Kibővül az Otthonfelújítási támogatás lehetősége

2024-12-20
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A nagy harsonaszóval bejelentett Otthonfelújítási támogatás teljes kudarc lett, mivel szokás szerint sikerült annyira komplikálttá csinálni, felesleges dokumentumok beadását előírva, hogy nagyjából a kutyát sem érdekelte az egész.

(Eddig kétszer pályáztam életemben, mindkétszer villanyautóra, de soha többet nem akarok. Mintha direkt idióták találnák ki ezeket a pályázatokat, hogy akár egy professzornak két diplomával és magas IQ-val se legyen semmi esélye a kitöltésre, olyan kérdésekkel, amit akkor se értenél kevésbé, ha kínaiul írták volna, olyan csapnivaló szoftveres háttérrel, hogy  a kislányom egyest kapna ilyenre informatika órán. "Ide ez van írva, ennek semmi értelme, de emezt kell feltölteni, igen, már máshová is feltöltötte, de ide is fel kell, most ki kell lépni és utána kell visszamenni emide és akkor már jó lesz, addig nem látja a rendszer, amíg nem lép ki és vissza feltöltés után, ha az a kérdés, hogy ugye nem közszereplő, akkor nem a nem a helyes válasz, hanem az igen, mert nem vagyunk képesek azt kérdezni, hogy közszereplő-e, csak azt, hogy nem közszereplő-e, amire igennel kell válaszolni, ha nem az, mert nálunk az igen a nem. Mindez napokat rabol el az életedből, összeségében órákat töltesz el telefonálással, hogy hová mi a fenét kellene beírni, miközben egy faék egyszerűségű dolog: vegyél autót, az állam X összeget visszatérít. A hajadat téped, hogy lehetnek ekkora hülyék és miért nincs egyetlen értelmes ember sem, aki kiadás előtt átnézne egy ilyen pályázatot. Tényleg, mintha kontraszelektáltak csinálnák az összes pályázatot bosszúból, szándékosan szivatásra mennének és direkt úgy írnának mindent, hogy ember ne értse, mit akarnak. Lehetne olyan is egy pályázat, hogy egy átlagember is ki tudja tölteni egy útmutatóval a kezében, de ahhoz már gondolkodni kellene akár órákat is a pályázat kiírása előtt. Ja és aztán örülhetsz,, ha másfél év alatt kifizetik az elnyert pénzt. De ezt csak így zárójelben.)

Mivel a kutyának nem kellett az ajándék pénz, mert mindenki megijedt a papírmunkától, ezért most változtatnak rajta, egy rakás értelmetlen papírral kevesebbet kérnek be, a támogatás mértéke nem függ a lakhelytől és egyéb dolgoktól, s a legnagyobb változás, hogy január közepétől már 2006 vége előtt épült házakkal is lehet pályázni, a támogatás és hitel 3-3 millió forint lehet, kötelező cél a 30%-os energiamegtakarítás elérése.

Ha érdekel, figyeld a híreket. További infó a lenti videóban:

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
Subscribe
Visszajelzés
10 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Én továbbra is sajnálom hogy ezt nem két éve találták ki, nagyon sok pénzt megspórolhattam volna.Esküszöm egyike lettem volna annak a nagyjából ötszáz embernek (mert a tervezett húszezerből ennyien vágtak bele...), aki dacol a bürokratákkal és bankokkal, és fogcsikorgatva végigcsinálja. De már megcsináltam gyorsabban, bürokráciamentesebben - és drágábban, saját forrásból.

Nem az 5 éves tervet és a tervgazdálkodást sírom vissza, de nagyon jó lenne, ha a 10 éves gyermekemet hitelesen tudnám képezni/tájékoztatni arról, hogy amikor ő odaér, akkor (is) ilyen és ilyen lakástámogatások vannak. De így én felnőttként sem vagyok képes követni, hogy mikor mennyi pénzt dobnak be és erre hány óra alatt kell rárepülni.

Ha egy koncepció mentén haladnánkn 5-8 évig, akkor ebbe beleférne egy terv, egy álom, majd egy megvalósulás is. Így viszont sokan lemaradnak róla. (Mint egy autóvásárlás: amire összejön a kiszemelet példány, épp akcióssá is válik... majd 6 hónap múlva jön az új/ráncfellvart verzió. Mindig le vagy maradva.)

szegeny 🙁

Szerintem van valami versenyeztetés, hogy a legbonyibb, legkevésbé felhasználóbarát nyerjen. Az a cél, hogy legyen pályázat nagy csinnadrattával, de minél kevesebben adják be. Hát mit lehet tenni, ha annyira jól élnek a magyarok, hogy nem kérnek a fantasztikusan csodálatos pályázatokból??

Szerbiában lesz fiataloknak lakáshitel 1 % önerővel 😀 Kíváncsi vagyok ezt másolják-e 26-ra az itteni elvtársak. Ja, meg Belgrádban ingyenes tömegközlekedés. Azt adnám Budapesten is, úgy is totál veszteséges az egész, akkor már mindegy mennyit öntenek bele.

Kár hogy zártkerti gazdasági épületre semmit nem lehet igénybe venni 🙂 akinek ennyire van pénze debrecen táblától 3 perc sétára az már nem számít embernek. Remélem azért sok segítség ez másoknak

A lakossági pályázatok azért vannak, hogy a nyugdíjasok tudjanak bólogatni egymás között, hogy "bezzeg a mi időnkbe, esse vót asse vót, minden nehéz vót, mosmeg a v@l@guk alá van téve minden, de asse jó, kűfődre kell menni". Konstatálva, hogy Orbán a valaha élt legnagyobb államférfi és a mai Magyarország maga a kánaán.

A hajadat téped, hogy lehetnek ekkora hülyék és miért nincs egyetlen értelmes ember sem

Miklós, ez az az ország, ahol a Combinók érkezése előtt nekiálltak lecserélni a felsővezetékeket vastagabbakra (mert a Combinóknak az kellett), erre a tartóoszlopok elkezdtek kidőlni a megnövekedett terheléstől. (Nyilván a mérnökök azt hitték, hogy "a kötél súlyától eltekintünk".) Budapesten a jegy- és bérletautomaták bevezetésekor hónapokig nem lehetett személyi igazolványhoz bérletet venni, mert az érintőképernyőn nem voltak betűk, csak számok (vagy csak nem működtek a betűk), és nem tudtad beírni a szem. ig. szám utolsó két betűjét. (De persze az automaták megjelenésével a bérletpénztárak elsöprő többségét bezárták, tehát mehettél utazhattál át a fél városon jegypénztárhoz...) Szóval mondanám, hogy ne csodálkozzunk, de én is mindig csodálkozom, amikor napról napra alulmúlják magukat. 🙁

Én akkor adtam fel, amikor kiderült,hogy a szigetelő lapokat tartó dűbelekről is képet kellene csatolni.
Csak 25 ezret buktunk, ennyit utaltam az energetikusnak.....

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram