Kun-Mediátor: egy újabb csalás bukott be
Friss hír, hogy egy újabb csaló, a Kun-Mediátor bukott le és (nem meglepő módon) nem tud elszámolni a rábízott pénzzel.
Ezzel a céggel már közel két éve találkoztam, csak a tanácsadást kérő megkért, hogy maradjon köztünk a dolog, mert titoktartási szerződést kellett aláírnia, amikor befektetett.
Mivel most már kiderült az, amit akkor mondtam neki (hogy csalás), talán már nem köti a titoktartás. Ezért írok róla, hogy a következő ilyennek te már ne legyél áldozata.
(Ha tudomásodra jut bármilyen hasonló csalásgyanús, vagy csak gyanúsan vonzó befektetés, küldd el nekem minél több dokumentummal, kapcsolódó anyaggal együtt, hogy megnézzem. Ha arra érdemes, elküldöm annak, aki ebben illetékes.)
Nézzük, kivel és mire szerződött az a talán pár száz károsult, akik pénzt adtak a cégnek?
Nagyobb képért kattints ide.
A cég valami olyan mesével állt elő, hogy a valutaváltásukhoz kell a pénz és ott tudják jól megforgatni, innen jön a havi 1,75% hozam, ami évi 23%-ot jelent. 3 hónapos turnusokban kaptak 3 millió forintra 123 ezer forint kamatot. (Vicces, hogy havi 1,75% kamat esetén 160 ezer forint járna, de ez már a legkevesebb.)
A biztonságot három dolog garantálta: a pénz OTP devizabetétben van és így 100 ezer euróig OBA védett, a cég teljes vagyona és a PSZÁF felügyeli a céget, ennek engedélyszáma fel is van tüntetve a szerződésen.
Tegyük fel a kérdést, hogy tudja forgatni a cég a pénzt és 23%-os hozamot garantálni, ha közben az OTP devizaszámlán van a pénz? Tehát nyilván nem lesz ott az a pénz, mert így végképp semmi értelme nincs. Az OBA is, ha tényleg OTP számlán lenne a pénz, az egész számlára fizetne csak egyszer 100.000 eurót, nem pedig befektetőként.
A cég teljes vagyona, mint biztosíték? A Quaestor Hruria csődje óta tudjuk, ez mennyit jelent.
PSZÁF engedély szám? Tök jól mutat, de azért ellenőrizzük. Az derül ki, hogy a cég tényleg szerepel a nyilvántartásban. De egy kicsit nézzük tovább: mire van jogosultsága? Ügynökként pénzváltó üzemeltetésére. Még véletlenül sem pénzgyűjtésre kapott engedélyt. Vagyis illegálisan gyűjtött pénzt. Szóval ne elégedjél meg azzal, hogy valamire van engedélye a cégnek, nézd meg, pontosan mi is az.
Mindig gondoljuk végig, vajon miért ragaszkodik a cég a teljes titoktartáshoz? Ha ez egy korrekt lehetőség, miért nincs kint soha az ilyesmi a cég honlapján? (Lásd múltkori példát is az aranyszámlával.) Most már tudjuk a választ, mi indokolta a titoktartást.
Talán nem haragszik a levélíró, ha egy rövid részt idézek a leveléből név nélkül:
“Joggal merül fel Önben a kérdés, hogy miért mentem bele? Mert már több, mint 3 éve figyelem és MŰKÖDIK. Nem piramis, mert kevesen tudnak róla és nem is publikus. A családban valaki rakott be ide tízmilliós nagyságrendben összeget 3 éve és már majdnem dupla annyija van, de ő is onnan tudta ezt, hogy valami nagykutya a kun-med-nél ismerőse.”
Igen, először mindig működik. Amíg többen akarnak befizetni, mint kivenni a pénzt, addig mind működik. Ez az átverés is úgy tűnik, közel öt évig működött.
Legyen tanulság, hogy bizonytalan, titkos befektetésekbe soha ne tegyél be pénzt, mert nem az első és nem is az utolsó volt a Kun-mediátor, amelyik pilótajátékot üzemeltetett.
És miért jelentené azt hogy nem piramis az, hogy nem nyilvános. Épp ez kéne hogy gyanús legyen, hiszen nyilvánosan sokkal több pénzt lehetne bevonni sokkal kisebb kamatért. arról nem is beszélve, hogy a cégvezető személyesen még kölcsönhöz is kisebb kamaton jutna, amit aztán maga tudna megforgatni, akkor meg miért kell magánszemélyektől pénzt gyűjteni.
Ráadásul ezen megint az alvilág nyerhetett nagyot. Ők nyugodt szívvel berakhatják ilyen helyekre a pénzüket, mivel itt legalább senki nem tartja be a pénzmosás elleni törvényt és amikor bedől, ők biztos ki lesznek fizetve (a kisemberek pénzéből), mert jó az érdekérvényesítő képességük.
Amíg az emberek ilyen helyre teszik a pénzüket, addig szerintem kár is autóról meg croissant-ról írnod, mert nem vagyunk még azon a szinten, hogy olyan bonyolult dolgokat is átlássunk
Eddig kapták a 20%-os kamatot, most meg majd jól megmentik őket.
Aki hülyének tartja őket, az meg 2%-ra köti le a pénzét bankban, merhogy az a biztos. Lehet, hogy nem is ők a hülyék.
Senkit nem mentenek meg, csak a Quaestor ügyfeleit, hogy ne pereljenek.
Egyébként sokat fejlődött az MNB az elmúlt egy évben, szerintem egyszer jó lesz ez.
Azért jött ki neked 160 ezer a három hónapos időintervallumra,mert a szorzás a következő volt:betett összeg/100*1,75*0,78-al=40.950/hó*3=122850.
Dobrainé meg mindig kerekített,így lett az 123ezer.
Egyébként szerinted valamilyen alapból,vagy bármilyen más megoldással kártalaníthatóak ezek a szerencsétlen balekok?
Eszméletlen. Tanultam még mikor a botránya volt, de belém égett a neve…azért is kattintottam a hírre, hogy na mi van már megint. Ugyebár ő volt az első legnagyobb piramis játékszervező aki be is bukott ha jól emlékszem…
Milliárdos nagyságrendben ment a “buli”….Sajnálom azokat a balekokat akik beleesnek ezekbe mert szerintem ezek a többnyire becsületesen kuporgatott pénzűek lehetnek.
PSZÁF lesz az (a PSZF főiskola), illetve most már MNB.
Megnéztem a szöveget, nekem amatőrnek tűnik. Nincs benne hosszú í betű (”megbizó”, ”irták”), meg amúgyis sok az elütés. Persze ez nem 100% garancia a csalásra, de azért komoly cégtől komoly szerződést várnék el.
Az egyik ismerősöm osztrák ingatlanba szeretne 50 – 100 millió forintot fektetni úgy, hogy valaki felépíti az ingatlant egy síparadicsomnál, megveteti az ismerősömmel, és utána 10 évre garantálja neki az ingatlan vételárára vetített évi 5% hozamot úgy, hogy a cég kiadja az ingatlant turistáknak.
Miért ilyen finanszírozást von be az építtető cég? Miért nem vesz fel banki kölcsönt kisebb kamattal, építi fel az ingatlant, és adja el? Nyilván azért, mert így a vevő vállalja a kockázatot.
Már ennek fel kellet volna tűnnie, mi az, hogy “forgatásért”? Én itt álltam volna fel, pedig nem vagyok ügyvéd, csak egy egyszerű gépészmérnök.
Ja, hogy kapott egy sajtpapírt, amire ráírtak egy 2x akkora összeget.
Akkor tényleg.
Medve atyám, az ilyeneknek hogy sikerül egyáltalán milliókat összeszedni???
És milyen igaz: miért van az hogy ebben az országban ha valakivel történik valami rossz azt azonnal kártalanítani kell? Sőt, negligálni a kellemetlenségeket és visszaállítani az eredeti állapotot, persze csakis és szigorúan másét verve a csalánosba! Sose fog felnőni ez a társadalom…
Háziasszonyok, műkörmösök léptek elő “karbon nagykövetté”, meg “traderré”, amíg több befizető volt mint kiszálló addig jött a hozam, aztán bedőlt az egész.
Aki ilyenbe beszállt, az megérdemelte a buktát.űAkkor is, ha 20 év alatt összegyűjtött pénzét bukta el; meg kell tanulni a tettekért vállalni a következményeket !
Eszméleten sok támogatást lehet felvenni pl. a földekre. S ha még rendesen meg is van művelve….1 hektár termőföld lead úgy 100q kukoricát. Aminek mázsája 5-7.000 Ft. Vetőmagba ez nem is tudom, de jó ha van 50 kg. Plusz a megmunkálás költségei. Nekem csak háztájiba lesz pár mázsa, de nevetséges, hogy 3x-i megkapálással (kis munkagéppel) + pár kg vetőmag, az éves kukoricám meg van az állataimnak. Sok tízezret fogva ezzel picibe.
Erősen gondolkodom a földvásárlásban….
Komolyra fordítva a szót: Azokat az embereket akik azon panaszkodnak, hogy az örökségüket, családjuk összes megtakarítását, 15 milliót, stb. “fektettek be” gyámság alá kell állítani. A 21. században Magyarországon egy felnött ennyire hülye nem lehet, ha pedig az akkor nem lehet millíokat rábízni.
Amennyire tudom, jó földet már évek, évtizedek óta nem lehet kapni, le van zsírozva a “csókosoknak”, értsd a csodás magyar politikai elitet + oligarchákat… Még 2010 környékén gondolkoztam ezen én is, de már akkor is azt mondták többen, hogy ez felejtős. Azóta még ugye át is szabták a földtörvényt… Nem az előnyére…
Mindenesetre ha van erről infód, szívesen olvasnék friss híreket!
Az a baj, hogy a társadalom legalább fele hülye, nem hiába van az, hogy a 100-as IQ a közép (ha jól tudom, akkor medián, nem is átlag). Namármost a 100-as IQ is nagggyon alacsony már, most gondold el, hogy annál a társadalom FELE még hülyébb… Ehhez még vedd hozzá a késő-kádári romantikát és az atyáskodó államot, aztán meg is van a társadalmi-gazdasági katasztrófa. Te még otthon élsz?
Az zsír, akkor én is felelőtlen leszek a pénzügyeimben, mert a demokratikus logika szerint úgyis mindig kártalanítva leszek.
Attól, hogy az átverés neve más, a lényeg ugyanaz. Arról meg már írtam rengetegszer.
Talán erre csődölt be, nem hinném, hogy túl sok maradt a “befektetésekből”. Mivel nem egyedül, hanem a családjával menekült, így esélye sincs az elrejtőzésre.
szerintem semmi koze nem volt hozza a dollar erosodesenek. Tudta jol o is, hogy elobb-utobb becsodol ( max ha nincs dollarerosodes, akkor +3 honapig csinalja?), ugyhogy erre keszulhetett is ( mint a legtobb pilotajatekos)
A penzugyi IQ-jat meg ebbol nem lehet megallapitani, max az erkolcset. Ettol meg lehetne penzugyi zseni is. Az mondjuk valoszinu, hogy a balekjainal jobban ert a penzugyekhez.
Nincs feljelentési kötelezettség
ügyvéd -> ügyvédi titoktartás
orvos -> orvosi titoktartás
Elég szabatosan le van defininiálva (le kéne), hogy a titoktartás helyett mikor kell hangoskodni.
tanácsadó : körülbelül mint egy állampolgár, nyilván jó (az államszervezet szempontjából) ha minden lényeges gyanúsat bejelentene, de attól mert egy műtrágya szállitó meg egy majdnem benzin szállitó leparkol egy fontos épület mellett, jogodban áll nem kombinálni és csendben maradni.
Ha te nekem mutatsz egy papirt, hogy az ajánlat szerint 3 havonta 100% lesz ezzen a Kolumbiából szállitandó kis csomagokon és vajon mit tegyél, akkor én jó eséllyel megpróbálnálak felvilágositani a kockázatokról és javasolnék néhány szerintem illetékest. De a döntés a tiéd, hogy mit cselekedsz. Az, hogy mi a bűncselekmény amúgy is utólag egy bíróság (sok-sok bizonyiték és munkaóra alapján) dönti-el.
Még ha nem is biztos, hogy itt valami illegális folyik, de gyanítható, hogy nem olyan kedvező az a befektetés, mint elsőre kinéz. Bizonyára attól tartanak, hogy az ismerős esetleg lebeszéli a potenciális ügyfelet (pláne ha egy profi tanácsadó az).
Ez megmagyarázná, hogy miért tudták ilyen régóta csinálni annak ellenére, hogy pont az ellenkezőjét csinálták, mint ami a hasonló piramisoknál van (nem verték nagydobra, sőt látszólag szándékosan korlátozták a kliensek számát, és az ajánlást) ha az egész séma piramisra épült volna, akkor a diszkréció miatt–> nem növelték az ügyfélkört exponenciálisan, már jóval korábban buktak volna, mert nem tudják fizetni a hozamokat.
A háttérben valami olyan tolhattak, ami ki tudta ezt termelni, ergó nem lehetett éppen legális (kábszer, prostitúció, vagy esetleg tényleg a század pénzügyi zsenijei 🙂 )
Nem tudom végül min buktak, ha jól olvastam a hírekben, már évtizedek!!!! óta csinálták.
Lehet, hogy csak a pánik miatt sokan akartak kivenni, nem tudtak időben fizetni, és tudták, ha vizsgálat jön,vég
Intelligencia – a csalók pont arra vannak kihegyezve, hogy érzelmi sikra tereljék a döntést, mert ott nem sokan fognak ésszel gondolkodni. A “nagy pénzügyi tanácsadó/közvetitő” cégeknél, és az összes MLM bázisúnál is külön képzés a hogyan manipuláljuk úgy, hogy “érezze, hogy neki KELL ez a termék, hogy AKARJA”!!! Megvannak azok a pontok, ahol az emberek 99%-a megfogható, és onnantól kezdve már csak arra kell ügyelni, hogy gyorsan döntsön, ne halogasson, mert akkor el kezd gondolkodni, utánanézni és nem köt, nem vásáról! Oda a jutalék!!!
A top értékesitőkkel szemben nem sok embernek van esélye. És azt igér, amit akar, utána ő is, a termék “előállitója” is mossa kezeit. Felnőtt vagy, Te döntöttél igy!
Leirom:
– hinni akarnak, csak igy egyszeruen
– ismeros, rokon altal kapott informaciok, baratok, ismerosok, csaladtagok viszik bele egymast. Minden resztvevo valakinek a valakije. Hinni akar neki, vagy szimplan hisz neki. Szakmai szempontok nem szamitanak. Az a lenyeg ki mondja. Ha a Jozsi nagybatyja a dombrol akkor neki elhiszem, hat olyan szep ember es hogy tudja mondani..
– senki nem meri a rokont, csaladot, baratot azzal betalalni, hogy te figyelj, ez nem lehet, hogy csalas, lenne nagy ordas csaladi balhe, sertodes, hiszen Mari néne csak jot akar, te hálátlanja…
– az emberek nagy resze kapzsi, kevesen gondolkodnak ha azt vagjak a fejukhoz, hogy semmittevessel szazezreket nyersz es nezd meg az unokatesod is megvette az iPhone-t.
Ennyi.
Ennek megfelelően a 100 nem “naggyon alacsony”, hanem átlagos…
Tudom, hogy mi az IQ definíciója. A 100-as IQ-jú ember az én szememben viszont buta, sorry, ez van.
Titoktartási kötelezettség alapvetően minden üzleti kapcsolatban fennáll. Tehát ha Kiszámolót arra kéri az ügyfele, hogy tartsa titokban a dolgot, akkor így kell eljárnia, amíg esetleg valamilyen hatóság meg nem sejti, hogy tudhat valamit egy potenciális bűnügyről, és ők meg nem keresik. Ekkor tanuként igazat kell mondania. Ennél szigorúbb, nevesített titoktartási kötelezettsége van pl. az ügyvédnek, ő megtagadhatja, sőt meg kell tagadnia a tanuskodást.
Számomra nem Kiszámoló felelőssége a kérdés. Sokkal inkább a számlaveteő banké. Náluk miért nem tűnt fel a dolog (állítólag a befektetők utaltak)? És az alkalmazottak felelőssége is felmerülhet.
2015-04-19 at 13:19 :
Mert nem is a számlákra pakolta a sok balek a zsét,hanem kp-ban tolta oda a kis piszkosnak.
mindegyikben. Az osszes penzugyi konyv a valtoforgatas bemutatasaval kezdi a tananyagot. Tehat a szo eppenseggel szerepel a szaknyelvben, konyhanyelven pedig nagyjabol adasvetelt jelent.
Namindegy, jol kikukacoskodtam magam.