Mi történt a rubellel?
Ha ránézel az orosz rubel árfolyamára, mondhatni megtáltosodott, alig 15%-kal gyengébb, mint volt a háború előtt. Ez különösen annak a fényében érdekes, hogy járt már a dollár 140 rubel felett is, most 86 rubelt kell adni egy dollárért.
Sokan úgy gondolják, Putyin legújabb ötlete miatt erősödik a rubel, mert ő csak rubelben hajlandó elfogadni a gáz és az olaj árát.
Ez összeségében semmivel nem erősítené a rubelt, hiszen eddig is dollárt és eurót kapott a Gazprom az olajért és a dollárért, s 80%-át eddig is kötelezően át kellett váltania rubelre, s mint állami cég, gondolom ennél többet is átváltott. S még nem is lépett életbe az egyébként szerződésszegésnek számító egyoldalú változtatás, amit több partner is jelzett, hogy nem fogad el.
(Update: a sok szájkarate után nem is lett semmi a dologból, továbbra is euróban lehet fizetni, rájöttek az oroszok, hogy nem fognak az uniós országok úgy ugrálni, ahogy ők fütyülnek.)
(A probléma mélyülésére utal az is, hogy most már nem csak a devizabetéteket lehet csak rubelben felvenni, de a legújabb rendelkezés szerint még a kamatfizetés is csak rubelben lehetséges. Nem úgy tűnik, hogy csökkenne a probléma nagysága, hanem már a kamatokra kifizetett devizára is szüksége van a kormánynak.)
De akkor mi történhetett a rubellel az egyértelmű jegybanki beavatkozáson túl? (Hivatalosan beismerve is 39 milliárd dollárt égettek el a rubel árfolyamának megvédése érdekében az elmúlt öt hétben, ez forintban 12 942 267 000 000 forintot jelent, vagyis 13 ezer milliárd forintnyi dollárért vettek rubelt.)
– A külföldi befektetőknek megtiltották, hogy eladják az orosz papírjaikat és átváltsák a pénzt devizára. A dollár alapú orosz állampapírokat is rubelben akarják kifizetni.
– A magánemberek szintén nem válthatnak pénzt legálisan, csak olyan adó mellett, amit senki nem akar kifizetni. Sőt, még a meglévő devizás megtakarításaikhoz sem férhetnek hozzá, s mint fentebb említettem, most már a kamatokat is csak rubelben kaphatják meg.
– Márciusban kell sok cégnek befizetni az adót. Ezek a cégek februárban az elmúlt hat év legmagasabb devizatartalékát halmozták fel, ebből is fizetnek most adót.
– A szankciók miatt az import lefeleződött, míg az export javát adó olaj és gázbevételek nem csökkentek, többek között a magas áraknak is köszönhetően. Hiába kell 20% körüli árengedménnyel adni az orosz olajat, ha még így is drágább most, mint néhány hónapja.
Egy ország devizájának árfolyamváltozása a piaci szereplők gazdasági várakozásait tükrözi. Ebben az esetben erről szó sincs.
Még 20%-os alapkamat mellett is csak azért nem romlik a rubel, mert gyakorlatilag betiltották az eladását.
A mostani árfolyam egy teljesen mesterséges árfolyam, annyi köze van a valósághoz, mint a rendszerváltás előtti forint árfolyamoknak, amikor volt a hivatalos árfolyam, amiért mindenki háromévente vehetett néhány száz márkát és volt a valódi, amiért hozzá is lehetett jutni a hőn áhított kemény valutához. Ma is 130-150 rubelt adnak egy dollárért a valós piacon.
De fel lehet hozni példának a szintén hasonló szankciókkal sújtott Iránt is, a hivatalos és a valódi árfolyam között ötszörös szorzó van.
Abban a pillanatban, ahogy feloldják a kereskedés tiltását, rengetegen fogják átváltani a rubel megtakarításaikat bármi másba, tanulva az elmúlt hónap történéseiből. A külföldi értékpapír-tulajdonosok is ugrásra készen állnak, hogy több százmilliárd dollár értékben eladhassák a rubeljeiket. S még a 20%-os alapkamatot is csökkenteni kellene, mert az önmagában megfojtja az orosz gazdaságot.
Mivel tilos a rubelt eladni és az import is nagyon visszaesett, nyugodtan mondhatna bármilyen árat a jegybank, hiszen a piac nem működik, hogy kiigazítsa azt. Ennyire kell komolyan venni a mostani árfolyamokat.
1. Mar a nevuket is ugy valasztjak meg, hogy azt sugalmazzak, kozeli infojuk van a temaban. Ezek a user nevek az adott cikkeken kivul nem nagyon jelennek meg.
2. A hozzaszolas elejen leirjak az irrelevans poziciojukat, hogy igy is probaljak sugalmazni: nekik bizony belsos infojuk van.
3. A komment masodik feleben leirjak az erosen erzelmekre (es ellenorizhetetlen infokra) alapozott tartalmat, ami vagy arrol szol, hogy nyugaton micsoda kaosz van, vagy arrol, hogy itthon igazibol milyen jo.
4. Forrast sosem hasznalnak, kizarolag erzelmekre hato, ellenorizhetetlen anekdotikus ervelest.
5. Neha par alkalommal valaszolnak, de kb ket nap utan eltunnek.
Honnan johettek?
Nagyon gyenge a hanyatlo nyugat propagandad, ne eroltesd, ne egesd magad!
Nemetorszagban mar 2 eve pulcsiban vannak az ovisok es iskolasok, mivel a covid jarvany miatt intenziv szelloztetessel (ertsd: telen is nyitott ablakok) vedekeznek. Heti 5 napon.
Gaz tuti van, eleg szetnezni az utcan, lathatoan fustolnek a gazfuteses ingatlanok.
A tomegkozlekedes visszaeshetett a pandemia miatt, bar amikor a vasutvonalak mellett jarok, ez itt a regioban nem tunik fel, ugyanazok a vonatok jarnak ugyanakkor.
Ja, es az autosok szama sem csokkent, hiaba kerul van 2-2,5 euroba hosszu hetek ota az uzemanyag.
Olajat, lisztet, tesztat lehet venni, max a dragabb van csak a polcokon, a horcsogok felvasaroltak az olcso, ismetlem a legolcsobb, legsilanyabb termekeket, na azok tenyleg nincsenek. Kb. mint ket eve a wc papir, igaz akkor valos hiany volt, mert dragabban se lehetett kapni.
A szel- es napenergiat nem tudom hova “tarolod be”, foleg a tavalyit, de nyilvan ezt a kifejezest adta ki hasznalatra a propagandaminiszterium, szoval hasznalod is gondolkozas nelkul.
Ezzel szemben relative enyhe telek vannak erre mar evek ota, a szel mondjuk fuj rendesen, a szentsegit neki, es napsutesre se panaszkodunk, egymas utan telepitik a napelemeket szerte az orszagban (nem csak a maganhazak, hanem eromuvi meretekben is)
Ujauto olyannyira van, hogy a kereskedok versenyeznek az akciokkal, pont most talalt be egy hirlevel a helyi Toyota kereskedestol (nehany eve neztunk naluk is kocsit, es fennmaradtunk a levlistajukon), komolyan gondolkozunk rajta, hogy beugrunk egy masodik autoba, annyira jo feltetelekkel hirdetik.
Uff, helyzetjelentes Nemetorszagbol. A valos helyzetrol.
Valóban a hőszivattyú a javasolt (legalábbis sejtem, hogy ezalatt a levegő-víz hőszivattyúra gondolsz, mert szigorúan véve a split klíma levegő-levegő hőszivattyú), ezt valóban széleskörben fel lehet használni. Mindezt persze H tarifáról és lehetőség szerint napelemmel kiegészítve.
Hőszivattyús vízmelegítő sem rossz, ha másra nincs lehetőség.
agsi.gie.eu/#/
Az is tény, hogy Európa megfagy az orosz gáz nélkül jövő télen. Az orosz olaj, gáz, szén etc. nélkül és a többi onnét származó nyersanyag nélkül a német gazdaság beleáll a földbe. Ugye a német gazdaság Európa motorja. És akkor még egy szót nem szóltunk az orosz-ukrán búzáról (a búza ára hetek alatt 800 dollárról 1360-ig rakétázott, azóta kicsit visszajött)
Oroszországot lehet hogy visszavetik a szankciók (bár már hosszú évek óta lejövőben vannak a dollárról, egyre kevésbé fontos nekik), de ők sohasem fognak fázni és éhezni. Európa igen. És ezen nem segít semmilyen propaganda.
Pon ez a lényeg, legyen nekik annyira rossz, hogy menjenek ki az összes Orosz város főterére és vasvillával váltsák le a jelenlegi vezetést.
Persze manapság aki ennyire tettrekész és van versenyképes tudása az otthagyja Oroszországot pillanatok alatt.
Aki meg nem az meg felkészül a még rosszabra: egészségügy és szociális ellátások nulla szintre csökkennek, infláció válság stb…
És vesz mégtöbb alkoholt, hogy el tudja viselni ami jön.
Ez már előbb is elkezdődött és ez lesz a vége az ilyen rendszereknek ha megnézitek Oroszországban csökkent a várható élettartam a legjobban és a lakosság száma is.
Aki marad az is alkoholista alacsonyan képzett nem gondolkodó, de a hatalmat kiszolgáló lakos.
Az energiát nem tudja Németo egyik évről a másikra áttározni. Nincs köze a tavaly nyári energiatermelésnek a mostani energiahelyzethez. Amúgy meg éppen rekordokat döntöttek: irishtimes.com/business/energy-and-resources/european-sunshine-fuels-solar-power-record-1.4657719
A polcok nem üresek. Pick szalámi is van, olcsóbban, mint otthon 🙂
Azt valóban sajnálják, h a zöld-átmenet érdekében először lekapcsolták az atomerőművet, ahelyett, h először a gáztól függetlenedtek volna. De még így is sokan gondolják, h meg fogják oldani, és nem akarják az atomerőműveket visszakapcsolni. Max vesznek a franciáktól(alap) és a svédektől(csúcs).
“van 144 millió ember aki nagyon megszívja és egyáltalán nem tehet róla, hogy egy őrült van a hatalmon”
???!! Persze, az oroszoknak semmi közük Oroszországhoz. Ahogy a magyaroknak se Magyarországhoz, meg Orbánhoz.
Le kellene állnod a tudatmódosítókkal.
Nem létezik független sajtó! Ezt muszáj kihangsúlyozni, mert az emberek innen tájékozódnak, és alakítanak ki képet az eseményekről. Csakhogy mindegyik médium úgy alakítja, és adott információt olyannyira hangsúlyoz ki, amennyire akar. Attól függően, hogy politikailag melyik oldalon áll.
Én sem a romboló orosz autokrácia, sem pedig a velejéig korrupt ukrán kormány mellett nem állok ki. Nincs értelme, mert csak az tudja mi folyik ott valójában, aki ott él.
Ugyanakkor a tény: ártatlan ukrán, orosz, és egyéb ajkú emberek halnak meg, akiknek semmi közük az egészhez. Az átlagember akit nem érint, csak annyit tehet: nem foglalkozik vele, és támogatja a menekülőket.
Ez most komoly? Most jött ki a századik botrány (direkt36), hogy az elmúlt 10 évben A KORMÁNY TUDTÁVAL az oroszok meghekkelték és ki-be jártak a magyar kormányzati, nemzetbiztonsági, EU, NATO szempontból is kritikus rendszereinkben. A világon egyedül maradva még mindig az oroszok pártján a magar kormány, elemi biztonsági érdekünk ezeknek az elzavarása, hogy még valahogy visszakerüljünk a NATO és az EU bizalmába, ami az egyetlen, mely szavatolhatja a biztonságunkat. Száz korrupciós botrány, felháborító és rossz politika után elemezgessük, hogy a 15 évvel ezelőtti kormány vagy a mostani a rosszabb? Itt nincs kérdés, nincs mit elemezgetni. Európát, a NATO-t, a demokráciát választjuk, vagy elszigetelődést, megint a rossz oldalt?
Europa nem fog ehezni. Max afrika. A Nemetek ki tudnak fizetni a 4*es buzaarat is. Az afrikaiak nem. Amugy a buzat le is kell aratni, es fel kell dolgozni. Ha a traktorokba nem erkezik alkatresz akkor az aratas nehezebb lesz. Szoval a termofoldonmagaban nem garancia. Lasd 1930as evek ukrajnai ehezeset.
hu.m.wikipedia.org/wiki/Holodomor
Szoval en nem lennek biztos abban, hogy Oroszorszagban nem lesz ehezes…
Az átlagember akit nem érint, csak annyit tehet: nem foglalkozik vele”
Ne mossuk össze a kormányzati propaganda-médiát a nem kormányzati médiával. Amit a fidesz nem vett meg és nem silányított propagandává, az szükség szerint “ellenzéki” lesz, ha független újságírást akar csinálni, hiszen aki gondolkodni akar/mer, az szükség szerint NEM a kormány propagandáját nyomja. Annak kimondása, hogy ki az agresszor, nem politikai oldal vagy vélemény kérdése. Az sem, hogy Magyarországnak teljes mellszélességgel a NATO és az EU mellett kell állnia.
Az átlagember annyit tehet, hogy elmegy szavazni és elküldi őket, amíg lehet.
Ne relatvizáljunk, ez baromi egyszerű kérdés. Európa és NATO vagy Putyin. Nincs más kérdés.
Amugy kar itt a nyugat hanyatlasat leirni. Sokunknak vannak kapcsolatai kintre, es van itt par ember akirol tudjuk hogy ott elnek. Jo lenne, ha Magyarorszag is ugy hanyatlana mint a nemetek.
Hozott már Európa nagyobb áldozatokat is sokkal rosszabb diktátorok ellen.
Oroszország összeomlik bizony. És ezen viszont a TE propagandád sem segít.
Segítség!
Olvastam itt már több cikkben is kommentekben, hogy van egy generálkivitelező Pesten (v. Pest környékén), aki a tervezéstől a legutolsó simításig vállal kivitelezéseket, és nagyon jó minőségben. Profik.
Igaz azt hiszem azt írták többen is, hogy be vannak havazva.
Próbáltam keresgélni, de nincs kedvem több ezer kommentet végigbogarászni.
– Tudna valaki segíteni? KÖSZÖNÖM!
ON
Csak, hogy értsétek a kontextust:
– Adott egy ház Magyarországon, amit lehet, hogy majd 10-15 év múlva fogok csak átalakíttatni, és felújíttatni. De: a terveket már most meg szeretném csináltatni, ezt a részét stratégiai okokból le szeretném tudni.
Tehát, olyan céget keresek, aki egyrészt tud rajzolni, és olyant rajzol, amit utána profi anyagokból, profi technológiából meg is tud építeni profi minőségben.
Nyilván itt van egyfajta rizikó, hisz a technológia és az anyagok folyamatosan változnak. Ezt bevállalom.
A rajzban számomra fontos a használhatóság, és A STÍLUS. Semmiképpen sem sablonrajzoló céget keresek, hanem olyant, aki egy ház adottságainak megfelelően a lehető legjobbat ki tudja hozni egy projektből. Azaz, olyan céget, aki egy ilyen projektben szakmai kihívást -és nem csak a honoráriumot (gy.k. “lóvét”) látja…
Nehéz lesz? :)))
Köszönöm előre is!
Tehát az az (egyik) állításod, hogy ha 80% helyett 100%-ért, azaz éves szinten még további pár milliárd dollárért vásárolnának rubelt (feltételezve, hogy ezt az oroszok keresztülvinnék) és minden más változatlan lenne, az nem erősítené semmivel a rubel árfolyamát.
Ezt ki tudnád fejteni, miért nem?
Kiszamolo: Ezen mit kell kifejteni? Szerinted a Gazprom nem azt csinálja, amit a kormány mond neki?”
Azt lehetne kifejteni, hogy mire alapozod azt az állításod, hogy ha további pár milliárd dollárt rubelre váltanak, az nem erősíti a rubel árfolyamát. Azaz, amit kérdeztem.
Én a magadfajta embert vetem meg a legjobban. Még a sap-fejlesztő is jobb, ő legalább pénzért dolgozik.
Kezdve a nickneveddel, majd sunyi behízelgő nyelvcsapkodásokkal körbevett hazugságokkal meg féligazságokkal.
Példának okáért: a független nem az, hogy nincs értékrendje vagy tulajdonosa (vagy nyomokban újságírói etikája), független = az államtól független. Nem mindegy, hogy egyik közpénzből teszi. Nem mindegy, hogy az egyikből kampányidőszakon kívül is minden plakátról az néz vissza rád és a boltba se tudsz lemenni tőle kenyértért. Nem mindegy, hogy az egyik adott esetben rádküldi a karhatalmistákat.
Meg ugyan vannak ártatlan ukránok meg oroszok is, de azt a problémakört se állítsuk be már úgy, hogy mindkét oldalon ugyanúgy szenvednek. Mert nem épp Moszkvát bombázzák szét. Az igazság és a hazugság között nem félúton van az igazság.
Az átlag orosz ember ugyanolyan, mint az átlag magyar. Egy korlátozott demokráciában és korlátozott jogállamban él, ahol a vezető gyakorlatilag egy diktátor. Mindkét országban mindent csinálhatnak az emberek szabadon, amíg nem keresztezik a rezsim, az oligarchák és egyéb gazdasági csatolt részek útjait.
Az átlag orosz ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozat, mint az átlag magyar. Csak az erőszak és a választók buta részének szofisztikált agymosása tartja fenn mindkét rendszert, meg a külföldi szövetségek és gazdasági kapcsolatok. Nagyon nehéz ilyen rezsimeket leváltani, legyenek bárhol a világban.
A beszállító, akiknél voltam, a 40%-on ketyeg. A német OEM-ek kevesebbet gyártanak, így nekik sem kell annyit.
Hamarosan gázolaj hiány várható, fémekból is hiány van és egyes műanyag granulátumokból is hiány van már. Nem tudnak mindenből fröccsönteni.
Kína olcsón megveszi az orosz alapanyagot, és tud szállítani, mindent is. Gyorsan, pontosan. Még, mert ott meg most kezdtek el Covid miatt lezárni. Ha így mennek tovább a dolgok pár hetünk van.
“Ettől függetlenül nagyon károsnak ítélem meg a dolgot és egyáltalán nem így kellene megoldani ezeket a dolgokat. De ezek nagyhatalmi dolgok, ki nem tojja le, hogy én mit gondolok.”
“a szankciókkal beborítjuk Oroszország gazdaságát, de van 144 millió ember aki nagyon megszívja és egyáltalán nem tehet róla, hogy egy őrült van a hatalmon. Katasztrófa ami történik és katasztrófa ahogy reagálunk rá.”
Bravó!
“Azt azért tisztázzuk, hogy Oroszország nem egyenlő Putyinnal, … van 144 millió ember aki nagyon megszívja és egyáltalán nem tehet róla, hogy egy őrült van a hatalmon.”
portfolio.hu/global/20220330/kilott-putyin-tamogatottsaga-oroszorszagban-miutan-lerohanta-ukrajnat-536629
“A Levada Center – amely Oroszország független közvélemény-kutatója – szerint Putyin támogatottsága márciusban 83%-ra nőtt a februári 71%-ról. Putyin utoljára 2017-ben ért el hasonlóan magas arányt, még a nyugdíjkorhatárát emelő, népszerűtlen intézkedés bevezetése előtt, írja a The Guardian. Az elmúlt hónapban nőtt Szergej Sojgu védelmi miniszterbe, Szergej Lavrov külügyminiszterbe, és az országot kormányzó pártba vetett bizalom is.
Azok aránya, akik szerint Oroszország jó irányba halad, 69%-ra nőtt, ami 17%-pont ugrás az előző hónaphoz képest.”
Ha levelet adsz fel a postán, akkor is az egyik helyen a saját nevedet kell leírni, különben sajt magadnak küldöd a levelet és az nagyon kellemetlen tud lenni, kivéve, ha karácsonyi üdvözlőlap.
John-al értek egyet, egy nép felelős a vezetői döntéseiért, hacsak nem egy olyan diktátor vezeti őket, aki a saját népét is löveti. Putin nem tömeggyilkos.
Viszont amit meg kell értenetek, hogyha Putin megbukik, Oroszország Irán mintájára összeomlik és kiérdemli a “failed state” státuszt, a Krím akkor is marad orosz kézben. Semmi a világon nem tudja ezt megváltoztatni.
ahhhhh felüdülés h vannak még normális gondolkodásúak. Respect!
+1 jó értelemben elvtárs. 😉
Belenéztem az angol Wikipediába, van svájci ENSZ-központ is (Genfben). Azt írja, hogy a közgyűlés döntötte el, hogy New Yorkban lesz a székhelye.
Hogy miért nem Svájcot választották, jó kérdés. De úgy sejtem, hogy jobbnak látták, ha egy nagyhatalom területén van (a nemzetközinek számító) terület biztonsági megfontolásból. Talán nem olcsó a létesítmény fenntartása sem ugyanilyen okból, és talán az ENSZ költségvetése csak egy részét fedezi ennek. Szerintem Moszkva mint helyszín – annak ellenére, hogy nem rombolták le a II.világháborúban – fel se merült komolyan. Bizalom…
Nagyon drága lesz még a Nyugatnak (aminek szeretnénk a része maradni), hogy diktatúrákkal üzletel. Próbálok nem kínai árut venni, pl. Samsung telefonom van. A múltkor vettem egy konyhai mérleget, amit direkt le is informáltam, hogy román. Kiderült, hogy csak a forgalmazó az, különben teljesen kínai.
Kár a gőzért, majd nyilván egy gazdaságilag 14x nagyobb, nagyjából pár százalékos orosz kitettséggel rendelkező EU fogja összefosni magát az orosz szankciók mellékhatásaként.
Legfeljebb megveszik máshonnan drágábban a gázt meg az olajat is. Na puff. Futja majd rá. Igen, fájni fog.
De az orosz GDP kb. 40-50%-a direktben nyersanyag és energiahordozó exporttal függ össze.
Kár itt a mese arról hogy a ruszkiknak lesz mit enni, meg fűteni, mi meg megfagyunk.
Ha sokáig marad a mostani állapot, majd lehet hogy épül pár vezeték keletre is, és akkor a ruszkik majd kínai gyarmat lesznek.
A kínaiak se lesznek hülyék drágán megvenni tőlük a nyersanyagokat, ha senki másnak se tudják eladni.
Szembe kell nézni azzal hogy a nagy oroszország csak egy elmaradott nyersanyagfüggő középhatalom.
Akit bármikor szivathat a 3 nagy játékos.
1. hét: Putyinnak vannak tökei, elkapja a náci ukránokat, akik 15000 ártatlan oroszt öltek meg, Európa megszívta gáz nélkül
2. hét: Ukrajna provokálta ki a háborút, Oroszország csak védekezik, Európa megszívta gáz nélkül
3. hét: Ez USA – Oroszország háború, a zsidók csinálták, a zsidók nyernek az egészen, EU és Oroszország veszít
4. hét: A világkormány, amelyik a vírust is kitalálta, szervezte meg az egészet, Putyin is az ő bábjuk. Ezek szabadkőműves zsidók, közülük kerülnek ki az EU vezetői is. USA fölött állnak.
Megjegyzem, a srác vállalkozó, most vett nemrég egy szép házat 400k EUR-ért, hitelből.
Ööö… van ám az a vélekedés is hogy hadiipari megrendeléssel lehet gazdaságot kis mértékben felfuttatni, munkahelyek stb. Az “erőforrások jelentős részéről” meg csak annyit hogy ha a nato-tagok az egyébként is katonai dolgokra költött 2 helyett a gdp 3%-át költik egy évig és a különbözetet beletolják (hatékonyan) ukrajnába akkor Oroszország teljes férfilakossága hősi halált halhat ott 2023 május 9-ig. 2020-ban a teljes orosz katonai költségvetés annyi volt mint a teljes brit. Annak a hasznát pedig lehetetlen kiszámolni hogy pekingben látják hogy az eu és a nato nem döglött hanem alvó oroszlán.
Kicsit off, mert leginkább a hazai hírekre igaz, de Objektív szemlélő ezzel a fentebbi gondolatával egyetértve én azt javaslom mindenkinek, hogy ha találtok egy hírt XY politikus nyilatkozatáról, akkor azt el ne olvassátok, hanem próbáljátok meg megkeresni az eredeti nyilatkozatot és azt hallgassátok végig. Ezek ma már sokszor megtalálhatóak youtube-on vagy facebookon. Utána esetleg érdemes elolvasni a cikkeket is több oldalról. Elég tanulságos tud lenni ugyanannak a nyilatkozatnak a különböző tálalása az eredeti ismeretében. Még a nyilatkozó “saját oldali” sajtója is legtöbbször torzít rajta.
Ez kicsit olyan, mint felháborodni azon, hogy Ukrajnában az oroszok háborús bűnöket követnek el, civil embereket és infrastruktúrát pusztítanak. Persze ez felháborító, de a saját országukban a saját népükkel szemben sem tartanak be alapvető emberi jogokat, akkor mégis mit vártunk tőlük Ukrajnában?
Ezek után mennyire lehet az orosz átlagembert hibáztatni a jelenlegi helyzetért? Szerintem pont annyira, mint minket. Ők is és mi is kellettünk hozzá, hogy egy ilyen kelepcébe jusson Európa. Nekik kényelmes volt putyin erős Oroszországa, nekünk kényelmes volt az olcsó orosz gáz- és olajfüggőség.
Köszi az infót, ma is tanultam valamit. Úgy láttam, gázban viszont rosszabbul állunk függőség terén, mint áramban: a gáz 20%-át tudja Magyarország itthon megtermelni, 80% import. Ebből 7/8 Oroszországból érkezik, a maradék egyéb forrásokból. Ez alapján inkább az áramnál maradok.
Köszönöm a többieknek is, sajnos társasházi lakásban nehezen lehet megoldani a hőszivattyút, de a következő nagy felújításnál ki fogom kérni szakember véleményét, hogy érdemes-e belevágni. Köszi a villanybojler tippet is!
Ha családi házam lenne, akkor valószínűleg már hőszivattyúm + napelemem lenne energiatakarékossági, korszerűségi okok miatt, vagy már dolgoznék rajta, hogy az legyen.
Gaztarozok szintjei alacsonyak, de a haboru kezdete ota nem csokknt az orosz gazszallitas. Ellenben megemeltek a szenkvotakat es elinditottak mobil LNG “kikoto” epiteseket eszakon. (kb 5+6 honap)
Ez a riogatas, hogy Nemeto megszivja.. valszeg nem topos lesz De ha kicsit is megfogja, akkor Mo. tatott szajjal megy a f…erdobe a lenyegesen nagyobb orosz gazfuggosegtol es amiert nemet cegek osszeszerelo uzemet csinaltak Mo.-bol.
NER kedvenc propagandaja, de senki ne oruljon annak ha Nemeto.-nak kicsit is rossz.
Ha Miklós kiengedi, akkor kérlek írj egy emailt és ajánlak generálkivitelezőt, aki bevált csapattal terveztet.
epuletgepesztervezes.be@gmail.com
Ahogy a BBC-n Trump maga a megtestesült őrűlt, úgy a FOX News-on a félisten. Ez igaz szinte mindegyikre, ezért nem érdemes olvasni semmilyen hírportált, vag csak nagyon felületesen (ezt üzenem Miklósnak is, aki bevallottan eme gonddal küzd ).
A választás pedig nem más, mint cirkusz a népnek. Pontosan ez a blog szól arról, hogy mennyire a saját kezedben van az életed, nem a politika kezében.
Erről van valami cikk esetleg? Német nyelven is pont megfelel, köszi!
Nem igazán értem, hogy ha ennyire jó akkumulátortechnikájuk van, akkor miért nem azoknak adják el, akik egy hétig feltöltés nélkül üzemelő okostelefont vagy zsinórban 2000 km megtételére képes elektromos autót akarnának gyártani. Pedig mindkét ágazat képviselői kiabálnák, hogy “shut up and take my money”. Az meg a csúcs, hogy ez még olcsóbb is, mint a klasszikus módszer. (Vizet szivattyúzni egy hegy tetejére amikor bőven van áram és leengedni amikor kell.)
Ha többé-kevésbé közvetve nem az emberek szabják meg, mennyi fogy ezekből, akkor ki? 2020 márciusában hogy tudott annyira beszakadni a fogyasztás?
Én a háború óta feleannyit autózok és (tudtommal(?)) nem orosz olajon alapuló benzint tankolok. Az én 20 literemet nem veszik észre, de ha egymillióan vagyunk, rögtön tétellé válik.
Sztem Ukrajna ketté fog válni egy európai és egy orosz részre, tehát azt szeretném hogy a leendő európai részéből semennyit se nyeljen be Oroszország.
Mint ahogy fentebb irtak, engem is kiraz a hideg ettol az ervelestol. Objektivnek hivod magad es egy “szalmababbol” vezeted le a mondanivalod ami egy “kozeputas erveles”. NAgyon sokan szeretik ezt es egyenes kovetkezmenye lesz egy populizmus majd autokracia kialakulasa.
a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab
a.te.ervelesi.hibad.hu/kozeputas-erveles
VAn fuggetlen sajto es ujsagiras, tokeletesen kifejtette fentebb. Csak Mo.-on mar elfelejtettek az emberek es mindenki elfogadja ezeket az altalanositasokat. Relativizalasokat. Ezert van ott NER, Nemeto.-ban meg nem. Ezert van Putin a ruszkiknal es nem veletlenul nem lett putin trumpbol az usa-ban.
Lehet izlelgetni a fuggetlenseget Apr. 03 alott..:)
A független azt jelenti: semmilyen oldalhoz, eszméhez nem igazódik. Na, ilyen sajtó nincs, vagy csak nagyon speciális (sportújságot talán lehet annak mondani). Mivel nem független egyik sem, így a híreket is úgy alakítják, ahogy akarják. Bármit kiemelhetnek, amit ők jobban közölni akarnak, másik részt pedig egy-két jelentéktelennek tűnő mondatban letudják. Ha pl.: megint COVID-pánikot akarnak kelteni, akkor a fertőzések számät hangsúlyozzák ki, nem pedig a megbetegedés enyhe lefolyását. Így manipulálnak bennünket a médiumok.
Ezt nem igazán értem: Ukrajnában talán nincsenek orosz emberek, akik szenvednek az anyaországuk bombázásától, vagy az ukrán nacionalisták sanyargatásától?
Nagyon indulatból írtál, ezért kérlek nyugodj le, és maradj távol a hírektől.