Tegnap fejeztem be Rolland és Heidi Baker életéről szóló könyvet. Ők ketten fiatalon, friss házasként 30 dollárral és egy egy útra szóló repülőjeggyel elutaztak Ázsiába, hogy a szegények felé szolgáljanak, majd a polgárháború sújtotta Mozambikba mentek, ahol több ezer háborús árvát mentettek meg az éhenhalástól és az utcai prostitúciótól. Közel 30 éve ott élnek, erre ment el az eddigi életük. (Ha el akarod olvasni a könyvet, kattints az alábbi cikkre:)
Fiatalon úgy gondoltam, az ilyenek elrontották az életüket, hiszen ma sincs semmijük és valószínűleg soha nem is lesz. Hozzájuk hasonlóan vannak a hazájukban sikeres orvosok, akik a jól fizető praxis helyett elmentek Zimbabwébe, hogy 50 ezer nincstelen embernek legyenek az egyetlen szemorvosuk vagy sebészük.
Ma már úgy gondolom, valószínűleg én rontottam el. Amíg nincs semmid, illetve csak azt gondolod, hogy nincs semmid, mert nincs saját ingatlanod, autód vagy nagyon jó autód és így tovább, ami a társadalom közfelfogása szerint "valami", addig az ember lelkesen belekezd ezek megszerzésébe.
Dolgozik, képzi magát, takarékoskodik, egyik lépcsőfokról a másikra jut. Telnek az évek, egyre több minden megvan, de egyre több időt el is pazaroltál az életedből, hogy ezeket megszerezd. De aztán ott vagy 55-65-70 évesen és azon gondolkodtál, megérte-e?
Te elmondhatod, hogy kényelmesen éltél és van egy drága és nagy házad, Bakerék és a hozzájuk hasonló emberek elmondhatják, hogy kényelmetlenül éltek (európai szemmel nagyon kényelmetlenül, arrafelé az emberek közel 90%-a soha nem használt még elektromos áramot), viszont felneveltek néhány ezer háborús árvát vagy tízezreknek adtak orvosi ellátást.
Amíg az embernek nincsenek meg azok a dolgok, amiknek megszerzésére vágyik, hiába mondják neki olyanok, akiknek már mindez megvan, hogy nem ez az élet értelme. Aztán sok-sok év után az ember eljut odáig, hogy neki is mindaz megvan, amire azt gondolta, hogy az élet értelmét adja, a nagy ház, a jó autó, a kényelmes élet és rájön, hogy valószínűleg egész életében tévedett az élet értelmével kapcsolatban.
De akkor már késő. Ott vagy ötven-ötvenöt éves, van két-három gyereked, az a másik hajó már elment, maradsz azon a pályán, amire fiatalon ráálltál. Gondolkodhatsz, mit adtál a világnak (mert hogy magadnak mit adtál, azt tudod) vagy mit adhattál volna, ha más lett volna a legfontosabb az életben. Ha még megteheted, gondolkozz el, mi igazán fontos.
(Ezt az írást kevesen fogják megérteni és valószínűleg nem is szól mindenkinek. S mivel az ember, amint írtam is, leginkább akkor gondolkodik el, hogy jó célokért hajt-e, amikor már célba ért, vagy közel van a cél, addig gyakran csak fut a feltételezett cél felé gondolkodás nélkül, valószínűleg a negyven-ötven évesek és felette inkább értik, mint a fiatalok. De ha még nem késő, még egyszer, gondolkodj el futás közben is, jó felé futsz-e. S nem, egyáltalán nem azt mondom, hogy mindenkinek Afrikába kell mennie önkéntesnek. S azt sem állítom, hogy család és "hétköznapi" élet mellett nem lehet nagy dolgokat tenni akár itthon is. Sőt, lehetsz anyagilag sikeres vállalkozó is mellette, úgy hogy közben a fontosabb dolgok jobban érdekelnek, mint a vagyon. Csak annyit kérek, ha nem érted, miről beszélek, ne írd le hozzászólásban, csak hogy biztosak lehessünk benne, hogy nem érted. 🙂 )
25 évesen írom, hogy nagyon igazad van! Jó cikk 🙂
Nemrég olvastam valahol egy nagyon találó idézetet, szabadon fordítva (hülyén hangzik, de talán érthető) ilyesmi volt:
A legtöbb ember bárhogy próbálja, nem fogja tudni megváltoztatni a világot. De egy ember világát bárki jobbá tudja tenni. És sok ilyen után az egész világ jobb hely lesz.
(hozzátenném: szerintem az az egy ember lehet önmaga is, sőt, azzal kell kezdeni)
Javaslom H Jackson Brown - Kis útmutató az élethez könyvét, ilyen apróságokkal van tele. (de ha az összes, interneten terjedő motivációs mondáshoz is úgy állunk hozzá, hogy "van benne valami" és nem úgy hogy bullshit, tökéletesen megfelel)
Igzaából egyetlen mondatot kell megérteni (és elfogadni): "Happines is a choice".
Miért ne lehetne összeharácsolni mocsok sok pénzt, és abból segíteni utána ezeken az ázsiai árvákon?
Olvassuk el legközelebb a cikket is: "Sőt, lehetsz anyagilag sikeres vállalkozó is mellette, úgy hogy közben a fontosabb dolgok jobban érdekelnek, mint a vagyon."
Például Bill Gates csinált víztisztítót afrikaiaknak.
Itt egy szerintem analóg hasonlat:
Egy vízben fuldoklót sem úgy mentünk ki a vízből, hogy odaúszunk, hanem okosan hátulról kell megközelíteni, majd nyakánál fogva kiúszni vele, különben minket is lehúz a kapálózásával.
Ez a pár akik a könyvet írták odaúsztak ész nélkül és segítettek az árváknak a nyomorban tovább élni tovább nyomorogni, de ha jól sejtem nagyságrendi változást nem tudtak elérni, csak konzerválták a létüket a nyomorban. Nem?
Ha viszont dolgoztak volna 30 évet, akkor érdemben is segíteni tudtak volna.
Kapcsolódó:
USA-ban ha jól tudom van olyan, hogy adót csökkent, ha egy szerencsétlen egyetemistának fizeted a tandíját, na ez például egy rohadt jó ötlet szerintem és érdemben segít.
Köszi, szerintem nagyon fontos, hogy a gazdasági témák között ezek a felvetések is ott legyenek.
Szerintem amúgy nem csak a célba éréskor jönnek elő ezek a kérdések, hanem elinduláskor is. Most született az első gyerekünk, vettünk egy házat is, úgyhogy az elmúlt időszakban mi is sokat rágódtunk rajta, hogy hogyan is viszonyuljunk ehhez az egész vagyon-kérdéshez. Egyelőre ott tartunk, hogy tavaly elkezdtünk rendszeresen adakozni, aztán majd a gyerekekkel lesz érdekes, hogy hogyan neveljük őket egy fokkal jobb anyagi helyzetben, mint amiben mi nőttünk fel.
Miklós, tökéeletesen értem mirr gondolsz. 43 évesen ugyanezek jatszódnak le a fejemben nap mint nap...
In the grand scheme of things nothing really matters.
"ami a társadalom közfelfogása szerint “valami”, addig az ember lelkesen belekezd ezek megszerzésébe." Régen rossz, ha valaki azért vesz autót (menőbb autót), házat/lakást, esetleg ezekből drágábbat, nagyobbat, hogy a szomszéd és a társadalom előtt villogjon. Szerintem erről volt már itt is cikk, ami érintette ezt.
Szép és nemes dolog más embereknek segíteni. Ugyanakkor nem való minden embernek ennyire elhivatottan. Mások egy monoton melóba őrülnének bele, megint mások a folyamatos karitatív tevékenységbe. Különbözőek vagyunk, na.
Szerintem az is jó dolog manapság, ha adakozik időnként az ember vagy segít egy haverjának/szomszédjának.
A társadalom úgy alakult ki, úgy működik, hogy az emberek nagyobb tömegének kell az átlagos utat bejárni az élete során. Ezen alapszik a nyugdíjrendszer, adórendszer stb.
Szép dolog. A föld meg túlnépesedik.
@Kiszamolo
"Ma már úgy gondolom, valószínűleg én rontottam el. "
Mit tettél volna másképp?
Nálam ez a kérdés konkrétan felmerült az egyetem elvégzésekor, amikor ajánlottak egy tanársegédi állást. Nagyon érdekelt az oktatás, sőt az egyetem alatt is oktattunk felvételizőket, magán alapon is, sőt elég jól megéltem belőle. De pont kilencszer annyit kerestem helyette a cégnél, ahová az egyetem után elhelyezkedtem.
Elképzeltem magam, hogy egy panel lehet az elérhető cél az életemben és még annak az elérése sem biztos, hogy összejön.
A versenyszférát választottam, nem bántam meg, pedig látom, hogy az egyetemen is vannak projektek, lehet könyvet írni, business schoolban is tanítani, összességében még az sem biztos, hogy YTD nem kerestem volna ott többet. De az se mindegy, hogy a pénzt mikor keresed meg, a pályád elején, vagy a végén, az ingatlanok is ált drágulnak.
Ennél karitatívabb dolog fel sem merült, pénzügy-számvitelt oktatni viszont kihagyható. A legtöbb hallgató utálja.
Szerintem 30evesen is meg lehet ezt erteni. 30eves autoipari mernok vagyok, szeretem a munkamat, mashol el se tudnam kepzelni magam. A munkammal nem teszek hozza semmit az emberiseghez. A munkam "ertelme": azok, akik megengedhetik maguknak, hogy uj autot vegyenek, azok n tipus helyett n+1tipusbol valaszthatnak.
Ha kukasember/utcasepro lennék, mar tobbet tennék hozza a vilaghoz.
35 leszek. Értem. Válás után két gyerekkel most járok egyetemre Gyes alatt. Ápoló leszek. Nincs magánélet, nincs megbecsülés, nincs jó fizetés. Miért? Mert olvastam Miklós a cikkedet: Neked mi van a szívedben? Már évekkel ezelőtt. Ez a hivatásom. Soha többé az életben nem kell "dolgoznom". És igen akad még nappali állás. Ha nem, keresek, hiszek önmagamban. Jó szakember leszek, eddig jeles tanuló, motivált, ambíciózus, igazi harcos. Az égvilágon mindent meg tudok oldani egyedül.
Bár legszívesebben orvos lennék de az nincs levelezőn
Egyébként a gyermekeim az elsők. Legyenek boldogok, egészségesek. Legyen munka, meleg otthon. Többi nem számít. (ha nem lesz férjem az sem).
A tárgyakért élünk és az embereket használjuk. Ez ma a nyugati típusú gondolkodás. Persze van sok haszna is ennek, de az ember és a Föld szempontjából pont a fordítottja lenne a helyes.
Továbbá eszembe jutott, hogy azért vannak emberek, akiknek tényleg az önmegvalósítás az életcéljuk, ami nem a jó autóról szól meg a legújabb mobilról, hanem mások segítéséről és az ez általi elismerésről és megbecsülésről.
Továbbá, ha az ember nem nyugati közegben él, sokkal könnyebben lemond egy csomó dologról és ugyanúgy boldog az adott társadalomban. Ha már boldogság, eszembe jutott egy cikk a Nat. Geo.-ból, arról, amikor megvizsgálták műszeresen, hogy kinek a legaktívabb az agyi boldogségközpontja. Nos, a buddhista szerzetes volt a legboldogabb ember. Az, aki vegetáriánus, nincs semmije és senkije.
Eszembe jut még Bronnie Ware, egy ápolónő, aki könyvet írt arról, hogy mit bántak meg a haldokló ápoltjai.
Az ápolónő szerint az idősek a legtöbbször ezt az öt dolgot bánták meg:
„Bárcsak lett volna bátorságom, hogy önmagamhoz hűen éljem az életemet, ne mások elvárásai szerint!”
“Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!”
“Bárcsak lett volna bátorságom kifejezni az érzelmeimet!”
“Bárcsak tartottam volna a kapcsolatot a barátaimmal!”
“Bárcsak hagytam volna, hogy boldogabb lehessek!”
Szomorú, hogy egy ilyen írást magyarázni kell, hogy ne értsék félre (a zárójeles részre gondolok)...
Mert az emberek nem azt akarjak, amire vagynak, ez egy kozmegegyezeses alaptetel a pszichologiaban. Ennek szamtalan manifesztacioja ismert, fuggoen attol, mi a vagy targya: uj auto, uj telefon, uj szamitogep, uj cipo, uj haz, uj partner stb. Ezek megszerzesenek mar a kiserlete is izgalmat es bizsergo oromot okoz, azonban mar a birtoklasanak pillanatatol igen gyakran az addig eros erzelmek megsemmisulnek, kiuresednek. Ez egy allando belso konfliktusforrast okoz az erre fogenyokaknal.
Jo pelda a szeretot tartok esete, akik allandoan arrol fantazialnak, barcsak eltunne a parjuk az eletbol, hogy kotottsegek nelkul lehessenek a szeretojukkel. Aztan amikor tenyleg elvalnak, altalaban bukjak a szeretot is. Ennek az az oka, hogy maga a vagyakozas okozta az oromforrast, a birtoklassal ez kiuresedik.
Erdemes elgondolkodni azon, hogy vajon valoban az akarod-e, amire vagsz.
