A kormány legújabb ötlete, hogy 10 millió forintos ajándékot és további 10 millió forintos majdnem ingyenes hitelt ad azoknak lakásvásárlásra, akiknek 3 gyereke van, vagy vállalja, hogy három gyereke lesz. Két gyerek után "csak" 3,6 millió fog járni a tervek szerint.
Vajon mennyibe fog ez kerülni nekünk, adófizetőknek?
Mivel hasonló pénzszórás hasonló céllal már volt a kétezres években, ezért először nézzük meg, vajon mennyibe került akkor az állami támogatás és milyen hatása volt a gazdaságra és a költségvetésre. Ha nem tanulunk a történelemből, arra kárhoztatjuk magunkat, hogy ugyanazokat a hibákat újra és újra elkövessük.
Ez a régi állami támogatás, aminek a két fő eleme szintén a vissza nem térítendő állami támogatás volt, maximum 3,6 millió forint értékben és az államilag támogatott hitel, minimum 6%-os kamattal.
A régi támogatás 2008-ban már évi 186 milliárd forintba került az adófizetőknek és több tízezer családot hajszolt bele a felelőtlen eladósodottságba. akik az ingyenpénz bűvöletében nem gondolták át rendesen, vajon tudják-e fizetni a felvett hitelt. (44 ezer hitelt helyeztek ki állami kezességvállalás mellett, ahol a hitelfelvevőknek még a szocpollal együtt sem volt meg a bankok által elvárt kb. 20%-os önereje. Ezek a családok gyakorlatilag értelmezhető önerő nélkül ugrottak bele a vásárlásba, még az önerőt is általában a szocpol jelentette.)
A "szocpol" megszüntetése ellenére a lakástámogatás még a mai napig is terheli a költségvetést az államilag támogatott hitelek miatt. Hiába szüntették meg a "szocpolt" és alakították át (kvázi szüntették meg) a támogatott hitelt, így is csak 68,8 milliárddal sikerült 2010-re mérsékelni a lakástámogatások kiadását.
Az át nem gondolt államilag támogatott kamatozású hitelt csak 2003-ban 150 ezren igényelték, azonnal komoly összeomlással fenyegetve a költségvetést a rákövetkező években. Ezt a költségvetési szempontból pusztító támogatást csak a feltételek szigorítása és a devizahitelek elterjedése tudta jelentősen mérsékelni.
A támogatott hiteleket a devizahitelek szorították ki a vásárlók érdeklődésének a középpontjából, hiszen a frankhitelek kamatai jóval kedvezőbbek voltak a támogatott hitelek legalább 6%-os kamatánál. Ha ez nem így történt volna, elképzelni sem könnyű, mennyien éltek volna a támogatott hitelek felvételével és mennyibe került volna még hosszú éveken át a költségvetésnek. (Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a devizahitel jó ötlet lett volna, mindössze szerencséje volt az államnak ebből a szempontból a devizahitelekkel.)
Így is 2007 végére már 1.530 milliárd forint volt a támogatott lakáshitelek állománya és 375 ezer a darabszáma.
2000 és 2007 között dinamikus növekedés mellett 1.476 milliárd akkori forintot költött a költségvetés a lakásvásárlások támogatására. (2000-ben még csak évi 50 milliárd forint volt a számla összege.) Ehhez jött még további közel 300 milliárd 2008-2009-ben, majd még további összegek a rákövetkező években.
Összehasonlításul 2006-ban a teljes társasági adóbevétel 456 milliárd forint volt, az ÁFA bevétel 1.830 milliárd forint. Vagyis ha nem tapsol el nyolc év alatt ennyi pénzt az állam erre a támogatásra (amely igen komoly szerepet játszott a hitelválság kialakulásában is, lásd önerő nélkül 20 milliós lakásokat vásárló nincstelen tömegek), akkor három éven át lehetett volna 0% a társasági adó, vagy egy évig senkinek nem kellett volna 25% ÁFÁ-t fizetnie szinte mindenre.
Érezzük, hogy mennyibe került ez a támogatás az adófizetőknek?
Vajon elérte-e a támogatás a célját?
A lakásállomány 2000 és 2008 között mindössze 207 ezer darabbal nőtt, 4,27 millió lakásra. Azonban nehéz számszerűsíteni, ebből mennyi az állami pénzszórás hatása.
Sokkal valószínűbb, hogy a növekedés egyrészt a devizahitelek elterjedése, a banki kockázatvállalás növekedése, az általános világpiaci pénzbőség és az életszínvonal, illetve magyar fizetések régen, vagy inkább soha nem látott növekedése okozta, vajmi keveset számított az állami pénzszórás.
A születendő gyerekszám érdemben nem változott, az akár eredménynek is betudható stagnálásnak is sokkal inkább volt az oka, hogy a Ratkó korszak gyerekeinek a gyerekei, akik a hetvenes években születtek, a 2000-es évekre lettek 25-35 évesek, így leginkább biológiai okai voltak, hogy stagnált a születésszám.
Aki amúgy is vállalt gyereket, az igénybe vette a támogatást, de nem mutatható ki, hogy jelentős lett volna azok száma, akik az állami ingyenpénz miatt vállaltak volna gyereket. Bár biztos volt ilyen is, a számuk csekély maradhatott, az elégetett másfél ezer milliárdhoz képest jelentéktelen.
Ennyi múlt után próbáljuk meg kitalálni, mennyibe fog az új program kerülni nekünk és milyen hatásai várhatóak.
Ami már most biztos, hogy az új építésű ingatlanoknál az ÁFA 5%-ra csökkentése és a többgyerekes családok új lakásra való igénye az új építésű használt lakások árát lefelé fogja nyomni.
(Egy tavaly 30 milliós új lakás 2016-ban már csak 24,8 millióba fog kerülni a kisebb áfa miatt. De minek vegyek használt lakást egyébként is, ha az új mellé kapok ajándékba még 10 millió forintot plusz egy 3%-os kamatú hitelt?)
Másrészt a kereslet növekedésével az új építésű lakások ára nőni fog, az építtetők be fogják nyelni az ÁFA csökkenését, sőt egyébként is emelni fogják az árakat, mert miért ne. Nagyobb lesz a kereslet, mint a kínálat és ez évekig így fog még maradni.
Rengeteg nemzetközi felmérés van arról, hogy az állami támogatások egyetlen eredménye az ingatlanpiacon, hogy pont annyival mennek fel az árak, amennyi az állami támogatás mértéke. Vagyis nem csinálunk mást, mint az adófizetők pénzét átcsatornázzuk az ingatlantulajdonosok részére.
Az építési telkek ára is várhatóan masszívan emelkedni fog.
Hány család fogja igénybe venni az ingyen pénzt?
A családok 53%-a gyerektelen, 25,1%-ában egy gyerek van, 15,8%-ában kettő, 6,2%-ában három vagy több. Számszerűen kicsit kevesebb, mint 600 ezer kétgyerekes és mintegy 230 ezer a legalább háromgyerekes családok száma.
Mivel a szabályozás a jelenlegi állapotában nagyon megengedő (itt írtam a CSOK jelenlegi szabályozásáról), gyakorlatilag az összes háromgyerekes igénybe veheti a támogatást.
Hogy miért? Mert egyrészt eladhatják a jelenlegi lakásukat és mivel nincs a nevükön ekkor ingatlan, a régi vételárát még megtoldhatják az ajándék 10 millió forinttal és vehetnek egy nagyobb, újabb ingatlant. Szinte olcsóbb újba költözniük, mint saját zsebből felújítani a meglévőt. (Update: újabb ajándék az államtól: a háromgyerekeseknek a meglévő ingatlant sem kell eladniuk. Vehetnek akár ötödik házat is az adófizetők pénzén.)
Ezer éves trükk az is, hogy a nyugdíjas anyukának ajándékozzuk a meglévő lakást vagy házat, igényeljük az állami támogatást, majd utána anyuka illetékmentesen visszaajándékozza a régi ingatlant is.
Aki igénybe vette a régi szocpolt, az is kérheti a tervek szerint a régi és az új közötti különbözetet, vagyis kaphat ajándékba majdnem hétmillió forintot.
Mivel nincs korhatár, a hatvan éves szülők is kérhetik az ingyenpénzt, ha a gyerekek még nem múltak el 25 évesek és még nappali tagozatos diákok, még ha utolsó évesek is. Már csak ezért megéri a kölyköket beíratni valami fizetős nappali képzésre arra a fél évre, amíg kiutalják a 10 milliót.
Számoljunk azzal, hogy évente csak a jogosultak 15%-a fogja kérni az ajándék pénzt. (Bár szerintem akinek van esze, azonnal ráugrik a lehetőségre, ki tudja meddig lesz még ilyen Kánaán. Ennek persze gátat fog szabni az első két-három évben az, hogy nincs ennyi új építésű ingatlan a piacon.)
Ez évente 35 ezer család.
Vegyük hozzá, hogy mondjuk évente a kétgyerekes családok 5%-a dönt úgy, hogy az ajándék 10 millióért bevállal még egy gyereket.
Az további 30 ezer család.
Az 65 ezerszer 10 millió forint, évente 650 milliárd forint.
Minden évben.
Mennyibe fog kerülni a maximum 3%-os támogatott hitel 25 évre?
Ezt még az is kérni fogja, akinek egyébként lenne pénze zsebből kifizetni a lakást.
Ha mást nem, berakja prémium állampapírba TBSZ számlára, infláció plusz 3,5%-os kamatra. A semmin nyer évente újabb 2,5-4,5%-ot, vagyis 10 millió forint esetén évi 250-450 ezer forintot.
Ha van esze, ráadásul lakástakarékokat is köt, újabb 30% állami támogatásért, amit négyévente a hitel előtörlesztésére fordít, ha nincs jobb ötlete.
Sőt, igénybe veszi az önsegélyező pénztárát a havi hiteltörlesztésre, arra újabb 20% állami támogatást kap. A maradékot pedig cafeteriából fizeti.
A bankok 2%-ért közvetítik az államilag támogatott hiteleket.
Vagyis tulajdonképpen 1%-ra ad az állam kölcsön 10 millió forintot.
A magyar alapkamat az elmúlt 20 évben többször volt 6% felett, mint alatt és az elmúlt 25 évben többször volt 8% felett, mint alatt.
Tehát nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy átlagosan évente 5%-ot fog bukni az állam a kedvezményes hiteleken.
Ez 25 éves futamidőnél további 8,93 millió forint összkiadást jelent a futamidő alatt.
Mondjunk legyünk optimisták és csak az igénylők 40%-a kérje ezt a hitelt.
Az újabb 232 milliárd forint évente. Ez a teher évről évre egyre nagyobb lesz, ahogy telnek az évek és egyre nagyobb hitelállományt kell támogatni, de most az egyszerűség kedvéért nézzük egyben ezt a kiadást.
Ott tartunk, hogy egy mérsékeltnek mondható érdeklődés mellett is 882 milliárd forintjába fog kerülni évente ez az adófizetőknek. (De ha tévednék és csak feleennyi ember igényelné, az is rengeteg pénz. Bár ajándék 10 millió forint szerintem sokkal több embert megmozgat idehaza, mint az érintettek 15%-a. Ez az összeg idehaza már vagyonnak számít.)
10 év alatt 8.820 milliárd forintjába.
Ez eszméletlenül sok pénz.
2015-ben a tervezett bevétel a társasági adóból 341 milliárd forint, az legnagyobb adóbevételből, a 27%-os ÁFÁ-ból 3.172 milliárd forint.
Ha ezt az őrületet nem viszik végbe, helyette lehetne a világbajnok áfát, ami rengeteg adócsalásnak a fő okozója csökkenteni 19%-ra.
Vagy a cégek nem hogy társasági adót nem fizetnének, hanem több állami támogatást kapnának, mint amennyi adót eddig befizettek évente.
Esetleg a következő 10 évben majdnem 2,5 évig senki nem fizetne forgalmi adót semmire. Az lenne csak az igazi rezsicsökkentés. Mindennek az ára 15-20%-kal esne azonnal.
(A borítékolható csalássorozatról már nem is beszélek. Ha a harmadekkora szocpolt is nagyüzemben csalták, a kár esetenként 300 millió és 5 milliárd között volt, vajon mekkora lesz a kísértés, ha 10 millió forint talált pénz lesz a csalás jutalma?)
Réges-régi álmom, hogy egyszer az emberek felfogják, hogy az államnak nincs pénze, csak az, amit az állampolgároktól elvesz előtte.
Amikor tapsikolnak az emberek, hogy mit kapnak ajándékba az államtól, akkor ráébrednének, hogy előtte az állam a bal kezével ezt a pénzt az ő zsebükből húzta ki, hogy aztán a jobb kezével odaadja nekik.
Egyrészt mindent az államtól várunk, hogy támogasson mindent és mindenkit, másrészt szidjuk az államot, hogy miért viszi el a fizetésünk 65-70%-át adóba. (Cikk itt: Ennyit adózol 2015-ben)
Remélem, hogy ez a rémálom így ebben a formában nem fog megvalósulni, helyette inkább csökkentik az adókat, ami a gazdaság fehéredéséhez vezetne és egy élhetőbb országot eredményezne, ahol az emberek szívesen maradnak és mernek gyerekeket szülni, ingyenlakás nélkül is.
Vagy legalább hoznak olyan kiegészítéseket, hogy szinte senki ne tudja felvenni ezt a pénzt. A napokban meglátjuk, lesz-e érdemi szigorítás a pénzosztogatás mellé.
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.
Amit az állam kifizet az embereknek, azt a pénzt nem a politikusok lopják el
Amit az állam el sem vesz az állampolgároktól a 60 fajta adón keresztül, azt sem lopják el a politikusok.
Minél kisebb az újraosztás, annál kevesebb menet közben a lehetőség csalásra. Persze ezt a szavazó tömegeknek kéne felfognia, a kormány tisztában van vele és elég cinikusan ki is használja...
Amúgy a diákhitellel nincs hasonló lufi? Illetve talán a Start-számlákkal is. Azoknál mekkora az állam összterhe?
A múltkori menekültsegélyes cikkel, és a többi, bármely Orbán-kormány általi döntéseket ekéző cikkel együtt ez a post is csak egy szépen, közgazdaságtudományinak csúfolt (ami nem tudomány) csomagolásba burkolt ellenzéki propaganda. Mert csak egyfajta szemszögből nézed a dolgokat, direkt saját szájíz szerint, holott más számokkal máshogy már alátámasztható az ilyen "ajándék".
Azt sejtettem, hogy a politikai trollok meg fognak jelenni, azt, hogy ilyen gyorsan, arra nem gondoltam.
A közgazdaság nem tudomány, a számok nem érdekesek, ha a mi kormányunkat báncsák.
Mostantól törlök minden politikai hozzászólást, itt nem politikáról van szó, hanem pénzről és pénzosztásról.
Vitatkozni lehet, de csak a számokkal. Az ilyen trollkodást kéretik mellőzni.
(Tökre zárójelben: az előző ostoba pénzszórást a Fidesz kezdte el, de a szocialisták vitték tökélyre. Csak a trollok kedvéért. Egyébként sírni lenne kedvem, hogy emberek ebben az országban csak ilyen szinten tudnak gondolkodni: ha valaki kritizálja a mi kutyánk kölykét, akkor az biztos az ellenség ügynöke. A tények már nem érdeklik őket, azokon gondolkodni kellene, az meg nehéz és kényelmetlen elfoglaltság.)
Kedves Kiszámoló szerkesztő!
Én lennék a legboldogabb pár honfitársammal, ha az ÁFÁ-t 19%-ra mérsékelnék, mivel az sokkal vállalahatóbb lenne, mint a felelőtlen pénzosztogatás.
Minden normális nyugati országban azoknak kedvez az adózás lásd németeknél ahol házasságra lépnek és gyerekeket is bevállalnak a párok. Szerintem ez így helyes, a családok 6,2 %-ban van 3 vagy annál több gyermek. Mivel mással lehetne a gyerekvállalást ösztönözni?! Persze lehetne az abortusz tiltássával is, de nem humánusabb módja ez ennek, mint hogy rengeteg árvaházat fenntartson az állam? Melyik a jobb megoldás fenntartani a népszapuratot és most befektetni a társadalomba vagy később megvonni mindent az egyébként is elöregedő társadalomtól?
Broaf, én magam is azt mondom, hogy támogatni kell a gyerekvállalást. Például:
//kiszamolo.hu/gyerekvallalas-es-a-nyugdij/
De nem így.
Például az szja kedvezmény jó irány, az oktatás támogatása is az lenne és sok minden más.
De az osztogatás, meg az ingyen sör mindenkinek még soha nem volt az ország javára.
Szerintem használjuk ki, hogy demokráciában élünk és tegyünk (vagy tegyél) javaslatokat állambának arra, hogy mik legyenek a feltételek.
Nekem pl tetszik a büntetlen előélet kitétele. De erről azt hallottam, hogy benne is lesz.
Másik oldal meg az, hogy most kellenek gyerekek, hogy 30 év múlva ne dőljön be a jóléti állam. Tehát tenni kell ebben az ügyben (is) valamit. Mivel a fizetéseket nem lehet a nyugati színvonalra emelni, hogy hazajöjjenek a fiatalok, így azokat kell ösztönözni akik itt vannak.
Én speciel az adócsökkentést sem látom egy jó iránynak. Hiszen (többek között magamból is kiindulva) tuti, hogy a cégek és a foglalkoztatók tennék zsebre a túlnyomó részét a csökkentésnek. Talán a csalásra kicsit kisebb kísértés lenne, de ettől még az ügyeskedő magyar ember ügyeskedő marad.
Tehát, én is remélem, hogy jól megkomponálják ezt a dolgot. Mint pl a földárverést, szerintem.
Stiel a diákhitelnek már azt hiszem pár éve pozitív a cashflowja (nagyobb ütemben fizetik vissza, mint ahogy osztják), a gyakorlatilag behajthatatlan állomány viszont tuti növekedik szépen...
Egyébként ez miért felelőtlen pénz szórás nem értem? Vannak rétegek akik eddig is egymás után potyogtatták ki a gyerekeket és semmi féle racionális pénzügyi megfontolás nélkül cselekedtek. Erre most van lehetőség azoknak akik tudnak gondolkozni, hogy bevállaljanak-e 3 gyermeket mert ez most fontos az országnak és az aktuális kormánynak. Ez azért értelmes embereknek nem arról szól hogy most ingyen kapunk 20 millió forintot, hanem hogy vállaljuk-e a kötelezettségeket is ami a szerződésben van. Ez szerintem azért jobb ötlet mint amikor a frankhiteleket zúdították rá az emberekre. Ez sokkal inkább tiszta ügy.
Hogy miért az, erről szól az egész cikk.
Kezdve az ezt megelőző hasonló célú, de összegében harmadennyi támogatás anyagi terhével és mérhető hasznával és a mostani terv várható költségével és az alternatív lehetőségek (adócsökkentés, élhetőbb ország, stb.) felsorolásával.
Ha ezek után nem érted, akkor nem tudok ennél többet mondani.
1. Elajándékozni csak akkor lehet, ha nincs hitel a mostani lakásomon? Ezek szerint a különböző hitelekben ülők ki vannak ebből zárva, akkor is ha sosem laktak az övékének nevezett lakásban?
2. Pénzszórás?! Ez egy politikai ász lap, 2018-nak szól és a jelenlegi gyermektelenségnek egyben.
3. Lehet nagy számokkal dobálódzni, mi az esély arra, hogy több legyen mint 20 ezer igénylő, aki egyáltalán bead egy pályázatot, kérelmet a következő 3 évben? A kozkázatokat feltehetőleg sokkal jobban átérzik az emberek. A csalókat is jobban észrevesszük, kiszűrhetjük. A külföldi tapasztalattal és nagy gyerekekkel rendelkező férfiak szerint ez nem egy nagy motiváció a nagycsalád alapítás felé.
4. Mekkora házat kell minimum építeni? 5 főre 150 nm a minimum (5x30 nm)?
Szerintem politikai szempontból sokkal nagyobb hasznot hoz ez, mint ha indirekt módon próbálnák javítani a gyerekvállalási kedvet (persze, ezt mindenki tudja).
A munkahelyen is jobb ha középszerű dolgozóként szépen prezentálsz 1-2 nagyobb sikert, mint ha mindig tökéletes lenne a munkád, de ez nem lenne a főnök orra alá dugva.
Elvolvadtam a belinkelt cikkedet és egyet értek vele. Viszont szeretnék idézni belőle: "A tökéletes megoldás az állami gondoskodás teljes visszaszorulása lenne, de addig is támogatni kell minden olyan tervet, ami a népességfogyás és a demográfiai csőd megállítását segíti elő." Abszolút igazad van és rövid távon szerintem ez egy igen jó ötlet. Amúgy a cikk címe elég hatásvadászra sikeredett, ingyen lakás mindenkinek ez komoly? Ezen a párhuzamon akkor már miért nem adómentesség mindenkinek, hisz a nagycsaládosok nettó bevétele majdnem súrolja. Az is baj akkor? Egyébként örülök, hogy van aki másképp is tud gondolkozni mint én minden tiszteletem az öné, én csak próbálok kulturáltan vitatkozni.
ja közben rájöttem, hogy a diákhitelt azért elég nehéz pluszosra kihozni, szóval azon azért nehezebb nyerészkedni azért sem fújódik belőle bubi (addig amíg oda nem jutunk, mint az usákok, hogy végtelen pénzekbe kerül egy egyetem)
minden osztogatás különböző mértékű visszaélésekkel, igazságtalansággal és bürökráciával jár, itt szerintem mindből lesznek gondok. a szabad piaci folyamatokba való beavatkozás, valamint az újraelosztás növekedésének káros hatásairól nem is beszélve (lásd kiszámíthatatlan piaci környezet ill. magas adók)
Pfff ! Már az emberek most megvannak vadulva. Ha már most kommentekben arról vitatkozzunk hogy jó e avagy nem, akkor nem tudom mi lesz még.
Teljessen egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen hogy ez az egész törvény egy agyment átgondolatlan blődség.
Pl. Nincs életkorhoz kötve. Nagyon életszerű hogy egy középkorú házaspár 3 gyerekkel ha felvesz 10 millió ft támogatott hitelt akkor az biztos hogy még haláluk előtt vissza fogják fizetni. Nyilván hiszen jellemző mostanában hogy szívessen alkalmazznak 50-60 éves nyugdíj előtt álló embereket, akik majd a fizetésükből ki is tudják fizetni az alacsony törlesztő részleteket. Hiszen támogatott hitelről van szó és nyilván nem lesz több a havi törlesztés 10-15 ft-nál.
Na így gondolkozzunk mi magyarok. Hajrá !
Némi szamtani problémat érzékelek 🙂
"Az 65 ezerszer 10 millió forint, évente 650 milliárd forint"
Szóval 10 év alatt 650 ezer 3 gyerekes család lesz, 20 év alatt pedig 1,3 millió 3 gyerekes csalad, azaz kiteszik majd a 10 milliós jelenlegi lakosság tobb mint felét: 1,3x5=6,5 millió! 🙂 csak a 3 gyerekesek 🙂 😀 most viccelsz? 😀
Kicsit ördögi a számtásod. A fidesz falnak ugrana, ha ennyire sikerülne növelni a létszámot 🙂
Adócsökkentés a helyes út? Aha, a csökkentett áfát talán nem nyelné be a vállalkozó? A csökkentett SZJA-t talán nem nyeli be? Az újakat majd csökkent bruttóval veszik fel. A TA-t talán nem nyelné be?
Mindent lehet innen is onnan is nézni. Mindent ki lehet játszani. Az irány szerintem is jó. Végre egy ösztönző lépés a fidesztől. A népeeségcsökkenést ez végre képes csökkenteni. 25 éve nem volt ilyen megoldási javaslat. ui: nem vagyok fideszes.
saman, miért, megállt az élet, mostantól nem nőnek fel emberek, nem lesznek új családok, nem születnek és halnak meg emberek?
A mostani gyerekek nem lesznek felnőttek és nem alapítanak saját családot?
Szerintem gondold végig újra.
Egyébként nem mondtam, hogy ez a támogatási forma lesz 20 év múlva. Szerintem két évet sem fog megélni, addig is rengeteg kárt fog okozni.
Ez nem ösztönző lépés, hanem egy átgondolatlan, méregdrága választási osztogatás, ami nagyságrendileg több kárt okoz, mint hasznot.
A számok nem hazudnak, a cikk pedig csak arról szól amit a számok mondanak. Tetszik vagy nem tetszik de ez így van, kérdés hogy mindezt megengedheti-e magànak az ország.
Bár nem vagyok közgazdász és ilyen szépen levezetni sem tudom a dolgot, én is ellene vagyok a dolognak. Elmondom miért: kurva sok lesz a csalás. Nagyon jól tudjuk, hogy a szocpolt is szétcsalták anno (emlékezzünk a szabolcsi nagy szocpolcsalásra, amiben a putriscigánytól kezdve a banki alkalmazottig mindenki nyakig benne volt). Akkor ezt most miért ne csalnák széjjel? Papíron minden rendben lesz, aztán a ház meg sehol, ott lesz egy üres telek. Persze lehet mondani hogy majd okos törvénykezéssel ezeket kiszűrik, de az emberek irtó találékonyak, és fognak találni kiskaput. Mert aki akar, az talál.
Kedves Kiszámoló!
Nagyon jó, hogy megírtad, már érdekelt a történet számtani mérlege. A költségeket szépen levezetted, nem gondolná az ember h ekkora pénzekről van szó.
Tervezed esetleg a mérleg másik serpenyőjének kiszámolását? Pl. engem nagyon érdekelne mennyit ér ma egy darab állampolgár (hány millió Ft) illetve, hogy ez a tervezett rendszer mekkora bevételeket hozhat (db ember, építőipar stb.)?
Én pl arra számítok, hogy ha az emberek zsebében több pénz marad (bármiből bármire), több munkával bíznak meg engem mint vállalkozót (kályhákat, kandallókat építek), nekem több bevételem lesz és akkor többet költök--> GDP növekszik. Tudom ez naiv elgondolás, de amit leírtál fentebb - hiába értem és értek vele egyet - arra vezet mégis, hogy háromgyerekesként örüljek a mézesmadzagnak. Szívás enélkül is volt és lesz is. így talán édesebb?
Egyértelmű, hogy a lakásépítők zsebe lesz megnövekedett ezzel. Csak a kíváncsiság kedvéért nem számolnak ki, hogy mennyi jön vajon vissza ebből az államnak? ÁFA , TAO és egyéb formában?
Tibu, nyilván fog nőni a bevételi oldal is, de messze nem annyira, amennyivel nőne mondjuk egy 19%-os ÁFÁ-val.
Broaf, Kiszámoló: három gyermekem van. Nem a támogatások miatt. Aki a mai támogatások miatt vállal hármat az felelőtlen. A gyerekvállalás pénzügyi terhei 20-25 évre/gyerek meghatározzák a családi költségvetést. Nézd csak az elmúlt 20 évet. A támogatásokat lehet szigorítani, eltörölni sőt kifizetett pénzt (mnyp) is vissza lehet venni... Adórendszerünk mennyit változott 20 év alatt? Ráadásul a cél is kérdőjeles. Miért nem a gyermektelen vagy 1 gyermekes családokat vesszük rá a +1 gyerekre? (Már ha állami eszközökkel hatékonyan lehetne ezt befolyásolni...) Ez sokkal több plusz gyereket jelentene... (Érdekesebb lenne, ha a szülőképes családokat vizsgálnánk, de enélkül is látszik) +3, +2 gyerek bevállalása szerintem igen nagy kockázat. Amúgy ha élhetőbbé tennék az országot (pl adócsökkentés, mutyicsökkentés) valószínűleg kevesebben hagynák el, és több gyerek is születne.
Úgy látom a kommentelők képtelenek saját előítéleteik miatt józanul végiggondolni ezt a témát.
Nem is erőltetném, csak mondanék egy példát.
Én és az ismerősi köröm lennénk a fő célpont. 30 körüli budapesti diplomás értelmiségiek.
Eddig egyetlen becsúszott gyerek van. Egy pár tervez nem túl nagy meggyőződéssel.
A túlnyomó többségnek még az első gyerek is igen távoli, nemhogy három gyerek.
És persze vannak, akik egyet sem akarnak.
Nem hiszem, hogy ennek bármi köze van a fent részletezett "ösztönzőkhöz".
Ebből megint az lesz, hogy az alsó réteg felelőtlenül szaporodik és eladósodik. Nem hiszem, hogy el fognak engem tartani nyugdíjas koromban.
Bocs az offért, de légyszi írj az önkéntes pénztárokról, hogy szerinted most mi alapján érdemes választani.. Van pl. olyan amelyik 6 éve folyamatosan brutál hozamot hoz. Most aktuális eg pénztár téma is, hisz itt az év vége.
Mire figyeljünk év végén a pénzügyeket illetően? (Lehetne ez a címe 😉
Köszi..
Hogy mivel leherne növelni a gyermekvállalási kedvet? Középosztálybeli 2 gyerekes nőként azt mondom, hogy a részmunkaidő széleskörű elterjedésének ösztönzésével a versenyszférában (is). Mert szép, ami a Mtv-ben szerepel a munkaidő felezésről, csak a gyakorlatban a legtöbb munkáltató így vagy úgy, de kibújik alóla. Új munkahelyet találni diplomásként, anyaként, részmunkaidőben, nem közalkalmazotti szférában.... hát ennek jelenleg akkora az eshetősége, hogy arra finoman szólva nem tudok építeni. 3 gyerek mellett nem fér bele 8 (9-?) óra munka plusz munkábajárás, amíg nem önjáróak, kettővel is nagyon küzdelmes az életünk. Otthon maradni meg nem szeretnék 3. gyerek miatt még 6-8 évet.(Nem, nem vagyok karrierista pi., de nem hobbiból jártam egyetemre, szeretem a munkámat, túl nagy kockázatnak tartom a hosszútávon egykeresős családmodellt... sorolhatnám tovább). Ja ezért nem ösztönöz a 20M sem
Lassan középkorú leszek. Ha szétnézek az ismeretségi körömben, az emberek fele még párkapcsolatra is alkalmatlan, tehát örök szingli. Őket a pénz nem teszi motiváltabbá, egyszerűen defektessé váltak, amiben a média és a feminizmus is szerepet játszik. Hiába oszt pénzt az állam, ez alig fog valamit dobni a szaporulaton. Nem beszélve arról, hogy nemcsak mennyiségi gyerekekre van szükség hanem minőségire is. Az emberek lelkével és értékrendjével kellene valamit kezdeni, mert ott van a hiba. Azt bírom, amikor a 31 éves szűz nő panaszkodik, hogy nem talál senkit, de Dr.-nál alább nem is férfi a férfi... Érdekes módon az elmúlt pár százezer évben csak felnőttek az őseink, pedig akkor napi küzdelem volt a kajáért, totál létbizonytalanságban is vállaltak gyereket. Felelőtlenek voltak? Visszatérve a CSOK-ra,valószínűleg igénybe fogom venni, de ettől függetlenül is terveztünk gyereket.
Ne felejtsük,hogy az előző nagy hatékonyságú nyomorba-döntő devizahitel program is ennek a társaságnak az ötletére lett bevezetve. Itt a kiváló alkalom, hogy a még megmaradtakat is nyomorba döntse a következő esetleg vesztes választás után!
off: Random Okos: ha ennyire ki kellett emelni ahogy budapesti diplomás értelmiségiek(melyik miaat is? 🙂 ) vagytok és bebiggyesztesz egy ilyen hsz-t, akkor én büszke vagyok hogy vidéki alsó réteg tagja vagyok. /off
Sajnos Kiszámoló, a te ötleteid csak egy jól -és korrupció/csalás nélküli- működő országban lennének érvényesek, és a miénk nem az. A mi helyzetünk sem nem rossz se nem jó. Szülőkkel élünk egy házban az emeleten. Kettőnk fizetése sem elég hogy két kiskorú gyermek mellett félre tegyünk annyit hogy emberi időn belül saját lakásunk/házunk legyen. Van egy nem túl vészes törlesztésű (már) forintosított hitelünk.
Mivel mindenki sz.rik mindenkire itt, mi miért ne legyünk tekintettel csak 1x magunkra? 🙂 Én értem és megértem az egyik oldalát (hála az írásaidnak), de szerintem mostnában nekünk ennél ösztönzőbb lépés nemigen lesz, sem lehetőség.
@Kiszamolo Nagyon jók a cikkeid, de ebben a kérdésben erősebb a szubjektív véleményed, mint az objektív valóság! Az emberek többségét semmiféle nyugdíj kedvezménnyel nem lehet gyerekvállalásra buzdítani, mert senki nem hisz a jövőbe. Csak az azonnali készpénz számít, az viszont sokat!
Lehetne próbálkozni a nyugati példával, hogy fogadjunk be bevándorlókat, de nálunk sem a bérek nem olyan magasak, hogy megtartsuk hosszútávon a bevándorlókat, sem a társadalom nem olyan nyitott, az integrálás meg számos drága és nehezen megoldható kihívás elé is állíthatja a társadalmat.
A régi lakásvásárlási támogatásokkal való párhuzam is sántít, mert most kizárólag új lakás vásárlásokról van szó. Az új lakásnál viszont a támogatási összeg jelentős része, szinte azonnal bevételként keletkezik az államnál adók és járulékok formájában.
Topfly, milyen plusz bevételt fog szerinted generálni a 19 millió forintos ajándék, amit egyébként nem kapna meg az állam?
Főleg, hogy az áfát is 5%-ra vitte, még azt sem mondhatjuk, hogy az áfa miatt fog ömleni a sok pénz.
Az a baj, hogy lassan 30 éve nem tudunk kitörni a szocialista állammodellből és egyre inkább visszacsúszunk a teljes szocializmusba. Ott volt divat, hogy szüljél három gyereket, maradjál csöndben és akkor majd kapsz ingyen lakást meg szocüdülést.
Nem csodálkoznék, ha a következő a SZOT üdülések visszahozása lenne.
4 éve írtam, hogy mennyire lemaradunk a környező országokhoz képest a szocializmus továbbélése miatt, azóta csak romlott a helyzet:
//kiszamolo.hu/gondoskodo-allam-kontra-piacgazdasag-magyarorszag-vs-szlovakia/
Már várom mikor hozakodnak elő azzal, hogy csak államilag akkreditált vállalkozók által épített ingatlanra lehet felvenni, azt pedig el tudjuk képzelni hogyan fogják osztogatni ezeket az akkreditációkat (gyk: trafikmutyi). S máris kész a hogyan csatornázzuk át az állam pénzét a lojális elvtársak zsebébe - nemzetmentő maszlagba csomagolva.
Vagy ne adjak ötleteket nekik? 🙂
@Kiszamolo Ha plusz 20 millióval rendelkeznek az emberek lakásvásárlásra, az szerinted nem fog plusz keresletet támasztani a piacon? SZVSZ nagyon nehéz vitatkozni azzal, hogy olyan új lakások is meg fognak épülni, amelyek nem épültek volna fel, ha nem lenne a támogatás!
A legfejlettebb államokban is nagy a szocializmus a lakások terén, de ott főleg a szociális bérlakásokkal. Ha rajtam múlna én inkább azt választanám, mert sokkal rugalmasabb és mobilisabb munkaerőst eredményez, de költségeket tekintve, nem nem kevésbé nagyvonalú, mint a jelenlegi magyar rendszer.
Ami a szocializmust illeti, az terjedni fog a világban az egyre hatékonyabb termelés miatt. Egyre kevesebb ember lesz képes előállítani az összes árut és szolgáltatást, amire szüksége van az emberiségnek és a maradék emberek vagy kamu állásokból (sportoló, művész és stb.) vagy közvetlen támogatásokból fognak élni.
Kisgyerekes anyakent teljesen egyetertek Hetfejuvel, ha nalunk, kozeposztalybeli es onnan felfele elo noknel szeretnenek 3. gyereket, a munkaba visszateres felteteleit kellene csaladbaratta tenni. Ha nem dolgoztad be magad a szules elott valahova, kb eselytelen 4 vagy 6 oras munkat talalni. Pedig egy ilyen csokkentett munkaido mellett menne a 3 gyerek, a haztartas es a munka is. Csak ezt valoban osztonozni kellene a munkaltatok oldalarol, a jarulekok jelentos csokkentesevel, akar pozitiv diszkriminacioval is.
Persze, ha ezzel a 10+10Mioval es a 3. gyerekkel a Gyeten tengodok taborat akarjuk novelni, akkor tokeletes eszkoz, no a gyerekszam es csokken a munkanelkuliseg is.
A szocpolt hagyjuk, az én apám is felvette, épített új házat,aztán eladta,mi négyen vagyunk testvérek, aztán lelépett és anya ittmaradt négy kiskorú iskolás gyerekkel egy nagyon pici lakásban,az állam, akkor épp Viktor volt nem törődött ezzel,egy fillér támogatást nem adott anyukámnak,akkor még nem volt ingyen étkezés,semmi. Az egyik egyház segített neki felnevelni a négy gyerekét,akik adófizetők lettek.Az állam leszarta h apám nem fizet gyerektartást. Havi 5000/gyerekkel megúszta. Az meg tudjuk mire elég. Váláskor meg simán megkapta az új lakás felét,egyedül!!.Szóval ami most várható: sok ilyen pasi fog sok gyereket csinálni,aztán lelépni.Szóval az én családom huszonéves nő tagjai a középső ujjukat mutatják a Fidesznek,még egy generációt nem ver át Viktor az én családomból.
Alapproblémák vannak ma:
1. Megszűnt az önkéntes áldozathozatal természetessége a következő nemzedékért.
A nagymamák nem nagymamák, hanem idősödő dolgozó nők, akik saját kényelmükkel törődnek inkább, és nem unokáznak reggeltől estig, mint régen.
2. Az anyák jelentős része gyereket akar, de gyereknevelést nem. Párom óvónő , és látom, hogy a szülőknek nem öröm a gyerekük, és nem követnek el mindent, hogy velük töltsék az időt.
3.Ma már hiába álmodozunk nagycsaládról, mert a gyerek ma befektetés is. Bölcsöde óvoda iskola, mind mind kiadás. 3 gyerek esetén mennyi ez, mondjuk egy havi 300 000 Ft nettó fizetésből?
4. Senki nem vállal be olyan kényelmetlenséget és éhezést, mint régen, amikor 5-6 gyerek is született.
Szóval nehéz.
Hát nem tudom, inkább a cégeket támogassák, társasági adót csökkentsenek, hogy erre a cégek hátha munkahelyteremtéssel reagálnak, semmint az ÁFÁ-t csökkentsék. Nem vagyok közgazdász, de szerintem a magas ÁFÁ-t az adócsaló, minimálbérre bejelentett vállalkozó is kénytelen fizetni, ezért nem olyan rossz dolog az. Inkább legyen alacsony SZJA és magas ÁFA mint fordítva. Az ÁFA-csökkentés azért is rossz ötlet, mert én még eddig sosem vettem észre, hogy az árak is követnék (vagy ha igen, csak minimálisan), a kereskedők szeretik elnyelni ezt a pénzt.
A posztban szereplő számok talán túlzóak, de ha csak a tizede igaz, akkor is iszonyatos tehert jelentene a jövőre nézve.
Egy dologgal viszont kiszamolo nem számol: a jelenlegi családi adózás költségvetésre gyakorolt hatásairól, amely szerintem önmagában képes lenne csődbe vinni az országot, ha ösztönző hatása lenne a gyerekvállalásra.
Tegyük fel, hogy 10-20 éven belül 1 millió plusz gyermek megszületését szeretnénk ezáltal elérni. Ennek a többletnek jelentős része jelentkezne 3 vagy többgyermekes családban. Ez azt jelentené, hogy lenne 2-300 ezer adót, nyugdíjjárulékot nem fizető apuka és ugyanannyi gyesen, gyeden levő, azaz állam által eltartott anyuka. Mire a gyerekek aktív korba lépnének (és tegyük fel, hogy lenne munkájuk), addigra az állam garantáltan csődbe menne, mert éppen a legjobban fizetett decilis esne ki az adófizetők köréből.
@petike
Pont a vállalkozó oldja meg okosban az áfát, aminél csak lehet, nem az egyszerű alkalmazott.
Nyilván ezzel is csalni akarnak majd, de ha lesz benne elég korlátozó elem, akkor működhet. A büntetlen előélet, és a TB-jogviszony kikötése mellett én belevenném pl. a KHR-lista-mentességet is. Egyébként miért nem utólagosak ezek a támogatások? HA már megvan az 1, 2, vagy 3 gyerek, AKKOR lehetne igényelni, és beletörleszteni a meglévő hitelbe?
(Egyébként a CSOK-ot sem olyan könnyű igénybe venni ám, nem tudom, ki próbálkozott ezzel mostanában, vagy inkább: ki használta fel ténylegesen az olvasók közül. Nekem objektív okból (határidős volt a vásárlás) nem sikerült, de olyan ismerősöm van, akinek jól jött volna, bővített is volna, jön is a gyerek, de a mindenféle előírások miatt (energiatakarékossági elvárás, meg a bővítés mikéntje) hagyta a fenébe az egészet. Ja, és nem is mindegyik bank foglalkozik ezzel, mert sokat kell vele sz*rakodni, sok papírmunka kevés pénzért.)
hrbi80
Ha szülőkkel együtt élve, akik azért lakbért csak nem kérnek nem tudtok félretenni egy lakásra vagy legalább önerőre akkor mégis mi a fenéből fogjátok fizetni 25 éven keresztül a hitelt?
Na én meg ezt tartom a legnagyobb bajnak, hogy sok ember elvakít megint az ingyen hitelnek hitt "szuper segítség".
hrbi80
Szülőkkel együtt élve akik azért lakbért csak nem kérnek, nem tudtok önerőre, vagy egy kis kétszobás panelre félretenni akkor a 25 éves hitelt miből tudjátok majd fizetni?
@hetfeju @nostra Osztom a véleményeteket!
A szűk középosztályba tartozom én is, nevelem a 2 gyereket, ami mellett 8 órában dolgozom. Először 3 gyereket szerettünk volna, de 2-nél megálltunk. Még ez a kecsegtető 10 millió sem ösztönöz a gyermekvállalásra. Pedig mindenki csak szajkózza, hogy a családi adókedvezményért megéri (+ ez a 10 millióért). Tudatosan nem vállalunk 3. gyereket.
Könnyen vállalnak/ígérnek gyermektelenek 3 gyereket, amikor fogalmuk sincs mivel jár a gyerekvállalás. S arra is gondolni kellene, hogy az anyának egy idő múlva vissza kell térnie a munkába. Minimum 5-6 évnyi kiesés után is nehéz visszaállni, főleg ennél több időnél. A munkahelyek pedig nem a családbarátságukról ismertek.
@petike
Minden kisvállakozó megkérdezi, hogy szeretnék-e számlát, mert akkor hozzáteszi a 27% ÁFÁ-t is. Én pedig nem szeretnék a villany- víz- gázszerelőnek 27%-kal többet fizetni. 5-10% még beleférne, de 27 nem, köszönöm.
Az egész témában megjegyzésem, hogy most lesz 1-2 év kánaán a lakásépítéseknél, aztán pedig jön majd a kijózanodás. Mert hogy ez nem lesz fenntartható, az tuti.
Aki igénybe venné, az gyorsan lépjen, mert ez az ingyenlakás ez nem lesz sokáig. Majd olyan feltételekkel egészítik ki, hogy senki nem vehesse igénybe.
3 gyereknél pedig a lakás csak az egyik probléma. Az anya munkahelye már sokkal-sokkal nagyobb gond, mert a versenyszférában mikroszkópikus arányban létezik 9-13 vagy 9-15 közötti munkarend és a magyar versenyszféra munkáltató imádja, hogy december és március között a gyerekek havi egy random hetet még betegek is.
Ez ismét azokkal szemben lesz igazságtalan akik megvonva maguktól mindent, fiatal koruk ellenére, nehezen összeszedtek egy saját kis lakást, közben ugye rendesen adóztak is.Majd most minden boldog boldogtalannak meglévő gyerek nélkül kiszórnak egy csomó pénzt. Akkor így sem én és gondolom a hasonló társaim nem látják értelmét miért ne új autókáztam, utazgattam, buliztam, felelőtlenül hiteleztem teli az utóbbi 20-30ig tartó éveimet.Félreértés ne essék egyet értek azzal hogy magyar, normálisan dolgozó, adózó népet kell gyerekvállalásra ösztönözni nem pedig betelepíteni mindenkit illetve szaporítani a felelőtlen nem dolgozó rétegeket de ennek nem ez a módja illetve igazságtalan azokkal szemben akik eddig is felelősen gondolkodtak és addig nyújtózkodtam amíg a takaró ér és én még a feléíg sem mondván hogy meglesz majd a gyömölcse és csak így lehet valamire jutni és ér majd valamit.
@ketgyermekes szerintem az adókedvezménnyel ennyire nem rossz a helyzet, mert bár SZJA-t nem fizet a legtöbb 3 gyerekes, az áfát ugyanúgy befizetik ők is, mivel a náluk hagyott pénzt többnyire elköltik a boltban.
@piroska "Szülőkkel együtt élve akik azért lakbért csak nem kérnek, nem tudtok önerőre, vagy egy kis kétszobás panelre félretenni akkor a 25 éves hitelt miből tudjátok majd fizetni?" ez egy nagyon jó meglátás, főleg úgy, hogy különköltözve még egy új építésű, de nagy alapterületű háznál is megeshet, hogy több lesz a rezsi, mint most a szülői házban az 1 családra jutó...
@gabor: en ugy tudom, hogy a gyerekek szamaval kell szorozni a negyzetmetert, nem a csalad osszletszamaval.
@ketgyermekes: evente kb 85-90 ezer gyerek szuletik, 10 ev alatt 1 Mio plusz gyerek azt jelenti, hogy vastagon duplazodik a szuletett gyerekek szama, de meg 20 ev alatt is utopia lenne ! Most 160 ezren kaptak valamilyen kisgyerekes csaladtamogatast. A Gyed extra ota mar nem csak 1 gyerek utan jarnak igy mar most 2-300 ezer gyerek utan fizet az allam tgyas/csed, gyed,gyes gyet kozul valamit. Sot a Gyed mellett tappenzt is lehet mar kapni, ha valaki visszamegy akar csak 1 napra is dolgozni! Nagyon sok, masodik gyereket varo no csinalja most ezt! Es ennek a tappenznek a 33%at a munkaltato fizeti es marhara nem boldogok, ezt mindenki belatja. Szoval nem kellett ahhoz a gyerekszam novekedes, hogy a kiadasok nojenek. Es mar a Gyedbol is vonnak adot es jarulekokat
Csomó, teljesen más beállítottságú ország pozitív demográfiát tud felmutatni.
Ezen kéne inkább töprengeni egy picit...
Más: személyemben a proletariátus egy (ezen platformon ritka)hangjaként; két gyerekkel, nem túl jó lakhatási körülményekkel mint egy falat kenyér, úgy
kellene ez a pénz. De kettőt is nehéz szépen
tartani, nemhogy hármat. És ha munka nélkül
maradok?! Így is sok éve, hogy a fix idejű szerződéseimet újítgatják folyton.
(ez is milyen szemétség már)
És mikor kérdem, miért? "hát ennyire lát előre a cég" -nagyobb hazugságot nem is mondhatott volna- ráadásul az enyém állítólag hiányszakma.
Összegezve: lehangoló jelen, bizonytalan jövőkép, a meglevő gyerek(ek) felnevelésének
anyagi terhei. Hogyan volna lehetséges egy harmadik vállalása és egy (bármilyen) hitel
törlesztése? Szerintem nagy marha aki ebbe
belemegy, már a szegények közül.
Ha ennyi lesz a kiadás azt valahol be kell szedni. Vagyis az adókat jelentősen növelni fogják és ezt főleg az 1-2 gyerekesek és a gyerek nélküliek fogják megszívni, hiszen a 3 vagy több gyerekesek a nyugdíjasokkal együtt szent tehenek. Ennek egyenes következménye lesz, hogy akinek nincs 3 gyereke és nem is akar az el fog menekülni az országból.
úgy tűnik, hogy a lakás fiktiv elajándékozására se lesz szükség. tegnap azt mondták a TV-ben, hogy megszűnik az a feltétel, hogy ne legyen másik lakása az illetőnek. A CSOK-ból vásárolt ingatlanba be kell költözni, azt kell életvitelszerűen használnia a családnak. De a régit ki lehet adni.
Ennyit tudok ehhez hozzáfűzni....
youtube.com/watch?v=e6GaAfqGppQ
@angry-birds
Jogos. Ugyanakkor egy felelőtlen államtól (ami lenyúlta a magánnyugdíjakat és komolyan gondolkodik azon, hogy az atomhulladékok kezelésére létrehozott alapot elpuffogtassa választási rezsicsökkentésre) sajnos szinte természetes, hogy a felelőtlen hozzáállást támogassa (ha kellően sokan csinálnak kellően nagy hülyeséget, majd állam bácsi úgyis megmenti őket a felelősen gondolkodók pénzéből majd ebből is politikai tőkét kovácsol ügyes kommunikációval).
10 millióért 3 gyereket most bevállalni nem éri meg. Ez 3 millió HUF/gyerek. Akkor már inkább dolgozzon valaki külföldön mondjuk 3-4 évet, spóroljon össze ennyi pénzt és menjen vissza, de a társadalmat ekkora költségekbe verni, hogy ezért majd valamikor 20 év múlva megjelennek az első adófizetők. Igaz addigra az akkori fiataloknak a fele munkanélküli lesz, szóval nem fognak semmit se betenni a magyar kasszába... Szánalmas.
Igaz jobb megoldást arra, hogy maradjanak a fiatalok és Mo-n képzeljék el a jövőjüket én sem tudnék mondani. Talán az oktatásba, K+F-be raknék több pénzt, hogy azzal is előrébb kerüljünk és legyen több olyan magyar portéka, amit világviszonylatban is el lehet adni.
"Szépek" ezek a számok ... remélem az olimpiát is megrendezzük, szerintem azt is bőven elbírja a költségvetés .. ha megnézzük, hogy elmegy az évek alatt úgyis még pár tízezer (vagy százezer) ember nyugatra, meg amúgy is öregszik el a társadalom, pár év és annyira remekül fog állni az ország meg a gazdaság, simán utolérjük nyugatot...