Nagyon sok ember egyetlen kritérium alapján választ bankot vagy brókercéget: minél olcsóbb legyen. Ez még egy élelmiszervásárlásnál is rossz szempont, mert vajon miért olcsóbb ez a termék, mint a másik (ugyanazt adja olcsóbban vagy szemetet árul szépen becsomagolva és évek alatt megbetegszel tőle), de pénzintézetnél ez halmozottan rossz hozzáállás.
Sok ember nem hallott a Questorról, a Budacashről, a Hungáriáról és a többi tönkrement magyar brókercégről, vagy ha hallott is, már elfelejtette, hogy milyen sokan mennyit buktak rajta. Pedig olcsók voltak és papíron nagyon szép hozamokat értek el, sok kamatot adtak és így tovább. Aztán kiderült, hogy közben már sok milliárd forint hiányuk volt, ami csak azért nem bukott ki, mert többen akartak pénzt berakni, mint amennyien kivenni.
Komoly pénzeket csak komoly helyekre teszünk. Komoly hely az, aminek van rendes banki háttere vagy világszinten is legalább közepes brókercégnek minősül, mint például az IBKR.
Ha szimpatikus például az IBKR, mielőtt egy forintot is rájuk bíznék, rákeresek arra, hogyan állnak anyagilag. A legutolsó éves jelentése a 2023-as, ez alapján 2,6 millió ügyfele van, az adózási előtti profit 3,1 milliárd dollár, stb. Ha ilyen számokat látok, akkor bátran be merem tenni a pénzt ide. (De ha túl sok pénzem van, még a szolgáltatók között is diverzifikálok.)
De egy megbízható banki háttér is sokat számít, míg a Budacash tönkrement egy csalás miatt, a K&H tulajdonosa, a KBC bank gond nélkül kifizette a Kulcsár-ügy néven elhíresült csalás veszteségét. Ennyit számít, hogy van-e tőkeerős háttér egy brókercég mögött.
Azonban erősen ellenjavalt olyan cégnél tartani a pénzed, amiről annyit tudsz csak, hogy olcsó.
Ha olcsó vagy egyenesen ingyenes egy cég, ráadásul úgy, hogy nincs több millió ügyfele, az egy dolgot jelent: csak a veszteséget termeli, amit egy ideig még finanszíroznak a befektetők, de aztán két dolog történhet: vagy tönkremegy a cég vagy elkezdi emelni az árait és mindjárt ugyanolyan drága lesz, mint az összes többi cég a piacon. Mert ahol üzleti verseny van a piacon, csak két módon tudsz annál olcsóbb lenni: vagy csak átmenetileg vagy a szolgáltatásokon annyit spórolva, hogy az már a működés kárára megy. S még esetleg csődbe is jutsz a nagy olcsóság miatt.
Így kezdte a Revolut is, égette a befektetők pénzét, spórolt mindenen, főleg az ügyfélszolgálaton a terjeszkedés érdekében. Ez nem csak azzal járt, hogy a hajad hullott, ha valamiért kapcsolatba kellett lépni velük, de a csalás melegágya is lett a platform, mert nem volt elég ember ennek kiszűrésére. Az elmúlt években több ezer embert kellett felvenniük, hogy jobban tudják szűrni a pénzügyi csalásokat, ennek ellenére Angliában a legtöbb csalást a Revolut ügyfelei szenvedték el, hiába vannak kevesebben, mint más bankok ügyfelei és hiába sokkal fiatalabbak és képzettebbek, akiket nehezebb átverni. (A Barclays-nak például 3,6-szor annyi ügyfele van Nagy Britanniában, mint a Revolutnak.)
S ezek már a 2023-2024-es adatok, ami már hatalmas javulást mutat, hála a felvett rengeteg új alkalmazottnak.
Miután lettek alkalmazottak, a Revolut is sokat drágult és várhatóan drágulni is fog. (Már egész pocsék árfolyamon vált devizát, főleg a magyar ügyfeleknek, de sokan észre sem veszik, mert megszokásból használják, mondván öt éve még olcsó volt.)
A Wise is addig volt ingyenes, amíg növekedni akart. Most már 0,9%-ért vált devizát és februártól a teljes tranzakciós adót felszámolja minden utalásra, így semmivel sem jobb, mint akármelyik magyar bankszámla, sőt találsz jobb magyar bankszámlákat is ennél.
De a Revolut vagy Wise sorsa még a jobbik eset, hamarabb emeltek árat, minthogy a befektetők pénze vagy türelme elfogyott volna.
Nagy bátorság, sőt vakmerőség kell ahhoz, hogy valaki egy néhány éve alakult, néhány ügyféllel rendelkező, csak online létező, kevés saját tőkével rendelkező, súlyosan veszteséges brókercégre bízza a megtakarításait, csak azért mert olcsó, sőt, szinte mindent ingyen ad.
Itt egy most felkapott, online brókercég legutolsó beszámolója, amit sokan szeretnek Magyarországon, mert ingyé' van és még TBSZ számlát is ad, mi kell ennél több nekünk?
A cég bő négy éve alakult, a teljes saját tőkéje 5 millió eurónál alig több, ami ha jól sejtem, a törvényi minimum.
Az éves veszteség eléri a saját tőke 40%-át és egyelőre csak növekszik:
Az árbevétel az éves veszteség felét éri csak el:
Az ügyfelek száma titkos adat, azt sehonnan nem sikerült megtudnom, még a Google sem tud segíteni. Ez sem túl bizalomgerjesztő.
S ezek csak a számok. Ahol mindenen spórolni kell, ott legelőször az ügyfélszolgálaton spórolnak és hamar eljut oda az ember, hogy inkább fizet valamivel többet egy rendes banknak vagy brókercégnek, de ha gondja van, akkor azt oldják meg, lehetőleg azonnal. Mert az olcsó és ingyenes fintech cégek addig jók, amíg az első gondba nem szaladsz bele. Utána gyorsan rájössz, hogy miért olcsók.
Ha pedig komolyabb a baj? Sok sikert az észt meg litván nemzeti bankkal folytatott eszmecseréhez vagy az észt vagy litván bíróság előtti pereskedéshez.
Még komolyabb a baj? Lekapcsolták a szervert és tokkal-vonóval megszűnt a cég egyik napról a másikra? Hát, így jártál, ez benne van a pakliban egy online létező startup cég esetében. (Nem azt mondom, hogy biztos ez fog történni, de sajnos megtörténhet.)
Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, de nekem az a véleményem, hogy ha a nehezen megkeresett pénzedről van szó, akkor olyan cégre bízd azt, ami nem csak online létezik és számíthatsz az ügyfélszolgálatra vagy az MNB, esetleg a magyar bíróság segítségére. Ha mindenképp külföldi brókercéget keresel, akkor pedig nézz utána legalább az üzleti jelentéseknek, ami persze semmire nem garancia, mert a papír mindent elbír, de akkor is jobb, ha ott megnyugtató számokat látsz a profit soron és az ügyfelek számában.
Jó írás, de a vége felé elhangzott pár mondatot már rég szóvá akartam tenni.
Ha gond van, akkor jellemzően a magyar háttérrel rendelkező szolgáltatóknál is rémálom az ügyintézés. Attól, hogy bemehetsz Julikához a fiókba, nem lesz szükségszerűen hamarabb megoldva az ügyed és nem is lesz szakszerűbb kezekben, ebben hinni önáltatás. (Sőt, a tapasztalatom inkább az, hogy ha lehet, akkor el kell kerülni a személyes ügyintézést, mert csak rontanak a dolgon és úgyis a backoffice oldja meg, akivel levelezel)
Az mnbvel ügyintézni rémálom és szinte lehetetlen egy átlagembernek. Megkockáztatom, egy normálisabb országban épp hogy sokkal gördülékenyebb lehet ez. És újra, semmit se jelent, hogy találkozhatsz Julikával, ráadásul az mnbssel igazán nem is találkozhat halandó.
A jogi huzavona valóban macerásabb, de legalábbis drágább, ebben teljesen igazad van.
De legalább lehetőséged van rá. Van hova bemenni, van mit felhívni, a banknak érdemben lépnie kell, ha nem akar sokmilliós MNB büntetést, van békéltető testület bíróság előtt, az ügyintézés nyelve magyar és a többi.
Nagyságrendekkel könnyebb a dolgod.
Az IBKR ellen gyakran feljön, hogy angolul kell tudni es nehézkes.
Ehhez képest van nekik magyar ügyfélszolgálatuk, 0680-as ingyen hívható számmal, es magyar nyelvű online üzenetre is magyarul szoktak válaszolni.
Nézz ra a kontakt oldalra az IBIE-nél.
Ezen kívül másik gyakori félelem, hogy ha esetleg az ügyfél meghal akkor tőlük biztosan őrült nehéz, majdnem lehetetlen az örökséget intézni.
Hat nem tudom, szerintem ez igy 2025-ben eleg bullshit.
Ha egy teljes TBSZ transzfert leboxol a hazai bróker az IB-vel 1-2 hét alatt, akkor egy hagyatéki ügyintézés mitől lenne olyan óriási megugorhatatlan feladat.
Ki beszélt az IBKR-ről? Én az észt ügyintézésről beszéltem.
En beszélek róla 🙂
Nem mondtam, hogy az említett dolgokat te hozod fel, csak hogy gyakran feljönnek különböző fórumokon, itt is, reddit-en, stb.
Nem biztos, hogy jobb az ügyintézés, de talán egy kicsit javít az esélyeken. A NÉBIH megléte mellett is vannak moslékot áruló ételkiszállítók (akinek nincs éttterme), de ha nem lenne NÉBIH, akkor mindenki a dögkútról venné a húst (közvetítőn keresztól, ő soha nem látná a hulladéklerakót).
Oké, de a külföldi szolgáltatókat is felügyelik hatóságok, csak épp nem a magyar. Azt meg nem hiszem, hogy a magyar felügyelet különösebben magasabb nívót képviselne, mint mondjuk egy litván vagy brit.
A Wise amúgy számításaim alapján még így is a legjobb pénzváltó alternatíva, január végéig, amíg az utalás ingyen van, biztosan.
Több banknál költségmentes válhatsz pénzt x összegig, felette 1%. Pl OTP, Gránit.
Igen én is meglepődtem milyen jól vált a Gránit régen nem ez volt e jellemző.
Én mot tértem vissza tözsde világába LY nál nyitottam 2024 es tbszt 2.6 M forinttal.
Meglátjuk bizok benne kinövi magát a cég de annyira nem féltem őket utána néztem fintech cégek hogy tudnak maguknak nyereséget termelni pl részvény vásárlásnál. Elvileg 20 k euroig biztosított. ( Anno régen találkoztunk (7 éve ) biztos nem emlékszel rám végül sikerült fejlődnöm munkába saját lakásom és megtakarításaim lettek az elmúlt években )
Az emberek nem napi X alkalommal, hanem évi X. váltanak pénzt. Aki ezek is spórolni akar, az olyan mint a 10 évenete autót cserélő, aki mindig fehéret vesz, mert a piros 4%ákal drágább. (Soha többet fehér autót!)
A többség max. 1-2x vált havi szinten.
Na de milyen árfolyamon?
Mi a kérdés? Költségmentesen, középárfolyamon, utána 1% marzzsal.
Az erste netbankban 415,50 körül el tudtál adni...600 ezerig nincs költség...
Köszi a cikket Miklós. Az említett cég, amelyik ugyan növekszik, de míg így is fényévekkel le van maradva az IBKR-től?
Az IB-nél még mindig jó váltani:)
Egyébként pont a Revolut a jó példa, attól is óva intettél évek óta, mégis megvan a mai napig.. nekem is IB-n van tbsz-em, de a lightyear széf nagyon jó, illetve UX/UI is őszintén mennyivel jobb a lightyearnél.
Az erste platformja meg elrepít a 90-es évekbe..
Nekem is van ezer éve Revolutom és aktívan használom is. Ha nem figyelek oda, akár százezer forint is lehet rajta egyszerre, de az ritkán esik meg.
Van Wise-om is, de ott sem tartok tízmilliót.
Komoly pénzt komoly helyen tartunk.
Ugyanezt érzem a Lightyear kapcsán, egyszerűen 100x felhasználóbarátabb az egész rendszerük, illetve nekem eddig kétszer volt dolgom az ügyfélszolgálattal, mindkétszer tök készségesek voltak. De mondjuk az tényleg probléma, ha ennyi pénzt elégetnek, de gondolom, ez azért van, hogy ügyfélkört építsenek.
ez most a lájtjír?
Én is mehtapasztaltam, a Revolut sajnos már nem vált kedvező árfolyammal.
Nov. 21. Erste 1 Eur 411,70; Revolut 1 Eur 414,16.
Miklós, az a baj, hogy magából és az ügyfeleiből indul ki. Nem számít a havi 2000 Ft TBSZ díj az IBKR-nél, mert valószínűleg kurvasok millió forintja van ott, aminek ez 0.1%-a (se).
A Lightyear azoknak jó, akik havi pártízezer Ft-ot tudnak befektetni. Ha havi húszezer Ft-ot fektetsz be, akkor máris 10% a 2000 Ft-os IBKR TBSZ díj, de ha negyvenezret, akkor is öt százalék, ami kibaszott sok. Mondom ezt úgy, hogy igen, én is az IBKR-nél vagyok. Azonban ha havi 20-40-60 ezer Ft-ot tudnék befektetni, akkor 100%, hogy a Lightyear-nél lenne a TBSZ-em (és még mielőtt nekem támadtok: persze, előtte lenne pár hónap megélhetésre elég félretéve cash-ben vagy dkj-ban :))
Vagy LY helyett használnám a legutóbbi cikkben szereplő KH-s rendszeres befektetést.
"A Lightyear azoknak jó, akik havi pártízezer Ft-ot tudnak befektetni. Ha havi húszezer Ft-ot fektetsz be, akkor máris 10% a 2000 Ft-os IBKR TBSZ díj" - anygal
Rosszul számolsz, ebben az esetben csak az ELSŐ húszezres befektetéskor 10%-os költség a havi 2000 Ft-os IBKR TBSZ díj, a következő hónaptól már csak 5%-a lesz a teljes portfóliónak, hisz valójában a teljes portfólióra (40.000 Ft) fizetsz 2000 Ft-ot. És ez így folyamatosan csökken, szóval igen hamar marginális díj lesz ez. Mondjuk 20 ezres befizetésekből nagyon lassan lesz értékelhető tőke, és ha azt nézem, az éves TBSZ díj (12x2000 Ft) igen magas 1 millió forintra nézve (2,4%), de hát Miklós is mondja, 5-10 milla alatt állampapírt kell venni ingyenesen a MÁK-nál. Vagy eurót bárhol, mondom én. 🙂
Akkor ebből az jön ki, hogy a Lightyear vagy költséget emel, vagy csődbe megy? Mondjuk 0-ról díjat emelni nem nehéz.
Ha valamit ingyen adnak, az vagy beetetés, vagy te magad vagy a termék.
Van-e olyan magyar bank, amelyik nem számít fel éves kártyadíjat? Mert ez a tétel sima lehúzás...
Van Revolutom is és Wiseom is.
(-) A Revolut standard csomagban nem tudok pénzt felvenni ATM-ből virtuális kártyával, csak fizikai kártyával.
(-) Nem ad magyar számlaszámot.
(+) Számlavezetés ingyenes.
(+) Nagyon sokat fejlődött az app felhasználói felülete. Szerintem ma az egyik legjobb UI/UX.
(+) A Wise virtuális kártyájával tudok pénzt felvenni ATM-ből.
(+) Magyar számlaszámot ad
(+) Számlavezetés ingyenes.
(+) Ami számomra a Wise mellett szól az az, hogy nincs éves kártydíj, ami a magyar bankoknál elég lehúzós összeg szokott lenni.
(+) A Wise eddig ingyen küldte az új kártyát ha a régi lejárt. Reméljük ez a jó szokása megmarad.
Revolutnál a fizetős csomagok mellé adott előfizetéseket és biztosításokat is érdemes belevenni a mérlegelésbe, mert simán kijöhet az, hogy nemhogy továbbra is ingyen lesz a revo használata, de még spórolsz is a többi előfizetésen.
A virtuális kártyás kp felvétel tényleg nem működik, viszont a fizikai kártya nfc-vel igen, szóval magát a kártyát ugyanúgy nem kell hordani, díja nincs, csak egyszeri postázási ktg.
A Revolut-tal meg se probalkoztam, van egy magan es egy business Wise szamlam. Egyelore nem volt meg vele problemam. De a biztonsag kedveert 1 havi likvid penzt egy magyar banknal tartok.
Köszönjük.
Akkor ha jól értem IBKR vagy KH brókercége játszik? Havi 50-100k között vennék ETF et nyugdíj kiegeszitesnek, ez jó ötlet?
Miklós,
és a Lightyear-ról mi a véleményed? 🙂
Ez egy provokatív költői kérdés? Vagy nem olvastad a cikket?
Szerintem azért van ott az a smiley, mert olvasta a cikket.
A kockázati részről teljesen jogosan szól a poszt, de az Erste és a K&H annyira drága és gyatra felületű, hogy buy & holdon kívül alig használható valamire. Így ha TBSZ-t akar az ember, az IB mellett csak a Lightyear jöhet szóba diverzifikálásként. Ami rettenetesen szomorú. Egy kis pakkot megér, ráadásul eddig nekem is jobb tapasztalatom volt vele, mint a személyes ügyfélszolgálattal rendelkező nagy bankokkal (egy dolgot akartam elintézni, hatszor kellett bemennem érte). Az esetleges pereskedés persze biztosan nehezebben menne, de szerintem a Lightyear alapítói ugyanazt akarják, mint amint a Wise-nál csináltak: 3-5 évig olcsón behúznak, aztán drágítanak és van egy sejtésem, hogy még mindig olcsóbb lesz a fentebb említett 2 nagy banki hátterű műbrókernél.
"Itt egy most felkapott, online brókercég legutolsó beszámolója, amit sokan szeretnek Magyarországon" - szándékosan nem említed a nevét? Engem érdekel.
Tudtommal egyetlen fintech bróker van, akinél van TBSZ.
Gondolom a "rossz hírnév keltési" vádaskodás elkerülése miatt nem lett nevesítve.
A 20.000€ EU s befektetovedelem er valamit? Mennyire lehet bizni ebben? Eddig az osszegig “nyugodtan” lehet menni vagy ez sem garancia semmire?
Ez engem is érdekelne. Követem!
Köszönöm a cikket Miklós!
"Sok ember nem hallott a Questorról, a Budacashről, a Hungáriáról és a többi tönkrement magyar brókercégről, vagy ha hallott is, már elfelejtette, hogy milyen sokan mennyit buktak rajta. Pedig olcsók voltak és papíron nagyon szép hozamokat értek el, sok kamatot adtak és így tovább. Aztán kiderült, hogy közben már sok milliárd forint hiányuk volt, ami csak azért nem bukott ki, mert többen akartak pénzt berakni, mint amennyien kivenni."
A cikkel alapvetően egyetértek, és a Lightyeart sem akarom védeni, nincs okom rá. De arra felhívnám a figyelmet, hogy az említett esetek szándékos csalások voltak. A Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. és a Buda-Cash Brókerház Zrt és a Random Capital Zrt. egy kivétellel mind vastagon nyereségesek voltak 2013-ban. Az általad említett módszer csak a Randomot szűrte volna ki mint rizikós cég.
Magyar ember nem árut, hanem árat vesz.
Hm, khm... nekem pár százezer forintom van egy erősen hasonló cégnél, és igen, azért mert tényleg olcsó. És királyság az ETF, de a házépítés/felújítás miatt először a tartalékaimat töltöm vissza (értelemszerűen nem ETF-ben), szóval 2024-ben erre tényleg csak havi pártízezer, néha százezer jutott, arra ez meg bőven jó - btw, idén szerintem tényleg nagyot növekedtek, én erre most úgy tekintek, hogy kihasználom a kezdeti kedvezményeket -ahogy nagyon helyesen megemlítettél pár céget, akik anno szintén így gyűjtöttek ügyfeleket. Az elmúlt párposzt alatt olvastam, hogy ki-mennyi tízmilliót, meg százmilliót tart ETF-ben, én sajnos nem tartok itt, ezért lehetek ily' kalandor. (tudom, tudom, képezzem magam, stb.) Amúgy köszönöm az eddigi munkádat, Miklós! ez az oldal az egyik legobb dolog az interneten.
Sziasztok
Off!
Valaki esetleg aki a csoportos biztosítás tagja, tudna segíteni hova -kihez-milyen e-mail címhez forduljak segítségért
Első körös levelet sikerült elkevernem, azóta sem tudok senkit elérni, aki segítene a tag számom meg adásában, a levél újra küldésében
Köszönöm
kiszamoloegyesulet kukac Gmail com