Az élet autó nélkül

2015-04-14
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Ma Magyarországon 3,084 millió személygépjárművet tartanak nyilván, ennyi jut a 4,1 millió háztartásra, ezek a háztartások mintegy 22%-a 65 éven felüli személyekből áll.

(A személygépjárművek 8,7%-a céges tulajdonúak, de mivel a kis kft-k és bt-k cégautói gyakorlatilag magánautóként üzemelnek és sok személygépjármű, furgon és terepjáró teherautónak van vizsgáztatva, így nem is szerepelnek ebben a statisztikában, fogadjuk el, hogy nagyjából ennyi személyautó van Magyarországon. A teherautók 68%-át, 280 ezer járművet személyautó jogosítvánnyal lehet vezetni.)

Ha élünk azzal az egyszerűsítéssel, hogy az idősek csak talán 15%-a tart fenn autót, akkor 3,33 millió háztartásra jut 3,084 millió személygépkocsi.

Mindeközben 4 millió ember a hivatalos létminimum alatt él, a gyerekes családok 47%-ával, a gyerektelen háztartások 35%-ával előfordult egy év alatt, hogy nem tudott még élelmiszert sem vásárolni.

Az átlagemberek mintegy 80%-a még három hónapra elegendő megtakarítással sem rendelkezik, sőt 1,2 millió személy van fenn a rossz adósok listáján, akik legalább egy pénzintézetnek legalább 100 ezer forinttal tartoznak legalább 90 napja, de azért autófenntartásra szinte mindenkinek futja.

Még akkor is, ha egy 13 éves átlagautó egy 15 ezer kilométeres átlagfutással havi 75 ezer forintba kerül, de egy évi 10 ezres futás is hajszál híján havi 60 ezres kiadást jelent. (kalkulátor)

Nyugdíjmegtakarításra és a hiteltörlesztőre nem futja, de azért autóval járunk dolgozni, mert mi kérem urak vagyunk.

Sokan az időnyereséggel indokolják, hogy miért autóval járnak dolgozni. Úgymond tömegközlekedéssel 2-3 óra lenne az, ami autóval csak napi egy óra.

A magyar nettó átlagfizetés 154 ezer forint, a most fontosabb medián pedig csak 126 ezer forint. Vagyis az átlag munkavállaló több időt nyerne és nem lenne kevesebb pénze, ha csak négy órában dolgozna és busszal járna munkába, hiszen jelenleg a fizetésének legalább a fele a munkába járásra megy el az autó miatt.

(Volt olyan ügyfelem, akinek a férje Szentendréről járt be autóval Ferencvárosba dolgozni havi 130 ezer forintért. Ha otthon maradt volna, se lettek volna szegényebbek. De erről hallani sem akart. Ahogy arról se, hogy máshol dolgozzon, mert itt kényelmes munkája volt.)

Miközben sok nagyvárosi autótulajdonos túlbecsüli a tömegközlekedés és alulbecsüli az autós közlekedés időigényét, elfeledkezik az olyan időkiesésről, mint a szervizben, műszaki vizsgán, gumicserén, autómosóban, parkolókeresésben, benzinkúton és egyéb helyeken elvesztegetett időt, ami éves szinten komoly időt tesz ki.

Ennél már csak az érthetetlenebb, amikor relatív drága, 2-3 milliós autók is heteken át ott állnak az utcán mozdulatlanul, esetleg a tulajdonosaik hétvégenként elugranak velük egy-egy bevásárlásra.

Az autótulajdonosok igen komoly hányada tökéletesen meglenne autó nélkül, sőt gazdagabbá válna, ha nem vinné el az autó a pénze egy komoly részét.

Ha az autóra fordított havi 60 ezer forintot félrerakná 35 éven át 3% reálkamat mellett, mai értéken 44 millió forinttal lenne több pénze.

Az autó nélküli élethez rengeteg lehetőség kínálkozik:

- A tömeg- vagy közösségi közlekedés. Minden ellenkező véleménnyel szemben Magyarországon világszinten is remek a közösségi közlekedés. Én Budapesten szinte csak azt használom, rengeteg időt spórol, hogy más vezet helyettem, amit olvasásra tudok fordítani.

- Egy robogó megvétele, fenntartása és üzemeltetése töredéke egy autóénak és az év nagy részében reális alternatíva lehet. Ugyanígy egy kerékpár is sok ember számára lehetőség.

- Agglomerációból való bejutásra vagy vidéki útra elérhetőek a telekocsi szolgáltatások, ahol a vonatjegy feléért kényelmesen mehetsz   autóval valaki mással. Erről itt már írtam bővebben: Telekocsi. Akár állandó sofőrt is találhatsz, aki napi szinten behoz Törökbálintról Budapestre, napi 3-400 Ft-ért.

- Munkahelyi telekocsi. Az egyik munkahelyemen mindig néztem, hogy az egy felé lakó kollégáim mindegyike bejön 30 kilométerről külön-külön autóval és utána külön-külön fizetik a teremgarázsban a havi bérletet, noha a törökbálinti gond nélkül be tudta volna hozni a budaörsit és a 11. kerületit akár minden nap. De nem, mindenki külön jött, mert csak. És nem, nem rohantak a gyerekért az óvodába munka után.

- Taxi, Uber, Wundercar. Egyáltalán nem olyan drága havonta kétszer-háromszor taxizni 2-3 ezer forintért, ha cserébe nem kell autót fenntartanod.

- Bevásárlás online. Már nem csak elektronikai cikkeket, hanem napi élelmiszert is kérhetsz házhoz szállítással egyre több magyar városban. Most már tényleg felesleges azért autót fenntartanod, hogy hazahozd a mosóport és az ásványvizet a Tescoból. A nehéz dolgokat házhoz szállíttatod akár 299 Ft-ért is, a kisebb dolgokért pedig elmész gyalog. A Tesco online vásárlásról már itt írtam: Bevásárlás a karosszékből.

- Autóbérlés. Az autóbérlés nem olyan drága, mint legtöbben gondolják. Idős, de használható 15 éves autókat 3.500 Ft-ért adnak kölcsön naponta, teljesen vállalható 6-10 éves autókat pedig 10 ezer forint környékén. (Találomra egy példa, de találsz rengeteget a google-lel.) Olcsóbb bérelni egy autót évente kétszer egy hétre, mint egész évben fizetni a fenntartás és az amortizáció költségeit. (És jobb is, ha a kölcsönautóba hajtasz bele 2.000 kilométert egy olasz út alkalmával és nem a sajátodba.)

- Car sharing. Már Budapesten is elérhető a car sharing, amikor bepattansz egy-egy autóba és használod, amíg szükséged van rá. Van egy havi díj (1.290 Ft), óradíj (585 Ft-tól kategóriától függően) és kilométerenként 100-130 Ft. Ha hébe-hóba kell autó az ügyeidet intézni, ez is jó választás lehet. Egy ötórás, negyven kilométeres körtúrát 7-8000 Ft-ból úszol meg. De ha csak két órára és 15 kilométerre kell az autó, akkor 3.000 Ft körül van a számla vége. Ezért viszonylag új autókat bérelhetsz nagy szabadsággal. Részletek itt: Car sharing.

A lakhelyválasztásnál is legyen fontos szempont, hogy meg tudod-e oldani az életedet autó nélkül, milyen távolságban vannak a bölcsődék, óvodák, iskolák és a bevásárlási lehetőségek.

Ha szeretnél spórolni egy igen komoly összeget havonta-évente, ha szeretnél egészségesebben élni, akkor fontold meg, hogy elhagyod az autóval való közlekedést. Nem kell pánikolnod, gond nélkül megteheted, hogy megtartod az autót 3-4 hónapra, amíg kideríted, hogy le tudsz-e szokni erről a szenvedélyedről.

Természetesen nem azt állítom, hogy mindenki tud autó nélkül élni, ha te vízvezeték-szerelő vagy, nyilván nem járhatsz busszal az ügyfelekhez. (De például tudok olyan ügyvédről, aki mindenhová taxival jár, mert sokkal olcsóbb, mint fenntartania egy 15 milliós autót, amit mindenki elvár egy sikeres ügyvédtől.)

De sok százezer embernek forradalmat hozna az anyagi életében, ha a kifogásai helyett inkább átgondolná, hogyan tudja megoldani az életét autó nélkül. Sokkal könnyebb, mint sokan azt feltételezik. Az idegrendszered is kisimul, ha nem dugóban üldögélsz és morogsz napi kétszer egy órát.

A cikk nem arról szól, hogy ha megteheted, nem lehet autód. A cikk arról szól, hogy az autótulajdonosok kétharmada nem tehetné meg, hogy autóval járjon, mégis így tesz, miközben rengeteg alternatíva közül választhatna.

És igen, a borsodi kisvárosban nincs car sharing, ott marad a bicikli, a robogó, a gyaloglás, telekocsi, külföldi utakhoz autóbérlés és a tömegközlekedés. Ha pedig megteheted, természetesen miért ne vennél autót. Ha megteheted.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:. target="_blank" rel="noopener noreferrer">. vagy RSS

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
600 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Az agglomerizáció az nem agglomeráció akar lenni? Előbbit még nem hallottam.

Telekocsi, taxi, uber, autóbérlés, car sharing - az világos, hogy a saját autónál olcsóbbak, de az egymáshoz való viszonyuk nem. Ezekről lehetne egy összehasonlító elemzés, melyik milyen szokások esetén éri meg.

Nem is a helyi tömegközlekedés ami necces szerintem, mert Pesten az elég jó, vidéki városokban általában gyalog majdnem minden megközelíthető, ahol nem, ott a helyi közlekedés még mindig elfogadható, nálunk is. Távolsági közlekedésben viszont óriási különbségek lehetnek. Mi az asszonnyal az első autót hirtelen elhatározásból vettük, persze ez utolsó csepp is volt a pohárban, az történt ugyanis, hogy két, egymástól országúton ~170 km-re lévő város között utaztunk, a busz 15-kor elment, nekünk meg sokáig volt programunk, ugyanakkor menni kellett, nekem volt egy bevált sokátszállásos útvonalam, 2 buszozás és 1 IC-ből állt, nyilván időben (kb. 3,5 fél óra helyett 5,5 óra) és távban is sokkal hosszabb. A buszról buszra átszállásnál a buszput éppen felújították, a tájékoztatás béna volt, nem találtuk a buszt, utólag kiderült, ott volt, de nem az volt kiírva rá... Folyt.

Mi azóta tudjuk, milyen sok pénzünk van, mióta egy autót is fenn tudunk tartani. 🙂 De esetünkben az a helyzet, hogy bár anyagilag nem éri meg, minden más szempontból felbecsülhetetlen pluszt ad, azt pedig nehéz pénzben kifejezni. Ezt már akkor is tudtuk, hogy így lesz, amikor még nem volt autónk. 🙂

Folyt.
Nem tudtunk mást csinálni (miután végigböngésztünk minden lehetőséget), visszabuszoztunk, és elkértük anyósomtól az autót. Utána egyből elkezdtük bújni a hirdetéseket, és 2 hét múlva vettünk is egy kocsit, olyat, hogy mindegy, csak működjön (ahhoz képest elég jól működik még mindig). Lett volna rá sokkal több pénz is, de nem akartunk rá többet kiadni. Azóta sem bántuk meg, mert nincs az a szívás, hogy el kell érni X órakor a buszt, és mindent úgy tervezni, meg hogy péntek fél 2-kor hagyjam abba a munkát, mert el kell érni a 14:11-es vonatot. Meg az sem, hogy majd hétvégi versenyre ki fog elvinni, ha senki, volt eset anno, hogy 20 km-re tudtam a helyszínt megközelíteni több átszállással, majd 10 km gyaloglás után valaki felvett.

Nem vagyok egy autó őrült, az autó nem státuszszimbólum nálam, hanem használati eszköz, BKV-val járok dolgozni (nyáron sokszor bringával a 24 km-re lévő munkahelyemre), de sok dologgal nem értek egyet. Nálunk 3 gyerek van (a legnagyobb 9 éves), el sem tudnám képzelni, hogy a párom busszal vigye őket iskolába, óvodába, a legkisebbet, aki egy éves, a hátára kötve. A taxisokkal kapcsolatban csak rossz tapasztalatom van, a tedd le az autót, és milliókat spórolsz dologgal kapcsolatban meg az a vicc jut eszembe, ami arról szól, hogy ha a haverom abbahagyja a cigit, megspórol magának egy Ferrarit. 🙂

Na, jönnek mindjárt a trollok, oszt' megmondják, hogy minek írogatol ilyen hülyeségeket.
Magyar embernek otó köll és kész, ha beledöglik, akkor is. 🙂

A gyerekek bölcsije, ovija, iskolája és mindkettőnk munkahelye gyalog 15- perc.
Anno nem is gondoltam, hogy mennyi időt és pénzt spórolunk majd ezzel.

Ó vannak jó ötletek.Most voltam otthon,autó nélkül Budapesten..rémálom volt.BKV bérlet 2hétre 7000,inkább vettem jegyet,mert annyit azért nem utaztam.Minden 3xannyi ideig tartott,pedig nem külvárosban lakunk, napközben pl 12-15 percet vártam trolira.Cserébe élvezhettem a hajléktalan büdösségét:-((( Elképesztő.

Egyébként tény, hogy nagyon drága az autófenntartás. Nem is értem, hogy sokan minimálbér vagy alig több fizetéssel hogyan tudnak autót fenntartani, illetve sejtem, gondolom se téli gumi, se rendszeres szerviz, nem véletlenül olyan műszaki állapotú a hazai autóállomány, amilyen. Szerintem ami nehéz, hogy valaki úgy szokjon vissza arra, hogy nincs autó, hogy már volt, nyilván ez minden luxusnál igaz, de ebben az esetben halmozottan. Szüleimnek volt több kisebb időszakuk, mikor átmenetileg nem volt, mondták is mindig az elején, hogy mennyit meg fognak spórolni vele, aztán pár hónapra már folyton hiányzott, pedig nem sokat használják amúgy, de amikor hirtelen kellett, akkor szívtak, nem gondolkoztak eleve előre, hogy hogyan fogják megoldani máshogy, mert hozzászoktak a kényelemhez.

Magyarországon az autó nem közlekedési eszköz, hanem státusz szimbólum, ezért nagyon nehéz érvelni az autó ellen, mert az emberek többsége lúzernek érzi magát ha nem közlekedhet autóval.

Nemrég láttam egy olyan statisztikát, hogy Budapesten több autó van 1000 főre vetítve, mint Londonban, pedig nem mondható, hogy a budapestiek gazdagabbak lennének a londoniaknál..
Tömegközlekedést összevetve is inkább a budapesti nyerne, mert Londonban csúcsidőszakban levegőt nem lehet kapni az ottani szűk és alacsony metróban. Arról nem is beszélve, mennyit kell lépcsőzni, mert nincs mozgólépcső.

telekocsizás agglomerációban még nem nagyon működik rövidebb távokon. Párszáz forintért senkinek nem éri meg a plusz macera, hogy egy kis kerülő hogy felvedd/letedd a másikat, időben nem lehetsz rugalmas (ez a délutáni hazamenésnél még nagyobb probléma), stb.

párszáz forintnál többet, pedig nem fog adni senki egy ~10-20 km-es fuvarért, akkor inkább megy sajáttal...

Tapasztalatom szerint egy bp-tatabánya, vagy bp-veszprém távolságban már elég jól működik viszont. Ott ugye már 1-2000 Ft a tarifa, annyiért már belefér némi macera napi szinten is.

Én szeretem magam azzal nyugtatni, hogy megtaláltuk az ideális kombinációt az élethelyzetünkre, mert Bp-en olyan helyen lakunk, hogy annál jobb szerintem nincs is 🙂 minden közel, mégis csendes zöldövezet. És szeretek tömegközlekedni. 🙂

De mindkét család (nagyszülők, ill. gyerek) 200 km-re, más-más irányba, és olyan helyekre is el kell jutnunk, ahova egész egyszerűen nem jár semmi. Ez havi 2-3 út. Csináltuk évekig busszal, ezért olyan drámai a különbség élményben.

Ráadásul ha csak az üzemanyagot nézzük, ketten menni vidékre olcsóbb autóval.

Viszont az autó akkor is viszi a pénzt, amikor 2 hétig ott áll a ház előtt, ez tény. Ezt a részét szívesen kiiktatnám. 🙂

@zabalint Sokan nem tudnak számolni, ezért vesznek autót, pedig még a kényelemről sem kell feltétlenül lemondani. A taxi egy valós, kényelmes és olcsóbb alternatíva, ha csak hetente 1-2 alkalommal kell az autó. Persze nem úgy kell számolni, hogy csak a benzin költséget tekinted költségnél egy taxizásnál.

tudom hogy van sok ajánlat, mégis nehézkesen használható. Hiába hoz el téged Érdről 300 Ft-ért, ha a város másik feléből indul, ahova neked még valahogy el kell jutni (ennyi pénzért nyilván nem fog egy centi kitérőt se tenni), cserébe percre pontosan az ő idejéhez is vagy kötve, és lerak valahol, ahonnan még neked adott esetben elég sokat kell utazni a célállomásodhoz.

Ritka az olyan, hogy stimmel (~közel van) az indulóhely is, a célállomás is, és időben is akkor indul/jön vissza amikor neked jó.

Évek óta hirdetek egy rendszeres agglomerációs utat, eddgi kábé 3 utasom volt (pontosabban egy valaki, háromszor).

Amikor messzebre megyek (rendszertelenül), tehát a 100 km-es nagyságrend, indulás előtt néhány órával felteszem az utat, és kábé máris van utasom.

Ezek az én tapasztalataim, örülök ha másoknak bejön a rövidebb távú telekocsizás is.

Nem azért dolgoztam eddig 32 évet (és fogok még 15-öt), hogy gyalog járjak. Ennyi jár nekem is ennyi meló után.
Aki csak azért dolgozik, hogy egyen, igyon és kifizesse a rezsit, és közben meg szaporodik a nagy büdös semmire (mert a gyerekeinek egy tábla csokit sem tud venni), az meg is érdemli.

Komolyan, nem unalmas meg hogy 2-3 havonta jon egy autokopkodos cikk?
Raadasul itt mar a leggagyibb demagogia is elojott.

Egyreszt a koltsegek es az ido:
en osztol tavaszig autoval jarok munkaba, ez naponta 90 km, vagyis havonta kb. 2000 km. Egy evre extrapolalva ez kb. 25000 km, ami a tablazatod alapjan havi 65000-be kerul.
A buszberlet otthon es az iroda kozott 35600, ami nem ervenyes pl. a rokonlatogatasra, es a bevasarlasrol meg nem is beszeltunk (amin havonta tizezreket sporolunk a hiperben autoval). Vagyis havonta 30ezer forintot sporolnek azon, ha nem reggel 8-kor mennek el otthonrol es delutan 5-6-ra ernek haza, hanem 7-kor mennek ki a buszhoz es eset 8-ra ernek haza (es igy ebedszunetre sem lenne idom). Vajon meger havonta 30ezer forintot (minusz a draga bevasarlason bukott havi sokezer) a _napi_ 3-4 ora a csalad rovasara?

"Viszont az autó akkor is viszi a pénzt, amikor 2 hétig ott áll a ház előtt, ez tény. Ezt a részét szívesen kiiktatnám."

Évi pl. 20 hétvégi autókölcsönzés legyen pl. 400 eFt - pl. 10 év alatt költesz el egy autó árát!

Es muszaj megint elmondanom, hogy Magyarorszag (szerencsere) NEM BUDAPESTBOL ALL! Videken el a magyarok 80%-a, ahol nincs hazhozszallitos vasarlas, ahol nincs 10 percenkent erkezo busz, ahol nem opcio az hogy gyalog menj a 10-20-30 km-re levo varosba, mint ahogy a kulonfele car sharing megoldasok sem mukodnek olyan egyszeruen.

Es a masik:
kiszamolod hogy egy auto fenntartasa havonta 60 ezerbe kerul (en fizetek ra ennyit, aki a naponta 90 km-rel sokkal-sokkal tobbet jarok autoval munkaba mint az atlag, akiknek ez jellemzoen csak nehany km), majd ezt osszehasonlitod a fizetesek medianjaval, tenykent kezelve hogy aki havi netto 126ezret keres, az az autojara havi60ezret kolt. Biztos van ilyen is, de baromira nem ez az altalanos... Raadasul ha mar a cikk Budapestrol szol, akkor nem artana bp-i berekkel szamolni, amik joval magasabbak az orszagos atlagnal.

A cikk demagog es manipulativ 🙁

@andiebaby :

Erre lehet jo alternatia az autoberles. Foleg 2-300 kmes tavolsagoknal, ha a tomegkozlekedes nagyon nem jo. Persze ne csak uzemanyagot szamolj, hanem mindent. En 20 ft-os amortizacioval szoktam. igy a 2-300 km 4-6000 ftra jon ki. Raadasul a legutobbi berautonkon volt matrica is ( evest vett a ceg), igy azt is megsporolja az ember.

@Kiszamolo A lakás én nem tenném ebbe a kategóriában, mert minőségi különbség van az autó állandó értékcsökkenése között és egy lakás értékének az inflációval való emelkedése között!
Ha a bérleti díj a lakás értékének az 5%-a, az infláció meg középtávon 3%, akkor egy 8%-os THM teljesen reális alternatíva a lakásbérléssel összehasonlítva! A lakás vételnek van még egy nagyon fontos hozadéka a pénzügyiek képzetlen emberek számára! Megtanítja és rákényszeríti őket a rendszeres takarékoskodásra. Ha semmi mást nem csinál valaki, csak egész életében fizeti a jelzáloghitelt és nyugdíjas korára van egy lakása, sokkal előrébb tart annál, mint aki elkölti az összes pénzé.

@janos82

ez érdekes alternatíva, és ha talál az ember egy jó szolgáltatót, akár még működhet is, de csak akkor, ha otthon, a ház előtt vehetem át a kocsit, és nem nekem kell még pluszban érte menni valahova, és érte jönnek a ház elé mondjuk vasárnap este 10-re. 🙂

Mert ha az elhozom-visszaviszem plusz köreit is le kell futni, akkor a drága időmmel fizetek.
És akkor már inkább a pénzem fogyjon, az csak pénz, az idő nekem értékesebb.

Miklós, no para, egy hajóban evezünk: vágom a mondókád lényegét. 🙂

20 éves érettségi találkozónk volt tavaly: 90% (több)diplomás, sokan felsővezetők. Méregdrága luxusterepjárókkal tele a parkoló, aztán meg panaszkodtak, hogy millió közeli havi nettóból is megerőltető fenntartani.De a legdurvább az volt, amikor hajnali kettőkor némi tömény fogyasztása után kiderült az is, hogy bár jól él, de annyira rühelli amit csinál, hogy már az egészségét is kikezdte: gyomorfekély, rák gyanú, stb.

@glezmen Pont a te hozzászólásod egy picit demagóg! Az autó nélküli élet nem csak Budapesten, de az összes nagy városban és a falvakban is jó alternatíva. Hollandiában és Dániában a biciklizés nem csak a nagy városokban divat, ahogy Magyarországon is a legtöbb biciklis kilométert a falvakban tesznek meg, bármennyire is furcsa!
Aki napi 20-30 kilométernél többet nem tesz meg annak időben, pénzben és egészségben is jobb alternatíva a biciklizés! Hollandiában és Dániában megszokott dolog, hogy az anyukát biciklis utánfutóval visznek 2-3 gyereket az óvodába és iskolába!
Ha többet mész, mint 50 kilométert, még mindig ott van a robogó vagy az elektromos bringa.

Kedves Cikkíró!

PSZF-es hallgatóként igen sűrűn olvasom az oldalát, de most először szeretnék segítséget kérni.

"Ha az autóra fordított havi 60 ezer forintot félrerakná 35 éven át 3% reálkamat mellett, mai értéken 44 millió forinttal lenne több pénze."

Szeretném megkérdezni, hogy ez a számítás hogyan jött ki?

"Mai értéken" tehát PV
r=3%
C0 = 60.000 ( x12 )

Próbáltam pvifa annuitás tényezőt számolni, de azzal sem jutottam eredményre. Igaz 720.000 Ft-nak vettem a c0-t, viszont az utolsó havi nem kamatozna. Próbáltam esedékes annuitással is, de úgy sem sikerült!

Nincsen semmilyen ellenvetésem, szimplán csak ki szerettem volna számolni.

Köszönöm szépen!

@andiebaby :

Ha budapestiek, vagy nagyvarosiak vagytok, akkor biztos, hogy nemmessze talaltok berleti lehetoseget. Amugy en a multkor ugy kaptam autot, hogy odahoztak es ertejottek. En mondtam meg, hogy hova. + penzert szerintem ez is lehetseges:)

Ja, es az eddigi berautoim mind 5-7evvel fiatalabbak voltak annal, mint amit en megengednek magamnak:)

Most egy kicsit sikerült ferdíteni ebben a cikkben.

Az autó költsége a beletöltött üzemanyag költsége azoknál, akiknek nincsen rá pénzük.
Nincsen szervíz, az autót 100K-ért vették egy másik 100K-s autóból van hozzá alkatrész vagy ismerőstől ingyen. Saját maguk szerelik. Annyit mennek vele, amennyire van pénz, mert ingyen nem kapnak bele üzemanyagot.

Aki pedig Budapesten vagy nagyvárosban él, annak, ha van autója, van rá pénze is. Nekem nincsen olyan ismerősöm, aki nagyvárosban él, nincsen pénze és van autója hozzá.

Az autó egészen addig elkerülhető, amíg egyedülálló, nem idős, nem beteg polgárról beszélünk. Gyereket nem lehet tömegközlekedéssel vinni. Beteget sem. Idős embert sem (egy bizonyos kor felett).

Nyilván meg lehet tenni, hogy mégis tömegközlekedést használ, de abból vannak a balesetek. A balesetnél sokkal olcsóbb az autó.

Számomra nem is azzal van gond, hogy mennyi autó van a az országban, mert miért ne lehetne. Inkább azzal, hogy milyen autók. Egyszerűen nem értem, honnan van az embereknek pénze ennyire drága autókat megvenni, mint amik furikáznak az utcákon. Nekem nincs rossz fizetésem, bőven van megtakarításom is, de nem tudom elképzelni, hogy mondjuk vegyek egy kupét 4-5-6-10millióért. Most hallottam, hogy a legjobb fizetése a politikusoknak van, valami egymillió körül. Hát szerintem még abból sem jön ki egy 20 milliós autó (ugye vannak ilyen politikusok).

@Kiszamolo: "az emberek 38-42%-a lakik saját lakásban, miközben idehaza 92%-a"

Bocsánat, ez off, de én tuti nem adnám ki az ingatlanomat egy olyan bérlőnek, akinek nincs sajátja. Te talán igen?

Hogy találod meg, ha valaki bérleményből bérleménybe költözik? Épp most talált meg engem valami behajtó, aki egy rég elköltözött előző albérlőt keresett a címemen. Sok szerencsét kívántam neki.

Szóval jól hangzik ez elméletben, aztán mehetsz az utcára, ha itthon ezt kipróbálnád élesben. Olyan ez, mint a hitel: az ingatlanbérletet az engedheti meg magának, aki nem szorul rá.

A másik megfigyelésem: tipikusan azok érvelnek a bérlemény mellett, akik sajátban laknak. 🙂

Kiszámoló egyetlen hibája, ami végül is nem hiba egy pénzügyi blogon :), hogy csupán a költségek szemszögéből vizsgálja az autófenntartást.

Pedig abból az irányból is lehetne nézni, hogy úgy általában túlságosan is alávetjük magunkat a fogyasztói társadalom elvárásainak, túlságosan fontosak lettek számunkra a tárgyak. Telezsúfoljuk a lakásunkat, garázsunkat tárgyakkal, amikre semmi szükségünk, csak ügyes manipulációval elhitetik velünk, hogy de igen, szükségünk van rá. Mert el akarják adni nekünk ezeket a tárgyakat.

4 gyerekes anyuka mozdulni sem tud autó nélkül? Régen is voltak 4 gyerekes anyukák, autó nem volt, mégis eljutott minden gyerek oviba és suliba. Elkényelmesedtünk és elfinnyásodtunk. Ha nem látnám az ellenkezőjét, azt hihetném, a BKV-n csak hajléktalanok utaznak, és hogy ott mindenki büdös, csak mi, autósok vagyunk rózsaillatúak, hát persze, hogy mi nem ülünk fel BKV-ra!

@Kiszamolo
"A gimnázium parkolója is mindig tele van autóval, 140-150 ezret kereső tanárok autóval járnak dolgozni, noha a busz 3 méterre áll meg a bejárattól és szó szerint két percenként jár."

De honnan tudod, hogy honnan érkeznek? Az is lehet, hogy éppen az a kivétel, akinek max. 1 átszállással és fél órán belül megvan az iskola.

