Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről

Pénzügyi tanácsadás, ahogy mindig is szeretted volna.

Legolcsóbb bankszámlák mikrovállalkozásoknak

Visszatérő kérésetek egy vállalkozói számla összehasonlítás, ennek próbálok most eleget tenni.

Első körben az igen csekély banki forgalommal rendelkező mikrovállalkozások lehetőségeit nézzük meg. Ezekre a cégekre jellemző, hogy leginkább a havonta kötelező adóhivatali utalásokat bonyolítják a számlájukon keresztül, vagyis nemigen van havi 5-6 utalásnál több tranzakciójuk.

Ide tartoznak még a mindenféle adóügyi szempontok miatt nem bezárt, de teljesen tetszhalott cégek, amelyeknek csak az adótörvény miatt van szüksége vállalkozói számla fenntartására.

Amennyiben a cél a lehető legolcsóbb bankszámla és sok pénzt nem kívánunk tartani a számlánkon, illetve bizonyos hátrányokkal megbarátkozunk, a Gránit Bank Vállalkozói Alapszámlája ingyenes számlavezetéssel és havi 5 ingyenes utalással vár bennünket, ez elég a havi sarcok teljesítésére. Utána az utalási díj 0,29%. Készpénzfelvétel 250 Ft+ 0,3% automatából. A bankkártya az első évben ingyenes, utána évi 8.000 Ft.

Aztán egy mókás apróbetű a hirdetmény legalján: ja igen, majdnem elfelejtettük mondani, hogy a díjak nem tartalmazzák a tranzakciós adótat, azt mindig felszámítjuk, csak szólunk. Vagyis ezekhez a díjakhoz még hozzá kell adni a 0,2%-ot utalásonként.

Sőt, a bankszámla-kivonat is ötszáz forint alkalmanként, amihez még hozzá kell csapni a postázási költséget is. Ez pedig kell a könyveléshez, a netbankon keresztül sem lehet letölteni a kivonatot. Tehát igazából a nulla forintos számlavezetési díj minimum 600 Ft havonta, attól függően, mennyi kivonat kell a könyvelőnek havonta.

A bank hátránya, hogy nincsenek fiókjai egy kivétellel, mindössze 13 ügyfél pontja van, ahol nincs készpénz-forgalom. Ezen túl egy aprócska bank kevés ügyféllel, kicsi saját tőkével és veszteséges működéssel, ezért komoly cégeknek én nem merném javasolni. De kényszervállalkozásoknak és tetszhalott cégeknek valószínűleg  olcsóbb lehetőség.

Hasonló kondíciókat kínál a K&H Bank Start csomagja. A havi díj  csak 729 Ft, de ez már tartalmaz 5 ingyenes utalást, korlátlan bankon belüli utalást, egy ingyenes bankkártyát és egy ingyenes készpénz-felvételt automatából. Ha a Gránit Bank második évtől fizetendő évi 8.000 Ft-os éves kártyadíját elosztjuk a 12 hónappal és figyelembe vesszük a korlátlan ingyenes bankon belüli utalást és az egy ingyenes készpénz-felvételt, rájövünk, hogy ez olcsóbb, mint a Gránit Bank csomagja.

Az alacsony havi díj és a bankon belüli ingyenes utalás miatt akkor megéri igényelnünk ezt a csomagot második számlának, ha valamelyik állandó partnerünknek van számlája a banknál.

(Megjegyzés: felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy valami eldugott apróbetűben nem számítják-e fel mégis a tranzakciós illetéket. Erre a kérdésre hét perces várakozás után sem tudtak válaszolni, igérték, hogy utánanéznek és visszahívnak. Ennek már legalább három órája. Úgy látszik, ez a kérdés megakasztotta a rendszert. Mindenesetre a hirdetményekben én nem találtam erre utalást. Ha lesz válasz, frissítem a cikket. Megjött a hivatalos válasz: tényleg nem számolják fel külön a tranzakciós illetéket.)

A Raiffeisen Bank az Aktív 1 csomagot ajánlja mikrovállalkozóknak, ahol visszakapjuk a havi 991 Ft-os díjat, ha 3 átutalást, vagy csoportos beszedést teljesítünk a számlánkról. Az utalás díja 0,25%+0,2% tranzakciós adó, de a nagy trükk, hogy állandó átutalásként kell felvinni és havonta módosítani az összeget. (Ez például a minden hónapban utalandó, de változó összegű járulékok esetén járható út.) Ilyenkor csak a tranzakciós adót kell fizetnünk, 0,2%-ot. Bankkártya díja első évben ingyenes, utána 3.602 Ft/év, ATM készpénz-felvét 729 Ft/alkalom.

Az OTP Bank akkor kínál jó csomagot, ha egy évnél nem régebbi a vállalkozásunk és nem ott vezettük eddig a számlánkat. Ebben az esetben az első két évben 710 Ft a számlavezetés, a két év eltelte után viszont már 3.340 Ft/hónap. Ebben a díjban van egy bankkártya, egy ingyenes készpénz-felvétel OTP automatából és két bankon kívüli ingyenes utalás. A többi utalás 0,339%, minimum 365 Ft. (Egymillió forintnál 3.390 Ft). Ha úgy gondoljuk, hogy majd két év múlva bankot váltunk, kalkuláljunk a számlanyitáshoz szükséges 30 napnál nem régebbi céges papírok beszerzési költségével is.

Az Unicredit bank is csak az új cégeknek kínál kedvező havi díjat (499 Ft/hó), de nekik is csak egy évig, utána 2.199 Ft a havi díj és az első évben járó három ingyenes utalás havonta is megszűnik. Ezen túl tételsoronként még 31 Ft-ot kell fizetnünk, ami egy kicsit is nagyobb számlaforgalomnál gyorsan növeli a havi költségek összegét. A bankkártya díját tartalmazza a havi díj.

Az Erste Bank is csak egy évig kínál kedvezőbb csomagot az induló vállalkozásoknak, illetve a Válogatás csomagnál kérhetünk nulla forintos számlavezetést, ha legalább két utalásunk van havonta, minimum 50 ezer forint értékben, illetve a bankkártyát is kérhetjük éves díj nélkül. De nincs ingyenes utalásunk és ATM-es készpénz-felvételünk sem.

A VolksBank Alfa csomagja havi 490 Ft-ért kínál számlavezetést és bankkártyát. Azonban a csomagban nincs semmi ingyenes szolgáltatás, a legolcsóbb elektronikus utalás 0,38%, az ATM készpénz-felvétel saját automatából 0,45% + 80 Ft.

Az FHB Bank Start számlája nulla forintos havi díj mellett kínál számlavezetést, csak az első évben ingyenes kártyával. A nulla forintos havi díj feltétele a félévenként egymillió forintos számlaterhelés, vagyis kimenő forgalom. Ennek hiányában 1.490 Ft a havi számlavezetési díj. Ezen túl egy teljesen átlagos csomag, nem alacsony utalási díjakkal. Hirdetmény itt.

A Budapest Bank a weboldalán mélyen titkolja, mennyibe kerülnek a vállalkozói számlacsomagjai, telefonálás nélkül csak annyi derül ki, hogy csak az első 24 hónapban vannak a kedvezőbb díjak. Az összeömlesztett hirdetmény-halmazban sem találtam meg a díjakat, így szerintem kár is vele tovább foglalkozni.

Update: rám szóltak a Budapest Banktól, hogy nem dugdossák ők a hirdetményt, megvan az és örülnének, ha beleírnám a cikkbe. :)

Íme, itt találjátok a költségeket és a csomagokat :  http://www.budapestbank.hu/common/letoltes/hirdetmeny/documents/H-22-2013-201304190100.pdf

Az Axa Bank vállalkozói számlájának havi díja 890 Ft, de előtte még be kell fizetni 10.800 Ft nyitási díjat. A bankkártya évi 4.800 Ft és még gyártási költséget is felszámolnak. További hátránya, hogy a Gránit Bankhoz hasonlóan, a fiókokban nincs készpénz-forgalom, vagyis befizetni sem lehet a számlára pénzt. Ez különösen ciki akkor, amikor az adót kellene utalni határidőre.

Ami előnye lenne, hogy az utalási díj és a készpénzfelvételi díj fix, az összegtől függetlenül (utalás 499 Ft, készpénz-felvétel 599-999 Ft), de ez csak nagy összegű utalásoknál előny, mi pedig most pont a kis számlaforgalommal rendelkező számlákat vizsgáljuk. Ezért jelenleg nem tartozik a jó ajánlatok közé. Hirdetmény itt.

A piaci körkép alapján nem üzemelő cégeknek talán a legolcsóbb a Gránit Bank ajánlata, de szigorúan csak bankkártya nélkül, üzemelő mikrovállalkozások pedig valószínűleg a K&H Bank ajánlatával járnak a legjobban.

Fontos! Az összehasonlításkor egy adott forgalmat és internetes utalásokat feltételeztem, amennyiben neked ettől eltér a banki tevékenységed, már nem biztos, hogy ezekkel az ajánlatokkal jársz a legjobban. Ezért végső döntés előtt mindenképpen érdeklődj személyesen is a bankfiókokban.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share
Kategória: Egyéb
  • steckler szerint:

    Kedves Kiszámoló!
    A bankszámlára történő befizetések összegéről nem írtál! Mert ott is van elég nagy eltérés összegtől függően is. pl. 10.000 Ft befizetésél a CIB Bank -339 Ft-ot von le, ugyanennyi a költség ha 300.000 Ft-ot fizetünk be, de 500.000 fölött már 1000 Ft körüli a pénzbefizetési költség.
    A vállalkozói számlákon miért van szükség pénzbefizetési költségre?
    Melyik banknál a legkedvezőbb a befizetés?
    pl. alap mikro vállalkozás havi 60-100.000 Ft közötti összeget fizet be személyesen a bankfiókban. Ez is egy havi nem elhanyagolható költség! Min. 300 Ft körüli összeg.
    2013-04-16 - 13:17
  • Kiszamolo szerint:

    Azért számolnak fel díjat, mert pénzbe kerül a pénz kezelése, a pénztáros tartása és a pénz elszállítása. Ha fizetni kell érte, inkább utalva kéri a vállalkozó a fizetést.
    2013-04-16 - 13:20
  • Oworio szerint:

    A havonta kötelező adóhivatali utalások inkább 9-10, mint 5-6 egy működő cégnél. Remélem a második körben erről lesz szó. :)

    A Gránit Banknál szerintem nem elhanyagolható, hogy MasterCard (dombornyomott) kártyát kapsz utasbiztosítással évi 8.000 Ft-ért, míg a K&H Banknál csak egy alap Maestro-t.

    A Budapest Bank kondícióit nem értem miért nem találtad. Itt van: http://www.budapestbank.hu/info/irattar/category.php?kategoria_param=B#kisvall_keretszerzodes
    Egyébként drágák.

    2013-04-16 - 13:40
  • steckler szerint:

    A környezetemben (rokonságban) elég sok mikróvállalkozó van. A legtöbb mikróvállalkozás bevételeinek 90 %-a készpénzforgalomból származik. Itt nem piacosokra gondolok, ismerek sok fenyőtermesztőt, zöldség – gyümölcs nagybanist, fodrászok, masszőrök, kozmetikusok, és egyéb tevékenységekben is a készpénzforgalom dominál és ez nem csak Zala megyére érvényes. Sok alföldi vállalkozó barátom is készpénzzel játszik. Szerintem a fővárosban is az átlag mikróvállalkozónak is kevés a bejövő jóváírása elektronikusan.
    2013-04-16 - 13:41
  • lukit szerint:

    BudapestBank hirdetményei azért fent vannak, de jól titkolja őket. Első bankválasztó körömben nekem is kimaradt pont emiatt (meg az átláthatatlan hirdetmény-hegyek miatt). Itt vannak: http://www.budapestbank.hu/info/irattar/category.php?kategoria_param=B . A lényeg a webstart csomag, 24 hónapig:
    - havi 199Ft
    - kártyás vásárlás: 0,2%
    - kp. felvétel saját ATM: 0,423% + 185Ft
    - kp. felvétel idegen ATM: 1,53% + 100Ft, min. 260Ft
    - kp. felvételi limit: 990 000Ft, napi max 5 db (alap kártyával)
    - vásárlási limit: 990 000Ft, napi max 10 db (alap kártyával)
    - átutalás bankon belül: 0Ft
    - átutalás másik bankba: 0,25% + 100Ft
    - könyvelési díj jóváírás esetén: 30Ft/tétel
    - alap maestro kártya ingyenes

    hátrányai:
    - a hirdetmény szét van robbantva 1000 darabba

    2013-04-16 - 13:42
  • lukit szerint:

    Az még marhára felháborít, hogy ezek a szemétládák a cégeket olyan fejősteheneknek nézik, hogy közben pörög a szemükben a dollár jel, mint a mesében. Nevetségesek ezek a díjak.
    2013-04-16 - 13:46
  • Kiszamolo szerint:

    köszönjük
    2013-04-16 - 13:50
  • lukit szerint:

    CIB is kimaradt, bázis csomag:
    - havi 300Ft
    - kp. felvétel saját ATM: 0,461% + 224Ft
    - kp. felvétel idegen ATM: 0,514% + 336Ft
    - kp. felvételi limit CIB ATM-en: 200eFt egyszerre
    - átutalás bankon belül: 0,413%, min. 335Ft
    - átutalás másik bankba: 0,356%, min. 327Ft
    - SMS: aranyár/db + havisarc
    - bankkártya éves díj: 3900Ft

    Szívás az utalásnál a minimum összeg és saját ATM-ből a 200eFt-os limit (1MFt felvétele 5476Ft). A BudBank jobb.

    2013-04-16 - 14:01
  • glezmen szerint:

    en tegnap voltam a Granit Banknal folyoszamlat nyitni (maganszemelykent)
    mivel teljesen ingyen van minden, siman megeri :)
    innen tudok utalni a CITI Top szamlamra es barhova mashova is ingyen

    az teny hogy pici bank, ezert sok penzt nem is tervezek ott tartani, de azert elgondolkodtam, hogy mi van ha becsuklik a bank?
    hogyan mukodik ilyenkor az allami vedelem? (tehat nem nagy beteteknel, csak parszazezer, a folyoszamlan levo forint eseteben)

    2013-04-16 - 14:05
  • john szerint:

    egy dolgozó havi járulékainak fizetése kb 5db utalás különböző bankszámlaszámokra (szakképzési hozzájárulás, nyugdíj, szja, stb). erre nekem a könyvelőm azt javasolta, hogy az 5db utalás összegét együtt utaljam el az egyik (bármelyik) számlára, mert az adóhivatal csak az 5db számla együttes összegét figyeli.
    félévente a könyvelő kérésére pedig átvezetik a számlák között a pénzeket, hogy végül minden számlán a megfelelő összeg legyen. így (is) lehet csökkenteni a tranzakciók számát…
    2013-04-16 - 14:25
  • Kiszamolo szerint:

    jó ötlet.

    Bár az adóhivatal már évek óta ígéri, hogy ezt a komplikált dolgot megoldja, ne kelljen száz felé utalni.

    Azóta sem megy neki ez a komplikált ügy.

    2013-04-16 - 14:32
  • KZoltán szerint:

    Ez a mai forintos labda!
    2013-04-16 - 14:43
  • lukit szerint:

    Esetleg kisebb összegeknél “be lehet tárazni” előre, hogy többet utalsz ( ha megteheted).
    2013-04-16 - 14:46
  • jurta szerint:

    Gondolom, arra vonatkozott a kérdés, hogy a magánszemélyeknek meg miért van ingyen (kivéve 50 db érme fölött).
    2013-04-16 - 14:46
  • Nesz Elek szerint:

    Be akartam írni az MKB díjait, de belefáradtam : (
    Lehet, csak ezért vagyok hűséges hozzájuk évek óta…

    Egyet megnéztem, ez a Dinamika számla: nyitás 2.100.-, havi díja 740.-, utalás netről 0,22% (min. 330.- max. 6.000.-). Ebből a mintavállalkozásunknak öszejön kábé havi 3-4000 forint költsége.

    Az Elektronikus számlacsomag nevű termék olcsóbbnak tűnik, de nem néztem a feltételeit…

    2013-04-16 - 15:03
  • Kiszamolo szerint:

    na nem véletlenül maradt ki. :)
    2013-04-16 - 15:10
  • Tomy szerint:

    BB-nek híresen gázos a hirdetmény “rendszere”. Ott van minden, de szinte soha nem találom meg én se, amire kíváncsi vagyok, és az is igaz, hogy általában több hirdetményben szétszórva van meg csak a teljes kép, vagyis esélytelen az egyszeri földi halandó. Én azt szoktam csinálni, hogy ha járok a bankban, akkor megkérdezem a Gizikéket, akik ilyenkor készségesen ki is nyomtatják nekem (ingyen) az összes hirdetményt, amit az adott kérdés érint :)

    Én amúgy egy mára már nem elérhető csomagban vagyok:
    Evolúció I.
    Havi díj: 3.750 Ft
    ebben van:
    - 8 db “ingyenes” utalás (tr. adó az van)
    - 2 db “ingyenes” pénztári kp. felvétel
    - bármennyi ingyenes kp. befizetés
    - ingyenes internetbank
    - ingyenes bankkártya

    2013-04-16 - 15:39
  • steckler szerint:

    A készpénzbefizetések díjait összeszedtem ez elég sok mikrovállalkozást érinthet:
    - Axa: ingyenes
    - Budapest bank 0,05% + 125 Ft
    - Cib Bank 0,04 % min. 273 Ft
    - Citi Bank 0,03% min. 250 Ft
    - Erste 0,06% min. 200 Ft
    - FHB 0,06% min. 200 Ft
    - K&H 0,11% min. 200 Ft
    - MKB 0,08% min. 390 Ft
    - OTP 0,052% min. 211 Ft
    - Raiffeisen díjmentes
    - Sopron Bank 0,03% min. 50 Ft, max. 15.000 Ft
    - Unicredit 0,15%
    - Volksbank 0,10% min. 2500Ft!!! -ez nagyon nem éri meg
    - Gránitbank 0,2% min. 200 Ft
    - MagnetBank díjmentes
    - Pátria Takarék díjmentes
    - Hévíz és Vidéke Takarék: min. 0,05% min. 272 Ft

    Aki havonta fizet be a vállalkozói számlájára, egyes banknál éves szinten 3000-4000 Ft is lehet a költség.

    Átnéztem pár takarék számlavezetési díját és nem mindegyik kedvező:
    - Pátria (volt Monor és Vidéke) Takarékszövetkezet üzleti alapszámla 509 Ft/hó, utalás 0,4% min. 400 Ft. (szerintem elég rossz)

    2013-04-16 - 20:19
  • steckler szerint:

    - Magnet Bank: Mars csomag 499 Ft /hó, átutalás 0,34%
    - Hévíz és Vidéke takarék: 434 Ft/hó , átutalás 0,22% min. 284 Ft

    Az Unicreditnek van egy Mini-max csomagja ami 699 Ft + ingyen Maestro kártya. Ami az első vállalkozói számlacsomagjukhoz is jár. Átutalás 0,2% min. 290 Ft. Állítólag egyes Unicredites ATM-eken keresztül lehet készpénzt befizetni a számlára. Ilyet még itthon nem láttam, de lehet hogy működik.
    A Citibanknál is van ingyenes számlavezetés, abban az esetben, ha a forintszámla havi átlagegyenlege eléri az 1 millió forintot, minden egyes hónapban, különben 4709 Ft havonta.Az átutalás horribilis a Citinél 2000Ft/utalás. Elég vállalkozóbarát ez a konstrukció, 10 tételnél havonta 20.000 Ft-ot lekapcsolnak.
    Összességében én is arra lyukadtam ki,hogy a K&H éri meg nekem legjobban, talán még a Raiffeisenen lehet gondolkodni(de az nincs itt), mert ott ingyenes befizetés a számlára.

    2013-04-16 - 21:09
  • gab szerint:

    De magánszemélynek mindig, minden banknál ingyenes a kp befizetés. (tudom, van néhány kivétel, érmék, stb.) Pedig az is pénzbe kerül a banknak. Ez miért van? A vállalkozásokon szedik be a hasznot?
    2013-04-16 - 21:16
  • Zsoca szerint:

    Unicreditnél tényleg lehet ATM-nél befizetni, csak nem mindegyiknél, és tényleg működik! Bár megjegyzem elég technikás a dolog, kicsit gyakorolni kell hogy az ATM elsőre bevegye tőled a pénzköteget. Szeretem mert 24 órában működik, és míg a pénztári készpénzbefizetés 500Ft+31Ft, addig ATM-es készpénzbefizetés 0Ft+31Ft.
    2013-04-17 - 08:37
  • B András szerint:

    Nem értek hozzá, de szerintem egy magányszemély új pénzt hoz ha kp-t fizet be a számlájára és ezt akarják ösztönözni ingyenességgel. A vállalkozó meg így is úgy is befizet pénzt, mert pl. egy boltos bevételei jó része kp-ban van. A kiadásai nagy része meg utalással fizetődik (bérek, közüzemi számlák, nagyker felé az áru kifizetés)
    2013-04-17 - 11:29
  • Géza szerint:

    Én pontosan a megadott feltételekkel kerestem bankszámlát, majd nyitottam is a K&H-nál a cikkben említett Start csomagot kb. három hónapja, ezért tapasztalatból kiegészíteném az adatokat.

    A csomag havi díja 729 Ft, amihez felszámolnak egy “Elektronikus hozzáférés díjat” 110 Ft-ért. Ezt a mai napig nem tudom, hogy mi, mivel a mobilinfo és az e-bank is díjmentesként szerepelt a tájékoztatóban, de fizetem.
    Egyébként a tranzakciók 5 átutalás és 1 kp felvétel erejéig ingyenesek.
    Természetesen az értesítő SMS-ekért 25 Ft-ot fizetni kell.
    A pénztári befizetés pedig 0,03 % min. 140 Ft.

    2013-04-17 - 12:11
  • Ricsi szerint:

    Sziasztok!

    Február közepén nyitottam K&H-s Start csomagot, teljesen meg vagyok vele elégedve (az Unicredit ütötte ki nálam a biztosítékot előtte, utalási díj 6000Ft+8000Ft tranzakciós jut. 4 millió forintnál és ne fizessek már 14-e Ft-ot azért hogy befizessem az adómat…)
    Tehát bementem a K&H-hoz, de nem volt hiteles cégkivonatom, azt mondták nembaj, majd megnézik a neten és jó lesz úgy is. Két óra múlva vissza kellett mennem és csak aláírni.
    Azóta tényleg a havi 729Ft-ot vonják le + netbank használat ~130Ft/hó, mivel az 5 ingyenes utalásba beleférek remélem radikálisan sikerült csökkentenem a bankköltségeimet. Tehát eddig semmi apróbetűs levonást nem kaptam (lehet majd negyedévente, vagy egyösszegben valamikor). Viszont a betétlekötésekre is vállalkozói számlákhoz képest korrekt kamatot adnak (2-3%) ami akár fedezi is a havidíjat.
    Eddig mindeképpen pozitív!

    2013-04-17 - 14:24
  • Tomy szerint:

    De a céges számlán lekötött betéted hozamát normál céges bevételként kell leadóznod, nem?
    Nekem pont most hívta fel a figyelmem a könyvelőm erre a buktára legalábbis.
    2013-04-17 - 17:14
  • Zsót szerint:

    A K&H start csomagnál, vállalkozói E-bank igénylése esetén van az elektronikus hozzáférés díja: 110 Ft/hó, a másik az azonosítóeszköz éves díja: 1200 Ft/év (ez 2013.05.31-ig díjmentes)
    Azaz a havidíj ténylegesen – a fenti tételekkel 939/hó május 31-től.
    2013-04-17 - 18:43
  • Ricsi szerint:

    Igen, a kapott kamat adóalapnövelő, tehát szerintem normálisan adózol mint egyébként és nekem nem is vontak belőle automatikusan kamatadót. Én EVA-s vagyok úgyhogy gondolom majd 37%-ot harap belőle a NAV ami nem kevés.
    2013-04-18 - 12:41
  • Ricsi szerint:

    Ma tették ki az új díjtáblát:
    https://www.kh.hu/publish/kh/hu/mikrovallalkozas/media/dokumentum_gyujtok/hirdetmeny_vallalati.erv-20130617.pdf

    eszerint jún. 17-től díjmentes, tehát lehet kiszámláznak egy fél hónapot, de szerintem valószínűleg elírták :)
    Amúgy nagyon tetszik, hogy az új hirdetményben kiemelik pirossal, hogy mi változott a régihez képest, ez elég baráti.

    2013-04-18 - 12:45
  • gg szerint:

    A bankok még mindig azt hiszik, hogy a vállalkozásokta jól le lehet húzni az extra utalási díjakkal. Ugyanazt a Giro rendszert használják a magánbankszámlákhoz is, de ott mégis a legtöbb bankban csak a tranzakciós adót számítják fel, míg a cégeknél plusz 1-3 ezreléket.
    2013-04-19 - 10:26
  • kozele szerint:

    Ebben nem az adohivatal a hunyó. Az adózás rendjéről szóló törvényt kellene módosítani. Az tartalmazza, hogy adónemenként külön számlára kell teljesíteni.
    2013-04-19 - 11:16
  • Bud Fox szerint:

    Nekem a Gránit Bank jött be. Kéne egy olyan cikk is, ahol szó van a devizaszámlákról is.
    2013-04-19 - 11:26
  • GabenHUN szerint:

    Nezd meg pl. a netszolgaltatok uzleti es magan dijait. Majd a duplaja az uzlet…
    2013-04-19 - 18:15
  • Egy másik Zoltán szerint:

    A GRÁNIT Bank ajánlata VOSZ tagok számára.
    Az ajánlatot a VOSZ-BESZ Beszerzési Rendszerében regisztrált tagok
    vehetik igénybe.

    Miért előnyös a VOSZ-BESZ Vállalkozói Számlacsomag?
    A Gránit Bank kiemelkedően kedvező számlacsomagot dolgozott ki a VOSZ-BESZ tag vállalkozások számára.
    Igénybevétele esetén az ön vállalkozása az alábbi előnyöket élvezheti:
    Ingyenes számlanyitás
    Ingyenes a számlavezetés
    Ingyenes NetBank használat
    A havi első 5 db belföldi elektronikus forintutalás forgalmi jutalék mentes

    2013-04-22 - 21:41
  • kisvirag szerint:

    Az AXA ma küldött levelet, hogy kivezetik az eddigi vállalkozói csomagot és AXA Vállalkozói számla lesz helyette, és módosulnak az eddigi díjak is.
    nem lesz számlanyitási díj, de lesz 1400 Ft számlavezetési, és a fix díjak se lesznek már fixek, hanem alapdíj + 0,2 vagy 0,3% igaz max 6000 Ft.
    Avagy lényegében a tranzakciós díjat terhelik át.
    Meg emelik a havidíjat.
    azt hiszem, bár amikor megnyitottam ez tűnt a legjobbnak, most szépen fogom majd magam, és átmegyek a K&H-hoz, mert bele tudok férni abba pár ingyenes utalásba.
    Köszi a cikket :)
    2013-05-01 - 00:56
  • Érsek Attila szerint:

    Igen, mindenhonnan hiányolom a Gránit Bank vállalkozói csomagját!?
    2013-05-08 - 10:00
  • Kiszamolo szerint:

    Ott van a cikkben benne.
    2013-05-08 - 10:22
  • kisvirag szerint:

    kiszamolo, az OTP-nél 710 Ft-ot írsz havidíjnak, az oldalukon viszont 390 Ft szerepel.
    azóta változtatták meg, vagy van még valami, ami hozzájön ehhez, és ott nem látszik?
    Miután a K&H-nál nem volt túl jó tapasztalatom (konkrétan képtelen voltam Win8&Chrome kombóval a netbankjukat működésképessé tenni) bár két hete nyitottam ott számlát, most erősen gondolkozom, hogy hagyom a francba őket.

    2010-ig volt OTPs számlám és ott már akkor is képes volt normálisan működni a netbank, hihetetlen számomra, hogy 2013-ban egy magára valamit is adó banknak nincs bármilyen felületen működő cucca…

    2013-05-27 - 15:06
  • Körtefa szerint:

    No, de mi nem működik a netbankkal kapcsolatban? Nálam tökéletesen megy.
    2013-05-27 - 15:55
  • kisvirag szerint:

    Körtefa, az nem működik,h belépjek.
    A kedves hölgy amikor megnyitottam a számlát aranyosan nem szólt, h van smses azonosítás,csak a kezembe nyomta a chipkártyaolvasót a chipkártyával.
    Namost a chipkártyaolvasót hiába installáltam fel, sem a Chrome-ban sem az IE-ben nem tudok belépni, mert hibaüzeneteket dobál (Win8 rendszeren. mondjuk mindkettő másmilyet.
    De a súgójuk egyébként a Chrome-t nem is említi, IE 5.5+ az ajánlott böngésző, FF-hez is valami külön kis izét kell feltenni (a kártyaolvasó installálásán túl).
    Azt gondolom, hogy nehéz komolyan venni egy olyan bankot 2013-ban, akinek a netbankjába csak ilyen elbaxott feltételek (aka külön hardver) mellett lehet csak bejutni. pedig nem vagyok hülye hozzá.
    de más bajom is volt velük, őszintén szólva a felhasználóbarát kifejezés nem csak a netbankjukra nem illik, de az ügymenetre sem.
    2013-05-27 - 23:48
  • kisvirag szerint:

    mondjuk lehet még kapnak egy esélyt, kérem az SMS-es azonosítást, de ezek után magától a rendszertől sem várok sokat.
    Nekem baromi fontos, hogy értelmes, jól használható netbank legyen, mert kb csak azért akarok bankba menni, hogy megnyissam meg megszüntessem a bankszámlámat.
    2013-05-27 - 23:51
  • kisvirag szerint:

    BTW, jó lenne egyszer valahol arról is összehasonlítást látni, hogy a bankok ügymenete és netbankjai mennyi időt rabolnak el az embertől az esetleges nemműködésükkel és nem túl felhasználóbarát mivoltukkal.
    Pl hogy hol mennyi idő egy számlanyitás, utána mit kell még intézni, a netbankba regisztrálás/használat/probléma mennyi idejét veszi el az embernek, mert ha hozzászámítom az időmet, amit pl ma arra fordítottam, hogy bejussak a netbankba sikertelenül, annak óradíját (mármint az én óradíjam, ha azt munkával töltöttem volna) nézve már nagyon nem a K&H a legolcsóbb megoldás :S
    (de pl az AXA-s számlanyitás is minimum egy órával volt rövidebb)
    2013-05-27 - 23:59
  • mtoma73 szerint:

    Nekem sima számlám van a KH-nál, és működik a netbank a kütyüvel is simán. Az oldalukon le van írva mit kell csinálni. Ha nincs megemlítve a Chrome, akkor az lehet, hogy neked fáj, de azon ne is próbáld, Firefox alatt tuti működik. Nekem legalábbis működött. Fel kell telepíteni a kártyaolvasó driverét, és a firefoxba még egy kiegészítőt. Újraindítod a firefoxot és működni fog.
    Jó elég macerás, de nem megoldhatatlan. A Win8-ra inkább nem írok semmit, az már önmagában is egy használhatatlan tákolmány. Win7 és XP alatt biztos működött.
    A netbank minősége mondjuk hagy kívánnivalót maga után, de meg lehet szokni.
    2013-05-28 - 07:26
  • kisvirag szerint:

    én ezt értem, hogy van, akinek működik. nekem nem.
    pedig azt csináltam, amit mondtak. feltelepítettem.
    És én chromeot használok (ahogy a magyar internetezők kb harmada is) és NEM vagyok hajlandó egy bank miatt másik böngészőt indítani (egyébként megtettem, IE-vel próbálkoztam, az se ment).
    van épp elég bank, amely képes olyan rendszert csinálni, amelyik BÁRMILYEN oprendszeren és böngészőn működik.
    Nekem jó tanulópénz volt mondjuk arra, hogy ne csak azt nézzem legközelebb, ki a legolcsóbb…
    2013-05-28 - 07:45
  • Anikó szerint:

    Esetleg érdekes lehet a téma iránt érdeklődők számára:

    vg.hu/penzugy/elkepeszto-dragulas-a-legolcsobb-bankszamlaknal-411167

    2013-09-05 - 09:02
  • Paró szerint:

    a Tak.Szöv.ökre senki nem gondol? Nekem ott van a céges. Pár száz forint (nincs 600) és annyi. A cégem perpillanat válságsújtott :( , zéró mozgással. Nincs kötelező kártya , netbank, miegymás…
    2013-11-02 - 01:27
  • Zedder szerint:

    Az miért jó, ha nincs “netbank, miegymás”? Miért jobb személyesen intézni mindenféle csip-csup utalást? Nekem magánszemélyként is havi 10-20 tranzakció befigyel, már rég fellógattam volna magam, ha személyesen be kellene gyalogolnom a bankba mindegyikhez.
    2013-11-02 - 13:16
  • PS szerint:

    A K&H bevezette a könyvelési díjat az “ingyenes” 5 utalásra is. Ez 0,3%-ot jelent utalásonként. Tehát már nem ingyenes, csak másképp nevezeik…
    2014-01-28 - 11:10
  • L70 szerint:

    A Start számlánál nincs könyvelési díj. Ezt a csomagot viszont már nem lehet igényelni.

    Start + csomagnál tényleg van könyvelési díj.

    2014-01-28 - 14:38

Az email cím nem kerül nyilvánosságra A kötelezően kitöltendő mezőket *-karakterrel jelöljük

*

 karakter még felhasználható

* 9+1=?