Medencét most?
Az Auchanban járva láttam, hogy már kirakták a nyári medencéket. Ha szeretnél idén felállítható medencét, szerintem érdemes most megvenned.
Egyrészt a kereslet is sokkal nagyobb lesz idén, mert sokan otthon kényszerülnek majd nyaralni, másrészt az ellátás is akadozhat a messzi Kínából. Az otthoni fürdés mellett szól a fertőzéstől való félelem és az is, hogy valószínűleg maximalizálva lesz a strandokon a látogatók létszáma (4 négyzetméter/fő a jelen állás szerint.)
Az Auchanban ahogy néztem, a legtöbb ár még a tavalyi (gondolom még a mostani áruk is a tavalyiak), viszont azóta gyengült a forint vagy 10%-ot. Lehet, hogy máshol is még tavalyi árakon találhatsz valamit tavalyról, érdemes lehet most dönteni ezért is.
Szóval ha gondolkodsz a vásárláson, érdemes lehet idén megelőzni a tömeget. (Tavaly már május végén berobbant a meleg, mindenki akkor rohant medencét venni.)
Hogyan kell tisztán tartani a medencédet:
Mekkora egy medence valójában:
En is megfogadtam a tanacsait, nem pedig sajnaltattam magam es mar van 500.000 forintos passziv jovedelmem havonta.
Mas is megfogadta a tanacsait es lesz koztuk, aki szinten medencezni fog.
Ilyen egyszeru. Ha a kiszamolo cikkek olvasasa utan, nem ugy gondolkodik az ember, hogy “nekem ez nem megy” hanem “mit kell tennem, hogy nekem is…”, akkor par ev mulva medencezni fog.
Ha egyszer Magyarorszagon jarok bizisten megvacsoraztatom Miklost valami flancos helyen ha hagyja 🙂
Tudod mennyi tartós tej elfér egy 5000 literes kismedencében?
Vagy mennyi nyersolaj, esetleg fertőtlenítőszer?
Akinek van megtakarítása, az nem aggódik. Minden másra ott van a nadrágszíj.
Hogy a témába vágó hozzászólás is legyen: a saját kertben itt a saját medence, évek óta. Télen a házban pihen, májusban állítjuk fel.
Van ezzel kapcsolatban valakinek tapasztalata?
Valahol látok leírva egy cégnevet? Elkap a kényszer, hogy odaírjam ” Ez fizetett hirdetés, hö, engem aztán nem vágol át, mert én okos vagyok!”
Segítek: medencéket csak hiperekben árulnak, meg talán barkácsáruházakban. Van két hiper idehaza, a Tesco, meg az Auchan. Én ez utóbbiba járok és egyébként is a Tescoban csak minimális a választék.
Láttál te már fizetett hirdetést valaha is? Segítek, nem így néz ki.
Több mint egy hete rendeltem (többszázezres kategóriában) kerti bútort a Bauhausból. Szerintem kifogytak a készletek, mert még nem ért ide. Azért lett Bauhaus, mert a Jysk-ben elfogyott amit kinéztünk.
Feltöltés után belövöm a pH-t, adok klórt, meg egy kis habzásgátlót, aztán ezekkel (meg némi klórutánpótlással) elvagyok pár hétig. Egyszerre tartok 2-3 szűrőt (sajnos csak papír), ezekből egy van a medencében, 2 hypoban ázik. Ha úgy látom, hogy kezd az egyensúly felborulni, akkor hagyom 1 napig klór nélkül, majd kiöntöm a fűre, kimosom a medencét (Sanytol), majd újra feltöltöm.
Szóval számomra win-win-win. 🙂 Élvezi az egész család, nem kell naponta tölteni-üríteni, viszont nem kell a tisztaságára annyira rágörcsölnöm, mint egy normál medencénél.
Gratula!
Melyik orszagban laksz es mennyi kb az eves beveteled, amibol mennyit tudsz kb felrerakni?
(Ugy konnyebb viszonyitani az 500k HUF passziv jovedelmet.)
Mennyire tartósak ezek a felfújható darabok?
Gyerek játék nem szúrja ki? Két kicsi fiam van…
Tényleg nem hűl ki? Sokat szigetek a takaró?
Mennyibe kerül felmelegíteni?
Koszi.a pesti karantenbol.
Miklós! Nem szeretnél Facebookon egy kiszámoló csoportot csinálni? Szerintem nagyon jó ötlet lenne ott összegyűlni a hasonló gondolkodásúaknak. Biztos van aki a moderálást is elvállalná.
Menj Sziciliaba inkabb. Lehet olcsobb lesz:)
24.hu/elet-stilus/2020/04/28/nyaralas-szallas-utikoltseg-kedvezmeny-ingyen-szicilia/
Amugy tippre nem csak ok fognak ilyet kitalalni, hanem masok is. Persze ez nem kockazatmentes ( es nem csak azert, mert elkaphatod), de aki mer, az most olcson nyerhet:)
Már csak a solarmat fűtő párnák kellenek meg a tisztító anyagok.
Én is nagy rohamra szamitok, ezért intéztem ideje korán.
Ez a blog jelentős részben arról is szól, hogy hogyan éljünk takarékosan.
Számomra óriási felismerés volt, hogy teljesen felesleges hipermarketbe járni.
Rengeteg időm ment el, míg az indokolatlan áru dömpingben megtaláltam, amit kerestem és rengeteg felesleges dolgot vásároltam.
Egy Aldiban (vagy Lidlben) nincs 70 felé vaj, joghurt, tészta stb. márka, de nem is kell.
Viszont minőségi áru, gourmet különlegességek vannak.
Már létezik, amire vágysz:
https://www.reddit.com/r/kiszamolo/
Amazon.de-n most rendeltem egyet 370 EUR-ért szállítással(“Intex 85In X 28In Purespa”).
Ahogy néztem a teszteket a fűtő-keringető rész egyeseknek meghibásodott 1 év után, és ha kapni egyáltalán csere-alkatrészt, az a teljes szet árának fele… nálunk családon belül van kompetencia egy esetleges javításra 🙂
A szomszédnak felfújható van. Állandóan szív vele: vegyszerezi rendesen, ennek ellenére gyorsan eltömődik a szűrő, nagyon sárga/zavaros a víz, pedig vezetékes vízről tölti. A gyári leírásában az van, hogy 3 naponta cserélje ki a vizet…
Nekünk “normális” jacuzzikk (Black Fridaykor 300e-rel volt olcsóbb: Vitalspa, Haiti 6 személyes) van 2018 decembere óta, azóta nem engedtük le a vizet benne, -megfelelő vegyszerezés mellett- kristálytiszta. A vegyszer pár ezer/hó. Szinte minden nap használjuk, az áramszlánk nyáron 6-7e/hó-val, télen 10-11e/hó-val lett több. Szerintem, ha vki rendszeresen használja, akkor nagyon megéri.
nem vagyok biológus, de nem hiszem, hogy ne lehetne szétklórozni a felfújható változat vizét
ezek a kismedencék 150 pénzbe kerülnek, a tiéd 10x ennyibe, de normális jacuzzi-t nem biztos, hogy lehet ~3millió alatt venni. Olyat ami mondjuk 10+ évig az is marad:
youtube.com/watch?v=wTn-j3rpXv0
Ha igen melyik? (előregyártott vagy a fóliás épített?)
A felfújhatósok kb egy évet bírtak ki eddig és a fun factor sem volt túl nagy velük.
Köszi a tapasztalatokat, hasznos lesz.
Most a T betűs hiperben 95e-ért sikerült venni felfújható jacuzzit, az A betűs hiperben is 100e-ért van ha valakit érdekel.
Igen, most! Köszönöm a medencés posztokat. Elkezdtem angol/amerikai resellerek videóit nézni, akik vesznek dolgokat akciósan, majd neten eladják drágán (arbitrage). Összekötöttem a két tudást a jelen helyzettel: az embereknek nem lesz pénzük nyaralni vagy nem lesz hova menni, hát otthon kell fürdés a gyereknek. Nosza, akkor biztos kelendők lesznek a medencék! Az Auchanban május elején 7000-ről 5500-ra volt leakciózva műanyag, felfújható medence, vettem négyet. Vártam, hogy visszaugorjon az akciós ár 7000-re, addig is meghirdettem 7000-ért ingyenes házhozszállítással (távmunkában dolgozom, jót tett a kimozdulás). Végre visszaugrott 7000-re, és abban bíztam, hogy az Auchanba nem járók felfigyelnek rám. Kettőt sikerült 2 nap alatt eladnom, aztán 1 hónap csend, sok érdeklődővel, de vagy kicsi vagy nagy volt nekik, hiányolták a szűrőt, szóval döcögött a szekér.
Az Auchanban jöttek a meglepetések: újra akciós lett a medence, 5500, ezek szerint nem fogyott. Megijedtem, de végül visszaugrott, sőt, még nagyobbra: 7500, most is annyiba kerül. Tehát ami május elején 7000-ről volt leakciózva 5500-ra, az most 7500, és nincs kiírva, mennyibe került régen, az tudja, aki hetek óta nézi, mint én. A végére elfáradtam, és levittem az árat 6500-ra, majd 6000-re, és végül így adtam el a maradék kettőt. A végeredmény: 22 ezret költöttem, 26 ezret szedtem be, 4 ezer a profit. Nem nagy, és kellett nagy távokat bicikliznem, de a szállítás ingyen volt (-2 buszjegy ára, mert az egyiket nagyon messze kellett vinnem, de a buszjegyet 10-es gyűjtőben áprilisban vettem, nem számítottam be költségnek), inkább kísérletként tekintettem végig rá. Anyagilag megérte, és sokat tapasztaltam.
Amúgy mindenki nyert: a bolt azért, mert vettem tőlük, és biztos megéri nekik 5500-ért is adni. A vevők azért, mert házhoz vittem, és végül is mindegyikük a mostani ár alatt jutott hozzá, még akkor is, ha egy hónapja olcsóbban megvehették volna a boltban, én pedig azért, mert kerestem az üzleten. Ha legközelebb csinálok ilyet, maradok legóknál vagy háztartási eszközöknél, mindenesetre aki 500-1000 Ft-okat szeretne termékenként keresni, annak jó lehet, ha rövid távon türelmes, hosszú távon pedig tud várni az ingyen pénzre – mert az jön.