Hogyan bánj a pénzzel a Netflixen

2022-09-04
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Keddtől egy új dokumentumfilm kerül fel a Netflixre, Hogyan bánj a pénzzel címen.

Az előzetes alapján jónak ígérkezik, bár a legtöbbeteknek valószínűleg nem fog túl sok újat mondani. De ahogy a Biblia is mondja, nem az egészségeseknek van szüksége orvosra.

Úgy tűnik, lesz benne egy sportoló, aki nagy lábon élt, de vége lett a karrierjének, egy fizetéstől-fizetésig élő pincérnő, aki ki akar törni ebből az ördögi körből, egy házaspár, aki bár sokat keres, de a másik oldalról sokat is költ és egy hölgy, akiről nem sok derült ki az előzetesből, de kapott olyan tanácsot, hogy a kiadásait csak egy határig tudja csökkenteni, a fizetését viszont tudná növelni.

Úgy gondolom, érdemes lesz megnézni és ha tényleg olyan jó, mint amilyennek tűnik, el lehetne küldeni a linkjét az ismerőseiteknek. (Akiknek viszont szüksége lenne gyógyulásra az anyagi életükben.)

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
231 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Kedves Kiszamolo, úgy érzem és úgy vettem észre, hogy az utóbbi időben, lehet nincs annyira kedved írni a blogot. Lehet felaprózza az erődet a sok idióta a komment szekcióban. Mielőtt abbahagynad az egészet, én a helyedben törölném az egész kommentelest, az itt lévők úgyis a te véleményedre kíváncsiak, nem arra, hogy éppen hova tetted ki a vesszőt a cikkben és hova nem, vagy, hogy az egyik idióta nekimegy a masiknak... Felesleges a kommentszekcioval foglalkozz. Szívesen olvasnék tőled a jövőben is.

Köszönöm az ajánlást! Egy ideje nem fizettem elő, mert nem volt miért, de ez érdekesnek tűnik, egy hónapot megér.

Megnézem, de leginkább csak azért, mert MMM is benne lesz 🙂

ott van a lényeg az egyik kommentben:

"you can start by canceling your Netflix subscription"

Miklós, ismételd magad nyugodtan. Sokan valóban nem fognak "visszlapozni" de nekem személyszerint nem gond ha ismétled magad, sőt!. Sokszor nekünk régi olvasóknak is hasznos lehet, mert az információáradatban hajlamos az ember elfelejteni az alapokat. A biliát is újranyomtatják, és a pap is sokszor megtartja ugyanazt a misét az évek alatt....

aropo kommentek: annyira jo lenne, ha lehetne szavazni a kommentekre, 5-10%uk igazan hasznos, legalabb 30% viszont hulladek. Szerintem siman megduplazna a blog erteket, ha felbugyognanak az ertekes kommentek a tetejere.

@Kiszamolo Esetleg ha modit keresel kordában tartani a hozzászólásokat, szólj. 🙂

@Kiszamolo
Ha jól emlékszem (de lehet tévedek), olyan cikk pl még nem volt, hogy mennyi pénzt "lehet" költeni az embernek a hobbijára, ha "még nincs meg mindene" (berendezett saját lakás, család, stb.).
Erről például szívesen olvasnék egy cikket tőled.

Tényleg jól jön ismételni időnként a tartalmat, igaza van Miklósnak, csak a legelszántabbak kezdik el az elejéről a blogot.

A komment szekció annak ellenére hasznos, hogy 100-ból csak kettő értékes.
De azért a kettőért érdemes elolvasni a többit.

Sok ujdonsagot nem varok tole, sot leginkabb bugyuta lesz szerintem.
Az atlag nyugati olyan szinten pazarol, hogy az szamunkra erthetetlen.

Lassan 10 eve elek Angliaban, de nem tudom felfogni, hogy egyesek Uberrel rendelik haza a kajat a kedvenc etteremukbol, mert hat ok onnan akarnak enni, csak nincs naluk hazhozszallitas.

De a gyereknek Uberrel a tescobol rendelt jegrem se ritka, mert hat megkivanta a dragam...

Kozben ugyanezek az emberek onkormanyzati segelyen elnek.

Par napja a BBC(!) oldalan volt egy cikk egy norol, aki ketsegbeesetten, konnyezo szemekkel mondta, hogy annyira megterhelo mar szamara az emelkedo rezsi, hogy mar csak mikros kajat vesz, mert a mikro kevesebbet fogyaszt, mint a fozolap.
Na az atlag itt nagyjabol ezen az ertelmi szinten van.
3 Fontert a mikrozhato ready meal, amiben van harom kanal rizs (kb 5 penny) es talan 8dkg hus (kb 50 penny)

Én pont most mondtam fel a Netflix előfizetésemet. Jó, mondhatni csepp a tengerben, de felvetettem az asszonynak, hogy az utolsó három hónapban egy percet sem néztünk a Netflixen. Mondjuk 15-ig még él az előfizetés, szóval ezt lehet megnézem.

Mr Money Mustache is megjelenik szoval biztos megnezzuk 🙂

Régen ment valami hasolnó talán a Discoveryn. Persze az egy hatásvadász nézhetetlen vacak volt a sok reklámtól és "mi történt a reklám előtt?" visszajátszásoktól.

A hozzászólások is szoktak tartalmazni hasznos információkat, ötleteket, nézőpontokat, szóval szerintem jobb, ha továbbra is lesz rá lehetőség.
Van egyébként egy Money Explained c. sorozat is pénzügyi felvilágosítás témában a netflixen.

Megnézem. Most fizettünk elő, azaz a gyerek a haverjával valami 1700 pénz, na ok ennyit hajlndó vagyok, azaz ő fizeti mert idén már van nyári melója, ha kell neki hát akkor ossza be..
Viszont. Mint téma felvetném, egyre több helyen olvasni a nagy hodály energiafaló ingatlanok várható árzuhanása illetve vélhetően a piacon megjelenése nyilván nyomott áron. Valahogy teljesen logikátlan számomra az egész gondolkodás. Eladni nyomott áron a kertes házat majd venni egy fele akkora panelt, ennek mi értelme. Akkor letárhat akár 1-2 szobára elegendőt fűt kb 4 hónapig az év további részében élvezheti a teljes ingatlant kerttel.. érdekelne erre valami összehasonlítás pro s kontra. Akár mellé egy új legalább BB besorolású ingatlan is mehetne az összehasonlításban mibe kerül egy közel passzív ház.

@treff
Cikkre én sem emlékszem, de hozzászólásokban sokszáz kommentben megbeszéltük (Miklós még konkrét százalékos megosztást is írt ökölszabályként, ha jól emlékszem szórakozásra és társaira 10%-ot írt, de majd megírja pontosan) valamelyik írás alatt, hogy a bevételnek mekkora része célszerű ha elmegy mindennapi dolgokra, szórakozásra, megtakarításra. Nálam most hogy feljött az utolsó 3 hónapot megnézve (én most fogok 2 hét múlva nyaralni menni, így nem teljesen reális azért): rezsi+kaja (mosószer stb, szóval ilyenek): 15%, ruházkodástól kezdve kocsin át minden egyéb: 15%, 70% megtakarítás.Gázszámla havi 12 ezer, így az nem nő, áramszámla napelem miatt nincs, így ez a rész nem fog változni. A 2 nyaralásra (5+8 nap) viszont el fog menni közel egy havi fizu, de az az éves prémiumból megy, így nem befolyásolja a fenti százalékokat mert azt a fix keresethez mértem.

Kiváncsi leszek kinek mi megy át ebből sorozatból sokaknak.

Más: Egy cikk index.hu/gazdasag/2022/09/04/magyarok-megtakaritas-tartalek-szegenyseg-penzugyi-valsag-inflacio/

Amikor ilyen miatt az ismerősi körben megfogalmazom, hogy ennek nagyrészt oka a pénzügyi "tudatosságra" vezethető vissza, akkor azért kapok eleget.

Jellemzően, amikor leírom, vagy mondom, hogy mi az amit másképp lehetne csinálni, akkor jön a duma, hogy ne szóljak bele. A pénzügyekkel kapcsolatos szemléletem és a blogban leírtak között sok a hasonlóság. Személy szerint minding örülök, ha valaki megosztja a tapasztalatát, nézőpontját. Az már csak rajtam múlik, hogy ebből tanulok, esetleg nem értek egyet és elutasítom.

Kiszámoló (skandináv változata) népnevelő jelleggel: Lyxfällan /Luksusfellen/ Luksusfællen).

YouTube-n akár svéd/norvég/dán tudása nélkül is nézhető.

Győzike & Co. (Magyarországon un. celebek) helyett valódi hétköznapi emberek.

Kérdés: mire jutottál azokkal a nyírségi/borsodi munkásokkal a ház felújítása során, akiknek a gazdasági alapokról való gondolkodását próbáltad "fejleszteni"?

Talán érdemes lenne az RTL-nél jelentkezned egy ilyen népnevelő - valóságshow típusú ötlettel.
Az az érzésem, hogy meg van benned a kitartás. A kezdetektől olvaslak és úgy érzem hogy a "küldetésedet", még az se tudta befolyásolni hogy kb 3 hónappal a vaöasztasok előtt megszállták a blogodat a Fidesz trollok. Azóta is sokan "bér kommentelnek".
Ahogy a költő is mondaná: felvetted a kesztyűt. Ahhoz hogy a kritikus tömeget elérd "Akadémia-i" szintet kéne lépned.
Så ska det låta

Én pl örülnék könyvajánlós cikkeknek. Akár havonta 1 cikkben pár könyv, pár sorban összefoglalva miért éri meg elolvasni. Nem csak pénzügyi témában, akár önfejlesztő, pszichológiai stb. Pár éve olvasom csak a blogot, én nem emlékszem ilyenre.

Se netflixem, se tv-m nincs 🙂 de szerintem egy amerikai szegény nem egyenlő egy magyar szegénnyel, de talán tud hasznos lenni a film 1-2 embernek

Szerintem is jó ötlet a legjobb tanácsok újbóli megírása. Vagy pl sok helyen jól működik, hogy egy az egyben a régi cikk jelenik meg újra, csak mondjuk az első két sorban dőlt betűvel megjegyzés, hogy "a cikk eredetileg 2013-ben jelent meg, de a mondanivalója hasznos és még ma is érvényes, olvassátok egészséggel". Én örömmel átolvasnám ilyenkor újra, és a kommentszekció is a mai kontextusból érkező véleményekkel telhetne meg.

@sa-ska-det-lata volt egyszer hasonló műsor, gondolom Győzikét többen nézték.
Sztem nem trollok jöttek hanem túl sok volt a nem releváns kontent, egy kicsit én is untam.

@en-is-akarok-kommentelni
A 10% nekem kicsit soknak tűnik, bár igaz, hogy nem mindegy, hogy mennyi az alap.

@borisz-bronson Van nekem is kint elo ismerosom aki mindig meseli a helyiek mennyit hagynak pubokban, szornak el fogadasokra, hetvegenkent mennyi megy el bulikra es kozben segelyen elnek/minimalber kornyeken keresnek. Bennem mindig felvetodik, hogy nem-e ez az igazi joleti tarsadalom. Ahol abszolut hulyekent is meg tudsz elni. Nem ugy mint itthon ahol tanarkent ha penzugyileg tudatos vagy akkor otthagyod a palyat, ha elhivatott akkor pedig a parod berebol elsz meg.

@Kiszamolo
Népművelés on
Titanisz a szó, amit keresel.
Népművelés off

Én szeretem, hogy van kommentszekció sokat lehet tanulni, még akkor is, ha a kommentek jó része pöcsméregetés vagy kormányzati agitprop.

@bbalazs Az onfejleszto konyvek eleg mely viz. 1 hete szetneztem egy kozeli Libriben, ezeket a konyveket is. Hat csak gyozd elolvasni oket, majd megerteni, ill. alkalmazni is. Valahol olvastam a neten egy self help konyvek zanzasitott kivonatot. Valami 11 pontban ossze lehetett foglalni az osszeset.

Meg is van az iras: mashable.com/article/best-self-help-book-advice

Miklós, nincs tervben rendes regisztrálós komment szekció (pl. Disqus vagy hasonló)? Talán könnyebb lenne a moderálás és áttekinthetőbb lenne hogy ki mire válaszolt. És nem lenne pl. több copywriter klón sem 🙂

@sa-ska-det-lata
Belenéztem pár random részbe. Ezt mégis hogy lehetne svéd/dán/norvég tudás nélkül megérteni? Még angol felirat sincs hozzá, így azért kicsit bajos..

@asd
En azt gondolom, hogy rossz a rendszer, mert az abnormalis, hogy nulla munka mellett evtizedekig lehet allami lakasban lakni es benefiten elni.

Ezeknek az embereknek nincs kihivas az eleteben, rengeteg koztuk a drogos, gyogyszerfuggo es psziches gondokkal kuzdo. Ha dolgozol, ha hasznalod az agyad, ha vannak emberi kapcsolataid, celjaid, akkor az nagyon sokszor megved a depressziotol, szorongasos tunetegyuttesektol stb.

Nulla kitartasuk van, ki sem alakul ugye, mert semmiert nem kell kuzdeni.
A gyerekek meg ebbe a mentalitasba nonek bele, ezt latjak, aztan ok a kovetkezo ingyenelo generacio. Ja, es hat minel tobb a gyerek, annal tobb es tovabb tart a benefit ugye.

Ugy szar az egesz rendszer ahogy van, a lakossag 15%-a (10 millio ember) kap valamilyen segelyt. Ez a teny meg orokre be is betonozza az egeszet, mert amelyik part ellene menne, azt ezek le is szavazzak azonnal.

Az ilyen "dokumentumfilmekről" nem árt tudni, hogy átlag 95-100%-ban megrendezettek. Nagy kedvencem a témában a két testvér által gründolt közismert lakásfelújítós műsor, ahol ugyanazok a szereplők idővel más-más karakterként jelennek meg. Szóval ezektől a megható "èlettörténetektől" sokat nem szabad várni. Akkor már érdekesebbek amik itt vannak összegyűjtve (leszámítva a kioktató kirohanásokat).

Treff

Ez engem is érdekelne, pont ma gondolkodtam rajta, hogy a fizetésemnek majdnem a 10%-a a sportra, és a sporttal járó járulékos költségekre megy el.
Mindezt úgy, hogy kb. 3 havi fizetésnyi megtakarításom van csak.

Kicsit kiterjeszthetned a blogos ismeretterjesztes jobban a makrookonomia iranyaba is. Volt mar par jo tema, de persze mindig jott a "politizalsz" kritika.
Szamomra tovabbra is felfoghatatlan, hogy emberek kepesek egy netflix elofizetesen lovagolni, mikozben nemzetgazdasagi szinten meg mrd-okkal kopasztjak meg a tarsadalmat.

@belavoltam

"Hat csak gyozd elolvasni oket, majd megerteni, ill. alkalmazni is. Valahol olvastam a neten egy self help konyvek zanzasitott kivonatot. Valami 11 pontban ossze lehetett foglalni az osszeset."

És válogatni közülük, ugyanis akkora üzlet ilyeneket írni, hogy nem mind van a javadra:
markmanson.net/self-help
markmanson.net/negative-self-help

@atyalapatyala @Kiszamolo van is egy ilyen vicc (vagy inkább okító célú anekdota), hogy a falu új papja megtartja első tanítását, mindenki imádja, következő héten sereglenek a faluból új hívek, újra megtartja ugyanazt, és amikor a harmadik héten is ugyanazt szórul szóra elmondja, odamegy valaki megkérdeni:
"- Atyám, remek, amiket elmondasz, de miért mindig ugyanazokat a tanításokat ismétled?
- Miért, csinálják már?"

Miklós, szerintem is nyugodtan ismételheted magad : )

Szükség van a politikai agitpropra is. Egyszerűen nem szabad bezárkózni, egy vélemény buborékba.
Egyrészt nem árt ismerni annak az oldalnak a véleményét akivel nem értesz egyet. Nem az ellenségeid, ugyan abban a hajóban evezünk.
Másrészt nem minden butaság meg gonoszság amit mondanak.
A mandiner kommentfolyama zseniális. Ott szoktam veszekedéssel levezetni a feszkót.

@Kiszamolo

én is próbálom a régi cikkek olvasását is pótolni, elég kísérteties hasonlóságokat találok a mostani helyzettel.. az összefüggések megértésére jók is, azonban néhány jelenlegi körülményt nyilván nem taglal, mivel elég újszerű, például:

-amennyiben nem lenne banki különadó/kamatstop, akkor sem emelnék a betéti kamatokat a forrásbőség miatt a bankok? vagy szimplán (jól) érzékelik az átlagos magyar pénzügyi tudatosságát, emiatt érzik, hogy minek emelni, ha úgysem megy bele kockázatosabb dolgokba az átlag magyar folyószámlás pénze?
-kamatstop kapcsán lehetne írni konkrét számokról? Mi várható az eltörléssel?
- CSOK büntetés a jelenlegi jegybanki alapkamat tükrében
- Mennyire maxolták már ki a gyerekvállalással kapcsolatos hiteleket a lehetséges jogosultak? Hogy alakult a jogosultak számához a felvevők száma?

@nyman Én ugyan ezt tapasztalom. Fel is hagytam azzal, hogy az ismerősöknek/kollégáknak pénzügyi tudatossagról beszélnek. Sírnak, hogy a gyerek menzája + 25eFt/hó, ami még szar is, a gyerek nem eszi, cserébe este 2x annyit fal fel+ anyuka is csak megveszi minden nap a most már 1200 helyett 2000 Ft-os menüt. Annyira egyértelmű, hogy hol lehetne simán racionalizálni( sőt, még egészségesebb is lenne!!!), de a válasz: "jó, jó, de nekem nincs időm ennyit főzni, meg előre gondolkodni, stb". Én már nem pazarolok feleslegesen energiát az "igen, de ...." emberekre.

Miklós, évek óta olvaslak (csak szinte sosem kommentelek), de bármikor bármilyen ismétlés jól jön, szóval egyáltalán nem baj, ha ismétled magad.
A keresőben azért elég jól meg lehet találni dolgokat, de annyira változékony a világ, hogy simán lehet, hogy dolgokat Te is máshogy gondolsz, és akkor azt is szívesen olvassuk.
Ja, és újfent köszönet a lakásbiztosításért, nemrég kötöttem meg. Remélem jól elleszünk az Uniqa-val (ha lehet minél kevesebbet tudva a másikról, az a biztos 🙂

@Állampolgár
"Eladni nyomott áron a kertes házat majd venni egy fele akkora panelt, ennek mi értelme. Akkor letárhat akár 1-2 szobára elegendőt fűt kb 4 hónapig az év további részében élvezheti a teljes ingatlant kerttel.. "

Nem azért, de aki nem tudja kigazdálkodni egy családi ház fenntartását, az miért is akar ilyenben lakni??? OK, átvészeli a telet egy szobában, nagyszerű lehet, mint a többi fűtetlen helyiség műszaki leépülése.. Ebből gondolom az épület állapota is olyan lehet, és itt tied a pincétől a tetőig a karbantartás. Egyébként látom ezt az "megoldást" a környékünkön bőven, nem is értem, főleg azoknál az időseknél akik már azért nem annyira mozgékonyak, a gyerekeknek is csak nyűg ott ügyködni a "kertben" minden hétvégén. Szóval ebben én nem sok rációt látok, ha ennyire kell a kert, akkor panel+zártkert kombó is jobb ötletnek tűnik.

Okosan bánok a pénzzel, tehát nincs Netflixem 🙂

@bbalazs A motivacios/pszichologiai/onfejleszto/onsegito konyvek kozul a motivacios konyvekrol van legkevesbe rossz velemenyem (kb. Brian Tracy vonala). Sivar, kiuresedett, normativ, a sikernek mindent alarendelo szemleletet kozvetitenek, de ilyen az uzleti elet. Akibol ez hianyzik, annak segithet.

A pszichologiai temaju konyvek ingovanyosabbak. Ha tudod, mi a replication crisis, hogy a pszichoanalizis ma nem allja ki a tudomanyossag probait es ha vegigragod magad a szerzo hatteren es konyv wikipedia oldalainak criticism reszein, elolvashatod. Ha 2000 elott irtak, esti mese lesz. Rengeteg a regen megcafolt feligazsag (bal-jobb agyfelteke, szemelyisegtipusok, felettes en, stb). A terapias pszichologiarol nincs rossz velemenyem, de 100%, hogy nem "ismeretterjeszto" irodalombol fogod megerteni az embereket.

Az onfejleszto/onsegito konyvek meg nuklearis hulladekok, vilagitani fogsz toluk.

@nyman
"Amikor ilyen miatt az ismerősi körben megfogalmazom, hogy ennek nagyrészt oka a pénzügyi “tudatosságra” vezethető vissza, akkor azért kapok eleget.
Jellemzően, amikor leírom, vagy mondom, hogy mi az amit másképp lehetne csinálni, akkor jön a duma, hogy ne szóljak bele."

Szerintem ez oda vezethető vissza, hogy felénk ugye sok minden agyontámogatott és semminek sem a valós árát fizetjük az üzemanyagtól, a buszjegyen át a strandbelépőig. Ha valóban mindennek a piaci árát fizetné mindenki és tényleg a rászorulók lennének támogatva, az azért kicsit arculcsapása lenne az ilyen nagy egoknak, mert pont az ilyeneknek kell majd elmenni a "hivatalba segélyért"... de legalább a helyén kezelné saját magát is, nagy lépés lenne a magyar társadalomban...

Szeretem a pénzügyi tudatosságot erőssítő ismeretterjesztő előadásokat, filmek, írásokat. Torrent oldalról letöltöm majd. Biztos érdekes. Köszönjük.

@treff
Ha jól emlékszem (de lehet tévedek), olyan cikk pl még nem volt, hogy mennyi pénzt “lehet” költeni az embernek a hobbijára <- ez tényleg nagyon jó lenne!

A torrentezők az élelmiszerboltban is lopnak a pénzügyi tudatosság nevében?

Miklós, nyugodtan ismételhetsz, ha van rá energiád. És akár makroökonómia is jöhet. 🙂

- A kommentek jók. Találkoztam már jó pár hasznos tippel itt a kommentszekcióban, ami kifejezetten hasznos volt számomra.
Illetve kifejezetten jó, ha látom az adott problémát más szemszögből is.
- A "politikai" témák is jöhetnek, mert ez eléggé meg tudja határozni az életünket (tanári fizetések, "választási krumpli" hatásai, rezsicsökkentés, stb...)
- Torrent: én is szoktam használni, de nagyon sok olyan tartalom van, amit legálisan nem tudok elérni máshogy. Fizetek a streaming szolgáltatóknak is eleget, de van amit nem tudok megszerezni "legálisan"

@merdaloki Mindig ezt a rossz hasonlatot veszi elő valaki. Ha a boltból lopsz, három dolgot követsz el. Először is jogosulatlan előnyt szerzel magadnak, ami ugyanaz, mint a torrentezés. Másodszor megfosztod a haszontól a boltot, ugyanis a terméket eladhatta volna másnak, ha te nem lopod el. Ez nem ugyanaz, mint a torrentezés. Legfeljebb csak akkor fosztod meg az eladót a haszontól, ha torrentezés helyett tényleg megvetted volna te a tartalmat, de általában nem vetted volna meg. Végül a boltban a termék beszerzési költségétől is megfosztod a boltot. Ilyen a torrentezésnél nincs.
Persze ettől még lopás és káros, ne csináljon ilyet senki. De nem ugyanaz a kategória, mint terméket lopni. A törvény sem úgy kezeli. Sok év után a szellemi terméket viheted legálisan ingyen, a fizikait nem. Könyvtárban olvashatsz ingyen, más lakásában nem lakhatsz a tulaj engedélye nélkül.

@merdaloki A torrentezők nem a pénzügyi tudatosság nevében torrenteznek hanem a könnyen és egyszerűen , ingyen elérhető kb korlátlan tartalom miatt . Persze csak a magam részéről beszélhetek , de a boltban nem lopok.
Egyébként nagyon sajnálom , ha megkárosítom a szórakoztató iparban szereplőket , így biztosan nem tudnak venni egy újabb szigetet maguknak . Volt egy jó South Park rész erről 🙂

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram