbbra is adómentesen tudná befektetni a néhány tízmilliós befektetését, de több száz milliót vagy milliárdot már megadóztatná az állam.
Az ingatlanon elért hozam is legyen adóköteles. Ha öt év után adómentes az ingatlanon elért haszon, ráadásul a bérleti díj után is alig kell fizetni és még az ingatlanokat sem adóztatják, akkor nem kell csodálkozni, hogy az ingatlanokba megy a tőke, a vásárlások közel felét a befektetések teszik ki és ezért alakult ki lakhatási válság.
Az ingatlan, amiben egy család él, legyen adómentes, maximum X négyzetméter/fő felett kelljen adózni utána. Azonban minden második, harmadik, huszadik ingatlan egyre durvább kulccsal adózzon, ahogy az ingatlaneladásból származó hozam is legyen adóköteles.
Ezzel bevételt szerezne az állam és eltűnne a befektetési célú vásárlás, hatalmasat zuhanna az ingatlanár, végre nem álom maradna egy átlagembernek még egy ötvenéves panellakás is.
Részemről ezeket azonnal bevezetném, de a mostani sokkal inkább populista, mint ésszerű "vagyonadót" erősen átgondolnám, mert tele van buktatóval, kezdve mindjárt ott, hogyan lehet megbízhatóan értékelni egy cégvagyont. S ha bevezetik, akkor is valahol 5-10 milliárd forint felett legyen az alsó határa.
Szintén nem tetszik eddig, hogy sok népszerű intézkedést bejelentettek, mint alacsony nyugdíjak emelése, egészségügyi alkalmazottak bérrendezése és így tovább, de nem látom azt, hogy miből akarják finanszírozni. Az előző kormány tönkretette az országot és kirabolt, üres kincstárat adott át, a kegyetlen magasra tervezett költségvetési hiány 91%-át már elverték az első pár hónapban.
Nagyon komoly megszorításokat kell bevezetni az év hátralévő részében csak ahhoz, hogy az összeomlást elkerüljük. Ha pedig komolyan gondolja az euró bevezetését a kormány 4-5 éven belül (remélem igen), akkor hosszú távon is rengeteg megszorítás kell, adóemelés és úgy általában a költségvetés rendbetétele.
De eddig nem látom, hogy ezt fel mernék vállalni. Osztogatás már volt, adóemelés még nem. (Sőt, ma olyat mondott az új miniszterelnök, hogy nem lesz megszorítás. Remélem, nem komolyan gondolta.) Bízom benne, hogy igen és végre egyszer az életben felnőttekként kezelnék az adófizetőket, elmondanák, hogy mire miért van szükség és hogy szükség van rá.
Mivel még alig másfél hét telt el a kormány megalakulása óta (bár már több mint egy hónap a választás megnyerése óta), korai még bármiről is ítéletet mondani. Azonban eddig nem látom, hogy a kormány fel akarná vállalni tettekkel is a népszerűtlen intézkedéseket

Maximálisan egyet értek! Pedig ha valamikor akkor most kellene elindítani a "kellemetlen folyamatokat" is...
Érdekelne az euróbevezetésről a részletesebb véleményed Miklós, ha már megpendíteted, hogy bevezetéspárti vagy (akár egy bejegyzés formájában, mert talán kommentnek tág téma). Zsigerből magam is európárti lennék, meg számos ismert ember (Zsiday, Bod Péter Ákos stb., még kicsit Surányi is) támogatja, viszont pl. Pogátsa Zoltán messze nem ilyen optimista, és az érvelését tekintve be kellett látnom, valóban számos a negatívuma is. Eléggé rosszul vagyok a gondolattól, hogy 4-5 éves távon megpróbáljuk elérni a maastrichti kritérium államadósságra vonatkozó 60%-ot. Ilyen lerúgott infrastruktúra és alrendszerfinanszírozás mellett még egy 10+%-os államadóság csökkentést is végigvinni úgy, hogy ahogy említetted, az elvonásokat még nem villogtatja a kormány, hát nem is tudom. Azt a gigászi növekedést meg nem tudom még behaluzni, hogy szuficites államháztartás nélkül legyen meg a 60%.
A z államadósság kritériumot puhították: "Államadósság: Nem lehet magasabb a GDP 60%-ánál (vagy legalább folyamatosan csökkenő tendenciát kell mutatnia)."
Nekem a legbeszedesebb az uzemanyagar. Hiaba fogy el a strategiai tartalek, lenne lehetoseg elengedni (csak nem kell meghosszabbiani). Tobbi felsorolt intezkedest meg ennyire se fogjak megtenni, mert egybol rajukeg, hogy a multik/bankok erdekeit szolgaljak ki, a magyar emberek zsebebol oda rakjak a penzt. Meg egy foldon fekvo fidesztol is felnek.
Kiemelném, hogy semmi cinikus szándékom nincsen, tényleg csak felvetés.
Én úgy emlékszem (lehet rosszul), hogy harsogták ezeknek a kivezetését, aztán mégsem.
A komolyabbik problémám, hogy a jogszabály szerint járó pénzeket nem akarják kifizetni. Itt nyilván van az, hogy erkölcsileg érthető. De az erkölcsi ellenvetés, az nem egy jogi tényállás. Mondott a beiktatási beszédében, vagy akörül olyasmit, hogy jogállamot jogállamellenes módszerekkel nem lehet helyreállítani.
Arra akarok célozni, hogy nem jó dolog az első héten eldurrantani bizalmi dolgokat. Mert nem lehet, hogy ezek után elgondolkodik az a külföldi befektető, aki arra várt, hogy Orbánt leváltsák, kiszámíthatóbb legyen a gazdaságpolitika, és akkor az első héten azt látja, hogy
-ígértük ez - de mégse lesz
-Járna a pénz jogszabály szerint - de mi nem fizetjük ki
Nem okozhat ez nagyobb kárt, mint amennyit fognak vele?
– mondta Magyar, aki szerint az a szerencse, hogy olyan túlárazott költségvetéssel dolgozott az előző kormány, hogy ez ad mozgásteret.
S mi lesz pl. a rezsicsökkentéssel? A 13 éve befagyasztott árakkal? Arról se szólt még a kormány semmit, pedig 6-700 milliárdos éves veszteséget jelent.
Bokros és Bajnai alatt volt kb. felelős gazdaságpolitika sajnos. Remélem, hogy csak nem egyből akarják borítani a bilit, nem pedig ezt a hülye rendszert akarják fenntartani. Bizonyos szinten a késlekedést érteném.
Nehéz (lesz) elengedni a populizmust. Nekem ez a legnagyobb félelmem a Tisza-kormánnyal kapcsolatban, hogy sajnos ők sem fogják felvállalni, hogy a piacgazdaságot bevezessék. Egyfajta liberális populizmussal próbálkoznak, a sikeressége erősen kérdéses. Bár úgy néz ki, hogy a szolidaritási adót bevállalják. Mondjuk nem igen tehetnek mást...
Ezek mind mind jogos kérdések, de iszonyat mentális pusztulást okozott a Fidesz, és szerintem ha holnaptól kivezetnék az ársapkakat, akkor még mindig utcára tudna vinni Orbán pár tízezer ember balhézni, amiért a Tisza "átverte" őket.
Politikai öngyilkosság lenne, ha most azonnal lépnének. A választók nagy része teljesen képzetlen a gazdasági, pénzügyi kérdésekben. Még 2 napja is belefutottam egy olyan kommentbe, hogy ha a Tisza eltörli az ársapkát, 1000 forint lesz egy liter benzin...
A másik, a Fidesz 1 éve azzal kampányol, hogy ha nyer a Tisza, jönnek a megszorítások. És van 2 millió ember, aki elhiszi, hogy nem a Fidesz tette ronccsá az országot, hanem a Tisza.
De ennyi hülye mindig lesz az országban. Az ország 25%-a szó szerint funkcionális analfabéta, nem tud elolvasni egy legegyszerűbb szöveget sem úgy, hogy értené, mit olvas.
Meddig nem tesz semmit a kormány, csak azért, mert a fidesz azt mondta.
Most kellene előállni a helyzetjelentéssel, hogy lerabolta a fidesz az országot, azért kell adóemelés. Két év múlva már nem fog menni ugyanez. Ha most nem merik meglépni bő kétharmad mellett sem, akkor mikor fogják?