A szabadidő értékét meg lehet, hogy alábecsülöd. Mert attól, hogy valakinek alacsony a bére, még nem biztos, hogy visszaszámolhatod azzal, hogy ha +1 óra szabadidőt nyer naponta, és az havi 60-ba kerül, akkor az 3 ezer / óra, ennél kevesebbet keres, tehát nem éri meg. Ugyanis a 8 órás munkakör az általános, 4 vagy 6 órás ritkaság, és főleg aki rosszul keres, nehezen találna, a +1 óra a családjával meg adott esetben jelentheti azt, hogy 1,5-szer annyit tölt a családjával hétköznap, még ébren.

Szóval sok tényezős dolog az idő pénzértéke is.

Tökéletesen rossz példa anyukám, aki használt nyugati autót vett 90-ben, majd új nyugati autót 2000-ben. Annak ellenére, hogy ez már akkor is nagyon megterhelte a családi költségvetést, nem tanult belőle, és mikor megunta a jó állapotban levő 8 éves autóját, eladta, és 2008 tavaszán, a legrosszabbkor devizahitel felhasználásával vett új Suzukit.

Ezt évek óta nem tudja tankolni, több éve lejárt műszakival áll a garázsban.

De normális ennivalóra és a ház fűtésére nincs pénze. Ha ezt a témát bárki felveti a családból, 10 éves kislányként hisztizik. Ki érti ezt? Valószínűleg ez egy mélyen gyökerező torzulás a gondolkodásmódjában, és így akart kifelé sikeresnek tűnni.

Egy előnye kétségkívül van, én sokat tanultam belőle. Az én gyerekeim lehet, hogy megszívják a pénzügyi tudatosságom miatt, mert nem fognak tudni ilyen hibákból tanulni.

@gabor
Nemrég mentünk az autópályán, nézegettük milyen autók mennek, tényleg durva kocsik vannak, de ha jobban megnézed, ezek általában nem újak, szóval sok évesen, használtan hozták be a legtöbbet Németországból. Szóval ezeket ritkán veszik 4-10 millióért itthon, legalábbis magánszemély, ha megnézed az új autó vásárlások nagyobb része céges, a behozott használtak listáján meg majdnem csak prémium autók vannak a top tízben.

A politikusok közül meg sokaknak amellett vállalkozása is van, hogy a korrupcióról ne is beszéljek. A képviselők bére jól látod, olyan középosztálybeli kategória, nem különösen extra.

Maximálisan egyetértek. Úgy alakult, hogy párommal mindketten hoztunk egy-egy verdát a kapcsolatba, és a második évforduló tájékán kezdtem el pedzegetni, hogy 1, mindenhova együtt megyünk 2, ahova nem, az városon belül van, ergo gyalog 15 perc. Mi a túróért van két autónk? Így történt, hogy tavaly ősszel eladtam drága pici autómat, és azóta is tök jól érezzük magunkat. Spórolok a dízelen, a behajtási engedélyen, parkolójegyen, szervízen, kötelező biztosításon, a teljesítményadón... ahogy számoltam, ha nincs nagygenerál a verdán - pl. egy turbócsere, ami kapásból 300,000 forint - akkor negyed millió forintba került a második kocsi, az értékvesztést nem számolva. Ha azt is figyelembe veszem, hogy a kocsi eladási ára tavaly ősz óta 2.17%-os bruttó hozamot termelt, akkor még inkább biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam. 🙂

@hujber-tunde
"4 gyerekes anyuka mozdulni sem tud autó nélkül? Régen is voltak 4 gyerekes anyukák, autó nem volt, mégis eljutott minden gyerek oviba és suliba. Elkényelmesedtünk és elfinnyásodtunk. "

Azt nem veszed figyelembe, hogy a tömegközlekedés a létező igényeket szolgálta ki akkor is és ma is. Tehát amikor 10-ből 9 családnak nem volt autója, akkor sokkal sűrűbben járt a tömegközlekedés, és sokkal több viszonylatban, mint ma, amikor 10-ből 8 családnak van. Emellett a gyerekek, fiatalok, családosok aránya is csökkent, ez a helyi tömegközlekedést sűrűbbé tette az idősebbek miatt, a helyközi és távolsági tömegközlekedést meg ritkábbá.

És ez így van az élet minden területén, pl. azokat a rendezvényeket, amiket 30-40 éve tömegközlekedéssel elérhető helyre tették, ma már nem teszik, mert alap, hogy kocsival érkeznek az emberek. Szóval összevetni a múlttal nem célszerű.

A betegszállítás vidéken olyan szinten megbízhatatlan, hogy még (felszednek még 4 embert egy 60 km-es sugarú körben, legyél kész hajnali fél négyre - így megy ez Jász-Nagykunban pl), inkább mi is vagy vittük vagy még inkább helyi erőt megfizettünk, hogy vigye a mamát kórházi felülvizsgálatra. Ő pl tényleg nem bír menni, száz métert sem.

Budapest-belső tömegközlekedése sokat javult pl felénk. Megjelentek olyan buszok, amik nem rohadnak le hetente kétszer (ami a helyzet volt 1999 táján a 95-össel). Megcsinálták az egyes villamost. Ez a két dolog lehetővé tette, hogy most egy könyöktörés kapcsán békávézáskor ne kapjak folyamatosan idegbajt - vezetni ugyanis nem tudtam és a tömeget is kerülnöm kellett, mert nem gipsz volt, hanem heveder.

Két viszonylag kicsi gyerekkel, cuccal ugyanakkor amit lehetett, kihagytam. Így is logisztika, de úgy-ahogy szervezhető.

Nagyon jó lett a cikked, nekem is hasonlóak a véleményeim, ill. a személyes tapasztalataim. Azonban engedjél meg egy kiegészítést, ami szerintem szervesen ide kapcsolódik. Azt boncolgatod - nagyon helyesen -, hogy mennyibe kerül az egyénnek, a családnak a gépjármű fenntartása. Azonban arról nem esett szó, hogy a társadalomnak, a magyar gazdaságnak mennyibe is kerül ez az irdatlan autó áradat. Csak néhány példa, ami most az eszembe jut :
- hányan halnak, sérülnek meg az utakon
- mennyi üzemanyagot, ill. gépkocsit ( alkatrészt ) kell külföldről behozni
- az autókhoz kapcsolódó infrastruktúra létrehozása, üzemeltetése, fejlesztése
- a környezeti károk elhárítása, mérséklése
- az alacsony egzisztenciájú gépkocsi tulajdonos családok támogatása / gondolok itt a deviza hitelesek mentésére, gyerekek ingyen étkeztetésére, tankönyvére, mert hát ugye erre már nem telik, de autóra igen / !

Bicikli-fan vagyok, 7 év és 15e km alatt 2 csonttörés, 3 hét bevételkiesés. Ez is benne van sajnos 🙂 Nem merek jó bringát venni, mert ellopják. Ezzel együtt összehasonlíthatatlanul kisebb és tervezhetőbb költség az autózásnál, még ha nem is ugyanarra jó. Városban nagyon sok mindent meg lehet oldani biciklivel, már ha van rá hajlandóság.

@jelentektelen-hangya "én tuti nem adnám ki az ingatlanomat egy olyan bérlőnek, akinek nincs sajátja" - ez vicces 🙂 Én meg sose bérelnék, ha lenne sajátom.

@Kiszamolo "nem is frusztrált soha a svájci frank árfolyama" - frusztrációra ott a szocpol, a végtörlesztés, az állami kamattámogatás, a lakástakarékpénztár stb.

@Kiszamolo

én csak félig vagyok ilyen, erőn felül van az autó, de most már inkább lusta vagyok és öreg, buszoztam-vonatoztam eleget fiatalon. 🙂

@jelentektelen-hangya

hogy lehet ilyen marhaságot leírni, hogy "én tuti nem adnám ki az ingatlanomat egy olyan bérlőnek, akinek nincs sajátja." 🙂
talán inkább olyannak, akinek nincs állandó lakcíme, nem? nem ugyanaz.
anyámékhoz vagyok bejelentve, sőt még a vállalkozásom is, de 15 éve nem élek otthon, viszont sose volt sajátom, és nem is lesz még jó darabig, ha lesz egyáltalán.

amíg nincsenek cégek, amelyek bérlakások kiadásával foglalkoznak, addig ez bizony bizalmi viszony, de nekem eddig mindig remek tulajokkal volt dolgom, cserébe én vagyok a bérlők gyöngye. 🙂

Hát, sok igazság lehet a cikkben, de az durva csúsztatás, hogy jó alternatíva a tömegközlekedés. Még Budapesten is gázos, de vidéken használhatatlan. (tudom, mert kellett használnom) És persze, a BP tömegközlekedés jobb, mint monndjuk a Londoni, de az autóhoz képest köszönő viszonyban sincs.

„Ha többet mész, mint 50 kilométert, még mindig ott van a robogó vagy az elektromos bringa.”

Hát, kívánom neked, hogy menjél elektromos biciklivel naponta legalább ötven kilométert. Hóban, fagyban, szélben, esőben.

Aki nem egy tíz kilométer sugarú körben éli le az életét, és nem áll meg a busz tízpercenként a háza előtt -tömegközlekedés vidéken gyakorlatilag nem létezik-, annak igen nagy hendikeppje van, ha nincs kocsija. Az már tényleg más kérdés, milyen az a kocsi. Én is naponta látok lakótelepi parkolókban, vagy sorházak előtt olyan autókat, amik saccra többet érnek, mint a lakás, ami előtt parkolnak. Nagy élményem volt, amikor tavaly a ballagáskor tévedtem a helyi, kisvárosi gimnázium környékére. A tanulók többsége helybeli, tehát max. 30 perc gyaloglásra lakik az épülettől, de a gimnázium előtti két nagy parkoló, és az összes környező utca olyan zsúfolásig tele volt kocsikkal, mint egy használtautó telep. Az ilyesmi persze valóban irritáló, de a cikk -nyilván nem szándékosan, oda van írva a végére- első olvasatra megint nagyon általánosító hangvételűnek tűnik, mintha aki átlagfizetésen, vagy alatta él, egyáltalán nem engedhetné meg magának, hogy kocsit tartson.

A másik amit nem szeretek, aki büszkén autótlanodik elvből, aztán elvárná, hogy mások szívességből és rendszeresen oldják meg az életét, és pofákat vág, amikor ez elmarad. Az autózásnak és az autótlanságnak is ára van.

Odáig nem vetemednék, hogy eladjam a kocsit (egyszeri bevételből vettem 10 éve, nagyon keveset kell rá költeni, egyelőre cserélni se akarom), az ugyan valóban kiderült, szervezhető (most, egyelőre) az élet anélkül, hogy én mindennap kocsizzak, de nem mennék vonattal nyaralni (52 kiló vagyok, a cipekedés esküdt ellensége), és anyám lassan beér a korba, amikor fuvarozni kell. Viszont nem zsebpénzt keresek és remélhetően tudok számolni is.

És tény, a carsharinghoz jelenleg nincs semmi türelmem, félek úgy járnék vele mint a lakógyűlésekkel a társasházban, amihez kb. pszichológus és kötélidegek kellenek egyes környékeken.

Ha már offolunk lakás témában:
én azt nem értem, miért hiszik azt az emberek, hogy megvettek egy ingatlant, és puff, pipa, révbe értek, gond letudva egy életre.
páromnak kétszer is volt sajátja, most mégsincs, mert az élet ennél azért egy pöttyet bonyolultabb már, és a rugalmasság az egyik legnagyobb érték.

ha most vennék pl. Pesten egy lakást, sanszos, hogy adhatnám el pár év múlva, mert változik a helyzet - akár munka, akár család miatt.

azt se nagyon fogom fel, hogy a 27 éves öcsém miért akar mindenáron lakást venni abban a kisvárosban, ahol most él, mikor még annyi minden jöhet az életben, amikor a lakás csak kolonc lesz.

@jelentektelen-hangya :

en kiadom a lakasomat olyannak is, akit nem ismerek, es nincs lakasa. Ha normalis a megjelenese, es tudunk par szot ertelmesen beszelni, akkor megkapja.

Amugyis, a berlok nagyresze rendes. Tudom, hogy vannak nagyon problemasok is, de az kb 5% alatt lehet.

Nekem nincs autóm és nem is lesz, egyszerűen nem akarok még egy terhet a nyakamba venni, nincs gusztusom a sok idióta között állni a dugóban.

Ha vidéken élnék talán másképp látnám.

Rövden összefoglalva:

Ha haverokkal megyek vhova, vagy meccsre megyek, akkor nem kell málnaszörpöt inni.
Ha távoli városba megyek ott az Oszkár. (a MÁV a sok ingyenélő miatt drága)
Bp belvárosát elérem 25 perc alatt tömegközlekedéssel.
Munkába elvisz a BKV és a céges busz
A heti bevásárláskor kell 5 percet cipekednem a busztól hazáig, ezt kibirom.
Anyukámnék két buszmegállóra laknak, gyalog 15 perc.
És szerencsére asszonynak sincs igényre rá.
Ja...és nem akarok ellustulni, nem akarok olyan ember lenni, aki nyaraláskor a Balatonon kocsival megy vacsorázni az étterembe (!!!!)....mert még azt a 15 perces sétát se képes megtenni a friss nyári levegőn...

Várható volt, hogy azok szólnak hozzá a cikkhez, akik a kivételek közt vannak, akiknek meg valójában szól, azok meg hallgatnak, mert nem szívesen ismerik be, hogy többet költenek, mint amit megengedhetnének maguknak. Kiszámoló a munkája révén nyilván több ilyen emberrel találkozik, mint az átlag, illetve jobban rálát az emberek anyagi helyzetére.
Én a hozzászólásokban is azt látom, hogy az emberek a leírtak ellenére sem gondolnak bele, hogy hosszútávon mennyibe kerül valójában egy autó fenntartása, csak azt látják, hogy autó nélkül néhány kiragadott alkalommal több ezer forintba kerül eljutni egyik helyről a másikra. Azt már nem nézik, hogy az autó akkor is pénzbe kerül, amikor éppen nem használják.
Akik hitelből vették az autót, azok már jobban érezhetik ezt, ők viszont megint csak nem vallhatják be, hogy túlvállalták magukat, mert már csak nagy bukóval tudnának elsétálni.

Nagyon egyetértek a cikkel.

Tavaly adtam el az autómat. Nem azért, mert nem volt rá pénzem, hanem mert olyan helyre költöztem, ahonnan átszállás nélkül be tudok járni busszal dolgozni.
Külön kiemelném, hogy
- aki ülőmunkát végez, annak nagy szüksége van arra a kis napi sétára munka előtt és után a buszhoz vagy a vonathoz.
- Az autózás stresszforrás és időpocsékolás, mert nem lehet közben pl. olvasni, legfeljebb rádiót hallhatni és telefonálni.

@Kiszamolo: nem lesz ilyen bejegyzés. :-)))

Én nem keresek rosszul, két kisgyerekünk van, van kocsink. Az autó értéke 1 havi nettó fizetésem (250-300e, 4 éves járműről beszélünk). Ráadásul 3 éve beleszereltettem az LPG-t, legutóbb 193 Ft-ért tankoltam. 🙂
Ráadásul ez egy "mi autónk" (alap, fapad, 1000 ccm, 3 henger), amit -tudva levőleg- nagyon ritkán kell javítani, nagyon kis pénzért.
Többször volt az elmúlt években, hogy úgy vizsgáztattam le, hogy csak le-/kitakarítottam a kocsit, és nem talált az NKH semmi problémát.
Szóval az autózás így szerintem elfogadható terheket ró a családra.
Bevallom, a kocsi esztétikailag nem a legszebb már, de hát valamit valamiért. 🙂

Az esküvőnk óta mindenki azt kérdi, mikor veszünk autót... Csak tudnám, miért kéne kocsit vennie egy budapesti (még) gyermektelen házaspárnak, akik 20 perc alatt beérnek a belvárosba villamossal/metróval 🙂 "De majd ha gyereketek lesz..." - mondják. Akkor se kell kocsi, bölcsi/ovi/iskola/orvos 5 perces sugarú körön belül van (gyalog) 🙂

Ezzel a cikkel most nagyon nem ertek egyet. Elsosorban az emberek szamaval es a fentartasi koltsegel amit irsz. Tudom, hogy van egy ilyen reteg de messze nincsenek ennyien. Ismerek sok falusit akinek kell a kocsi es ezt esszel megoldja. Egy 18 eves suzukinak nincsen preztizse, fentartasi koltsege evi 8-10 ezer kilometer alatt max evi 20e plusz benzin, muszaki, bizt, adok. Ertekvesztese nincsen, mert mar most sem kell senkinek, a hasznalati erteke viszont jo. Azert nem az egesz orszag el pesten vagy nagyvarosban.

"Ma Magyarországon 3,084 millió személygépjárművet tartanak nyilván"

Ebben a cegesek is benne vannak?

Hát igen, a magyaroknál még mindig státusszimbolum az autó, nem pusztán egy használati tárgy, mint nyugaton, amit vagy megéri tartani, vagy nem. (szerintem ez is a gyökér szocializmus öröksége) De nézzük a jó oldalát a dolognak, ma már legalább nem 0% önrésszel veszik 10 évre, 40%-os kamattal, full birka módra, mint tíz évvel ezelőtt.
Budapesten egészen biztosan teljesen felesleges kiadás, a főbb utakon minden reggel és délután áll a forgalom, annyi a felesleges kocsi(természetesen szinte mindben egy ember kucorog), és olyan sokan vannak a város úthálózatának kapacitásához képest.
A jelenlegi városvezetés gőzerővel dolgozik a tömegközlekedési eszközök megújításán és a színvonal emelésén, szép eredményekkel. Azért ma már messze nem az van, mint a demszky érában, amikor tömegközekedni egyet jelentett a mocskos, leharcolt, harmincéves Ikarus buszokon szorongással.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram