Ezért megkértem a
blog hitelügyintézőjét, írjon egy rövid összefoglalást, hogyan változtak ennek hatására az elérhető lakáshitel-kamatok.
Következzen az ő összefoglalója.
2017 októbere óta nem jelentkeztem a blogon lakáshitelekkel kapcsolatos piaci körképpel.
Jelen írásom célja, hogy összefoglalja az azóta történt legfontosabb változásokat és adjon egy pillanatképet a jelenleg elérhető legkedvezőbb minősített fogyasztóbarát lakáshitel (MFL) kondíciókról.
Legfontosabb tendenciák, változások:
- A pénzintézeteknél egyre több kamatperiódusban elérhetőek a fogyasztóbarát hitelek.
- Jelentősen nőtt a 10 éves kamatperiódusú ajánlatok száma. Egyre több banknál elérhető a futamidő végéig fix, 15 éves termék. Már van 20 éves fix kamat mellett is MFL ajánlat.
- Nőtt a potenciális hitelcélok száma is. Nem csak lakásvásárlásra, de építésre és lakáshitel
kiváltásra is lehet fogyasztóbarát hitelt igényelni.
- Az utóbbi fél évben az 5 és 10 éves kamatperiódusú hitelek esetében egyértelmű növekvő tendencia mutatkozik a kamatok terén. (Májusról júniusra négy bankot leszámítva mindenhol emelkedtek a kamatok.)
Ahogy a tavalyi írásomban is említettem több pénzintézet hónapról- hónapra leköveti az Államadósság Kezelő Központ által publikált referenciahozamokat. Vannak olyan pénzintézetek is, amelyek üzletpolitikai megfontolásból egyenlőre nem emeltek kamatot. És vannak azok a bankok is akik 6 havonta értékelik újra a termékek költségeit.
A volatilis állampapír hozamoknak és pénzintézetek eltérő árazási politikája miatt gyakran nem csak az adott ügyfél számára elérhető legkedvezőbb hitelajánlat kondíciói változnak, hanem az is, hogy ezt melyik banknál találja azt meg.
Néhány példa a fentiek alátámasztására:
- 5 éves kamatperiódusú hitelénél az Erste bank amely előtte szinte minden ügyfélnek top 2-es ajánlatot tudott adni– hitelösszegtől és vállalt jóváírás függően- 20-30 bázispontot emelt júniusban a kamatain.(Akik emeltek átlagosan ennyit emeltek. ) Így megelőzte őket az a K&H bank amely azután, hogy 4 hónapja kamatot csökkentett azóta a forrásköltségek növekedésének ellenállva tartja a korábbi ajánlatait és ezáltal több lépésben a középmezőny aljáról az élre állt.
- Az UniCredit bank nem emelte a 10 éves kamatperiódusú hiteleinek kamatát- ellentétben az 5 évessel. Utoljára 4 hónapja tették ezt meg. Május eleje óta pedig náluk is van 10 évnél hosszabb futamidőre 10 éves kamatperiódusú MFL ajánlat.
Az árazási versenyt – amennyiben a hiteligénylők legalább 300.000 Ft havi jóváírást vállalnak és teljesítenek a náluk vezetett bankszámlára- 10 éves kamatperiódus és 10 éves fix kategóriában is magasan vezetik. A másik véglet a Takarékbank -korábban FHB- amely még az UniCredit előtt volt egyeduralkodó ebben a „műfajban” júniusban pedig már a legnagyobb kamatemeléssel tűnt ki a mezőnyből. 4,98%-ról 5,62%. (9 millió Ft hitelösszeg alatt havi 150.000 Ft jóváírást vállalva)
Az emelkedő forrásköltségek mellett akár több százezer forintos tétje lehet annak, hogy a hitelkérelmünket az adott hónapban vagy a következőben fogadja be a hitelező.
Akinek a 10 millió Ft-os 5 éves kamatperiódusú (10 éves futamidejű) hitelét májusban fogadta be az Erste bank az majdnem 170.000 Ft-al fizet kevesebbet a teljes futamidő alatt mint akiét már júniusban fogadták be. a Takarékbanknál inkább nem számolom ki ugyanezt.
Az MFL és nem MFL hitelek összevetésében megnőtt annak a jelentősége, hogy csak a fogyasztóbarát hiteleknél nem változhatnak a hitel befogadását követően a szerződéskötésig hitelkondíciók negatív irányba.
Erre főleg építési hitel igényléskor érdemes odafigyelni. Az Erste, Otp banknál lehet MFL hitelt igényelni lakásépítésre. Mindkét bank ajánlatánál – jó eséllyel találunk kedvezőbbet, de a nem MFL hiteleknél a hitelszerződés aláírásakor érvényes kondíciók szerepelnek a
szerződésben nem a befogadáskoriak.
- Csökkent a legjobb 5 éves és 10 éves kamatperiódusú ajánlatok kamata közti különbség.
- Megjelent kettő olyan versenyképes MFL ajánlat ahol kedvező árazásnak nem feltétele, hogy a hiteligénylő havi jóváírást vállaljon a hitelezőnél vezetett bankszámlájára.
Az ezen hiteltermékek igénylésének feltétele, hogy havi 350.000 Ft jövedelem legyen meg a hitel igénylésekkor.
TOP „fogyibarát” kamatok (2018.06.):
3 éves kamatperiódus: 3,02 %**
5 éves kamatperiódus: 3,29 %*
10 évig fix (= a futamidő is csak 10 év lehet): 3,39%**
10 éves kamatperiódus (=a futamidő lehet hosszabb 10 évnél): 3,98%**
15 évig fix (= a futamidő is csak 15 év lehet): 4,69 % *
20 évig fix (= a futamidő is csak 20 év lehet): 5,39 % *
A fenti kamatok feltételei:
*havi 400.000 Ft jóváírás
**havi 100.000 Ft jövedelem jóváírás + kedvező kockázati besorolás/ vagy egyedi
kamatkedvezmény (kiemelt közvetítő partner közreműködésével ezt könnyebb elérni)
Ha nem teljesül a vállalt jóváírás
* 140 bázisponttal nő a kamat (vagyis például 3,29% helyett 4,69% lesz a kamat.)
** 50 bázisponttal nő a kamat
Tel: +36304925127
egy kicsit OFF, de lakáshitel téma.
kb 30 milliós házon 8 millió hitel van. Úgy adódott, hogy ki tudnám, és ki is akarom egyben fizetni a tartozást. Azonban megszólallt a kisördög a fülemben: A rossz adósoknak a bank sokszor felajanlja hogy egy fix összeg (ami kevesebb mint a tőketartozás) megfizetése esetén elengedi a hitelét. Komolyan megfordult a fejemben, hogy elkezdem nem fizetni a hitelemet, majd ha a bank ajánl egy 8 millió forintál kedvezőbb ajánlatot, elfogadom.
Eltekintve attól hogy mi a korrekt és mi nem, szigorúan technikai szemmel nézve, működhet?
@bandi utanna ki fog neked hitelt adni?
még egy kicsit off: egy t betű elkéne még a címben
Elvben működhet, ha nem is 8 m alatti összegre, de 8 m kamatmentes részletre összejöhet, de ahhoz az kell tudtommal, hogy behajtáson legyen hitel, így viszont benne van a pakliban, hogy elárverezik. Mi "csak" adóstársként voltunk benne egy bedőlt lakáshitelben, ahol a tulajok angolosan külföldre távoztak, ott legalábbis így volt (CIB bank), bár a bank nem árverezett akkor. Kötöttek velünk egy részletfizetési szerződést, a fennálló 7 m-ra, általunk vállalt részletekkel. Később átvette a Magyar Követeléskezelő Zrt. változatlan feltételekkel. Aztán (számunkra) szerencsére a távhőszolgáltató végül elárverezte a lakás 9/10-ed részét a mi 1/10-edünket meg eladtuk az új tulajnak, így drasztikusan lecsökkent a tartozás. De ez azért jó pár éves hercehurca volt, nem vállalnám pár százezer ft nyereségét, de semennyiért sem.
@bandi Nem. Ahol az ingatlan bőven fedezi a kölcsönt, plusz van az adósnak megfelelő jövedelme, ott a bank nem alkudozik. (Hülye is lenne) Plusz neked sem lenne jó a negatív KHR.
Köztudomású, hogy a bankokban teljesen imbecillisek dolgoznak, így eszükben sem jut majd nem fizetés esetén az amúgy 30 milliót érő ingatlant elárverezni, vagy magukhoz váltani, hogy az addigra már a késedelmi kamatokkal 12-14 millióra felhízlalt követelésükhöz hozzájussanak.....
Kimaradt egy t betű a címből.
@bandi Ha nem zavar hogy a következő 10 évben egy bank sem fog neked hitelezni, a kockázat hogy elengedés helyett pár százezer - milliót inkább hozzákapsz mindenféle díjak meg ügyvédi költségek gyanánt és hogy szemtől szembe kell hazudnod embereknek akik a bankban dolgoznak, hajrá! Majd mesélj hogy sikerült, a fizető többség pedig szívesen fizeti a megspórolt pénzt az emelkedő kockázati felárakon keresztül.
Ha amit írsz a NAV-val csinálod annak a tétele valószínűleg adócsalás. Mive a bank, nem a NAV ezért nem adócsaló, csak simán csaló leszel. Gratulálok!
@bandi nem működhet, hiszen 8 millióért bármikor elárverezheti a bank a házat, és a pénzénél van. Olyan esetekben szokott a bank egyezkedni, ahol túlhitelezett pl egy 20 milliós lakásra 110 ezer CHF hitelt adott, ami 150-es árfolyamnál volt kb 18 millió, majd évekkel később lett 30 millió huf a hitelből, miközben a lakás ért 22 milliót. Ilyenkor dönthet úgy a bano, hogy eladja az ingatlant 22 millióért, és elenged 8 millió tartozást.
bandi, szerintem semmiképp nem jössz ki jól vele - minimális eséllyel bejöhet, de ha rádverik a behajtást, meg mennek foglalni, az nem lesz kellemes - és milliókat bukhatsz a plusz ügyintézéssel.
"10 éves kamatperiódus (=a futamidő lehet hosszabb 10 évnél): 3,98%"
Ezt mégis melyik bank adja ha meg lehet tudni?
Mivel mostanában elkezdtek emelkedni az állampapír hozamok szerintem sokunknak hasznos lenne ha 3 havonta lenne egy ilyen lakáshitel körkép. Megoldható lenne?
Sky, rajtam ne múljon, Gábornak meg nem nagy kaland összedobni.
@Kiszamolo Láttalak az Arénában. Szépen le vagy szálkásodva. Erről nem írnál egy blog bejegyzést?:-)
Ránk, parancsolj 🙂
https://kiszamolo.hu/fogyj-le/
Nem értem, miért éri meg lakást venni. Ahol lakom, 25 millióért Kádár kockát lehet venni, de még költeni kell rá. Összegyűjtöm rá a 30%-át, 7,5 millió forintot. 17,5 millió hitelre van szükségem, 20 évre veszem fel végi ugyanolyan kamattal, a visszafizetendő összeg 29 millió forint. A teljes költség így az önerővel 36,5 millió forint egy további pénzt igénylő Kádár kockára, ami 2 éve még 15 millió volt.
Az emberek komolyan ennyire hülyék? Most 100.000-ért bérlek házat garázzsal, ráadásul tőlem 10 km-re Ausztriában új építésű 2 vagy 3 szobás lakás 120.000 Ft egy hónapra. Ennek ellenére minden lépésnél építkezéseket látok. Az emberek tudják, hogy most nagyon olcsó a hitel, és biztos, hogy 20 évre fix kamatozással vették fel a hitelt? Vagy hogy fogják fizetni a hitelt 2 év múlva, s mi lesz a bedőlt CSOK 5x-ös büntetőkamattal visszafizetendő támogatásáról?
Csak azért írtam ezt, mert amikor én érdeklődtem a bankban 1 éve, a CSOK büntetőkamatát, és a rövid kamatperiódus veszélyeit valahogy elfelejtette megemlíteni az ügyintéző. Amikor utána néztem, és kiszámoltam a matekot, mindjárt másképp állt a hitelfelvétel.
@bandi kb januarban ugyanezt kerdeztem, erosen hitetlenkedve.
aztan felhivtam a fenti teleszamot, csavo jott, par honappal kesobb mar a nevemen volt a keco.
nem titok, mert a cikkben is le van irva: 10 eves futamido 10 evre fix kamat az unicredit a jelenlegi nyero, es tenyleg annyi a kamat, amennyi. nyitottam gyorsan melle 7 db LTP-t is (tudom, keson...), de arra jovok ra h ha megindulnak a kaamatok, en ezt a hitelt elo nem torlesztem, mert olcsobb, mint az allamnal tartani a penzt:)
@bandi
Ezt az ide vágó posztot érdemes lehet elolvasnod mielőtt döntesz: https://kiszamolo.hu/ne-jatssz-vele/
@bandi És mielőtt az általad tervezettek bekövetkeznének, a bank szépen nekiáll a fizetésedből tiltatni a hitelt. Úgyhogy szerintem inkább úgy próbálj spórolni, hogy minél hamarabb besöpörsz a bankba és kifizeted, amit akarsz. Minél előbb mész, annál kevesebb kamatot kell fizetned, azaz annál olcsóbb lesz 😀
@bandi Én megtettem, és sikerült, igaz az chf-hitel volt. 2-3 év nem fizetéssel és folyamatos panasszal élve, hogy mikor/hol vertek át. (Aki nagyon belemélyed tudja. Pl. bizonylatot nem tudott a bank soha mutatni a chf-váltásról stb.stb.) Gondolom a mostani hitelekbe nem igazán lehet belekötni.. Hozzáteszem azt is, hogy egy időben több volt rajta a hitel, mint amennyit ért a lakás.
Kenrich, a bank elég egyszerűen számol: ennyi a követelésem. Ha nem fizetnek, ennyit ér az ingatlan, ennyibe kerül a behajtás, nekem ennyi marad. Ha ennyit, vagy ennél többet ajánl a nemfizető ügyfél, belemegyek, ha kevesebbet, inkább árverezek.
Nagyon informatív körkép, köszönjük szépen. Tényleg jo lenne gyakrabban ilyen. Milyen vicces, hogy az állampapír hozamok mégis milyen fontosak hisz a lakáshitelek kamata ettől függ.
Nem kell szerintem ezektől az információktol távol tartanunk magunkat. Jo lenne ha a fokozatosság elve erősebb lenne mindannyiunkban (bennem is) hogy az ismereteinket ne legvarnak építsük, hanem tanuljunk fokozatosan. Így lesz nyelvvizsga belátható időn belül es így lesz olyan pénzügyi életünk is ami fenntartható a nehéz hónapokban is. Persze ez intelem magamnak is.
@numerakirály Kösz hogy lehülyézel, azért megírom, hogy nekem miért van hitellel terhelt lakásom:
- Mert ugyanannyi lenne a bérleti díj, mint a havi törlesztő. Akkor legalább legyen már enyém a végén a lakás, amiért fizetek.
- Mert akkor szerelek és fúrok és azt, amit akarok. Nem kell engedélyt kérni.
- Mert itthon nincs kultúrája a bérlésnek. Eladják alólad a kecót, jön a tulaj a hülyeségével, stb. Külföldön több évtizedre kötik a szerződést, nálunk jó, ha 2 évre megkapod, utána meg remegsz hogy eladják-e vagy sem.
@robi Unicredit
@numerakiraly
Nálunk is "majdnem" ugyanez a helyzet, a mostani családi házunkkal:
- a havi törlesztőt most készülök kicsit fixáltatni, úgy 68 ezer lesz a havonta. A bérleti díja a házunknak 170-200 ezer között lenne.
- a hitel törlesztésébe a 8db lakáskassza havi szinten (állampapírhoz képest a plusz hozammal számolva) besegít olyan 30 ezerrel, így már csak 38 ezer a törlesztő
- ezért a különbözetért megkapjuk, hogy azt csinálunk a házzal amit akarunk, mert a miénk, de ezt nem bírom forintosítani
És ha kifizettük 2,5 év múlva ezt a hitelt, akkor 8 lakáskassza újrakötése, és lejárata után belefogunk egy építkezésbe. Addigra úgyis kipukkan a lufi, és az építkezések árai szépen visszamennek a normális szintre. Addig spórolunk is, és a mostanit kiadva (passzív háznak megfelelő szigetelés+napelem a rezsit lenyomja, könnyen kiadható) még marad is az új törlesztőre a bérleti díjból.
@axt: vannak kivételek. Én full felújítva adtam most ki egy lakást 5 évre, fixen. Gépesített új konyha, szárítós mosógép, minden vezeték, ajtó, ablak, padló cserélve, mozgásérzékelős világítás folyosón, beépített szekrények... Kiadáskor fotóztunk, 5 év múlva ugyan ebben az állapotban kérem vissza. Bármit fúrhatnak, ez most 5 évig az otthonuk. És még az ár is normális, 83nm, 4 teljes szoba, étkező, wc és fürdő külön, 200e ft/hó Óbudán. Szerintem egyre több kiadó gondolkodik hosszútávon és már inkább az igényes, jó környéken levő lakásokat keresik. Sose járok a nyakukra, utalják a pénzt, kaució ügyvédi letétben. Mikor én voltam bérlő, ugyanígy csináltuk és nem volt gond vagy rossz érzés. A bérlőm 5 éves szerződéssel jött Mo-ra, nem éri meg neki venni.
Mi nem kapnánk annyiért házat, pláne azon a környéken, mint amennyi a törlesztőnk; ok, ebben az is benne van, hogy jelentős önerő van benne.
Néhány hónapja költöztünk be, most jutottam el az utcafront gaztalanításáig, a kert már egészen ok és jövő nyárra eljutunk oda, hogy csak szinten kell tartani (főleg évelők kerülnek mindenhová, amiket max. metszeni kell, kártevőjük alig) és tudunk kint lenni sokat. 2x akkora, mint a lakásunk és a takarítása nem több, a rezsije sem (pedig a lakásé is kevés volt). Ellenben a gyerekek bármikor tudnak kint focizni, krétázni; van parcellájuk, ismerkednek a növényekkel, bogárvilággal 😉
Nagyon sokáig azt mondtam, hogy nem kell családi ház gyerekekkel, most is lakást akartam csak. Most azt mondom, hogy ha van hely, ahová gyakran mehetnek (pl. nagyszülő), akkor tényleg nem. De egyébként, főleg több gyerek esetében, nem árt.
Az az érzés meg külön hihetetlen, hogy mikor biciklizni indulok velük/hazaérünk, akkor csak távirányítóval garázs kinyit és felülünk - semmi x bicikli le és fel cipelése. Előtte meg évekig a babakocsival volt ugyanez a szívás, azelőtt a saját bicóinkkal. Megoldható, persze, fiatalon fel sem tűnt. Most már azért örülök, hogy nem kell.
Már télen érdekes volt, hogy megépítették a hóembert és az reggel is ott volt. És addig, míg el nem olvadt. Társasházban ez mikor hogy sikerült :/
@mm az 5 éves periódusban szerződés szinten kezelitek a bérleti díj változást valamilyen módon? pl ha átlagban emelkedik a lakások bérleti díja BP-en 20%-kal mondjuk. Vagy végig fix 200k?
numera: az valóban érthetetlen, hogy miért akkor akar mindenki ingatlant, amikor 3 év alatt megduplázódtak az árak. De abba is gondolj bele, hogy te majd ott állsz 20 év múlva mai áron kidobott 24 millával (mínusz néhány milla kamat), a mai házvásárló mai áron kifizet 40-42-t, de lesz a tulajdonában egy annyit érő ház. Amit eladhat, kiadhat. vagy lakhat benne további sok tíz évig, néha kicsit ráköltve, amikor az albérletes tovább fizeti a mai 100 ezret. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy nálunk nincs kultúrája az ingatlan bérbeadásnak.
@Gergő: a bérleti díj minden évfordulón legalább inflálódik, de a piaci mozgást követő, közös megegyezés alapján. Vidéken élünk, ezt a lakást azért vettem, hogy ha a 3 gyermekem egyetemre akar menni, 1 lakás rezsit kelljen fizetnem. Érzelmi alapú vásárlás volt, mert én abban az utcában nőttem fel és akitől vettem, nagyon elakarta adni, így a mai elszállt ingatlanárak alatt jóval. A teljes felújítást családilag, anyagárban megoldottuk. Kihalásos alapon van csak ott lakás, a lakóközösség kb 80%-a nem változott 40 év alatt. Fél év alatt a környéken 30%-kal emelkedtek az árak. Szóval nem terveztem, hogy kiadással fogok foglalkozni, ez csak szembe jött velem. Hogy ne álljon üresen, a hirdetés 1 napján kitudtam adni, még aznap ügyvédhez mentünk. Szerencsés voltam.
@Gergő: és ahogy az élet számos területén itt is fontosnak tartom a win-win helyzetet. Én boldog vagyok és a bérlőm is. Szerintem ez egy bizalmi kapcsolat kell legyen, hiszen sok millió ft-ban él, amit 5 évig nem adhatok el. Neki jó, hogy én beszélek angolul, nekem pedig jó, hogy kulturált és kaucióként a 3 havi díj helyett 6 havi díjat ajánlott fel.
Mm, akkor úgy 5 éves szerződés, hogy évente újra tárgyaljátok a bérleti díjat? Én most fogok nekifutni kiadásnak és pont a min. 2, de inkább hosszabb a cél, ami miatt úgy gondoltam, hogy most picit magasabb díj lenne, de x évre fix.
@jami: mi azért egyeztünk meg évi albérlet díj megállapításban, mert mindketten így tartottuk korrektnek. Nekem a 2 év soknak tűnik. Azt előre nem tudhatjuk, hogy a bérleti díjak le vagy fel fognak elmozdulni és mennyi lesz az infláció, így közelebb kerültünk egy minden évben ismétlődő, korrekt ártárgyaláshoz. Nekem célom, hogy kevés ki-be költözés legyen, a bérlőnek pedig célja, hogy sokáig ne kelljen költözni. Én mindig reális árat szeretnék kapni, a bérlő pedig ár/ érték / piaci alapú árat fizetni.
Mivel sok a kiadó lakás, úgy látom elég ár érzékeny a piac. Komoly előnyökkel rendelkező, egyedi ingatlanok bírnak el jelentősebb ár különbséget.
Ha 2 évre fixálom a bérleti díjat és 1 év alatt 30%-ot emelkedik, biztos csalódott lennék és várnám a szerződés szerinti új ártárgyalást. Sajnos annyira nem értek az albérlet piac árazásához, hogy előre megjósoljam a mozgás irányát és mértékét.
@jami: mi történik, ha most magasabb áron adod ki és a következő 2-3 évben esnek a bérleti díjak? Bérlőként csalódott lennék, ami feszültséghez vezethet.
Én laktam albérletben sokáig. Határozatlan szerződésünk volt, nem emelkedett minden évben a bérleti díj, de szép lassan igen. Nem volt őszinte a mosolyunk, mert az, hogy a többi lakás, akár abban a lépcsőházban, mennyi engem pl. nem zavart (a kevesebb sem), de így ott volt, hogy ha nem megyünk bele, akkor költözés/eladás.
Nem tudom, mi a jó megoldás 🙂
És azt sem, hogy a határozott 1-5 éves szerződés mennyire megnyugtató, számodra milyen szankcióval jár, ha az 5 év előtt bontod a szerződést?
@jami: nekem szerencsém van, mert jómódú család vette ki a lakást. Már az ügyvédnél is tapasztalható volt, hogy mindketten konkrét elképzelésekkel vágunk bele a szerződésbe. A bérlő és a bérbeadó részéről is kompromisszum kell az új bérleti díj megállapításánál. Senki sincs fenyegetve, hiszen ha nem engedek, a bérlő is távozhat saját akaratából, fél év felmondási idővel. Így fél évig a már kialkudott díjat fizeti, én pedig kereshetek pár ezer forint különbségért új lakót. A bérlő pedig bajlodhat a kereséssel és költözéssel. Biztosan megtudunk egyezni, ebben abszolút hiszek.
Ha én 5 éven belül felmondom, a felmondási idő alatt nincs bérleti díj, ez a bérlő fájdalom díja.
@jami én az éves emelést az 5éves pmák-hoz kötöttem
az albérlet árát ki hogy állapítja meg?
Pl bérlők bizonygatják, hogy x az összeg a környéken, akkor mekkora bunkóságnak számít kihívni egy kerületi ingatlanirodát, hogy ő is nyilatkozzon f2f?
@mm , a féléves felmondási idő elég korrekt 🙂
@andrus Jó ötlet!
Tartós kiadás esetén az időtartam alatt terveztek bármi felújítást?
Ismerős lakott olyan lakásban, ahol a tulaj minden nyáron csinált valamit: festés/burkolás stb. Én világgá szaladtam volna ettől, ismi meg élvezte, hogy frissül szépen a lakás.
@tamas , pont ezt gondolom, igazából ritkán van 2 teljesen jól összehasonlítható bérleti díj, még ugyanazon lépcsőház ugyanolyan méretű lakása esetében sem. A felszereltség sem mindig mérvadó, mert az is kérdés, kinek mire van szüksége.
Megnéztem amúgy sok hirdetést és végül arra jutottam, amit tök magamtól is gondoltam, kiderül majd, hogy mennyire valós.
@Andrus: ezt megírnád kicsit bővebben?
@Tamás: én az albérleti díjat úgy lőttem be, hogy a környéken, hasonló méretű, hasonló színvonalú lakásokat megnéztem. Miklós kalkulátorával utána számoltam, mennyiért éri meg nekem kiadni és a kalkulátor szerinti összeget hirdettem meg. Gondoltam, ha komoly érdeklődő lesz, úgy is alkudni fog, tévedtem.
Tamás: ha x az összeg másik lakásban, költözzön oda. Jelenleg nem úgy áll a helyzet, hogy a bérlő feltételeket szabhat. Majd talán pár év múlva.
@antenna
Azért szerintem te is érzed, hogy ez nem ilyen egyszerű. A bérbeadónak csak egy szavába kerül akár a piaci ár fölé is emelni a díjat, míg egy költözés többszázezer forintba meg egy csomó szívásba kerül. Ezért civilizált országokban le van szabályozva, mennyit és milyen feltételekkel emelhet a bérbeadó.
@jami
Az enyém full új, a bérlő az első lakó benne, így kb 5 év múlva, mikor elmegy a bérlő, lesz egy tisztasági festés (ezt a mostani bérlő fizeti, de mivel külföldi, én intézem majd).
Előre gondolva üvegszálas tapéta van minden szobában és folyosón, az sok réteg festéket elbír és mosható is. Wc-be mozgásérzékelős a világítás, folyósokon szintén, így villany kapcsoló csak a szobákban, fürdőben és konyhába van. Mikor belép a lakásba, az ajtó nyitásra már világos a közlekedő. Szerződésben kikötés, hogy minden bútor alá csúszásgátlót köteles tenni. A parketta sérülése, karcossága esetén a teljes burkolat csere költséget állja. A vizes helységeken kívül egybefüggően, küszöb nélkül van lerakva, nem kevés pénz, ha cserélni kell. Lehet, szigorúnak hangzik, de vállalta a bérlő a feltételeket, úgy vigyáz rá, mintha saját lenne.
@antenna
De igen, a bérlőnek is lehetnek kérései. Én a vadi új konyhabútorba a vadi új mosogatógépet a kedvéért kicseréltettem, mert neki nagyobb kellett. A szintén vadi új mosógépet pedig szárítósra cseréltem. Költségeket vállalta. A parkolás hogy ingyen legyen, határozott időre ideiglenesen bejelentkeztek a lakásba, bérleti szerződéssel. Az én bérlőm sok országban élt már, hozott magával bérlői kultúrát, sok korrekt ötletet tudtunk meríteni belőle, ami a kölcsönösségen alapszik. Azért mert én vagyok a tulaj, ettől még a bérlő igényeit is figyelembe kell venni.
Nekem élnek rokonaim albérletben Írországban, Angliában, Máltán, őket előre kifaggattam, náluk milyen szerződések vannak, milyen feltételek. Itthon nagyon gyerekcipőben jár a korrekt, partneri albérlet kiadás.
@mm
Az nagyon hiányzik. Mondjuk az igények lehetnek reálisok is, meg totál elszálltak és ha évente más bérel, hamar elfogy az ember megfelelési hajlandósága.
Otto: Itt is le lehet szabályozni a bérleti szerződésben, hogy mi a helyzet. Ez ennyire egyszerű.
Mm: hogyne lehetnének kérései! Mi is mindig, mindent egyeztettünk a bérlőkkel, megbeszéltünk mindent és haladtak a dolgok. Abszolút a párbeszéd híve vagyok, az egész sztori a nyugalmi állapotról szól nekem. De ha odaállna a bérlő zsarolni, én biztos azt mondanám neki, hogy nézzen nyugodtan körbe. Mert az X ár, amiről szólt a kérdés, a zsarolás eszköze.
@antenna
Na de az nem zsarolás, hogy ha aránytalanul piaci ár fölé emeled, ő nem megy bele, te meg kiteszed? Pontosan emiatt szabályozzák, mert vissza lehet élni vele. Szvsz valamilyen piaci mutatóhoz lehetne igazítani hosszútávú szerződés esetén. Ha mindig egyezkedni kell róla, akkor az csak mindkét fél korrektségén múlik, akkor a szerződés maga nem sokat ér.
@zabalint
Így van. Az, hogy legfeljebb költözhetek és van rá mondjuk 30 napom - nem egy nyugis szituáció.
Az, hogy akkor nem fizet a bérlő, de marad, megint egy rossz helyzet, csak a bérlőnek.
Sajnos a gondolkodást kellene nagyon megváltoztatni, országosan, mert jelenleg mindenféle szerződéssel lutri, az emberismeretet kell magas fokra járatni.
@antenna
Te láttál már olyan szerződést, amiben le van írva, milyen feltételekkel emelkedhet a bérleti díj (pl valamilyen indexet vagy az inflációt követve)? Nem mondom, hogy nincs ilyen, de elég ritka. Általában nincs benne semmi erről, így a bérbeadó bármikor mondhatja az addig 100 ezerért kiadott lakásra, hogy akkor jövő hónaptól 130 (miközben mondjuk a hasonló ingatlanok 115-ért mennek a környéken). Persze elköltözhet a bérlő, de neki ez hatalmas pénzbeli meg időbeli költség és ezt a bérbeadó is tudja, szóval csak a jóindulatán múlik, nem él-e vissza a helyzettel. Ezért írtam, hogy jobb helyeken nem bízzák ezt a szerződőkre, hanem törvény szabályozza.
@jami @mm határozatlan időre van kötve a szerződés úgy, hogy az évfordulón az aktuális 5éves pmák %-ával emelhetek