Összeáll a Vodafone és a Digi Mobil
Éveken át szívatták a Digit, mondvacsinált okokkal mindig kitúrták a mobilhálózathoz szükséges frekvenciatenderekből. Ezért aztán nagyon vérszegény lett a Digi mobil lefedettsége.
Most, hogy a megfelelő kezekbe került a Digi és ugyanabba a megfelelő kézbe került a Vodafone is (a hitelt az MNB és az állami Exim Bank biztosította, meg persze a magyar kormány), a fagyi visszanyalt. De nincs gond, az új tulajdonos egy huszárvágással megoldotta a problémát, júniustól a Vodafone hálózatát fogja használni a Digi mobil. Viszont már új szerződést digis árakon nem lehet kötni mától. (Vagyis gyakorlatilag kinyírták a Digi mobilt, hiszen új szerződést már nem lehet kötni. Nyilván jót fog tenni a nem létező árversenynek a változás.)
További hír, hogy az átvétel óta eltelt szűk háromnegyed évben már harmadjára emeli az árakat a Digi, mert miért is ne. Az olcsóságból és az igénytelenségből az olcsóságnak már vége és ki tudja, hol lesz a vége az áremeléseknek.
Már megrendeltem a Telekom internetet itthonra, várom a bekötést. Tipp: ne csak internetet rendelj, mert úgy drága, hanem alap vezetékes telefont is, a kettő együtt majdnem kétezer forinttal olcsóbb, mintha csak vezetékes netet kérsz. (A szintén telekomos Flip is olcsó lett volna nálunk, de nekem nem kell 130 tévécsatorna, sőt, egy se.)
Visszatérve az igénytelenségre.
A novemberi digis mobilszámlámat soknak találtam, átnézve a számlát felfedeztem 4 és fél perc hívást a negyedik díjzónába. Olyan országok tartoznak ide, mint Szudán, Szomália és a Marsall szigetek.
Mivel biztos, hogy nem telefonáltam Szomáliába az adott napon és a telefonomra se töltök le semmit, ami megfertőzhetné, ahogy nem is kattintok semmilyen gyanús linkre, megreklamáltam a számlát. A feladat nem túl komplikált: november negyedikén telefonáltam-e a negyedik díjzónába a híváslista alapján? Kb. 15 másodperc ellenőrizni, naponta ha van maximum tíz hívásom mobilon a bejövő hívásokkal együtt. Elnézést, tévedtünk, jóváírjuk. (Egyáltalán hogy lehet ebben tévedni?!)
Bejelentettem a panaszomat telefonon, majd három hét múlva személyesen, majd megint személyesen, majd e-mailben, majd megint személyesen és újra személyesen. Minden alkalommal rögzítették.
Három hónapja(!!!!!!!!) a Digi nem képes válaszolni, ezzel minden törvényt áthág. Nagy ívben tesz a fejemre. Az ügyfélszolgálatosok szerint ez mindennapos, az a csoda, ha néhány hónap elég nekik egy ennyire egyszerű kérdésre is.
Ennyire igénytelen céget miért nem zárnak be, hogy engedhetik, hogy ezt megtegye a fogyasztókkal?
Már feljelentettem a Fogyasztóvédelemnél is őket, hozzátenném, ott is eltelt már a 30 nap és onnan sem jött válasz….
A mobilra is van már megoldásom, de addig nem tudom elvinni a számom, amíg a Digi nem zárja le a számlapanaszt. Ha sikerül átmenni a másik helyre, majd írok róla. De ha te tudsz olcsó telekomos lehetőséget, ahol a szám az én nevemen marad, 200-300 perc beszélgetés és 5-6 GB net, akkor írd meg a hozzászólásokban.
Én is valami hasonlóban gondolkozom, mert nekem már a Vodafone-ból van elegem.
Van valami negatív tapasztalat a Netfone-nal?
Nem gondolkodtál még egyesületi flottában, mondjuk a telekomnál? Egy pár levelet megérne.
P.
Több csomagból is választhatsz. Az előfizetés a neveden, mindent te intézhetsz.
Ami neked jó lehet: 275 perc másodperc alapon, 30 sms, 7 GB net havi díja br. 3120. A 275-ön felül a percdíj br. 5.
Részletek itt: kedvezoflotta.hu/
Ezt találtam én is máshol, 2800 Ft/hóért. De Telekom jobb lenne.
A németek szerint már kostólgatja a NER.
Köszi
Ahol van térerő, ott sohasem volt gond, de mivel a vodafone hálózatot használja, nem érdemes vele mászkálni az országban, mert folyton bele fogsz lépni lefedetlen helyekre. 100 km-es utazásnál 4-5-6 alkalommal pár percre megszakad a hálózat, nincsen lefedettség. De ez igazából a vodafone hibája és nem a netfone.
A telkok felugyeleti szerve az nmhh.
Emellett nem 15mp ellenorizni, jo esetben sima ugyintezo nem fer hozza a hivasaidhoz.
Emellett ez rating problema, tehat a szamlazorendszerukben van valami gond vagy a telefonkozpont nagyon butan dobta ki a hivasrekordot.
De igen, ezeknek 30napba bele kell ferni, javitassal, jovairassal egyutt.
Nem a hibás számlázás miatt fordultam a fogyasztóvédelemhez, mert az tényleg nem rá tartozik. Hanem azért, mert 30 nap alatt nemhogy érdemi, hanem semmilyen választ nem adott a Digi, pedig előírja a fogyasztóvédelmi törvény.
2022 tavaszán jártam úgy, hogy a céges ügyvédem megcsörgetett telefonon, hogy nekem van-e a Vodafone-nál számlám, mert úgy néz ki, hogy az ő email-címére küldték el.
Kiderült, hogy valami adatbázis mókolásnál az én email-címemet egy másik ügyfélére átjavították (aki teljesen véletlenül a cégem ügyvédje!!!!)
3-szor voltunk bent közösen ügyfélszolgálaton, külön is párszor, iktatták, kb 1 év alatt se történt semmi, sőt a számlákat se kaptam meg azóta se… – és persze még mindig rossz a címem 🙁
Telekomos kellene, ha az nincs, akkor Yettel jobb híján.
A hócipőm tele van már ezekkel az ügynöklista takargató kommunistákkal.
Ebben mondjuk csak 80 perc vagy sms van benne, de ez nekem tobb mint eleg, mert keveset beszelek. A te felhasznaloi szokasodra pont nincs jo, mert a kovetkezo ami megfelelne az a Mobile L csomag ami erezhetoen dragabb.
Kimenő hívások: stuntcalls.com (5-6 Ft/perc a mobil, 2,5-3 Ft/perc a vezetékes)
Telekom szolgáltatás szerintem jobb minden téren, de ez árban is meglátszik.
Létező, megbízható telekomos flotta talán nincs is igazán.
Egyébként a digi eddig nem volt igénytelen? Az új tulajdonos miatt lett az?
Nem volt velük kapcsolatom, emiatt kérdezem.
Köszi a magas labdat Miklos. Ausztriaban elek, most neztem a csomagvaltast. Jelenleg 5GB netem van 500perc beszelgetesert, 6,90€ et fizetek. Ha upgradelnek 8GBre akkor lenne 7,90€. De nem fogok.
Szó sem lehet róla.
Na jó, akkor egy szó: mamke
A többit rád bízom. 🙂
3 hete adta vissza a digi sim-eket es a digi netet csereltem t netre. Es igen ha vezetekes szamot is renteltem ugy olcsóbb. Mobilt is akarták de nem tudtak jobbat adni a mostani yetteles flottanal… Szoval en is keresem a t mobil szolgáltatásat. De lassan mindenhonnan kiszoritanak bennunket… 🙁 a végén úgyis orszag valtasra kenyszeritenek… Csak mashol is a polulizmus divik, eltunk is kint nem félő a váltás, de a kis gyermek… Uffff bar neki pont a mielobbi lepessel tennék jobbat… Krvpcsba h ilyenen kell agyalni a HAZÁMBAN…
A korábbi díj 16% emelkedett volna, ehhez képest most 10%-kal kevesebbet fizetek, mint korábban – hűségvállalás és egyéb kötelezettség nélkül.
A honlapon nem tudtam újrakötni ,de a telefonos ügyfélszolgálat 2 perc alatt elintézte.
Lehet érdemes évente a KGFB újrakötéshez hasonlóan ránézni erre is.
Itt nem volt problémám, de lett lehetőségem céges vodafonos flottába lépni, ami sokkal olcsóbb volt.
Itt a garanciaügyintézés alatt ellopott készüléktől, a félreszámlázásik minden volt. Panaszra nem válaszoltak, az ügyfélszolgálat 1,5 óra alatt sem fogadta a hívást.
Most a Yettelnél vagyok, korlátlan beszélgetés, korlátlan sms, 10GB net 3200Ft.
Még nem volt rájuk panaszom
Remélem meglesz a T-s flotta is, a másik SIM-em olyan 🙂
Most van olcsóbban 1000/300 helyett 1000/1000. Kaptam normális, WiFi6 képes ONT-ot így kell saját routert. Külföldi irányokba pedig érezhetően jobb a peering. Digin a céges, cseh VPN mindig kifulladt 20-30 Mb körül, Telekommal megvan a 300 is. HO-ban ha mozgatni kell adatot azért nem mindegy.
Miklós, Telekommal kapcsolatban a döntő szempont az, hogy milyen technológiájú területen vagy. Ha optika, akkor simán még jobb is lehet mint a Digi (lásd az én példám). Ha koax, akkor meggondolandó, mert a felfelé irány rém gyenge és területfüggő mennyire stabil a hálózat. Ha réz, akkor szinte biztos, hogy bármi más jobb opció.
kb. 2010 évek eleje, a Vodá-tól picit magasabb számlákat kaptam ezért kértem egy részletes kimutatást.
A részletes kimutatás nem a posta-, hanem a lakcímemre ment, amit szegény szüleim el is olvastak, és sajnos azt látták benne, hogy az ÖSSZES indított hívásom, 2-3 naponta teljesen különböző díjzónákból indítottam,
hét elején még Oroszországból,
hét közepén már Braziliából,
hét végén már Kongóból, és így tovább.
Egész idő alatt Európában, Németországban tartózkodtam.
Szegény szüleim biztosan valami drogfutárnak képzelhettek. De szerencsére senki nem kapott idegösszeomlást. 🙂
A felháborodott panaszomat a Voda egy 5000-Ft-os jóváírással megoldottnak találta.
Plusz ingyen sms vagy roaming net nem fontos.
Flotta is lehet, ha elérhető.
A fogyasztóvédelem valószínűleg át fogja passzolni az ügyet az NMHH- nak.
Nem rég nekem is volt hasonló bejelentésem.
Ahhoz pedig, hogy az NMHH lefojtassa az eljárást, még a bejelentőnek kell(ene) fizetni pár ezret.
Kicsit vicces.
Régen T-Home volt, nem volt sok gond vele, de azóta több lett a felhasználó itthon, jól jön a nagy sávszélesség 🙂 Ami nagyon jól jön, és a T/flip nem tudja, hogy nem kell külön beltéri egység minden tévéhez, mert a modem ráküldi a koax hálózatra az analóg és a digitális TV jelet is (DVB-C). A T-nél IPTV volt itt, ott külön doboz, meg kábelezés kellett volna minden tévéhez, plusz pénzért (ha digitális jelet akartam volna mindenhova).
Félek, hogy ennyiért nem lesz semmilyen ajánlat, ha megszűnik, csak a többszöröséért (különösen a mobil drágább máshol, a fentö összeg fele az 5 előfizetés most).
Kérdésem: milyen hatóságnál lehet panaszt tenni a hazug csalók ellen? NMHH? Fogyved?
A te neveden maradt? A 2 GB kicsit kevés egyébként, egy kicsit több kellene.
digi.hu/inflaciokoveto-dijkorrekcio
prohardver.hu/tema/mobil_flottat_de_milyet/index.html
Elég durván leteremtettél valakit egy korábbi posztodban, amikor a Gránit Bank gyerekszámlaját ajánlottad/ismertetted, aki pont ezt vetette fel, hogy nem akarja tiborczot gazdagítani.
Amúgy egyetértek, én sem akarok önként fizetni ezeknek egy fillért sem (csak ha nincs más lehetőség), csak most furcsa, hogy már szempont lett. Örülök neki, üdv a klubban! 🙂