A gépkocsinyeremény betétkönyvekről

A múlt heti posztomban leírtam, hogy a mai kamatkörnyezet mellett a megtakarítási számlák hozama miatt túl gazdag nem leszel. (A megtakarítási számlák)

Ezzel kapcsolatban merült fel a gépkocsinyeremény betétkönyv, mint megtakarítási lehetőség.

Mivel a legtöbben nem ismerik a terméket, vagy annak feltételeit, érdemes írni róla egy keveset.

Az ötvenes évek végén a kádári konszolidáció eredményeként már magánemberek is birtokolhattak személyautót. Illetve birtokolhattak volna, ha lett volna, amit megvegyenek. (Az idősebbeknek emlékeznek még arra, hogy a nyolcvanas évek elején is 5-6 évet kellett várni egy-egy Wartburgra vagy Trabantra.)

Mivel kínálat nem volt, kereslet annál inkább, hamar népszerű lett az Országos Takarékpénztár 1961-ben bevezetett gépjárműnyeremény-betétkönyve, ahol nem kamatot fizettek, hanem a kamatot bedobták egy nagy közös kalapba és abból sorsoltak ki gépjárműveket a takarék-betétkönyv tulajdonosai között.

Bár már azóta mindenki vehet autót (ha van rá pénze), a gépjárműnyeremény-betétkönyv továbbra is igen népszerű maradt. Nem kevesebb, mint 1,2 millió darab volt forgalomban tavaly és szerintem az alacsony kamatok miatt még emelkedett is a számuk azóta.

Jelenleg az OTP-n kívül az FHB kínál még nyereménybetétet. (Tehát ez nem betétkönyv, hanem betét, de a lényegen sokat nem változtat.)

Hogyan működnek?

A betét(könyves)ek pénzére megállapítanak egy aktuális kamatot, abból levonják a kamatadót és az így maradt összegekből nyereményeket vesznek, amit kisorsolnak a betétesek között. Mivel különböző címletek vannak, ezért a magasabb címletűek több kamatot dobtak be a közösbe, így arányosan nagyobb eséllyel nyernek is.

Míg az OTP-nél csak autókat sorsolnak, addig az FHB-nál kisebb tárgynyeremények is vannak, jelenleg Ipad mini és Xbox One.

Mivel ezt a kamatod helyett nyered és a kamatadót (és persze az EHO-t is) már levonták, így a nyeremény adómentes lesz.

Ha nem veszed át a nyereményt, egy hónap után már csak az árára tarthatsz igényt. (Nem jön ez a lehetőség rosszul akkor sem, ha már nincs több hely a garázsban.)

Azonban a nyeremény nem évül el, még 1982-es nyeremények is várják a gazdáikat. (Igaz, egy nyolcvanezres nyeremény nem akkora szó ma, mint volt akkor, lévén, hogy kamatot nem fizetnek az át nem vett nyereményekre.) Az OTP listáját itt találod az át nem vett nyereményekről.

Ha akarod, még egy mobilappot is letölthetsz a telefonodra, amivel ellenőrizni tudod havonta, nyertél-e. (Link)

Mivel a kamatozástól eltekintve ez egy közönséges bankbetét, vagy takarékszámla, így minden más szempontból annak megfelelően viselkedik, tehát vonatkozik rá az OBA, ugyanúgy tudod feltörni, visszaváltani, stb

Mekkora eséllyel nyerek?

Jelenleg az OTP 0,7+0,15% kamatot ad a gépjárműnyeremény-betétkönyvekre, az FHB 1%-ot. Ebből jön le a 22% adó, a maradékból képeznek nyereményalapot.

Egy 10 ezer forintos betétkönyv éves kamata adózás után 66,3 forint az OTP-nél, 78 forint az FHB-nél. Ebből lesz a nyereményalap, egy 6 milliós autót egy a kilencvenezerhez eséllyel nyerhetsz meg évente. Mivel ez éves kamat, sorsolás pedig havonta van, ennek tizenketted része a havi esélyed.

Bukni viszont nem tudok rajta, igaz?

Hát ez nem egészen így van. Nem csak azt a kamatot bukod el, amit máshol megnyerhetnél, de lehetnek költségei, amit akkor is fizetsz, ha történetesen nem nyertél.

Az OTP betétkönyv visszaváltása díjmentes, egyéb költségeit itt látod.

otp

Az FHB-nál feltétel az is, hogy számlád legyen a bankban. Ha nincs számlád, nyithatsz egy díjmentes számlát. Viszont befizetéskor levonnak egy százalékot a befizetésből, ennyivel kevesebbet fogsz visszakapni.

fhb

Érdekes módon a Postán ugyanennek a betétnek ez a díja még nulla forint. Kérdés, meddig marad meg ez a különbség.

posta

Megéri-e?

Erre mit mondhatnék? Ha szeretsz játszani és izgulni hónapról-hónapra, hátha te nyertél, akkor nem annyira drága formája a reménykedésnek, mint az alternatívái a kaparós sorsjegytől kezdve a lottóig és kisebb eséllyel leszel tőle szenvedélybeteg.

Ha nem szeretnéd otthon tartani a pénzt addig se, amíg gyűlik és az évi egy-kétezer forint kamat nem hoz lázba, amit mostanában kapsz évente egy havi 20 ezres megtakarításra, inkább eljátszod azt ilyen formában és bevállalod a plusz költségeket a befőttesüveghez képest, akkor is jó lehet.

Ha ballagásra ajándékoznál pénzt és szerinted vagányabb egy nyereménybetétkönyv, mint pár tízes egy borítékban és autót ugyan nem vettél, de az esélyt megadtad a fiatalnak, hogy legalább nyerhet egyet, akkor is lehet jó választás.

Megtakarításnak és befektetésnek nem ajánlom, de hát nem is arra való. Inkább játék ez, mint bankbetét.

Linkek: OTP gépjárműnyeremény betétkönyv, annak hirdetménye, költségei és FHB nyereménybetét, annak hirdetménye illetve FHB ÁSZF

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

83 hozzászólás

  • Zsolti
    Hát erről még nem hallottam….mik vannak, agyam eldobom 😀
  • Gábor
    Meg is találtam, FHB Alfa számlacsomag. havi díja 0, viszont ha ki akarok venni onnan pénzt az igencsak drága. :S 2011-ben vettem a nyeremény betétkönyvet, amikor indult ez az egész, eddig nem nyertem. 😀
  • elemes
    a “Megéri-e?” cím alatti négy bekezdés nagyon zsír 🙂
  • András
    @Kiszámoló

    Én mikor az OTP ben vettem 3 hónapja pár 50 ezres betétkönyvet, többször nyomatékosan rákérdeztem hogy ha visszaváltom, akkor 50 ezre készpénzt kapok-e vissza, vagy vonnak-.e le valamit.
    A hölgy megerősítette hogy kerek 50 ezret kapok visszaváltáskor. Ezekszerint nem mondott igazat. és csak cca 49500-ér váltják vissza?

    ha ez így van, akkor (bár tudom hogy semmit nem érek el vele) akkor ezt számon fogom kérni a kisasszonytól

  • Tothmesz
    FHB nyereménybetét postán is nyitható, akkor nem kell számla, kp-ben berakod és ugyanannyit vissza is kapsz kp-ben. posta.hu/nyeremenybetet
  • Kiszamolo
    Mivel tranzakciós adót (0,6%-ot) biztos kell fizetned pénzfelvételkor, furcsa lenne, ha semmit nem kellene fizetni. A 0,6% majdnem egy éves kamatnak felel meg.

    Ott a belinkelt hirdetmény, abban olvastam ezeket a költségeket.

  • kustela
    Ez a költség mióta van? 😮 Nekem eddig soha semmibe nem került visszaváltani a pénzt, pedig többszázezerről volt szó. Mondjuk hozzátartozik, hogy ennek már másfél-két éve… (OTP)
  • ann1294
    Nagyszüleim vettek anno, nyertek is rajta a 80-as evek vegen egy Daciat. En ballagasra kaptam egyet, nem szandekozom bevaltani. Szerintem inkabb “sorsjegy”, mint befektetes.
  • jurta
    “Ha ballagásra ajándékoznál pénzt és szerinted vagányabb egy nyereménybetétkönyv, mint pár tízes egy borítékban és autót ugyan nem vettél, de az esélyt megadtad a fiatalnak, hogy legalább nyerhet egyet, akkor is lehet jó választás.”

    Ha feltétlenül így meg akarom kötni a kezét az ifjúnak, akkor már inkább nyitnék neki egy ötéves értékpapír-TBSZ-t, amin az alapokat/papírokat ő adhatja-veheti. Végül is annak is van szerencsejáték jellege 🙂 , de legalább valami hasznos készséget is felszed közben.

  • Zsé
    Ha kpban kéred a betét névértékét akkor ott nem igazán lehet tranzakciós adó, nem? 150.000 felvétel meg ingyenes, szóval felveszem a fizumból a szükséges összeget a számlámról, bemegyek a zotépébe és kérek 10-20-50ezerért egy betétet, havonta. Amikor meg kellene az ellenértéke, akkor szintén besétálok és kpban kiveszem, amit utána kpban elköltök, hiszen valószínűleg azért veszem fel, mert el akarom költeni. Ad abszurudum, ha új kocsit vennék a pár éve alatt így összegyűlt pár millióból akkor szatyorba kikérem a betétek ellenértékét a kereskedőnek meg szintén a szatyorból fizetem ki. A szatyor ha teszkós akkor még gizdább 😀

    Az esélyt egy darab 10 ezres betétre számoltad, de ha 20 ezrest veszel akkor máris megudpláztad az esélyed, esetleg ha havonta rendszeresen veszel 20 ezrest, neadjisten 50ezrest akkor meg még tovább növeled az esélyed, a havonta kisorsolt autóra, plusz a 4ed évente..

  • Zsé
    plusz a 4ed évente extraként kisorsolt nagyobb kategóriájú autóra. Ha bejön akkor elég jó a hozam, persze nagy kockázat mellett, de ha meg nem jön be akkor is legalább van egy kis spórolt pénzed.

    Még mindig magamat győzködöm, mert nem győztél meg arról, hogy nem éri meg 🙂

    A betét és a betétkönyv között mi a különbség egyébként?

  • Gábor
    Ez szerintem az OTP-nek/FHB-nak a legnagyobb biznisz.
    Az át nem vett nyereményekből látszik, hogy jelentős számú betétkönyv – sőt nyeremény – egyszerűen elveszik. Amit elvileg ki kellene fizetni, de a gyakorlatban soha nem kerül rá sor, ha nem jelentkezik érte senki.
    Régen bemutatóra szóló kis kartonlapocska volt ekor nagymama simán elfelejtette, hogy van ilyenje, most már úgy tudom ez is névre szóló.
    Szerintem eleve egy csomót nem nevesítettek, az szintén bebukta a tulaj.
  • Kiszamolo
    Nem tudom, nem váltottam még vissza betétkönyvet, ez van a hirdetményben.
  • snasim
    Az rendben, hogy névre szól, sőt, még a személyi igazolvány számodat is elkérik, de nem érdeke az OTP-nek , hogy értesítsen a nyereményről. Nem is teszik meg, ezért kell neked, mint betétkönyv tulajdonosnak figyelned a sorsolást. Tudtommal már név nélkül nem mehet semmi.
  • Janos82
    Ezen en is gondolkoztam egy darabig, de miutan elolvastam az OTP-s leirast, es a cikket, mar biztos, hogy nem kell:) Gyakorlatilag a befeketetes hozamanak a varhato erteke 1-2% ( -ado,koltsegek), vagyis semmivel se jobb, mint amit a bankban elerhetek, csak van vele egy csomo pluszmunka.
    Raadasul mi most orokoltunk 2 nevreszolo betetkonyvet, amik nincsenek meg ( csak a szamuk), az OTP ki tudna allitani oket, de olyan aron, hogy nem erne meg foglalkozni vele. Ugyhogy max akkor allittatjuk ki oket, ha veletlenul nyertesek lennenek…
  • Gumby
    Még egy kis apróság: névre szól (legalábbis az OTP-nél biztosan).
    Amikor kirámolták a lakást, ezeket így érthetően nem vitték el.
  • Géza
    “Ez szerintem az OTP-nek/FHB-nak a legnagyobb biznisz.”

    a nyereményre való jogosultság ugyan úgy nem évül el, mint a bankbetét. Nagy üzlet akkor lenne, ha a pénz valamikor a banké lenne, de nem. Így maximum abból lehet extra nyeresége, hogyha ezt a forrást kihelyezi, miközben nem fizet utána kamatot. Amíg magasabb volt a jegybanki alapkamat, addig ez jelentős nyereség lehetett, most nem igazán. Hogy az ilyen jellegű forrásokat milyen feltételekkel helyezheti ki a bank, azt nem tudom, gondolom, azért nem kell az összes pénzt a fiókban tartani, mert bármikor jöhet a 82-es nyertes.

  • Gábor
    Elvileg a tulajdonos halálakor mindegyiknek elő kellene kerülni, ha igaz, hogy a hagyaték kezelésekor a közjegyező igyekszik minden banki cuccot összevadászni. Kérdés mennyire sikerül.
  • Tavaly év elején ha kp.ben kérte vissza az ember a betétkönyv árát az OTP fiókban, akkor NEM vontak le egy forintot sem.
    Tehát még egyszer: az 50.000 Ft-os Gépkocsinyeremény Betétkönyv ellenértékét ha szépen bankjegyekben kérte kézbe a delikvens, akkor mind az ötvenezer forintot szépen mindenféle levonás nélkül megkapta.
  • Janos82
    :

    Viszont a bank alacsonyabb kamatot fizet ezekre a termekekre…. Igy penzt takarithat meg a normal betethez kepest.

    Raadasul a “kamatot” nem is mindig veszik ki az emberek, igy a kamat kamatai a banknal maradnak.

    Ha elhagyod a betetkonyvedet, vagy megsemmisul, akkor penzert allitjak ki az ujat, par1000 ftert… Szoval ott megintcsak fognak egy kis penzt.

    Igy osszesegeben sokkal jobb lehet mint betetet gyujteni…

  • Oscee
    En is ilyet kaptam egyik nagymamamtol ballagasra. Valahol egy fiok aljan van otthon es anyukam neha megnezi, hogy nem nyert-e 🙂
    Az enyem meg kis konyvecske (kartonlap) formatumu, erosen ketlem, hogy lenne hozza szamla es tudtommal a postan vette. Es nem nevre szolo, de erre csak 99%-ban tudnek megeskudni.
    De egy evtized alatt sokat valtozott ez is, gondolom. Ha fel evszazada forgalomban van a termek, gondolom a lakossag kezeben van kismillio kolunbozo verzio.
  • Laya
    Nem OTP-s ügyfélként 2014 decemberében váltottam vissza egy 10-ezres betétet. Nem vontak le semmit (vételkor sem). Pedig akkor már létezett a dézsma a pénzmozgatásra. De szerintem ha erre kellene fizetni adót, akkor ennyi erővel (bár nem akarok 5leteket adni), a bolti vásárláskor is kéne, hiszen pénzmozgás. Sőt, ha vissza viszek valamit, és érvényesítem a “kellékszavatossági igényemet”:) és visszakapom a pénzem, akkor szintén. Szerencsére ott még nem tartunk. Ez meg olyan, hogy vettem egy betét(könyvet) amit visszacserélek, pont mint a boltban. De akárhogy is, mindenképpen jó, hogy nincs rá sarc. Az viszont jó kérdés, hogy mi van ha ellopják, elveszik, vagy megsemmisül a betétkönyv.
    A vétel eltartott vagy 1,5 órát (annyaneve5példányban, “ott kell befizetni, aztán a papírral itt veheti át a könyvet” stb. – tiszta Monty Python), ami nonszensz. A vissza váltás is kb. vagy fél óra volt :-/
  • Kiszamolo
    Miért, amikor berakod a pénzed a bankba, aztán újra felveszed, miért fizetsz adót?
  • Jenő
    OFF: volt itt egy friss bibliai poszt, az eltűnt. Hiba a rendszerben, vagy öncenzúra? azt akartam elolvasni. 🙂

    Másrészt a ‘Műszaki cikket veszel? Alkudj nyugodtan’ poszt alatt eltűnt vagy 50 komment-előzmény. A legvége megvan, de az előzmények törlődtek. Rossz a blogmotor?

