Mennyit teszünk félre havonta?

Az Erste Bank kihozta a legfrissebb felmérését a megtakarítási hajlandóságról, amit a régió hét országában évente vizsgálnak.

Ebből megtudjuk, hogy a járvány miatt mindenhol nőtt azok aránya, akik szerint fontos megtakarítani, ez idehaza most 80%.

Idehaza nőtt a havi átlagos megtakarítás mértéke forintban, de sajnos euróban csökkent. 2020-ban a magyarok átlagosan 22,6 ezer forintot tettek félre, ez a negyedik helyre elég a vizsgált hét régiós országban. Egyébként ezzel az összeggel csak a megtakarítok kevesebb mint egyharmada elégedett. Bővebb infók és adatok a fenti linken.

Share

147 hozzászólás

  • Nagymama
    Én az átlagot teszem félre, de van úgy, hogy sikerül havi 30 ezret is. A havi 108 ezer nyugdíjból, amiben már az özvegyi is benne van. Barátnőim szerint a túlélés mestere vagyok. Ha valami tönkremegy tudok mihez nyúlni. Pl. gáztűzhelyet kellett vennem, ezt viszont 20 havi kamatmentes részletre (5 ezer havonta) sikerült megvenni. Ez beleszámít a megtakarításba?
  • Belavoltam
    @tundra: Az a 3×20 ezer olyan megtakaritas, amit a 3. honap vegen elkoltottel 🙂

    Az a hires legyen 6 havi vesztartalek meg kb. azt jelenti, amihez csak akkor nyulsz, ha beut a krach, es elveszited a munkadat es azzal a beveteledet is. En ugy ertem, hogy ezen felul kell meg az ilyen varatlan dolgokra felretenni, mint pl. mosogep javitas.

  • Theocritus
    Igyekeztem úgy fogalmazni, hogy a szenvedélyes munkát értem, a többit nem. Örömforrásként én is szívesen dolgozok tovább, de megélhetés miatt nem. Amúgy pénzügyi, és seniorabb IT (és kapcsolódó) pozíciókban azért nem ritka 1 millió nettó felett keresni, ha falun alacsony a bér, akkor főváros/külföld és 45 évesen ugyanúgy haza lehet menni ‘nyugdíjba’. Ha amellett valakinek 10 millió alatti megtakarítása van, még ha gyerekei vannak is, valamit rosszul csinál… Ahhoz, hogy ezt meg lehessen csinálni persze az igényeket nem szabad hagyni elszállni.
  • Széllel szemben

    Én kb. egy hónappal ezelőtt vásároltam állampapírt, és pont ezek a kérdések merültek fel bennem:
    – 1 millió Ft-onként vettem én is, de mint kiderült, teljesen felesleges volt, mert az egység 1 Ft, és akárhány egységet feltörhetsz, a maradék kamatozik tovább. A végén is úgy látom a számlámon, mintha egyben vettem volna.
    – Én egy nap alatt tudtam le az összes vásárlást, nem kell várnod közöttük.
    – Nem tudom, csak vélemény: ha a vásárlás pillanatában 0,25% a büntetés, akkor annak arra a szériára ugyanannyinak kellene maradnia, ezzel a feltétellel vetted.
    – Igen, jár a kamat, ha korábban visszautalod, a jegyzés után 24 nappal már pluszban jössz ki belőle.
    – A visszautalás tudtommal ingyenes, de erősítse meg valaki. Sőt, a vásárlás is, ha nem beutalod, hanem bankkártyás vásárlást választasz.
    – Csapda: simán elinflálják azt az éves 4,95%-ot a francba. De jobb, mint a bankszámla.
  • kommentelek_én_is

    “Ha amellett valakinek 10 millió alatti megtakarítása van, még ha gyerekei vannak is, valamit rosszul csinál… Ahhoz, hogy ezt meg lehessen csinálni persze az igényeket nem szabad hagyni elszállni.”

    Már ne haragudj, de ez egy kicsit erős kijelentés, mondhatnám olyan lázárjánosos… Így ismeretlenül is azt gondolom, hogy te még fiatal lehetsz ahhoz, hogy megalapozottan egy ilyen kijelentést tegyél. Gondolom se családod, se beteg, idős vagy elszegényedett szüleid, vagy bármi más olyan helyzetet nem éltél még meg, ami kicsit közelebb hozhatta volna a való világot neked.

    Amúgy IT területen dolgozom, az általad említett fizetési tartományban.

  • matetoth

    A MÁP+ nem lekötés, hanem egy értékpapír, tehát így érdemes kezelni. Mivel 1 forintos a címlet, ezért egy hónapban veszel egymillió darabot, amiből akkor adsz el annyit, amennyit csak akarsz, kb amikor csak kell. Tehát ha 10000 Ft kell, eladsz annyit, amiből az jön ki. Ha egymilliónyit adsz el, akkor viszont 0,9975M-ót kapsz, nem 0,975-öt (a visszaváltás 0,25%, nem 2,5%, azaz 2500 Ft). Ráadásul évfordulón ingyen van.
    Mivel a kibocsátási doksiban szerepel a visszaváltási árfolyam, egyoldalú szerződésváltoztatásnak minősülne a magasabb visszaváltás. Ez alapján nem valószínű, hogy megtörténik.
    Kamat jár törtidőszakra is.
    Saját számlára (nyilatkozni kell róla) ingyenes a kiutalás.
    A csapda akkor van, ha elszáll az infla, de ez ellen lehet védekezni korai eladással PMÁP/P€MÁP vásárlással. Ott a visszaváltás kicsit drágább.
  • Várnai Ferenc
    Sziasztok!

    Mi számít megtakarításnak?
    Anyámnak utalok minden hónapban 20 ezret.
    Fiamnak utalok havonta 10 ezret.
    Meglévő lakástakarék havi 5000.
    Egészségpénztár havi 4000.
    Magamnak, ha még marad, veszek egy 10 ezres autónyereményt.
    Albérletben lakom, jó pénzért,
    és mindezt, jó munkás fizetésből.

    Boldog Karácsonyt.

  • Mulder
    Döbbenet, hogy euróba nézve csökkent a megtakarítás, és hogy milyen kevés. Én megnézném a többi EU-s ország számait is.

    Rinyálók miatt akik szerint milyen rossz itt minden, lehetne írás arról, hogy mennyit keresünk, mennyink van, mennyit teszünk félre, de nem a gazdagabb nyugatiakhoz mérten, hanem a világ összes országához. Van egy kalkulátor, de szerintem semennyire nem jó, és nem friss.

  • Gábor

    Kiegészítés:
    A MÁP+ esetén az államkincstár visszavásárlási árfolyamot jegyez, ami 0,25%-al alacsonyabb, mint a “számolt” árfolyam.
    Annyival jobb helyzet ennél, hogy:
    – a kamatforduló előtt 2 napig nincs visszavásárlás,
    – a kamatforduló után 5 napig pedig teljes áron vásárol vissza.
    Az, hogy ezek a feltételek mennyire változékonyak, az arra vezethető vissza, hogy mennyire bízol a magyar államban. Esetleges államcsőd esetén bármi megtörténhet, ennél, sokkal rosszabb is.
    Ahogy pl. jöhet olyan politikai fordulat is, hogy vegyünk el mindent a “gazdagoktól”. Volt már ilyen a történelemben.

    Kellemes ünnepeket mindenkinek!

    Miklósnak köszönjük az áldozatos munkáját, további sok erőt kívánok neki!

  • Belavoltam
    @Várnai Ferenc: amit leirtal az mind szep, de ezek egyike sem megtakaritas. Az a megtakaritas definicioja, hogy honaprol honapra gyarapodik az osszeg, ami rendelkezesedre all. Neked a jelek szerint ilyened sajnos nincs.
  • móricka
    “Én azért képezem magam folyamatosan, hogy még több pénzt keressek.” Teljesen bukó ötlet. Bullshit. Gombokkal kapsz csak többet. Tegyük fel, diploma meg 2 nyelvtudás megvan angol német, kapsz egy tegyük fel nemrossz fizut. Fejedbe veszed, hogy megtanulsz franciául, elképesztő időt, energiát bele fektetsz, mire vállalható szinten beszélsz franciául is. Könyvek, nyelvtanár, különórák (hát egy misét megér hogy az vajon ingyen van-e, vagy a végén mínuszba vagy nagy összegekkel?), francia filmek felirattal, anélkül, szótanulás, levélírás, minden. Aztán kapsz bruttó 10-20 ezerrel nagyobb fizut, mert franciául is tudsz. A könyvet nem éri meg kinyitni ennyiért. Akkor lenne igazad, ha azzal hogy képzed magad, bruttó 300-400-al kapnál többet. (A PLC tanfolyamom után én is kaptam kemény br 15 emelést, és bizony még mindig nem vettem lakást… nem érte meg belefektetni az energiát.)
  • Pál

    Ha lesz 1-2-3 gyereked, akkor elképzelhető, hogy máshogyan alakul a megtakarítási rátád akár 45-50 éves korodig is. Mennyit tudnál félretenni, ha lenne pl 2 kicsi gyereked, és egy feleséged, aki már csak a 30.000 Ft-os GYES-t kapja? Elférnétek négyen ott, ahol most laksz? Szívesen laknál albérletben, vagy inkább bevállalnál egy hitelt a biztosabb saját ingatlanért? Mennyi plusz költség lesz az iskolás gyerekeket etetni, ruházni, külön programokat finanszírozni? Támogatnád őket még 20 évvel később is főiskola/egyetem mellett, vagy elvárnád, hogy tanulás mellett dolgozzanak annyit, hogy teljesen önellátók legyenek?

  • Ostra
    , én ismerek baráti körömben angolul beszélő mérnök végzettségű emereket: sales-est, beszerzőt és projekt managert is. mindannyian 1 M bruttó felett keresnek budapesten multinál. szerintem ideje körülnézni a piacon, vagy elindulni egy ilyen irányba. btw én az idei évben a fizetésem 58 %-át tudtam félretenni, mondjuk a magyar átlag felett keresek (1 M+), szóval nem panaszkodhatok 🙂
  • Werner
    franciául felesleges tanulni, angolul kell rendesen, utána a német.
    Gyerekek oktatása: itt nem az a cél, hogy a BME-t elvégezze majd, és 600br-ért kavircoljon. Hanem nemzetközi iskola (havi 300e kb), utána külföldön egyetem, hogy HA van kedve és épp jön az aktuális komcsi/NER/egyéb magyar diktatúra, akkor probléma nélkül mehessen nyugatra. Sajnos itt ez a cél.
  • Copywriter
    Én Android fejlesztést tanulok most, mellette a játékfejlesztéssel kacérkodom. Ezek nem csak érdekelnek, de több pénzzel is kecsegtetnek. Egyetemre nem megyek újra, elég volt elvégeznem a szakomat. A magyar felsőoktatás egy vicc, bár műszaki vonalon volt jó pár tárgy, ami hasznos. De ha belegondolok, hogy ennyi éven át Java programozással foglalkozom, és nem csak 2 félévig, ami kötelező volt, akkor már hol lennék 🙂 Volt alkalmam kívülről belepillantanom a CEU képzéseibe, Amcsiból repültek ide dúsgazdag cégvezetők oktatni, szerintem nem a pénzért csinálták, hanem misszióból. Na azok képzések voltak, igaz nem is ragadtak le a 4-5 éves kötelező egyetemnél, hanem simán volt 1,5-2 éves képzés is, ha annyi elég volt. Aztán nem egyszer láttam, hogy csóri ázsiai meg afrikai srácok mentek vissza az országukba középvezetőnek 2 év CEU után. De ugye ez már az osztrákoké, mert oda költöztek
  • Grand
    Copywriter,
    Ez a lakóautózás évekig azért megfelelő gondolkodás módot követel. Már nem úgy van, mint régen, hogy hávájdizsinapfény, elég sok lemondással jár. Nem tudom, hogy van-e tapasztalatod, de mielőtt elköltesz 15-20 milliót egy lakóautóra, bérelj ki egyet 2 hétre (20-25 ezer/nap + az apróságok).
    8 m2-en fogsz élni, minden szűk lesz, ha kint egész nap esik az eső, akkor végképp. Nyugaton a városok központjából ki vagy tiltva, nem hogy nem alhatsz ott éjszaka, be sem hajthatsz. Sok helyen nem parkolhatsz le csak úgy, az ott lakók hamar rád hívják a rendőrt, aki kedvesen elirányít a város széli parkolóba, és örülhetsz, ha az nem fizetős, vagy nem a gettóban van.
    Nem mondom, hogy biztosan rossz lesz, hiszen a káposztás tésztát is sokan szeretik. Különleges életforma, ami különleges beállítottságot igényel.
    Emlékeim szerint Kiszámoló is kacérkodott vele, írt róla korábban.
  • Lacingazo
    2 felnőtt + 2 gyerek, havi átlagban 600e HUF bevétel (elmúlt 2 év átlaga). Ennek kb. 35%-a (210e HUF) ment megtakarításba, 300e HUF-ból nem szórva a pénzt, de nem is minden szíjat meghúzva élünk meg. A maradék 90 meg simán fedezi a váratlan, vagy “ikea” kiadásokat :P. Persze ha ebből is összejön egy nagyobb adag, az is landol a megtakarításokban: Felépítettünk 6 havi vésztartalékot (MÁP+-ba rakva) és a többi ment 3 éves PMÁP-ba, babaváróval együtt. No meg 60-60e HUF a gyerekeknek (+ amit családtól kaptak a századik szemét helyett) ment Babakötvénybe. 3 évnél távolabbra megtakarítás terén nem tervezünk, mert vagy a jelenlegi lakást vesszük meg, vagy valamivel nagyobbat.
    Igen, szerencsések vagyunk, a 210-ből nem kellett 140-180-at albérletre költeni, így van mit megtakarítani.
    Már csak annak szurkolok, hogy az ingatlanpiac ne inflálja el az egészet 3 év múlva a fenébe.
  • Inevitable

    Ebben szerintem nincs igazad. Ha a tanulási szándék megvan, akkor szinte mindegy milyen iskolába jársz, márpedig akkor miért ne járnál itthon, lehetőleg államilag támogatottra? Havi 300ezerért külföldi iskola 4 év alatt egy vagyon, itthon még az MSC képzések is félévente kerülnek ennyibe. Nyugaton meg főleg nem az érdekli a munkáltatókat hogy honnan van a papírod, hanem hogy mit tudsz. A különbség amennyire én látom abban van az itthoni sulikban, hogy a “nívósabb” iskolákban belekényszerítenek a tanulásba (lásd: BME), a pongyolábbakban pedig át lehet evickélni kevesebb befektetett energiával is.
    A legnagyobb nehézség eltalálni 17-18 évesen azt, hogy mi fog érdekelni a következő 5-10-20 évben…
    A külföldi munkáról pedig csak annyit, hogy számtalan ismerősöm van kint, és bizony nincs kolbászból a kerítés… A sok euró igen sokba kerül a magyaroknak. Család, kapcsolatok, stb.
  • CadenteStella
    …. és ennek a felretevesnek is azonnal vege lesz amint kinyitnak az ettermek, barok, mozik stb es a nép todul vissza majd 1500 Ft-os popcorn menut venni, 2000 Ft-os mojito koktelt, meg elmegy tularazott ettermekbe enni.

    Nem azt mondom, hogy nem kell elmenni kikapcsolodni neha, de az emberek tobbsege nagysagrendekkel tobbet kolt mint amit megengedhetne maganak nem gondolva a rengeteg jovobeni celra mint pl gyermek tanittatasa, nyugdij, hazfelujitas stb mert “majd lesz valahogy” meg “ki tudja mi lesz akkor” meg a kedvencem “ki tudja megerjuk-e” (???!) Es ha megerik, akkor mehetnek majd a gyerekhez penzt koldulni mert allami nyugdijbol kicsit nehez lesz majd megelni.

    Teljes szemleletvaltozsra lenne szukseg, mert addig sajnos ugyanaz a kor fog ismetlodni, pazarlas, hitelfelveves, takaron tul valo nyujtozkodas, stresszeles, mentalis es fizikai betegsegek, rossz eletszinvonal stb

  • Copywriter
    Igen, ezért mondtam, hogy valószínűleg egy Skoda Octavia vagy VW Artemis lesz addigra, esetleg ezek SUV-kompatibilis verziója. Valami kényelmes, de akkor persze a szállást is bele kell számítani. Mindenesetre még arrébb van ez az egész, de azért álmodozni lehet 🙂
  • Belavoltam
    @moricka: Minden extra tudas, ismeret, amit felszedsz hasznos, legfeljebb a megterulesben (return of invest) van kulonbseg 🙂 A francia nyelvet megtanulni is hasznos, foleg ha azert pont azt tanulja az illeto, mert tudja, hogy azzal jelentosen no az erteke. Nekem az max. hobbinak, agytornanak lenne jo, mert az en szakmamban meg mindig az angol a nyero. Ha csak nem akarnek attelepulni a franciakhoz, amely esetben van hozzaadott erteke a helyi nyelv ismeretenek.

    De most az ev vegen van egy kis szabad idom, amit arra is hasznalok, hogy cloud-ban (aws, azure) felhuzzam egy kicsit a tudasomat. Es ez nem keves plusz penzt jelenthet a jovoben.

  • Belavoltam
    “Amúgy pénzügyi, és seniorabb IT (és kapcsolódó) pozíciókban azért nem ritka 1 millió nettó felett keresni”

    Mivel mostansag esetenkent palyazgatok a fejvadaszok unszolasara (IT, 20+ ev tapasztalattal a hatam mogott, azaz boven a senior kategoriaban focizok), igy van egy keves ralatasom, hogy 2020-ban mennyit akarnak adni a cegek.

    Ha magyar tulajdonu cegrol van szo, amelyik dontoen a magyar piacra dolgozik, akkor a magyar piac bolhapocs merete miatt kb. brutto 1,1M korul jottek az ajanlatok. A mult heten jott egy nemzetkozi cegtol ajanlat brutto 1,2M HUF penzzel (bar itt volt meg a csomagban 1-2 uveggyongy, pl. medicover olcso csomag, kb. hasznalhatatlan cafeteria).

    A netto 1 milliohoz min 1,5M brutto kell, ami nem teljesen elkepzelhetetlen, ha nagyon jo vagy es nagyon kellesz nekik, ok meg nagyon ketsegbeesettek, de az eleg meredek csusztatas, hogy egy ilyen ajanlat “nem ritka”

  • János
    Szerintetek mi az az összeg amit ha valaki félre rak úgymond “értelmezhető” is?

    Tudom függ a jövedelemtől is!! Csak kíváncsi vagyok mit gondoltok.

    Üdv: Jani

  • móricka
    “itt nem az a cél, hogy a BME-t elvégezze majd, és 600br-ért kavircoljon.” Igen, nagyjából ezt lehet elérni, miközben éveken keresztül vért izzadsz, hogy egy anti-büfészakos pl gépészmérnöki diplomád legyen. Beadandók, vizsgák, szóró tantárgyak, kőkemény ZH-k, szigorlatok, kötelező szakmai gyakorlat, védés, éjszakázás a könyv fölött, stb., jóformán idegileg rámész, mire lesz egy mérnöki diplomád. Aztán keresel kezdő mernökként br 450-et vagy ha szerencséd van 500at, míg egy szalagmelós 8 általánossal 350-et. Tehát még a másfélszeresét sem keresed meg nemhogy a dupláját, és minimum 3.5 évet tanultál, de akkor 1x sem buktattak meg semmiből, ami lássuk be ritka persze nem lehetetlen. Erre egy fityinget sem eri meg félretenni hogy ezt szánd a gyerekednek. Amit te írsz, az lehet hogy más tészta, de a külföld az diploma nélkül is megéri…
  • Michaelknight23
    De birom a nagyképü nimand kommenteket, hogy havi 4-5 kilofélre megy, meg mekkora májer vagyok….LOL Nagy részük örökölte még a bugyiját is….
  • QTT

    “A legnagyobb nehézség eltalálni 17-18 évesen azt, hogy mi fog érdekelni a következő 5-10-20 évben…”

    Sokan így voltunk 17-18 évesen. Ezért is mennyire jó lenne, ha mondjuk nem látszat szintjén, hanem nagyon komolyan elkezdenének pályaorientációs tanácsokat/felméréseket csinálni az iskolákban úgy 16-18 éves kor között.
    Egy elhibázott döntés nagyon megnehezítheti az életet és nem is várható el minden 18 éves gyerektől (mert akkor még inkább gyerek az ember, hiába lett jogilag felnőtt), hogy kristálytiszta céljai legyenek.

    Persze ez utópia, az ellenkezőjét látom. Azzal pl, hogy jan 1-től kinyírják az OKJ-t, egy csomó embertől elveszik a lehetőséget, hogy módosítson az életpályáján egy másik szakmával mondjuk.
    Véleményem szerint ez arról szól, hogy nehogy legyen végzettségük, kell az ember a szalagok mellé összeszerelni… Ha lesz egy OKJ burkoló papírja lelép, így nem tud.

  • Kovács Krisztián Ügyvéd
    Az utóbbi években egyre több a negatív hagyaték (amiben több a tartozás, mint a vagyon), ezt idősebb kollégák és közjegyzők is rendre megerősítik. Sokan 50% körülire teszik ezt az arányt. Tehát az is benne van, hogy régen lehetett arra számítani, hogy az örökség majd kihúzza az embert az adósságspirálból, de ma ez elég sok esetben nincs így, mert nem örökölnek semmit.
    Ezt párosul azzal, hogy mais valamelyik bankos oldalon szembe jött velem, hogy mekkora hiteleket tudnak intézni nyugdíjasnak. Ez csak megerősíti, hogy létező piac.
    Na nekik sem a takarékoskodás miatt kell.
  • Belavoltam
    “nem is várható el minden 18 éves gyerektől”

    En palyaorientacio helyett vagy mellett jobban hiszek abban, ha a gyereket olyan skill-ekkel ruhazzak fel, hogy ha 25 evesen arra jon ra, hogy ugyved akar lenni, akkor kepes legyen megtanulni. Vagy ha programozo, cloud architect, esetleg agysebesz, akkor azt is. Egy olyan kepesseg csomagra gondolok, ami ha megvan, akkor akar 50 evesen is tudsz egy karriervaltast csinalni.

    Ehhez leginkabb egy bizonyos alapmuveltseg, tajekozottsag, kivancsisag kell, 1 vagy 2 idegen nyelv ismerete, de a leginkabb az, hogy az illeto tudjon tanulni.

  • Poli
    János:
    Szerintem havi 100.000 ft mar felrerakasnak szamit, az alatt bohockodas/hobbi. Kiegeszites: 1M feletti megtakaritassal van ertelme foglalkozni a dologgal komolyabban.
  • Chonky

    én ismerek baráti körömben angolul beszélő mérnök végzettségű emereket: sales-est, beszerzőt és projekt managert is. mindannyian 1 M bruttó felett keresnek budapesten multinál.
    Itt milyen korosztályról beszélünk ha szabad kérdezni, illetve te hány éves vagy? Most töltöttem be a 26-t és br1m felett még nem ismertem meg kollégát mérnöki vonalon leszámítva a területvezetőket.Saját ajánlataim sem mentek eddig br 750 fölé.
    Hány éves tapasztalatra adnak projekt managernak 1m +-t? Amcsi cég vagy német?
  • topo
    Az eddigiek közül számomra az a legtutibb aki félretesz havi 400-430 ezret, de azért van hitele is biztos ami biztos….. 🙂
  • Politikuss
    Érdemes javítani: “megtakarítok” kevesebb mint…
  • Bohóckodó
    Van aki csak bohóckodni tud, de így is össze tud rakni egy kis megtakarítást. Pl. 6 havi megélhetést…
  • móricka
    Nincs igazad. Havi 200000 Forinttól kezdődik a félrerakás, ez az a minimum összeg amiből már tervezgetni lehet, ez alatt csak szotyipénz van. Egy panellakás 30M Ft, és akkor még nem egy kertes házról beszéltem, ha arra a célra raksz félre pénzt, hogy lakást vegyél, akkor még a 200 is gyenge. Ha arra raksz félre pénzt, hogy legyinthess egyet amikor kirúgnak pl leépítés miatt, arra jó lehet a havi 100, de ez elég sovány életcél, hogy egy megnyugtató biztonsági tartalékod lehessen de semmi több. Autó, lakás? Azt össze lehet hozni havi 100-ból?
  • Ritkán kommentelek
    : Ha jobb hozamú befektetést tudsz, mint a hitel kamata, már megérte nem előtörleszteni, úgy, hogy mérlegeled a kockázatokat is. + a kamatmentes hiteleknél az infláció is neked dolgozik. A hitel nem az ördögtől való, csak tudni kell körültekintően, felelősen bánni vele.

    U.i.: Természetesen mi is hitel nélkül szeretünk élni és rajta is vagyunk a kipörgetésén, de ezt egy ilyen blogon nem hiszem, hogy ki kell emelnem 🙂 (idén is 2x törlesztettem elő x összeggel)

  • Poli
    Itt megint elojon, hogy fejenkent vagy csaladonkent szamolunk. Nekunk a 2 gyerek mellett havi 400 siman, 500 szukosen megy felre, ahhoz mar eros honap kell. Akkor ez jo, mert havi 400 felett van, vagy szotyipenz mert ez fejenkent 100 csak?
  • Hazavágyó
    azért ha BME-n végzel nem csak egy diplomával jössz ki. Az, ahogy eljutsz odáig sokat elárul rólad: a kitartásodról, problémamegoldásodról, időmenedzsmentedről, terhelhetőségedről. Autóiparban dolgozóként mondom, hogy otthon még mindig az a legértékesebb diploma műszaki területre jövőknek, mert aki ezen a darálón átmegy, az általában tudja kezelni a megpróbáltatásokat, amik a szakmai életben is várnak majd rá. Ezeket a skilleket meg nem lehet könyvből megtanulni, hanem át kell élni. Csináltunk egy cégen belüli projektet egy partneregyetemmel, és abból is az jött ki summázva az oktatókkal: hogy az egyetem azért jó, mert nehéz. 🙂
  • Penta

    “Az eddigiek közül számomra az a legtutibb aki félretesz havi 400-430 ezret, de azért van hitele is biztos ami biztos….. ”

    Ez szerintem nem elképzelhetetlen. Illetve mi a baj a hitellel? Az csak bukó lehet? Mindenképpen rossz? Mert mi van akkor, ha valaki tegyük fel, felvesz 11M hitelt 10 évre befixálva, amit úgy törleszt, hogy 1/3-ot a banknak, 2/3-ot meg 6 LTP-re, és 4 év után kiszáll befizetett saját 10,5 millióval. Inflációval és jelenértékkel nem is számoltam. Úgy, hogy ezt a pénzt esetleg egy olyan budapesti ingatlanba tette, látva a trendeket, aminek az utóbbi 4 évben egy “kicsit” emelkedett az értéke. Esetleg még el is tud mellette raki havi 200-500. Ebben mi a nem “tuti”? Igen, kell hozzá egy jó fizu. Meg más is. Valóban. De nem lehetetlen történet. 🙂

  • jami

    ez most komoly?
    Sok diploma nem mérnöki és nem br500 a kezdőbér.
    Viszont 20 év munka után elégé más az életminősége a diplomások zömének. És sehol sincs már az egyetem 3-6 évnyi fáradtsága az emlékekben.
    A család az, ami kérdés lehet, ill. az idegi kimerültség miatt a diplomás nőknél nagyobb az esély a szülés utáni depresszióra.
    20 év távlatából az is kb. mindegy, hogy 25 évesen vagy 30 évesen házasodnak/jön az első gyerek. Legfeljebb később is válnak.
    Az ismeretségi körömben a diplomásoknál van több gyerek, ebbe az is belefér, hogy pl. a tesóm egyáltalán nem akar. Azaz szabálytalanabb családok – mert az elvárásoknak kevésbé dőlnek be.

    Összességében nagyon elszomorít, amiket itt írtok. Nagyon fontos, hogy legyen megtakarítás – de a pénz maga nem az élet.

  • Joy
    Fura, mennyien éreznek késztetést (pedig a cikk nem kéri), hogy leírják a jövedelmi/megtakarítási viszonyaikat. Talán kérkedés, talán az állandó másokhoz hasonlítás, de számomra egyik sem a boldog ember tulajdonsága. Inkább olyan, mint az egyszerű férfi nagy hímtaggal, aki azt gondolja, elég annyi a nőnek a boldogsághoz, használni már nem kell tudni, meg szép szavakkal udvarolni.
    Pesten például kereshetnék bármilyen jól, ha még negyven körül is a vidéki szüleimhez kellene utaznom Karácsonyra, hogy ne magányosan teljen az ünnep.
    Számomra sekélyes azoknak a gondolkodása, akik (félretett) pénzben mérik a boldogságot. A boldogsághoz havi 20000 Ft megtakarítás is elég, hiszen pont azt jelenti, marad még, miután mindent megvettem, amire szükségem van.
  • János
    Poli és Móricka!

    Köszi szépen a hozzászollást!
    A párommal eddig kb 800 ezret tudtunk félre tenni. (minden hónapban más összeg. mikor picitt több mikor picit kevesebb)Tavaly vettünk Lakást meg autót!
    Idén és jövőre szeretnénk teljesen felújjitani a lakást, plusz remélem lassan (2021-ben) apa leszek!
    A következő 2 évben lehet nem fogunk tudni félre tenni (a felújítás miatt) Utána pedig ha egyedül dolgozom(gyermek születése miatt) remélem hogy 1 fizuból így is meg lesz a 100 ezer félre rakva havonta! Ha anyuka is vissza megy dolgozni szerintünk tartható lesz a kb 4-500 ezer havonta.
    Móricka: Nekünk most kb 1 általad említett panel lakás árának picivel a 2 harmadánál több van félre téve! (ezt az utóbbi 2,5 évben hoztuk össze! Nincs diplomám! A német nagyon jól megy. Szálloda szakon végeztem a párom szakács cukrász és ingázunk ausztriába! Igaz most kuli munkát végzünk..folyt köv

  • János
    …Folytatás.

    Szóval kulimunkát végzünk (párom szobalány, de remélem hamarosan ismét a szakmáiban dogozik majd, feltéve ha nem jön a gyerkőc:) )mert ugye az új munkahelyen legalul kezdi az ember. Nem igazán szeretjük csinálni de amíg mi úgy érezzük hogy jól megfizetnek addig nem panaszkodunk!

    Üdv: Jani

  • Silhouette
    Számomra nehezen értelmezhető ez a havi, de akár az éves megtakarítás fogalom. Csak a munkabérre fókuszálunk?
    Pl. ha valakinek tőzsdén bent figyel egy csinosabb összeg (nem is kell túl nagy összegnek lennie), az értékpapír portfólió egyenleg akár egy napi elmozdulása is gyakran kinullázza/letriplázza/veszteségessé teszi/stb. (mi hogy alakul…) az adott hónapját, ha csak a fizetéséből maradt összeget nézzük. Ha meg belevesszük a megtakarításait, amiben tőzsdei instrumentumok is szerepelnek, melyik napon kell számot vetnie a havi megtakarítás tekintetében? Ingatlanvagyon értéknövekedése/értékcsökkenése képbe jön? Ott még borzalmasabb meghatározni, adott hónapban mennyit keresett/vesztett az ember, mivel egy konkrét adás-vétel során manifesztálódik a konkrét vételár.
  • Silhouette
    @copywriter: A csapda ott van, hogy a valós infláció nagyobb mint amit a MÁP-ban kapsz + normális pénzhez képest a HUF leértékelődik. Tehát a MÁP tulajdonképpen veszteséges befektetés.
  • Poli
    Janos: nincs rossz/kuli munka csak rossz fizetes. Van ismeros aki havi 250+auto+laptop menő teruleti kepviselo, es uriasszonynak hiszi/erzi magat. Masik ismeros angliaban fekszik a buszok alatt a retekben, koszban, szereli, kalapalja oket es ezert hetente tobb, mint 250et kap atszamitva. Elso esetben epp hogy fizeti a panellakas hitelet, a masodik esetben ki van fizetve a panellakas kp tartalekban, es kint is vett egy hazat maganak.
  • eMérnök
    Sok érdekes álláspont előjött.
    Első körben mérnökként 5 év tapasztalattal 1M fizetés megvan (bp). Se nem rossz, se nem jó, manapság ez reális. Kereséskor a cégek többsége rábólint.
    Kezdőfizetés 5 éve volt 450 az első munkahelyen. Ma elkérnék 600 felett kezdésnek és megadnák.
    Ez a realitás, villamosmérnökként legalábbis.

    Cserében lehet home office, válságálló a munka, nincs kötelező túlóra, az egész bejelentett, nem mész tönkre fizikálisan, koszos sem leszel… Szerintem ezért megérte tanulni.

  • eMérnök
    Aki a bme-t annyira nagyra tartja az milyen régen dolgozik az iparban? Nekem az a tapasztaatom, hogy az iskola így 2020-ban nem sokat számít és ez a bme erős marketingje, amit végig nyomnak bele a fejekbe, de rég elavult és rettentően túltolt.

    A főleg elméleti, de legalábbis számítógépen űzhető szakmák esetében, az iskola szerepe elég kicsi manapság. Amit ott tanítanak, az amúgyis alapozás és háttér, és aki a végzés utáni mondjuk 3-5 évvel még mindig az ottani 3-5 évből él, az nem csoda, ha nem keres 1M-t.

    Az egyetem után heti 40 órában a szakmádon belül a saját részterületeddel foglalkozol 3-5 évig. Ennyi idő alatt nem tanulsz annyit az adott részterületről, hogy az egyetemi általános képzést messze lepipáld?

    Az önképzés és a saját projektek már egyetem alatt is iszonyat különbséget adnak, utána 1-2 év és a szakadékban a “melyik egyetem” egy porszem.

  • eMérnök
    Rengeteg kollégával dolgoztam már együtt, és kb minden magyar egyetemről volt már minta, én nem vettem észre, hogy ez befolyásolná az egyén teljesítményét. A bme-re mennek a legjobb diákok, ami miatt az az érzet lehet, hogy az a legjobb egyetem, de ők már előtte is azok voltak, és amikor egy “legjobb diák” egy másik egyetemre kerül (mondjuk arra lakik), akkor meg az jön ki, hogy ugyanolyan jó lesz, mint a bme-s társai.

    Meg kit érdekel, hogy valaki a 4324. vagy a 6654. egyetemre jár? Amikor a #1, #2…#10 egyetemek legjobb kurzusai ingyen/olcsón elérhetőek az interneten?

    Amúgy a legjobb mérnök, akkor is az, amelyik magától tanul folyamatosan, ott meg mindegy, hogy bme vagy bármi más, mert 1: van ezeknél jobb anyag a neten, 2: az önképzés+tapasztalat-hoz képest az egyetem kb semmivé zsugorodik.

  • nagyon ritkan kommentelek

    szerintem keverednek a fejedben bizonyos fogalmak.
    az adott idoszaki megtakaritasod az, amit abban az idoszakban elert teljesitmenyedbol (munkaber, osztalek, stb) felreraksz – ez pedig noveli a vagyonod.
    a vagyonelemeid ertekvaltozasa nem szamit megtakaritasnak, foleg akkor ha ezeket nem is realizalod. a realizalt hozambol pedig csak az szamit megtakaritasnak, amit felreraksz/ujrabefektetsz.

    *a tevedes jogat fenntartom

  • Hazavágyó
    gondolom nem BME-n végeztél, ezért jött ki belőled ez a kisebbségi komplexus, és beszélsz olyanról, amiről itt senki. A BME-s marketing pont azért működik, amit leírtál: általában idejönnek a legjobbak. Ez nem azt jelenti, hogy máshol nincsenek jók, vagy jobb diákok esetenként, mint ott. Csakhogy amikor több a jelentkező mint a pozíció, akkor azért ezek a marketing-dolgok számít(hat)anak. Ott játszanak szerepet azok a vélt tulajdonságok, amiket nem írsz le a CV-dben, de az végzett iskola megtestesít.

    Abban igazad van, hogy a tapasztalat többet számít, mint az iskola… csak nem mindegy, hol indul a pályafutásod. BME-s diplomával sok jobb cégnél lehet kezdeni, míg pl. egy nyíregyházival nem hiszem. Hallgatói versenyeken is látszik, hogy mely műszaki egyetemek a legjobbak.