Innen ismered fel a csalásokat

2013-03-27
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Rendszeresen küldözgettek át mindenféle gyanús "befektetési ajánlatokat", amik magas hozammal, vagy kamattal kecsegtetnek, mindezt szigorúan kockázatmentesen és tőkevédelem mellett.

Nekem meg az a hálátlan szerep jut(na), hogy írjam le róluk az igazságot, miszerint közönséges átverés mind. Ezzel csak az a probléma, hogy nekem kell elvinni a balhét, engem anyáznak, jobb esetben perrel fenyegetnek. Azért írtam, hogy jobb esetben, mert itt milliárdokról van szó, egy-egy ilyen átverésen ennyit kaszálnak a kiagyalói.

Az egyik tévériporter kérdezte, szerintem meddig lesznek ilyen átverések. Azt mondtam neki, hogy amíg az átveréshez elég egy weboldal és egy Seychelle-szigeteki offshore cég, addig soha nem fognak ezek kihalni. Ha találnak csak ezer balekot, akik hajlandóak fejenként 3-3 milliót befizetni egy ilyen átverésbe, az máris 3 milliárd forint. Ha a haszon egyharmadát visszaosztják az ügynököknek, akik pénzügyi tanácsadás címén ezekbe bepalizzák az embereket, máris nyert ügyük vagy, futószalagon fognak érkezni a szerencsétlen balekok. (Ezek közül nem egy százmilliót tol be egy ilyen átverésbe.) Vagy másik lehetőség, hogy álomházba költözöl ingyen, ha befizetsz indulásnak 50 ezret, de ha akarsz haladni a rendszerben, akkor érdemes még egy milliót is befizetni.  Vagy lépjél be 40 ezerért, hogy árulhass aranyat, de még jobb, ha beszervezel még két embert, mert akkor milliomos leszel. Vagy bármi hasonló körítés.

A magyar hatóságok meg egész egyszerűen semmit nem tesznek ellene. A PSZÁF azt mondja, nem az ő asztala, neki csak a bejegyzett pénzügyi szervezeteket kell ellenőrizni, nem ezeket a pilótajátékosokat.

A többi állami hatóság is hasonlóan hasznavehetlen, akkor kezdenek csinálni valamit, amikor már legalább 5-600 átvert ügyfél van. Pedig ezeket le lehetne kapcsolni már a születésük pillanatában, elég lenne pár weboldalt figyelni, ahol feltűnnek ezek az ajánlatok.

Nem csak a szervezőket kellene elrettentő módon megbüntetni, hanem az összes ügynököt, akik részt vesznek a terítésben. Egy pár hónap alatt rend lenne, de ez egyelőre csak álom, még jó ideig lehet itt a zavarósban halászni. Azért a pár milliárd tiszta haszonért sokan fognak is.

Addig is, amíg a hatóságok felébrednek, leírom nektek, honnan ismered fel, hogy valami átverés és hogyan kerüld el a csapdákat.

(A cikkben csak a pénzügyi befektetésnek látszó átverésekkel foglalkozok, mert ha az összes pilótajátékot akarnám leírni, egy könyv is kevés lenne. Az álomházról itt már írtam, az "aranykereskedésről" pedig itt.

De röviden: ha azt ígérik  hogy a semmiből gazdag leszel és ehhez csak két dolgot kell tenned: fizess be pénzt és léptess be másokat is, akkor az átverés. Van egy rossz hírem: a semmiből nem lesz vagyon.)

Ezek az átverések mindig olyan hasznot ígérnek, amit reálisan nem lehet kitermelni, legalábbis úgy nem, ahogy ők állítják. Jegyezd meg az első szabályt: kockázatmentesen csak kockázatmentes hozam van. Ha valaki azt ígéri, hogy havi 20%, vagy évi 15% hozam kockázatmentesen, akkor biztos, hogy hazudik.

Ma forintban kockázatmentesen el lehet érni maximum évi 7%-ot, euróban évi 2-4%-ot és akkor még bőkezű voltam. Minden efeletti hozam csak kockázatvállalás mellett lehetséges. Ha például egy magyar cég kötvénye évi 13%-os hozamot ígér, akkor az azért annyi, mert ekkora a kockázata, hogy a cég nem fogja visszafizetni a pénzt. Pontosan így jártak az E-star cég kötvényesei, a cég csődbe jutott és nem fizetett. Egy másik esetet itt írtam le, egy német cég kötvényeivel. Szerintem olvasd el, tanulságos.

A fenti példák nem átverések, csak azt mutatják, hogy a magasabb hozam egyre magasabb kockázattal jár. Hogy félre ne értsd: konkrétan a pénzed elvesztésének a kockázatával.

Ezek után hogyan lenne lehetséges évi 15% hozam kockázatmentesen euróban, havi 20%-ról már nem is beszélve? Csak hogy tudd, a havi 20% a kamatos kamat miatt évi 892% hozam. Te komolyan elhiszed, hogy ez lehetséges? Hogy van olyan legális befektetés, ami ezt kitermeli? Ráadásul kockázatmentesen? Úgy, hogy a hitelt felvevőnek még marad is haszna az üzleten? Ha te ezt komolyan gondolod, meg is érdemled a pénzed elvesztését. (Erről pedig itt írtam bővebben, illetve majd akarok írni a uinvest-ről, mint ennek egy mintapéldányáról.)

Tehát egy újabb szabály: Ha túl szép, hogy igaz legyen, akkor nem is az. És nem, nincs kivétel, hiába küldöd át nekem a legújabb átverést, hogy "de ez olyan meggyőző, talán ez mégis valódi".

Partnerkockázat

A leggyakoribb kockázati elem egy befektetésnél az úgynevezett partnerkockázat, vagyis, hogy akivel üzletelsz, nem lesz képes fizetni a megfelelő időben. Ez a kockázat még a legnagyobb és legmegbízhatóbb partnerek mellett is fennáll, lásd például Lehman Brothers esete, a legnagyobb ciprusi bank és sokan mások.

Ezek után kérdezem tőled, amikor mindenféle csodalehetőségnek felülve a Seychelle-szigetekre, meg Kajmán-szigetekre utalsz pénzt, akkor tudod, hogy mit csinálsz?

Gondolkozás nélkül utaltok mindenféle ismeretlen helyre milliókat, legyen szó forexről (A Quantum XXL bukásáról itt írtam), vagy bármi másról.

De még ha magyar számlára utaltok is, megkérdezem, mit tudsz a cégről, akire rá akarod bízni a pénzed? Meg szoktad nézni, hogy a PSZÁF honlapján szerepel-e, mint regisztrált pénzügyi közvetítő, vagy pénzintézet? Ha véletlenül szerepel (általában nem szoktak), akkor mire van jogosultsága? Gyűjthet pénzt, vagy csak például biztosítást közvetíthet? Olyan céggel, amelyik nincs regisztrálva a PSZÁF-nál, szóba se álljatok!

Másik szempont: mióta létezik a cég? Ha még nincs öt éves, egy fillért se bízzál rá. Kérd le a mérlegét, mennyi adót fizetett az elmúlt években. Ha nincs ilyen mérleg, vagy nincs több éves múlt, vagy nem elérhetőek az adatok, mert offshore cég, akkor az ajánlat kuka azonnal.

Ja, és könyörgöm, mielőtt odadobod egy kamu cégnek a nehezen megszerzett millióidat, ugyan írd már be a Google-be a cég nevét. Mit tudsz meg a cégről? (Felejtsd el az önreklámokat, meg az ügynökök tömjénezését, keresd a többi infót. Ha nincs más forrásból infó, akkor ez is mutatja, hogy most alapították a céget és csak erre az esetre jött létre.)

A domain.hu, vagy a domain.com címen írd be a cég domainnevét és ellenőrízd le, hogy ki jegyezte be a domaint és mikor. Ha a domain regisztrátora rejtett, vagy a domaint nemrég hozták létre, akkor szintén kuka az ajánlat.

Ezen túl a csalók gyakran létező cég nevével élnek vissza, lásd például a Fortressről szóló cikket itt.

Ehhez hasonlóak az olyan esetek is, amikor nem ismered a céget személyesen. Az egyik ügyfél kérte meg, hogy nézzem meg a P.Bankot, több "pénzügyi tanácsadó" ajánlgatta már a remek lehetőségeit. Megpróbáltam elérni a bankot, az e-mailemre nem válaszoltak, a magyar kontakttal nem tudtam beszélni és csak ügynökökön lehet velük kapcsolatba lépni, illetve valami osztrák telefonszámon. Vagy amikor vegyél aranyat és valahol nagyon messzire állítólag vigyáznak rá, becsszó.

Ezekről az esetekről nem mondom, hogy biztos átverések, de kérdem én, honnan tudod, hogy nem azok? Ha gond lesz a céggel, kihez fordulsz? Az ügynökhöz, aki beszervezett? Az e-mail címhez, ami meg volt adva annak idején? Kiutazol a távoli címre, ahol állítólag az aranyadat őrizték és ott majd azt mondják, rólad nem is hallottak soha, esetleg a cégről sem, akiről te beszélsz? Tehát csak 100%-osan megbízható, legalább öt éve ugyanazt végző, a PSZÁF-nál regisztrált céggel állj szóba, akit bármikor fizikailag is elérhetsz. Még ezek sem garanciák semmire, de a csalók 80%-át ezzel kizártad.

Egy újabb szabály: Óvakodj az ügynököktől! A legtöbb csaló magas jutalékot ad az ügynököknek, akik ezért az ő "termékeit" sózzák rá minden szerencsétlen ügyfélre. Ha egy nem szokványos termékkel jön az ügynök, csak akkor tegyél abba pénzt, amit ajánl, ha ő is belefektet ugyanannyit, mint te. (Már ha nem látszik elsőre, hogy átverés az egész.) A "pénzügyi tanácsadókról" már itt írtam, miket kérdezzél tőle és milyen végzettséget várj el tőle. Röviden: olyan emberek tanácsára ne hallgass, akik fél éve még ácsok voltak, vagy szociális munkások. Pont annyira értenek a befektetésekhez, mint te, csak nekik még megélhetési kérdés is, hogy valamit eladjanak neked.

Egy újabb gyanús elem: nem létezik olyan, hogy tőkevédelem biztosítás mellett, meg hogy a "Lloyd's biztosító biztosítja a befektetést". Egy biztosító nem szokta biztosítani a befektetést és végképp nem nyújt tőkegaranciát. Van olyan, hogy CDS, de az teljesen más, ott hitelek vissza nem fizetése esetén fizet egy harmadik fél. Olyan, hogy egy biztosító azt biztosítsa, hogy nem bukod el a befektetésed, olyan nem létezik.

Számodra negatív események ellen nem biztosítással szoktak védekezni, hanem fedezeti ügyletekkel, opciókkal, swapokkal és ehhez hasonlóakkal. Csakhogy ilyenkor vagy teljesen védve vagy, de nem csak a bukás, hanem a haszon ellen is (például két ellentétes opció kiírása és megvásárlása esetén), vagy egyik irányba védve vagy, de az ellenkező irányba nem, tehát nem teljes a védelmed.

Olyan csak a mesékben és az átverésekben van, hogy úgy tudnak magas hozamgaranciát adni, hogy mellette még magasabb hozamot is ígérnek. Ha ilyet olvasol, már nyugodtan kukázhatod is az ajánlatot. (Nehogy félreértsd: más dolog, ha nulla hozamot ajánlanak azzal, hogy esetleg magas hozamot is elérhetsz és egy másik dolog, ha magas garantált hozam mellett még magasabb, már-már irreális hozammal is kecsegetettnek például garantált évi 8%-os hozam mellett évi 18% euróban. Itt már a 8% garantált eurós hozamból látszik, hogy átverésről van szó.

Továbbá, kedves olvasóm, értesz te a fakitermeléshez, a drágakövekhez, az aranykereskedelemhez, vagy a karbonkreditekhez? Jöttök ilyen ajánlatokkal, hogy most erdőt vehetsz, amin ennyi-annyi milliót lehet nyerni, meg gyémántot kapsz gombokért. (Hogy mennyire nem mindegy, mit veszel meg gyémántként, arról már itt írtam, olvasd el ott.)

Fel tudsz szemre köbölni egy öt hektáros erdőt? Ránézésre látod, hány köbméter exportfa, hány köbméter bútorfa, hány köbméter raklapnak való és mennyi erőműbe való fa jön ki egy nyárfaerdőből? Tudod, mennyi a kitermelés költsége, mennyit adnak tő mellett az áruért? És mennyivel drágább a kitermelés, ha egy hegyoldalban van ugyanaz az erdő? Még a profik is szoktak néha súlyosan tévedni, amikor megvesznek egy erdőt, pedig ebből élnek 20 éve.

Téged meg gyorsan hintába raknak azzal, hogy 20-30%-kal több fát hazudnak az erdőbe, mint amennyi benne van. Vagy csak jobb minőségűnek hazudják az erdőt, mint amilyen valójában.

De kérdezhetném, hogy mennyit értesz az aranykereskedelemhez, az önkéntes karbonkredithez és még sok másik dologhoz, amivel állandóan megkerestek. Ha semmit, akkor felejtsd el az egészet.

Nézesd át a kapott ajánlatot egy valódi pénzügyi tanácsadóval. Én például 35 ezer forintért végzek tanácsadást (Részletek itt), de biztos találsz mást is a piacon. Két dolog lehetséges: vagy nem ér annyit a befektetési lehetőség, hogy kifizess egy hozzáértőnek 35 ezret, akkor felejtsd el, mert az ilyennel minek foglalkozol? Ha viszont milliókról van szó, szerintem ne ezen spórolj. De ha mégis, legalább fogadd meg a fenti tanácsokat.

Remélem, sikerült nagyjából összeszednem, mikre kell figyelned, ha kapsz egy ajánlatot. Egy jó tanács a végére: ha kicsit is kételkedsz a "lehetőségben", vagy túl jól hangzik, csupa előny, semmi kockázat, akkor kuka az egész.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram