Lakásvásárlás: hitelből vagy készpénzért?

2017-03-02
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Ha lakást akarsz venni készpénzért, a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben felmerül a kérdés, nem érné-e meg inkább hitelt felvenni és lakástakarékba fektetni a megmaradt pénzt.

A mesterterv szerint négy év múlva lejár a lakástakarék, abból végtörleszted a hitelt és hasznod lesz rajta.

Nézzük, működik-e ez a gyakorlatban és ha igen, hogyan?

Veszel ingatlant mondjuk 20 millió forintért

Első esetben kifizeted készpénzben és kész.

A második esetben 12 milliót fizetsz készpénzben és veszel fel hitelt 8 millió forintért, 3 vagy 5 évig fix kamattal.

Itt több dologra kell figyelned.

Az első, hogy sok bank ad nyitási kedvezményt, nem kell kifizetned sok indulási költséget. Azonban több helyen előírás, hogy ha 3 vagy 5 éven belül előtörlesztesz, vissza kell fizetned a kezdetben elengedett költségeket, ez akár 150-200 ezer forint is lehet egy ekkora hitelnél. Nagyon nem mindegy, hogy az x év 3 vagy 5 év, mindjárt látod, miért.

A másik, hogy minimum 3, de még inkább 5 évig fix kamatozású hitelt vegyél fel. Az alacsonyabb kamatperiódusnál kisebb a kamat, de nagy a kockázatod, hogy emelkedik a kamatod 3 vagy 6 havonta, márpedig könnyen lehet, hogy gyorsan elindulnak a kamatok felfelé bármikor. (Erről cikk itt) Egy vihar esetén csúnyán ráfizetsz egy kamatemelkedésre, ez ellen véd az 5 évig biztos nem emelkedő kamatláb. (Persze, ha nagy a baj, ott a készpénz, ki tudod fizetni a hitelt, de akkor pedig a lakástakarék marad a nyakadon. Inkább számolj 5 évig fix kamatú hitellel.)

Jelenleg 3,5-4,2% körül kapsz ilyen hitelt. Tehát megmarad a példa kedvéért 8 millió forintod, vettél fel hitelt 3,7% kamatra, fizetned kell havonta egy 9 és fél évre felvett hitelre 83.336 Ft-ot.

A harmadik, hogy maradjon elég tőketartozás a negyedik évben is, mert egyébként nem fogod tudni a lakástakarékot felhasználni a terv szerint. Ezért ennél a példánál 9,5 évre vedd fel a hitelt, ilyenkor a kamat is kisebb lehet, mert a fizetésed kisebb részét teszi ki a hiteltörlesztő. Ha 5 évre veszed fel a hitelt, a lakástakarék lejáratakor nem lesz elég tőketartozásod. Konkrétan már csak 1,7 millió lesz a hátralévő tőketartozásod.

Négy év alatt a havi törlesztések miatt lesz 4,97 millió tőketartozásod, a kamatokra pedig kifizettél addig 987 ezer forintot.

(Amire figyelned kell, hogy a lakástakaréknál van kiutálási idő is, illetve nem minden négyévesnek hívott lakástakarék valóban pont négy éves. Használd ezt a kalkulátort, melyik lakástakarékot érdemes választanod, mert 3-4 hónap eltérés is sokat számít, sokkal többet, mint gondolnád.)

Van olyan bank, ahol a lakástakarékot ingyen lehet betörleszteni, máshol jellemzően 1-1,5% a díja. Ez sem mindegy.

Tehát hitellezárás díja maximum 75 ezer Ft, (már ha van az adott banknál), hitel nyitása miatt erre-arra kifizetsz mondjuk 50 ezret (feltételezve nyitási akciót, ami szinte mindig van).

Nyitnod kell még négy lakástakarékot is. Ennek is van költsége, amit azonban okosan tudsz csökkenteni. Vagy nyitási akciót keresel, vagy minimumdíjra nyitod, de a maximumot fizeted, esetleg élsz a megosztás lehetőségével. (Cikk: Amit a lakástakarékról tudnod kell és A lakástakarékok megosztása)

Ha ügyes vagy és szerencséd is van, a nyitási díjad nulla, némi ügyeskedéssel 30 ezer forint lesz a költésed, ha teljesen rosszul csinálod, úgy 110 ezer forint a kiadásod.

A kamatokkal együtt kifizettél 1-1,2 millió forintot költségre, attól függően mennyire voltál ügyes a nyitási és a lezárási költségekkel. De igazából a kamattal nem is kell számolni, mert azt úgyis tartalmazza a havi törlesztőd.

Tehát ha most attól eltekintünk, a költséged 0 és 300 ezer forint között lesz a hitelfelvétellel, attól függően mennyire ügyesen választottál bankot és lakástakarék-pénztárt.

A négy lakástakarékból visszakapsz 48 hónap múlva 4,97 millió forintot, így 48 hónap múlva pont nullán lesz a hiteled.

(Ügyesen kell beállítani a hiteltörlesztés nagyságát és a lakástakarék futamidejét, hogy pont annyit kapj a lakástakarékokból a megadott időben, amennyi az akkor hátralévő tőketartozásod.)

Nézzük, ehhez képest mennyit nyersz vele?

Marad 8 millió forint mínusz a kezdeti kiadásaid a kezedben. Ezt beteszed Cetelem megtakarítási számlára és innen havonta kiveszel 83.336 ezer forintot a hiteltörlesztésre és további 80 ezer forintot a négy lakástakarék havi díjára 45 hónapon át.

Az itt található pénzedre kapsz látraszólóan 2,25% mínusz kamatadó kamatot, ez 1,91%.

Úgy, hogy havonta csökken az összeg, kapsz kamatot négy év alatt nettó 315 ezer Ft-ot és még marad is a számládon a 48. hónap végén 728 ezer forint. (Ha a következő években csökken, vagy nő az elérhető betéti kamat, annak megfelelően változik a 315 ezer forint mértéke.)

Tehát itt nyersz 1,123 millió forintot. (Ha még ügyesebb vagy, veszel 3 év múlva lejáró bónusz vagy prémium állampapírt a pénzed annak a részéből, ami nem kell 3 évig és akkor még több lesz a kamatnyereséged,)

Egyszerű belátni, miért. A hiteled kamata 3,7%. A lakástakarék EBKM értéke (kvázi betéti kamata, amit te kapsz meg) 12-13%. A kettő különbözete a te nyereséged plusz az a kamat, amit még a Cetelem számlára kapsz, mert ott tartod a pénzed addig, amíg nem fizeted ki a havi törlesztőkre.

(Létezik kifejezetten lakástakarékkal kombinált hitel is, de ott általában magasabb a kamat, cserébe kényelmesebb az ügyintézés, valamint picit több pénzt tudnál hosszabb távra lekötni mondjuk egy hároméves prémium állampapírba. Hogy melyik olcsóbb, vagy hogy megéri-e a kamatfelár a kényelmet, számold ki.)

De még egy helyen nyerhetsz. Ez pedig a cafeteria. A lakáshitel-törlesztés az igen kevés cafeteria elemek egyike, ami nulla százalékos kulccsal adózik és havonta pont 83 ezer forint lehet. (Itt van pár nüansz, amire figyelned kell, mint a méltányolható lakásigény és egyebek, de jó eséllyel megfelelsz a feltételeknek.)

Mivel már egyetlen normális cafeteria elem sem maradt alacsony adózással, mondjuk azt, hogy minimum 25%-ot nyersz azon, hogy a cafeteriádat lakáshiteltörlesztésre fordítod és nem agyonadóztatott önkéntes pénztárra vagy belföldi nyaralásra.

Ebben az esetben havi 20,75 ezer forint az adóelőnyöd, összesen 996 ezer Ft a futamidő alatt.

Ha nincs cafeteriád, akkor sem kell elszomorodnod, hiszen önsegélyező pénztárból is fizetheted a lakástörlesztést, arra pedig 20% adójóváírást kapsz, igaz maximum évi 150 ezer forintot, vagyis négy év alatt 600 ezer forint mínusz a pénztárad költsége.

Összefoglalva, a pénzügyi termékeket jól kombinálva, kihasználva a lakástakarék állami támogatását,  a hitel 5 évig fix kamatát és a cafeteria adóelőnyét, úgy kétmilliót nyersz négy év alatt azon, hogy hitelből vettél lakást, nem készpénzért.

Tehát a dolog tényleg működik. Mondjuk a legnagyobb hasznot a lakástakarék állami támogatása biztosítja, amit pedig az adófizetők dobnak össze, így az állam az egyik zsebedből fogja kivenni azt, amit a másikba beletesz. De ha össztársadalmi szinten nem is nyereséges a modell, a te egyéni szinteden az.

Amit javasolnék, mivel látod, nagyon sok dolgon elcsúszhatsz, érdemes szakemberhez fordulnod. Nem mindegy, hogy ingyen törleszted be a lakástakarékokat, vagy 1,5%-ért. Nem mindegy, hogy ingyen, vagy 50 ezerért nyitsz lakástakarékot vagy 120 ezer forintért. Vissza kell-e fizetned a hitel kétszázezres nyitási kedvezményét, vagy sem. Melyik bankban kapsz a te fizetéseddel olcsóbban hitelt? Stb. stb.

A hitelt és a lakástakarékot is úgy kell kikalkulálni, hogy pont kioltsák egymást 4 év után.

A blogunk hiteltanácsadóját, Solymosi Gábort továbbra is bátran ajánlom, az olcsohitelek.com oldalon megtalálod a telefonszámát. Neked az ő szolgáltatása ingyenes, egy ilyen összetett dolognál mindenképp vedd igénybe a segítségét. A lakástakarékokkal is segít majd trükközni, hogy spórolj a nyitási díjon. Ha akarod, hivatkozz erre a cikkre, hogy ezért keresed.

 

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
119 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

...aki meg a CSOK 10+10 milláját használja fel (plusz akár ltp-t is), és mind a 20M készpénzét befekteti, még többet nyer. (Az más kérdés hogy ésszel vagy ész nélkül vállal be 3 gyereket.)

Nem elég akkor átváltani x évig fixre, amikor elkezdenek emelkedni a kamatok? Addig is ki lehet használni a helyzetet, csak nem ért résen lenni. Ez miért nem opció soha?

@Garbo
Szerintem azért nem, mert ha pl Neked szeptemberben jár le az 1 éves kamatperiódusod és ez előtt történik egy drasztikus emelés, akkor már csak az új kamatszint érvényesül nálad is amikor az átlépsz pl 5 évesre. Ami szerintem bukó lehet.

Én is sokat gondolkodtam ezen a megoldáson, de egy valamitől tartok. Mi a garancia arra, hogy 4 év múlva ugyanezekkel a kondíciókkal tudok előtörleszteni a lakáskasszából? Nem fordulhat elő olyan, hogy pl. kitalálják, hogy az állami támogatott lakáskasszából hiteltörlesztés esetén nem fizetik ki az állami támogatást, mert rájönnek hogy ez nem más, mint trükközés? Megéri a kockázatot, hogy nyerjek vele 5-10%-ot a végén?

olcsohitelek.com: "Ha szeretné megtudni, hogy megéri-e Önnek a kombinált hitel felvétele, látogassa meg a Kiszámoló Blogot itt és itt, ahol konkrét számokat talál a kombinált hitelekről.
Ha röviden kellene összefoglalni a dolgot: az életbiztosítással kombinált hitelre mindig csúnyán ráfizet, a lakástakarékkal kombináltra pedig gyakran.
Ezért nem is adunk el Önnek ilyen terméket, mert hosszú távon gondolkodunk és a legjobbat szeretnénk Önnek is biztosítani."

Ez most olyan fantasztikus cikk volt, hogy noha időmbe egy teljes tanfolyam nemigen férne be, de ha erről lenne egy önálló 2 órás előadás, ahová szigorúan laptoppal és számológéppel kell érkezni, minimum harmadmagammal befizetnék rá!

@Angelo, a lakástakarék törvény eddig még mindig úgy változott, hogy csak az új kötésekre vonatkozott a változás, visszamenőleg nem.
Ha tehát 2 év múlva úgy döntenek, hogy kiveszik a lakáshitel előtörlesztést a felhasználási lehetőségek közül, az a te ma nyitott szerződésedre remélhetőleg nem vonatkozik.
Sajnos országunk nem a kiszámíthatóságról híres, így ez azért még mindig nem 100% garancia, de eddig ez volt a gyakorlat, ami némi reményre adhat okot.

Mi is ugyanezen a kombinacion gondolkozunk, csak picit mas szamokkal.

Mi van akkor, ha a hiteltorlesztom alacsonyabb mint amit a felesegemmel kozosen kapunk kafeteria + onegelyezos visszaterites? Szabad ezzel szorakozni, vagy inkabb hagyjuk a fenebe, mert ugyis latszik majd a szamlan, hogy tobb hiteltorlesztesi tamogatast kaptunk mint ami a lakashitelunk torlesztoreszlete?

@garbo:
Miert gondolod, hogy elobb fogsz ertesulni a kamatemelesrol mint a jegybankarok, es hogy kozben lesz idod meg az alacsony kamaton fixalni?

Amugy en is a rovid kamatperiodus hive vagyok, de nem hiszem, hogy idoben tudom majd fixalni, ha elkezdenenek emelkedni a kamatok. Inkabb arra szamitok, hogy a megmaradt penzemmel vagy vegtorlesztek, vagy arra is tobb kamatot kapok majd, igy nem lesz olyan nagy a vesztesegem.

@Angelo amit most megkötsz lakáshitelszerződést arra ugyan hogyan találnák ki 4 év múlva hogy nem törlesztheted elő lakáskasszából ? sehogy.

Off:
Miklós, hallottalak reggel a Millásreggeliben, már nem először:)

@Garbo igazából az a 100%-os biztosítás egy lakáshitelnél ha megvan a pénzed azt berakod prémium kötvénybe, ezzel kivéded a kamatemelés veszélyeit illetve emelett még lakáskasszát is raksz havonta, persze ez a legtőkeigényesebb megoldás, de szerintem csak az vegyen fel lakáshitelt aki amúgy meg tudná venni az adott ingatlant kp-ra is 🙂

Folyamatosan agyalok en is ezen, sot mar epp a kivitelezes fazisaban vagyok. @Garbo dillemajan agyalok de nagyon. Mi a kockazatom megis? Ha hirtelen elszallnanak a kamatok ott a penz, gyors vegtorlesztek es csokolom. Igaz, az en fundamentaim mar lejartak, barmikor beforgathatoak.

Megkérdeztem az Izys-t, csak olyan lakáshitelre lehet használni, ami jelzáloggal terhelt.

E cikk számításának saját elvégzése lehetne a haladó Kiszámoló-vizsga. 🙂 Mikor az önsegélyezőt is behoztad, arra gondoltam, itt már minden előfordul, amit öt év alatt leírtál. Mindjárt kiderülne, értve olvastuk-e.

A tartalomról viszont az jut eszembe, mikor 2013-ban főállás mellett felsőoktatásba kezdtem járni 3 szemesztert, s látva a Diákhitel feltételeit, azon gondolkodtam, nyerészkedjek-e rajta (az elkerülhetetlen időközbeni számolásokkal és pénzpattintgatással természetesen a tanulástól véve el a nagyon értékessé váló időmet). Jól le is estek a banki betétkamatok hónapokon belül a DH2 hitelkamata alá, és ott is maradtak a tanulmányaim végéig, bukóért vesződtem volna...

A cafetériát, és az önsegélyező pénztári lehetőséget egyszerre is igénybe vehetjük?
Én legalábbis nem látom akadályát.

Én is a rövid periódus híve vagyok, figyelembe véve, hogy van képességem szükség esetén előtörleszteni.
Amúgy én is ezt számolgattam, csak kicsit másképp.
A hosszú távú "kockázatoknál" azt is figyelembe lehet venni, hogy akár megjelenhet új JÓ konstrukció is a piacon, amibe szintén be lehet szállni.
Az LTP régi dolog, de az önsegélyező vagy a caffeteria nem túl régi konstrukció.
Hátha kisütnek valamit a képviselő urak maguknak és arra rárepülhetünk mi is.
Másrészt akár javulhatnak is a feltételek a fentieknél, nem csak romolhatnak.

Sajnos - ahogy a legtöbb állami támogatásnál - minden egyéni nyereség a köz vesztesége lesz. Ezt fel kell tudni dolgozni.

@Tys :

Amugy nem feltetlenul kell kamatemelesnel vegtorleszteni, mivel akkor a penzedre is tobb kamatot kapsz. Emiatt en ugy gondolom, hogy a hiteled es a bankbeteted kozott kb 2-4% lesz az elteres. A vegtorlesztes inkabb akkor valig logikussa, ha a hitel kamata eleri a 8-10%ot, mert itt mar a lakastakarek elonye is kezd elfogyni. Vegtorleszteni mondjuk csak akkor tudsz, ha joval tobb penz all rendelkezesedre, mert ha 2 evig fizetsz 4 LTP-t, akkor a penzed mar bennuk fog allni, illetve en onsegelyezobe tervezem atcsoportositani oket ( az is tobbet hoz, ha emelkednek a kamatok)

@attila, elvileg sehogy. De sajnos láttunk már olyat, hogy visszamenőleg is belenyúlt a kormány hitelszerződésekbe...
Sztem is kicsi az esélye, de azért nem nulla, bár szvsz inkább az LTP irányából kerülhetne be egy olyan megszorítás, hogy már csak vásárlásra és felújításra használható, hiteltörlesztésre nem.
De ha lesz is ilyen egyszer, remélhetőleg a korábbi gyakorlatnak megfelelően csak a változás után nyitott szerződésekre vonatkozik majd.

Ha most vennék lakást, én nem aggódnék ezen, de azért el kell ismerni, nem zárható ki 100%ban ennek esélye sem.

@Juhász Veronika, sztem van ilyen tanfolyam, Miklós úgy hívja, személyes tanácsadás 😉

@Garbo, el lehet játszadozni ezzel, hogy rövid kamatperiódust választasz az LTP mellé, főleg ha megvan a pénzed bármikor egy végtörlesztésre, ha alacsony marad a törlesztő többet nyersz, ha nagyon megugrik és idő előtt törleszted a hitelt, akkor nem biztos, hogy fel tudod majd használni lakáscélra az LTP-t.

Szóval itt is az van, mint mindenhol, választhatsz a kisebb, de garantált haszon és a nagyobb, de kockázatosabb haszon között.

A fundamentánál egyébként létezik azonnali hitel is, szerződéskötéskor előre ismert fix kamattal, szóval őket választva az is egy opció, hogy rövid periódusú hitelt veszel fel, ha szerencséd van marad alacsony 4 évig, ha mégsincs és idő előtt elszállnak a kamatok, akkor előtörleszted az 1-2-3 éve futó fundamentából, nekik fizetsz majd némi extra kamatot, így ez lehet a max. rizikó.

Arrol tudtok valamit, hogy a bankok elfogadnak-e reszmunkaidos jovedelmet? Az a helyzet, hogy en 4 oraban dolgozok, es a bankracios hitelugyintezo szerint a bankok jobban szeretik a 8 oraba bejelentetteket... Akkor is, ha a 8 oras munkaber alacsonyabb mint a 4 oras... Mondjuk mashol meg azt mondtak, hogy a jovedelem fontosabb ( szerintem is ez lenne a logikus... )

"De ha össztársadalmi szinten nem is nyereséges a modell, (...)", de, PONT össztársadalmi szinten nyereséges a modell.
Egy kommentben nem könnyű kifejteni, pláne mobilon, de ha kéred, elmondom majd gép mellől. 🙂

@janos82
Az OTP pár éve nem nézte a munkaviszonyt, csak a bankszámala-kivonatot. Minden Munkabér megjelölésű bevételi sor tetszett nekik.
Ugyanakkor más bevételt nem vettek figyelembe (Pl. EVA-s kivét)

@szt81 Én például azt csináltam, hogy kikértem az éves cafeteriát egy összegben (már persze ahol lehet), és a megfelelő részt befizettem az önsegélyezőbe, majd a 6 hónap leteltével kikértem onnan a hitelre.
Az kicsit vicces, hogy gyakorlatilag adómentes pénz után kaptam adókedvezményt, de végül is a pénztár nem vizsgálhatja hogy honnan jött, nincs "felcímkézve".

Fizesd az LTP-t csoportos díjbeszedéssel BB-UPC kártyáról és máris megtakarítasz havonta 2%-ot 8 millánál 160 eFt ...
Én is így csinálom ...

@janos82
Nem gondolom, hogy hamarabb értesülök. De azt gondolom, hogy most érdemes 2.5% körül fizetni, majd az első emeléskor váltani x évig fixre. Ui. igen ritka az az eset, amelyben az alapkamatot nem fokozatosan emelik, hanem mondjuk 3-ról 10-re rögtön. És így vagy úgy, de nem feltétlenül lehet ezzel rosszul járni összességében.

Nem vagyok ügynök, csak elégedett ügyfél, de én nagyon bírom a BB Egyenlítő hitelét. Aki nem ismerné röviden: amit a BB folyószámládon tartasz pénzt, arra nem kell hitelkamatot fizetned (maximum a hitel 70%-áig).
Tehát a fenti példával:
- 8M hitel
- Számlán tartasz: 5,6M-t, kamatot csak 2,4M-ra fizetsz.
- Ami megmaradt 2,4M, illetve az idő folyamán csökkenő számlán tartandó összegből fizeted a LTP-ket, és abból ingyenesen (!) előtörlesztesz.
Amikor én számoltam, ennél jobbat egyszerűen nem találtam. És nem kell megtakarítási számla, nincs (a 70%-ra) kamatkockázat, stb.
Az önsegélyező persze emellett is játszhat.

Nekem az ilyenek mindig azon csusznak el, hogy mindenhez kell a magyarorszagi lakcim, vagy allando, vagy minimum tartozkodasi. Az meg nincs.
Szoval amig nincs eleg kp-m lakast venni (es a mostani arak mellett ez eleg hiu abrand), addig csak az almodozas marad.

Alapvetően tetszik a cikk és a kommentek, finanszírozási oldalról mindenki alaposan körbejárta a kérdést.
Viszont a jószág amit venni akarunk belőle, az inkább a kérdés.
Az nyilvánvaló, hogy most drága.
Arra is van reális esély, hogy 2022-ben (tehát nem soká, 5 év múlva) gyakorlatilag EU-n kívül találjuk magunkat. Ezt nem a tegnapi események mondatják velem, aki tud olvasni a sorok között legalább két éve sejti bruxinfo nélkül is.
Én továbbra is nagyon kockázatosnak tartom egy magyarországi ingatlan megvásárlását hosszútávon.

Avagy: nem biztos, hogy azt a fogkrémet kell megvenni amit a tesco 20%-kal akcióz, lehet, hogy a mellette lévő normál áron is jobb vétel.

A lakáshitel törlesztés miért csak havi 83000 ft. lehet? Azt olvastam, hogy az adóévben és a megelőző négy adóévben az összeg nem lépheti át az 5 millió forintot. 1 (416 ezer), 2 (208 ezer), 3 (139 ezer), vagy négy év (104 ezer)alatt is ki lehet tölteni az öt millió forintos keretet. Ezután persze 1-4 év szünetet kell tartani. Nem?

@NaP
A caffeteriában valóban mehet egyszerre is 5 millió, ha van olyan munkáltató.
Sőt elvileg kétszer is, ha férjenek és felségnek is olyan a munkáltatója. Akkor egyből betörlesztesz 10 millát.
Ez inkább saját cégben tűnik reálisnak.

@Janos82: hasonló cipőben járok, nekem a Cafetéria kevesebb mint a hitelem éves törlesztője, de ebbe belevenni még a havi közel 20.000 Ft-os önsegélyező pénztáras visszatérítést már nem lehetne... Ill. lehet, mert nem fogok nekik szólni, kérdés hogy észreveszi-e valaki.

A készpénz szó helyett az önerő a megfelelő szó

@Kiszamolo
Olvastam anno a cikkedet. Azóta mondjuk eltelt pár év, és ez használt a konstrukciónak, mert a kamatok közelebb kerültek szerintem az átlagos jelzálog kamatokhoz, és már elérhető 5/10 éves kamatperiódussal is.

Nekünk két évvel a (jövő évre tervezett) hitelfelvétel után jár le kettő LTP. Azt olvastam, hogy több bank visszakéri a hitelfelvételnél elengedett díjakat, ha 3-4-5 éve belül előtörleszt az ember. Mi erre a megoldás, ha már nem akarunk a 4 éves LTP-be rendszeresen befizetni?

@Petike:

Szerintem en azt fogom mondani, hogy nem szamoltam utana, ha rakerdeznek:) Mondjuk ennel fontosabb, hogy lesz-e valamilyen buntetes, ha 80-100e ftos torlesztore 120-150e ftos torlesztesi tamogatast kapok 4-5 helyrol osszesen...

Készpénz vagy hitel? Ez csak elméletben kérdés. Gyakorlatban oda mégy a 20 milliós ház gazdájához és azt mondod neki 15 millió készpénzben, már adja is. Szóval készpénz ez nem is kérdéses. Pont a héten, ismerősöm vett egy 10 millióra tartott lakást a lányának 6ért. Odament, pofátlan volt, a másik meg balek. Persze nem mindenki az, de bepróbálkozik 4-5 ingatlannál egyszer 100% hogy célba ér...

@Garbo

mnb.hu/Jegybanki_alapkamat_alakulasa?datefrom=2000.01.02.&datetill=2017.03.02.&order=1

Lefelé 1%-nál többet nem csökkent alkalmanként, felfelé 2003-ban és 2008-ban is történt 3%-os hirtelen emelés, 2003-ban előtte pár hónappal volt 2%-os is.

@tjunior

Tenyleg ilyen egyszerü lenne? En eddig csak autot-motort hirdettem,de nalam alkudni nincs tul sok lehetoseg,es teljesen mindegy,hogy kp vagy atutalas.
10-20%-ot valoszinuleg mindenhol engednek,de ha eleve jo aron van, es tudja mit hirdet,akkor meg annyit se.

@jOy
Erre oda kell figyelni szeződéskötésnél, ha már előre tudod, hogy elő fogsz törlesztgetni.
Valszeg bankja válogatja, hogy mi a pontos szabály.
Szerencsére ma már előre oda kell adják a hitelszerződést (ami több, mint 10 oldal), és van idő megrágni.
A miénkben pl. az van, hogy ha a hitel extra előtörlesztés miatt 3 éven belül 50 % alá megy, akkor kell kifizetni a megelőlegezett költségeket.
Így a rendelkezésre álló pénzzel várnom kellett legutóbb 3 hónapot, hogy ne bukjam a 200 ezret.

Ilyen az, amikor valaki ért is ahhoz, amivel foglalkozik.

OFF: akkor nem lesz online akadémia? Előregisztrációval sem?

@jOj, @Kiszamolo
"Azonban több helyen előírás, hogy ha 3 vagy 5 éven belül előtörlesztesz, vissza kell fizetned a kezdetben elengedett költségeket, ez akár 150-200 ezer forint is lehet egy ekkora hitelnél. "

Én olyan szerződéssel találkoztam, ami szerint akkor kell visszafizetni az egyébként elengedett nyitási díjakat, ha 5 (3, stb) éven belül végtörlesztünk, azaz a teljes tartozást kifizetjük, lezárjuk a hitelt.
Újabban már olyanok a szerződések, hogy bármilyen kis összegű előtörlesztés ezt vonja maga után?

Ha csak a végtörlesztésről van szó, akkor gondolom, megoldás lehet mondjuk egy 4 éves LTP lejártakor nem egészen a teljes tartozást kifizetni, hanem meghagyni mondjuk néhány ezer forintot, és az ehhez tartozó néhányszor tíz forintos törlesztőrészleteket fizetni még 1-2 évig.
Vagy lehet valamilyen buktatója ennek?

@Kiszamolo

A lakásomon van egy pici de régi hitel, már nagyon aktuális hogy írjak Gábornak kiváltás ügyében.
Most viszont eszembe jutott egy ötlet:
A lakáson osztozunk feleségemmel, de nekem van nagyobb tulajdoni hányadom. (a hitel a lakás értékének csak 1/5-e) Mi lenne ha kiváltásnál nagyobb összeget igényelnék és kivásárolnám az asszonyt. Nem szabad felhasználású hitelre gondoltam, hanem "rendes" lakáshitelre amit LTP-ből is lehetne elő/vég törleszteni.
Ilyet lehet csinálni a hitelkiváltásnál?

(Tudom az asszonynak adóznia is kell róla, ezt még végig kell számolnom megérné-e. De ha csak a határon billeg már akkor is jó lehet, mert nem ártana egy kis likviditás.)

Másik kérdés: Régebben olvastam itt a kommentekben, hogy az LTP-nél a kifizetés előtt meg lehet változtatni a kedvezményezettet egy másik családtagra. Ez a lehetőség él még?

a feleségtől vásárlás eléggé visszaélésszerű, különösen ha közös vagyon az ingatlan.

Megveszed hitelből, ltpből, majd ha lejár, bejelented a földhivatalnak, hogy a lakás közös vagyon, ezért a felkeségedet is jegyezzék be 1/2 tulajdonosnak. Ezután egy új ltp-ből megint megveszed a részét, és így tovább, amíg csak éltek.

Eddig azt hittem az ingatlan ROSSZ befektetés.... :O
Viccet félretéve ez az "ügyeskedés" elég ingatag lábakon áll. Nem hiszem, hogy akinek van kp-ja egy lakásra az belemegy ilyenbe, mármint ha épeszű. Tudom nem csípik itt az álláspontomat, de ettől még ez van.

@Ata
A szerződő akkor és arra változtatja meg az általa fizetett LTP kedvezményezettjét amikor és akire akarja. Akár a szomszéd gyereknek is gyűjthetsz pénzt LTP-ben, nem korlátoz benne semmi.
Amire Te gondolsz, az az, hogy a kifizetéskor már Te szeretnéd a pénzt elkölteni. Na, ez a szomszéd kisfiús esetben nem lehetséges.
Csak a házastársad és egyenesági rokonod mondhat le a Te javadra a neki gyűjtött LTP-ről.
A kifizetés előtt közvetlenül is módosítható a kedvezményezett, itt csak az a kikötés, hogy a kifizetni kívánt szerződés kezdetéig visszamenőleg neki is szabad legyen az adószáma, hiszen végül a közben igényelt állami támogatást is ő kapja meg végül.

Az Izys csak elvben szép, de gyakorlatban azt az adóvisszatérítest minden lakásbiznisztől függetlenül kihasználom. Tehát nem érv mellette. Gyerek születése + 3 évig simán ki lehet venni a max 750-et, a lakás sztori meg max havi 19125 Ft. A 180 napos baszakodás és a túl magas pénztári sarc miatt jobb szeretem egészségpénztaron keresztülzavarni a pénzt. Kis utanajárással megoldható.

"A szerződő akkor és arra változtatja meg az általa fizetett LTP kedvezményezettjét amikor és akire akarja." ez így nem igaz, hivatalosan csak közeli hozzátartozóra lehetne, más kérdés, hogy ezt senki nem ellenőrzi jelenleg, így a gyakorlatban tényleg gyűjthetsz a szomszéd gyerekének is, majd átírathatod a végén magadra. (kedvezményezett átíratás nélkül nyilván fizethetsz bárkinek)

" itt csak az a kikötés, hogy a kifizetni kívánt szerződés kezdetéig visszamenőleg neki is szabad legyen az adószáma" ez az OTP-nél igaz, a fundamentánál nem elvárás, vszínű hivatalosan náluk is teljesülni kellene, de a gyakorlat itt is mást mutat.

Sziasztok,

A kiszamolo blog olvasoja vagyok hosszu evek ota, koszonom a sok jo otletet, Miklos!

Egy kerdesem lenne, hatha a fekete oves lakastakarekosok tudjak! 😉

Fundamentanal van 4 db 4ev 3honapos szerzodesunk, 1 eve hazvasarlas apropojan athidalo hitelbe forditottuk, most pedig, mivel 2 szerzodes megtakaritasi idoszaka mar le is jart (es igy a kedvezmenyezettek 'felszabadultak'), szeretnenk ujakat nyitni es beforgatni a hitelunkbe. Terveink szerint ugyanez fog a 3-4.eseteben is tortenni 1 ev mulva.
Fenti leirtaknak teljesen es egy az egyben megfelel szuleim helyzete.

Igy tehat most 2*2=4 db uj lakastakarek megtakaritasi szerzodest szeretnenk nyitni a fundamentanal, s ujabb 2*2t 1 ev mulva (a korabbi szerzodesek Fundamentas nyitasanak okan, bizva a majdani betorlesztes gyorsabb es tokeletes atfutasaban ismet a Fundamentanal gondoltuk logikusnak ujranyitni

(Folyt.)

(Folyt.)

Igy azonban mar jelentos, megfontolando es tulzo a kezdo nyitasi ktsg. a 4+4 uj fundamenta nyitasa eseteben a csaladban.

Tud esetleg segiteni abban, Gabor, hogy hogyan csokkentheto a nyitasi dij?
2 otletem van:
- mivel a nyitasi dij az ugynoki jutalek, esetleg az ugynok sajat dontese szerint engedhet belole, erdemes alkudni? (2*4 megtakaritasi szerzodest kotottunk nala es most jon ujabb 4 plusz majd ugye ujabb 4, nem beszelve a szerzodesek hitelle transzformalasanak sikerdijarol...)
- barmi mas trukk letezik esetleg a nyitasi dij csokkentesere?

Elore is halas koszonet!

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

Ajánlott cikkek a kategóriából:
crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram