CSOK: kérdések és válaszok az új lakástámogatásról
Nagyon finoman fogalmazva is elborítottak a kérdések a CSOK-kal kapcsolatban, ezért a leggyakoriabbakat igyekszem itt megválaszolni a legjobb tudásom szerint
Az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) telefonon is ad felvilágosítást az érdeklődőknek. Túl összetett vagy speciális kérdéssel ott érdemes próbálkoznod. Az ügyfélszolgálatuk telefonszáma: 06-1-795-31-68
Ha valamivel nem értesz egyet, te másként értelmezed a törvényt, nyugodtan tedd szóvá a hozzászólásokban.
Mire lehet felhasználni a CSOK-ot vagyis a családok otthonteremtési támogatását?
Használt vagy új lakóingatlan vásárlására, vagy lakóingatlan építésére. Ez eddig is így volt, most annyi a változás, ha új ingatlant veszel, két gyereknél 2,6 milliót kaphatsz, 3 vagy még több gyerekre 10 milliót is kaphatsz. További újdonság, hogy 3 gyereknél kapsz nagyon kedvezményes államilag támogatott hitelt legfeljebb 10 millió forint értékben maximum 25 évre.
További változás, hogy az eddigi energetikai besorolás alapján történő differenciált támogatást is eltörölték, a lepusztult 80 éves házra is pont annyit adnak, mint a pár éves modern lakásra.
Mennyi is jár akkor most lakásvásárlásra?
Új lakás vásárlása esetén egy gyereknél 600 ezer forint, kettő gyereknél 2,6 millió forint, három vagy több gyereknél 10 millió forint.
Használt lakás vásárlása esetén attól függően, hogy mekkora a lakás, egy gyerek esetén 550-600 ezer forint, két gyerek esetén 880 ezer-1,43 millió forint, három gyereknél 1,32-2,2 millió forint, négy vagy több gyereknél 1,76-2,75 millió forint.
Azonban egyéb kitételek is vannak használt lakásnál, mint maximális négyzetméter ár és maximális vételár, ezeket lásd később.
Továbbá államilag támogatott hitel is igényelhető, a 10 milliós támogatás mellett egy újabb, még kedvezményesebb hitel is.
Milyen jogszabályokban lehet utánanézni a szabályozásoknak?
12/2001 a lakáscélú állami támogatásokról, 256/2011 a lakásépítési támogatásról 341/2011 az otthonteremtési kamattámogatásról.
4 vagy 5 gyerekre mennyi jár, ha 3 gyerekre 10 milliót adnak?
Sajnos ugyanannyi: “c) három vagy több 2. § (3) bekezdés a) pont szerinti gyermek esetén 10 000 000 Ft.” 256/2011 4.§
Két gyerekemre már igénybe vettem a “szocpolt”, azóta született még egy, vagy bevállalunk még egyet. Ilyenkor mi van?
Alapesetben egy gyerekre egyszer lehet igénybe venni a támogatást, többször nem.
Ez alól kivétel, ha a 10 milliós összeget igénylik 3 vagy több gyerekre (ezek lehetnek már meglévő, vagy előre bevállalt gyerekek is.
“Nem vehető figyelembe – kivéve, ha a 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti összeget igénylik (vagyis a 10 milliót új lakásra)− azon gyermek, aki után az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy ezt megelőlegező kölcsönt már igénybe vettek.”
Tehát, ha két gyerekem van és nem is szeretnék többet, akkor ha már egyszer igénybe vettem a kedvezményt, akkor nincs több lehetőség.
Ha egy gyerekem volt, azután igényeltem már támogatást, utána még egy született, de nem szeretnék három gyereket, akkor 400 ezer forint jár, de ezt meglévő hitel törlesztésére fordíthatom:
A családok otthonteremtési kedvezménye 8. § (1) bekezdés szerinti később született gyermek után igényelhető összege – kivéve ha korábban az (1) bekezdés c) pontja szerinti összeg igénybevételére került sor – gyermekenként, bővítés esetén a 4/B. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt korlátozás figyelembevételével, 400 000 Ft.
Ha bevállalok még egyet a kettő mellé vagy már meg is született, akkor jogosult vagyok a 10 millió forintra.
A feleségem 39 éves, én 44 éves vagyok, van három gyerekünk. Akkor mi már nem kaphatunk támogatást?
Fontos megérteni, hogy korhatár csak a meg nem született gyerekek esetén van, méghozzá annyi a megkötés, hogy legalább az egyik fél 40 év alatt legyen. Logikus, ne 60 évesen akarj gyereket szülni (bár 50 évesen (40 év+10 év türelmi idő) is elég necces, de ez már egy másik kérdés).
Tehát, meglévő gyerekeknél teljesen lényegtelen, hány éves vagy, csak a gyerekek kora számít: vagy legyen 20 évnél fiatalabb, vagy nappali tagozaton tanuljon felsőoktatásban, akkor maximum 25 éves lehet.
Vagyis akár hatvan éves is lehetsz.
Elváltam, én miért nem kapom meg ezt a pénzt?
A válasz ugyanaz, mint fent. A házas lét és a 40 év alatti kor csak akkor szempont, ha előre bevállalsz gyereket, aki még meg sem született. Ha már megvan a három gyereked, mindegy, hány éves vagy, vagy hogy elváltál-e.
Nem is kell, hogy meglegyen a három gyerek?
Nem. Ha a házasoknál valamelyik fél még negyven év alatti, be is lehet vállalni azt, hogy a következő években fognak megszületni a gyerekek. Attól függően, hogy hány gyerek van már meg, a teljesítés ideje 10 év lehet. (Ha csak maximum két gyereket akarok, akkor négy vagy nyolc év a teljesítési határidő.)
Vagyisnem 40 éves korodig kell teljesíteni a 3 gyereket, hanem legfeljebb negyven éves lehetsz, amikor bevállalod, hogy a következő 10 évben lesz három gyereked. Ha az egyik fél 40 év alatti, az már elég.)
Fontos még, hogy csak házasok igényelhetik ezt az előre bevállalást, vagyis elváltak, élettársak, egyebek nem. De még egyszer: ez csak az előre bevállalásnál van.
Háromgyerekes apa vagyok, örököltem egy ingatlant, mit csináljak?
Semmit, három gyerek esetén eltörölték azt a kitételt, hogy nem lehet lakás a neveden. (Itt, 7/B§ 6/a pontja) Ugyanez igaz arra, ha csak két gyereked van, de bevállalsz egy harmadikat előre, akkor is háromgyerekesnek fogsz minősülni.
(Azonban vigyázz, ha eladtál lakóingatlant az elmúlt 5 évben, neked is teljesen bele kell forgatnod az eladási árat az új lakás vételébe. Lehet akár 10 lakásod is, de ha eladtál belőle, azt az új lakás megvásárására kell fordítanod. Ez elég nagy butaság, de ettől még így sikerült megalkotni a törvényt.)
Én meg kétgyerekes vagyok és nem is akarok harmadik gyereket. Milyen ingatlan lehet a nevemen, ha akarom igényelni a támogatást?
Lakóingatlan az igénylés időpontjában nem lehet a neveden, se a veled együttköltözők nevén sem. Tehát se az élettársad, házastársad, se a gyerekeid nevén. Önkormányzati lakásod sem lehet. Ha a meglévő lakásodat előtte eladod, vagy becseréled az új lakásra, az járható út.
Ezen kívül maximum 50%-os ingatlanrészed lehet másik ingatlanban, de csak akkor, ha azt öröklés vagy vagyonmegosztás miatt került a nevedre két éven belül.
Ez alól kivétel, ha örökölted az ingatlant, akár 100%-ban is, de a lakás haszonélvezettel terhelt és a haszonélvező benne is lakik. (Hiszen ilyenkor nem tudod használni az ingatlant, olyan, mintha nem is lenne.)
Másik ilyen kivétel, ha a lakóingatlan bontását a hivatal elrendelte vagy már engedélyezte.
(Tehát ha örököltél egy lepusztult, eladhatatlan házat egy eldugott faluban, lehet, hogy legegyszerűbb lebontani.)
Külföldön élek és dolgozok. Kérhetem a támogatást? Egyrészt igen, mert az együtt igénylők közül legalább az egyik fél 180 napos igazolt TB jogviszonya kell legyen, de ezt külföldi társszervezet is igazolhatja.
Ez a 180 nap a 10 milliós támogatásnál két évre módosult.
Ugyanígy a legalább három hónapja Magyarországon élő (akár külföldi, uniós is lehet) kérheti a támogatást, aki lakcímkártyával igazolja egy éven belül, hogy minden együttköltözőnek ez a lakhelye és nincs semmilyen köztartozása.
Azonban 10 évig életvitelszerűen ott is kell élned az új lakásban, vagyis haza kell majd költöznöd tíz évre a teljes családdal együtt. Ezt el ne felejtsd.
Eladtam a meglévő lakásom 5 éven belül 10 millióért, de ki is fizettem belőle a 9,5 milliós lakáshitelt. Mennyit kell beforgatnom az új lakásba?
A jogszabály szerint az öt éven belül eladott lakóingatlan(ok) vételárát is be kell forgatni a vásárlásba és csak a fennmaradó összegre lehet támogatást igényelni, ami nem lehet több, mint a még fennmaradó összeg. Vagyis 20 millióért adtad el a régit, 22 millióért vettél újat, maximum csak 2 milliót igényelhetsz, attól függetlenül, hogy mennyi járna.
Tehát a példában a törvény szerint a 10 milliót, mínusz a lakáson lévő lakásvásárlási hitelt (tehát mondjuk egy szabadfelhasználású hitel vagy közműtartozás miatti hitel nem ide tartozik), plusz levonható az egyéb költség is, mint az ingatlanos díja, ha adott róla számlát, visszafizetett önkormányzati támogatás, stb.
Vagyis ha a hitel az adott lakás vásárlására lett felvéve, akkor a példában szereplő számok mellett csak félmilliót kötelező az új lakás vásárlására fordítani. (Más kérdés, hogy annyi elég lesz-e.)
Meglévő parasztházunk helyén építenénk új házat, arra felvehető a 10 millió forint?
Természetesen. Azonban arra vigyázz, hogy az új háznak meg kell felelnie a feltételeknek, például a vezetékes víz előírás, minimális négyzetméter is adott. Az sem mindegy, vajon lakóingatlannak fog-e számítani? Sokan laknak papíron nyaralóban, mezőgazdasági vagy ipari épületben külterületen. Minek fog számítani papíron az új ingatlan? Ha nem lakóingatlannak, akkor az úgy nem lesz jó.
A támogatásból építendő vagy megvásárolni kívánt új lakásnak/háznak összkomfortosnak kell lennie. De mit jelent az, hogy összkomfortos?
Összkomfortos lakás: az a lakás, amely legalább
a) egy 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával,
b) az OTÉK 8. § (2) bekezdése szerinti teljes közművesítettséggel,
c) közüzemi vagy közcélú szolgáltatással igénybe vehető ivóvízellátással,
d) melegvíz-ellátással, és
e) központi fűtési móddal
rendelkezik.
Nagyon fontos infó, hogy szigorúbb szabályozásnak kell megfelelnie az állami támogatásból épült ingatlannak. Olvasd el ezt a cikket is.
Őstermelő/vállalkozó/cégtulajdonos vagyok. Én megkaphatom a 10 milliót?
Feltétele a 10 milliónak, hogy 2 éves egészségügyi biztosítotti jogviszony meglegyen. Ha megvan jó, ha nincs, akkor sajnos bukta. A jogviszony lehet hazai, de külföldi társszervezet is igazolhatja. Egész pontosan így szól a törvény: “a Tbj. 5. § (1) bekezdés a), b) és e)–i) pontja szerinti jogviszonyban töltött időnek kell minősülnie”, ami nem lehet közmunka.
Ha nem a 10 milliót szeretnéd, hanem egy kisebb támogatást, ott 180 nap ugyanez az előírás.
Nekem megvan a két év TB jogviszony, de a feleségem még tanul. Ilyenkor mi a helyzet?
A törvény csak azt mondja, hogy legalább az egyik félnek meg kell lenni a két évnek. Vagyis lényegtelen, hogy a másik fél rendelkezik-e a két év jogviszonnyal. Persze egyedülállók esetén neked kell meglennie a 180 nap jogviszonynak vagy a két évnek.
Büntetett előéletűek megkapják a támogatást?
Nem. Sem te, se a veled együtt igénylő házastársad nem lehet büntetett előéletű a törvényben felsorolt esetekben, vagyon elleni bűncselekményekkel kapcsolatban. (3.§ 1. l pontja) Ha nem a felsorolt bűnöket követted el, vagy már régen volt és mentesültél a jogkövetkezményei alól, akkor megkapod a támogatást. Röviden: vagy kapsz tiszta erkölcsi bizonyítványt vagy nem a felsorolt törvényszegések miatt nem kapnál.
Adótartozásom van, az gondolom nem probléma.
De. Semmilyen köztartozásod nem lehet, mert az kizáró ok. Ilyenkor viszonylag egyszerű a dolgod: fizesd ki és máris jogosult vagy a támogatásra.
Mekkorának kell lenni minimum az ingatlannak és mekkora lehet maximum?
Egy gyerek esetén a lakás minimum 40 négyzetméter.
Kettő gyerek esetén legalább 50 négyzetméter.
Három gyerek esetén legalább 60 négyzetméter használt ingatlannál.
Új ingatlannál 3 gyerek esetén lakásnál minimum 60 négyzetméter, háznál minimum 90 négyzetméter.
Négy vagy több gyereknél használt ingatlan esetén minimum 70 négyzetméter hasznos alapterület, új építésűnél ugyanannyi, mint a 3 gyerek esetén.
5) A 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti összeg abban az esetben igényelhető, ha az építeni kívánt vagy vásárolt új
a) lakás hasznos alapterülete legalább 60 m2,
b) egylakásos lakóépület hasznos alapterülete legalább 90 m2.
Vagyis nem gyerekenként 30 négyzetméter, mint sokan gondolják.
A változtatás előtt volt megadva maximális méret is a lakásokra, sőt energiatakarékossági besorolás is, ez már a múlté. Akár az Elysée palotát is megveheted, nincs felső korlát.
Mi számít hasznos alapterületnek, amit figyelembe vesznek?
Ezt az OTÉK rendeletben szabályozzák. Egyszerűsítve: minden fűthető helyiség a kazánháztól a lakószobáig, ahol legalább 190 cm a belmagasság (vagyis beépített tetőtérben csak a szoba közepe számít), ide nem értve a garázst és a pinceszintet.
Mennyibe kerülhet maximum az ingatlan?
Új lakásnál minden korlátot eltöröltek, akármilyen drága lehet, a használt lakásnál megmaradtak az eddigi korlátok.
Négyzetméterenként maximum 350 ezer forint lehet a használt lakás, de a vételára nem lehet több, mint a megadott keretek, ami attól függő, hogy milyen településen van a lakás, 16 és 35 millió között lehet maximum az ára.
A feleségem fenn van a KHR listán (a rossz adósok listáján, régebbi néven BAR-listás). Én azért kérhetem még a 10 milliós támogatást?
Sajnos nem. Egyikőtök sem lehet rajta, ha együtt veszitek igénybe:
(7) A 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti összeg akkor igényelhető, ha az igénylő és házastársa vonatkozásában a családok otthonteremtési kedvezménye igénylésének időpontjában a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény 11. § (1) bekezdése szerinti tartozás a központi hitelinformációs rendszerben (a továbbiakban: KHR) nincs nyilvántartva vagy az igénylő a KHR-ben szereplő tartozását már legalább egy éve teljesítette.
De a támogatott hitel nem kell, csak a 10 millió ajándék. Azt sem kapom meg, ha BAR listás vagyok?
Azt se.
Fent vagyunk a KHR listán, de nekünk nem a 10 millió kell, hanem egy-két-három-sok gyerekre szeretnénk megkapni az új vagy használt lakáshoz járó támogatást. Mi se kapunk semmit?
Akkor megkapjátok a támogatást, a KHR listás kitétel csak a 10 milliós támogatásra van.
Mennyi időnek kell eltelnie azután, hogy rendeztem a tartozásom, ami miatt KHR listás lettem vagy lett a feleségem?
A visszafizetés után (vagy ha a bank leírta veszteségbe a tartozást és nem tart rá tovább igényt) még egy évnek kell eltelnie.
Most már tetőtér-beépítésre is igénybe vehető a 10 milliós támogatás. Mi szeretnénk beépíteni a tetőterünket, akkor arra is megkaphatjuk a pénzt?
Fontos megérteni, hogy nem arra a tetőtér-beépítésre gondol a törvény, amire te. Azt, hogy kialakítasz két szobát a tetőtérben, bővítésnek hívják. Attól az még nem lesz új lakás.
Itt arra gondoltak, hogy mondjuk egy társasház esetén eladják a padlásteret és arra emeletet húz fel az építő, vagy a tetőtérben új lakásokat alakít ki.
Engedélyköteles új lakóegység jön létre:
8. új lakás: a meglévő épület vagy épületrész átalakítása kivételével:
a) az alapozási munkáktól kezdődően teljes egészében újonnan épített, vagy emeletráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel megvalósuló, a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő lakóegység, amely elkészültét követően használatbavételi vagy hatósági bizonyítvánnyal igazolandó használatbavétel tudomásulvételi eljárásra köteles,
Látod, mindjárt úgy kezdődik, hogy meglévő épület átalakítása kivételével.
Amire te gondolsz, azt a törvény bővítésnek hívja:
bővítés: az OTÉK fogalom-meghatározásának keretein belül − ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is − a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység.
A jó hír: tetőtér-beépítésre is kapsz azért pénzt, de csak a használt lakásnak megfelelő összegeket és meg kell felelnie a lakásodnak az ott leírt feltételeknek a bővítés után (minimum négyzetméter, komfortos, stb.)
És akkor mi van, ha önálló lakást fogok kialakítani a tetőtérben?
Akkor jár a 10 milliós támogatás három gyerek után, azonban ne felejtsd el, hogy az egész családnak ott kell majd élnie 10 éven át. Kijön egy ellenőr, mit mondasz neki, ki lakik a földszinten?
A telkemen akarok új házat felhúzni a másik mellé. Működik?
Az a kérdés, a helyi rendelet engedi-e a nagyobb beépítettséget a telkeden. Ha igen, akkor ugyanaz a helyzet, mint az előző pontban: az egész családnak tokkal-vonóval az új házban kell laknia 10 évig, de a támogatás jár.
Akkor mi számít új lakásnak?
– Az építési engedély nem régebbi, mint 2008 július 1.
– Van használatba vételi engedélye és összkomfortos.
Egy lakás akkor új lakás, ha még nem volt előtted tulajdonosa, te a vállalkozótól veszed meg, vagy pénzintézettől, esetleg magadnak építed. Maximum 3 évig lakhattak ott bérlők, de te vagy az első tulajdonos.
Minden más esetben az ingatlan nem új, ha venni akarsz.
Ha most kezded az építkezést, természetesen az is új ingatlan lesz, a fenti felsorolás a mástól (ezzel foglalkozó vállalkozótól vagy pénzintézettől) való vásárlásról szól.
Egy magánembertől vennék/magánemberként adnék el új építésű ingatlant.
Azt mondja a jogszabály, hogy vagy ezzel foglalkozó vállalkozótól, pénzintézettől vásárolok eladásra szánt ingatlant, vagy magam építem/építettem. A magánszemély egyik kritériumnak sem felel meg.
Így szól a jogszabály:
(Új építésű az ingatlan…) amelyet jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság vagy egyéni vállalkozó természetes személy részére való értékesítés céljára épít, vagy építtet, és
ba) amelyet első ízben természetes személy részére értékesítenek, vagy
bb) amelyet másodízben értékesítenek természetes személy részére, feltéve, hogy a második eladó hitelintézet vagy ingatlan-forgalmazással üzletszerűen foglalkozó jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság vagy egyéni vállalkozó
Tehát ha már van használatbavételi engedély, akkor nem jó. Ha még nincs, a félkész házat el tudod adni.
Mi már benne vagyunk az építkezésben, de még nincs használatbavételi engedély. Még nem igényeltünk támogatást, vagy csak a régit, de szeretnénk három gyereket bevállalni. Ilyenkor mi van?
A jogszabály 7.§ B pontja szerint jogosultak a támogatásra, de le kell vonni az eddig felvett támogatásokat és a támogatás nem lehet több, mint a még hátralévő költség. Vagyis ha már teljesen kész a ház, csak az engedély nincs kiadva, akkor sajnos az annyi.
De még egyszer, ez csak a három gyerek esetén igaz.
A nevelt lányom beleszámít a gyerekek számába?
Igényelheti az a személy a vele közös háztartásban élő, általa eltartott és a felépített, bővített vagy megvásárolt lakásba vele együtt beköltöző vér szerinti és örökbe fogadott gyermeke után.
Tehát az dönti el, hogy az elvált szülők gyereke után ki veheti fel a pénzt, hogy kivel él közös háztartásban és ki tartja el a gyereket és hogy a gyerek vele költözik-e az új lakásba. (Csak a tanulmányai miatt és annak ideje alatt lakhat külön. Természetesen ez addig kitétel, amíg gyereknek minősül, az akkor 35 éves pici fiadnak már nem kell ott laknia 10 év múlva.)
Itt is figyelni kell arra, hogy igénybe vették-e már a támogatást a gyerekre korábban, mert akkor aszerint kell figyelembe venni, ahogy azt feljebb írtam is.
Mit jelent a gyerek a nevelt gyereken kívül?
A meglévő, 20 évnél fiatalabb vagy 25 évnél nem idősebb, de akkor nappali tagozaton tanuló saját gyereken túl a 24. hetét betöltött magzat(ok) és a legalább egy éve örökbefogadott vagy gondozásba vett gyerek is számít, ha vállalja, hogy még legalább 3 évig neveli.
Tehát a saját vagy nevelt gyereken túl az örökbefogadott, vagy tartós gondozásba vett gyerek is számít, ha nem idősebb 20 évesnél, vagy maximum 25 éves és nappali tagozaton tanul.
Továbbá fontos, mint fentebb említettem, hogy az igénylőkkel lakik és ott is fog, amíg gyereknek számít.
A lányom 21 éves, de OKJ-s képzésre jár, nem egyetemre. Ő utána tudok igényelni támogatást?
A törvény szerint felsőoktatási intézmény nappali tagozatára kell járnia.
Vehetek-e építési telket a 10 millióból és felhúzhatok-e rá házat a másik 10 milliós hitelből? Mikor folyósítják a pénzt?
A támogatást szakaszosan folyósítják, utólag. Először az önerődet kell belerakni, majd az építkezés során rendszeresen nézi a folyósító bank, hogyan haladsz az építkezéssel, és a készültség állapotának megfelelően folyósítja a támogatást és az igényelt hitelt.
Vagyis előre nem kapsz semmit, tehát telket sem vehetsz belőle.
Ha használt vagy új lakást veszel, akkor pedig az adásvétel aláírása után folyósítják, vagyis foglaló sem lesz belőle.
Minden önerő nélkül is vehetek lakást a 10+10 millió felhasználásával?
A törvény szerint igen, más kérdés, hogy ennyiért kapsz-e, vagy a bank hitelbírálatán megfelelsz-e. De törvényi akadálya nincs.
Kihez forduljak, ha kell a 10 millió vagy a támogatott hitel?
Általában a bankok szokták intézni a támogatást, február elsejétől lehet hozzájuk menni az ígéretek szerint.
Meddig nem adhatom el a támogatással vett ingatlant?
10 évig el sem adhatod, másnak nem adhatod oda, mást nem fogadhatsz be oda és ott kell laknod. Azonban van mód arra, hogy másik ingatlanra átvidd menet közben a korlátozást, ennek részleteiről érdeklődj a bankban.
Jó, de fogja ezt valaki ellenőrizni?
Igen, már most is ellenőrzik és a szomszédok kikérdezésével kezdik a vizsgálódást, hogy ki lakik a lakásban, akinek nem lenne szabad és ki nem lakik ott, akinek viszont ott kellene laknia. Én nem játszanék vele.
ÁFÁ-t igényelnénk vissza önerős építkezés után. Mikori dátumtól fogadják el a számlákat?
Mostanra kiderült a válasz, meglévő építkezésnél régebbi számlákat is befogadnak az építkezéssel összefüggésben, azonban ha élni akarsz vele, a költségvetés 70%-áról számlát kell bemutatnod. (Ebből némi engedményt kapsz, ha bontott építőanyagot használtál.)
Maximum 5 millió forintot lehet visszaigényelni az építkezés során kifizetett áfából.
Amire vigyázz: az ÁFA-visszatérítés magánszemély építtető esetén 150 nm-esnél kisebb lakás vagy 300 nm-esnél kisebb ház esetén igényelhető.
A házat megveszem készpénzben, a támogatás a ház kipofozására vagy befejezésére kell. Nem jó, csak a szerződésben szereplő vételár kifizetésére használható a támogatás, másra nem.
Anyám házát venném meg. Az jó? Nem. Nem lehet az eladó az igénylő közeli hozzátartozója vagy élettársa, ha cég adja el, az igénylő nem lehet a céggel tulajdonosi viszonyban.
Meddig kell igényelnem a támogatást? Vásárlás esetén az adásvételi szerződés aláírásától számított 120. nap a határidő, építésnél a használatbavételi engedély kiadása előtt kell még kérni. Ezen határidők után nincs lehetőség az igénylésre.
Remélem, most már több mindent megértettél. Érdemes figyelni a híreket, nagyon friss még a dolog, több minden változhat még.
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, ahol megtanulsz mindent, amit a pénzről tudni kell 6 alkalom alatt, 30 ezer forintért, vagy kérj valódi pénzügyi tanácsadást.
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló cikket is a blogon. Csatlakozz hozzánk a Facebookon: http://www.facebook.com/kiszamolo
Szerintem sokak nevében mondhatom, hogy köszönjük a részletes leírást!
A támogatott hitel feltételeiről csak a bankok fognak részletes szabályozást közölni?
Jelenleg még külföldön vagyok alkalmazásban január 31-ig. Magyarországi álláskeresésem még folyamatban van. A többi feltétel tiszta. Mire figyeljünk, hogy hitelképes maradjak?
Köszönettel,
Zoli
“8.6 új lakás: a meglévő épület vagy épületrész átalakítása kivételével:
a) …
b) az a) pontban foglaltaknak megfelelő lakás, amelyet jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság vagy egyéni vállalkozó természetes személy részére való értékesítés céljára épít, vagy építtet, és
ba) amelyet első ízben természetes személy részére értékesítenek, vagy
bb) amelyet másodízben értékesítenek természetes személy részére, feltéve, hogy a második eladó hitelintézet vagy ingatlan-forgalmazással üzletszerűen foglalkozó jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság vagy egyéni vállalkozó”
Ez nincs teljesen összhangban a bejegyzésben szereplő információval. A fentiek alapján új lakásnak minősülhet egy olyan lakás is, amely már ‘másé’ volt korábban (lásd bb) pont).
, a te infód honnan származik, hol tudok utánanézni?
Ráadásul ha a most 20 v. 25 éves gyerekem után is igénybe veszem, akkor neki 30 v. 35 (!) éves koráig ott kell laknia! ??
Ez a 10 év sajnos életszerűtlen, ezért időzített bomba, vagy meglehetősen sok adminisztratív kellemetlenség okozója lesz pár év múlva.
Használt lakásunkat jelenleg áruljuk. Az ingatlant talan annyiert tudjuk eladni amennyi a bank felé a tartozasunk. 9.3 millo. Szeretnenk igenybe venni a 10+ 10 millios allami tamogatast. 3 gyermekunk van, a kozepso gyermekem utan felvettuk 3 eve a szocpolt meg 2 ev elidegenitesi tilalom van a lakason mivel hasznalt lakas. Kineztunk egy 72 nm es ujepitesu lakast amelynek a vetelara 19.5 millio. A lakast majusban kezdik el epiteni. Azt szeretnem kerdezni, mik a lehetosegeink? Sajnos onerovel nem rendelkezunk. Megkapjuk e a 750.000 szocpolt es beforgathatjuk az uj lakasba, vagy fuggoben lesz? Ha a szocpol osszege igy 9.5 millio ez hasznalhato e oneronek? Es mi kell az allamnak illetve banknak hogy elindithassuk ezt a vasarlast olyan ingatlannal ahol meg csak tervrajz van? Koszonom szepen valaszukat! Monika
Azonban arra vigyázz, hogy megfeleljen az új ház a feltételeknek (méret, komfort-fokozat, lakóépület, stb.)
Nem pont ez a téma, de talán segít: gyerekeit egyedülálló anyukaként nevelő egyik ismerősünk minden létező támogatást igénybe vett évekig, miközben fogalmazzunk úgy, hogy talált másik pasit, akivel már egy ideje együtt is élt.
Magyarországon élünk, valaki felnyomta.
Lakásvizit nem volt, egyszer behívták, hogy nyilatkozzon, de segítettek annyiban neki, hogy közölték, hogy a szomszédok szerint ő nem egyedülálló (őket megkérdezték), és igazából mindegy is mit nyilatkozik.
A KHR listán való szereplésnek van esetleg elévülési ideje?
Köszi a választ!
az vonatkozik Rád amit már írt Miklós is egyszer, amennyiben még nincs jogerős haszn. engedélyed, akkor a 10 millióból le kell vonni az eddig neked folyósított támogatás összegét, és a különbözetet kaphatod , de maximum a hátralévő munkálatokat fedező összeget.módosítani is biztosan lehet, mert akinek folyamatban lévő szerződése van 2016. január 1-én, de jogosult az új támogatásokra, az megkapja.de erről rendelkezik is a 7/B §. anno is volt ilyen és a bankok módosították a szerződéseket,azoknál akik megfeleltek az új kedvezmény feltételeinek
A másik cikknél már kérdeztem, de lehet én vagyok a dilis és megvan már a válasz csak nem fogom fel 😀 Ezért előre is bocsi.
A helyzetünk a következő.
Tavaly kezdtünk egy építkezést, 60 nm családi ház, Amerikai konyhás nappali 30 nm, fürdő 10 nm, háló 20 nm. Ehhez kértünk egy módosítást egy plusz szobáról +12 nm.
A ház belül kész, a szobát nem kezdtük el , a házon nincs vakolat , szigetelés a gáz nincs még bevezetve, a hozzá tartozó kéményrendszer sem , használatbavételi engedély nincs rajta még.
Egy gyerek úton van , kettőt szeretnénk , igényelhetjük e a 2,6 mó forintot a befejezéshez? Van e készültségi fokozat határ?
40 év alattiak vagyunk , házasok.
Előre is köszi.
Mi a feneert akar valaki 2x10m Ftot elhasznalni, ha eddigi elete alatt nem rakott ossze egy 20m Ftos ingatlant, max orokolte? Sok hozzaszolas szerint most akarnak lakast. Eddig 1-2 gyerekkel hol laktak? Mibol gondoljak hogy tudnak 20m Ftrol donteni?
A tamogatas celja a 3. gyerek lenne, a kormanyzat szerint mar eddig is komfortos, 100-120nmes hazban lako, 2 gyerekes csalad bovitese. Ugy hogy a lakas rendben van, mar ki van fizetve. Erteke 15-40m Ft.
Erre jonnek a kiskapus kerdesek, ahol erzodik hogy soha nem lattak ennyi penzt. Idozitett bombara ulunk, pont mint a 0%os autohitelek anno. Suzuki, majd A4 onero nelkul…
Köszi!!
Van 3 gyerekünk, ha a tulajdonunkban lévő családi házunkra szeretnénk tetőtér beépítéssel új lakást külön bejárattal, tető cserével akkor jár-e a 10millió az építésre? Valamint a tetőcsere beleszámít-e a költségebe ha a tervek szerint ez szükséges az új lakás kialakításához.
a három módosított rendelet utolsó pontjai, záró rendelkezések…..
Ez akkor is igy van, ha meg csak 2 van es bevallalsz egy harmadikat?
Ez a törvényben pontosan hol van leírva?
Köszönöm!
Élettársi kapcsolatban élünk. Egy genetikai betegségben szenvedő gyermekünk van. Nem szeretnénk többet a kockázat miatt. Van egy 11 millió Ft értékű lakásunk amin 4.5 millió lakás vásárlási hitel van. A gyermekünk betegsége miatt azonban házba kellene költöznünk. Kinéztünk egy házat. 16.5 millió Ft lenne a vételára. De a tulajdonosa beszámítaná a lakásunkat 11 millió Ft értékben. Igénybe szerettük volna venni a 600ezer Ft támogatást. Van fél millió Ft keszpénzünk. (Mielőtt valaki ezen fenn akadna annak ajánlom figyelmébe hogy az allam altal kapott 50 ezer Ftból es a férjem fizetéséből havi 70ezer Ftot költünk terápiára mivel allami terápia nincs csak jár) Igy hitelt kellene felvennünk a kulonbozetre is és a hitelkiváltásra is. Meg lehet ezt oldani valahogy? Esetünkben a tulajdonukban levő lakás a fizető eszköz ugye,ami akkor kerül le a nevemről mikor a másik rá.
De a legszebb az lenne ha Varga Misi szólna hogy így sincs pénz a költségvetésben erre, és bejelentik hogy sorry de sztornó az egész. 😀
3 gyereket szeretnénk, még nincs egy sem.
Ha veszek egy telket (önerő+valamennyi hitel) és vállalkozót bízok meg azzal, hogy építse fel a házat, amit a támogatásból rendeznénk, az milyen elbírálás alá esik?
Önerős építkezésnek nem számít az én olvasatomban, de valahogy ház vásárlásnak sem, hiszen az én telkemen épül fel az épület. Minek minősül ilyenkor?
10+10 millió igénybe vehető-e, illetve mi van ilyenkor az áfa visszaigényléssel?
Másik kérdésem az lenne, hogy ha én 3,5 éve dolgozom, megfelelek az előírásoknak, feleségem viszont főiskolára jár, mellette félállásban dolgozik augusztus óta, akkor igénybe vehető e a támogatás?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem, bár sejtem a választ:
“Meddig nem adhatom el a támogatással vett ingatlant?
10 évig el sem adhatod, másnak nem adhatod oda, mást nem fogadhatsz be oda és ott kell laknod.”
Ez a rész arra is vonatkozik, ha csak egy gyerek után (egyedülállóként) venném igénybe a 600 ezer forintot? Kissé méltánytalannak érzem, hogy 600 ezerért ugyanúgy röghöz kötnek ebben az élethelyzetben, mint a 10+10 milliósokat, akiknek már stabilabb az életük.
Mi van, ha munkahelyváltás miatt öt év múlva költöznöm kell és mondjuk kiadnám a lakást? Vagy elég, ha papíron lakunk csak ott, állandó lakcímmel, és a tartózkodási helyünk valami egészen más?
Köszi előre, ha válaszoltok.
Elég az egyik félnek felmutatni a 2 év TB viszonyt.
A vevő megkaphatja-e rá a 10milliós támogatást?
: lehet, hogy bicskanyitogató amit írtál, de teljesen egyetértek vele. Talán nem vetületül van annyi megkötés, a KHR listás megkötés abszolút megállja a helyét. Kétszer ne kövessék már el ugyanazt a hibát.
Ha a hitel még él, de volt közben negativ esemény (tehát korábban nem fizetted, de rendezted, és nem mondták fel a hitelt), akkor 5 évig marad bent a negativ bejegyzés. Ha közben kifizetted az egész hitelt, akkor a hitel lezárása után még 1 évig leszel bent a rendszerben. Kivéve, ha Te kérted az 5 évet (abban a reményben, hogy pozitiv bejegyzésed lesz), ekkor visszavonhatod írásban a korábbi rendelkezésedet.
De amíg nem rendezted a tartozásodat, addig nem indul el az “elévülés”.
Nos az ÁFA Tv 10. § szerint:
Termék értékesítésének minősül továbbá:
…
d)12 az építési-szerelési munkával létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak, …
Ez úgy értelmezem, hogy erre az esetre mégis vonatkozik az 5% ÁFA (korábban azt hittem, hogy az csak klasszikus beruházói értékesítésre vonatkozik, ahol a beruházó a saját telkén épít, majd eladja a lakásokat).
Az én helyzetem is speciális. CSOK-ot vettem igénybe 3 gyerek után (2,4 millió) csládi ház építésére fél éve, az építkezés tart. Ha jól gondolom, az alábbi irás szerint a 2,4 és a 10 millió különbözete járna, de a jogszabályból (7.§ B) én ezt a hátralévős dolgot nem tudom kiérteni. BIztos ott szerepel? Köszönöm előre is! Csaba
“A jogszabály 7.§ B pontja szerint jogosultak a támogatásra, de le kell vonni az eddig felvett támogatásokat és a támogatás nem lehet több, mint a még hátralévő költség. Vagyis ha már teljesen kész a ház, csak az engedély nincs kiadva, akkor sajnos az annyi.”