A Bitcoinról még egyszer

Update: Mivel ebben a cikkben az előző cikkben leírtakat fejtem ki bővebben, hogy miért nincs érték a Bitcoin mögött és miért kell úgy tekinteni rá, ami, így az előző cikk feleslegessé vált. Abban arról írtam, amit itt is megemlítek, hogy a kormányok bármikor betilthatják az egészet, hiszen míg a rendes pénz forgalmát száz módon szabályozzák, hogy ne lehessen vele adót elkerülni, pénzt mosni, kábítószert venni, vagy terrorizmust finanszírozni, addig a Bitcoin ezeket mind megkerüli. S nem kell az egész internetet blokkolni érte, elég azokat a helyeket, ahol az átlagember valódi pénzre válthatná a Bitcoinjait.

Továbbá bővebben kifejtettem, mitől pénz a pénz. Erről cikk itt. Bármire szabadon elkölthető, értékálló, két év múlva is (közel) annyit ér, mint ma, ezért lehet benne vagyont felhalmozni és kiszámítható az árfolyama, ezért a kereskedők el merik fogadni, mert nem csapkod az árfolyama napon belül is 10-30%-ot. Ezek közül egy sem igaz a Bitcoinra.

Innen folytatódik a cikk, ezeket fejtem ki bővebben.

Írtam a Bitcoinról, pedig nagyon nem akartam. De mivel már a csapból is ez folyik, kénytelen voltam.

A hozzászólás szekció gyönyörűen idézte azt, amikor a Kairos-ról írtam, az Emgoldexről, a Sitetalkról, a Quaestorról, vagy bármi egyébről. Érdemes elolvasni azokat a hozzászólásokat, szó szerint megegyeznek a bitcoinos hozzászólásokkal.

Ha nincs időd rá, röviden összefoglalom a hozzászólásokat az összes bejegyzés alatt. (Könnyű dolgom van, mert mindig ugyanazt írták, mindegy, hogy Kairos vagy Bitcoin):

– Hülye vagy.

– Nem értesz hozzá.

– Nem úgy van, rosszul tudod.

– Nagyképű, irigy kutya vagy, aki megfosztja az embereket a meggazdagodás lehetőségétől.

– Minden tiszteletem a tiéd, de most nagyon mellélőttél.

– Ez most más, ez egy új technológia és ez most tényleg működik. Ez innováció, ilyen még nem volt, ez robbanás előtt áll. (Hogy ezt már hányszor hallottam minden hasonló témával kapcsolatban.)

Érdemes megnézni, hol vannak most azok, akik akkor ezeket írták egy vagy három éve. A kairosok nyolc hónapig idejártak gúnyolódni és mutogatni, hogy már mennyit kerestek a Kairossal. Aztán egy varázsütésre mind eltűnt. Ahogy kiderült, hogy mégis csak átverés az egész.

Miről is írtam az előző cikkben?

Hogy semmit nem tudsz a Bitcoinról, nem tudod, ki van mögötte, van-e valaki mögötte. Mi adja meg az értékét, miről tudjuk, hogy ez jobb, mint bármelyik másik? Honnan tudjuk, hogy 1000 dollárért drága a Bitcoin vagy olcsó? Sokáig 1 dollár volt, aztán sokáig 100, majd 1.000 most 17 ezer. Melyik a reális ára? Vagy még mindig olcsó? Honnan tudom meg?

Semmi, de semmi nincs a kezemben, amihez mérhetném az árát. Pont úgy, mint a dotkom lufiban az új internetes cégek. A régi cégekre szabott értékelések nem működtek ezeknél a cégeknél, mert mindenki azt akarta hinni, hogy ezek a cégek az egész világot meg fogják hódítani. Így aztán semmi pénz nem drága értük. Aztán kiderült, hogy de, egyetlen dollár is túl sok volt a cégek 95%-áért.

Ugyanis attól, hogy valami újszerű és forradalmi, még nem jelenti azt, hogy értéke is van. Főleg, ha bárki szabadon lemásolhatja. Ez történt az internetes cégekkel is. Gyorsan kiderült, hogy attól hogy innovatívak, meg forradalmiak, még nem képesek hasznot termelni, egy lyukas garast nem ért a legtöbb.

S az internetes cégek még százszor jobban értékelhetőek voltak, mint a Bitcoin. Legalább bevételük volt és kiadásaik, alkalmazottaik, termékeik, esetleg szabadalmaik, lehetett valamivel számolni.

Mitől pénz a Bitcoin? Jelenleg a pénz egyetlen ismérvével nem rendelkezik, nem lehet vele fizetni bárhol, nem stabil az árfolyama, nem alkalmas vagyonfelhalmozásra. (Csak ma, 12 óra alatt 16.123 és 17.023 dollár között csapkod az ára, most éppen 16.560 dollár és ez még egy nyugodtabb nap.)

Bárki kitalálhat egy újabbat és ki is talál, majdnem tízszer annyi kriptopénz van a világon, mint igazi. Sőt, ha ez kevés, szinte naponta születik egy újabb. Mert kriptopénzt bárki csinálhat és csinál is, nem kell, hogy mögötte legyen egy nemzetállam, annak a teljes eszközállománya, kormánya és pénzügyi forgalma. Ha jó a marketinged, többszörös milliárdos leszel egy újabb kriptopénzből. Már 1324 kriptopénz van és alig telik el nap, hogy ne szülessen egy újabb. Ezzel szemben csak 180 féle igazi pénz van a világban.

Illetve szóvá tettem, hogy bármikor korlátozhatják a használatát és akkor villámgyorsan hirtelen semmit nem fog érni.

Nem akarván újra ideológiai vitákba keveredni, szeretném elhelyezni a nagy hype között, hol is áll a Bitcoin a világ pénzügyi forgalmában és vajon úgy néz-e ki, mint egy buborék. Tényleg ez fogja megváltani a világ pénzügyi rendszerét és felváltani a régi technológiákat?

A Bitcoin teljes piaci értéke 2017 január elsején 15,49 milliárd dollár volt, s ami legalább ennyire fontos, a napi forgalom 92 millió dollár volt:

A Bitcoin piaci értéke a mai árfolyam (17 ezer dollár) mellett 289 milliárd dollár, az egy napos forgalom 12135 millió dollár, vagyis a napi forgalom is a 131-szeresére ugrott a január elsejei adathoz képest.

A világ egyik legnagyobb bankjának, a Bank of America piaci értéke szintén 300 milliárd dollár, ehhez társul 2.228 milliárd dollárnyi eszközállomány, ami ez az értékelés egyik alapját adja. A Bitcoin eszközállománya nulla. A Bank of America negyedévente (!!!) 22,3 milliárd dollár bevételt termel, ennek ötöde nettó profit. A Bitcoin bevétele nulla, a profit szintén nulla.

Európa 16. legnagyobb gazdaságának, Finnországnak az éves GDP-je csak 236 milliárd dollár.

Ha a Bitcoin árfolyama újra megduplázódik, akkor annyit fog érni a piaci összértéke, mint Magyarország, Ukrajna, Szlovákia, Luxemburg, Horvátország, Bulgária és Lettország teljes GDP-je együtt. Legalábbis papíron. (Persze más dolog az árfolyam és más a GDP, de azért érezzük a nonszensz árazást.)

A Bitcoinnal 337 ezer tranzakciót hajtanak végre naponta.

Csak a Visa egyedül 468 millió tranzakciót hajt végre naponta. Ez a teljes piacnak egy nagyon vékony kis szelete.

A bankok egymás közötti nemzetközi forgalmát bonyolító SWIFT rendszer napi(!) 5 ezer milliárd dollár forgalmat bonyolított le már 12 éve is. A hasonló, de csak az USÁ-ban működő Fedwire napi tranzakciós forgalma 2,1 ezer milliárd dollár volt, a CHIPS 1,4 ezer milliárd dollárt forgalmazott. Ezek 12 éves adatok, nyugodtan szorozd meg a napi dollárösszegeket kettővel. S ez csak három elszámolóház adatai a sok közül! A nemzeti elszámolóházak összesen ennek akár a több százszorosát is forgalmazhatják egy nap.

Ha csak a Visa forgalmának tizedét szeretnénk kiváltani Bitcoinnal, akkor egy-egy Bitcoinhoz hamarosan néhány giga majd terabájtnyi adatot kellene majd tárolni. Ha Bitcoinban akarnánk ennyi adatot kezelni és továbbítani, ehhez talán a Föld teljes áramtermelése és internet-sávszélessége nem lenne elég. (Már most is Magyarország teljes áramfelhasználásának másfélszeresét használják a Bitcoinhoz. A befektetők pénze áramszámlára és videókártyákra megy el. A legnagyobb haszonélvezője a Bitcoinnak a kínai áramszolgáltató cégek és a videókártya gyártó cégek. Ennyi áramot a teljes bankrendszer nem használ és több százezerszer annyi tranzakciót hajtanak végre vele.)

Napi fizetéshez alkalmatlan a technológia. Van már olyan kriptopénz, ami erre alkalmas, de akkor mi lesz a befektetéseddel, ha mindenki átnyargal az új pénzre?

Ugyanis két dolog a technológia jövője és az, hogy maga a Bitcoin, ami csak egy a jelenleg 1324 kriptopénz közül, amiért te egy talicska pénzt adtál, mennyit fog érni egy-két-öt év múlva. Ezt valamiért nem akarják megérteni a jövőjüket a Bitcoinra bízók.

Csak hogy biztos megértsd: nem azon vitatkozunk, van-e helye annak a technológiának a jövő pénzügyi életében, amit a Bitcoin is használ, hanem hogy maga a Bitcoin ér-e 17 ezer dollárt, sőt ér-e egyáltalán egyetlen dollárt is. A mögötte lévő technológia bárki által hozzáférhető és lemásolható.

Szerinted lesz bármilyen bank a világban, amelyik ha át akar térni erre az új technológiára, majd pont a Bitcoint választja, amire ez tökéletesen alkalmatlan? Vagy akármelyik másik létezőt? Nem fog inkább készíteni egy sajátot?

A bankjegyben lévő dollár összértéke 1,59 billió dollár, azaz 1590 milliárd dollár. Ha nem csak a bakjegyeket nézzük, hanem az úgynevezett M3-at (számlán lévő lekötetlen pénzek és egyebek), akkor ennek közel tízszerese a dollár mennyisége. De ez is elenyésző az amerikai gazdaságban lévő eszközök értékéhez, ami 220 billió dollár.

A forex piac mérete napi(!) 5.100.000.000.000 dollár.

Ennyit azokról az adatokról, miszerint a Bitcoiné a jövő. Csak hogy el tudd helyezni a táplálékláncban a nagy Bitcoint, ami hamarosan leveri a világ bankrendszerét.

Szeretnék még kitérni egy gyakori tévedésre. Sokak szerint az az értéke a Bitcoinnak, hogy sokba kerül az üzemeltetése, a rendszer fenntartása, vagy bitcoinul a bányászat. Ezt költségnek hívják és semmi köze semmilyen értékhez. Valami nem attól képvisel értéket, hogy drága üzemeltetni. Ez pont az értékesség ellentéte. Valamit minél drágább üzemeltetni, annál kevesebbet ér. Az a cég ér sokat, ami kisebb ráfordítással üzemel és nem az, aminek magasak a költségei.

Régi trükk a tőzsdén az úgynevezett pool. Néhány csaló kereskedő poolba rendeződik, egy kis részvényt kiválasztanak és elkezdik egymás között adni-venni, egyre magasabb és magasabb áron. Arra kell csak vigyázni, hogy ne legyen feltűnő, mindig csak egy kicsivel szabad emelni az árat, illetve viszonylag sok partnert kell használni a poolon belül.

Amikor az egész világ megőrül a mérhetetlen áremelkedésen és mindenki részesedni akar a csodából, akkor csendben a piacra borítják a teljes mennyiséget és felszívódnak.

A “befektetőket”, akiket a kapzsiság hajt még azzal sem tőrödnek, hogy a részvény értékelése rég elszakadt a valós értékétől. Mennyivel egyszerűbb a dolog, ha az adott kiválasztott dolognak semmi értéke nincs, amihez viszonyítani lehetne. Ilyen például a Bitcoin.

Vajon hogy oszlik meg a Bitcoinok mennyisége, lehetne-e poolokba rendeződve felhajtani az árát? Az értékét nem lehet felhajtani, hiszen olyanja eleve nincs. A Bitcoin egyetlen értékét az adja, hogy ki mennyit hajlandó adni érte. A Bitcoinnak csak azért van ára, mert az emberek pénzként akarnak rátekinteni, még ha a pénz funkciójára nem is alkalmas.

Az amerikai dollárnak mindaddig lesz értéke, amíg létezik az Egyesült Államok és annak kormánya dollárban veti ki az adókat a világ legnagyobb gazdaságára és ebben fizeti a kifizetéseit.  Ha pedig valaki nem akarja befizetni a dollárban kivetett adót, van hatalma börtönbe csukni az ilyen adóelkerülőt.

Ugyanis az a teljes pénzügyi tudatlanság megnyilvánulása, amikor a Bitcoin hívei is úgy nyilatkoznak, hogy a rendes pénzek mögött sincs semmi, azok is csak papírpénzek érték nélkül. Minden egyes igazi pénz mögött valódi érték van, az adott ország gazdasága, eszközei, kormánya, adórendszere adja ezt az értéket. Ilyet egyetlen kriptopénz sem tud soha felmutatni, mivel azok légből kapott, semmiből csinált pénzek.

Az igazi pénzek pont ezért tudnak pénzként funkcionálni: mert értékük is van, nem csak áruk. Ezért lehetnek értékörzők, ezért tudják elfogadni őket a kereskedelemben, mert holnap is annyit fognak érni, mint ma. Nem egy üres pingpong labdák, amit a vásárlók szeszélye mozgat, naponta akár 10-20%-ot is le-fel.

(Csak az okosok kedvéért: persze, világháborúk után egy igazi pénz is el tud értéktelenedni, ahogy a szír devizának sem tett jót, hogy kibombázták mögüle az értéket, a gazdasága összeomlott és az adófizetők fele külföldre menekült vagy meghalt. De ez is pont azt mutatja, hogy az igazi pénznek változik az ára, ha a mögöttes értéke változik. S a menekülő devizák árfolyamát is fel tudják nyomni a pánikoló befektetők. De csak azért tudjuk, hogy drága az áruk az értékükhöz képest, mert van nekik értékük. A hiperinflációról itt írtam bővebben.)

Ha én kitalálom a Kiszámoló tallért és rajzolok sok, de véges számú bankjegyet, az attól még nem lesz értékkel rendelkező pénz. Akkor se, ha sok hologramot teszek rá, hogy ne lehessen hamisítani. Akkor se, ha lesznek emberek, akik hajlandók a talléromért valódi pénzt adni. Akkor se, ha más is rájön arra, hogy ő is csinálhat ilyet bármikor (ezért van már 1324 féle kriptopénz a piacon). Akkor se lesz pénz, ha az egészet trendi módon számítógépes adatsorként hozom létre. A pénz nem attól lesz pénz, hogy én rámondom, hogy az. Attól se, ha más elhiszi nekem, hogy akkor ez most tényleg pénz.

De nézzük, hogy oszlik meg a Bitcoin a befektetők között:

Nézzük hát: a tárcák 97,2%-a még egy bitcoinnal sem rendelkezik! Sőt, 55,5%-uk még 0,001 bitcoinnal sem rendelkezik! 

Bár egy tárca nem feltétlen egy ember, de azért látszik, hogy sok az apró hal a Bitcoin tengerében. Érdemes ezt tudni, amikor olvasod a sok véres hozzászólást, akik foggal-körömmel védik a Bitcoint. A legtöbbjüknek még kétszázezer forintja sincs bitcoinban. De ebből fog meggazdagodni egy egész életre.

A befektetők 0,01%-a, vagyis 1.677 személy rendelkezik a teljes Bitcoin állomány közel 40%-ával. (Sőt, lehet, hogy ez a 1677 tárca mind egy személyé, vagy összesen húszé. Még ezt sem tudhatjuk.) De a teljes állomány 85%-a is a tulajdonosok kevesebb, mint 1%-ának kezében van. Erre mondják azt tőzsdei nyelven, hogy kicsi a közkézhányad.

Ők azok, akik úgy manipulálhatják az árakat, ahogy csak akarják. De persze nem akarják, hiszen miért is tennének ilyet? Az árak csak azért emelkednek, mert ez a jövő.

Ha a Bitcoin nem a Szent Bitcoin lenne, egyszerűen piramisjátéknak titulálnák. Hogy is néz ki a piramisjáték? Felépítenek egy szisztémát, ami vonzó, ami új, amiről el lehet hitetni, hogy ez a jövő, ezen meg fogsz gazdagodni. Ha előre befizetsz elég pénzt, akkor te is részesedhetsz a pénzesőből. Amíg több a befizető, mint aki ki akarja venni a pénzét, minden piramisjáték remekül működik. Soha nem derül ki addig, hogy nincs is semmi mögötte, csak a befizetők pénze ad neki értéket.

A Bitcoin abban zseniális, hogy soha nem is állította, hogy bármilyen érték lenne mögötte. Így ezt nem is lehet számon kérni rajta. Amíg többen akarják beletenni a pénzt, mint kivenni, nő az ára. Még egyszer, az élteti, hogy pénzként akarnak tekinteni rá. Ez a jövő pénze, lemaradtál, ha ezt nem fogod fel. Miért akarsz olyanokat számon kérni, mint mögöttes érték, meg értékelés, hogy mi adja az értékét? Maradi hülye vagy, aki nem ért hozzá. Ez itt az új világ és kész. Ebben hinni kell, nem kérdezni. Tudod, hányszor hallottam már ezt a kairos, sidetalk, emgoldex és az összes többi piramisjáték híveinek a szájából?

Sokan sokat várnak a december 18-ai határidős tőzsdei megjelenéstől. Pedig több rosszat hozhat, mint jót. A nagy spekulánsok, ha nekifeszülnek, napon belül egyszerű vásárlásokkal megduplázhatják, de le is nullázhatják az árát. Könnyű dolguk van, hiszen érték nincs mögötte, csak ára van. Ha az angol fontot megtámadták, szerinted mit fognak csinálni egy Bitcoinnal? Itt nem áll mögötte egy nemzeti bank, hogy kamatemelésekkel, korlátlan devizavásárlásokkal vagy eladásokkal megvédje a saját pénzét az áreséstől vqgy éppen a túlzott áremelkedéstől. A befektetők sem mondják majd, hogy de azért ennél biztos többet ér, hiszen az egész angol gazdaság ott van mögötte. Vagy fordítva, ennyit már biztos nem ér. Ha eddig volatilis volt a Bitcoin, még nagyobb viharokra lehet felkészülni.

(Update: Érdemes elolvasni ezt a cikket, mennyire elvesztették a józan eszüket a befektetők, milyen kriptopénzekbe mennyi pénzt öntenek bele. Ha ez nem tulipánőrület, akkor mi? De itt egy másik is azóta, miszerint nem is annyira megbízható, anonim és egyebek.)

Magam részéről a témát befejeztem. Te abban hiszel, amiben akarsz, arra adsz pénzt, amire akarsz. Sőt, én mondom neked, ismerve az emberek bolondságát, butaságát és mohóságát, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy 150 ezer dollár lesz jövő ilyenkorra a Bitcoin. De nem azért mert annyit ér, hanem mert sok a mohó ember, aki úgy érzi, kimaradt a tutiból, de még nem késő beszállni.

De azon se csodálkozzál, ha újra 1 dollár, vagy annyi sem lesz az ára.

Share

143 hozzászólás

  • ügyvéd
    Az emberi kapcsolatokat viszont rombolja ez a mérgező mánia 🙁 4000 körül kérdezte egy ismerős, hogy: Szerinted? Elmondtam a véleményem. Azóta én vagyok az utálatos kép…..
  • Zolesz
    Kiszamolo!

    Arra akarnék rávilágítani, hogy nem látod át rendesen a technikai részét. Ez olyan mint mikor azt kiabálják, hogy elinflálható hisz Hard Fork-kal több részre osztható. Ez nem igaz.

    Én 4700 dollárnál szálltam be kb félmillió forinttal. Egyetértek, hogy lufi és túl van hypeolva, de a piramisjáték szerintem nem igaz, már abból a szempontból hogy itt nincs piramis. Nincs a csúcson üldögélő ember aki jól jár. Ha holnap kiszáll valaki a Bitcoinból aki mondjuk 1 éve vett jópár bitcoin-t holnapután meg bedől az egész akkor ő a nyerő pedig a piramis alsó részében volt…

    Szerintem nagyon kockázatos befektetés de nem mondanám halálra ítéltnek. A Dotcom Lufi jó hasonlat. Sokmindenki bebukott de az igazán nagy nevek pl Apple most már sokkal többet érnek mint akkor. És a Bitcoinnak ez az előnye, hogy ő az első őt ismeri mindenki

  • Kiszamolo
    Zolesz, az Apple már sokkal előbb létezett, mint a dotkom lufi. S nem is volt soha internetes cég.

    A bitcoin pedig nem azért hasonló egy piramisjátékra, mert piramis alakú lenne a felépítése, hanem mert ugyanúgy üres, saját értékkel nem rendelkező dolog. Egyetlen bevételi forrása a befektetők befizetései. Ha az megszakad, akkor vége.

    Ha holnaptól nem lenne senki, aki új pénzt akarna betenni, nullára esne az ára.

  • naa
    @TT: Sőt, a hányavetett kalkuláció szerint, ha annyi tranzakciót kellene btc-ben lebonyolítani, mint a VISA teszi naponta, akkor a mai statisztikailag megcélzott kb. napi 144 generált blokkal számolva egy blokknak kellene 1.3 GB-nek lennie (kerekítsük 1 GB-re) A NAPI adatmennyiség tehát kb. 144 GB.
    Nemtom hogy tárolják a walletek a coinokat, mit kell lokálisan tárolni, majd egy tájékozott tulaj megmondja, bár nincs tolongás egyelőre 🙂
    De hasra úgy tippelném, hogy legalább a node-ok tárolják az összes blokkot, google azt dobta, hogy jelenleg 11526 node-van, az NAPI 1620 Terrabyte amit a jelenlegi számú node-dal tárolni és a hálón átküldözgetni kell ugye.
    Ha kisebbek lennének a blokkok és nem GB-osak, akkor pedig vagy több kell belőlük, nem a jelenlegi napi 144, vagy a bitcoin technikailag nem képes annyi tranzakciót lebonyolítani, mint a Visa… Tulajok, írjátok meg hogy van ez…
  • Zolesz
    Kiszamolo

    Ebben igazad van. De ha holnap nem lenne senki aki egy fityinget is adna az aranyért akkor az se érne semmit. Amíg az emberek bíznak, hisznek a Bitcoinban addig lesz Bitcoin! Ez a lényeg. A piramis játékoknál hiába bíznak a piramis alján ülők és minden áron foggal körömmel védik akkor is bedől.

    Ha világszinten elfogadott és megbíznak benne akkor maximum egy nagyobb korrekció lehet ha egy nagyhal kiszállna. De be nem csődöl amíg él a bizalom.

  • altcoin
    Az előzőnél is egytértettem, meg most is. Jönnek a válaszok, hogy hiszen a fiat-tal is fizetnek a bűnözők, meg a dollár is értéktelen, meg elfogadják már több helyen is, stb. Akkor viszont minek kell ugyanolyan termék?
    Persze nem ugyanolyan, mivel az árát a spekuláció adja és nehogy véletlenül kiejtsem a számon, hogy ezerszereződött, mert a 0 akkor is nulla, ha ezerszereződik.
    Tegnap figyeltem a mészáros papírok fórumán tolongó tömeget. Mind sikeres, tudós szakértő, akik bégetnek a karámban és egymást győzögetik a jövőt illetően. Mintha a jövőt látni lehetne……főleg a tőzsdén! Egy-egy épeszű hozzászólást a földbe döngölnek és nagy mellel hírdetik igazukat. Mindenbe bele lehet magyarázni az emelkedést, ahogy a lejtmenetet is.
    A bitcoin egy fizető eszköz, méghozzá azoknak fizetnek vele, akik fenntartják a blokklánc működését . Ezzel részesülnek a cég által megtermelt javakból.
  • altcoin
    egy olyan speciális részvény, amit a rendszer generál és oszt szét. Ez idáig rendben is van, csak a mohóság oda vezetett, hogy a spekulánsok megtalálták a csillagukat benne. Mind az előállításba(bányászatba), mind a spekulációba beleszálltak a nagybefektetők, megpróbálva a legnagyobb nyereséget kicsikarni ebből a divatból. A vállalkozásuk gyümölcsöző, óriási marketinggel megspékelve, tudatosan “menedzselve” az árfolyam szárnyalását. Az a cél, hogy minél több embert bevonjanak, mert azok építik a piramist, akik hajlandóak többet és többet fizetni érte.
    Meddig fog tartani a lila köd, azt senki sem tudja, biztosan lesz még nagy hullámzás és mikor lecseng ez az egész, a technológiát végre értelmes dologra is fel fogják használni és nem ezt az oldalát fogják erőltetni. Látszanak már ezek a jelek is.
    Addig aki mer az nyer alapon lehet rá spekulálni nemsokára akár shortolni is.
  • Gergő
    @Norbert:
    Az arany mint nem korrodálódó, jól alakítható fém, igen fontos az elektronikai iparban. (processzorgyártás, érintkezők aranyozása) valamint nem allergén fémként is fontos (felületi bevonatként). Az ilyen célra felhasznált éves mennyiséget nem tudom, de mindenképp nullától különböző 🙂
  • Gunther
    Nagyon jó az írás, de

    “Ha a Bitcoin árfolyama újra megduplázódik, akkor annyit fog érni a piaci összértéke, mint Magyarország, Ukrajna, Szlovákia, Luxemburg, Horvátország, Bulgária és Lettország teljes GDP-je együtt. Legalábbis papíron.”

    A GDP flow változó, a kapitalizáció stock változó. Értem hogy össze akarod hasonlítani, de ez nagyon szúrja a szememet.

  • helo
    Mzs
    2017-12-13 at 08:34
    En nem szoktam ide irni, de most muszaj. Mennyi buta ember jarhat ide… Azok a “vak” kommentek uristen. Mikor valaki nyalat frocsogve ved valamit, de o maga sem tudja mit…

    Teljesen meg voltam gyozodve arrol, hogy azokat az embereket minosited, akik elvakultan vedik a “bitcoin egy lufi” allaspontot. Olvasva a kommenteket az latszik, hogy vannak azok az emberek akik -talan Miklosnak hala- kimaradtak es foggal korommel kapaszkodnak abba, hogy igazuk volt, de ha nem is, majd egyszer az lesz. Es melle meg rosszakarva kivanjak a btc tulajok konnyeit, amikor majd egyszer eljon a korrekcio.

    Mig a masik oldalon vannak, akik a tenybeli tevedeseket javitjak a cikkben normalis stilusban.

    Jelenleg mar van lehetoseg shortolni a bitcoint, ha ennyire biztosak vagytok a dolgotokban, hat rajta.

  • helo
    “Mitől pénz a Bitcoin? Jelenleg a pénz egyetlen ismérvével nem rendelkezik, nem lehet vele fizetni bárhol,… ”

    Nalam ezen a ponton valt hiteltelenne ez az iras is, ez alapjan semelyik penz nem penz, amit barki bebizonyithat, ha megprobal dollarral fizetni a tescoban, vagy euroval az usaban, vagy forinttal barhol Magyarorszagon kivul…

    Komolyan nem ertem, miert van szukseg ekkora – mar bocsanat – baromsagokat irni.

    “Semmi, de semmi nincs a kezemben, amihez mérhetném az árát” egy bitcoin eloallitasanak az ara jelenleg korulbelul 3000 USD, lehet, hogy valamennyit tevedek, de mivel nem irtam a postot, nem az en tisztem pontos adatot hozni… Ehhez peldaul lehet merni az arat.

  • helo
    “Napi fizetéshez alkalmatlan a technológia. Van már olyan kriptopénz, ami erre alkalmas, de akkor mi lesz a befektetéseddel, ha mindenki átnyargal az új pénzre?”

    Ezen a ponton edemes kulonbseget tenni azok kozott, akik a hype-nak koszonhetoen elzalogositjak a hazukat es btc-t vesznek belole, attol fuggetlenul, hogy az eg vilagon semmit nem tudnak az egeszrol, illetve azokat, akik otthon vannak a temaban.

    Az elso csoport bukni fog, ezt senki nem vitatja, a masodik csoport tagjai -mar ha magambol indulok ki- tobb coinba fektet, pontosan tudja, hogy nem a bitcoin a legjobb technologiai szempontbol, tisztaban van vele, hogy melyek jobbak es miert es azokbol is tart a portfoliojaban.

  • BélaBélaBélaBélaBélaBélaBélaJózsiBélaBélaBélaBéla

    “A Bitcoinhoz (és a többi kriptopénzhez) még annyit, hogy nagyon naív dolog azt hinni, hogy ez mennyire transzparens és feltörhetetlen. Fogalmatok sincs arról, hogy a kódban mi van, hiába publikus, még a nagyon okosak se tudják”

    Te… hm… te nem vagy programozo ugye? Csak azert, mert a forraskod olvasgatasa ugy altalaban sok mindenre valaszt szokott adni. Nem az implementacio az, ami akkora durranas ebben, hanem az elv. Nem kell tulmisztifikalni egy egyszeru otletet.

  • lol-kacaj
    10-20 év múlva majd leforgatják ezt is egy sorozat keretében, ahol a nagy testvér cia/fbi és egyéb szervei pénzt pumpálnak át más országba, hogy azok azt teljesen másra használják. Én már várom a sorozatot. 😉
  • ezamij

    Lehet, hogy a hajszárítót és mp3 lejátszót nem tudok tervezni, de rengeteg független mérnök van, aki igen. És tudják, hogy mi változik, ha kimarad egy bizbasz/beleraknak egy nemtom mit.
    Ehhez képest van egy (?) ember aki megálmodta a bitcoin-t és ijesztően kevés, aki pontosan érti hogyan működik. Mondjuk mi lenne ha csak egy kicsit más algoritmussal számolnák/ellenőriznék a tranzakciókat valakik? Egyáltalán kinek tűnne fel egy kisebb változtatás valahol a rendszerben? És nem lehet csalni a résztvevők 51%-a nélkül. De minek az 51%-át kell számítani? Ember/gép/wallet/valami más? Ugye, hogy nem mindegy? És valahogy eltűnt az a rengeteg bitcoin 2015-ben (is), pedig elvben transzparens és visszakövethető a rendszer.
  • ZoliDoki
    Mindket cikkel tartalmaval maximalisan egyetertek, szerintem hianypotlo tartalom. Mikor eloszor hallottam a Bitcoinrol jo 6-7 eve, erdekesnek tunt a kriptografiai otlet miatt, de egy lyukas garast nem adtam volna ki erte, meg is lepett mikor ennyire felvertek az arat es azota sem ertem. Most persze kicsit sajnalom, hogy nem vettem akkor 100 ezer forintert belole, most lenne nemi plusz apropenzem. Bar valszeg lufit orditva adtam volna el mar joval ezelott, nagyjabol amikor elkezdett omleni bele a nalamnal lassabb spekulansok penze. 🙂
  • Okos
    Ne vegyetek btc-t! Több marad nekem!
    Ennyi hülyét…

    #nocoiners

  • Kiszamolo
    Drága hello, 3000 dollár a bitcoin bányászatának a jelenlegi KÖLTSÉGE. Tudod, élőállítási költség. Ennek semmi köze se az árához se az értékéhez.

    Arra a felvetésre, hogy nem lehet euróval az USA-ban fizetni, már nem is reagálnék.

  • Soriak
    Egy magyar mennyei bajnokságban játszó futballista sem ér annyit amennyit, se Neymar…épp úgy két keze és lába van…folyamatosan ezen lovagolsz, hogy mi mennyit ér. A te hülyeségeid vagy épp jó ötleteid is annyit érnek, amennyit megfizet a kuncsaft értük vagy a saját bőrén tapasztalja!
    A junoszty tévémnek semmi, de már a ledlaposnak sincs értéke…haladj a korral és realizáld a nyereségedet X időtávban!
  • Paprikajancsi007
    Kiszamolo

    Milyen 3000 dollar? Milyen eloallitasi koltseg? Ezt nem ertem.

  • V
    egy lyukas garas eloallitasi koltsege egy garas + egy lyukfuro…. megis pont annyit er amennyit a neve mond. Ha majd nem veszi senki, ez a “termek” is pont ugy behodol a kereslet-kinalatnak mint minden mas. A “modern kori befektetok” persze nem erti a gazdasagtant igy csak sulykoljak hogy ez most mas mint eddig…
  • helo
    Draga kiszamolo, hadd alacsonyodjak le a te szintedre, hamar…

    Tehat valaminek az eloallitasi koltsege semmilyen relacioban nem all az araval/ertekevel? Es te “oktatod” a magyar nepet a penzugyekre? Mondd, ha egy liter benzinek az eloallitasi koltsege 100 forint, akkor lehet-e az ara a benzinkuton 10 forint?

    “Arra a felvetésre, hogy nem lehet euróval az USA-ban fizetni, már nem is reagálnék.”

    Latom marhara atjott a lenyeg, akkor segitek: azt mondod a bitcoin nem penz, mert nem lehet vele MINDENHOL fizetni. Tehat, ha forinttal nem lehet MINDENHOL fizetni, akkor az sem penz, ha van nalad egy 10 euros es az USA-ban akarsz venni belole tejet a boltban, de nem fogadjak el, akkor az euro nem penz, az allitasod szerint.
    Ez egyszeru logika, nem varja senki, hogy a blockchaint megertsd, de ezt azert illene…

  • tibo
    Az a bejegyzés célja, hogy felhívja a figyelmet a bitcoin/kripto befektetések kockázatára? Szerintem mostanra nincs az a szerencsétlen már, aki ne hallotta volna 1000x, hogy ez lufi.

    2014-15ben összedőlt a kripto piac 20%-ra, összedől most is aztán kezdődik előről. Azért mert ez nem egy részvény vagy befektetési forma, hanem egy technológia, ahogy fent is írták többen. Aminek van egy adopciós íve.

    Az érték a technológia. Az, hogy nincs bank, akin átmegy a pénzem, mikor átküldöm a cimborámnak a nyaralás rám eső részét. Ha nem csak én akarok így létezni, hanem rajtam kívül egymilliárdan akarnak pl. Litecoinban küldözgetni, akkor az egyes kriptopénzek limitált darabszámai miatt nyilván sok lesz egy-egy coin ára. Ennyi a matek.

    Ha lesz tömeges (papa-mama-taxis-navos-rogánanti) adopció, lesz 100k vagy 1m értékű kriptopénz, ha nem lesz, akkor meg elhal az egész.

    Mi a véleményetek?

  • axt
    @altcoin: Ha jól megnézed, a mostani elektronikai kütyük nagy része nem értelmes dologra készül. Tabletek, okostelefonok, okostévék tömkelege csak azért, hogy lájkolhassuk a kiskutyákat, meg hogy bugyuta sorozatokat nézzünk, amikre 1 év múlva a kutya se emlékszik De nem panaszkodom, csak nehogy azt hidd, hogy ha nem lesz kriptobányászat, akkor eljön a tudományos kánaán.

    @BélaBélaBélaBélaBélaBélaBélaJózsiBélaBélaBélaBéla Nem vagyok programozó, de van némi rálátásom a dolgokra. És élő példaként ott van az Ethereum tavalyi kalandja a DAO-val. Ha annyira átlátszó a kód, akkor miért nem jött rá senki se arra, hogy szarul van megírva? Ja bocs, egyvalaki rájött, ki is használta. Pont ezért sérülékenyek ezek a kriptopénzek. Eleve mi a garancia arra, hogy aki létrehozta az Ethereumot, nem írja át a kódot úgy, hogy az később kedvezőtlen legyen a felhasználóknak? Már megtörtént a DAO-val.

  • Az előállítási költségnek abszolút semmi köze nincs az árhoz.

    Én feléneklek egy lemezre saját szerzésű dalokat, le is szerződök egy lemezkiadóval, megterveztetem a borítót is, kiadatom 1000 példányban a CD-t, a fajlagos költségem egy lemezre vetítve lesz 2500 Ft, ettől én még hiába árulom azt a 2500Ft-ért a kutyának nem fog kelleni, mert elég szarul éneklek. Az értéke 0Ft lesz.

  • Ati

    Mivel a BitCoin árfolyamát az alapító tárcák egymás közti (vélhetően döntően fiktív) tranzakciói határozzák meg, legalább ugyanakkora baromság lenne shortolni, mint venni belőle. Egyszer majd bezárják a boltot és kasszáznak, de addig akár 10 millió dollárra is felverhetik az árát, vagy mondjuk levihetik előtte 10 centre, ahogy épp kedvük van hozzá.
    Közgazdasági alapon az egészből KIMARADNI a helyes stratégia, nem shortolni, nem is venni.
  • Szabolcs

    Rengeteg mindenki meg tudná nézni, hogyan működik, ha akarná. Én NEM, mert nem vagyok IT-szaki, hanem közgazdász. És hány ember ismert ma a köz/magán-pénzügyeket? Tudom, független bankárok pl. nyomtatják, ugye?
    De pl. anno pár száz évvel ezelőtt egy-két csillagászon kívűl max. a hajózók tudták, hogy mi van a világ végén, és hogy van-e egyáltalán neki olyan. Paradigmaváltás volt akkor is, mikor végül látták, hogy az a krumpli és arany jön valahonnan (mennyi volt egy zsák kukorica ára az inkáknál aranyban? előtte-utána?). Valszeg akkor sem értettem volna én sem a miértet. Most sem láttam még kintről a Földet, mégis elhiszem, hogy lapított gömb, sőt a méreteit is elhiszem. Uilyen paradigmaváltás lehet itt is, hogy kihagyod a viszonyotokból az államot az értékmérő szabályozásából. Vadnyugat? Az! vennék BTC-t? Most nem. Egyébként a Ft-ot sem veszem.
    folyt.
  • Szabolcs

    Mézga Aladár csodálatos utazásaiban volt olyan, ahol kétdimenziós lények éltek. Egy másik világban csak eszperentéül beszéltek. Adott keretrendszerben logikus, hogy lepottyan, aki kilép a végén, vagy nincs más, csak e magánhangzó. Azért volt pár “ember”, aki kilépett a kereteiből, és rájött, hogy van 3. dimenzió. Azért, mert nem látod, és nem hiszel benne, létezik. Az n. dimenzióról is állítják, hogy van. Meg a Higgs-bozonról is. Érdekes ez bárkinek a napi életében? (mármint tudatosan, különben nem lenne tömeged, az elmélet szerint 🙂 ) Még nem. Használod naponta/hetente pl. a BTC-t. Én biztos nem.
    Nem kell kilépni mindenkinek a keretrendszerből, de visszahúzni sem senkit, alázni és minősíteni még kevésbé.
    Senki nem buzdított itt senkit, még a véresszájú pro tagok sem, hogy vegyél. De ártani nem árt, ha tudsz róla, létezhet más valóság, mint amit nap-mint nap megélsz.
  • Nagy Vonalakban
    @Kiszámoló
    “…Drága hello, 3000 dollár a bitcoin bányászatának a jelenlegi KÖLTSÉGE. Ennek semmi köze se az árához se az értékéhez….”

    🙂

    Miklós, megàll az eszem…de tényleg.

    Ha én elkezdek mondjuk èbenfàból egy adventi figurát faragni
    (legyen mondjuk a Háromkirályok egyike, a szerecsen),
    akkor az nekem biztos bele telne vagy száz munkaóràba….annyira nem tudok faragni, de lelkesen belevetném magam a melóba…és hát nyilván egy normális figurához én elhasznàlnék másfél köbméter èbenfát…
    Aztán ahogy belejönnék, kifaragnám a másik két királyt is…azokat meg elefántcsontból…. hát, azokhoz is kène vagy két mázsa elefàntcsont a feketepiacról…plusz még kétszáz munkaóra…

    Összeadva az én órabéremet ès az anyagköltsèget, az előállítási költség
    ugy harminc millió forint körül lesz a végén.

    Akkor ennyit is ér az a három kib@szott figura?

    🙂

    Kemény landolás lesz egyeseknek…:(

  • Krisz
    Kicsit elszabadultak az indulatok, és nem igazán a Bitcoin-t támogatók, vagy megérteni próbálók részéről.

    Azt hiszem, sokak számára fájdalmas hogy nem szálltak be a lufiba, és itt próbálják levezetni a feszültséget.

    Közben látszik, hogy eléggé fogalmatlanok a dologgal kapcsolatban.

    A cikk egyébként nem rossz, én akkor kezdtem el kételkedni a BTC jövőjében, mikor láttam a rengeteg forkot, megosztottságot a community-n belül, meg azt, hogy a magas tranzakciós költségre/időre egyelőre nem látszik a megoldás, így pedig fizetőeszközként nem igazán használható.

    Mindegy, tartok továbbra is egy kevés bitcoint, és élvezem ahogy emelkedik. Venni nem fogok mostanában, de némi kutatást tervezek, hogy melyik altcoinba lenne érdemes fektetni.

  • Indexkövető
    Akik különösen ragaszkodnak a kriptopénzekhez, azoknak van takargatni valója, jellemzően az illegális szervezetek számára komoly lehetőség, ezért is kéne felügyeleti szinten fellépni ellene, mert instabil és szabályozatlan.
  • Szabolcs
    @ezamij:
    Amúgy amikor a bank teljesít egy utalást, nem tudod mi van a feketedobozban. Meg sem tudod nézni. De Józsi, aki küldte Neked, tudja, hogy utalt, és Te, aki várod, látod, hogy megkaptad.
    Ha valahol eltérítik, akkor Neked nem jön meg. Tehát ha eltérítik, akkor észreveszed, ha figyeled. Szerintem a BTC is ilyen. Ha várod, és nincs, akkor gebasz van.
    Amúgy ha jól tudom, a “lopás” az egyik BTC tözsdén történt, lais ott van a legnagyobb a kockázat. De tarthatod a coinod a saját tárcádban, a kutya nem fér hozzá, ha nem tudja a kódjaidat. Még Tesem, ha nem tudod… 🙂
    Volt már olyan, hogy egy brókercég elszaladt a hagyományos számlapénzzel? Na, ezt kizárni nem lehet, BTC-nél is lehet ilyen. Amikor bróker marcsi ellopta a rábízott pénzt, az én tárcám nem sérült…
  • Nagy Vonalakban

    “….De be nem csődöl amíg él a bizalom….”

    Elmesélem a forgatókönyvet:

    1. A bitcoin tökéletesen alkalmas illegális drog és fegyver finanszírozásra.
    Emiatt csökkent pl. a kábítószer ára az USA-ban (gyakorlatilag elhanyagolható költséggel lehet tisztára mosni a fekete pènzeket).
    Ez, ha mèg nagyobb mértèkben folytatódik, már elég indok lesz arra, hogy pl. az USA vezetèse közbe lépjen, jelentősen visszafogja a bitcoin forgalmát.

    2. A másik: egyre többen vesznek fel jelzàloghitelt bitcoin vásárlás miatt, ennek óriási a nemzetgazdasági kockázata, elég csak a 2007-es válságra gondolni.

    3. A bitcoin forgalma ha elér egy bizonyos nagyságot, jelentősen rontani fogja a bankok bizniszèt, ill. a jegybankok mozgáskörét szűkíteni fogja.

    És ekkor mondjuk jön Trump:
    “A bitcoin káros az ország gazdaságára…mindent megteszünk, hogy visszaszorítsuk…”

    Game over….a bizalomnak vége…

  • Attila
    Múltkor láttam egy statot arról (sajnos sehol nem találom), hogy egyre több alapkezelő veszi be a BTC-t is a portfóliójába. Ilyen volt a Kairosnál is amúgy? Vagy a sokszázmilliárdok felett döntő arcok mind fogalmatlanok?
  • Nagy Vonalakban

    “…2. Még mindig pénzként próbálod kezelni, amit talán egyszer kivált (pl lightning network), de jelenleg sokkal inkább hasonlít az aranyhoz…”

    Ha beírom a googleba hogy bitcoin, akkor a kèpek 90%-án egy aranyèrmèt látok, benne egy nagy B betű.

    Mindössze ennyiben hasonlít az aranyra…próbálják a tudatalattinkban összemosni a kettőt…..van akinél sikerrel, van akinél nem….a manipuláció tipikus példája

    De semmi közük egymáshoz…

  • feco
    @mindenki: a terrabyte-ot írjátok már légyszi terabyte-nak, ne legyetek már ennyire fogalom nélkül.
  • Coinder
    Én tiszta szívből javaslom azoknak, akik nem jutnak tovább az előregyártott “ezlufi”, “senkinemállmögötte”, stb. konzervokoskodásoknál, (ami persze kifizetődő, hisz egymás csicskalájkjainak begyűjtése rendkívül addiktív szórakozás, nem vicc), hogy tényleg maradjanak távol a blockchain technológiától. Eznegy olyan radikálisan új technológia, hogy azokért nem kár, akik nem is akarják megérteni.
    Nincs ezzel semmi gond, Nagyit sem akarja mindenki megtanítani mondjuk egy okostelefon használatára.
  • Majom
    Majdnem teljesen egyetértek, de a tárcák eloszlásához annyit: van rengeteg wallet-szolgáltató, akik központilag tárolják a pénzt és csak akkor utalják ki külső számlára, ha külön kéri az ügyfél. Ilyen a legnagyobb, a Coinbase is a 20 millió feletti ügyfélállományával. Ők 1-2 ún. cold walletben tárolják, ami kissé hamisítja a statisztikát, hiszen sokmillió ember pénze van 1 tárcában. Ettől függetlenül is igaz persze alapvetően, hogy a nagy mennyiséget valójában egy pár százalékos kisebbség birtokolja.
  • Majom
    Ja és még egy: kb. 1500 tudtommal, nem pedig 3000 az előállítás költsége. A Bitcoin-bányászat kb. 80%-a kínai kézben van, ahol olcsó az áram.
  • d4n13l
    Szerintem itt van egy kis kepzavar: ha spekulalni akarsz, akkor siman kell venni bitcoint, keves tulhype-oltabb cucc van ma, mint ez. Ha viszont ugy tekintesz ra, mint egy befektetes, ami erteket teremt es valamikor kesobb is BIZTOSAN erni fog valamit (realiak, bluechipek, stb.), akkor jo tisztaban lenni azzal, hogy semmivel sem kockaztatsz kevesebbet, mint a TELJES befektetett osszeget. Es az van, hogy az emberek hummognek, hogy “persze, ertem, az egeszet elbukhatom”, de igazabol fogalmuk sincs errol es ha beut a krach, akkor megy majd a siras.

    Annak orulhetunk, hogy ezeket az embereket legalabb nem adoforintokbol fogjak kimentegetni.

  • PanelProli
    Pár éve megnéztem néhány reklámot kaptam érte pár százezer satoshit tegnap $50-t ért. Nem értem mi itt a probléma.
    😀
    Olyan ez mint mikor valami internetes piramisjátékról szóló cikk, teljesen más szemmel néztek az egészre, mint akik csinálják és benne vannak.
    Aki ezzel akar spekulálni az jó, ha látja, hogy ez nem egy pénzügyi termék, csak az egyik legrégebbi és legelterjedtebb izé. És pont ott használják (használták) a mindennapokban tényleg pénzként ahol a pénzügyi rendszer miatt, a helyi valuta használhatatlan volt, elinflálódott stb.
    És jó ha bele ássa magát, az ember mert vannak gondok a technológiával, megy a vita a “fejlesztők” között, nem egy univerzális dolog csak egy technológiának egy elterjedt felhasználása.
    Az is tévút, hogy nem tudjuk ki áll mögötte, meg ilyenek. Ki lenne mögötte? Senki ill. mindenki vagy bárki ez a lényege az egésznek.
  • Kiszamolo
    Hello, ne haragudj, de erre már nem is válaszolok. 🙂
  • Kiszamolo
    Miután négyszáz hozzászólás született másfél nap alatt és nagyobb részük előre nem vitte a dolgokat, bezárom a hozzászólásokat. Aki értelmesen szólt hozzá, attól elnézést, de ezért kár gyűjteni a további hozzászólásokat.

    Nem hiszem. hogy bármi újat megtudnánk a következő négyszáz hozzászólásból.

    Azért érdemes elolvasni a hozzászólásokat, sok igen tanulságos. Sajnos. A Kairos a fasorban sincs.
    Direkt kiengedtem mindet, amiben nem volt nemiszerv és prostituált.