Hírek a nagyvilágból sokadik rész
Nem könnyű nektek megfelelni. Az egyik azt kérdezi, miért van szó a világeseményekről, a másik azt, miért nincs több hír róla. Miért írok erről vagy nem írok arról.
Már rég leszoktam arról, hogy mindenkinek meg akarjak felelni, de egye kutya, nézzük, mi újság a nagyvilágban.
Amiért nem írtam mostanában róla, mert igazából semmi újság nincs.
A jó hír, hogy egyelőre nem kell tartani a járvány második hullámától, a rossz hír, hogy azért, mert rengeteg országban jobban tombol az első hullám, mint valaha.
Nem is igazán értem, miért gondolták az emberek, ha ugyanazt csinálják, amit a járvány előtt, akkor most más lesz a végeredmény, ha továbbra sincs se védőoltás, se gyógyszer.
Az USÁ-ban többen fertőződnek meg, mint bármikor, de ugyanez igaz a szomszédban is, mint Horvátország, Románia, Bulgária vagy Szerbia. (Horvátországot különösen keményen érinti a válság, lévén a GDP 30%-a a turizmusból szokott jönni.)
Öröm az ürömben, hogy legalább a halálos áldozatok száma visszaesett, a veszélyeztettek jobban vigyáznak magukra. (Egyes okos politikusok véleményével szemben nem azért nő a fertőzések száma, mert többet tesztelnek. De ezt csak zárójelben.)
Az amerikai munkanélküliségi adatok is csökkentek júniusban, már csak 11,1%, bár ez még mindig a legmagasabb érték az 1929-es válság óta. Az új munkahelyek 30%-át az újranyitó éttermek és szállodák adták. Állami alkalmazottnak továbbra sem jó lenni, a nagy leépítések után is csak 33 ezer új munkahelyet teremtettek az anyagi gondokkal küszködő állami és szövetségi intézmények.
Mindemellett 1,4 millió ember jelentkezett be a múlt héten munkanélküli segélyre.
A július végén kifutó munkanélküli támogatás hiánya talán több embert kényszerít vissza a munkaerő-piacra, akik jelenleg többet keresnek munkanélküliként, mint alkalmazottként. (Erről cikk itt.)
Már az embereknek szánt “helikopter-pénz” (ti. mintha helikopterről szórnának pénzt az emberek közé) második fordulóját tervezik az Egyesült Államokban, az első alkalmával 1200 dollárt kapott a legtöbb embert, ami közel 250 milliárd dollárjába került az országnak.
A sok költekezés eredménye, hogy a deficit várhatóan 3,7 ezer milliárd dollár lesz idén, ami elég kemény összeg. A teljes magyar költségvetés éves összege 69,7 milliárd dollár, ennek 53-szorosa az amerikai hiány, csak úgy az összehasonlítás végett. Persze már 2019-ben is sikerült összehozni egy szerény ezer milliárdos hiányt, hála a 2017-es nagyvonalú adócsökkentésnek.
De hát nincs miért aggódni, ez a hiány már elég nagy, hogy vigyázzon magára. Különben is, az új közgazdasági iskola szerint nem kell törődni olyan hülyeségekkel, mint államadósság, majd a jegybank nyomtat pénzt, amiből felvásárolja az államadósságot és problem solved. (A legtöbb fejlett országban már a jegybank birtokolja az államadósság 30-50%-át) Ha majd emelkedik az infláció, akkor elég növelni az adókat és kész. Elég egybites gondolkodás, hasonló a közgazdasági könyvek “adott egy minden mástól független ország, ahol csak két terméket állítanak elő” típusú okfejtéseihez, a gond csak az, hogy ennél a való világ egy icipicit talán komplikáltabban működik. De erről most nem akarok többet írni.
Azt azonban egyre többen aggódva figyelik (már akik nem osztják a fenti iskola véleményét az államadósság nagyságának figyelmen kívül hagyásáról), hogy a nagy pénzszórást miből fogják finanszírozni az államok. Az egész világon nőtt az államok finanszírozási igénye, kérdés, hogyan sikerül majd ezeket kielégíteni és mi lesz ennek az ára.
A “V-alakú” helyreállást nagyjából elfelejthetjük, ha minden jól megy (ami még erősen kérdéses), akkor 2022 vége felé kerülhetünk oda vissza, ahol voltunk 2019 végén. Erről a Bloomberg egy jó cikke erre.
“Természetesen” a tőzsdék tovább szárnyalnak, egyszerűen nem tudnak süllyedni. Az S&P 500 amerikai tőzsdeindex 3.170 ponton jár, alig a mindenkori rekordja alatt. De ez sehol nincs a Nasdaqhoz képest, ami már lényegesen magasabban jár, mint a válság kezdete előtt.
Kína csak elfoglalta Hong-Kongot, megsértve ezzel az aláírt szerződést, miszerint 2047-ig fennmarad Hong-Kong jogrendje az egy ország-két politikai berendezkedés elve alapján. Elég durva lépés volt még egy diktatúrától is, kérdés, lesz-e kihatása a világgazdaságra.
Bulgária és Horvátország csatlakozott az ERM II (Európai Árfolyam-mechanizmus) rendszerébe, ami azt jelenti, ha csak nagy gebasz nem történik, akkor két év múlva a mostani árfolyamon bevezethetik az eurót.
A magyar jegybank mindenki meglepetésére a várt emelés helyett tovább csökkentette a forint alapkamatát két hete. Ha a cél a forint gyengítése volt, akkor sikerrel jártak, közel 10 forintot esett a devizánk az euróhoz képest. Ha igazak a hírek, júliusban megint csökkenteni akarnak, de ezt majd még meglátjuk. Aki igazán vakmer bátor, az szélviharban is mer széllel szemben pisilni. Néha nagyon úgy tűnik, tényleg nincs árfolyamcélja a jegybanknak, csak az a lényeg, minél gyengébb legyen a forint.
További magyar hír, hogy az államháztartás hiánya nálunk is rendesen elszállt, már az éves terv ötszörösét sikerült összekapálnunk fél év alatt, ami nem túl meglepő a jelenlegi helyzetben.
Január elsejétől itthon minden üzletben lehet majd elektronikusan fizetni. Az elektronikus fizetés nem egyenlő a bankkártyás fizetéssel. Ha az üzlet továbbra sem akar kártyát elfogadni (mert az számára drága), elfogadhat azonnali átutalást is, aminek a költségét a vevő állja.
Végre elkezdtek rendet rakni a lakóházak részben hotellé alakítása ügyében, jövőre az előzetes tervek szerint csak 120 napra lehetett volna kiadni lakásokat hotel jelleggel, a legújabb hírek szerint a kormány az önkormányzatok kezébe akarja adni a döntést, így előfordulhat, hogy városonként, sőt kerületenként más lesz az előírás. Hamarosan megtudjuk, mi lesz a végső törvény. Egy biztos, most nem nagyon fognak kapkodni a befektetők a belvárosi lakások után.
Amint írtam az elején, igazán nem történik semmi. Semmi nem oldódott meg, semmi nem lett súlyosabb, a gazdaságok nyitásával jobbak lettek a gazdasági mutatók, de a fertőzés is erősödött, amint mindkettő várható is volt. Meglátjuk, mi lesz, egyelőre úgy tűnik, kivárás van a világban, igazi nyárközepi uborkaszezon.
Aki vett lakást kiadásra, az most biztos háborog, de a többségnek az nem lenne rossz, ha lejjebb mennének ettől az albérlet- és lakásárak. Várható ilyesmi?
nytimes.com/2020/07/07/business/sweden-economy-coronavirus.html
Gazdaságuk kb annyit esett mint többi skandináv ország (ipari termelés mindenképpen beállt, mert ugye a külföldi beszállítók és megrendelők leálltak, bármit akart a svéd kormány), illetve a lakóssági fogyasztás is szintén bezuhant.
Ja és persze a többiekkel ellentétben még mindig karanténban ülnek.
Kevesebb autót adott el, mint tavaly ilyenkor és az a fene nagy robbanás a darabszámban és profitban csak nem akar bekövetkezni, de ez sem zavar senkit. A kevesebb autót is úgy sikerült eladni, hogy jelentősen árat csökkentett, de ez sem számít.
Egy rossz vicc az egész.
Az egesz tozsde az, meg ingatlapniac.. Es akkor most mi van? Aki vakmajom volt, az most jo sokat keresett. Aki gondolkodott, mint en is, az meg ul a partvonalon:) Kinomban csak rohogok. Pedig nem vicces.
“Végre elkezdtek rendet rakni a lakóházak részben hotellé alakítása ügyében…”
Én úgy látom, hogy más történik. Rövidtávra kiadott lakások, már a 70-es években is voltak. IBUSZ lakásnak hívták. Az elmúlt években sokan pénzt és munkát fektettek abba, hogy egy kis vállalkozást hozzanak létre, AZ ÉRVÉNYES TÖRVÉNYEK ALAPJÁN, és egy vagy több lakást kiadjanak turisták részére. Ez egy világtrend, hogy sokan az ilyen szállásokat preferálják a hotelek helyett.
Ezt most a NER-es domaninciájú hotel lobby ki szeretné nyírni. Ennyi.
A gurulós bőrönd zaja, az utcán vizelő turista stb. csak propaganda. A késeket sem tiltják be, pedig sokan nyakelvágásra használják.
Néha a hosszútávú bérlőkkel van gond, néha meg a tulajdonos a bunkó
Attol fugg mikor vette es mibol? Ha valaki az elmult 1-2 evben vette meg a 2.-ik, 3.-ik es sokadik ilyenjet nagy hitelbol, az biztos likvidalni fogja. MErt mibol fizeti a torlesztot. Hosszutavu kiadasbol nem jon ki a matek az elmult 1-2 eves ingatlanpiaci arak mellett. Aki meg regen vette, az max atall hosszu tavu kiadasra. Ha tud, mert amugy a kutyasz.rban kevesen szeretnek lakni egy kiuresedo bulinegyedben.
De a lenyeg az aranyok. HA sokan likvidalnak az lathato lesz..
Btw, az egesz jo kis politika szerintem. NER bevasarolt a hotel industryban, kell meg a vendeglatas is melle. Most meg lehet lovagolni a virust. Igy tulkepp a virus nyirta ki a jelenlegi modellt. Aztan erdemes figyelni a NER utiranyt..
De egy lakóházban emberek élnek, akik nem akarnak mások üzlete miatt egy hotelben élni. Ahogy azt sem akarják, hogy tajrészeg emberek az ablakuk alatt üvoltsenek meg pisáljanak hajnal kettőkor a belvárosban, csak mert néhány kocsmáros ebből meg tud gazdagodni.
Szegény kocsmárosok, 20 év kemény munkájával lezüllesztették az egész kerületet a rengeteg odavonzott részeg disznóval egész Európából, most meg tessék, mi lesz szegényekkel, hogy fognak tovább gazdagodni?
Ja, hogy végre tudnak aludni az ott élők? Se üvöltözés, se hányás, se szarkupacok az utcán, se hajnal háromkor vonszolt gurulós bőröndök a gangon?
De ezt már százszor lerágtuk, senki nem várja el tőled, hogy egyetérts abban, ami neked most igen rosszul esik.
Te hol elsz? Nem Mo.-on?
Magad is megadtad a valaszt. Ha politika ugy akarja akkor se uber, se airbnb se mas nem lesz.
Magam reszerol ennek orulok, amugy mert mellekszallon igy vegre lehet venni LAKOINGATLANT ertelmesebb aron. Legalabbis remeljuk.
Én laktam két olyan helyen, ahol a házban később megjelent az airbnb.
Azt a folyamatot is láttam, ahogy a kezdeti facecheck helyett megjelent a találkozó nélküli verzió (ugye az appban akár kereshető is direkt ilyen) és ennek hatását a látogatók szintjére, ami korábban sem volt ideális.
Nekem az nem vigasz, hogy nem minden vendég csinálta ezt, és hogy nem minden este, csak időnként, néha 3 napig, néha egy ideig egész normálisak voltak.
Egy állandó lakónak sincsen joga ehhez, és ha az airbnb-s ezt nem tudja garantálni, akkor legyen már joga az ott lakónak közölni, hogy ez egy lakóingatlan és nem egy bérelt szórakozóhely.
Építsen szállodát, ha ezzel akar foglalkozni.
Gyűlöltem mindkét helyen ezeket.
Arról nem is beszélve, hogy a páromnak milyen jó volt mindig több fős külföldi fiúbandákkal összefutni a lépcsőházban.
Olyannal, aki órák múlva nincs az EU-ban se… félelmetes.
persze lehet, hogy a minden szempontból elavult bérházakban esetleg olcsóbban lehet majd ingatlanhoz jutni (de ki akar ma már olyan házban élni?), viszont a kor aktuális követelményeinek megfelelő ingatlanok továbbra is drágulni fognak.
de meglátjuk néhány év múlva.
Már megint le kell írnom, hogy Európában a svéd modell azért nem sikeres, mert Európa nem követi azt.
Ha Európa a svéd modellt követi, az sikeres lesz, 7-8%-os visszaesés helyett lesz mondjuk 0,5%-os növekedés.
Hogy rövidtávon járványügyileg sokkal kedvezőtlenebb a svéd-belarusz modell, az tény, hosszú távon viszont fogalmunk sincs.
Még egy hasonló megszorításba belerokkanunk, még egyszer nem tudunk eladósodni sem.
A drasztikus állami kényszer intézkedések (kórház- és boltbezárások) helyett javaslom a kötelező lázmérés bevezetését a munkahelyeken.
Vannak olyan cégek ami előtt valóban van perspektíva, én inkább azokban hiszek hosszútávon..
A veszelyeztetetteket el kell szeparalni megfeleloen, a maradek pedig eldonti, hogy vallalja-e a mersekelt kockazatot. Amig nincs vakcina addig nincs megoldas, a nyajimmunitas evek, raadasul addig 64-szer mutalodik es 43-szor osszeomlik az egeszsegugyi rendszer. Influenzanal sincs nyajimmunitas, evrol-evre jon, a dominansnak gondolt torzsre lehet oltani, de nagyjabol ennyi a tudomany. Ha a coviddal is ez lesz (tobb torzs fertoz majd), akkor racsesztunk, foleg az idos hozzatartozoink miatt.
Ha egy svédnek azt mondod, hogy mindig tartson 2 méter távolságot, akkor többnyire így tesz majd. Ha egy olasznak mondod, akkor mosolyog, majd nem tartja be, és kész. Ha az amerikainak nem csinálsz 2 méteres karámot vagy ketrecet, akkor nem fogja betartani. A svéd modellel Milánó kihalna. Mi valahol középen vagyunk, és óriási szerencsénk, hogy adtunk bcg oltást a lakosság nagy részének.
– AirBNB-sek között minden lesz: néhányan likvidálnak, néhányan hosszú távra kiadnak, néhányan maradnak. A bizonytalan, de biztosan szigorodó környezetben új airBNB befektetés viszont nem nagyon lesz.
– A hosszú távú bérleti díjak erősen csökkennek már 3 hónapja. Ez egyszerűen ellenőrizhető a hirdetési oldalak kínálati árai alapján is.
– A hosszú távú kiadáson elérhető hozam (amortizáció nélkül!) kb. 3% már most is, ami egy tök sima, lakásnál sokkal kisebb kockázatú, munkaigényű, tranzakciós költségű és nagyságrendekkel likvidebb állampapír hozamnál is jóval alacsonyabb. Ez szintén egyszerűen ellenőrizhető kiadási vs. eladási hirdetett árak alapján.
– A pénznyomda nyomhatná fel a lakásárakat, de a fentiek miatt sokkal jövedelmezőbb a friss, ropogós pénzt másba fektetni
Ezek mindegyike lefelé mutatja az utat az ingatlanáraknak. Szerinted mi mutatja felfelé a hasraütésen kívül?
ha egy modell sikere olyan aktorok viselkedésén múlik, akik a modell hatályán kívül esnek, akkor az a modell totálisan elhibázott
az albérlet árak csökkennek, az én főbérlőm rossz ütemben próbált emelni épp a járvány kezdete előtt pár héttel 20%ot, mert szerinte az reális lett volna. szerintem nem, így eljöttem. épp két hete küldött üzenetet, hogy ha gondolom akkor üres a lakás, mehetnék féláron.
aki azt gondolja, hogy airbnb-vel majd szépen ügyeskedik, az gondolja azért át, vagy legalábbis nézze meg előre milyenek a büntetés tételek.
elég néhány dühös szomszéd, aki nincs oda az ötletért és nagyon hamar feljelentve találhatja magát az ember, innentől pedig már nem üres hőbörgés lesz a dolog, hanem fájdalmas következményei lehetnek.
És egyre kevesebben élnek egy háztartásban. Két ellentétes hatás.
Olcsóbb és még hosszabb hitelekkel még a növekedés is lehetséges. Még azt is el tudom képzelni, hogy a drog mámor tetőfokán majd negatív kamatra adnak lakáshitelt. Ha volt mínusz olajár, akkor lehet ilyen is.
Zsidayt olvastátok? Szomorúan ül a partvonalon, és nézi a sok vakmerőt.
2020-07-09 at 15:24
az ingatlan árcsökkenést lehet várni, csakhogy amíg meredeken növekszik a magyar gazdaság és amíg 0%-os kamatok vannak, a tőke a reáleszközökbe áramlik, így az ingatlanba is. esélytelen, hogy csökkenés legyen.
Az ingatlanok ára nem az emberek számától, hanem a pénzmennyiségtől függ.
Kínában egész szellemvárosok léteznek.
Na azért ki ne találjuk már, hogy a kocsmárosok züllesztették le a mai bulinegyedet :D:D:D A valóságban annyi történt, hogy a bárminemű értelmes politikai vezetéstől teljesen mentes Budapest, csakúgy mint a város, rohad évtizedek óta és patkányos romok helyén elkezdtek kocsmákat berendezni. Ebből lett a romkocsma. Ezt úgy tálalni, hogy a kocsmárosok züllesztették le az egyébként roppant fasza kerületet… vicc…
“– A hosszú távú kiadáson elérhető hozam (amortizáció nélkül!) kb. 3%”
Reálhozam lesz az, amortizációval, meg az összes egyéb költséggel együtt. 🙂
Nem tiltják az airBnB-t, de max. 120 napra lehet majd kiadni. Ez szezonális helyeken épp elég is lesz. Nem mellesleg úgy tűnik, hogy a kormány beszart, mert az önkormányzatokra fogják tolni ennek a lehetőségét. Ha bevezetik, akkor a saját szavazóik egyik részét vesztik el, ha nem, akkor a másikat. A Fidesz szavazók számára ez indifferens lesz, ha nem személyesen a főni a döntéshozó.
Ezek elég jó számok azok szemszögéből, akik saját lakást akarnak venni…(felteszem ingatlanos vagy? vagy bank?) Kérdés, hogy mikor érdemes beszállni. Ha tényleg lesz infláció, akkor lehet, hogy mihamarabb, mert akkor a kamatoknak is meg kell indulnia lassan felfelé, most még lehet fixálni. Viszont ha megindulnak a kamatok, akkor zuhanni fog a tőzsde… és az ingatlanok is..
Azt értem, miért (dél-amerika a fő kibocsátó és ott most gyakoriak a vírus végetti bányabezárások, megnövekedett befektetési étvágy), de meddig tarthat vajon… az okosabbja kötött hosszútávú fedezeti ügyletet április elején….
de tényleg, olyanná vált a terep, hogy mely ország, pláne hatalom tud jobban (még békésnek látszó módon…) sakkozni, go-zni és mondjuk háborúzni a virtuális kereskedelmi térben.
az évszázadokkal ezelőtti hollandiai kezdet durván újratöltött verzióját ránk erőltetve.
Ennyi erővel nátha ellen is tesztelhetnénk az embereket, és ijedten bezárkózhatnánk minden télen, és nyáron.
És néha tavasszal és ősszel is.
Erre a médiahullámvasútra ne üljünk fel, mert semmi szakmai nincsen benne. Valóban az éves GDP arányos 3% körüli hiány helyett 15% hiánynál járnánk?
NEM!
Csak annyiról van szó, hogy az államháztartás év végi bevételei még nem érkeztek meg, ezért most az eddigi hónapok nagyobb arányú kiadásait látjuk. Év végére majd szépen helyreáll minden.
Ennek nyomán az első félév hiánya 390,0 milliárd forint volt, amely a tervezett
előirányzat 39,1 százaléka. Az év egészére továbbra is reális és elérhető a GDP-
arányában meghatározott 1,8 százalékos hiánycél, miközben az államadósság-mutató is
tovább csökken.
Idén már májusban is ennek a majdnem négyszerese megvan és a bevételek is el fognak maradni a tervezettől.
Optimistább vagy, mint a minisztérium. 🙂
A gazdasági visszaesés a vizsgált időszakban 4.5% volt a svédeknél és 4.1% a dánoknál. Ez két eléggé hasonló méretű gazdaságnál eléggé minimális különbség, de nem a svédeknek kedvez.
Emberi oldalról a népességarányos halálozási ráta az 12x a norvég, 7x a finn, 6x a dán értékeknek. Csak viszonyításként, tízszerese a magyarénak, és 40% több mint az amerikai, akik azért eléggé elrontották a védekezést.
Emellett amíg az összes környező ország már lazított a megszorításokon, a svédeknél még mindig életben vannak, és míg az összes szomszéd már megnyitotta a határokat egymás között, a svédekre ez nem vonatkozik.
A hőmérőzés mint hatásos szűrési forma már február óta elbukott, mert mire lázad lesz(ha lesz), már napok óta fertőzöl.
A hosszú távú szövődményeket most kezdik feltérképezni, és jópár elég kellemetlen is van.
2020-07-09 at 18:58
ez viselkedésbeli, illetve szervezési probléma. a lakáskiadónak kellene kib@szni a rendetlen brit vagy akármilyen vendégeket. érdekes módon ezt más országokban tudják kezelni, nálunk miért nem? new york-ban airbnb-ben szálltunk meg, egy vietnámi lány este 11-kor elkezdett mosogatni, csörömpölni, a tulaj azonnal ott volt és felzavarta a szobájába. mondta, hogy szűri a vendégeket, 3 főnél több ember nem jöhet a szállásra, illetve facekontroll alapján igazol vissza. egy magyar srác volt egyébként.
kivéve nálunk, ahol minimum pénzbüntetéssel fenyegetik az alapos gyanú (jelentsen ez bármit is) nélküli tesztelőket…
2020-07-09 at 17:12
a szabálykövetésről: ma hosszú idő után megint vonattal utaztam városon belül, ás mostanság BKV sem volt.
Most azt láttam, hogy 25-50%-on nincs maszk, pedig elvileg KÖTELEZŐ. Katasztrófavédelmis ruhában, mávos csókák, fiatalok, idősek, vegyesen. Akin volt, egy része gondolom félt a fulladástól, ezért csak a szájára vagy az állára tette. Kaller senkire nem szólt rá.
Szóval kár Milánóig menni a példáért, itthon is ez megy. 🙁
Ha azt mondod, hogy a rendőr leszedi a hugyos dajdajozó angolt 500 fontra, és hogy tutkó emlékezzen rá, ezt másnap józanon az örsön átvehető útlevéllel nyomatékosítja, akkor kikopnak ezek. Ha a kecó tulaja felel a hangoskodókért, és felel, akkor a 3. 500k költségvetési hozzájárulás után igenis szűri a vendégkört, és eleve úgy szerződik, hogy továbbhátrítja, ergó kikopik a suttyó paraszt.
Ennyi. Van szabály, csak nincs betartatva, vagy túl enyhe a pénzbírság.
Nem, nincs rövidre kiadott kecóm, a hosszútávú 10+ éve ugyanaz. De a tulajdon védelme és a birtok hasznának szedési joga megillet mindenkit. Ami addig terjed, hogy más birtoklását nem zavarhatja, tehát éjjel kuss legyen.
Szerintem az mutatja felfele az utat, hogy a szabályozás jövőre szigorodik, és még drágább lesz az építkezés. Kb. azért megy most még nagyon az építőipar, amiért ment tavaly is.
Tavaly a 27%-os áfát akarták visszahozni évvégével, majd mikor kiderült, hogy akinek van engedélye az még évekig 5%-os áfával értékesíthet, akkor hirtelen nem lett annyira sürgős befejezni.
Most épp az energetikai szabályok miatt kell évvége előtt befejezni az építkezéseket, és ezért nem csökkent a járvány alatt sem jelentősen az aktivitás az építőiparban. Új engedélykérelmek viszont drasztikusan visszaestek.
Tehát: kevesebb új építés lesz, drágább lesz a kivitelezés. Ha drágább az új ingatlan, akkor drágább lesz a régi is. (A HUF gyengségét is be lehetne még venni a kalapba, az alapanyagbeszerzésnél..)
Nezzunk szamokat: mennyiert adnatok ki egy lepattant kulvarosi panelt, hogy versenykepes legyen a hozama, csak a mezei map plusszal?
(azaz pénznyomda)
washingtonpost.com/outlook/2020/06/22/no-more-testing-doesnt-explain-rise-covid-19-cases-us/?outputType=amp
People under 40 have made up a significant portion of new cases recorded in states with recent outbreaks, a sign of how the virus has spread in bars, restaurants and offices that have reopened.
axios.com/coronavirus-cases-testing-growth-62d6256b-33e2-491d-b94e-91110a74bc85.html
Eddig 1x csokkentek nagyon az arak, amikor kb. a fel lakossag kiverzett a devizahitelektol. Hasonlo meretu reccsenes nelkul ez remenytelen.