Két év szenvedés után sok érintett reménykedik, hogy idén nyárra helyreáll a turizmus és ezzel összefüggésben a repülés is.
Egy friss amerikai felmérés szerint ez nem biztos, hogy így lesz.
Ez a rossz hír. A turizmusból élőknek a jó, hogy viszont aki utazik, az úgy tervezi, hogy rendesen kirúg a hámból. Az utazást tervező megkérdezettek 65%-a "nagyban gondolkodik", gondolom egyszerre akarják bepótolni a kiesett két évet. 141%-kal nőtt a keresés Olaszországra 2019-hez képest, 98%-kal Bora-Borára, 97%-kal a Maldív szigetekre és így tovább. Egy másik felmérésben a megkérdezettek 70%-a többet tervez idén nyaralásra költeni, mint az elmúlt öt év bármelyikében.
Így lehet az, hogy a turizmusban az éves bevétel a tervek szerint legalább is meg fogja közelíteni a 2019-es év bevételeit idén. Persze szintén sokat segít a terv megvalósulásán a turizmust (is) érintő infláció.
Juhé, végre kiürülnek az erdők és a helyi strandok!
Pedig mennyire jó volt itthon is az elmaradt repkedések miatt, az "alacsony" zajterhelés.
Nem tudom mi lesz, de a bulinegyedben van egy uzletem, amit most masfelszer annyiert adtam ki, mint amenyiert Covid elott volt kiadva.
A lezarasok bejelentesekor az akkori berlo azonnal felmondott, az sem erdekelte, hogy elbukott 3 honap depozitot.
Abban a 3 honapban sikerult uj berlot talalnom 15%-kal kevesebbert.
O kitoltotte az egy evet, majd tavaly decemberrel elment.
Decemberben es januarban szinte senki nem hivott, majd februar 1-tol elszabadult a pokol. Heti 4-5 erdeklodo jott, es 15-en ki is adtam, meghozza 50%-kal tobbert, mint a csucson Covid elott.
Hivott olyan izraeli, aki megvenni akarta.
Mondtam nem igazan erdekel, de nezze meg ha gondolja, es mondjon egy arat.
Megnezte, masnap pedig tett egy 1.5millio/nm-es ajanlatot.
A regi berleti dij aranyaban ez nagyon soknak tunt, de az ujjal szamolva mar kevesnek, igy nemet mondtam.
Ijeszto ez az optimizmus, bar en orulok neki
Január 20.tól kezdtünk bele apartman kiadásba bookingon, airbnbn-n, nem a belvárosba, de elég jó helyen, metró vonaltól nem messze. Nem panaszkodhatok, igaz egyelőre több a magyar vendég, és sok az 1-2 éjszakás, dr külföldről is foglalnak egyre többen, meg 5-6-8 napra is, szóval én bizakodó vagyok.
Nem.
Én covid előtt évente 2x mentem (külföldre) nyaralni, de tavaly 5x sikerült és nagyon kevés penzbol (covidon először atesve 2 oltassal) rengeteg jó lehetőség volt tavaly, pl bolgár nyaralás 7 éjszaka repülő medencés szállás 4 főre 145k HUF kajával, Kisvasúttal, vidamparkkal, mindennel, vagy görög retúr repjegy 7e 2 főre, vagy amikor a szokásos balatoni bringakorut helyett Ciprus lett, mert ugyanannyibol kijott. Az idei év is jól indul, de tartok tőle lényegesen soványabb lesz...
Mi minden hónapban utazunk. Végre értelmezhető áron vannak a repülőjegyek (még!) és a szállások is. Ha "rendesen kirúg a hámból", az számunkra nem annyira jó hír, mert ettől megint elszabadulnak az árak (1.400/sajtos-tejfölös lángos), de ez a mi lépcsőházi kesergésünk.