Én vállalom, hogy nem értem. Afrika kapcsán mindig az jut eszembe, hogy csepp a tengerben. A világ gazdagabb országainak nem segélyeket, nem 1-2 lelkes segítőt kellene adniuk, hanem segíteni egy alapvető változást, hogy az ott élő emberek is otthon boldoguljanak. Tudom, ehhez sok idő kell, és addig sok ember hal meg és szenved a nyomorban, de egyszerűen nem látom annak értelmét, hogy segélyekkel támogassuk a nyomor fenntartását, sőt - a népességnövekedés miatt - inkább még nagyobb nyomort teremtünk ezekkel. Vagy egyáltalán nem kellett volna a nyugatnak beavatkozni és odamenni és gyarmatosítani, vagy ha már elkezdtük, akkor ne csak piszkálgassuk a felszínt, hanem radikálisan változtassuk meg (javítsuk) az ott élők életét. De persze egy profit-orientált világban ebben nem látja senki az üzletet. A kínaiak is csak pénzt akarnak nyerni rajtuk... (tudom, hogy nem pont erről szólt a cikk)
@bogi Kívánom, hogy teljesüljön a vágyad és tényleg olyan ápolónő legyél, amilyen szeretnél. Ne égj ki nagyon sokáig, mert sajnos sok ilyet látok. Amikor szembesülnek az ambiciózus, lelkes fiatalok a valósággal hatalmas pofont kapnak, rögtön az első években.
Nagyon jó gondolatok, köszönet érte, engem is egyre inkább foglalkoztat. Egyelőre azzal vigasztalom magam, hogy a két gyerek felnevelése és a tanárság is ad másoknak is, nemcsak nekem.
@bogi: egyszerűen nagyszerű vagy. 🙂
Azt hiszem értem is meg nem is amit írsz. 33 évesen nekem az első gyermek megszületése segített nagyon sok mindent rendbe tenni a fejemben. Sokat gondolkoztam, mivel lendíthetnék a legtöbbet az életén és végül arra jutottam, hogy ha szebb jövőt akarok neki, akkor magamon kell változtatnom. Az írásodból én talán azt látom tanulságnak, hogy az embernek muszáj belülről is megszületnie és felismerni merre is visz az útja. Nekem ez szakemberrel sikerült. Ott vallottam be magamnak, olyasmit, hogy félek a gyermekvállalástól, az elköteleződéstől és, hogy a félelem mint olyan mennyire meghatározza az életem. De ezek nagyon mélyen voltak ám eltemetve, hogy mikor még a szándékom meg is volt bármivel szembenézni, akkor is nagyon kellett keresni. Most itt vagyok, és 4-5 év alatt sikerült más embernek lennem, de az önmegvalósítás ezután jön. Talán lehet, hogy belőlem is lélekbúvár lesz. Mindenki más.
Elgondolkodtató írás. Annyi észrevételem lenne, hogy a helyes út megítélése meglehetősen szubjektív, ráadásul a korszellem által befolyásolt. Induljunk ki a citált példából: Első pillantásra nagyon szimpatikus amit a házaspár csinált. De hogy "jó"-e? Tágabb perspektívából nézve gyógyító tevékenységükkel tevőlegesen hozzájárultak ahhoz, hogy érkezésük óta Afrika lakossága megháromszorozódjon (+1 milliárd ember!), ezzel nőjön a nyomor, az erőszak, a törzsi kötelékek szétcsússzanak, a bolygó eltartóképessége csökkenjen, a migráció fokozódjon. Biztos, hogy ezt akarták? Biztos, hogy racionálisan ez egy "jó" cél? Nem lehet, hogy a pokolba vezető út valóban jószándékkal van kikövezve? Tudom, ez csak egy példa, mindenkinek a saját szintjén kell a helyes utat megtalálnia. De miért kevésbé értékes a család jólétének biztosítása? A saját közösség előremozdítása, akár csak pozitív kisugárzással?
Értem amit írsz, de erre azt mondom, hogy személyiségfüggő. Az én személyiségem egyáltalán nem ilyen, így én soha nem fogok arra jutni, hogy elpazaroltam az életemet, csak mert nem segítettem a szegényeknek. Minden ember másféle, én elfogadom ezt így.
És ha már itt járok, hadd ajánljak egy könyvet a témához kapcsolódva:
moly.hu/konyvek/pal-ferenc-ami-igazan-szamit
@andriska Egyrészt, amit írsz abban szerintem sok igazság van, másrészt a cikk tartalmát tekintve, kár ezen a példán fennakadnod, és akkor szerintem átmegy az üzenet. Miklós írhatott volna állatmentést vagy bármilyen más tevékenységet, ami nem az anyagi javak szerzésére, hanem a világ jobbátételére irányul.
Nagyon jó és fontos írás!
A pénzügyi tudás (aminek fejlesztésében egyébként a jelen blog - szerintem - rendkívül nagy segítséget tud nyújtani) ugyanis "csak" egy útmutató egy adott ösvényen történő minél hatékonyabb végigsétáláshoz.
Az viszont már nem pénzügyi kérdés, hogy az az ösvény amin jársz, hová is vezet...tényleg oda akarsz-e eljutni, és ha erre azt is feleled, hogy "igen", akkor ez nem csak azért van-e, mert (még) nem látod tisztán, hogy valójában sokkal jobb végállomások, sokkal szebb és boldogabban járható ösvények is léteznek.
Én azt vallom, létezik (arany)középút, a "kényelemnek" és (anyagi) biztonságnak egy olyan szintje, ami után már nem az életszínvonal emelésére kell fordítanunk további időnket és energiáinkat, hanem a világ jobbá tételére, más (előlények) segítésére illetve saját magas fokú önmegvalósításunkra.
Miklós, szerintem te ugyanúgy nagyon sok embernek segítettél/segítesz az írásaiddal abban hogy jobb életet éljenek. Én is köszönöm mert sokat tanultam, ha nincs ez a blog egyáltalán nem biztos hogy a pénzügyileg tudatos életet választom.
Mindenki azzal az eszközzel harcol ami a rendelkezésére áll.
Az oktatás nagyon nagy érték, lehetőséget ad az embereknek hogy meglássák az összefüggéseket és olyan életet tudjanak élni amilyet szeretnének.
Anno 29 évesen gondoltam, hogy brutálisan meghajtok 10 évet, s elérem az anyagi függetlenséget. Aztán kicsit tovább gondolkodtam, hogy jó, de utána mi van? Arra jutottam a végén, hogy fontosabb, hogy ezt a 10 évem nyugodtabban éljem. Nem afrikai árvás szint, de azóta sem bántam meg, hogy így döntöttem.
Vállalom, hogy lehet, hogy nem értem az írást (nem olvastam a könyvet). De valahol @bajnok-danoc -cal értek egyet.
Van az az unásig ismételt mondás, hogy az éhezőnek ne halat adj, hanem tanítsd meg halászni. Nagyon becsülendő és hősies tett segíteni az elesetteken, nem kérdés. De soha nem lesz vége... Polgárháború van->árvulnak a gyerekek->megyünk segíteni. Mikor lesz vége? Akkor, ha vége lesz a polgárháborúnak. Tehát magát az okot kellene megszüntetni, és azért kellene dolgozni, hogy AZT megszüntessük/sék. Ha valaki ebben teljesedik ki, hogy segít az elesetteken, akkor csinálja. Na de tényleg, nem csak konzerválják ezt az egészet, a csúnyán mondott "ész nélküli segítéssel"? A megoldást nem tudom, talán az összefogás lenne, politikától függetlenül, megváltoztatni a fejekben a gondolkodást arra felé? Lehet, hogy lehetetlen küldetés?
S te megtaláltad, amerre futni akartál?
István, még nem.
Munkaidoben olyan appon dolgozom, amit tobb millio ember hasznal vilagszerte.
Szabadidomben fejlesztettem egy appot, amit kiadtam – nem volt celcsoport. Ma van kb. 3 ezer fehasznaloja. Nehany het, honap utan tobb latasserult csoporttol is kaptam levelet, hogy mennyire orulnek, amiert mukodik rendesen a felolvasas az appban.
Utobbi app fejlesztese sokkal nagyobb oromet, elegedettseget okoz szamomra, mint az elso esetben. Nem nagy dolog, de tanulsagos volt szamomra. Hasznos kezdeti lokes. 🙂
Nyílván sarkos az írás, de a mondandója elgondolkodtató.
De ha mindenki így gondolkodna, akkor mi lenne? Ezt Moneymustachnak is feldobták páran, de nem győzött meg a válasza.
Tehát én azt mondom, ha nincs a "nyugatias" gondolkodás, akkor az USA és EU is ott tartani, ahol a szerencsétlen Afrika és Dél-Kelet ázsia. Mert a javak halmozása mellett azért van egy normális demokrácia, egészségügy, szociális és oktatási intézmény, ami valahogy összefügg.
És én alapvetően elítélem a hedonista életmódot, nem lók ki a lábam a takaróm alól.
Nekem csak annyi a kérdésem, miért kéne ehhez Afrikába menni? Ha egy itthoni orvos ezt játszaná, miként értékelnéd, hogy odament, mikor amúgy itthon is játszhatja ezt, és a megbecsülés és a "siker" esélye ugyan akkora. Mátészalkán túl szinte tuti hogy van üres háziorvosi praxis (nem, nem a Nyírség keleti része a lényeg, hanem hogy van itthon is ilyen). Amerikában, ha jól tippelem, hogy honnan mentek el (nem olvastam, de a "30 dollárból"...), van pár kevéssé fejlett, rászourló kistérség, akár még NY gettóiban is...
Ez így valami keresztény hittérítésnek megfelelő hozzáállás és "szokás", amivel NINCS semmi baj, és ha valaki ezt várja az élettől, nekem sincs vele bajom. De nem nagyobb hősök ezért mint L. Ritók Nóra, vagy mint azok a milliók, akik itthon gyereket nevelnek. Döntöttek, nekik ez jó. Én nem értem, 45+osként sem.
Az életmódcikkeid kevésbé jönnek be, bocs 🙂
Miért csinálnak ilyet az emberek. Vagy miért nem csinálja mindenki, ha ez ilyen rendes dolog. Azért mert ők a HŐS-ök. Olyan emberek, akik a többség érdekében tesznek valamit, ami számukra hátrányos.
A fogalmat jól megvilágítja egy pszichológiai kisérlet: az országútra kitesznek egy könnyű kempingágyat. Mindenki kikerüli, majd gyorsít. A HŐS -miután továbbjutott rajta- megáll és elviszi az útból. Vesztegeti az idejét, pedig már nincs rá szüksége.
Ilyen a méh, amelyik megszúrja a medvét és belehal. Ő már sohasem fog enni abból a mézből, amit megvédett.
A társadalomnak szüksége van hősökre. Ezért ódákat zeng róluk és dicsőiti őket. De ez becsapás. Hősnek lenni nem jó. Vagy legalábbis kockázatos. És nem is kell, hogy mindenki hős legyen. Vagy legfeljebb egy nagyon kicsit.
Ezért nem gondolom, hogy bánni kell, hogy nem vagyunk igazi, életmódjukat, életüket feláldozó HŐS-ök.
Az elmult tiz evben egy multinacionalis cegnel dolgoztam, egeszen alulrol jutottam el szep lassan kozepvezetoi szintre. Jo fizu, megbecsules, szerettek az emberek, kihivas volt minden nap, de elveztem. Azelott vetodtem sokfele az eletben volt erzekem a dolgokhoz az emberekhez. De ennel a multinal ugy gondoltam hogy lehorgonyozhatok. De ugy hozta a sors hogy leepites volt es bekerultem a kosarba. Jelenleg egy sokkal szerenyebb cegnel dolgozok gyes mellett de elvezem hogy a kissebbik fiammal itthon vagyok nappal(ejszakai munka) Sokkal nagyobb oromet okoz az eletemben a csalad, a haztartas. Igyekszem adakozni, segiteni a raszorulokon. Az oromet munka teren megis az eletemben az elso szakmam a butorasztalossag. 40 vagyok de meg nem biztos hogy revbe ertem.
@raymckurt Bocsi, hogy megkérdezem, de mikor alszol? 🙂
Ugy nez ki, sokkal tobben ertik ezt a gondolatot, plane ebben a kozossegben, mint gondoltad 🙂
Elgondolkodtató az írás és a hozzászólások is. Vajon úgy tehetjük a legjobbat, ha segítünk és segélyt adunk? Az életemben csomószor előfordult, hogy 100%-os jószándékból segíteni akartam (és segítettem is) vagy jót tenni (és tettem is) és baromira nem úgy sült el, ahogyan azt gondoltam vagy szerettem volna. Attól szerintem, hogy feláldozod az életed, hogy látszólag (te úgy gondolod, hogy jó) jót cselekedj, az még nem biztos, hogy valóban jó is lesz. A "hősök" és a "mártírok" csak a tv-ben vannak, szerintem minden ember, ha a saját kis életében, a körülötte lévőkkel fair és úgy cselekszik másokkal, ahogy azt viszont is elvárná, akkor az épp elég jó cselekedet egy egész életre. Az általunk ismert összes életforma "szeret" küzdeni, ha nem küzdhet, akkor nem boldog, erre számtalan kutatás rávilágított. Szerintem Miklós bőven eleget tettél a körülötted lévőkért, ne legyen magadban hiányérzet.
Én most álltam rá "erre a pályára", még az elején vagyok. Anno azért mentem orvosira, mert számomra a hit, nem a rózsafüzérről szól, hanem arról, hogy ezt a munkám során is "gyakorolhassam".
Az ilyen "afrikai történetek" viszont mindig emlékeztetnek arra, hogy relatíve önzők vagyunk. Én pl. ott, hogy ragaszkodom a családomhoz, és az európai normákhoz mérten közepes/jó élet-színvonalhoz, ahhoz, hogy a gyerekeim itt nőjenek fel.
Remélem az út során nem veszítem el a motivációt (mind gyermeknevelés, mind hivatástudat terén), nem borítja el az agyamat a következő és a következő és a ... anyagi vágy, plusz 20-30 év múlva is elégedett leszek ezekkel a célokkal... no meg a porsche caymanommal ;), amit majd kapuzárási pánik miatt veszek meg.
Én imádok kitesurf-özni, így ez lett életem célja, hogy minél többet gyakorolhassam a hobbim. Persze, ehhez viszonylag sok pénz kell (egy komplett cucc 2 milla, plusz esetleges utazások) és rengeteg szabadidő, mert a szél nem várja meg a munkaidő végét! Így elég ellentmondásos helyzetbe kerültem...van kp nagyobbacska szép házunk a part környékén és napi 2 órában keresek 7-8 nettót, mint vállalkozó, de a jelenlegi "munkámat" utálom és bizonytalan is. Most indítok egy másikat, talán hasonló befektetett idővel hasonló pénzt kereshetek.
A hal és a háló kérdéséhez:
Sokszor emlegetett közhely, de feltételezem, hogy az önkéntes segítők jó részének a munkája nem csak abból áll, hogy ételt osztogatnak, hanem adott esetben meg is tanítanak a szegényeknek dolgokat, lelkesítenek, motivációt is adnak nekik. Emellett ha közben nem adsz halat, akkor éhen hal az éhező, mielőtt az elsőt kifogja.
Mikor a bagázsról és az igazgyöngyről volt szó, akkor is megjelentek a halat és hálót emlegetők, pedig azok a szervezetek pont azon dolgoznak, hogy hálót adjanak.
Az különösen vicces, hogy gyakran ugyanazok szidják a harmadik világban éhbérért dolgoztató multikat, akik a segélyszervezeteket is. Holott adott helyzethez képest az éhbérért dolgoztató multik és az afrikai szegények win-win szituáció, még ha nem is jó azoknak, akik ott éhbérért dolgoznak, de jobb, mint ha nem lenne ilyen lehetőség.
Nyilván kell hozzá egy személyiség, másrészt ott a Maslow piramis. Az ember először az alapvető szükségleteit elégíti ki, mint étel, ruházat, biztonság, tető a feje felett. Amíg ezek nincsenek meg, addig magán sem tud segíteni, nem még másokon. Mindezekhez a modern társadalmakban bizony először pénzt kell keresni, az altruizmus jóval feljebb helyezkedik el a piramisban.
Egyet se búsulj Miklós, a te blogod nagyon sok emberen segített már. Talán pont az itt olvasottak alapján menekültek meg jó néhányan a lecsúszástól, a szegénységtől. A pénzügyi tudatosság és általában a tudatos élet is nagyon fontos. A saját szakterületeden sokat tettél az emberekért.
Rossz látni, hogy sokan megint jobban tudják, hogy mit kéne másoknak csinálni és egyből a kifogásokat keresik, ezért megmagyarázzák, hogy Baker-ék tevékenysége egyenesen káros.
Ki mondta, hogy a tevékenységükkel csak a Föld népességét növelték? Bizonyított, hogy az oktatással éppenhogy lassítható a népesség növekedése. Továbbá ha ezeket a népcsoportokat kívülről oktatással segítjük, akkor idővel ők maguk fogják a népüket belülről segíteni. Persze a törzsi háborúk és a katonai diktatúrák miatt sok igyekezet hiábavalónak tűnhet (és lehet hogy az is), de milyen jogon kérdőjelezi itt meg bármelyik fotelhuszár a házaspár tevékenységének hasznát anélkül, hogy bármi tapasztalata lenne a témában?
Persze nem muszáj Afrikába menni, otthon is segíthet az ember, de ez hadd legyen az ő döntése. Lehet, hogy ők sem évtizedekre terveztek maradni, csak mondjuk már nem volt szívük otthagyni.Az ő döntésük.
Most már nyilván én sem adnám fel a két óvodás korú gyermekemet (ahogy gondolom itt senki más sem), de azért anno komolyan elgondolkodtam, hogy van-e értelme gyereket vállalni. Rossz belegondolni, hogy az unokáim jó eséllyel egy borzalmas világban fognak felnőni, de még az sem tűnik biztosnak, hogy a gyerekeim idős korukban, békében fognak meghalni. Ha ebbe belegondolok, úgy érzem, hogy más utat is választhattam volna, de mivel nincs időgépem, ezért ezt már csak utólag fogom megtudni (ha megérem).
Tipikus Corvinus-os yuppieként 27 évesen lett egy nagyon súlyos betegségem. Hosszú-hosszú kezelés után meggyógyultam, de nem találtam a helyem, így 31 évesen kiszálltam az addigi életemből, majd 39 évesen vissza, újra céges autóval járok, van rendes megtakarításom, lett gyerekem. Amikor másokért élsz, egy valakiért nem élsz: magadért. A tárgyakat hajszolni pont olyan félrecsúszott élet, mint amikor elveszel az alturizmusban.
Érintőlegesen kapcsolódik, tabutéma, és nem is lesz népszerű:
Bill Gates arra tette fel az élete hátralevő részét és vagyonát, hogy az ilyen reménytelen helyeken segítsen a járványokat megfékezni, a halandóságot csökkenteni. Még nemesebb dolognak tartjuk, ha valaki erre teszi az egész életét.
Eközben az emberiség legnagyobb problémája a túlnépesedés. A globális felmelegedéssel sem az a baj, hogy 2 fokkal melegebb lesz a káposztásmegyeri panelban, hanem hogy emberek százmilliói indulnak el élhetetlenné váló területekről úgy, hogy nincs veszteni valójuk.
A dilemma az, hogy tényleg a halálozást csökkentő programokkal segítünk-e nekik/magunknak, vagy azzal párhuzamosan (az előtt?) a születések számát kell-e valamilyen formában kordában tartani?
Tudom: embertelen és szembe megy az európai-katolikus kultúrkör etikai normáival.
A konstruktív hozzászólások érdekelnek, az indulatosak nem.
megírtam életem hsz-ét, erre lenyelte a rendszer 🙁
(najó, költői túlzással éltem)
Szóval, mint 8,5 éve a blogot követő, mindig értesülhettem arról, éppen milyen kérdések foglalkoztatják Miklóst, éppen miről mit gondol. Változtak is ezek időnként, amit páran bőszen a szemére vetnek (mintha nem lenne teljesen normális, hogy az ember változik)
Az ilyen alap anyagi célok (ház/lakás, jó autó, etc) egész sokaknak idővel elérhető, és amikor megvan, az ember ott marad, sok év után cél nélkül - ezzel szemben aki a 3. világban segíti a gyerekeket, sajnos nem áll fent ennek a veszélyes.
Nekem is hiányzik ez a fajta értelem az életemből, sok lelki tusát is okoz ez - én is autóiparban vagyok, egy olyan terméken dolgozom, ami nem hiszem, hogy viszi előre a világot
@Kiszamolo Miklós! Megfogalmaztad már MAGADNAK, hogy miért vannak ketsegeid a bejárt út helyességét illetően? Kívülről roppant értékes és sikeres embernek tűnsz: szép család, kötetlen, jol jovedelmező munka, pozitiv visszajelzesek nap mint nap, általad teremtett lehetőseg, hogy tobb százezer embernek megváltoztasd, jobbá tedd (lelki értelemben is) az életét. Szerintem ez több esély es eredmény, mint amit teologus hallgatóként reméltél magadnak. Nem lehet, hogy túlnyerted magad? Mivel túl sima az út, már untat a vezetés? Valójában jól döntöttél és ezt Te is tudod. A valódi kérdés sokkal inkáább az, hogy MOST jól döntesz-e. A jó hír az, hogy a döntés csak rajtad áll, ezt már elérted. A rossz pedig az, hogy ettől még nem lesz könnyebb. Sőt. (Ps. Nem bántani akarlak, csak én így szeretlek... 🙂
Coach, nehéz erre válaszolni, hogy érthesd is. Ha olvasod a Bibliát és el is hiszed, rájössz, hogy nem a pénz számít. Ha viszont csak azt tudsz felmutatni, az nem az.
Ha olvastad a könyvecskémet, talán érted: https://kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2020/04/A-Biblia-%C3%A9s-a-p%C3%A9nz-1.pdf
@dilemma
Itt nem a plusz 2 fok a problema, hanem hogy az sok helyen felboritja az bioszferat.
Azaz olyan fajok jelennek meg (invaziv) amik nem oda valok es mivel nincs ott termeszetes ellensegük ezert meg jobban megboritjak az elövilagot, fajok kihalasat okozzak.
Emiatt nem lesz mi beporozza a növenyeket, igy nem is lesz eleg elelmiszer.
Es ez a problema a szegenyebb regiokat (Afrika) az atlagnal jobban erinti...
Lasd Sziria nepessege haromszorosara nött az elmult 60 evben 7 M --> 21 M
Ez okozta reszben az ehinseget es haborut is...
Szoval nem biztos h a legjobb ötlet a vedöoltasokkal megmenteni 4 csecsemöt, ugy hogy a születesi arany (8 gyerek egy csaladban) nem valtozik, max nem 2 eli meg a felnöttkort hanem 6.... De a minta ugyanaz.
Tudom: embertelen és szembe megy az európai-katolikus kultúrkör etikai normáival.
Egyetertek de ez van.
Gábor, amint egy társadalom elkezd felemelkedni, lesz szociális háló, munkalehetőség és a többi, egyből bezuhan a gyerekszám.
„...ha egy személy irányultsága önmagánál nagyobb cél felé fordul, akkor cselekedetének eredményeképpen a boldogság mintegy melléktermékként jelenik meg a magasabb életminőséggel.” Orosz Katalin
... Nekem ez a mondat foglalja össze a cikkhez kapcsolódó gondolataimat.