DVD-ből videófájl

2017-12-27
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Nem szeretek lopni, ezért igyekszem mindent megvenni, beleértve a könyveket és a filmeket is. (Cikk: Mi számít lopásnak?)

Nem kivétel ez alól a gyerekek meséi sem. Tele van a fiók mindenféle mese DVD-vel.

Azonban van ezzel egy komoly problémám: az így megvett anyagot nem tudom sehol máshol megnézni, csak DVD lejátszón, otthon a nappaliban. Utazáskor vagy tableten már nem használhatóak, hiába vettem meg őket drága pénzért. Pedig a mese DVD-k utazás közben lennének a leghasznosabbak.

Ezen túl kényelmetlen is, nincs sok kedvem állandóan cserélgetni a DVD-ket. Tálca ki, DVD ki, tok elővesz, DVD elrak, új DVD kikeres, kinyit, tálca ki, tálca be, reklámhegyek átlapozása minden DVD elején, stb.

Ezért jó lenne, ha ezek a filmek meglennének pendrive-on és onnan tudnák nézni a gyerekek, illetve így tableten és notebookon is elérhető lenne az összes mese.

Mivel nem akarok torrentezni, eddig maradt a sok szívás a DVD-kkel. Teljesen véletlenül találtam egy cikket, ami leírja, hogyan csinálhatok a DVD-kből mp4-es videófájlokat. Tudom, sok ilyen program létezik, de ez most szembe jött és ráadásul jól is működik.

Gondolkodtam rajta, hogy megosszam-e veletek, mert nem akarok senkit lopásra buzdítani. De mivel akik inkább lopják a filmeket, mint megveszik, úgyis mind torrenteznek, vagy valami videómegosztót használnak, így nem gondolom, hogy bármi kárt csinálok azzal, hogy leírom, hogyan tudod te is átmásolni egy pendrive-ra a saját DVD-idet. (Ha nagyon akartad, egyébként is utánajártál már ennek.)

Talán lesznek olyanok, akik azért veszik meg ezután a DVD-t, mert nem csak a nappaliban tudják ezentúl megnézni azt, körülményes lemezcserélgetések árán.

Ha kölcsönkértél egy DVD-t, ami tetszik, vedd meg. Ha pedig az az egy-kétezer forint sok pénznek számít, akkor gondolkodj el, miért van ez így, mit rontasz el az anyagi életedben.

Első lépés: Töltsd le a Handbrake nevű programot innen.

Második lépés: Töltsd le a szükséges fájlt 32 bit-es Windowra innen, 64 bit-es Windowra pedig innen. (Ha nem tudod, hogy a te gépeden milyen Windows van, kérdezz meg egy hozzáértőt, vagy a "Gépház"-ban keresd meg a névjegyet. Ott írja a "Rendszer típusa" mellett, hogy 32 vagy 64 bites-e a rendszered.)

Ezután telepítsd a Handbrake programot, majd megnyitva a Fájlkezelőt, keresd ki a másodjára letöltött fájlt, jelöld ki, és nyomj egy CTRL+C-t (másolás).

Ezután ugyanígy a Fájlkezelőben menj a C/Program Files/Handbrake mappába és itt nyomj egy CTRL+V-t (beillesztés).

Ki fogja írni, hogy csak rendszergazdai jogosultsággal, erre nyomj egy okét.

Most már nincs más dolgod, mint betenni a DVD-t és elindítani a Handbrake programot.

Itt válaszd ki a DVD meghajtódat, mint forrást.

Majd keresd meg a sok fájl közül magát a filmet, ez jellemzően a leghosszabb fájl lesz. Alapból ezt fogja felajánlani, de van hogy téved, ellenőrizd, hogy hány perces a kiválasztott fájl. (Sorozatoknál, több részes meséknél előfordulhat, hogy lesz több 15-30 perces hasonló fájlod, ilyenkor egyenként kell őket átkonvertálnod.)

A "Presets"-nél a minőséget tudod beállítani. Egy 1200-as felbontású tabletre felesleges Full HD felbontás, főleg, hogy a DVD nem is tudja ezt a felbontást. A codecet is lehet állítani, legjobban akkor jársz, ha mp4-es kiterjesztésű fájlt kapsz, azt tudod mindenhol lejátszani.

A Destinationnál kell megadnod a mentés helyét és a fájl nevét.

Az Audio fülön ne felejtsd el átrakni a nyelvet az általad választottra, egyébként az alapértelmezett nyelvet használja, ami ritkán a magyar, ha pedig szeretnél rá feliratot is, akkor azt a Subtitles menü alatt tudod beállítani. Vigyázz, minden állítgatás (pl. minőség) visszaállítja az alapértelmezett nyelvre az Audio beállítást.

Ezután már csak nyomnod kell egy "Start Encode" gombot a felső sorban. Hagyd nyugodtan a gépet, el lesz a konvertálással egy darabig. Jó darabig, akár egy óra is lehet egy-egy másfél órás film konvertálása.

Az így kapott MP4 fájlt már bárhol lejátszhatod.

De még egyszer kérlek, használd arra, amire való: azokat a filmeket, amiket megvettél már egyszer DVD-n, azokat alakítsd át, hogy tudd nézni a telefonodon, vagy a notebookodon.

(Van hasonló megoldás bluray-re is, de én még olyat soha nem vettem, mert szerintem nem ér egy film csak azért négyszer annyit, mert mert kicsit jobb a minősége és blurayre nyomták, aminek az anyagköltsége ugyanannyi, mint egy DVD-nek. Ugyanezen ok miatt esik ki például a Google filmek is, aranyáron akarják adni azt, amit DVD-n olcsóbban megveszek és azokat pedig csak Google rendszerek alól nézhetem, úgyhogy ugyanolyan kötöttség, mint egy DVD. A Netflix felhozatala idehaza pedig nem éri el egy lepukkant falusi DVD kölcsönző kínálatát sem. Jó lenne eljutni oda, hogy ne kelljen DVD-kel szórakozni, de az még idehaza sajnos odébb van, már ha nem lopni akarod a filmeket.)

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
127 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

remélem mire gyerekfilmekre lesz szükségünk lesz valami megfelelő online tartalomszolgáltató, mert DVD olvasó már rég nincs egyik számítógépben sem a családban, torrentezni pedig én lusta vagyok...
DVD lejátszó és egy doboz DVD akad valahol a pincében, de már egy ideje gondolkodom, hogy el kéne vinni valami szelektív hulladékátvevő telepre, azt sem tudom működnek-e még...

Én konvertálásra már évek óta a Format Factory-t használom. Hamarabb is megkérdezhettél volna minket, nameg az informatikus ügyfeleidet! 🙂
A DVD-tok is sok helyet foglal, idővel érdemes ezeket tömöríteni, egy DVD lemezre mérettől függően legalább 5 film ráfér.

Szerintem ennek kb 10 éve volt a reneszánsza, amikor még nem volt annyira elterjedt a streaming.

Akkoriban én is sokat mókoltam ezzel, van is egy 1 TB hordozható merevlemezünk teli filmekkel. Igazság szerint soha nem néztem meg már utána miután megcsináltam a DVD törést, és az egész valahogy túl körülményessé vált, illetve a bárhonnan elérhető streaming tartalom elavulttá és kényelmetlenné tette a dolgot.

Szerintem a netflix-cafemovie-torrent háromszögben nagyjából mindent meg lehet találni, amire szüksége van az embernek.

Valóban ingyenes és kompakt ez az ötlet, de ha a belefektetett idő értékét is hozzáveszed, ha a gyereknek kell a DVD pl nyelvtanuláshoz, vagy csak hogy nyugton maradjon a kocsiban, akkor szerintem egy kínai hordozható DVD lejátszóval jobban jársz, fillérekért vágják hozzád.

Handbrake-t azert (is) szeretjuk mert helybol tud ipad altal ismert formatumra konvertalni....

Köszönöm szépen. Már többször nekiálltam hogy keressek egy ilyen programot. Tele a szoba DVD-vel és rég óta szeretnék megszabadulni tőlük. De valahogy soha nem találtam ideálisat.

Mert ugye tegyük fel, hogy szeretnék megnézni egy filmet, ami megvan a Géza nevű haveromnak DVD-n.
Ingyen szeretném látni. Mit teszek?
1. Elbumlizok Gézához esetleg a város másik végére, kölcsönkérem az iszony minőségű DVD-t és orvul lemásolom magamnak, majd visszaviszem.
2. Kettő perc alatt lehúzom a netről 1080p DTS térhanggal.

Na melyiket választja 100 ból 200 lúzer? 😀 Persze nem kizárt, hogy Pista bácsi a nyuggerotthonban nem tudván a 2. lehetőségről, az 1.-t választja, de ő a törpe minoritás....

miért nem nyomunk egy műszaki részt?
itt most szó van a DVD leszedésről, de lehetne szó a biztonságos adat tárolás (pl NAS) alapelveiről is..

1. Megveszem a DVD-t. (Ezzel letudtam a fizetést az anyagért.)
2. Kidobom, mert semmi értelme. A blokkot megtartom, mert jó érzéssel tölt el ránézni és tudni, hogy nem vagyok tolvaj.
3. Leszedem bárhonnan, bármikor <=, mint DVD minőségben (jobb minőségért nem fizettem).
4. Profit.

Sosem értettem azokat, akik megtartják a filmeket, esetleg még külön e miatt online/offline tárhelyet is vásárolnak...

Mi annak idején imádtuk a videótékát, volt hogy napi 2-3 filmet hoztunk ki. Máig nem értem, miért nem született még meg az online verziója. Vannak online filmnézős oldalak, de elég korlátozott kínálattal. Nekem olyan kellene, ahol az eddig megjelent összes létező filmet meg lehet nézni akár szinkronos, akár eredeti verzióban. Ti ismertek esetleg ilyesmit?

Szerintem mi az HBO Go-val rövidre zártuk ezt a sztorit.
Miután a gyerekek még ovisok, így nem néznek sok mesét és az is csak olyan, amit mi indítunk nekik. (pár évig még gondolom marad is így)
Nincs olyan elvárásuk, hogy XY mesét szeretnék. (tudom változni fog)

No most az HBO Go-n magyar nyelvű a tartalom, mesék pár száz órányi terjedelemben vannak fenn. Disney filmektől a tucatmesékig, teljes sorozatokig. Kicsiknek, nagyoknak.
Megy a TV-n, megy a tableten, okostelefonon, számítógépen. Havi 2000 Ft és még néha szülőként mi is meg tudunk nézni valamit.

Aki egyben angol nyelvre is akarja tanítani a gyerekeit, az meg adhat nekik Netflix-et. Mi próbáltuk, de mivel előtte már néztek magyarul is mesét, így nem erőltettük az akaratuk ellenére. Esetleg akinek mostanában születik/született gyereke az indíthat eleve angol nyelvű mesékkel. 🙂

Erkölcsi szempontból én sem látok kivetnivalót a saját dvd magáncélú másolásában, de kérdés, hogy legális-e a fenti eljárás? Szakértő nem vagyok, de egy gyors guglizás alapján én arra jutottam, hogy bár lenne lehetőségünk egy úm. biztonsági másolat készítésére, de ha az adathordozó gyári másolásvédelemmel rendelkezik (gondolom ez minden filmre igaz), azt nem lehet legálisan kijátszani.

@ZoltanH:

A mi gyermekunk mindenfele nyelven nez meset ( japan, spanyol, angol, orosz, nemet), de szerintem csak nemetul es magyarul ert... most 4.5 eves. A tietek mennyi, hogy mar igy valogat?:)

HBO GO online videotékában sok filmet lehet eredeti nyelven és szinkronizáltan megnézni és van külön gyerek részleg, ahol a gyerekek kiválaszthatják, hogy mit szeretnének nézni a szülő segítsége nélkül. Havonta 1990 HUF összegbe kerül és az első hónap ingyenes. A filmeket bárhol, bármikor meglehet nézni, ha van internet szolgáltatás (pl. mobilinternet). Én több éve használom az HBO GO online videotékát mobilinternet segítségével.
HBO GO hbogo.hu/
HBO GO (gyerekeknek szánt verzió) hbogo.hu/kids

Megértem a szerzői jogok sérelme miatti fenntartásod a fájlmegosztókkal szemben. Azonban ha megvetted az eredetit DVD-kiadásban, akkor e DVD-kiadásnak valamilyen videóformátumra történő rippelését nem bűn letölteni: sem erkölcsileg, hiszen a jogtulajdonosnak már fizettél érte, sem pedig jogi értelemben, elvégre a saját célra történő másolatkészítéssel megegyezőnek minősül.

Miért ne lennének elérhetőek?
Net kell hozzá. Lassan már kezd általánossá válni, hogy nem olyan drágán korlátlan netre elő lehet fizetni emberi áron. Nekünk is van, bár eredetileg nem ezért.

Az ilyen megoldás természetesen nem jó mindenkinek. Ahol a gyerekek már tudják mit akarnak, ott nem fogják beérni a kínálattal.

Ahol viszont kellően kicsik a gyerekek, ott jó irány lehet. Inkább ez, mint, hogy DVD-t grabbeljek. Másolgassak...
Előbb fogok torrentezni és nem a pénz miatt, hanem mert 2017-et írunk és egész konkrétan nincs DVD-t olvasni tudó múzeumi eszközünk.

Remélhetőleg 1-2 év és Amazon, Netflix, HBO verseny lesz a hazai streaming piacért is, bár ez azthiszem csak álom.

Györgyi:

Ha van PC vagy Android-os tv box-od akkor a "Kodi" alá létezik Movie Shark plugin. Rengeteg film (Szinkron-felirat), sorozat (Sz-F) és mese elérhető. SD és HD minőségben, online.

Olvass utána.
Nekem 0-24-ben megy itthon egy mini nas (Goflexnet linux-al, 2 hdd rákötve) az árajánlatok, dokumentumok vannak rá "tükrözve" a pc-ről. Így bármikor mobilról elérem.
Ha már megy a nas akkor a torrent kliens is futhat a samba, ftp mellett.... 😉

Györgyi: "Máig nem értem, miért nem született még meg az online verziója. Vannak online filmnézős oldalak, de elég korlátozott kínálattal. Nekem olyan kellene, ahol az eddig megjelent összes létező filmet meg lehet nézni akár szinkronos, akár eredeti verzióban."

Azért, mert a legújabb tendencia, hogy minden cég megcsinálja a saját streaming oldalát. Tehát pl. a Disney vagy akárki csinál saját online tékát, és egyúttal leszedi a netflixről meg máshonnan a filmjeit azért, hogy ő kontrollálhassa a bérlést, ne legyen más köztes szereplő a láncban.

Aminek az a hátránya, hogy az ígéret az volt, hogy a jövőben lesz egy online téka, ahonnan díjért le lehet majd szedni a filmeket, és nem kell majd tévécsatornákon vadászni őket. Erre eljutunk oda, hogy a tévécsatornákat egyszerűen felváltják majd az online tékák, amikből ugyanúgy sok lesz, mint tévécsatornákból. A kapzsiság győzött megint.

Régebben megvettem a kedvenc előadóm CD-it, de kb. sosem hallgattam őket közvetlenül, hanem rögtön MP3-at készítettem belőlük, noha a megvásárlásuk előtt már mindet letölthettem. Szép a CD füzete is, de egyszer végignéztem őket, és annyi. Most van egy doboznyi gyakorlatilag használatlan CD-m, amiket egész életemben tartogatni fogok, mert kidobni sajnálnám, de kezdeni velük semmit nem tudok. Sokkal szimpatikusabb lett volna utalni mondjuk lemezenként X összeget az előadónak, és cserébe letölteni (pl. a honlapjáról) a dalokat, kihagyva a láncból sok szükségtelen elemet. Ma már meg nem vennék semmilyen zenét/filmet fizikai adathordozón, tíz év múlva úgysem tudnám lejátszani, plusz sok helyet foglalna. Viszont fizetnék ha lenne egy szolgáltató ahol minden megvan, és ha megveszem x filmet, 10 év múlva is megnézhetem, és nem tűnik el a cég.

Az nem nyugtatja meg a lelkiismeretedet, ha megveszed valahol a filmet es letöltöd ahelyett, hogy konvertalgatnad?

A HandBrake egy kitűnő program, nagyon sokszor használom, de én inkább azoknak ajánlanám, aki szeret a részletes beállításokkkal pepecselni. Persze vannak egy kattintással beállítható kódolási sémák is, de sokakat el is bizonytalaníthat a sokféle beállítási lehetőség.

Aki egyszerűbb kezelőfelületet akar, ajánlom neki a Freemake Video Convertert, de kizárólag a RÉGEBBI verziókat (ha talál ilyent a neten, pl. a v3.2.1 jó, a v4.x.x kerülendő), ami nem tesz be promó képkockákat a fájl végére, és nem zúdít rád reklámokat. Ez a legtöbbször YouTube videók letöltésére is alkalmas, de ebben azért nem 100%-os.

@Kiszamolo Abban igazad van, hogy mi is térdig járunk itthon az elektronikai hulladékban, igazán nem kell több. De azért kíváncsiságból megnéztem, 16 ezer a mall.hu legolcsóbb hordozható DVD lejátszója. Ha a gyerek könyörületes vele, akár egy hetet is kibír.

Igazad van, hogy a magyarországi Netflix-en a mozifilm kínálat még szerényebb. Bár azt azért hozzá kell tenni, hogy aki ismeri a Netflix-es keresőkódokat, jó pár plusz filmet találhat. Viszont egyrészt a Netflix nagyon erős az amerikai sorozatokban (House of Cards, Dexter, Breaking Bad, Better Call Saul, Stranger Things, Black Mirror, El Chapo, Punisher, Mindhunter) és rengeteg saját gyártású anyaguk van (Louis CK, Bill Burr, dokumentumfilmek stb). Ezekből már most több ezer órányi anyag vann fenn. Mondjuk ezt az időt biztosan fordíthatnám önmagam képzésére. De a feleségemmel inkább bejglit eszünk és amerikai sorozatokat nézünk. 🙂

Kifizetetted az Artisjusnak az üreshordozó díjat. Benne van az összes adathordozó árában. Innentől kezdve magán célra nem számít lopásnak a letöltés. Ja, hogy jogilag nem teljesen? Ettől még etikailag és a gyakorlatban is szabad.

Netflix? Falusi videoteka??? What??? Vannak néha olyan agymenesek itt... Lehet hogy gyerek szemszögből nézve ez igaz, de a netflix-hbogo-amazonprime háromszögben annyi content van, hogy aki ezt falusi videotekahoz hasonlítja...

Viszont az tényleg durva, hogy ha valaki LEGÁLISAN akar otthon rajzfilmeket, vagy NEM kommersz filmeket kölcsönözni-vásárolni, akkor továbbra is szinte a DVD az egyetlen opció.

Kiválasztottam a kedvenc filmjeim közül találomra tízet, és utánanéztem, hogy elérhető-e valamelyik az HBO GO-n, TV GO-n, vagy a Google Play-en:
- Camino (spanyol dráma)
- Lazhar tanár úr
- Whiplash
- After Thomas
- Isten városa
- A számolás joga
- Nem beszélek zöldségeket
- Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén
- Oltári baki
- Papírsárkányok

A tízből mindössze 3-ra sikerült rábukkanni, és azokat is 3 helyről összeválogatva. Elég rossz arány.
De megnéztem a rajzfilmeket is, és valóban katasztrófa a választék.
Felfoghatatlan. Még szerencse, hogy a zenei albumok jobban érdekelnek, és azok nagyobb részt elérhetőek legálisan, webes kiadásban, vagy LP-n.

Emberek, 2017 van (lassan 2018), hahó!!!

HBO Go 1900 Ft/hó, Netflix 3000 Ft/hó - lehet választani attól függően, hogy mennyire fontos a magyar nyelv...

Korlátlan mobilnet (ami az itthoni netet is kiváltja), 6500/hó, hordozható routerrel és egy adatmegosztó kártyával.

"mert kicsit jobb a minősége"
Hát azért a dvd minőség meg egy fullhd minőség között ég és föld a különbség.
_
"Ha megvettem egy filmet DVD-n, vagy egy könyvet papíron, magamnak annyi másolatot készítek, amennyit akarok."
Röviden, tömören: nem. Ez is érdekes amúgy, hogy erre miért találsz erkölcsi felmentést, amikor ugyanúgy lopásnak számít. Tudniillik attól, hogy vettem egy zsemlét a pékségben, ha a második zsemlét nem fizetem ki, az bizony lopás. Innentől kezdve meg semmivel nem különb a sztori, mint a torrentnél.
Mellesleg a torrent mellett pont ugyanaz szól, mint ami problémával te magad is szembesülsz: megfelelő minőségben, megfelelő formátumban nem érhetőek el a tartalmak. Most erre lehet azt mondani, hogy "akkor ne nézd", csak undorítóan álszent.

Már a linkelt, lopásról szóló cikknél felmerült bennem, hogy a film megjelenésétől számítva, vagy egyáltalán, mennyi ideig számít lopásnak, ha az ember ingyenes csatornán keresztül nézi meg a fimet?

Anno a hőskorban, a VHS idejében, az volt a mondás, hogy ha már leadták tv-ben, akkor onnantól szabad a film (hisz akkor már tök legálisan felvehetted a saját kazidra). Persze, lehet, hogy ez is téves info volt...

Szóval, a jó öreg BSTH filmek még mindig tiltottak youtube-on keresztül?

Apropo, a youtube egy csomó filmet eltávolít, szerzői jogokra hivatkozva. És amit nem távolít el? Az már free?

Köszönöm a véleményeket, válaszokat!

Én berletet sem vettem évekig, mert olcsóbb volt kifizetni a birsagot evi 3x, pedig sosem futkorasztam az ellenorok elöl.
(Padovaban, Olaszországban 0% a helyi bliccelok aranya, ott rendor vár a palyaudvaron)

Adot sem fizettem lakaskiadas után mert a kutya se ellenorizte, pedig banki utalassal fizettek a berlok.

KATA-t is csak azért fizetek mert megeri (igy egyszerubb számlát adni, plusz a jol ismert juttatasok).

Ha az emberek ketharmada autot lopna, akkor én is azt tenném. És vagy megszunne a privat auto intezmenye vagy jonne a szabalyozas.

Filmeket, zeneket gyartanak, a hasznukat 95%ban Anglia, kanada és az USA kapja, pont emiatt nem érzem, hogy tennem kéne vm-t.

Ha majd szenved a gazdasaguk, rabirjak Kelet-Europat a változásra. Vagy néznek bamban, mint a magyar allam.

Magyarorszagon legalis letolteni. (Fel nem) Artistjusnak azert fizetsz minden cd/dvd/pendrive/hdd utan.

ha valaki ezt akarja használni, akkor kizárólag az 576p25-öt használja (vagy ha kisebb kell, akkor kisebbet), mert a DVD szabványnak az a mérete.

"szerintem nem ér egy film csak azért négyszer annyit, mert mert kicsit jobb a minősége és blurayre nyomták, aminek az anyagköltsége ugyanannyi, mint egy DVD-nek"

Előbbi nyilván szubjektív, ellenben jó kérdés, mi számít "anyagköltségnek": a blu-ray gyártáshoz a megrendelőnek kőkemény belépési díjat (vagy éves díjat, ha több filmet is kiad) és lemezenként licenszdíjat kell fizetnie a Sonynak, mint a blu-ray licensz tulajdonosának. Ráadásul lényegesen kevesebb blu-ray gyár is van, ami szintén felnyomja az árakat. Mindent összevetve egy blu-ray bekerülési költsége egy dvd-ével szemben alsó hangon is 6-8-szorosa.

Ehhez képest egy új dvd a boltban 3000Ft, egy blu-ray 5000Ft. Előbbin a kiadó lényegesen nagyobb a haszonkulccsal dolgozik, mint az utóbbin. Más kérdés, hogy a dvd 2-3 hónappal később bekerül az 1000Ft-os leárazott termékek közé, ami a blu-raynél a fentiek miatt nem valószínű.

Egyébként ez a vegyünk meg minden DVD-t, könyvet, CD-t, hogy kifizessük a készítőket nagyon szembe megy azzal a kiszámolós alapelvvel, hogy ne vegyünk nagyobb lakást, mint szükséges.
Ha mindent fizikailag tárolni kell, akkor kell egy plusz szoba a lakásba raktárnak 🙂

Persze nem a lopás a megoldás, hanem az, ha maga a szerző/jogtulajdonos lehetővé teszi az online fizetést.
Zenénél a spotify azt hiszem egész jó megoldás erre egyébként.

Mekkelek:

"Magyarorszagon legalis letolteni."

Tévtanokat hirdetsz. Kezdjük a legelején: azon felhasználók közül, akik Windowst használnak, hányan vásárolták meg legálisan az oprendszerüket? Már innentől kezdve bukta az egész. De maradjunk annyiban, hogy simán bíróság elé citálhat(ná)nak filmekkel, zenékkel is, ha komolyan foglalkozna ezzel a rendőrség. Csakhogy ebben az esetben az ország lakosságának túlnyomó többsége járhatna a bíróságra, ami ugye nem életszerű.
Volt rá alkalom, hogy rendőrtisztnél szereltem össze bútort, akinek a számítógép állványa hemzsegett a másolt lemezektől, DVD-ktől. Bezzeg engem annak idején elmarasztalt a bíróság szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt. Nem kívánom senkinek azt a több éves herce-hurcát: pl. amikor jön a levél, hogy ekkor meg akkor jelenj meg a bíróságon, te meg magyarázkodhatsz a munkahelyeden, hogy miért nem tudsz aznap dolgozni...

Pont annyira vagyok gátlásos a torrentezésben, mint az artisjus a sápolásban.;)

Arról mi a véleményed Miklós, amikor mondjuk egy adott cég gabona magját szaporítom tovább?

Forrás:

index.hu/gazdasag/2016/06/20/monsanto_gmo_magok/

Félig off topic, de aki játszogat is (PCn) az ne feledje hogy egy csomó remek régebbi játék fillérekért megvehető most Steamen. Sőt vannak rövid ideig ingyenesen elérhetők is...
Dupla előny, hogy ezekhez új gépet sem kell venni 🙂
Én mindig megveszem a nekem kedves játékokat ha ingerküszöb alá megy az áruk.
(Akkor is ha 10 éve játszottam vele és tudom h ezután már nem fogok)

Miklós én nagyon tisztelem a hozzáállásod, de DVDt nem lennék hajlandó megvenni.
1) Ennél kisebb dolgaimtól is megváltam hogy ne foglalják a helyet
2) Felesleges szemét
3) A megvásárlásukkal egy elavult, kapzsiságból erőltetett rendszert támogatnék ami gátolja a jobban használhatók elterjedését

Gondoljunk csak bele, ha 0 azaz 0 db DVDt lehetne eladni, pillanatok alatt előállnának valami használható streaming megoldással.

Kicsit olyan ez mint Amerikaiként hatalmas benzinfalót venni hogy támogassuk a hazai ipart.

Ha nem cél a kisebb méretre konvertálás, az is megoldás lehet ha az ember iso formátumba menti le a dvd tartalmát (erre is vannak ingyenes megoldások).

Utána Androidon a VLC lejátszó program már elboldogul ezzel.
Szerintem sok lemez esetén elég sok CPU idő megspórolható így.

Nálam ezt anno a Tv2 cseszte el.

Az volt, hogy évekig nem voltak hajlandóak leadni a Csillagkapu 10., befejező évadát. Egy idő múlva meguntam és kértem segítséget, hogy hogy lehetne beszerezni. 🙂

Ma már a komolyabb tv adók (sorozatkészítők) is rájöttek, hogy világszintű premier kell, mert a világ már nem vár.

Miklós, egyébként ha én a Netflixen akarnám nézni a Supernaturalt (melyhez erős felsőfok kéne néha szerintem, nem olyan, mint a TWD), akkor ahhoz lenne hun felirat valahol? És ha lenne, akkor hogyan eszkábálnám össze?

A CW (tv csatorna) oldalán elég hamar lehetne online nézni - ha nem lenne csak az USA területére korlátozva, hogy honnan, ki nézheti. 🙂

Szóval szerintem vannak olyan technikai tényezők, amelyek a torrent felé terelnek. A legegyszerűbb az volna egyébként, hogy bármilyen sorozatepizódot le lehetne tölteni (pl. 1 usd/epizód), úgy, mint az Apple Store-ból.

Szerintetek az is "lopás" ha mondjuk a videa.hu-n online megnézek egy sorozatot?

@Kiszamolo
Letiltottad az ip-m? 😀 A kőbalta miatt vagy mi rosszat szóltam?
Tegnap óta nem tudok kommentelni.

Most tényleg VPN-t kell használjak eztán???

A gyerekeknek a legtobb mese a youtuberol megy.

A streaming szolgaltatok mellett vannak online videotekak, ahol kolcsonozni is es megvenni is lehet a filmeket. Pl. Amazon, Google movies hasonlo, aki erre vagyik. Egyes esetekben offline is le lehet tolteni a filmeket, bar anno sokat szivtam zeneknel az ilyen legalis forrassokkal, mert idonkent nem tudta ellenorizni, hogy tenyleg legalis-e a fajl es nem jatszotta le.

OFF (magas labda)
En torrentezek. Azert mert ahogy elottem irtak, nagyon sok korlat van a tobbi lehetosegbe. Vannak filmek tobb szinkronnal. Egy fajlban akar 3-4 vagy tobb hangsav. Pl. akar a VHS-es hangalamondasos verzio is. 🙂

Ami a lopast illeti, nem hasonlitanam az autohoz. Engem kulonben nem zavarna, ha vki az enyemet lemasolna. Az viszont igen, ha elvinne.

Van egy HP Microserver Gen8-an. Merete 23x23x24.5 cm. Merevlemezek kapacitasa jelenleg 27 TB.

Attila,
Kipróbáltam a Netflixet. Két véglet van rajta: a leggagyibb kommersz amerikai vígjátékok és noname ázsiai filmek. Egyetlen olyan filmet sem találtam meg rajta, amire rákerestem, pedig eléggé ismertek ( Holt költők társasága, Fellini: Dolce Vita, Amelie csodálatos élete stb. ) Az meg külön röhej, hogy nem lehet eredeti nyelv alapján szűrni a keresőben, csak hogy szlovák vagy lengyel szinkront akarok.

Kiszámoló,
hogy érted azt, hogy nincs magyar könyv elektronikusan? A nagyobb könyvesboltok webáruházában szinte minden regény megvan e-book formátumban, a már nem jogdíjasakat meg letöltheted ingyen a MEK-ból.

@rudip, a Netflixhez: nekünk nem akadály az angol és a felirat hiánya, mégis néhány hónap múlva lemondtam a Netflixet, mivel kb. zéró filmet találtam rajta, amit nem láttam még és érdekelt volna. Tényleg szinte bármi, ami épp eszembe jutott és rákerestem, akár újranézési céllal, nem volt elérhető... Külföldön nagyobb a választék netflixen, de Mo.-ról semmi érdekes nem volt elérhető ami külföldi netflixen igen (lehet, h ennek nem a netflix az oka, hanem a magyar forgalmazók), hát akkor kapják be...
Egyébként szerintem se kellene ezt a formátumért pénzt kérünk elavult dolgot erőltetni, főleg, mert láthatóan nem nagyon működik... Valóban, miért nem tudok fizetni X összeget a filmért, aztán hogy milyen formátumban érem el, töltöm le, stb., az már az én dolgom lenne. Komolyan ma lényegesen több a HD tartalom előállítási költsége? Na ne már...
@Kiszamolo, amúgy ott a youtube gyerekeknek is.

Sziasztok! Kiszámoló! Off: hozzászólást akartam írni a vállalkozásokkal kapcsolatos cikkekhez, de végigpörgetve a már meglévő kommenteket nem tudok további hozzászólást írni. A régebbi cikkekhez már nem lehet? Vagy nem jól csinálok valamit?

De jure a masolascedett dvd otthoni másolása, konvertalasa illegális, mert css-sel védett a tartalom. Amúgy meg kevesebb erőforrás letölteni, mint konvertalni.

Mi járunk moziba, van amit letöltök es ha meguti a mercet akkor megveszem a dvd-t.

A vírusok pedig elkerulhetoek, nekem csak olyan van, amit en irok.

Kiszámoló! Most sikerült végigolvasnom a sok kommentet a vállalkozásokkal kapcsolatos cikkeknél és látom, hogy Tálas János nevű felhasználó felajánlotta a segítségét kezdő vállalkozóknak. Én épp ilyen személyt keresek, aki meghallgatná az ötletemet, mert teljesen más területről érkeztem, és szeretném, ha meghallgatná valaki az ötletemet - böngésztem már ebben a témában, de csak mindenféle gyanús "lájfkócsba" ütköztem..., úgyhogy jöttem a legértelmesebb blogra Meg tudnád adni nekem az elérhetőségét? (Gondolom az emailcímemet látod.) Köszönöm!!!

Szabó Ágnes:
Nagyon szívesen segítek 🙂 janos.talas - gmail.com

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram