Spórolj vizuálisan
Sokaknak segítség, ha vizuálisan is látják, hogyan állnak a spórolással és mennyi van még hátra a cél eléréséig.
Nekikjöhet jól, ha vesznek egy szabócentit. Ebből kapsz 150 centi hosszút éppúgy, mint 300 centi hosszút is. Nem tudom, boltban mennyibe kerül, az ebayen már 200-300 forintért házhoz is szállítják. De sokkal több nem lehet egy rövidáruboltban sem. (Sőt a kék-sárga bútorboltban ingyen van és ráadásul még papír is.)
Ezután már csak azt kell meghatároznod, hány forintot ér egy centiméter. Gyűjtsél bár egy új monitorra, nyaralásra, esküvőre, vagy a lakás kifestésére, a szükséges összeget oszd el a centiméterek számával.
Más sem kell tenned, mint a centit egy jól látható helyre kiteszed és visszafelé kezded el vágni, ahogy teszed félre a pénzt. Ha kétezer forint egy centi, de csak egyet tudtál aktuálisan eltenni, akkor fél centit vágj le belőle. De a milliméter beosztás miatt a 2-3-8 milliméter levágásának sincs akadálya.
Minden nap ránézésre látod, hogy eddig mennyit haladtál a célod elérésében és még mennyi van hátra belőle.
Ha erre a vizuális megerősítésre van szükséged, hogy jobban, vagy nagyobb kedvvel tegyél félre a terveidre, ne habozz még ma beszerezni egy ilyen centit.
(Egy hasonló másik lehetőségről pedig itt írtam régebben.)
És mindezt persze szép vizuális grafikonokon is megjelenítve. Engem abszolút megerősített.
De sokan fel is adhatják, ááá még sok van hátra, úgysem sikerül.
Meg ugye a legtöbb ember vágná a centit, ha tudna félretenni.
Oldja meg. Komolyan mondom! És nem, nem tudom, hogy konkrétan hogyan oldja meg. Konkrétan ui. egy életet kell mindenkinek megoldania, én is sajátomért vagyok felelős. Általánosságban viszont pl. olvassa el a Kiszámolót A-tól Z-ig (erőfeszítés, tudom) és kezdje el alkalmazni legalább egy kis részét. Valamit, bármit! Csak tegyen már annyi erőfeszítést az életéért, hogy belegondol meg megmozdul! Igaz, ez fárasztó. Ez van.
Nálam úgy kezdődött, hogy volt egy kis pénzem – valóban kicsi – és megkérdeztem egy jó ismerősöm, hogy miben lenne érdemes befektetni. Nos azt mondta, hogy valóban nem sok az összeg, de linkelt két kiszámoló cikket, hogy olvasgassam.
Elkezdtem őket elolvasni, majd ezt követően az összes többit, illetve “Babilon leggazdagabb embere”-t is.
Nos elmondhatom, hogy örömöt okoz a megtakarítás, gyarapodás, köszönetet mondok azért, hogy gyökeresen megváltozott a pénzügyi, illetve szociális szemléletem. Hirdetem és olykor megértő fülekre talál.
Fura, de ugyanannyi pénzből több mindenre futja és még félre is tudok rakni belőle 🙂
Korábban valamit igen elszúrhattam …
És senki nem “befektetésről” beszélt, hanem pénzügyi tudatosságról. Ami megvan a kisnyugdíjasnak is, aki mindig tud valahogy félretenni az unokájának csokira. Hozzá állás- az az, ami hiányzik, és nem fogadom el, hogy a lakosság ezen kétharmada, amit említesz, semmit sem tehet az életéért és áldozata a körülményeknek, mert ez egyszerűen nem igaz.
Kevesen születtünk aranykanállal a szánkban, mindent magának teremt meg az, akinek van, javarészt.Ezért biztosan TUDOM, hogy mindig lehet jobban csinálni. Csak csinálni kell valamit.Az meg fárasztó-én is ritkán vagyok olyan kipihent, mint az az ismerősöm,akit 10-11-kor még nem lehet elérni telefonon, mert alszik. Ui. nincs munkája.Nem “adnak” olyat, ami neki tetszik. Más lenne, de presztizsben derogál.
Tévedsz. A hiba benned van, illetve (majdnem) mindenkiben, aki a saját sorsát nem tudja jobbra fordítani. Tehetne érte. Lehet nem az lenne az első lépés, hogy a havi 20eFt-ból félrerakna havi 100 Ft-ot, de a saját sorsát a saját kezébe kellene vennie neki is.
Jellemzően úgy, hogy megpróbál változtatni reménytelen helyzetén. Tanul/elköltözik/munkahelyet vált…
Egy talpraesett ember bármilyen mély gödörből kimászna. Ha az utolsó borsodi falu utolsó omladozó házába kerülnék és szakmai tudásom is semmivé foszlana, akkor sem érném be a segéllyel és a siránkozással. Lövésem sincs a mezőgazdaságról/állattenyésztésről, de egy ilyen helyzetben biztos megpróbálkoznék vele. Ha nem menne, akkor valami mással. Valamit én próbálnék tenni!
“de ennek a rétegnek a nagy része elmegy a kocsmába és dohányzik, a kertjében meg 2 méteres gaz áll. Elég megnézni egy riportot amikor megszólal egy ilyen ember. Frissen festett haj, cigaretta a szájban.”
Köszönöm, hogy leírtad helyettem, már éppen kezdtem volna statisztikákat keresni, hogy Magyarországon hány ember cigizik, mennyi alkohol fogy, stb…
Először tényleg mindenkinek a saját életét kell rendbetenni, akkor is ha kurvára fáj.
Az olyan ember meg is erdemli, hogy ne erje el a celjat, aki nem tesz erte. Ezert sem aggodok azon, hogy a kiszamolo hatasara tomeges penzugyi valtozas all be. 🙂 Persze, jo lenne, de sok ember nem latja, hogy a legtobb dolog csak sajat magan mulik.
Csak egy magától érthető spórolási tanács, ha valaki centizésbe kezdene: IKEA-s centi, ingyen van 🙂
Szép napot!
Sporolni, megtakaritani jó, csak van amikor ebbe is bele lehet “fáradni”, mert mindig jön valami ami elviszi a megtakaritást és lehet a nulláról kezdeni. Persze aktuálissan tök jó, hogy amikor jön a baj, akkor ott van a megtakaritás, de olyankor kényszerből kel elkölteni és nem arra, amire mi magunk szeretnénk.
A másik probléma az, hogy van aki lakásra, házra gyüjt, pont azért, hogy nyugdijas évei alatt legyen egy stabil lakhelye, mert akkor már nem igazán jó megoldás az albérlet. De akárhogyan is nézem, havi 120-140ezer ft-ból nem túl egyszerű összesporolni úgy egy lakás árát, hogy mellete megéljünk, és a lakás árán felül maradjon némi pénz tartalék is.
Én kifejezetten sporolos tipus vagyok, mindere össze gyüjtöm a pénzt, ahogy az ismeröseim mondják, képes vagyok a semmiből is sporolni.
Igazából az eszköz mindegy is, a vizualitás a lényeg.
Tudod, egyáltalán nem a jövedelem mértékétől függ. Oviban vannak szülők, akik állandóan panaszkodnak, hogy a havi 1000 Ft-ot nem engedhetik meg magunknak, ami a csoportpénz. Abból kap a kölyke majd néhány játékot, három havonta helybe jön a bábszínház, és hasonlók.
Nos, ezt nem fizeti, de még egyszer sem sikerült vele úgy találkozni az utcán, hogy ne állt volna ki a szájából a cigi.
Ők a “magyar viszonyok” akiknek “gondot okoz a kenyér”, és csak sírnak. Egynapi cigiadagjuk miatt látna a kölyke bábszínházat évente négyszer, és eljutna évente egyszer a vadasparkba is.
Erről csak ennyit.
Aki például ápolónőnek ment, az igenis tett a sorsáért. Arról csak részben tehet, hogy az ápolást, mint szakmát a társadalom ma semmire sem becsüli, egy valóságsó-hőst jobban fizetnek, mint őt. A “részben tehet” pedig azt jelenti – az én olvasatomban – hogy ha az emberek, beleértve a szóbanforgó ápolónőt – nem néznék a valóságsókat, akkor a valóságsó-hősöknek nem lenne semmi értéke.
Én pontosan ebből a rétegből származom azzal az aprócska különbséggel, hogy szüleim nem elherdálták a pénzt mondván, hogy ennyiből úgysem lehet félretenni, hanem igenis saját belső motivációból spóroltak arra, amit meg akartak venni. Édesanyám is ápolónő volt, mégis nyugdíjas korára jelentős megtakarítással rendelkezett. Szüleim munka után kimentek a kertbe megkapálni a zöldséget, nem beültek maunikát nézni, hogy aztán meg sorba álljanak a “tanácsházán”, hogy ők létminimum alatt élnek.
Ez a különbség.
Az azonban szilárd tény, hogy 1-2 lépést mindenki tehet előre, ha nem is lesz mindenki CEO.
Igen, szükség van ápolónőre, tisztes szakma az. Csak nem mindegy, hogy az ápolónőnek éppen elviszi a fizetését a letiltás, mert van 3-4 hitele a kis fizetésére, amit nem tudott végső soron fizetni vagy nincs.
Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Ami nem jelenti azt, hogy milliomos lesz mindenki. De annyit igen, hogy eléri-e a tisztes szegénység szintjét is akár, mert van, akinek az is előrelépés.
A lumpenek takaróznak azzal, hogy dehátnincsmunka’ a fatornyos falujukba’, evvan. Megmozdulni? Megtanulni csak gondolkodni? Azt nem.
Komoly hozzáállásbeli problémák vannak a társadalom legnagyobb részénél. Azoknál is, akik nem nyomorognak.
Szerintem IGEN vannak sokan olyanok is Magyarországon, akik nem azért nem tesznek félre mert nem akarnak, vagy függőségekben élnek(dohány, alkohol), vagy nem tudják beosztani a pénzüket(felesleges dolgokra költenek: chips, csoki,üdítő). Tudom, hogy vannak olyanok akiknek NINCS miből félretenni. És erre senki nem tud rácáfolni, mert mi is egy vagyunk ezekből. Önhibánkon kívül kerültünk ebbe a helyzetbe, annak is örülünk ha ki tudjuk fizetni a havi kötelezőket, és marad valamennyi ételre.(és mielőtt valaki beszol, a netre szűkségünk van, ahhoz, hogy némi plussz pénzhez jussunk, egyébként 2700ft-ot fizetünk érte) folyt.köv.
Voltunk pénzügyi tanácsadonál…annyit tudtak mondani, hogy költségeket nem tudunk csökkenteni… probáljunk jobban fizető munkahelyet keresni, és amint van.. kezdjünk el félretenni… (és keresünk is ezerrel új munkahelyet… 3 kisgyerek mellett nem könnyű) Nos ezzel csak azt szerettem volna szemléltetni, hogy nem mindenki tud félretenni nyaralásra, laptopra, telefonra akármire…van az a réteg, aki ha plusszpénzhez jut… az elmaradt rezsiszámláit törleszti… vagy a gyerekeinek vesz ruhát a turkáloban… ez is a MAGYAR VALOSÁG része
Közhely, de igaz, a “sikeres” embert általában az alábbiak különböztetik meg a “sikertelentől”:
– vannak reális céljai (el akar jutni valahova),
– tervez,
– következetes,
– fegyelmezett,
– rendszeresen önellenőriz.
Nem az a baj, amikor valaki szegény, hanem amikor semmit nem tesz, hogy ez megváltozzon. Sőt, ha nem tesz meg mindent, hogy a helyzete megváltozzon.
Van olyan állapot, amikor nincs megoldás, mert mondjuk az anyádat kell ápolni egy kisvárosban öt éven át és nincs pénzed ápolót fogadni mellé. (Mondjuk ehhez az is kell, hogy az addigi életedet is ellébecold, hogy 40 évesen még mindig ott tarts, hogy nem tudsz valakit felfogadni.)
De az esetek 98%-ában nem erről van szó.
//kiszamolo.hu/ha-nem-keresel-eleget/
Sokan mindig rácsodálkoznak, sőt nem akarják elhinni, hogy a legtöbb sikeres ember nem aranykanállal a szájában született, hanem sikeressé vált. Ugyanonnan indult, mint ő, csak kifizette az árát annak, hogy feljebb kerülhessen.
Nézd meg az osztálytársakat egy iskolában. Ugyanazt kapták, ugyanazt tanulták, ugyanonnan indultak, a képességeik is hasonlóak. Aztán a koldustól az alkoholistán át a gazdag emberig mindenki lesz belőlük.
Igen, vannak olyanok, akikről beszélsz, de hatványozottan kevesebben vannak, mint ahányan azt állítják, hogy ők megtettek mindent.
Egyébként jelentkezem, mint valaki, aki volt szegény, kapcsolatok, kilátás és lehetőségek nélkül, közepesen rossz családi példákat látva. NINCS ebben SEMMI “megszépítő messzeség”: aki szerint a pénz nem boldogít, az hazudik, azóta tudom. Mocskosul rossz volt, ezért küzdöttem addig, amíg kivakartam magam belőle (iskolák, költözések, rengeteg munka, még több tanulás stb.) és ma már tudom, hogy soha többé nem leszek szegény. Soha. De azt is tudom, hogy pokoli sok erőfeszítés árán meg lehet csinálni. Nem vagyok ezzel egyedül szerintem.
Igen, van olyan időszak, amikor egyszerűen nem lehet félretenni, mert ideiglenesen a bevételek alatta vannak a költségeknek, élni pedig kell (pl. munkanélküliség, betegség).
Ha viszont normál helyzetben sem megy az akármilyen pici tartalék képzése, akkor egy vészhelyzetbe tartalék nélkül érkeztek, és kezdődik az adósságspirál építése. Innen pedig még nehezebb kikerülni, való igaz.
Drukkolok, hogy egyenesbe jöjjetek, és ha sikerül, szerintem utána még néhány hónapig ne lazítsatok, hanem maradjatok azon a nagyon alacsony költekezésen, és építsetek egy pici tartalékot. Ezt mondta a tanácsadótok is.
Nem kommentelek sokat, de minden cikket elolvasok. A hozzászólásokat már nem mindig. A többieket nem tudom, de a saját példám a következő: voltam aktív alkoholista, és persze dohányoztam is, naponta két doboznyit szívtam el. Szerettem játszani is, nem játékgép, hanem a saját és a haverock szórakoztatására: darts, csocsó, satöbbi. Tömtem a zenegépbe a forintot annyira, hogy órákig azt hallgattuk, amit én “akartam” hallgatni, és ez ment éveken keresztül. Ha nem úgy éltem volna anno, akkor mára már multimilliomos lennék, nem vicc, komolyan. Nem csak a saját elhatározásomon múlott, hanem egy kis “külső” segítségen is, hogy megváltozzon a hozzáállásom.
Viszont mivel képes voltam a változásra így vagy úgy, ezért merem állítani, hogy a többiek is képesek rá, mert én semmivel sem vagyok különb, mint ők. Ha nekem sikerült nekik is sikerülhet!
Ezért maximálisan egyetértek -val.
Azért van egy nagyon érdekes szerencsefaktor is, mégpedig a társ. Az értékrendhez igazodó társ bizony nagy segítség abban, hogy valaki “sikeressé” válik és utána az is marad. Hiába állsz tótágast is az anyagiak terén, ha a sors megáld egy ellentétes értékekkel teli társsal, akkor lesz bajod bőven. Aztán vagy összecsiszolódtok az első nagyobb baj után, vagy szétválnak útjaitok, vagy állandó konfliktusban éltek majd.
A 13.01-es hozzászólásodra reagáltam, akkor még nem láttam a többit.
Amúgy anno egy kollegával beszélgettünk pénzügyekről és azt találta mondani, hogy mivel a közeljövőben úgysem számíthatok drasztikus béremelésre és előléptetésre, ezért mit várok? Nem pont ez a mondat volt ami elgondolkodtatott, de ez is ott volt valahol, amiért elkezdtem azon agyalni, hogy jó, akkor nézzük meg, hogy mit tudok maximálisan kihozni abból, ami van. Nem volt azóta sem drasztikus béremelésem, sem elő nem léptettek, mégis jobban be tudom osztani a pénzemet, és amint szabadulok az utsó hitelemtől az olyan lesz, mint egy 40.000 forintos béremelés, holott névértéken nem sokat fog emelkedni a bérem. Ha anno valaki azt mondja, hogy a havi költségvetés örömet fog okozni, akkor szerintem simán fejbe kólintom, most meg alig várom, hogy lássam, hogy mennyire tudom kijátszani Murphy-t. 🙂
Sok sikert neked!
Az “önhibánkon kívül” alatt azt értem.. hogy elvesztette a férjem a munkahelyét …a munkanélküliség ideje alatt feléltük a tartalékokat.. aztán olyan munkája lett amivel joval kevesebbet keres…mellesleg ez idő alatt a férjem 3 műszak mellett elvégzett egy OKJ-s képzést…most autodidakta modon nyelvet tanul…én is amennyire lehet szintentartom a nyelvtudásom illetve elkezdtem egy másik nyelvet tanulni… pici gyerekek miatt még dolgozni nem tudok menni…illetve amig lehetett magánban tanítottam…A hitelre visszatérve…van egy lakáshitelünk.. még a válság előtt vettük fel.. 50m2es lakás..az akkori fizunk 30%át bőven nem haladta meg a törlesztőrészlet
és igen… tudom.. hogy nagyon sokat megküzdöttek azért amijük van… én is ismerek sok olyan embert aki 0rol kezdte…nem az típus vagyok aki azt gondolja… hogy akik jomodban élnek azok mind beleszülettek…
A magam részéről én nem bánom hogy belekerültünk ebbe e helyzetbe… mert innen szép nyerni…:) és fogunk is…
“És senki nem “befektetésről” beszélt, hanem pénzügyi tudatosságról. Ami megvan a kisnyugdíjasnak is, aki mindig tud valahogy félretenni az unokájának csokira.”
Nem, nincsen meg. A nyugdíjasok többsége nem azért jön ki a pénzéből, sőt a többségüknek, bármilyen meglepő is, millióik vannak betétben vagy a párna alatt, mert annyira pénzügyileg tudatos, hanem azért, mert egyrészt hiánygazdaságban szocializálódtak, másrészt pedig mert ott él önbeteljesítő jóslatként bennük a passzív nyugdíjas, aki nem élvezi az életet, legfeljebb a szappanoperák jelentik neki a szórakozást, meg az, hogy láthatja az unokáit, és segítheti a gyerekeit, unokáit anyagilag és az idejével. Utóbbi dicséretes, de azért érezzük, hogy nem így kellene lennie. A spórolás mindebből fakad, nem a tudatosságból. Ha tudatosság lenne, nem menne el 30 boltba, hogy mindig mindenből a legolcsóbbat vegye, mert lenne más.
Másrészt én magam soha nem kerültem anyagilag veszélyes helyzetbe, de én is azt tanultam a szüleimtől, akik egyébként pénzügyileg mindig is tudatosak voltak, emellett sosem kerestek rosszul, hogy bizony ne nézzem le a nálunk szegényebbeket, és ami még fontosabb, ne ítélkezzek felettük, márpedig azért ne, mert nem tudhatom, én mit csinálnék a helyükben. És ez igaz az életmódra is, nyilván nem tudjuk, hogy mi volt előbb, a tojás vagy a tyúk, valószínűleg embere válogatja és oda-vissza igaz, de nyilván nem kell csodálkozni azon, hogy a szegényebbek között több a bagós, az alkesz. Folyt.
A feleségem viszont megtapasztalta gyerekkorában, hogy milyen bizonytalanságban élni, mikor az amúgy különc apja 1,5 évig munkanélküli volt (azután, hogy a biztos, de langyos munkahelye helyett elment egy nagyon jól fizető munkahelyre, de végül nem hosszabbították meg a szerződését, ismerve őt, nem illett abba a közegbe). Nyilván apósom is idővel kapta anno azokat a véleményeket, hogy ő tehet róla, miért nem küzd jobban, meg hasonlók. Ilyenkor az ilyen “csak akarni” kell típusú szövegek a bajba került embereket csak jobban letörik, és negatív értelemben még frusztráltabbá teszik, hiszen valahol azt fogják érezni, hogy ők akaratgyengék, vagy nem elég jók, ezért van minden.
Ok, ez a munkanélküliség, de szerintem más téren is így van, mikor erről volt szó korábban, ugyanazok a kommentelők hasonló véleményt fogalmaztak, mint a csóró alkeszokról, bagósokról.
Gondolj arra, hogy a legdrágább megoldás, ha hitelből kell a váratlant kifizetni. Nem elég, hogy semmid sincs, még kamatot is fizess.
Kell a tartalék és kell a tervezés.
A gyógyszer kiadás tipikusan kellemetlen, de megintcsak tervezés, hogy február-márciusban betegek lesznek a gyerekek, mert ők már csak ilyenek. Ha írod a kiadásokat, látni fogod, hogy szinte minden évben elmegy 20 ezer. Kiderül, hogy szokásos februári kiadás, nem pedig váratlan. Ha nem írod, akkor persze váratlannak fogod érezni.
Aztán az is tervezés, hogy szeptemberben iskolakezdés van, ezért augusztusban költeni kell. Decemberben meg Karácsony, és januártól áprilisig magasabb a fűtésszámla is.
(Bármelyik ingyenes táblázatkezelő is csinál csíkot, én is így szoktam.)