Vodafone Tuti
Régi véleményem, hogy idehaza a mobilszolgáltatók hallgatólagos árharmonizációval élnek, hiszen például az összes feltöltőkártyás csomagnál 49 Ft körül alakul egy perc díja perc alapon, ami kb. 70 forintos percdíjat jelent másodperc alapon. Ez elég kemény azért a mai világban. (Ha egy csomag ennél olcsóbb, akkor pedig havidíja van, azt is beleszámítva az átlag megint csak ennyit fizet egy perc telefonálásért. De előfizetéses díjaknál sem találunk nagy eltéréseket egyetlen szolgáltató egyetlen csomagjánál sem.)
Ezért is lepődtem meg, amikor Tibor felhívta a figyelmemet a Vodafone új csomagjára, a Tuti-ra.
Havi díj nélkül 19 Ft-os perc- és SMS-díj, bármilyen belföldi irányba. Elolvastam az apróbetűt is, abban sem találtam semmit, ez tényleg ennyi.
Kalapot le, úgy látszik megtört a jég. Ha keveset beszélsz, vagy főleg VOIP-on beszélsz 3,2 forintért, de néha jól jönne egy megfizethető mobil percdíj, nézd meg ezt a lehetőséget is. Most ingyen kérhetsz SIM kártyát itt, ha vállalod, hogy az általad megadott, bölcsen megválasztott e-mail címre reklámokat kapsz. Erre a SIM-re aztán kérhetsz számhordozást is, ha annyira megtetszik a csomag.
Az internet sem annyira drága hozzá (mármint a feltöltőkártyás magyar árakhoz képest), megújuló 1 GB csak 1.500 Ft havonta. Ennél tudtommal csak a bluemobile olcsóbb 1.290 Ft-ért. Mondjuk nagy csúnya fekete pont a Vodának, sehol nem derül ki, milyen sebességet ad ezért a pénzért, pedig jó sokáig kerestem az infót.
(Azt nem értem, mi a különbség egy megújuló és egy egyszeri internetcsomag között egy feltöltőkártyás előfizetésnél, hiszen bármikor lemondhatod, vagy az egyenleged lehet nulla. Mindegy, a megújuló sokkal olcsóbb, én biztos azt kérném még akkor is, ha azonnal le is mondom utána.)
A csomag holnaptól (október harmadikától) él, a meglévő csomagodat is átválthatod erre.
Update: akciós internet is kérhető hozzá, első hónapban ingyen 500 MB, a másodikban 600 Ft, a harmadikban 1.200 Ft, bármikor lemondható. Köszi, headset.
(Ha csak internet kell ingyen, válaszd a net+ díjcsomagot, havonta fizess be 5.000 Ft-ot, kapj érte bónuszként havonta 1 GB internetet, majd jövő januárban vegyél belőle megyei autópálya-matricát vagy költsd el bármikor vonatjegyre. SIM kártyát szigorúan ingyen a fenti linken, kétkártyás telefonnal egyszerre ingyen internet és 19 Ft-os percdíj. De ezt már csak azoknak, akik ebből sportot űznek. 🙂 )
A Max tarifáról itt írtam, amikor megjelent.
Update kettő: közben befutott a Vodafone sajtóközleménye is, gondoltam érdekesek benne az adatok:
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) júliusi adatai szerint ma Magyarországon a feltöltőkártyás mobiltelefont használók átlagosan havi 17 hívást indítanak, a hívásaik átlagosan 1,7 percig tartanak és havi 29 percet tesznek ki. A feltöltőkártyások emellett az NMHH adatai szerint átlagosan havi 3 SMS-t küldenek. Ez a forgalom az NMHH adatai szerint – a szolgáltatók jelenleg elérhető feltöltőkártyás tarifáival – kivétel nélkül több mint ezer forintba, sok esetben havi több ezer forintba kerül.
A Vodafone Tutival havi 29 percnyi hívás és 3 SMS elküldése a 19 Ft-os perc és SMS díjjal alig több mint 600 Ft-os havi költséget jelent. (Ebben persze több ferdítés is van. A perc alapú számlázás miatt 17 hívás átlag 1,7 perccel minimum 34 percnyi fizetést jelentene, de a valóságban inkább 45 percet. A másik, hogy rengeteg másodtelefonszám van feltöltőkártyás, amin semmi forgalom nincs, vagyis aki ilyenről valóban beszél, az lényegesen többet beszél 29 percnél, így jön ki az átlag.)
A 2000 Ft feletti feltöltéseket a Tuti csomaggal is 365 napig, a 2000 Ft alatti feltöltések összegét pedig 30 napig lehet felhasználni, úgy, hogy az egy év alatt semmilyen más összeget nem kell a kártyára tölteni.
A KSH legfrissebb adatai szerint a mintegy 11,7 millió magyarországi mobil felhasználó közel 40,9 százaléka, mintegy 4,8 millió ügyfél – vagyis a magyar lakosság közel fele – használ feltöltőkártyát. A Vodafone ügyfelei között a feltöltőkártyát használók aránya jelenleg 39,3 százalékos.
Főleg, ha jövőre ingyen roamingolsz a nyugat-európai kártyáddal az interneten is.
Ez nagyon durva lépés, mi lehet az oka?
(Még úgy is durva szerintem, hogy az előfizetők nagy része nem törődik a csomagjával, tehát nem hiszem, hogy nagyon fel fog borulni a piac)
Digi szvsz nemsokára indul, más magyarázatot nem tudok rá kitalálni.
Így még a Blue/MOL Mobile is tök versenyképtelen lesz, amik eddig simán jók voltak bármi másnál.
“az előfizetők nagy része nem törődik a csomagjával”
ezt meg tudom erősíteni, én 100Mb netért jelenleg (br) 990Ft-ot fizetek, most nézem a weboldalukat, hogy a megújuló 100Mb 600 Ft… köszi a tippet Kiszámoló, azt hiszem ideje cselekedni 🙂
🙂
Nekem Pannon Praktikum van, évente egyszer kell feltölteni 3000,-Ft-tal.
Amugy tetszettek vizsgalni hogy a Digi hol adozik?
Ahol én vagyok (egyik flotta) ott 1700 Bruttó/hó a 4GB, utána lassítanak…. hűségidő nincs. Én ADSL-t váltottam le 4700 Ft/hó korlátlan mobilnet 150Mbit/s!!!!
Telefonálni másik flottával:
3620Ft / hó, 20 sms, 200MB net (150Mbit) (lejárás után lassítás, most szigorítottak, 32kB/s), 300 perc lebeszélhető, utána 12 Ft bruttó mp alapon!
Ettől jobbat hűségidő nélkül nem találtam, beszéd sim-nél a nevemen van a számla, Telenor nekem számláz. Netes kártya a flotta nevén. (de ki nem sza*ja le :))
Sajnos ez Orbánisztán, ha rendes, úgy értem külföldi díjakon akarsz telefonálni akkor flottát kell nézni! Egyébként kartel…..
Mondjuk a Telekomnak és a bluemobile-nak van egy hatalmas előnye:
//kiszamolo.hu/mobilegyenleg-le-is-vasarolhatod/
Most nézem, a vodánál is működik, csak nem reklámozza a főoldalon…
5.7. Akciós Havi megújuló 500 MB szolgáltatás
Az Akciós Havi megújuló 500 MB szolgáltatás 2016. október 2-től 2016. december 31-ig díjmentesen aktiválható,
új Vodafone Tuti feltöltőkártyás tarifa esetén az aktiválás vagy a vásárlás során.
Az akció keretén belül az Akciós Havi megújuló 500 MB szolgáltatás adatopció havidíja az első hónapban
díjmentes, a második hónapban 600 Ft, a harmadik hónaptól kezdődően pedig 1200 Ft.
Az aktív Akciós Havi megújuló 500 MB szolgáltatás bármikor díjmentesen lemondható az XHAVI500M szó a
Vodafone Magyarország hálózatából a 1270-es számra díjmentes SMS-ben történő megküldésével, arról a SIM
kártyáról, amelyhez a jogosult előfizetés tartozik.
vodafone.hu/vodafonerol/aszf
a 2,2-es pont 3000+3000 Ft ajánlói/ajánlotti kedvezményekről is szól.
De túl hosszú és nem volt kedvem kibogarászni, hogy ez hogy használható a TUTI-ra.
Ha valaki megtenné …
5000 Ft feltöltés után jár 1 Gb bónusz. Így csak 1153 Ft-ba kerül 1 Giga.
Vagy az 5000 Ft-ból lehet venni pl. autópálya matricát, és akkor a bónusz giga szinte ingyen van.
Ahogy Kiszámoló is írta régebben.
De a 19 Ft-os percdíjért mindenképpen érdemes TUTI kártyát is tartani. Mindjárt rendelek is egyet. 🙂
Belegondolva nem biztos hogy rossz opció lenne számomra is, ha tudja az alábbi dolgot :
Van a flottás csomagomban 200 MB net, ha az elfogy akkor átváltok a dual sim-es telefonban lévő Voda 1 GB netre. Kérdés az hogy csak a feltöltés 1GB-ra kerül 1500Ft-ba és nem jár le X nap után? Tehát le lehet használni 3 hónap alatt vagy 5 hónap alatt is? Beszéd 0 perc lenne rajta….
Erre is jó lehet?
Előre is köszönöm!
A Vodánál ha jól tudom a túlforgalmazás vagy 0kbps vagy fizetős.
Bluemobilenál viszont már több mint fél éve van 4G csak a régi kártyákat művészet kicseréltetni. Azokon nem megy ahol a SIM nem 4G képes. Ha a SIM-en 3FF van, az csak 3G-s.
Akkor már jobb a Telenor Klikk 1GB. Az első 3 hónap 1500 Ft, utána havi 1500 Ft az 1GB/hó.
Pro tip: ha kétkártyás a telefon, negyedévente új SIMet kell kérni (ingyen küldik), 1500-zal tölteni, azt Klikk 1GB-ra elhasználni. Így havi 500 Ft-ból van 1GB adatforgalom.
Aki pedig vidéki és vonattal jár havonta egyszer, már le is tudta a havi ötezret.
Akinek előfizetése van, szerintem annak a zöme már flottás, ha egy kicsit is tudatos vásárló.
De egy feltöltőkártya nem annak kell, akinek előfizetése van. Én évente 300 forintot beszélek le a feltöltőkártyáról, de a VOIP-on a 10 eurót is ketten használjuk el a feleségemmel bő fél év alatt.
Ha ennél többet beszélnék, akkor meg flottás lennék.
Amennyiben a 30 napos bónusz felhasználási időn belül ismételten feltöltesz minimum 3000 Ft-tal, a megmaradt korábbi internetbónuszod és az új bónuszod összeadódik maximum 2 GB erejéig és elérhető az újabb feltöltéstől számított 30. napig. Amennyiben nem töltöd fel újra az egyenleged a 30. napig, úgy esetlegesen megmaradt internetbónuszod elveszik.
13) Mi történik, ha 30 napon belül elfogy az internetbónuszom?
Minimum 3000 Ft ismételt feltöltés esetén új internetbónusz jár a feltöltéstől számított újabb 30 napra vagy válassz az igényeidnek megfelelő Megújuló vagy Egyszeri adatopcióink közül! A részleteket vodafone.hu/lakossagi/internet/mobilon/mobilweb-napijegy oldalon találod.”
Továbbra sem látom mivel jobb ez mint az általam írt 1.700 Ft/hó 4GB?
Ezen kívül én nem emléxem, bármikor is elhasználtam-e 2 GB-nál többet mobilnetre. Az 1 GB-ból is szokott maradni, így édesmindegy, hogy hány GB-ot kapnék 1.700 Ft-ért.
Ha neked kell 4 GB és egyébként is sokat beszélsz, akkor ne akarj feltöltőkártyát venni.
Van 🙂 El is gondolkodtam, hogy kellene egy ilyen kártya, telefont úgyis vennék már.
A marketing tevékenységet nem muszáj így elsőre engedned, mert nincs megcsillagozva, mint kötelezően kitöltendő mező. Igaz alul írják a heti egyet, azt még el is olvasom.
Csak telefon kellene hozzá, gondolom a vodánál 40 ezer alatt nincs használható android 😀 megvenném én a 20 ezrest is, csak szr az összes 😀
Innen válogass. Bár kínai mind, de már 25-ért is adnak használhatót. Ez az európai raktár, itt biztos nem fognak rá áfát és vámot verni. (Igaz, drágább is alapból, mint ha Kínából rendelnéd.)
Mert mi történik, ha valamelyik szereplő árat csökkent egy szegmensben? Hát a másik kettő hanyat-homlok követi, nehogy piacrészt veszítsenek (lásd pl. Vodafone Red korlátlan hangcsomagok bevezetése, a másik kettő 1 (!) hónapon belül követte. Mire volt jó az egész? Vagy minden szereplő bukik rajta pár milliárdot, vagy csoda folytán nő annyit a kereslet, ami ellensúlyozza a leárazásból a veszteséget.
Minden különösebb összebeszélés nélkül is kb. azonos árak alakulnak ki, különösen, hogy a szolgáltatások percepciója kb. azonos, senki sem mondhatja a piacon, hogy az övé valamilyen szempontból lényegesen jobb (bár nyilván próbálkoznak).
A szolgáltatás ára amit egy hónap alatt kifizet az ügyfél. Ez mindenkinek más, nem ugyanakkora mértékben veszi igénybe, bár igényszint szerint lehet kategórizálni az ügyfeleket. Mondjuk sokat telefonáló postpaid nyilván korlátlan csomagban van, az eseti használó nyugdíjas prepaid-et használ.
A szolgáltatókat az érdekli, hogy mennyi pénzt tudnak beszedni per ügyfél (ARPU). A percdíj csak az árazás eszköze, amivel az adott piac vásárlóerejét, keresletét maximált bevételre igyekeznek fordítani. A magyar átlag ARPU kb. fele a nyugat erurópainak. Tehát hiába alacsonyabbak pl. a UK percdíjak, ha ott mégis kétszer annyit tudnak összeszedni per ügyfél. Más piac.
Perc vagy díjcsomag árakat hasonlítgatni a piacok mélyebb ismerete nélkül csak populista lózung. Lásd még ÁFA, frekidíjak, különadók, szabályozás.
Minden szolgáltatónál minden csomag ugyanúgy van árazva még az előfizetéseknél is, ráadásul minden környező országnál lényegesen magasabban. Nehezen hiszem, hogy egy román ügyfélen ötször annyi haszon van, mint egy magyaron, mégis töredékáron van a telefonálás még akkor is, ha az adókkal korrigáljuk a bevételt.
Ennek csak egy oka van: a Digi ott beleköpött az aranyfazékba és elkezdte leszorítani az árakat, a többiek hápogva követték.
Ugyanez történt Franciaországban is, jött valaki, aki az addigi árak harmadáért adta ugyanezt. Fel is borult a piac és bezuhantak az árak pár hónap alatt.
De elég elmenni Ausztriába, ott mennyiért lehet telefonálni havonta.
Mostanában kb egyszer, maximum kétszer járok Magyarországra, nem EU-ból.
Van egy vodafone feltöltős kártyám, amin, 95%-ban internetezek, telefonálás is Whatsappon megy.
Évente fel kell tölteni a kártyát pár ezer forinttal, de mióta neten beszélek, még annyi sem fogy.
Még otthoni éltem során jelentős összeg halmozódott fel a kártyámon, most kb 70 ezer van rajta.
Mi a búbánatot csináljak ennyi pénzzel, ami csak gyűlik, csak gyűlik, és rettegek, hogy egyszer elveszítem:)
Más ötletem nincs.
Adsz valamit évek óta közel 50 Ft-ért, majd egy szép napon elkezded adni ugyanazt cirka 20 Ft-ért. Ekkorát nem vágnának nyomós ok nélkül.
Szerintem közeledik a DIGI premier.