Nem túl fancy, de mi nagyon szeretjük átvenni/megvenni (meghatalmazással) mások üdülési jogon szerzett (és megunt) üdülési hetét (nem a jogot!). Bükfürdő 1 hét 12.000, Gyula 1 hét (szilveszterrel) 30.000, Hévíz stb. sorolhatnám. Tele a jófogás és van 2 FB csoport is rá. Persze nem kell az 1 hetet letölteni helyben, ennyiért 3-4 ott töltött nap is teljesen jó ár. Tiszta, jól felszerelt apartmanok, mást nem kell várni tőlük. Aki nem Dagobert módján úszkál az aranyban, annak ideális.
Áprilisban Ciprus oda-vissza repülővel 20 euró Bécsből.
Tiranaban már most 21 fok van, 1 hónap múlva pl. a repjegy 11.180-ért (oda-vissza).
Várjuk a cikket szeretettel. 🙂
Remélem nem... BP. kb. most volt élhető közeg.
Ez inkább a budapesti turizmusnak lehet rossz hír. Az amcsik addig jönnek. Nem hiszem, hogy mást megnéznek nálunk. A magyar belföldi turizmus még lehet erős idén. Itt a szép-kártya átjárhatóság és élelmiszerre költhetőség jelenthet gondot. Persze az olcsó repjegyek se erősítik.
Úgy tűnik a linkelt cikkből, hogy a mainstream úticélok érdemben változatlanok. Ha azokat kerüli az ember, akkor még élvezheti is a nyaralást és nem tömegben kell várost nézni.
@Ákos: kérnék tőled egy vendégcikket ezekről a megoldásokról.
Köszi!
Szerintem most van helyreállva. Kinek hiányoznak a csótány módjára nyüzsgő trash-turisták akik itt hagynak 20 eurót szállásra meg még 20-at a sparban?
gino, ezzel mélyen egyetértek. A bulituristák meg az airbnb-s kispénzűek csak a kocsmárosoknak jók, meg a szobáztatóknak, mindenki más csak szív velük.
Milyen sok külföldi jön a Sziget fesztiválra is, kapjon állami támogatást a fesztivál.
Ja, de jó, hogy jönnek. Ott alszanak sátorban, meg napi 15 eurót elvernek az Auchanban. Tényleg pörgetik a gazdaságot ezerrel.
Múltkor volt egy hír a velencei karneválról, hogy a helyiek sajnálják hogy idén csak csökkentett módban mehet még, kevés látogatóval. Pár éve még az volt a hír hogy a helyiek panaszkodnak a sok turista miatt... kicsit skizofrén....
Az a véleményem, hogy azok a célpontok amiket amúgy _csak_ a turizmus tud fenntartani, annak is csak az a fajtája ahol a vendég ellövi a kötelező szelfit instára aztán megy berúgni / vissza a krúzhajóra / tespedni a wellnesshotelbe, azok megcsúfolásai az egész turizmusnak, a "világot látni" fogalomnak.
A felesleges környezetterhelésről (a tömegtől, szeméttől, végtelen kibocsátástól egészen olyan szintig, hogy itt pl. Zugló egy része élhetetlen a repülőzajtól) nem is beszélve.
Ha valaki le akarja egyszerűsíteni, igen, szerintem rossz dolog hogy bárki bárhova könnyen/olcsón eljuthat. Change my mind.
@Kiszamolo
mondjuk nálam pont szoktak megszállni szigetesek kb.1500 eur/hét-ért vagy a 25m2es lakásban 200.000ft/hét áron.
Olyan is van. Én meg utazhattam a többivel a HÉV-en, valószínűleg tusolót sem láttak néhány napja.
S itt jön vissza az, hogy a szobáztatóknak jó az egész, senki másnak. 🙂
Nekem nincs bajom a kispénzű túristákkal/bulitúrizmussal. Akik most kocsmába jönnek, meg szigetre, lehet jó pár év múlva, majd visszajönnek ide de már más céllal.
Huszas éveim elején, én is voltam sokhelyen nyaralni, kispénzből, volt olyan, hogy csak bulizni mentünk például Berlinbe. Helyi "Auchanban" vásároltam a kaját, most meg a gyerekekkel megyek vissza. Már étteremben eszek, és nem egy lepukkant hostelben van a szálásunk. Megnézzük a várost, és kultúrálódunk.
(Amikor reggeli után látom az előző esti buliból hazafelé ténfergőket, néha azért irígykedek)
Én ezt a "be kell pótolni" dolgot egyáltalán nem értem. Mint az az ikonikus Móricz novella, Kis Jánosról. Jön egy alkalom, és abból a 400%-ot ki kell szedni, bármi áron, nem érdekel a következménye. Egy befektetésnél érthető, a fogyasztásnál már egyáltalán nem. Attól, hogy tavaly kimarad egy nyaralás, azt miért kell "bepótolni"? Egyáltalán mit jelent ez? Másra nézve, ha tavaly nem tudtam autót venni tőlem kívül álló okból, akkor idén kettőt kell? Miért lesz ettől jobb nekem? Egyszerűen nem tudom követni ezt a gondolkodást, és nem is nagyon tudom értelmezni. A tavalyi év már elmúlt, azt már senki nem hozza vissza, ha kétszeresen fogyasztok sem...
Tudod hogy van ez, az esőnek is mindig örül valaki, hiába fordulsz te vissza káromkodva az esernyődért reggel.
Most én vagyok az a valaki, mert szerintem kifejezetten jó hír, ha a légiközlekedés minél nagyobb hátrányokat szenved. A legjobb az lenne, ha magánszemélyeknek nem lenne lehetősége repülővel utazni, csak a teherforgalom, katonai gépek, magas rangú politikusok, stb. mehetnének repülővel, és az összes légitársaság a repterekkel együtt megszűnne. A globalizmus egyik legkárosabb hozadéka ez az irdatlan mértékű repkedés, környezetvédelmi és minden szempontból is.
"Ez a rossz hír." - egy bizonyos értékrend szerint. (Melyben a több fogyasztás = nagyobb jó).
A járványok (háborúk, természeti katasztrófák) mindig is rákényszerítették a beképzeltté vált emberiséget, vagy legalábbis a tehetősebb részét a szerintem időszerű kijózanodásra. (Számomra erről szól a nagyon ősi Bábel tornya története is.) Ebből a szempontból egy 21. századi COVID még egész kíméletes (lehet egymással videotelefonálni, online rendelni cuccokat, kimenni a természetbe, nagyon hamar léteztek tesztek a valóban halaszthatatlan ügyekben való utazáshoz), talán túlzottan is kíméletes, vagy túl rövid volt a 2 év. De én magam cseppet sem vágyom többé olyasmiért repülni, amit kevesebb utazással, vagy utazás nélkül is megkaphatok, vagy közben rájöttem, hogy nincs is rá szükségem, vagy elég 10 évente részesülni benne, nem kell 2.
Jurta, én is kivagyok attól, hogy mindenkinek mennie kell, mint a mérgezett egérnek, ha rajtam múlna, minden repjegyen lenne 100 euró adó, így megszűnne az, hogy kiutazzunk Nápolyba olasz Nutelláért, csak mert ötezer forint most a repjegy.
A turisztikából élőknek rossz hír, nem mindenki másnak.
@Kiszamolo
"mindenkinek mennie kell, mint a mérgezett egérnek"
persze, mert üres az életük
A mindenkinek mennie kell és Párizst/Nápolyt stb. látni kell tényleg agyrém.
Viszont amilyen időszakokon vagyunk túl (pandémia/online oktatások, lezárások stb.) nagyon is fontos az emberke épp eszének megőrzéséhez a kikapcsolódás. A gyerekekkel volt ezen nálunk némi huzakodás; mostanra (kamaszok) eljutottunk odáig, hogy a családi nyaralás szent, oda menni kell, beépül a mindennapokba a közös túra/kirándulás/nyaralás történetei, a bakik a legérdekesebbek utólag, naná. (Pl örök mondásom, h én nem tévedek ám el, csak kerülőúton megyek).
Hogy mennyire van értelme juszt is Balira menni vagy pont ilyen jól elérhető a cél Telkibányával is - ott már sok elv és szempont bejön.
Az egyik dolog amit nem bánok az a sok utazás. Az elmúlt 20 évben hátizsákos utazóként sok érdekes dolgot, szokást láttam, érdekes emberekkel találkoztam és sokkal elfogadóbbá, nyitottabb emberré váltam.
A világ csodás, elmondhatatlan érzés mikor pl.egy NatGeo-n látott állatot a természetes élőhelyén megfigyelhetsz, vagy olyan endemikus fajt mely a Föld kis szegletében él és nem lehetséges állatkertben tartani, vulkánt mászol, nomád törzsek között túrázol...stb.
Az utazás nem pusztán arról szól, hogy kiugrok valamelyik szomszédos országba párezer Ft-os repjeggyel, kipipálom a nevezetességeket és fellövöm a képeimet instára (egyiket sem művelem, szerintem szánalmas és öncélú) hanem megismerni más kultúrákat, rácsodálkozni a világra hogy ,jé, ilyen is van.
Az olcsó repjegyet is lehet ésszel használni, nem kell általánosítani.
Szerintem sok emberre ráférne egy kis nyitottság 😉
Félreértelek benneteket?
Miért baj az, ha valakinek az az élete, hogy idegen kulturákat szeretne megismerni? Ha lenne pénzem bejárnám a világot, "mint a mérgezett egér, mennék", és nem azért mert üres az életem, hanem mert imádom a tőlünk merőben különböző kultúrákat, és történelmi helyeket. Nem fenyeget a veszély, de megnézném Angkort, Machu Picchut, a Potala Palotát, Szamarkandot stb. stb. És nem, nem azért, hogy "olcsó -t" vegyek, hanem mert nekem ez egy olyan mértékű feltöltődés lenne, hogy elképzelni sem tudom, hogy mennyire a hatása alatt lennék...
Nyugtassatok meg, nem vesztek minden utazót egy kalap alá... 😀
Önzőségemért bocsánat, de remélem, hogy nem. Tavaly volt lehetőségem a régóta vágyott Santorinire eljutni. Egy hónappal előtte fixáltuk, bőven volt választék szállásból, a helyszínen pedig éttermekből ( na meg szamárból:) A másik nyaralás Ciprus volt, oda két héttel előtte foglaltunk csak. Nagyon jó volt a covid alatt utazni, remélem idén is így alakul. Bár magam ellen beszélek, hiszen a 10-15 ezres fapados jegyek által sok helyre eljuthattam, azért tényleg nem fenntartható, hogy kiugrik az ember reggel egy pizzára pl Milánóba este meg jön haza:)
En szerintem felesleges szobaztatasnak hivni a dolgot mert mar reg nem arrol szol. Ezek a szallasok nagyon sok esetben sokkal jobban felszereltek mint egy jobb szalloda es teljesen mas penztarcaju embereket csalogatnak be magukhoz. Oket nem fogod latni a heven vagy tudom is en mit hasznalsz es nem is 15eurokat koltenek mint ahogy azt a szalmabab (itt tanultam:D) ervelesi technikaddal eloadod. Fogadd el, hogy budapest vilagvaros es mint olyan a turistak szamara celpontot jelent. Barki mas is megteheti, hogy erdet valasztja lakhelyeul es nem is ertem a belvaros kozepen mit remelnek egyesek. Mokasak vagytok tovabbra es en pedig elvezem a blogot! Kosz Miklos!
Persze, hogy felesleges, csak a ledegradálás miatt hívom annak. 🙂
Tehát akkor összefoglalva legyen kommunizmus:
ÉN majd utazok MINDENKI helyett, ti meg a világ megóvása céljából maradjatok otthon! De ne álljunk itt meg: RAJTAM kívűl MINDENKI csak vonattal járhat, mer' az utakon akkor majd ÉN simán tudok haladni. Sőt, kellene egy ilyen speciális vörös útlevél, és a határon azzal nem lehetne átmenni - RAJTAM KÍVŰL persze, mert nekem IGEN.
És nagy teherként elvállalom, hogy MINDENKI helyett élvezzem a luxust, hogy Nektek ne kelljen.
Nem szívesen lennék most a helyükben (ti. az imperialistáknak). Éljen Bástya elvtárs! és a párt
Ugyanez:
ugye aki ennyire aggódik a környezet miatt, az napi 3 óránál nem fűt többet? s nem is marad fűtött helyen, ugye?
A villanyszámlája is valahol 30 kWh / hó alatt marad, mert fölösleges dolgokkal - TV, internet például - nem terheli a környezetet? csak gyalog, biciklin, legfeljebb a saját lófogatán közlekedik?
Azért megjegyezném, hogy a "jóáras", azaz olcsó repjegyek két gyerekkel már igen relatívek, hiszen a legritkább esetben tudod kihasználni. Ha külföldre mész nyaralni, kirándulni, akkor nyilván csak főszezonban mehetsz, amikor nincs iskola, és két gyerekkel, meg az asszonnyal azért legalább egy középkategóriás szállást keresel. Lehet VISZONYLAG jó áron találni repjegyeket nyárra és hasonlóképpen szállásokat, de ha minden költséget szépen összeadogatsz, a végösszeg nagyon nem pár euró lesz.
Az más kérdés, hogy Görögországban és Olaszországban simán találhatsz olcsóbb és jobb szállásokat mint e kies hazában, ahol szerintem piszokul elszálltak az árak a turizmusban (is).
Én örülök, hogy meg tudom látogatni a külföldön élő kedvesem és csak félig megy rá a gatyám.
Ez van.
Kiszámoló: "gino, ezzel mélyen egyetértek. A bulituristák meg az airbnb-s kispénzűek csak a kocsmárosoknak jók, meg a szobáztatóknak, mindenki más csak szív velük."
Véleményem szerint azért ez nem ilyen egyértelmű. Saját airbnb lakásommal kapcsolatos tapasztalat, de nem gondolom, hogy én lennék a kivétel. Kis méretű lakás, ezért 2 főre van optimalizálva. Az olcsóbb árkategóriában hirdettem ennek ellenére az alábbiak voltak a tapasztalataim: A vendégek jó része még reggelizésre sem használta a konyhát, tehát nem csak főétkezéseket hanem a reggelit is vendéglátó egységben fogyasztották el (persze lehet, hogy csak nem szokásuk reggelizni a kispénzű aribnb-seknek:). Sztenderd kérdés volt általában, hogy milyen éttermeket tudok ajánlani, melyik fürdőt válasszák stb., valamint az otthagyott jegyekből, prospektusokból vélelmezhető, hogy nem csak kocsmákban töltötték a napjaikat.
@ronin-x Mondjuk egy nyugat-európainak 2 euró egy gyrosért nem igazán tétel, meg hozzá 1 euró valami üccsi. Töröknél-kínainél 3-4 euróért már azért bőven jól lehet lakni.
Érdeklődnék, hogy aki a túl sok külföldre repülés miatt aggódik az tényleg a föld megóvásáért kampányol, vagy csak zavarja, hogy sorba kell állnia a nagyobb múzeumoknál a tömeg miatt? Mert valóban 20 évvel ezelőtt nem volt ennyi ember amikor külföldön nyaraltunk. Ja sokkal kényelmetlenebb lett. Ez van.
Kirakok egy smiley-t, hogy vicc. Erre kiborulsz és kikéred magadnak.
Ha nem tudtad eddig, ha valaki vígyorgó fejet tesz ki, az azt jelenti, hogy viccnek szánja.
Keress rá guglival, mit jelent az emoji, ha még nem hallottál róla.
@nb Ha szerinted a futest (ami nelkul konkretan megfagysz telen) egy kalap ala lehet egy opcionalis repulos nyaralassal innen sok ezer km-re, akkor valami sulyos baj van a fejedben.
@Fríjórmájnd
@Dóra
Maximálisan egyetértek.
Milyen érdekes, hogy ez a blog tele van olyan cikkekkel, hogy élj "diszkont" életet, ne kávézz, ne a munkahelyi étkezdében egyél stb, hogy ezzel spórolj, és a kommentelők többsége is lelkesen helyesel ehhez, de ha valaki turistaként gondolkodik hasonlóan "diszkont" módon, akkor az már csürhe és horda...:-))
Gyanítom, hogy azok egy része, aki ki van borulva a légiközlekedés mértékétől, azért időnként rendel ezt-azt Kínából, csak mert olcsó.
Azért nem feltétlenül szűnnek meg a jó lehetőségek a turizmus helyreállása után sem. Mindig lehet és lehetett is jó áron utazni, csak rugalmasság és nyitottság kell hozzá leginkább időpont tekintetében. Amióta vannak fapadosok mindig vannak pár ezres repjegyek is, ez nem covid kérdése, szóval nem lesz baj azzal sem, ha ismét visszaáll a turizmus a korábbi szintre, lesznek jó lehetőségek.
Semmi baj nincs azzal, hogy kihasználod az olcsó (és környezetszenyező) repülés előnyeit, műanyag pohából iszol, feketén adod ki a lakásod és nem veszel BKV bérletet és Kínából 1 euróért rendelsz hűtőmágnest.
Ezzel saját szinten nyersz, de össztársadalmi szinten mindannyian (te is!) veszítünk.
De örülök, hogy megszűnt az ukrán cigi, hogy a piaci árus is adózik (online pénztárgépek) és hogy betiltották a műanyag, 1x használatos termékek gyártását (bár tiltás helett mindig jobb adóztatni-szabályozni).
Tehát élvezd a környezetszennyerző és feketéző airBNB előnyeit (én is ezt teszem), de ettől még ne állj a fejlődés útjába, ha ezeket a cégeket megrendszabályozzák.
@dora Szerintem attól független is lehet nyitott valaki, hogy nem járta be az egész világot. Nem mindenki vágyik rá hidd el. Én pl baromira nem. Lassan ebbe a vilagban mar semmit nem jelent es szegyellni kell, ha egyszeruen orul az ember es elegedettseggel tolti el, hogy tavasszal viragoznak a gyumolcsfak, latja a mangalicat a helyi ostermelonel a sarban fetrengeni. Nem tudom az itteni forumozok megnyilvanulasai-gondolkodasa annyira bonyolultnak tunnek neha, es szerintem ez viszi el a foldet is egy karos iranyba. Nem meno a lakhelyeden belul par km sugarban mindent beszerezni amire van lehetoseged, nem meno egyszeru embernek lenni. Szinesnek, nyitottnak kell lenni, es fogyasztani korlatlan mennyisegben mindent.
Újlipótvárosban van egy garzonom, amit Bookingon adok ki. A tavalyi nyár viszonylag gyenge volt, de szeptember óta fullon van.
Sok ukrán és orosz vendég jön. Kb. másfélszer annyit termel, mint a hosszútávra kiadott, kétszer akkora, luxus lakóparki lakásom. A F1-re most jött foglalásom, elég magas áron.
De a kommunista önkormányzatok és a NER támogatott szálloda lobbi folyamatosan dolgozik az ellehetetlenítésen. Most éppen azt agyalták ki, hogy minősítik a szállásokat. Aki tudja mi az a Booking, érti, hogy erre semmi szükség. A vendégek minősítenek, nem egy semmirekellő vízfejű, állami szervezet.
@dr-manguszta Ha a mangalicak sarban fetrengese nem is tolt el orommel, de a tobbivel nagyjabol egyetertek.
@Moriani Nekem is ez volt az első gondolatom mikor elolvastam a hozzászólásokat.
Mi a gond azzal, ha valaki szeret utazni és mindezt alacsony büdzséből teszi? Szigeten sátorban alvó turistáknak is van lehetősége tusolni, normális vizesblokkok vannak, ne állítsunk már párhuzamot az igénytelenség és a kevés pénzből utazók között! Akinek nincs igénye a tisztálkodásra az az 5 csillagos szállodában sem teszi meg, akinek van, az a kempingekben és olcsó hostelekben is megoldja.
Kínából rendelt kütyüknél nem számít a környezetszennyezés? Itthoni kereskedőtől vásárolva lehet párszáz forinttal drágábban jutok hozzá pl.egy nyomtatóba való kellékanyaghoz, de inkább megveszem itteni forgalmazótól aki adózik illetve munkabért fizet, mintsem kínai terméket rendeljek.
@dr manguszta Persze hogy lehet.Téged az tölt fel amit leírtál, engem pedig többek között az utazás, természetjárás. Egyik sem több/ke
@dora @frijormajnd
Nyilván általánosítás, de a legtöbb turista valójában nem az új kulturák megismerése miatt utazik. Ez egy nagyon hangzatos szlogen, és imádják az emberek ezt felhozni, mint cél az utazásra, de akkor sem így van (persze, van ilyen is, de nem a többség).
Van ismerősöm, aki kiköltözött 1 évre Balira úgy, hogy ott vállalt alkalmi munkákat, helyi embereknél lakott, stb. Na ő új kulturát akart megismerni.
Van olyan ismerősöm is, aki 2-3 hétre utazott Balira, európaiaknak fenntartott szálláson lakott, európai kajákat evett, bejárta a turista helyeket, fotózott párat és ennyi. Az ő célja a szórakozás és az "itt is jártam" kipipálása volt.
És azért valljuk be, a legtöbb utazó az utóbbi csoportba tartozik. Vannak barátaim, akik a fél világot bejárták, de kicsivel sem nyitottabb a gondolkodásuk, hanem mindössze szórakoztak, pihentek egy jót, láttak szép helyeket és ennyi.
@Kiszamolo
@endre
Elküldtem mailen Miklósnak. Lehet, hogy spam-be ment.
@klaudia
Balinéz példádnál maradva: európai színvonalú, elszeparált csillivilli szállásokon megszállva a legkevésbé látsz bele helyi emberek mindennapi életébe, ezt az utazási formát nyaralásnak hívom, engem ez egyáltalán nem vonz.
Ellenben helyi családoknál megszállva, részese lenni a mindennapjaiknak, megismerve a szokásaikat és az érdekes vallási rituálékat, részt venni a család meghívására egy születési vagy halotti szertartáson ez az ami azt nyújtja amiért szeretek világot látni. Vagy hegyi nomád törzsek között túrázva, házukban vagy a felcipelt saját sátramban megszállva ugyanolyan maradandó élmény. Ezt hívom utazásnak, így lehet közel kerülni egy másik kultúra megismeréséhez.
Ehhez persze ki kell lépni a komfortzónából, anélkül nem megy.
@dora
Teljesen igazad van, és el is hiszem, hogy neked ezt jelenti az utazás és ez szuper lehet 🙂
Én ezt - természetesen csak a környezetemből ítélve - az ismerőseim max 10%-ánál látom, tehát a többség inkább csak - a te szóhasználatoddal élve - nyaralni jár.
Persze nem jó dolog általánosítani, de szerintem a többi kommentelő is az ilyen típusú utazásra írta, hogy "megy mint a mérgezett egér" és hogy "üres az élete", stb. és hogy ez milyen felesleges és környezetszennyező.
Juhé, végre kiürülnek az erdők és a helyi strandok!
Pedig mennyire jó volt itthon is az elmaradt repkedések miatt, az "alacsony" zajterhelés.
Nem tudom mi lesz, de a bulinegyedben van egy uzletem, amit most masfelszer annyiert adtam ki, mint amenyiert Covid elott volt kiadva.
A lezarasok bejelentesekor az akkori berlo azonnal felmondott, az sem erdekelte, hogy elbukott 3 honap depozitot.
Abban a 3 honapban sikerult uj berlot talalnom 15%-kal kevesebbert.
O kitoltotte az egy evet, majd tavaly decemberrel elment.
Decemberben es januarban szinte senki nem hivott, majd februar 1-tol elszabadult a pokol. Heti 4-5 erdeklodo jott, es 15-en ki is adtam, meghozza 50%-kal tobbert, mint a csucson Covid elott.
Hivott olyan izraeli, aki megvenni akarta.
Mondtam nem igazan erdekel, de nezze meg ha gondolja, es mondjon egy arat.
Megnezte, masnap pedig tett egy 1.5millio/nm-es ajanlatot.
A regi berleti dij aranyaban ez nagyon soknak tunt, de az ujjal szamolva mar kevesnek, igy nemet mondtam.
Ijeszto ez az optimizmus, bar en orulok neki
Január 20.tól kezdtünk bele apartman kiadásba bookingon, airbnbn-n, nem a belvárosba, de elég jó helyen, metró vonaltól nem messze. Nem panaszkodhatok, igaz egyelőre több a magyar vendég, és sok az 1-2 éjszakás, dr külföldről is foglalnak egyre többen, meg 5-6-8 napra is, szóval én bizakodó vagyok.
Nem.
Én covid előtt évente 2x mentem (külföldre) nyaralni, de tavaly 5x sikerült és nagyon kevés penzbol (covidon először atesve 2 oltassal) rengeteg jó lehetőség volt tavaly, pl bolgár nyaralás 7 éjszaka repülő medencés szállás 4 főre 145k HUF kajával, Kisvasúttal, vidamparkkal, mindennel, vagy görög retúr repjegy 7e 2 főre, vagy amikor a szokásos balatoni bringakorut helyett Ciprus lett, mert ugyanannyibol kijott. Az idei év is jól indul, de tartok tőle lényegesen soványabb lesz...
Mi minden hónapban utazunk. Végre értelmezhető áron vannak a repülőjegyek (még!) és a szállások is. Ha "rendesen kirúg a hámból", az számunkra nem annyira jó hír, mert ettől megint elszabadulnak az árak (1.400/sajtos-tejfölös lángos), de ez a mi lépcsőházi kesergésünk.
Nem túl fancy, de mi nagyon szeretjük átvenni/megvenni (meghatalmazással) mások üdülési jogon szerzett (és megunt) üdülési hetét (nem a jogot!). Bükfürdő 1 hét 12.000, Gyula 1 hét (szilveszterrel) 30.000, Hévíz stb. sorolhatnám. Tele a jófogás és van 2 FB csoport is rá. Persze nem kell az 1 hetet letölteni helyben, ennyiért 3-4 ott töltött nap is teljesen jó ár. Tiszta, jól felszerelt apartmanok, mást nem kell várni tőlük. Aki nem Dagobert módján úszkál az aranyban, annak ideális.
Áprilisban Ciprus oda-vissza repülővel 20 euró Bécsből.
Tiranaban már most 21 fok van, 1 hónap múlva pl. a repjegy 11.180-ért (oda-vissza).
Várjuk a cikket szeretettel. 🙂
Ez inkább a budapesti turizmusnak lehet rossz hír. Az amcsik addig jönnek. Nem hiszem, hogy mást megnéznek nálunk. A magyar belföldi turizmus még lehet erős idén. Itt a szép-kártya átjárhatóság és élelmiszerre költhetőség jelenthet gondot. Persze az olcsó repjegyek se erősítik.
Úgy tűnik a linkelt cikkből, hogy a mainstream úticélok érdemben változatlanok. Ha azokat kerüli az ember, akkor még élvezheti is a nyaralást és nem tömegben kell várost nézni.
@Ákos: kérnék tőled egy vendégcikket ezekről a megoldásokról.
Köszi!