  • Kiszamolo
    Az csak egy vázlat volt egy újságcikkhez.
  • Kiszamolo
    Nem a blogmotor rossz, csak kiszedtem az off hozzászólásokat.
  • Istvan

    Ma már nem nyithatsz látra szólót, és amit még mindig nem nevesítettek, azt a pénzmosás elleni törvény értelmében mindenféle tranzakció előtt nevesíteni kell.

    Ez így van, én is vettem egy ötvenzres nyereménybetét-könyvet, amit névértéken vissza is váltottak, mindenféle költség nélkül.

  • campero
    Amúgy rájöttem arra, hogy ha az embernek van egy kis megtakarítása, érdemes tartós fogyasztási cikkbe fektetni- félreérthetően fogalmazva 🙂 Itt azokra az élelmiszerekre vagy vegyi háztartási termékekre gondolok, ami sokáig eltartható. Liszt-cukor-étolaj, mosópor, stb… Ha jó akciókban vásárolja az ember, nagyobb tételben, többet nyer rajta, mintha lenne pár százezer forintja lekötve bármilyen betétben 🙂
  • Kata
    2 hónapja váltotattam vissza az OTP-ben a 20-ezres betétkönyvemet, és 20 ezret kaptam vissza kereken. (Amikor 50 ezresem volt, azt is egy az egyben visszakaptam visszaváltáskor.) Nincs számlám az OTP-nél, egyébként.
  • Andor
    Nekem FHB nyereménybetétem van egy pár. Postán “vettem” őket. Nem volt költsége, múlt héten felvettem 2 10ezer Ft-osat, nem vontak le semmit.
    E-mail címmel fel lehet iratkozni és mindig szólnak, ha megtörtént a sorsolás, hogy ne feledd el.
    Én még nem nyertem, de egy barátom, decemberben nyert egy x-boxot.
  • Körtefa
    Szerintem a “készpénz kifizetési utalványon kiküldés” és a készpénzben történő kifizetés nem ugyanaz.
  • piros csillag
    OFFFF (félig meddig)

    Esett szó itt elfeledett, ki nem váltott nyereményekről, meg hogy halálozás esetén a hagyatéki eljárásban igyekszenek felderíteni az elhunyt itt-ott, bankoknál elhelyezett betéteit, számláit.

    Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy jogilag ez hogyan van szabályozva, támogatva, mert tapasztalatom szerint (saját családi ‘élmény’) sajnos a bankok a jegyző megkeresésére konkrétan semmit sem válaszoltak, illetve az is nemleges választ adott először, akinél később mégis előkerült (megtaláltuk a kivontok egy részét) egy számla, két alszámlával. Akkor hogy is van ez?
    (ha itt nem is, de esetleg egy kisebb posztban lehetne erről szó?)

  • szárnyas freivadász
    Ha jól rémlik, régebben még lakásnyeremény-betétkönyv is létezett.
  • Hujber Tünde
    Nekem ebben az tetszik a legjobban, hogy ha 1 hónapig nem jelentkezek a nyereményért, akkor már csak az árát kapom meg. 🙂 Inkább az autó ára kellene, mint maga az autó, nem beszélve az X-boxról, amiről alig tudom, hogy mi az. 🙂
  • jurta
    2015-07-22 at 17:23

    “Liszt-cukor-étolaj, mosópor, stb… Ha jó akciókban vásárolja az ember, nagyobb tételben, többet nyer rajta, mintha lenne pár százezer forintja lekötve bármilyen betétben 🙂 ”

    Ez igaz, de mindig elfelejtitek, hogy ha erre nagyon ráállsz – nyilván nemcsak élelmiszert lehet jóval előbb beszerezni, mint ahogy felhasználod -, akkor annyival nagyobb alapterületű otthont kell fenntartani vagy bérelni. (Vagy raktárat, az talán olcsóbb, csak meg ne fagyjon a cucc.) Válaszban csak az ellenkezzen, aki konkrét számokat hasonlít össze, az, hogy “de nálam nincs útban”, nem ér. 🙂

  • Pista
    Az FHB-nál a hölgy azt mondta hogy semmilyen információjuk nincs arról, hogy milyen nyerési esélyek vannak a gépkocsinyeremény betéteknél.

    Ezen jót vitáztunk, megkérdezte a kollégákat is, de nem tudtak segíteni. Gondolom nem egyforma az esély a különböző bankoknál…

  • Jónás
    “Campero: Amúgy rájöttem arra, hogy ha az embernek van egy kis megtakarítása, érdemes tartós fogyasztási cikkbe fektetni- félreérthetően fogalmazva 🙂 Itt azokra az élelmiszerekre vagy vegyi háztartási termékekre gondolok, ami sokáig eltartható. Liszt-cukor-étolaj, mosópor, stb… Ha jó akciókban vásárolja az ember, nagyobb tételben, többet nyer rajta, mintha lenne pár százezer forintja lekötve bármilyen betétben”

    Teljesen igazad van! Ez is megérne egy önálló blogbejegyzést! Én ezt csinálom évek óta.
    Nem élelmiszert halmozok fel, szó sincs róla, de ha valami -ami bevált termék- nagyon jó akcióban van, akkor abból megveszek 1 vagy akár több éves adagot is. (tartós élelmiszerek, mosószerek, tusfürdő stb)
    Így erre a nem túl nagy, de éves szinten akár milliós tételre megvan a 20-30% hozamom, pontosabban megtakarításom.
    Bocs, az off-ért de ez a téma szerintem megérne egy új blogbejegyzést

  • Andor
    Fhb-nél ” A nyeremény készpénzre váltható”. Legalábbis egy tavalyi szórólap szerint.
  • BTM
    : Éves szinten akár milliós tétel? Annyi nekem biztosan nem jön össze, még ha a tankolásokat beleszámítom, akkor sem. Arra egyébként pont kiemelten figyelek is, hogy lehetőleg mindig a bejelentett áremelés előtt, vagy az árleszállítás után tankoljak. És végtelen büszkeséggel sétálok el a pénztártól, amikor tudom, hogy megspóroltam egy fél gombóc fagyi árá… 😉
  • campero

    Én itt nem igazán tonnányi termékre gondoltam, hanem mindig csak annyira, amennyi kitart a következő hasonló akcióig. Általában bizonyos időközönként hirdet egy-egy cég bizonyos termékeket, és így mindig ki lehet kalkulálni, mennyit érdemes vásárolni az adott termékből. Például legutóbb samponból vettem nagyon jó áron 15 darabot, és kétszáz forint/darab nyereséggel. Az már elég jó -kamat- 🙂 3000 ft tiszta haszon egy termékkategóriában… hol van az az állampapír,vagy kötvény, ami egyszerre ennyi ráfordítással ilyen összeget hoz nekem?
  • campero

    Én is nagyon várok már egy ilyen, és ehhez hasonló bejegyzést Kiszámolótól 🙂
    Bocsi az Offért, Bloggazda 🙂
  • jurta
    @campero

    Addig is olvasgassátok angolul:

    “I like to think of it as a little algorithm:
    – if a food is overpriced, buy zero or the minimum possible amount you can live with
    – if a food is regular price, buy an amount to last until your next grocery trip (minimum 1 week supply)
    – if a food is underpriced, buy at least enough to last until the next expected sale at this level (4 weeks?)
    – if a food is drastically underpriced, buy a near-infinite amount, limited only by shelf life of food and available stock on shelves. If Bananas go to 1 cent per pound, you can’t really benefit. But if rolled oats dropped to an all-time low, I’d probably buy at least a year’s supply (100 pounds).”

    mrmoneymustache.com/2011/08/23/grocery-shopping-with-your-middle-finger/

    Múltkor a SPAR-ban a zabpehely 199 helyett 149 volt, nem is akcióként. Vettem annyit, amennyi költözésig kitart. 🙂

  • L70

    MMM-mel tökéletesen összhangban szoktuk ugyenezt. Ma volt közepes bevásárlásunk.

    – kedvenc szörp (normál ár): 1 üveg
    – kedvenc gyümölcslé (túlárazott): semmi.
    – kedvenc sajt (22%-os akció): lejáratig fogyasztandó mennyiség.
    – kedvenc sampon (extra akció): 1 éves mennyiség.

    Kiválóan működik a dolog.

  • Janos82
    :

    Bp-en kb 1500-2000 ft 1 nm alberlet ara ( szamlojunk ezzel) + a ra eso rezsikoltseg legyen ~500 ft ( plusz vilagitas, kozoskoltseg, futes a lakasban ) Meg is lehetne vasarolni, akkor ~200.000 ft a nm ar.

    Innen mar csak az a kerdes, hogy egy polcos szekrennyel megoldhato-e az , hogy havi 3000 ftot megsporolj ( igy mar a polcok ara is benne van )

  • Jónás

    A milliós tétel talán egy kicsit túlzás, de a nagy tétel úgy jön össze, hogy hosszú évek rutinjával ez a fajta akciós előrevásárlás már minden bevásárlásomra rányomja a bélyegét, ennek tudatában vásárolok amit csak lehet. Nagyon jól működik. Bár, -az igazat megvallva- legtöbbször én sem évekre, hanem csak a következő akcióig vásárolok előre.


    Nem tárolok én sem tonnányi terméket, a tárolási hely kérdése családi házban egyáltalán nem probléma.
    Lakásban ezt nyilván nehezebb kivitelezni

  • Zabalint

    És akkor még nem is beszéltünk a raktár menedzselésre fordított idő pénzértékét. Persze ha valaki élvezi…
  • Benedek
    az ötlet jó, DE általában nem pont akkora albérletet veszel ki, mint amekkora pont szükséges. Szerintem ha néhány tartós élelmiszerből (vagy egyéb termékből) veszel kicsit többet, az el fog férni. Én számításba veszem vásárlás előtt az eltarthatóságon kívül a termék méretét/súlyát is (el tudom pakolni?), de általában igen a válasz 🙂
  • Janos82
    :

    En inkabb abbol a feltetelezesbol indulnek ki, hogy mindenkeppen elveszi valamitol a helyet, illetve novelheti a szukseges alberletmeretet( foleg ha figyelembeveszed, hogy mennyi “tartos” holmi van, akkor mar 5-10nm is kellhet a tarolashoz[ruha, szappan, mosogatoszivacs, cukor …]).

    Amugy nyilvan ki lehet hozni azt is, hogy nem jar semmilyen tobbletkoltseggel, mert nekunk pl 30nmes pincenk van, es oda kb 4-5 ev tartos fogyasztasi cikkje is beferne, de ha objektiv akarok lenni, es azt a kerdest felteszem, hogy erdemes-e a 4-5nmel nagyobb lakast kivenni emiat, akkor mar jol jon, ha kiszamoljuk a tenyleges hasznat ( amugy ettol meg lehet boven nyereseges, azt nem vitatom )

  • L70
    A 20 éve íródott The Millionaire Next Door is két fontos dologról beszél a meginterjúvolt alanyok kapcsán: jellemzőek rájuk mind a helyes offenzív (jövedelem, befektetések hozama) mind a helyes deffenzív (költekezés) pénzügyi döntések. Az offenzívában az urak, a deffenzív témában a családon belül a hölgyek voltak jobbak, és így is osztották le a belső szerepeket.
  • Eltévelyedés
    @Jónás és mgé aki az élelmiszeren spórol.
    Persze, jó érzés a zabpelyhet 50 forinttal olcsóbban venni, de ennek a vadászatáab azért nem érdemes nagyon belemenni. mennyit nyersz ezen éves szinten? Nem több, mint 50 ezer. De legyünk nagyvonalúak, 100 ezer. De az már tényleg az akcióvadász kategória, aki 5 akciós újsággal indul bevásárolni, 6 boltot érintve.

    Mennyi időd és energiád megy el erre? Neked mennyi az órabéred? Azt az időd mennyivel szívesebben töltötted volt a gyerekeiddel? Ugyanannyi idő alatt mennyit kereshettél volna az általad végzett fusimunkával?

    Amellett, hogy tényleg jó, ha van otthon pár alap tartós élelmiszer, és azt érdemes akciósból feltölteni, igazából nem túl jó befektetés ez.