Eurós társasházi felújítási alap és megtakarítás?
Ádám közös képviselő egy soklakásos társasházban és az újabb rekordgyenge forint miatt felmerült bennük a gondolat, hogy inkább euróban takarítanának meg, mert mire összegyűlik a pénz a felújításra, már semmit nem fog érni a forintjuk.
A forintos megtakarításukat már átvitték az Államkincstárhoz, így az eddigi nulla százalékos banki kamat helyett már legalább 6,8%-ot kapnak. (Ez a lehetőség cégeknek is fennáll, csak kevesen élnek vele, pedig érdemes lenne törődni néhány tízmillióval is ilyen infláció mellett, akár csak néhány hónapra is venni diszkontkincstárjegyet a pénzből.) Csak sajnos az építőanyagok ára ennek a kamatnak a többszörösével drágul, többek között a haldokló forintárfolyam miatt is, így a 6,8%-os kamat is csak sebtapasz.
(Mondtam már, hogy újabb rekordot ünneplünk ma, már 405 406 407 408 409 forint felett van az euró? Ennek ellenére a kormány és jegybank továbbra is a stratégiai nyugalom állapotában tartja magát és keresztbe tett ujjakkal a köldöküket nézve, szájuk szélét rágva remélik, hogy valamitől csak erősödni fog a forint. Ha halottnak tettetik magukat, majd csak elmúlik a probléma magától. A jegybanktól egy vérszegény fél százalékpontos heti betéti kamatemelésre futotta a múlt héten, a kormány még ennyit sem csinált. Ez az igazi stratégiai nyugalom, mondhatni irigylésre méltó ez a sztoikus hozzáállás.)
Kérdezte, van-e valami lehetőség arra, hogy a társasház euróban takarítsa meg a felújítási alapot.
Nem vagyok jogász, ezért csak a gondolataimat tudom leírni erről és nagyon megköszönjük, ha valaki, akinek ez a szakmája, ezt megerősíti vagy cáfolja.
A társasházi törvény nem teszi kötelezővé a felújítási alap képzését, bár régebben ennek megléte feltétele volt sok állami támogatáshoz, mint panelprogram és hasonlóak. (Nem tudom, ez azóta változott-e? Igaz, most pillanatnyilag nincsenek is ilyen programok tudtommal.)
Így nem látom akadályát, ha a szevezeti-mükődési szabályzatban ezt leírja a társasház, hogy a megtakarítást euróban tartsák. (De mindenképp beszélj egy jogásszal és egy könyvelővel, mielőtt a társasház minden pénzét átrakod euróba.)
Mivel a társasház nem vehet eurós prémium állampapírt (de más állampapírokat igen, mint fentebb is írtam), ezért értékpapírszámlát kellene nyitni egy jónevű, nem csak online létező brókercégnél és ott lehetne venni kisebb kockázatú eurós értékpapírokat, például inflációkövető európai államkötvényeket. (De legyenek tisztában ennek a kockázatával, mind az árfolyam, mind a hozam tekintetében és úgy gondolom, érdemes lehet előre rögzíteni egy közgyűlésen, mit fognak venni, a későbbi viták elkerülése miatt.)
Felmerül még a kérdés, hogyan tudnak a lakók minél kisebb fájdalommal eurót befizetni a számlára. Ennek egyik módja, ha a társasház eurós számlát nyit, amire forintot fizetnek be a lakók és a bank (igen kedvezőtlen árfolyamon) euróra váltja azt a beérkezés pillanatában.
Ennél talán okosabb, ha mindenki forintban fizet és egyösszegben váltják át azt euróra.
Én elvi akadályát nem látom az eurós megtakarításnak, de a buktatóit igen: vajon hányan lesznek egy 150 lakásos társasházban, akik őrjöngeni fognak, ha erősödik a forint vagy ha az alacsony kockázat ellenére mégis negatív lesz a hozam?
Mindenesetre a felvetés érdekes és megfontolandó, ha tovább romlik a forint, egyre több mindenkit fog is érdekelni.
Ha neked van szakmai hozzáfűznivalód, vagy tapasztalatod, esetleg tipped, nagyon kíváncsian várjuk a hozzászólásokban.
(Ami nagyon fontos! Eszébe ne jusson a társasháznak magánszámlát nyitni. Nekünk volt ilyen ügyünk a bankban. Egy hétlépcsőházas társasház sokallta a számlavezetési díjat és kevesellte a kamatokat, ezért kitalálták, hogy a három vezető nevére nyitnak egy közös magánszámlát. (Akkoriban még lehetett ilyet.) Okosan kifundálták, hogy csak közösen vehetnek fel róla pénzt, így biztos senki nem fog vele visszaélni.
Olcsóbb is volt a számla, jobb is volt a kamat, nagyon ravasznak érezték magukat, itt tartották a társasház pénzét.
Aztán az egyikük meghalt és az ő örököse örökölte a számlán lévő pénz harmadát, hiszen ez egy magánszámla volt. A bank szépen zárolta is az összeg harmadát és kifizette az örökösnek, aztán a társasház perelhetett, hogy bebizonyítsa, hogy az nem az elhunyt vagyona volt.
Szóval érdemes körüljárni a kérdést, de ne bármi áron akarjon a társasház euróban megtakarítani és befektetni.)
Korábbi lejáratok esetén:
“Sikertelen tranzakció!: Jelenleg nincs elegendő névérték, kérjük próbálja meg később.”
Tegnap is errr hívtam fel a figyelmet a CBA-ban, a pénztáros igazat adott nekem, sztornózta a blokkot, és mindent tavalyi áron adott aznap nekünk, magyaroknak.
Köszönjük a megvédést! Hajrá magyarok! Hajrá, hajrá, előre!
Ugyhogy azt kene kitalalni, melyik orszag gazdasaga van olyan allapotban, hogy fogja tudni tartani a lepest Samu bacsival kozeptavon. Csak olyan helyek jutnak eszembe, mint Norvegia vagy Svajc (Nemetorszagnak szerintem eselye sincs).
Aztán ki tudja lehet, hogy holnapra úgy megerősödik, hogy csuhaj…
Arról a nevetséges fél százalékpontról beszélsz a múlt hétről meg hogy végre összefésülték a hivatalos alapkamatot az egyhetes betéttel?
Hónapok óta mondják az MNB-nek, hogy egy egyszeri 3 százalékpontos emelés többet érne, mint ez a sok fél százalékpontos bohóckodás.
2003-ban és 2008-ban is 3 százalékponttal emelték az alapkamatot egyszerre. Nem is omlott össze a forint.
Törökországban is pont így gondolta Erdogan kb. 1 éve. Most 80% az infláció. Nézz utána, tényleg.
Szóval lehet te úgy érzed a kamatemelés hatástalan, mert a forint így is döglődik, de anélkül meg simán lenne 450 már most, és mint a repülő nehéz kő, ki tudja hol áll meg… persze a 450-et így is elérjük, de nem mindegy holnap vagy 1-2 év múlva, meg nem mindegy 1-2 év múlva a 450-et vagy az 550-et érjük el, stb.
Persze abban igazad van, hogy vannak gondok bőven, és azokat a kamatemelés nem fogja megoldani. De azokat a kamat szinten tartása se oldaná meg, és kapnánk még nagyobb pénzromlást is a nyakunkba. De itt az elmúlt 100 év legjobb 10 éve után már olyan megoldás nincs, hogy ne ömlene mindenfele a szar. Szóval én se számítók jóra, csak azzal nem értek egyet az alapkamat szinten tartása lenne a jobb.
