Viktor vetett fel egy témát, ami náluk aktuális probléma:
Egy téma javaslatom lenne, de talán helyesebb lenne ezt kérésnek nevezni.
Két hét múlva lesz 18 éves a lányom. Szeretnénk teljesen átvariálni a jelenlegi finanszírozását, ami most heti zsebpénz formájában ölt testet.
Cél, hogy elkezdjen gazdálkodni, az álmait a lehetőségeihez, vagy a saját teljesítményéhez szabni. Hogy neki jusson eszébe a havi utazási bérlet, a mobilszámla kifizetése, hogy megtanuljon előre gondolkodva spórolni a jövőbeni költségekre.
Hasznos lenne tudni mi erről a véleményed, megismerni a fórumtársak tapasztalatait, akár számszerűen is, hogy ki mennyit és milyen formában ad egy ekkora gyereknek. És mi tartozik bele? A ruházkodás? Nyilván, de van-e és hol a határ? Nyári üdülés a haverokkal? Buli, nyár, Fanta? A net? a mobil?, a laptop?, de aztán a legnagyobb, legújabb, legmárkásabb ám? Évente persze...
Mert ugye mindig van olyan barát akire hivatkozni lehet, hogy neki van ergó neki is jár. És mi van ha ezek ütköznek a család fizetőképességével, vagy ad abszurdum a fizető készségével? Ha ütközik a gyerek rövidtávú vágya a hosszútávú nevelési elvekkel? Hogy lehet így felelősen gazdálkodni, ha állandó érzelmi/anyagi nyomás alá van helyezve ad hoc beeső tételekkel a családi büdzsé? Pláne, ha azok esetenként még jogosnak is tűnnek. Pl. nyelvtanár, de óránként hatezerért?? Külföldi tanulás de évi több millióért? Mikor vagyok jó szülő, ha szó nélkül fizetek mint a katonatiszt, vagy ha felvállalom a konfliktust és a napi konfrontációt a magasztosabb pénzügyi nevelés céljaiért? Én ez utóbbiba már kezdek belefáradni, de nagyon...
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond jeligére előre is köszönöm a segítséged! 🙂
Üdvözlettel: egy tücsköt nevelő hangya
Eddig a levél. A kérdés nem könnyű, ahogy a gyereknevelés önmagában nem az. Ezzel szerintem minden szülő szembesül, mit adjon meg a gyereknek és mit nem.
Én is sokat gondolkodok rajta, mi lesz, ha a gyerekek alapnak veszik mindazt, amit kapnak, pusztán azért, mert telik rá és ezt látják, ezért ebből indulnak ki, mint az élettől elvárható minimum. Ha azonban ő kezdi az életet, mindez nem lesz számára alap, az első néhány évben legalábbis biztos nem: lakhatás egy jó környéken, autó, külföldi nyaralás és többi.
Éppen ezért gondolom azt, hogy szándékosan nem adok meg a gyerekeknek mindent, hogy lássák, nem jár minden alapból és van olyan, hogy nincs valami. Most nem volt sétáló Tacsi kutya karácsonyra, de ha nagyobbak lesznek, akkor sem fognak megkapni bármit, amit csak szeretnének. Hetvenezres fejhallgató? Persze, miért is ne. Ott a Meki, szeretettel várnak nyári munkára, majd abból megveszed magadnak. Mindjárt más értéke lesz a fejhallgatónak, ha az ára három hét kemény munka volt az olajbűzben a konyhán.
(Én 13 éves korom óta dolgoztam nyáron és a hétvégéken is gyakran, hajnal négykor keltem és mentem dolgozni fóliába, majd 16 éves korom óta vállalkoztam. Nem azért, mert muszáj lett volna, hanem mert jól esett dolgozni és az a pénz is jól esett, amit ezzel kerestem.
Persze ma már akkor se engedd a gyereknek, hogy dolgozzon 13 évesen, ha nagyon akar, mert csúnyán megbüntetnek gyerekmunkáért, de akkor még nem nagyon vették ezeket komolyan. De úgy gondolom, hogy sokkal életrevalóbb lettem attól, hogy nem 24 évesen csodálkoztam rá arra, mi is az a munka és hogy munkából lehet pénzt keresni, amiből megvehetem azt, amit szeretnék.)
De erről már többször írtam. Most ti jöttök, segítsetek Viktornak, ti hogyan csináljátok/csináltátok és miért volt sikeres a stratégia vagy miért nem.
Kapcsolódó cikkek:
