Elfogadták az adóamnesztiáról szóló változtatást
Írtam arról pár napja, hogy eltörlik az adócsaló számlát és bevezetnek helyette egy adóamnesztiát. Akkor ez még csak tervezet volt, most már el is fogadták a változást. (Az offshore cégekkel kapcsolatban is lett hatalmas könnyítés, de arról majd külön cikkben fogok írni.)
Az amnesztia lényege: 2017. június 30.-áig anonim módon be lehet vallani a 2016. júliusa előtt keletkezett jövedelmeket és egy egyszeri 10% megfizetésével leadózottá lehet tenni azokat. (Magát a rendeletet itt találod.)
A módja: az ebben részt vevő bankok számlájára kell befizetni a pénzt, amiről adóigazolást kapsz. Ezt kell lobogtatni, ha a következő 6 évben elővesznek, honnan is van a jövedelmed.
A bank név nélkül, összesítve jelenti le az összegyűlt összeget az adóhivatalnak. Vagyis ugyanúgy működik, mint eddig már oly sok amnesztia. (Ha én lennék a jogalkotó, inkább a bődületes adókat csökkenteném, elsőként az áfát és akkor nem csalna adót mindenki. De hát nem én vagyok, úgyhogy marad a sok amnesztia évről-évre.)
Ha a te helyedben lennék, elővenném a pénzt a széfből, meg a szekrény háta mögül, 10% adó elég baráti összeg, ennyiért megéri tisztára mosni ezt a pénzt. Ha érint a dolog, nézz utána, melyik bankok fognak ebben részt venni.
Annak nagy piaca lesz a jövőben… Lehet be kellene fektetni xD
Amit nem értek, hogy ez akkor akár “előre” is működhet?
Vagyis fogom magam és régebbi megtakarítás (leadózott) 100 M Ft-t bankból kivéve beviszem erre a számlára, hogy ez nem is leadózott (nem fogják tudni, hogy ez ugyanaz a pénz), akkor lesz adóigazolásom +100 M Ftról, 10 M Ft levonásért. A 2017es évben, 100 M Ft nyereséget nem a KFT-ben érkeztettem hanem kp-ben számla nélkül, akkor 2017 év végére 90M marad teljesen legálisan??
Vagy valamit csúnyán félreértek?
A törvény itt nem a céges fekete pénzek tisztára mosásában segít, -azok általában aprópénzek, pár tízmillió évente-, hanem a politikusok és hozzájuk tartozók korrupciós pénzeit, -költségvetési pénz magánkezekbe- tudják tisztára mosni.
És az egészben az a nagyszerű, hogy a lakosság 90%-a kb le is tojja ezt és elhőzöng a benzinár emelésen, mert ezt már olyan szinten nem érti, hogy nem is érdekli. Miért is ne fogadnák el? Egy darab szavazót nem veszítenek ezzel.
“Ha a te helyedben lennék, elővenném a pénzt a széfből, meg a szekrény háta mögül, 10% adó elég baráti összeg, ennyiért megéri tisztára mosni ezt a pénzt.”
Vitatkoznék ezzel. Egyáltalán nem éri meg. Gyakorlatilag nincs vagyonosodási vizsgálat, ezért kidobott pénz a 10%.
Már megint a laikus jogászkodás.. 😀
Van. Két eset lehetséges:
Ha marad a jelenlegi rezsim, akkor az a “garancia”, mert nem véletlenül lett így.
Ha nem marad, akkor nyilván a jogállam helyreállítását nem lehet visszamenőleges jogalkotással kezdeni, akkor meg az.( Jah és ne magyarázd meg, hogy ez nem is lenna az)
Röviden ennyi. A focihoz is értesz?
De ha nincs ilyen papírom, akkor marad a régi módszer, hogy vehetek nyertes tippmix szelvényt… Bár nem tudom annak mennyi az árfolyama jelenleg, vszínű kevesebb mint 10%…
Te tényleg nem érted. Mégis okoskodsz…. A visszamenőleges jogalkotás tilalma azt jelenti, hogyha mondjuk 6 év múlva ( Mert a 2018 asszem lefutott) gengszterváltás lenne, és valaki újra be akarná vezetni JOGÁLLAMI módon a becslést, akkor azt csak 2022 től tehetné meg, tehát nem “kérdezhetné meg” még a 2021 es bankolást sem.
capishi???
a kérdés annyi 2022-ben, hogy miből veszek éppen most egy 50 milliós autót, ha az előző 10 évben minimálbért kerestem.
itt felmutatom a cetlim, hogy én ezt az 50 milliót leadóztam 10%os adózással.
Beteszel X milliót a kijelölt bankszámlára, kapsz róla igazolàst, rendben, ezt az X milliót tisztára mostad, ezen valószínűleg nem fogsz megbukni.
De: cserèbe megadtad az adataidat, ès elismerted, hogy adócsaló vagy.
Innentől kezdve zsarolható ès megfogható vagy: bàrmikor indíthatnak ellened egy sikeres vagyonosodàsi vizsgálatot, hiszen ahol volt X millió fekete pènz kp-ban, lesz ott több is (ingatlanok, autó, bankszàmla stb).
A másik, hogy felhívta magadra a figyelmet, ami nem egy szerencsès dolog a jövôre való tekintettel- legalàbbis akkor, ha tovàbbra is van feketèn szerzett jövedelmed.
Èn nem rizikóznèk, ez a véleményem így nagy vonalakban….
Te tényleg ostoba vagy. Azért nincs most már vagyonosodás=”megkérdezés”, mert megszüntették a becslést.
2022 ben vagy bármikor HA visszahozná valaki a becslést=vagyonosodást, senki sem vizsgálhatná az előző tíz (egyébként 5) évedet, mert az VISSZAMENŐLEGES jogalkotás lenne, csak azt az időszakot ami a törvény UTÁNI lezárt időszak. Vagyis ha mondjuk 2022 augusztusban ezzel kezdeni a jogalkotást az új rezsim, akkor csak onnantól vízsgálhatnának.
Különben sem mennél semmire egyébként az évekkel előtti “igazolásoddal”, de ehhez órákig kéne magyaráznom a vagyonosodási vizsgálat metodikáját, így muszáj elhinned pusztán az alapján, hogy én már láttam olyan embert, aki hallott ilyenről… 😀
UFF
Ezért kellene végre leszokni arról, hogy évente van egy új amnesztia.
A kiadásokat, korrupciókat meg kellene vágni (a haverok csak 150 milliárdot lophatnának évente), az áfát le kellene vinni 15-18%-ra, helyette ingatlanadó és egyéb vagyonadó és kemény ellenőrzés.
, 2 poszt alatt vitáztunk ügyvéddel a napokban, már kezdek rájönni, hogy jobb, ha nem etetem.
Bár azon még mindig gondolkozom, hogy tényleg olyan sikeres, mint aminek beállítja magát, és onnan ez a stílus, hogy ő bármit megvehet az adócsalással, offshoreozással és még ki tudja mivel (talán állami megrendelésekkel) szerzett vagyonából, vagy csak szeretne sikeres lenni és valójában egy egyetemi hallgató vagy ügyvédbojtár.
Olyan területen, ahol képben vagyok az árakkal, mindig sokkot kapok 1-1 állami beruházás adatait olvasva, hogy 3-4-szeres áron vásárolnak. Nyilván ez a helyzet minden területen. Ha piaci áron vásárolnának, és nem kellene kitömni a cimborákat, akkor máris jelentős pénzt megspórolna az állam (és akkor még nem volt szó kedvezményről a nagy volumen miatt…)
??? Ezt most nem értem… Elmagyaráznád?
micsoda szerencse, hogy nem létezik visszamenőleges jogalkotás 😀
“kivéve a gyevi bírót…”
Mondd kérlek, Te melyik országban/bolygón élsz? Mert kis hazánkban nincs ilyen, és nem is volt soha, ugye? Az elmúlt évek is pont nem erről szóltak, ugye?
Egyébként sajátos stílusod veled született, vagy a jogi (?) egyetemen (?) ragadt rád? Honnan veszed magadnak a bátorságot, hogy mindenkit lehülyézz, leostobázz és leócsárolj? Ki vagy te?
Ne válaszolj, nem tartok rá igényt, én sem etetlek tovább.
Boldog karácsonyt neked is.
Ti tényleg nem tudjátok értelmezni amit olvastok 🙁
Hol írtam ti szerencsétlenek, hogy nincs jelenleg nincs ilyen, és nem is volt soha?
Bár fuff idézte is, de az értelmezés kifogott rajta. Pedig értelmesen magyarul írtam:
“a jogállam helyreállítását nem lehet visszamenőleges jogalkotással kezdeni,” Teszem hozzá: Pláne egy ilyen piti ügyben mint a becslés… Ha jogállam majdani helyreállításáról írok az szerintetek nem azt jelenti, hogy a jelenlegi NEM AZ???
Mi a fenét nem lehet ezen felfogni? Mint a gyengeelméjüeknek el kell magyarázni, hogy akkor már nem jogállam a jogállam ha maga is megsért bizonyos “kőbe vésett szabályokat”, és ez mindenképpen az, hiszen visszamenőleges jogalkotás tilalma alapvető jogállami garancia.
capishi? 😀
Én erről próbáltam “szakmai” vitát nyitni, mert Miklóssal ellentétben szerintem kidobott pénz, és ezt meg is tudom indokolni.
Ezzel kéne foglalkozni!
ec.europa.eu/internal_market/bank/docs/crisis-management/discussion_paper_bail_in_en.pdf
Honnan fogják tudni hogy ez 2016 első felében keletkezett-e vagy sem?
Peace, meg boldog karácsonyt!
Az ügyfeleim is megkapják pont így, vagy még jobban ha idióták, és ők még fizetnek is érte 😀
De tudják, ha kissé erőszakosan terjesztem is az “igét” attól még ez értük van és nem ellenük.
Halkan jelzem ismét, hogy végre a topikkal kéne foglalkozni
Kiváló kérdés! Szerintem sehogy, szóval NOSZA 😀 Fenntartom azonban ha “normál” számlára teszed be azzal is “tisztára van mosva”, és ezzel spórolsz 10%-t, és nem vállalsz érdemi kockázatot
A pénzváltók 500k Ft-tal egyenértékű váltás esetén okmányokat kérnek, feltételezem azért, mert leadják a nav-nak, vagy akárkinek a neved + összeget. Nem feltételezem, hogy olyan hülye egy váltó, hogy egy ismeretlen, utcáról beeső ember esetén ezt nem csinálják automatikusan, hiszen az utcáról beeső ember lehet navos is, a lakcímkártyára ez ugye nincs ráírva.
Na most ha 500k a pénzváltós bejelentős limit, akkor biztos vagyok benne, hogy valami hasonló nagyságrend lesz a banki pénzmozgás is, bár ezt Miklós lehet, hogy jobban tudja, elvileg valamikor bankár (is) volt.. 🙂
Kizárt dolognak tartom, hogy ha befizetnék utcáról a bankszámlámra 50-100m Ft-t, akkor azt a bank nem jelentené le előírásszerűen a nav felé.
Egyébként meg nem amnesztiát kellene hirdetni nyakra-főre, hanem végre a félóránként toldozott-foldozott adó-jogszabályokat kellene teljesen új alapokra helyezni és újraírni szakmához értő embereknek úgy, hogy a lobbistákat a zárt ajtón kívül hagyják. Hátha néhány jsz kevésbé lenne tele önellentmondásokkal.
Szintén kiváló kérdés! A bankok 10000 ojrónak megfelelő kb 3,6 milla kp befizetés felett (és még ezer más okból is) jelentenek általában, de nem adóügyileg, hanem hogy úgy mondjam “pénzmosásilag”. Ezt meg fogják tenni az “amnesztiás számla” esetén is, biztos ami biztos alapon, tehát ez irreleváns.
De mert (ezredszer írom le) GYAKORLATILAG NINCS vagyonosodás, így én nyugodt lélekkel befizetnék akármennyit. Ha nem valami tényleg komoly bűncselekményből származik a pénz, hanem “csak” adócsalásból, semmi bajod sem lehet.
Mára ennyi volt. Jóccaka.
a cc-ben 500 k feletti váltásnál eddig tőlem mindig kértek papírokat +adták a blokkot szó nélkül, kiskapuk természetesen biztos lehetne, de már kevesebb, mint korábban
én eddig akárhány kínainál ettem nagy plázában, mindenhol csak számológépbe ütötték. a pénztárgép le volt takarva fóliával nehogy koszos legyen 🙂
Lehet, hogy nem mindenkinek világos, miről beszél ügyvéd.
A vagyonosodási vizsgálatban soha nem maga a vizsgálat volt a probléma, mert a NAV-on volt a bizonyítási teher, tehát neki kellett bizonyítani a nem adózott jövedelmet. Hogy a NAV helyzetét könnyítsék, behozták a becslési eljárást, amiben a NAV azt mondta, hogy szerinte “x” vagyonhoz “y” jövedelemre volt szükség, az adózó viszont “z” után adózott (z<y), ezért a különbözetet fizesse be + bírság. Az adózó ellenbizonyíthat, de ha nem sikerül, akkor bukta – ez is a lényege az egésznek, hogy ki szívja meg, ha nem sikerül bizonyítani (NAV v. adózó). Igazából a becslést gondolta a köznyelv vagyonosodási vizsgálatnak, ezért van mindenki beszarva tőle. Becslést már csak akkor lehet alkalmazni, ha egyben büntetőeljárást is indítanak, de erre nincs apparátusa a NAV-nak. Ezért mondja azt ügyvéd, amit mond.
Viszont büntetőeljárás esetén megfordul a bizonyítási teher, ami azt jelenti, hogy tök mindegy mit matekol ki a nav, azt neki kell bizonyítani, ráadásul bü esetén a vallomást is könnyebb megtagadni, mint anno a becslésn3l a nyilatkozatot? Ez így kb a kánaán az érintetteknek. Jól gondolom?
Ismerek egy srácot Gézát, aki itthonról Magyarországról már 3 éve kb havi fél millió forintot keres az USA-ban különféle internetes tevékenységgel. Ez a pénz mind a Paypal számlájára folyik be, ahonnan el is költi minden hónapban.
Gáza még fiatal, sz*rik a világra, az adózásra.. sajnos nem tud bánni a pénzzel.
3 év alatt megcsinált 18millió forintját mind elköltötte úgy, hogy nem adózott egy kanyi buznyákot sem. Így sajnos a 10%-ot sem tudja befizetni.
Kérdésem:
Mivel a pénzt nem küldte hazai bankba, látja-e itthon az adóhatóság? Kiadja-e az adatokat a PayPal? Foglalkoznak-e ekkora összeggel? Mit tennétek a helyében?
Köszönöm a válaszokat!
Ricsi
Mondjuk ma pont furcsa cuccot kaptam a Pizza Kingnél: a kért nyugta helyett egy “nem adóügyi bizonylat”-ot sikerült beütni a pénztárgépbe… WTF?