Van egy olyan forgatókönyv, hogy megkapjuk az EU-tól a pénzt és az MNB legalább 0%-os reál kamatot ad a pénzünkért. Ebben az esetben látok rá esélyt. A Surányi szerint egy más fajta fiskális és monetáris politikával simán lehetne 340 az euró.
Ahogy tönkre tudják tenni az oroszokat úgy tönkre tudnak minket is tenni EU-n belül. Még ha ezek a szankciók (részben) nem látványosan hirdetett tevékenységek.
Pénzek megvonása.
Kizárás ahonnan csak lehet.
Forint árfolyam bedöntése.
stb.
Egyetlen probléma, hogy meg is érdemeljük ezeket a “szankciókat” a kedves vezetőinknek hála. Ha egy céget vezetnének így már rég munkanélküli lenne az összes management tag. (vagy börtönben ülne.)
Mindenki akinek nagyobb az IQ-ja, mint a cipő mérete az látja, hogy baj van. A többieknek meg mehet a krumpli.
Előre megyünk, nem hátra.
Hogy miért nem dobáltam el minden állampapíromat tavasszal?! Sejthető volt, hogy a forint gyengítés lesz a céljuk továbbra is.
Sajnálom azokat akiket beetettek az állam papírral..
Hihetelen.
MNB és a Fidesz csendben.
Kaptunk fasza kis inflációbomba minimumbér emelést, annak ellenére, hogy a nem-marxista közgazdászok (azaz a nem teljesen fogyatékosak) tudják jól, hogy ez ilyen hatással jár.
Kaptunk jó kis hatósági árakat. Arról is tudjuk jól, hogy szétrohasztja a gazdaságot
Kaptunk jó kis extra adókat, pénzosztogatást, Zöld hitelt, csokot, meg miegymást.
De legalább sok alacsony IQjú paraszt szavazatát megkapta a kormány.
Persze az eset humora az, hogy az ellenzék mindezt meglépte volna, és még tovább rontott volna a helyzeten egyéb hülyeségekkel.
Szerintem örülj hogy még egyik sem szólalt meg. Ha a bárki megszólal az mnb-ből vagy a kormányból, garantált hogy hétvégére meglesz a 450-es euró is.
Más a kognitív disszonancia íze, amíg azt érzik, hogy ők is jól jártak (saját Kádár-kocka), mint amikor azt érzik a bőrükön, hogy a románok is gazdagabbak…
hihetetlen látni h a 400-as árfolyam immáron stabil támasz, amely alá megérkezett a dollár is.
A tőke ma az EU őszi összeomlását kezdte el árazni, menekülnek a nagyok dollárba és részben frankba. Minden más esik.
Weber néppártiként (=lol szégyen ez a kvázi rekviráló komcsi) azt pedzegette tegnap még ma, h közös energiapolitika kell aka mindenki adja oda a nyugatiaknak a gázát. Ebben az a vicces h a nyugati országok mind legalább 50%-on állnak a tározókkal. Mi szolid 40…A németek 62%
Érdekes lesz látni, hogy mit fognak kezdeni az ársapkás üzemanyagárakkal, mert a valós ár az egyre feljebb megy az inflációnak és a gyenge forintnak köszönhetően, most már 800 forint körül van. Egyszer el kell engedni a dolgot.
Most meg nézhetem, hogy a 6,6%-os alamizsna kamat mellett elfüstöl, de még mindig jobb, mintha a nyomorult MÁP Pluszban lenne.
Vajon hol lehet az a szint, amikor az emberek elkezdik eldobálni a PMÁP-ot is? Ilyen gyors ütemű gyengülés mellett nekem is eszembe jutott, hogy dobni kellene egy részét.
Most 409. Ha így haladunk, nincs messze a 450-500 (év végére akár meg is lehet).
Ha lesz EU-val megegyezés, mennyit jöhetne onnan vissza?! Szvsz kb. 40 Ft-nál nem többet.
Következő visszapattanásnál váltok, mint a katonatiszt, lennie kellene visszatesztnek.
Wise és társai nem játszik, nem bízom benne, lassan két hete nem érkezik be a kezdő befizetésem a számlanyitás után.
Másik kérdés, ha a banknál nyitok egy EUR számlát, és oda átpakolom, akkor azt hogy célszerű? Erste ad valami kedvezményes árfolyamot? És ha oda vissza pakolgatom kell valami adót fizetni? Hogy van ez?
Köszönöm!!!!
Bocs ha lassan válaszoltunk, közben elinflálódtál….
Esetleg ha a bankodban kérdezgetnél? Mi is ötletelhetünk persze ha azt szeretnéd.
Szerntem például van az erstében kedvezményed.
Erstés vagyok, prémium bankár azt mondta, ha szükségem lesz rá néhány milliónál már tud kedvezményes árfolyamot adni. Fizum nagyobbik felét euróban kapom, úgyhogy eddig nem volt rá szükségem. Azt sem tudom, hogy normál számlánál is működik-e a dolog, de egy telefont megér szerintem.
Rafi ingyen vezeti a devizás számlákat, nem kell lakossági hozzá. A beérkezô pénzért nem kell fizetni, CHF-t is ingyen tudtam rá utalni
Ha nem kell Revo/Wise, akkor fizesd meg az árakat egy banknál, más út nem igen lesz olcsón
A pánik rossz tanácsadó.
allamkincstar.gov.hu/files/%C3%81llampap%C3%ADr%20forgalmaz%C3%A1s/Befektet%C3%A9s/2022/3a.%20sz%C3%A1m%C3%BA%20f%C3%BCggel%C3%A9k%20-%20Sz%C3%A1mlavezet%C3%A9shez%20sz%C3%BCks%C3%A9ges%20okiratok%20szervezet%20eset%C3%A9n.pdf
Második oldal alja: társasházak is nyithatnak számlát.
Szóval be kell menni és megnyitják a számlát.
Amit nem vehetnek (szerintem): lakossági állampapírok, mint Pmáp, stb.
Amit vehetnek: minden más: diszkontkincstárjegy, államkötvény, egyéb.
Azon is összevitatkoztunk, hogy Magyarországon azért nem olyan rossz az orvosi ellátás. A volt magyar szomszédom épp ma mesélte, hogy ő Ausztriában dolgozik, és itt a TB-je. Ágyéksérvre gyanakodott, írt emailt az osztrák háziorvosának, az küldte másnapra a beutalót Oberwartba röntgenre meg MR-re vagy CT-re. Nem tudom melyikre, nekem mindegyik orvosi gép. Eközben anyós 7 darab törött bordával pont 7 órát várt Szolnokon a sürgősségin, ahol kiderült, hogy 2 kissé elmozdult, de menjen haza a háziorvoshoz. Rokon 2 hónap után megkapta a leletet, tüdőrákos, eddig kétszer halasztották a kemó startot. Mama is rákos, de őt hazaküldték, mert már öreg, és nem kezelik.
De ha volt mar errol szo a kozgyulesen es legalabb erdeklodoek az emberek, akkor lehet erdemes vele foglakozni. Mert okes, hogy a kepviselo szerint jo (es valoban lehet az), ha tul sok akadalyba utkozik a lakokkal.
allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/befektetesi_szolgaltatasi_uzletszabalyzat_/722/
PEMAP, MAP+ meg hasonlo lakossagi allampapirokat nem vehet, de Diszkont kincstarjegyet es allamkotvenyeket igen! Ugyanugy ingyenes a szlavezetes meg a tobbi mint a lakossagi resznel. Lehet tobb alairo is hogy biztonsagosabb legyen a TH-nak.
Hozzateszem banknal is lehet ertekpapirszamlaja a tarsashaznak es ott is vehet DK meg AK-t es meg sok mast is, csak ott sok az egyeb koltseg