Egy ügyes lehúzás
Győző Görögországban nyaralt és rászorult, hogy egy Euronet ATM-ből vegyen fel pénzt. Gondolta, mi baj lehet belőle. Baj tulajdonképpen nem is lett, csak éppen 90 eurót további 16,4 euróért tudott felvenni.
Ugyanis az idehaza is ismert ATM társaság valamiért egy eurós országban egy eurós bankkártyát csak angol fontban volt hajlandó megterhelni és azt is milyen árfolyamon. (Bár lehet, hogy a Transferwise kártya alapértelmezetten angol font alapú. Viszont akkor fel kellene ajánlania, hogy a kibocsátó bank váltsa a pénzt.)
Következzen az ő története mindnyájunk okulására. Ezúton is köszönjük az információkat.
Idén nyáron Görögországban nyaralás alatt kifutottunk a készpénzből és az egyik helyen nem fogadtak el kártyát. A környéken csak euronet ATM-et találtam, így végül kénytelen voltam itt felvenni 90 eurot.
Az automata csak a terhelés indítása előtt árulta el nekem, hogy a terhelés ténylegesen GBP-ben fog megtörténni. (Ekkor már nem nagyon volt mit tenni, mert a gyerekeim már régen bent voltak és élvezték a vízi vidámparkot. Más automatát pedig nem találtam a Google Maps-et böngészve.)
Csatoltam az ATM slipjét, amin a következő húzós számok állnak:
– 3.95 eur tranzakciós díj
– 0.9975 EUR/GBP árfolyam
Az utóbbi volt az igazán fájdalmas. TransferWise kártyát használva rögtön láttam, hogy az árfolyam messze nem ennyi, hanem 0.88908. Így sikerült egy euróval működő országban egy euros bankkártyáról egy eurót kiadó ATM-ből 90 eurohoz mindösszesen 106.36 EUR-ért hozzájutnom.
Nem tudom, ki mit fog leszűrni belőle. Én azt tanultam belőle, hogy ha készpénz híján kezdek lenni és látok “rendes” bank automatát, akkor legközelebb szakítok rá időt és előre dolgozok. Itt is megvolt rá a lehetőségem. Aznap voltunk várost nézni és láttam a Görög Nemzeti Bank egyik fiókjánál automatát, de akkor nem éreztem a késztetést. (Rettentően utálok készpénzt tartani magamnál. Itthon, Magyarországon hónapokig elvagyok nélküle.)
Reméltem, hogy le tudjuk hozni ezt a napot készpénz nélkül. Bár igazából nem tudom, mire vártam, mert a nyaralás fele még hátra volt és megvolt már a tapasztalat is, hogy nem mindenhol fogadják el vagy szívesen a kártyát. Ez 90 euro különben pont elég is volt a maradék napra. Legalább ebben nem tévedtem.
Ennyit szerettem volna közreadni.
ui: azóta Ghanaban is volt szerencsém kipróbálni a TW kártyáját és remekül működik ghanai cedivel is.
A trükkös Euronet céggel egy másik cikk is foglalkozik, érdemes elolvasnod azt is, miért is kerüld el nagy ívben a cég automatáit. Kattints ide a cikkért. (Köszönjük a cikkajánlót GZ-nek.)
g7.hu/penz/20190812/hihetetlen-penzeket-huz-le-egy-ravasz-penzvaltogepes-ceg/
Olyanról még nem hallottam, hogy valaki jól járt volna vele, ellenben mindenki nagyon rosszul. S mindegy, hogy a paypal, az amazon, vagy az euronet alkalmazza.
A Revolut kártya eurós, tehát eurós Euronetből azzal éri meg felvenni. Illetve érdemes helyi banklogós ATMet keresni, de azoknál is egyre több automatikusan konvertál vagy extra díjat számol fel mert külföldi a kártyád.
facebook.com/watch/?v=661373851037426
Meglepodtem mert gondoltam milyen jo a Revolut kartya, jo lenne egy lista hol van transaction fee es milyen automataknal ingyenes Revolut kartyaval penzt felvenni.
Ha meg nem gondolkodott előre, akkor miért gond, ha a “kényelemért” fizetnie kellett. Szóval a cikk az Euronet mellett Győzőről is kiállít egy bizonyítványt.
Azért az 5 rongyért én elsétáltom volna jó messzire is egy normális ATM-hez.
Bocs, ha kemény amit írok, de ezen az oldalon nem tudom sajnálni az illetőt.
A Revolut fórumban van egy lista, amin rajta van az adott országban ingyenes kp felvételre használható ATM-es bankok listája:
dropbox.com/s/ajifjmncdazhzm6/Revolut_FreeATM.xlsx?dl=0
Minimum elvárnám, hogy a tranzakció előtt jelezze az ATM a váltási árfolyamot és az aktuális közép (vagy hasonló) árfolyamot, hogy ha nem tetszik, akkor el lehessen kerülni a tranzakciót és máshova menni.
Csak én értettem félre elsőre? (azaz hogy MÉG 106,4euro volt a költség, tehát összesen 196,4euro-t hagyott ott.)
– ingyenes parkolóban külföldi rendszámos autóknak napijegyet oszt egy szélhámos.
– a vár lábánál a táblán 10 euro a belépőjegy, a százezer lépcső tetején már 11 euró (Szlovénia).
– a pékségben két 1 laris péksüti együtt 5 lari (Grúzia)
De mi se vagyunk jobbak, a 80 ezres koktéllal a Váci utcában (ami a menün még “csak” 5 ezer volt)
Elmész a világ végére egy vagon pénzért és csak azért nem mész be egy aquaparkba, mert lehúz az ATM 20 euróval?
Na az a legnagyobb butaság.
A tanulság az, amire Győző is rájött, hogy szereti, nem szereti, mindig legyen nála készpénz és azt ott vegye le, ahol nem húzzák le érte annyira.
Szerintem lehetne egy bejelentést tenni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a GVH hoz, ami a magyar automatákat illeti.
Azt hiszem hogy még a díj mellett is az a jó választás hogy ha elutasítjuk a devizakonverziot.
“Baj tulajdonképpen nem is lett, csak éppen 90 eurót további 26,4 euróért tudott felvenni.”
“Így sikerült egy euróval működő országban egy euros bankkártyáról egy eurót kiadó ATM-ből 90 eurohoz mindösszesen 106.36 EUR-ért hozzájutnom.”
Parkolás Rovinj, ki van írva, hogy reggel 6-tól 13 óráig 9 Kuna a parkolás, 13-18-ig 8 Kuna. Automatán ki van írva, hogy Visát, Mastercardot elfogad. A fentiekből arra következtettem, hogy éjjel ingyenes a parkolás, így miután megérkeztünk gondoltam otthagyom éjszakára az autót, másnap reggel keresek távolabbi, de ingyenes parkolási lehetőséget. Így fizetek majd 27 Kunát.
Reggel megyek vissza, automata kiír 145 Kunát a parkolásra, gondoltam magamban *******!
Na mindegy megszívtam, elő a kártyát, csak egy 100-as van nálam, na az automatán se kártyanyílás, se leolvasó nincs puff neki, pedig rá van írva, hogy minden kártyát elfogad! Mellette ott az ATM, ami brutál rosszul váltotta a Kunát, ráadásul 3000Ft tranzakciós díjat levont. Így sikerült kb. 12000 Ft-ból parkolnom fél napot…
Mindenesetre jó tudni, én is nagy Revolut használó vagyok. Azt viszont lehet tudni, hogy az ATM váltását mindenhol alapból el kell utasítani – igaz ez hogy a pinpad Törlés gombbal megy csak, elég gáz.
A maradék költséget ezek szerint kiírja, a cikk szerint 1250 Ft – ami 5000 Ft-ra vetítve nyilván sok, de gondolom ez fix összeg, ha többet veszel ki, akor ez a 3.6 EUR nem a világ.
Az is alap, hogy mindenhol csak a helyi valutát veszem ki az ATM-ből, miért érdekelne, hogy mennyiért adja az EUR-t egy országban, ahol nem EUR-ral fizetek?
Én eddig max. 1-2 EUR-t fizettem ATM-eknél Revolut kártyával fix költségnek, ez abszolút belefér, hiszen a pénzváltás meg jó árfolyamon van.
A mi megoldásunk az, hogy váltunk KP-t ( valamennyit, nem sokat ) de ahol csak lehet kártyával fizetünk.
A KP mindig akkor van használva, amikor nincs más út. Egyrészt kártyával középárfolyamon ( de legalábbis devizaváltásként ) költünk, míg valutában az EUR bizony már 330 felett jár HUF-ban. Így általában marad nem is kevés KP, ami jó a következő utazásra, sőt ha éppen olcsóbban vettük az EUR-t, akkor még ezzel is nyertünk picit.
A lényeg,h kártyával mindig mindent amit lehet.
A kommenteket olvasva egyrészt sajnálom, hogy nem küldtem el már 2 hónappal korábban.
Másrészt köszönöm a linkelt facebook videót -nek. Szerintem már megérte közzétenni ezt a cikket, hogy ez a videó minél több helyre eljuthasson. Ami fontos lehet még: én pl. nem emlékszem arra, hogy lett volna “decline conversion” gomb. A többi cikket átnézve nem egyforma az automaták szoftvere. Lehet, csak annyi a trükk, hogy lemaradt a conversion szó és maradt a “decline”, ami bármit takarhat.
Az euronetes ATM persze kiirta hogy akkor 1800 ft erteku kunat szamolna fel a felvetelert, de nekem siman engedte megszakitani es odebbsetaltam az otp / intesa leany atm ekhez es gond nelkul ingyen levette rola a penzt, tobbszor is.
PS: valaki orta hogy a jutalek 0 munkaval gazdagitja a bankot…. Hat nem tudom, en ahogy neztem, a revoluton 2 kattintas alatt megnyitott HRK szamla + alkalmazason beluli konvertalas a legjobb budapesti valutavaltohoz kepest is egy laza 20e forintos megtakaritast eredmenyezett
Amiota a revolut bevezette a forintos feltoltest, a transferwisenak pont 0 ertelme lett. Nyaralasra amugy is az R a nyero a joval fejlettebb kartya beallitasok miatt, lolas esetere (gps alapu vasarlas engedelyezes, paypass kapcsolgatasa, stb)
Egy átlag magyar bank most bőven 330 felett adja az Eurót devizaváltásként is, nézz utána a tiédnek… (Csak azért írom, mert engem anno évekig nagyon csúnyán lehúztak (devizában volt a bevételem is, de lusta voltam devizaszámlát nyitni – mondván minek fillérezzek, úgyis átváltanám és úgyis a bankban, így amikor forintos kártyát használtam külföldön, kétszer húzott le a bank vastagon), mire egyszer megnéztem, kiszámoltam és nagyon ledöbbentem, mennyire megkopasztottak…) A közép-közeli árfolyam a Revolut, Curve, TW kártyáival valósítható meg elsősorban…
Amúgy egyetértek, kártyát (pl. fentieket) kell használni, ahol lehet.
Könyörgöm, egyszer és mindenkorra felejtsétek már el azt, hogy egy bank középárfolyamon vált nektek pénzt.
Elárulok egy szörnyű titkot: még maga a bank sem tud középárfolyamon devizát szerezni (a bankközi devizapiacon is van vételi és eladási árfolyam), akkor miért gondolod, hogy majd neked azon ad ezzel magának veszteséget okozva?
A vásárláskor kapott SMS-ben jellemzően középárfolyammal kikalkulált összeget írnak, de ezt csak zárolják, a könyvelés majd pár nap múlva történik, na akkor jön a feketeleves. Nekem volt olyan, hogy az Erste 337 forintért konvertálta az eurót, na akkor döntöttem el, hogy soha többet nem vásárolok devizáért hitelkártyával.
Minel tobb felhasznalojuk lesz, annal tobb a belso utalas amiert ok legalabb nem fizetnek.
Amig ingyenes ezt hasznalom, de fogadok, hogy a mai bankoknal kesobb is csobb lesz, hisz ez a szlogenjuk.
A dupla pénzváltás 4% körüli költség még akkor is, ha nem túlzott az árfolyamkülönbség. EUR váltásnál 2% körül van a költség valahol általában. Mindenesetre a 4% még mindig kevesebb, mint a fenti lenyúlás.
Jó lenne tudni, hogy melyik bank melyik kártyája vált “simán” tehát egyszer.
Tehát ha veszek valamit EUR országban, akkor HUF-EUR váltást csinál és nem HUF USD, majd USD EUR váltást. A kettő között +2% költség van…
Bár a 16,4 is sok.
Én most ebay-en szívtam be az automatikus átváltást. Nem marad meg a beállítás, hogy ne automatikusan váltson és véletlenül gyorsabban kattintottam, mint gondolkodtam…….
Ha Belának MC a Wizz kártyája, rosszul járt.
Én átcseréltettem a Max MC-ot Visára, azóta boldogabb az életem.
Indonéziában 1.2 eur volt a helyi nagybank extra díja, de csak akkor ha nem váltottunk előtte az app-ban helyi valutát.
ellenőriztem, de sajnos már nincs így (régen tényleg nagyon jó volt, de észbekaptak, magnet, MC kártya). 2,4 százalékkal az mnb közép felett váltott.