Már régóta írnom kellett volna erről a csomagról. A Raiffeisen Premium Gold csomagot a bank a prémium ügyfeleknek ajánlja, azonban nem túl nehéz teljesíteni a feltételeket.
Ha havonta egyösszegben érkezik bármilyen jogcímen 280 ezer forint (vagy ilyen összegben deviza) a számládra, vagy legalább 8 millió forintod van akármilyen formában a banknál (lekötött betét, deviza, értékpapír, látraszóló egyenleg) vagy legalább 18 milliós hitelt vettél fel a banktól és abból még legalább 5 millió forint hátravan és az elmúlt évben nem estél késedelembe a törlesztéssel, akkor már jogosult vagy az ingyenes számlára. (Ha egyik feltételt sem teljesíted az adott hónapban, akkor elég combos, 10.414 Ft a számla havi díja.)
Ezen túl minden utalásod interneten díjmentes (még tranzakciós adót sem fizetsz), beleértve a csoportos beszedést is. Ugyanígy ingyenes a számlamozgásokról az SMS, a bankkártya az első évben feltétel nélkül, utána csak akkor, ha éves szinten legalább 500 ezer forintot (átlag havi 42 ezer forintot) költesz a bankkártyáddal.
A kétszeres ingyenes készpénzfelvételt 150 ezer forintig erre a számládra is igényelheted (bármely automatából), utána saját automatából csak 249 Ft/alkalom a díja, összegtől függetlenül.
A fentiekből kiderül, ha a fizetésed eléri a 280 ezer forintot, vagy kellően sok hitelt vettél fel annak idején a banktól és nem veszel fel havi 150 ezer forintnál többet az automatából, akkor teljesen díjmentes lesz a számlád, beleértve az SMS szolgáltatást is. Egy dologra vigyázz: minden hónapban megérkezzen az elvárt összeg.
(Ha meg akarod tartani a jelenlegi számládat is, a legtöbb munkahelyen kérhető, hogy több számla között megosztva utalják a fizetésedet. Vagy ha valamiért megéri, saját magad is átutalhatod a másik számládról a szükséges 280 ezer forintot havonta. 280 ezer forint utalás tranzakciós adó költsége 840 ft)
A hirdetményt itt találjátok.
Ha ki akarod számolni, melyik a legolcsóbb bankszámla a számodra, a bankmonitor kalkulátorával itt megteheted.
valoban jol nez ki, ket dolgot nem talaltam: van-e latraszolo kamat, illetve jar-e a bankkartyahoz utasbiztositas?
valamikor regebben szerintem mar keresgeltem a biztositast, akkor nem talaltam normalis megoldast
Kamat nincs, biztosítás van, a belinkelt hirdetmény tartalmazza.
Netto 280 000 Ft az kb. bruttó 450 ezer?
A igazán komoly korlát az "egyösszegben".
Amennyiben lehetne kettőben, akkor egy átlagos házaspár is igénybe vehetné.
Lehet, hogy a K&H zero mellé érdemes egy ilyet nyitni, ha van 280.000.-ft. ide-oda utalásra.
Ezt a számlacsomagot használom. Ha előre jelzed telefonon a számlacsomaghoz tartozó privát bankárodnak, hogy a következő hónapban nem lesz meg a 280.000, akkor nem számolják fel az adott hónapra a 10.414 Ft-os havidíjat.
"Külföldi utazásra szóló biztosítás:
2. évtől a Raiffeisen OKOSkártya, Bank-, és Hitelkártya Kondíciós listában megállapított éves díj kerül terhelésre"
mar csak meg kene keresni azt az emlegetett eves dijat, meg hogy melyik biztosito adja, illetve mit nyujt
annnnyira utalom hogy keptelenek hasznalhato doksit adni, eppen csak adnak valamit amennyit nagyon muszaj, aztan szenvedjen a paraszt 🙁
na megyek, keresgelek tovabb
Nekem is ilyenem van. A tranzakcios ado moka utan par honappal talaltam ra, es ha teljesitjuk a felteteleket, akkor ez teljesen rendben van.
Megkerdeztem a privat bankart, hogy oszinten, most komolyan, nektek ebbe mi az uzlet, mert ez mar tulsagosan is korrekt ajanlat ezkeben a tranzakcios ado-s idokben. Azt mondta pont az, hogy nincs latra szolo kamat, ugy kalkulalnak, hogy altalaban aki teljesiti a felteteleket, annak magas a szamlaosszege, es az azutan jaro latraszolot ok zsebelik be. Korrekt volt, hogy nem beszelt melle.
ha jol latom, a biztositas megvan: raiffeisen.hu/documents/bank/termek/kartya/uniqa_biztositasi_feltetelek.pdf
ez is megvan: a biztositas eves dija: 2014. március 17-tıl: 3 025 Ft
az mondjuk meg nem derult ki hogy a "Premium Start Okoskartya" az egyenlo-e a "sima" Start Okoskartyaval, illetve ha igen, akkor a dombornyomott vagy a sima verzio
mondjuk ahogy nezem, a biztositas magas dija plusz a kamat hianya miatt nem eri meg valtanom a Granit Bajnokrol, viszont kiegeszito szamlanak az utalasok miatt jo lehet, igy megsporolok egy ezreleket utalasonkent 🙂
csak 1 évig jár ingyen a kártyához a biztosítás ezt fontos megemlíteni. Én így tudom.
Ilyenkor gáz, ha az embernek több munkahelye van, és nem egy helyről kapja a fizut, hiába lenne meg az összeg:(
Egyébként éppen tegnap kaptam a Raiffeisentől erről a csomagról egy levelet. Nem látják vajon, hogy a fentiek miatt nem felelek meg a feltételeknek? 🙂
Ez mitől jobb, mint a Citi nullás bankszámlája? Látszólag ugyanezt tudja kevésbé magas elvárással, nekem egy álomrövid pillanatban ingyér sikerült váltanom egy másik, ma már nem kapható citis csomagból.
Már elnézést, de akkor hogy is van az, "hogy én olyan pénzügyi tanácsadó vagyok, aki nem ajánl terméket??"
//kiszamolo.hu/ingyenes-bankszamla-sok-aprobetuvel/
Az iras a Citibankos szamlarol a link mogott egy kicsit idejetmultnak tunik. Az alternativ 6.5%-os kamat kicsit magasnak hangzik mostanaban. Valamint tapasztalatom szerint 2mil megtakaritas nem szukseges.
Ezzel persze nem mondom, h a Citi jobb (a deviza/valuta arfolyamok pl szinte a legrosszabbak, hogy csak egyet emlitsek). Ettol fuggetlenul nem tudom, hogy megerne-e valtani.
Nézd meg a dátumot, mikor írtam.
Én óva intenék mindenkit attól hogy náluk hitelt vegyen fel. Sajnos a saját bőrünkön tapasztaltuk milyen is az amikor egy jobban kereső ügyfelet fejőstehénnek néznek és rajta keresztül akarják csökkenteni a bedőlt hiteleikből eredő veszteséget. 1 év és kvázi kizsarolt félmillió forint után csak azt tudom mondani hogy messze messze a legeslegtrógerebb bank mind közül amihez valaha közöm volt.
Nekem is ilyen számlám van szeptember óta. Én az OTP-től váltottam. Valójában csak kényszerűségből, mert a Raiffeisennél vettem fel lakáshitelt, és emiatt muszáj volt. De nem bántam meg. Az OTP-nél már sok ezret fizettem prémium ügyfélként is havonta különféle jogcímeken. Először azt hittem, itt is biztosan lesz valami apróbetűs, ami miatt ennyit-annyit majd kell fizetnem. De nincs. Elég hihetetlen. Szóval aki tudja a teljesíteni a feltételeket, annak hajrá.
Ami viszont nem tetszik: ha kérsz folyószámla hitelt, akkor a rendelkezésre bocsátott összeget hozzáteszik a számlán tartott pénzedhez és ez jelenik meg egyenlegként. Nem kérhető, hogy csak akkor lásd, ha elfogyott a pénzed és használod. Ezt nagyon gyűlöltem, így inkább gyorsan meg is szüntettem.
Drága Ken, te most pénzügyi tanácsadáson érzed magad? Azt hittem, egy blogot olvasol éppen.
Nekem is ilyen számlám van már vagy egy éve előtte dinullázóm volt. Meg volt hitelkártyám is februárig, ami havi 5000ft-ot hozott, de azt megszüntettem inkább.:-)
Hibátlan ez a számlacsomag és a tanácsadó miatt kényelmes a személyes ügyintézés. Én összeségébern meg vagyok elégedve a Rafival.
@mutyilufi
Kifejtenéd bővebben?
És az ERSTE prémium számlájáról mik a vélemények? Emlékeim szerint az havi 2000HUF számlavezetési díj környékén van és nettó 300K kell hozzá, de jár hozzá deviza- és értékpapírszámla is.
Ilyesmit tervezek én is nyitni, de még nem ástam bele magam.
@oscee Szerintem az masszivan nulla (pedig jelenleg Erste-s vagyok). Egyreszt miazhogy havidij van, masreszt a devizaszamlak jellemzoen nem tul dragak es nem is biztos h a szukseg van ra. Az ertekpapirszamlanal pedig csak az Erste-s alapoknal engedik el az amugy sem magas 0.1%-os havidijat. Erste alapok meg jellemzoen szarok.
Ez jól hangzik.
Én néhány évvel ezelőtt (4, talán 5 éve), amikor OTP, Citi, Erste bankoknál voltak számláink és megnéztem, hogy havi szinten néhány ezer (emlékeim szerint min 2000, de jellemzően akár 3000 Ft közelében vagy a felett is) forintot fizettünk ilyen-olyan címeken a bankoknak, akkor komolyan ráfeküdtem arra, hogy minimalizáljam a havi bankköltségeinket. Nem akartam feltétlenül másik bankhoz menni, de megnéztem, hogy a három fenti, illetve néhány másik nagy banknál (K&H, MKB, Unic, Raiffeisen) mi érhető el. Eredmény: OTP-t megszüntettük, Citinél nullaforintos bankszámlára tértem át és minden fizetést oda kértünk, illetve minden tranzakciót csak onnan intéztünk. Ersténél maradt az elektronikus számla, de onnan csak az ott felvett bankhitelt törlesztettük. Így a tranzakciós illeték bevezetéséig havi 500 Ft alatt volt a teljes havi bankköltségem.
Aztán tavaly év elején jött a tranzakciós adó, amit idővel minden bank teljes mértékben áthárított az ügyfelekre. (Ezzel az áthárítással egyébként teljes mértékben egyetértek a bankokkal. Persze, azzal nem, ha ezzel a címszóval mást is el akarnak sózni.) A bankköltségem nem változott, maradt a havi kb. 500 Ft, de a tranzakciós illeték ehhez képest az egekben van, legalább havi 2500, de inkább 3000 felett. Ilyen arányok mellett talán érthető, hogy nem a bankoknak fizetett havi 500-at, hanem az államnak fizetett havi 3000-et sajnálom és szabadulnék tőle.
Még a tavalyi év során a Citinél Gold, az Ersténél Szupernulla számlára váltottam. Ezzel a Citinél elérhetővé vált néhány olyan megtakarítási forma is, ami másképp nem, de sajnos a tranzakciós illetéktől nem szabadított meg. Az Erstés számla is csak a költségektől mentes, de a tranzakciós illetéktől nem.
Jelenleg úgy látom, hogy ha az embernek egy normális bankszámlája van, akkor a bankköltségei eltörpülnek a fizetett tranzakciós illeték mellett, tehát nem a bankköltség minimalizálására, hanem az illeték minimalizálására kell koncentrálni, miközben a bankköltségeket sem szabad engedni elszaladni.
Ennek jegyében két példa:
1. Sikerült elérni az iskolában, hogy a gyerekek ebédjét ne kp-ben borítékba kelljen fizetni, hanem lehessen átutalni. Hasonlóképpen egyik gyerek osztálypénzét, sportköri tagságát szintén átutalással fizetjük, bár ez elég ritka lehetőség.
2. Életbiztosításainkat csoportos beszedéssel hitelkártyáról fizetjük. Mivel ez a hitelkártya nem a fenti bankok egyikénél van, a havi egyenleg kifizetése átutalással tranzakciós illetékkel terhelt. Ezt csökkentendő, a családi pótlékot nem a bankszámlára, hanem a hitelkártyára kérjük, így annak illetékétől is sikerült megszabadulni.
Én három hónapja találtam meg ezt a számlacsomagot. A család minden tagjával (4 fő) köttettem egyet-egyet, majd minden hónap elején elkezd vándorolni 300.000 Ft az egyik irányba, pár nap múlva - a kör teljesítése után - visszaérkezik hozzám. Ingyenes átutalási díjjal teljesítjük mind a 4 számlán a feltételt. 🙂 Meg lehet csinálni 2 számlával (pl. férj-feleség) is.
Szinte minden ingyen van benne, az euro számláért kell fizetni 250 Ft-ot havonta azt hiszem.
bicskeib!
Tehát ha jól értem van 300.000 ft, ami lekötés nélkül vándorol, de igazából nem férhetsz hozzá, különben ugrik a 4 számla ingyenessége. Jókora kaució:)
Ennyit biztosan nem trükköznék a tr. illeték miatt. Maradok a Díjnullázónál.
@bicskeib,
Már ne hari, de ennek "család minden tagjával (4 fő) köttettem egyet-egyet, majd minden hónap elején elkezd vándorolni 300.000 Ft az egyik irányba, pár nap múlva – a kör teljesítése után – visszaérkezik hozzám."
mi értelme van?
Még ha férj, feleség, akkor szoszo, de miért nem közös számlát használnak inkább ők is?
Havi 150e Ft-nál több kp kell esetleg?
Ha csak emiatt kell, akkor a táncolós banknál van havi 4 ingyenes felvétel saját automatából korlátlanul és nem kell 1-nél több számlával szórakozni..
@Kiszamolo
Esetleg van egy cikked valahol, ahol az aktuális prémium bankszámlák vannak összehasonlítva?
és akkor ott feketén-fehéren kb lehetne látni mindent...
Egyébként nézte vki hogy Ersténél, május 15-től a szupernullánál (lehet másnál is) ismét ingyenes (tr. adómentes) lesz az netes utalás? 😀
Eddig 0Ft (+0.3%) volt ott, most simán 0Ft.
erstebank.hu/static/internet/download/LBBH_m2_8_20140314.pdf
Ezt nem régen kaptam a Rafitól:
DÍJNULLÁZÓ PLUSZ SZÁMLA
1+4 INGYENES SZOLGÁLTATÁSSAL
0 Ft – készpénzfelvételi díj havonta kétszer,
összesen 150 ezer forintig*
+
0 Ft - havi számlavezetési díj**
0 Ft - bankkártyás vásárlások díja
0 Ft - csoportos beszedés megbízások díja
0 Ft - belföldi online forint átutalási díj havonta 100 ezer forintig
* Amennyiben a bankszámlához kapcsolódóan nyilatkozott az ingyenes készpénzfelvételről, 0 Ft a belföldi forint ATM készpénzfelvételi díj havonta kétszer, összesen 150 ezer forintig. Nyilatkozat hiányában OneCard betéti kártyával havonta 1 db díjmentes forint készpénzfelvétel belföldi Raiffeisen bankautomatából, legfeljebb 150 ezer forintig.
** Feltétel: havonta 150 ezer Ft bankon kívülről érkező utalás, akár két részletben (EBKM: 0,00%)
Ezért megéri váltani! Igényeljen most DíjNullázó Plusz Számlát.
Jó számlacsomag, nézi a rendszer hogy milyen jogcímen érkezik az átutalás, feltétel h munkabér legyen?
@szkszaby
Tömören: A lakásunk pótfedezetként volt bevonva a szülők lakáshitelébe. Megkérdeztük a ráfázol bankot hogy ki lehet-e vonni az ingatlant mivel az említett hitel már a futamidő kétharmadánál jár, a tartozás is már jóval kisebb tehát elvileg a másik lakás önagában is elég kell legyen. Mi pedig lépnénk tovább. Ez volt 2012 jún. Azt mondták persze, mondtuk akkor rajta csinálják. 3 hónap múlva (!!) szóltak hogy csak be kell menni és aláírni. A bankfiókban aztán benyögték hogy hát bocsika elszámoltuk magunkat (egy bank!!!!!!) 3 milliót be kéne fizetni csak akkor lehet kivennia a lakást a pótfedezetből. Mondtuk ez nem fog menni mert nekünk a lakás teljes ára kell ha eladjuk. Kérdeztük hogy fedezetcsere lehetséges-e. Azt mondták persze, akkor nem is kell majd fizetni. Folyt. köv.
Úgyhogy felajánlottuk az egyik nagyszülő lakását pótfedezetként melynek piaci értéke kb 6-8M lehet. Azt mondták fasza mehet a bürokrácia. Újabb 4 hónap (!!!!) múlva szóltak hogy lehet bemenni aláírni és kész. Ekkor benyögték hogy hát akkor 2 milliót kellene fizetni. Itt kurvára eldurrant az agyam, miazhogy 2 misi egy fedezetcseréhez amikor 3-ért meg kivontátok volna az egészet a hitelből?????? Itt volt még 3 hónap anyázás meg minden, és szó szerinti alkudozás. Egyik nap azt mondták 800.000 másik nap hogy 400.000 harmadik nap hogy meg tudják oldani ingyen. Ezek persze már a helyi igazgatósággal zajlottak nem az ügyintézővel. Végül kibökték hogy nem hivatalosan tudjunk róla hogy valamennyit fizetni kell addig nem lesz üzlet. Megállapodtunk 500.000Ft-ban ennyit kellett előtörleszteni szülők hitelébe hogy elvégezzék a fedezetcserét, ami bőven fedezte volna a hitelt enélkül is. Folyt köv.
Így hát kb 1 év és végtelenül sok szívás után fél millió forintért végre fedezetmentes lett az ingatlan. A történethez hozzátartozik hogy a fedezetcserét már annyira tutira mondták és ígérték hogy közben elkezdtük hirdetni és el is adtuk a lakást. Tehát szorított minket az idő hogy vissza kell fizetnünk a beugró dupláját ha nem lesz időre tehermentes a lakás. Csak emiatt nem mentem el a pszáf/pereskedés stb irányába. Szóval részemről ha nem lesz más bank mo-on csak a ráfázol akkor külföldön nyitok számlát. SOHA SOHA SOHA többet.
Ja még annyit hogy soha nem volt megcsúszás a hitellel első osztályú ügyféllel csinálták ezt. Azóta mindig elpukkan az agyam amikor meglátom a ráfázol reklámot hogy megbecsüli az ügyfeleit. Hát ilyen az ő megbecsülésük!!!!!
Az AXA-nál az OKÉ4 az is hasonló, vagy ott a tranzakciós adó alól nem mentesülünk?
Igaz ott nettó 300e Ft kell ráérkezzen minden hónapban, de ha jól tudom leh két részletben is. Az SMS-ről most hírtelen nem tudom. Viszont erre a tranzakciós adó dologra felkaptam a fejem 🙂
Az AXA OKE4 csomagjaval havi 300e ftig mentesulsz a tranzakcios ado allol, tranzakcio tipusonkent. Vagyis 300e ft allando atutalass, 300e ft eseti...
Érdemes egymással összehasonlítani a különböző bankok ajánlatait és a számunkra legideálisabb számlát választani.
Arra is érdemes figyelni, hogy a kedvezményekhez elvárt utalás mikor kell megérkezzen! Jelenlegi munkahelyem hol a tárgyhót megelőző hónap 28-31-én, hol a hónap 1-5-én utalja a fizetést. Az AXA-nál van számlám, ahol elsejétől a hónap utolsó napjáig nézik majd az OKÉ számlák feltételének teljesülését. Tehát vannak hónapok, amikor egyszer sem, valamikor duplán teljesülne a feltétel. Telefonon azt mondták, hogy ünnepek előtt (pl. hosszú hétvége) el fogják fogadni a korábbi érkezést is, egyébként nem, de ez sem szerepel a kondíciós listában... Viszont nekem nem csak ilyen esetekben van korábbi utalás, hanem teljesen átlagos hónapokban is. A fentiek esetben a Rafi Prémium Gold csomagja jobb, mert ott a tárgyhót megelőző hó 27-től vizsgálják a feltételeket! Aki hasonló cipőben jár, annak érdekes elgondolkozni a váltáson!
Még nem böngésztem át alaposan, de elsőre úgy tűnik, az Erste szupernullánál visszaállt a tranzakciós adó-mentesség:
erstebank.hu/static/internet/download/LBBH_m2_8_20140314.pdf
Lehet, h fura, de nekem ennyi - picit több is - pénz mindig szokott lenni a számlámon... :/
Nekem december óta van ilyen számlám OneCard hitelkártyával kombinálva. Úgy igyekszem optimalizálni a kiadásokat, hogy a csoportos beszedések (ezeket nem lehet kártyás fizetéssel kiváltani) mennek a hitelkártyáról, plusz a legtöbb vásárlás (élelmiszer/szuper/hiper és az éppen negyedévi akciós mindig). A kártyás fizetést lehetővé tevő weboldalak a bankkártyával (beleértve szerencsejáték és államkincstár), hogy teljesüljön az évi 500eFt a jövő évi ingyenes kártyahasználathoz. Így összesen 2×590Ft a bankköltség (2 db hitelkártya számlavezetés), de ezt a negyedévente kb. 7-10e Ft jóváírás behozza. Egyeglőre AXA-nál megtartom az OKÉ betéti (lánykori nevén VIP) számlát, egyszer csak megindul a kamat felfelé...
@bicskeib hogyan csinalod a korbeutalast? azt irja a pdf doksi, hogy bankon belulrol nem erkezhet a 280.000 HUF
@bicskeib
Az oda-vissza utalás egy ember két számlája között is működik? Vagy akkor már nagyon kilóg a lóláb?
bicskeib: "Lehet, h fura, de nekem ennyi – picit több is –
pénz mindig szokott lenni a számlámon… :/"
Nekem is, de én inkább lekötöm.
Amióta Kiszámoló blogját olvasom, azóta 3 részletben kötöm le:)))
Saját számla: ez a Rafi, + Citi 0Ft-os.
Asszonyka: Citi 0Ft-os.
Mindent Citi hitelkártyáról költünk (rezsi is kártyás fizetéssel megy). Ebből van vagy 5e jóváírás havonta.
Pénz bejön Rafira, 150k megy Asszonyka számlájára, amiről ingyen megy a hitelkártyára az előző havi költések visszafizetésére. Mivel társkártya, ingyenes az utalás. Mivel van 150k jóváírás bankon kívülről, ingynes a számla.
A havi hitelkártyaszámla másik fele megy a saját Citi számlára, onnan is ingyenes a hitelkártya befizetés, ott is megvan a jóváírás, nincs számlavezetési díj.
Van 490Ft hitelkártya díj + 2x490Ft SMS hírnökszolgálat a Citinél, illetve kb6000Ft éves kártyadíj a Rafinál (havi 500Ft). A Raiffeisen számlavezetés ingyenes. Mivel mindkettőnknek van bankszámlája, van még 300.000Ft ingyen kp felvétel.
=-2000Ft bankköltség +kb 5000Ft jóváírás a hitelkártyán havonta. A bank fizet a végén.
Észhez tért a Citibank. Aki 2013. szeptember 1.-e előtt kötötte a Top díjcsomagját, az visszakapta a teljes ingyenességet (kártyás vásárlás, utalások, ingyenes bankkártya, ingyenes társkártya, korlátlan készpénzfelvétel bármely bank automatájából, csop. beszedések, devizautalások, havi egy külföldi készpénzfelvétel.)
Azaz visszaállt a tranzakciós őrület bevezetése előtt, normális menetrend. Végre!
Külön tetszik, hogy idősávos kedvezményeket alkalmaznak és a régi ügyfeleket jutalmazzák a hűségükért, nem az újakat.
Ugyanugy az Erste is visszanullasitja a Szupernullat majus kozepetol.
Amugy erdemes azt is vegiggondolni mielott az ember belevag egy "3 szamlam van, osszevissza utalgatok, 4 hitelkartyaval" komboba, hogy erdemes e ezt a sok idot (szamlanyitas, esetleges zaras, kartyadijak, kartyakra varni, stb.) elcseszni evi 5-10 de akar 20-30 ezer forintert is.
Nyilvan van aki 5ezer forinter is hajlando hetvenot emailt irni es 3 orat sorbanallni, de a tobbseg valszeg nem ilyen.
Erdemes belegondolni hogy evi 30ezertol mi valtozik meg az eletedben? Valszeg semmi, viszont van ezeregy buktato...
Garbo :
Azert ne oruljunk elore... ezek a visszanullasitasok nem a bank sajat dontesei voltak, hanem birosagi dontesek. Most a bankot "nem vart" vesztesegek ertek. Szerintem a tobbseg szepen kivezeti majd ezeket a szamlakat, ahogyan az AXA is tette, es akkor vege az ingyenessegnek. Valoszinuleg szamunkra buko lesz.
@janos
Amikor majd kiderül, hogy kivezetik, akkor át kell menni a Rafihoz a Premium Goldba és az lesz ingyenes 🙂
Addig azonban örülés van.