A tizedfizetésről

2024-07-24
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Ez a poszt szigorúan pénzügyi, mégis csak egy kisebbséget érint, őket viszont nagyon, ezért gondoltam írni róla.

Minden egyesület, közösség, gyülekezet fenntartása pénzbe kerül, nincs ez másképp a vallási gyülekezetekkel sem.

A lehető legrosszabb megoldás, ha az állam fizeti a számlákat, a világtörténelemben mindenkor, ahogy most is ez a gyakorlat a gyülekezetek prostituálodásához vezet, mert az rendeli a zenét, aki fizeti a zenészt. Nincs annál visszataszítóbb, mint amikor Isten beszéde helyett politizálás megy egy gyülekezetben. (A gyülekezeteknek pont annyit kell politizálni, mint Jézusnak és az apostoloknak: semennyit. Nem ezért vannak, nem ez a céljuk. Persze, amikor egy gyülekezet azt az egy dolgot nem teszi, ami a létezésének célja (az evangélium hirdetése), akkor pótcselekvést fog magának találni a politikában, társadalmi problémákon fog szörnyülködni és így tovább. De ezt csak zárójelbe.)

Sok gyülekezet kitalált magának egy kényelmes megoldást, az ószövetségi törvényben lévő tizedet visszahozta és azt kezdték el tanítani, hogy a gyülekezeti tagoknak tizedet kell fizetni. Bár ez sok gyülekezet anyagi problémáit gyakran bőségesen megoldja, sajnos ennek az elgondolásnak semmi, de semmi igei alapja nincs.

A tizedfizetés az ószövetségi törvény része volt és az újszövetségi gyülekezetekre semmilyen módon ez nem vonatkozik. Nem véletlen, hogy összesen kétszer van szó tizedről az Újszövetségben: egyszer Jézus beszélt róla a törvény alatt lévő zsidóknak, még a halála és feltámadása előtt, illetve a Zsidó levél említi, hogy Ábrahám tizedet fizetett (erről később). Az, hogy a zsidóknak tizedet kellett fizetni a törvény hatálya alatt, nem jelenti azt, hogy akkor ez vonatkozna a keresztényekre is.

Nagyon sok helyen beszél az Újszövetség az adakozásról, rendszeresen felszólítva a gyülekezet tagjait az adakozásra, az elöljárók, misszionáriusok, szegények és sok mindenki más számára is, Pál apostol beszél ennek lebonyolításáról is, de tizedről nincs szó soha.

S ez nem véletlen.

Az egyik legnagyobb veszély, amiről Pál apostol beszélt az, hogy az emberek a testi természetük miatt elkezdenek törvényeket gyártani és megtartani. Erről szól az egész Galata levél. A galáciabeliek megtértek, hittek Jézusban, mint személyes megváltójukban. Aztán jöttek zsidó származású hívők, akik elkezdték mondogatni, hogy ez nagyon szép, csak nem elég. Nem elég Jézus megváltása, meg kell tartani a törvényt is, mert csak akkor lesz igaz az ember. A megtérés csak az első lépés, de tovább kell menni az úton, mondták ők, hozzátéve és így érvénytelenítve az evangéliumot.

A legkeményebb, legdurvább hangvételű levele Pálnak a Galata levél. Semmi szép bevezetés, egyből a tárgyra tér: átkozott legyen, aki ilyeneket tanít. Aki hozzátesz az evangéliumhoz, örökre átkozott. Szellemben kezdtétek, testben akarjátok folytatni? Mert akkor minden hiába volt eddig. Régen én megtartottam a törvényt, de ezt most ganénak, lótrágyának tekintem. (A görögben ez a szó van, sehol máshol nem használt még hasonló szót sem Pál, ahogy ennyire haragosan és keményen nem is beszélt más gyülekezetekkel a leveleiben.) Máshol is kérdezi Pál, hogy vissza akartok menni a törvény alá, elment az eszetek?

Amikor valaki elkezdi önkényesen megtartani az ószövetségi törvény egyes elemeit, nagyon veszélyes vizekre téved, ugyanis ő akar hozzátenni Jézus megváltásához, ezzel azt nem elégségesnek ítélve.

Ha úgy gondolod, hogy nem eszel disznóhúst, mert egészségtelen, akkor ne egyél. De ha ezt azért teszed, hogy jobb ember legyél, megtartsd a törvényt és kiérdemeld Isten elismerését, akkor már ki is estél az üdvösségből a Biblia szerint, mert a saját cselekedeteidből akarsz jobb ember lenni.

Ha rájössz, hogy jó találmány az, ha egy héten egy napot nem vagy hajlandó dolgozni, akkor ne dolgozz. De ha ezt azért teszed, hogy megtartsd az ószövetségi törvényt, akkor már nem Jézus megváltásában van a hited, hanem a testi cselekedeteidben.

Amikor már elkezdesz kipát hordani és nézegeted, hogy nem vetettél-e hibrid magot a földedbe vagy nincs-e rajtad vegyes szövésű ruha, akkor már teljesen eltévedtél.

Ezért is nagyon visszás, hogy sok gyülekezet visszahoz egy ószövetségi törvényt és azt tanítja, hogy a keresztényeknek tizedet kell fizetnie. Ilyen sehol nincs a Bibliában, még hasonló sem, amit ki lehetne magyarázni. Sőt, van ahol tovább mennek és az ószövetségi Malakiás próféta alapján azt tanítják, hogy átkozott leszel anyagilag, ha nem fizetsz tizedet. Ez egy durva tévtanítás, megint csak, egy ószövetségi törvényt akar ráhúzni az újszövetségi keresztényekre. Az Újszövetség azt mondja, hogy Jézus átkozottá lett a kereszten, hogy minden átkodat elvegye, szegénnyé lett a kereszten, hogy ezáltal meggazdagodj és megsebesítetett, hogy a sebeiben meggyógyulj. Minden más, ószövetséggel való fenyegetés színtiszta eretnekség.

Hivatkoznak arra, hogy de hát Ábrahám is fizetett tizedet és ő még a törvény előtt élt, ergo, nem a törvényből származik a tized, tehát a keresztényeknek is fizetnie kell.

Aki egyszer hajlandó elolvasnia a Bibliáját, gyorsan rájön, hogy Ábrahám életében egyszer fizetett tizedet, azt sem a saját pénzéből, hanem a harcban visszaszerzett, mástól elvett zsákmány tizedét adta oda Melkicédeknek.

"De nézzétek, milyen nagy ember ő, akinek Ábrahám, a pátriárka tizedet adott a zsákmány legjavából." Zsidó levél 7:5

Ebből azt kiolvasni, hogy akkor a keresztények minden bevételük tizedét adják egész életükben az egyháznak, elég nagy ferdítés.

A másik példa Jákob, aki önkéntes fogadást tett, hogy ha Isten megtartja és visszahozza őt, akkor amit adott, neki, a tizedét Istennek adja. (1 Mózes 29. fejezet)

Egyrészt ez egy önkéntes felajánlás volt, másrészt sehol nem olvassuk, hogy Jákob valaha is tényleg megtette volna ezt, harmadrészt ha meg is tette, akkor valószínűleg ez is egyszeri felajánlás volt, nem egy rendszeres, folyamatos tizedfizetés. S ha meg is tette életében egyszer Jákob, hogy mindenéből tizedet adott Istennek, akkor is azt a vagyonából és nem a jövedelméből tette. (A vagyon a jövedelemnek az a maradéka, amit nem költöttél el a megélhetésedre. Teljesen más minden bevételednek a tizedéről lemondani és más a vagyonod tizedéről egyszer.)

Röviden, az újszövetségi tizedfizetésnek semmilyen bibliai alapja nincs, egy ószövetségi törvény átemelése az egész, ami kényelmes a gyülekezetek finanszírozására.

Viszont fontos az, amivel kezdtem: a gyülekezeteket finanszírozni kell és mégpedig a hívőknek, nem bárki másnak, s végképp nem az adófizetőknek.

Az Újszövetség nagyobb kihívást állít az emberek elé, mint az Ószövetség a kötelező tizedfizetéssel, az önkéntes, jókedvű és nagylelkű adakozást, ami Krisztus érzéseiből származik. ("Ha minden pénzemet szétosztom is, de nem szeretetből teszem, semmi haszna annak") Bőségesen és jókedvűen adni, ráadásul önkéntesen sokkal nehezebb, mint egy törvény mechanikus betartása.

Hogy őszinte legyek, ha csak a jövedelmed tizedét fordítod adakozásra vagy isteni célokra, akkor valószínűleg szűkmarkú vagy. (Kivéve, ha olyan keveset keresel, hogy már ez is nagy áldozat, lásd az özvegyasszony két fillérje példázata.)

Több pásztorral beszéltem már az anyagi életükről és őszintén szólva, a legtöbbjük szégyenletesen keveset keres. Ez a gyülekezet tagjaira nézve szégyen, hogy csak ennyire becsülik a pásztorukat. ("Istenem, te tartsd alázatban a pásztort, mi meg majd szegénységben tartjuk.") Úgyhogy ez az írás nem arról szól, hogy akkor felmentsd magad a gyülekezet és az evangélizáció, de akár a szegények megsegítésének a pénzügyi terhe alól, sőt, ahogy említettem, a legtöbb kereszténynek sokkal többet kellene adnia, mint amit jelenleg ad. Azonban ezt tedd igei módon és ne egy tévtanítás miatt.

Írtam egy könyvet a Biblia és pénz címmel, itt tudod letölteni és elolvasni. Ha érdekel, mit tanít a Biblia a pénzről, szerintem érdemes elolvasnod.

Ha pedig még nem tértél meg, de szeretnél hallani az evangéliumról és a Bibliáról bővebben, kattints ide.

 

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram