Az erre az évre számított gazdasági modelleket az egész világon ki lehet dobni a kukába, hiszen minden másként alakul, mint az bárki akár csak februárban is tervezte. Más lesz a munkanélküliség, az adóbevétel, az egészségügyi kiadás, a GDP alakulása, a hiány és minden más is.
Mivel még benne vagyunk a járvány közepén és azt sem tudjuk, mi lesz utána, nincs sok értelme találgatni, hogy fog alakulni az idei év. Szerintem ember nincs, aki felelősen bármit tudna mondani, annyi a bizonytalan tényező.
Azonban számolgatni már érdemes lenne, mert az látszik, hogy semmi nem lesz tartható abból, amit erre az évre terveztünk. A munkanélküliség már most bőven 10% felett lehet és nem látjuk, hol lesz a vége, a gazdasági növekedést idénre nyugodtan elfelejthetjük, szerintem egy 4-5%-os éves visszaeséssel nagyon elégedettek lehetnénk.
A költségvetés is tarthatatlan, hiszen a tervezett bevételek messze kevesebbek lesznek, miközben a kiadási oldalt még ott sem csökkentik, ahol kellene, miközben több helyen emelni is kellene, ideértve az egészségügyet és a munkahely-védelmi programokat. (A gazdasági válság egyetlen réteget nem érint, a nyugdíjasokat. Na, a nyugdíjakat pont sikerült emelni, ha másra nem is futotta.)
Ehhez képest egyelőre a tervezett plusz bevételek csak politikai színezetűek: politikai pártok költségvetésének 1,5 milliárdos megvágása tönkreteszi a kis pártokat, a nagy pártok meg sem érzik, mert nem az állami támogatásból élnek, a bankadó a futballcsapatok kiesett TAO bevételeinek pótlására megy és egyébként is csak 35 milliárd forint, az élelmiszer-kereskedelmi láncok sávos büntetése sem annyira a bevételre megy, mint a hazai láncok előnybe juttatására.
(Csak úgy zárójelben: még februárban is egész Európa köpködte a németeket, hogy anticiklikus gazdasági politikát folytatnak, költségvetési többletük van és ezért csökken az államadósságuk is. Ez akkora eretnekség volt, hogy Európa minden baját a német költségvetés fenntartható állapotából eredeztették. Azért van bajban a francia, olasz és spanyol gazdaság, mert a németek nem szórják két kézzel a pénzt ki az ablakon és nem növelik még jobban az állam adósságát. Azóta kiderült, hogy a németeknek volt igaza, egyedül ők nincsenek hatalmas bajban. Jó lett volna idehaza is, ha addig csökkentettük volna az államadósságot, amíg lehetett és nem akkor akartuk volna fűteni a gazdaságot, amikor egyébként is túlhevült volt, csak hogy a gazdasági számok még szebbek legyenek és nem tapsoltuk volna el minden évben a plusz adóbevételeket, mintha muszáj lett volna. Jól jönne most a költségvetési mozgástér, a csökkenthető adók és az alacsony államadósság.)
Zoli morfondírozott azon, hogyan alakulhatnak a bevételi számok idén a költségvetésben. Két dologra koncentrált, az üzemanyagok jövedéki adójára (amiből rengeteg bevétele van a költségvetésnek, két és félszer annyi, mint mondjuk a cégek társasági adójából) és a munkabérekre rakodó adókra.
Következzen az ő felvetése:
Egész vicces olvasni, hogy pénteken Matolcsy még +2-3% növekedést vár, vasárnap Varga már -3%-ról beszél optimista forgatókönyvként.
De most nem ezért írok. Mennyire lenne tartható a 3%-os hiány? Tegyük fel, hogy az állam, ahogy eddig, kb. semmit nem ad a vállalkozásoknak (a kedvencem továbbra is a szálláshelyeknek a 0 forint bevételük után nem kell megfizetniük a 4%-os spéci adójukat😊 ). Engem a bevételi oldalon egyetlen adat ütött meg most reggel: üzemanyagokból származó jövedéki adó, valamint ÁFA bevételek. A kerozint hagyjuk.
Nemrég volt egy kis cikk a magyar üzemanyag fogyasztásról. Az alapján a tervezett 2020-as üzemanyag fogyasztás cirka 3,5 milliárd liter (benzin+gázolaj összesen).
Több helyen olvastam már (nem magyar cikkekben), hogy más országokban mennyivel csökkent eddig, valamint évesítve mennyivel fog esni az üzemanyag fogyasztás. Persze ahol mindent is lezártak az irreleváns, de egy 5%-os baráti becsléssel szerintem még az állam is kiegyezne. Ha azt vesszük, honnan indult az üzemanyagok ára (400 forint/liter a NAV szerint), azt vehetjük alapnak. Megint leegyszerűsítés, hogy 400 forintos üzemanyagárnál a fele az államkasszába megy, mert az ott ha jól számoltam valójában csak 49% 😊 Tehát ha ilyen számok alapján számolták a költségvetés bevételi oldalát, akkor 3,5 milliárd * 196 forint *0,05= Ez csak 35 milliárd kiesés.
De ami érdekesebb, az a 100 forintos üzemanyagár esés, aminek évesítve nagy része velünk is fog maradni. Az már érdekesebb: a 100 forintos áresés összesen az ÁFA tartalom, valamint a kisker, valamint a nagyker árrések ÁFA tartalma alapján kb. 36 forintos áfa kiesést jelent még. Ha az 5%-os forgalomkieséssel számolva ezt is felszorozzuk, az 3,325 milliárd*36 az már közel 120 milliárd forint áfa kiesés. És most esett be az olaj a 15 dolláros szintre reggel….
A kettő együtt már bő 150 milliárd, ami a költségvetési törvény ezen része alapján:
1. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének (a továbbiakban: központi alrendszer) 2020. évi
a) kiadási főösszegét 21 792 993,4 millió forintban,
b) bevételi főösszegét 21 425 983,3 millió forintban,
c) hiányát 367 010,1 millió forintban
állapítja meg.
Nos, egészen vicces, hogy a tervezett hiányt csak az üzemanyagárak esése, valamint a forgalom csökkenése 40%-al dobja meg.
Hol számoltam el a dolgot?
A problémám nekem az, hogy annyira nem ér össze a matek nálam a hallott számok alapján, hogy jaj!
Van még azért deviza adósságunk, és a tervezett árfolyamok 320,9 forint/euró, 282,7 forint/svájci frank és 284,0 forint/amerikai dollár árfolyam, amelyek a sci-fi kategóriát sem ütik már meg.
A bérre rakódó adó és járulék terhek kiesése ha csak egy +500 ezer fős munkanélküliséggel számolunk (ennél jóval vadabb számok jelentek meg ugye több helyen) csak a minimálbér esetén havi 40 milliárdos kiesés.
Hogy lehetséges majd a költségvetési hiányt nem 3%, hanem inkább olyan 10% alatt tartani?
Eddig a levél. Igen, az szép lenne, ha 10% alatt maradna a költségvetési hiány és akkor még nem is költöttek a gazdaság beindítására. Sok szent tehenet kellene levágni és hozzányúlni olyan dolgokhoz, amikhez attól félek, soha nem fognak.
Idén állítólag 200 milliárdnyi TAO pénz fog a futballba (és egyéb sportokba) vándorolni. Illetve hát ennyit terveztek. Mivel ez az összeg csökkenne idén a kevesebb TAO miatt, ezért vezették be a bankadót, aminek a felét a bankok szintén befizethetik a futball támogatásába.
Mivel idén nem lesz bajnokság és valószínűleg meccsek sem nagyon, ez a pénz máshol is jól jönne.
A magánszállodák állami pénzből való felújítását is el lehetne napolni egy-két évvel, ott is nyernénk sok tízmilliárd forintot.
A nyugdíjasoknak nem növelni kellene a nyugdíját, hanem mondjuk a 200 ezer feletti nyugdíjakat kellene csökkenteni és egy remek alkalom lenne az ingyenes utazások eltörlésére a mostani állapot.
A magasabb jövedelműek adóelvonását növelni kellene, de ez is ugye pont az egykulcsos adó visszavonása lenne.
A kínai vasútvonal építését is felül kellene vizsgálni, soha nem érte meg, de most végképp nem erre kellene elszórni az adófizetők pénzét.
Az országgyűlési képviselőknek most növelték a fizetését, érdemes lenne azt csökkenteni, bár ez költségvetési szempontból csak szimbolikus tett lenne, de annak jó.
Egyszóval, a helyzet rossz és úgy tűnik, jó ideig az is marad. Várhatóan még a héten előáll a kormány egy új támogatási programmal és valószínűleg új adókkal is. Kíváncsian várjuk, milyen társadalmi rétegek fogják fizetni a számlát és milyen hiánnyal fognak számolni idénre.
Nem varok semmilyen erdembeli valtozast. Gerinctelen onzo csoport vezeti az orszagot. Ahol ebben a helyzetben a focival ki lehet cselezni a bankadot az remenytelen. Remelem nekik a pokolban kulon hely van fenntartva.
Pusztán abból kiindulva, hogy a gazdaság most valahol 50-70%-os lángon működhet, számoljunk mondjuk 60%-al, ha mindez pusztán 3 hónapig áll fenn, akkor az 10% visszaesés az egész évre vetítve. Arra meg nem igazán számítok, hogy ha júniustól valamennyire újraindulna a gazdaság, akkor az az előző év hasonló időszakát meghaladná. Szóval nagyon optimista becsléssel, figyelembe véve, hogy a január-február valószínűleg fejlődést jelentett az előző év hasonló időszakához képest, legalább 8-9%-os gazdasági visszaesés lesz.
Köszönöm az érdekes és jó cikket. A munkanélküliség erős növekedését csak alátámasztani tudom, mert beszéltem egy foglakoztatási osztályvezetővel és ő mondta, hogy rengeteg leépítést jelentettek be és egyre több munkanélküli jelentkezik be. (Hajdúböszörmény és környéke). A másik gond, hogy nem lehet bekalkulálni, hogy mennyivel nőnek majd az egészségügyi kiadások meglátásom szerint azok sem lesznek kis tételek. Továbbá, ha a nagy beruházások leállnak vagy erős csúszások lesznek pl.: Debrecenben BMW az csak tovább súlyosbítja ezt a válságot. Valamint a külföldön dolgozók hazautalásai megszűnnek azok is jelentős fogyasztás visszaesést jelentenek, azaz ÁFA bevétel kiesést. Jelezném, hogy szivárognak hírek hazánk legszegényebb településeiről, hogy már-már éhség lázadások szélén vannak az emberek.
Ja, és ha lesz mondjuk 10%-os gazdasági visszaesés, akkor az adóbefizetések is nagyjából ilyen arányban csökkennek. Ez azt jelenti, hogy ha nem csinálna semmit a kormány, akkor a hiány is növekedne ilyen arányban. A bejelentett megszorítások, különadók ennek töredékét sem fedezik, miközben élénkítenének is.
Vicc az egész! Ebbe belebuknának, ha a szándékos provokációval nem érnének el egy olyan tüntetést,ami után bedaralhatjak a maradék ellenzéket, sajtószabadságot, szabad internetet stb...így Törökország szintjére sullyedunk majd, Európa közepén...
Vagy éppenséggel most kerül a helyére MINDEN.
Nézőpont kérdése.
A magasabb jövedelműek megadóztatását azért nem gondolom igazságosnak, mert sajnos a minimálbérre bejelentettek országa vagyunk. Tehát könnyen megeshet az, hogy valaki szürkén vagy feketén többet keres mint én, aki becsületesen dolgozik. És mégis én még több adót fizessek? Természetesen a KATA is előjön itt, akkor nekik is drasztikusan meg kéne emelnie az adójukat sávosan, mert az jelenleg a nullához konvergál. Bár ez valószínűleg szintén csak azt eredményezné, hogy kevesebb számlát adnának. Senki nem akar fizetni adót, de mégis mindenki szeretne közbiztonságot, világítást az utcán és társait....Nulla társadalmi felelősség vállalás!
A csúf, pénzt onnan lehet elvenni, ahol van. Persze, mindenki úgy gondolja, adja oda a másik, ne tőlem vegyék el.
Amire nagyon nagy szükség lenne, a vagyon adóztatása. Ingatlan, autó, tőkejövedelmek, egyebek.
Az alól nem olyan könnyű kibújni és áfacsalásra sem buzdít, mint a 27%-os áfa.
"Kíváncsian várjuk, milyen társadalmi rétegek fogják fizetni a számlát"
Ez tényleg nagyon izgalmas téma lenne: egész szektorok (turizmus, vendéglátás, szórakozás, kultúra stb.) éltek eddig olyan pénzből, ami most megmarad másoknál - kinél van ez a sok megmaradt pénz és mi lesz vele most? Mennyire egyenlőtlen az eloszlása?
Azt is kíváncsian várom amúgy, hogy az állam mikor vállalja végre át az egészségügy fenntartását a civil és céges adományozóktól és önkéntesektől (kaja, munkába járás, felszerelés stb.). Gyakorlatilag minden ellátást leállítottak, amit lehetett (aminek súlyos következményei lesznek később, pedig eddig is élen jártunk a megelőzhető halálozásokban, de cserébe lehet majd virítani a koronavírusos számokat), legalább a maradékra juthatna némi pénz a szállodafelújítós alap helyett.
Mondjuk ha valamit, az üzemanyagot pont lenne értelme járványügyi különadóval sújtani amíg ilyen alacsony az ára...
Eszem megáll ettől a dilettáns politikai vezetéstől. Első pont kellett volna, hogy legyen egy mentőcsomagban, hogy a munkanélküli segély minimum egy évig járjon, és legalább százezer forint legyen. Illetve ez az elmeháborodott sportmánia. Eddig teljesen hidegen hagyott a foci, úszás, miegymás... De most már elérték azt, hogy tiszta szívből gyűlölöm a focistákat.
Ha pusztán szakmai szempontok alapján döntene a politika, akkor nagyon jól át lehetne vészelni a válságokat. De erről egyáltalán nincs szó. Az hogy a hatalomnak maga felé hajlik a keze, egy ált. normális. De Magyarországon még az átlagnál is durvábban. Gazdaságvédelmi terv bejelentésénél a miniszterelnök elsők között hirdette meg a nyugdíjemelést, ami egészen elképesztő. A képviselők fizetésemelése már tényleg túltesz mindenen. Az egyik magyar csomagológyár kvázi államosítása, amit egy sima rendeletben döntöttek el, meg már túl kellene mennie minden határon, főleg egy olyan országban, aminek ekkora szélsőbalos múltja van. A Sporttámogatások visszavágás megtörtént egyáltalán? Nem, és nem is fog. A magyar ember meg csak bámul, és lenyeli ezt a rengeteg szemetet... Az a baj, hogy akit ezek érdekelnek, és foglalkoztat, annak a szavazta nem ér sokat...
Lassan már tényleg ott tartok, hogy szégyellem a magyarságomat. Sohasem gondoltam volna, hogy ennyire ostoba nemzetség válunk. [részben moderálva]
“... március végére a benzinfogyasztás a korábbi szint mintegy kétharmadára esett, és a gázolaj-értékesítések is csaknem 25 százalékkal csökkentek...”
Kizárt dolog, hogy éves szinten csak 5%-kal esik vissza az üzemanyag fogyasztás.
OFF: Ha áll az autótok, akkor tele tankkal álljon, érdemes a legjobb üzemanyagot tankolni,
és időnként tegyetek egy kört az autóval.
google.hu/amp/s/dasblog.blog.hu/2020/04/17/tenyleg_megromlik_a_benzin_a_karanten_alatt%3flayout=5
Tudtommal az üzemanyag jövedéki(?) adójának mértéke az olajártól függ, ha csökken az olajár, növekszik az adó (százalékpontban). Ezt hiányolom a számításból.
Rengeteg üzemanyag fogy a nyaralás miatt is. Ha nem mennek az emberek nyaralni, az is komoly visszaesés lesz.
Nem értem. Engem azért vettek fel a pozíciómba, mert ezt tanultam és ebben van tapasztalatom illetve talán elmondhatom, hogy értek hozzá. A technológia nagyon gyorsan fejlődik, új termékek és változások jönnek, amire azonnal reagálni kell, így vagy utána kell néznem ezeknek, azaz mások tapasztalatiból és tudásából meríteni, vagy megkérni olyan profit, aki specialista az adott témában. Ezt teszem én, aki egy pár termékért felelős. A kormányunk miért nem teszi ugyanezt hisz ők egy országért felelősek? Ha nem tudnak valamit kiszámolni, megmondani, esetleg véletlen nem értenek hozzá, akkor vagyunk itt tíz millióan, csak lesznek olyanok akiknek ez a szakterülete. Kérdezzenek, gyűjtsenek adatot, nézzék meg más országok példáját és döntsenek ezen kézen fogható tények alapján. Továbbá is ők mondanák ki az utolsó szót, csakhogy sokkal jobban megmondható végkifejlet mellett = nem szívna mindenki
random
Csak a tények kedvéért: később bejelentették, hogy az államnak 61,9%-os befolyása van a cégben, tehát a vezetők lecserélése magyarázható. Aztán ez hogyan alakult ki és mi vezetett idáig, az már más kérdés.
Ezt csak azért írtam, hogy ne maradjon meg egy félreérthető információ (bár nagyon remélem, hogy az ide írók és olvasók nagy része tisztában van a dolgok hátterével).
WTI van épp 15 USD közelében. Mi itthon inkább a Brent-et kapjuk (vagy ehhez közeli áron kapjuk az olajat). Szerintem itt nincs senki aki oklahomabol venné az olajat. Kár azzal számolni.
A nyugdíjcsökkentés veszélyes precedens lenne több szempontból, az ilyesmik mindig a feketén jövedelemszerzést ösztönzik valahol, nem is szólva arról, hogy infláció vagy gyors bérnövekedés periódusában a nyugdíjasok enélkül is megszívják. Elég szégyen hogy még mindig van 50-70 ezres nyugdíj úgy is, hogy a delikvens végig dolgozott, gyereket nevelt stb.
Vagyonadó: hát ez is elég kétélű dolog. Pl. az idióta ötlet, ami tíz éve volt, hogy négyzetméter alapon legyen adó, mindegy hol, mindegy hányan lakják. Mi örököltünk Csajágómucsaröcsöge-alsón egy vályogházat, annyira nem kicsi, de eladni nem lehet, pláne most, kiadni sem, így is van költsége hogy el ne fagyjon a vezeték, ilyesmi. De hadd ne legyünk már olyan "gazdagok" hogy még erre fizetgessünk jelentősebb összeget. Évente.
Aztán az autó. Magyarországon a kocsik átlagéletkora 10+ év, milyen "vagyonelemről" beszélünk?
NAR
Negyedéves átlagárat néznek (Brent). 50 dollár alatt a benzin jövedéki adómértéke 5 forinttal, a gázolajé 10 forinttal nő. Első negyedévben 56 dollár jött ki, tehát április 1-től nem nőtt az adómérték. Július 1-től várható az 5 és 10 forintos növekedés.
Elég felületesre és populistára sikerült ez a cikk. Pár dolog ahol különbözik a véleményem:
- Politikus fizetés: én pont hogy 10x-ére emelném a politikusok fizetését. Sokkal drágább mindenkinek a korrupció. Havi 5 millióval ki akar bűnöző lenni?
- A magasabb jövedelműek adóelvonását növelni kellene -> miért, ma nem elég magas?
- Nyugdíjcsökkentés: persze, sose nyerne több választást az a párt. Teljesen valószerűtlen felvetés
- Forintgyengűlés vs devizatörleszés: a mérleg másik nyelvén a ott vannak a bejövő EU pénzek, illetve az export is "több forintot ér". Szerintem a kettő minimum kiegyenlíti egymást
Ha mégis a negatív forgatókönyvek jönnek be szerencsére az állam 1) mindig tudja frissíteni a költségvetés számait és 2) Forintot nyomtatni, kötvényt kibocsátani
Ha túl magas lesz az infláció, kézzel mindig be lehet avatkozni (államosítás, lakáshitel kamatok korrigálása pl)
A bérrel kapcsolatos költségvetési bevételekből a 40 Mrd Ft/hó kiesés feltételezi, hogy azokat valóban munkabérként fizetik ki, ekkor a szuperbruttóra vetítve 44% a levonás. A realitásokhoz viszont közelebb áll, hogy ennek jó része EKHO, ahol csak 15% közteher. Emiatt a költségvetési bevételek visszaesése is kisebb.
Viszont a hiányt növelik az ÁFA elmaradások. Igaz a tartós fogyasztási cikkekre is, de különösen igaz a szolgáltatásokra, ahol végleges lesz a kiesés, nem csak időben későbbre csúszó.
Összességében a költségvetési hiány valószínűleg csúnyán el fog szállni, de válság idején ez normális. Én arra számítok, hogy jegybanki támogatással sokkal több mozgástere lesz a kormányzatnak a hiány elengedésére, mint a választási ciklus második felében a lakosságot érintő restrikciók bevezetésére.
Sose értettem ezt a "magasabb jövedelműek adóztatása" dolgot.
Ha valaki keres ~300eFt-ot ebből fizet ~45eFt-ot , ha ugyanez az ember 10x annyit termel és 3mFt-ot keres abból fizet ~450eFt-ot.
405eFt-tal többet fizet és pontosan ugyanaz jár neki érte cserébe mint amikor 45 ezret fizetett.
De ez nem elég, vegyünk el tőle több mint 10x annyit, mert csak.
https://kiszamolo.hu/milyen-a-jo-adorendszer/
Szerintem a kormány jól kezeli gazdasági értelemben a helyzetet, abszurd hogy egyeseket már 1 hónap után meg kell menteni , az osztogatásnak nem lenne fedezete vagy elinfálálná a megtakarításomat vagy mehetne a kormány IMF-hez hitelért ami olyan követeléseket állítana az ország elé ami még inkább csőd szélére sodorná az országot.
Németország sikere elsősorban az euróhoz köthető, ugyanis alulértékelt a német gazdasághoz képest, míg a déli országok gazdaságához visszonyitva erős és mivel feladták a függetlenségüket semmit sem tehetnek, ezért is lenne óriási hiba Magyarországon bevezetni az eurót mert a spanyolok olaszok görögök sorsára jutnánk.
Említésre került a több kulcsos adó, kis adalék hogy az összes vállalkozó minimálbérre volt bejelentve és mindenki "okosba" oldotta meg a dolgot, minimálra jelentve többi boritékba, többé nem akarom hogy szivassanak becsületes emberként
Swim, azzal én sem értek egyet, hogy mentsünk meg mindenkit. Kínai turisták nem fognak jönni még két évig, minek mentsük meg azokat a buszos cégeket, amiket csak miattuk alapítottak?
Tömegrendezvény nem lesz még másfél évig, minek mentsük meg azokat, akik ebből akarnak megélni?
Viszont az, hogy jól kezeli... Hááááát.
Egyáltalán nem kezeli.
Legalább a munkanélküli segélyt kellene felemelni 9 hónapra, ha már egyszer többet szednek be ezen a címen, mint amit kifizetnek munkanélküli segélyre.
De ez csak egy példa.
Mindenki fontos bejelentést várt a kormánytól, erre bejelentik, hogy emelik a nyugdíjat, meg lefelezik a pártok éves támogatását, kemény másfél milliárd évente....
Mintha nem tudná a kormány, mit kell ilyenkor csinálni és inkább nem is próbálkozik. Mintha nem is lenne válság, minden a legnagyobb rendben van. Tettessünk halottat, hátha minden magától rendben lesz.
Kedves Kiszámoló!
Te milyen arányi vagyonadó rendszert tartanál reálisnak?
Köszönöm.
Péter, a világon mindenhol adóztatják a vagyont is, nem csak a jövedelmet és a forgalmat. Ezért nem olyan nagy a munkát terhelő adók és azért nem 27% az ÁFA, ami a világon a legmagasabb, melegágya a csalásoknak.
Adóztatni kell a megszerzett vagyont is.
Kevesebbet adózol, amikor megkeresed a pénzt, kevesebbet akkor, amikor elköltöd, de adózol akkor is, amikor felhalmozod a pénzt vagy a tőkéd hozamából élsz.
Ugyanaz a vége, csak igazságosabb és nem torz az adózás.
@nagy-vonalakban
2020-04-20 at 11:06
Zabalint (2020-04-20 at 10:30) okfejtése analóg módon használható az üzemanyagfogyasztás várható viszaesésének számítására is.
Ha mondjuk –tegyük fel– az idei évben 2 hónapon keresztül 2/3 annyi, 2 hónapon keresztül pedig mondjuk 1/3 annyi lesz csak a fogyasztás, mint járvány nélkül lenne, akkor éves szinten a visszaesés 16,7%-os lesz.
"Említésre került a több kulcsos adó, kis adalék hogy az összes vállalkozó minimálbérre volt bejelentve és mindenki “okosba” oldotta meg a dolgot, minimálra jelentve többi boritékba"
Ráadásul nem is kell semmi törvénytelenség az adóoptimalizáláshoz. Elegendő a jövedelmet bér helyett osztalékként felvenni, vagy EKHO alá bejelentkezni, és máris nem 44% a közteher mértéke. Emiatt most is "többkulcsos" az adózás, csak a kulcsok nem a jövedelem mértékétől függőek.
Fogjuk már fel, hogy a vállalkozó azért vállalkozó, mert vállalkozó és nem alkalmazott.
Ez a bocsánat, de idióta magyar kifejezés, hogy "minimálbéres vállalkozó".
Egyetlen vállalkozó sem a fizetésért dolgozik, hanem a cége jövedelméért és abból él.
Minimálbért csak azért ad magának, mert törvényi kötelezettség, egyébként sok országban nem az.
Az, hogy nem alacsony-e a társasági adó, egy másik kérdés.
Egyébként nem az, mert ez csak a szokásos magyar csalás. A társasági adó csak 9%. Szuper. Az önkormányzatoknak fizetendő adóból majdnem háromszor annyi folyik be, mint a társasági adóból. Aztán amikor felveszem azt a jövedelmet a cégből, megint adózok, nem is keveset.
Ha a lakosságnak árulok bármit, további 21% adót fizetek a bevételből (nem a haszonból!), úgy hívják, hogy áfa.
Meg az SZJA. Az is 15%. Ja, csak a többi levonással együtt már az elsők között vagyunk Európában.
A témafelvetés szintjén jónak tartom ezt a cikket, de a bevételi oldal növelésére és a kiadási oldal csökkentésére szánt ötletek túlnyomó része hajmeresztő baromság. "Fizessen a másik", de "ÉN" járjak jól mindig. Ilyen "nagyszerű" ötletei mindenkinek vannak. Akinek nincs ingatlanja, az az ingatlanadót vezetné be, akinek nincs magas fizetése az a magas fizetésűeket adóztatná.
Szálljunk már le a földre ! Legjobb lenne ha a Kiszámoló nem alacsonyodna le politikai vitafórummá.
Szakértő, én akkor azt mondom, hogy a KATA túl alacsony, amikor katás vagyok, ellene voltam az egykulcsos SZJA-nak, pedig azon is sokat nyertem és akkor is adóztatnám az ingatlant, ha lenne öt.
Mert pont attól kellene elszakadni, hogy adóztassák azt, ami nekem nem fáj.
Kitalálhatom? Magas a jövedelmed és ingatlanjaid vannak? Azért "baromságok" a felvetések?
@gertitorpee gertitorpee
2020-04-20 at 11:41
Ha jól emlékszem, Izlandon csináltak ilyet pár éve, pontosan ugyanezzel a célzattal. Persze lehet hogy máshol is, meg lehet hogy régebben is volt már rá példa, azt nem tudom.
Viszont egyáltalán nem hülyeség az ötlet, a probléma csupán annyi, hogy az emberi természet egyik lényeges alapeleme ugyebár a soha-meg-nem-elégedés, (nem pedig a racionalitás) ezért kérdéses hogy mennyire kellene felemelni azt a bizonyos fizetést, hogy ne fordulhasson elő korrupció.
En az ingatlanadot nem tartom jo otletnek. A magyar beallitottsag miatt sok embernek van ingatlana, de az majdnem a teljes lakossag aminek most baja lesz a munkabelkuliseggel. Ellenben a magas jovedelemre vagy vagyonra igenis kene.
Pl. akinek van 100MRDja bankban nem fog ehenhalni, ha lesz velole 95.
Nem is ertem aki nem segit ilyen helyzetbe az minek tartogatja. Soros, Bill Gates legalabb jo peldaval jar elol.
A kedvencem a sztarok akik az 5000nm-es villaban kell valahogy atveszeljek ezeket az idoket. Szomoru merre ment el a vilag.
Zsolt, ahol laksz, az adómentes vagy csak 150 nm felett adóköteles.
A második ingatlan már keményen adózik, a harmadik még keményebben. A 18 év alatti gyerek nevén lévő ingatlan a szülőkhöz számít be.
Ha örökölsz egy ingatlant, másfél évig mentes vagy az adó alól, hogy legyen időd eladni.
Az ingatlanadó egy részét le lehet vonni az ingatlan kiadása után fizetendő adóból.
Lehet ezt értelmesen csinálni, az egész világon csinálják.
"Nos, egészen vicces, hogy a tervezett hiányt csak az üzemanyagárak esése, valamint a forgalom csökkenése 40%-al dobja meg." - Zoli
Százalék. Százalékkal, vagyis 40%-kal. Kiszámoló, javítsd ki légyszi, mert borzalmas ezt látni, így terjed a baromság, ezt többen olvassák, mint a kommenteket. Te mindig jó példát mutatsz, ne engedd ezt át egy posztban, akkor se, ha idézet. Kösz, és persze törölhetsz.
"Adóztatni kell a megszerzett vagyont is."
A magyar adórendszer itt rendkívül nagyvonalú, a tőkejövedelmek TBSZ-en keresztüli adómentessége példa nélküli a világban. Elgondolkoztató, hogy mennyire van rendjén, hogy míg a bérjövedelmünket szétadóztatják, addig tőkejövedelmeinket adómentesen vehetjük fel. Pláne, hogy az elmúlt 10+ év tőzsdei szárnyalása során a tőkejövedelmekhez jórészt nem saját erőfeszítéssel, hanem a jegybankok áldásos (?) tevékenységének köszönhetően jutottunk.
A cigaretta adója a dohányzást fogja vissza.
Az alkohol adója, az alkohol fogyasztást.
A készpénzfelvét költsége a készpénz használatát.
Az utalás jutaléka, az utalások számát.
Na, akkor mit csökkent a munka után fizetendő adó?
Az első 4 mindenkinek nyilvánvaló, az ötödik pedig valami kakukktojás.
"Ha a vezető kiürítette az államkincstárat vagy a cég kasszáját, mert megfizette a nélkülözhetetlen támogatókat, új kihívásokkal kell szembenéznie, hogyan töltse fel újra a kasszát. Ha egy vezető nem talál megbízható pénzforrást, csak idő kérdése, hogy valaki nagyobb jutalmat ígérjen a követőinek."
"...a kis koalíciójú rezsimekben a gazdasági mentőcsomagok gyakran arra szolgálnak, hogy fennmaradjon a status quo, minden úgy menjen tovább, ahogy addig. A gazdasági mentőakciók az autokráciákban ritkán járnak azzal a mellékhatással, hogy átértékelnék a gazdaságpolitikát."
További hasznos tudnivalók a könyvben.
Bruce Bueno de Mesqita - Alastair Smith: Diktátorok kézikönyve
@gertitorpee "én pont hogy 10x-ére emelném a politikusok fizetését. Sokkal drágább mindenkinek a korrupció. Havi 5 millióval ki akar bűnöző lenni?"
Néhány év alatt összeharácsolt több százmilliárdos vagyon birtokában miért akarna valaki minden közbeszerzést megnyerni? Komplett iparágakat einstandolni?
@Kiszamolo "Adóztatni kell a megszerzett vagyont is."
Az infláció nem pont ezt csinálja?
Amikor kirobbant az egész, nem győztem eleget hivatkozni erre az interjúra, amelynek első 2-3 perce mindent visz (államadósság a témakör)
youtu.be/vI9ld1XY1g4
Persze Surányi portfolios "ki ült fordítva a lovon" c. cikke is hiánypótló a témában.
Az annyit bírált két libsi közgazdász ...
Matolcsy - Varga (színfalak mögötti) kötélhúzásából, amely tavaly nyílt kiosztásig vezetett előbbi részéről, Varga jött ki győztesen. Valljuk meg az MNB nem kicsit lőtt mellé ezzel az alapkamatosdival, meg kipcsak pénzes búlvármaszlaggal...
"Fogjuk már fel, hogy a vállalkozó azért vállalkozó, mert vállalkozó és nem alkalmazott. Ez a bocsánat, de idióta magyar kifejezés, hogy “minimálbéres vállalkozó”. "
A spektrum azért elég széles. Akik valamilyen kisvállalkozási formában végeznek mondjuk pl. bedolgozó szoftverfejlesztést vagy ingatlantakarítást, hosszabb szerződések keretében, és feladatukhoz az eszközök jó részét a megbízó biztosítja, ott azért nincs akkora nagy különbség az alkalmazotti státuszhoz képest. Saját munkájukat bocsátják áruba, és üzleti kockázatuk sem tér el lényegesen egy alkalmazott státuszának kockázatától. Társadalmilag miért lenne igazságos, hogy a két forma lényegesen eltérő mértékben adózik ?
Természetesen a spektrumon tovább haladva már egyre nagyobb a kreatív üzleti tevékenység részaránya a hozzáadott értékhez, ott már jogos az eltérő adóztatás.
A politika egyik legnagyobb tragédiája, hogy reálpolitikusnak kell lenni, hogy hatalmon maradj, ahelyett, hogy azt tennéd, amit a szív diktálna.
Rengeteg olyan dolgon lehetne spórolni, ami nem szükséges, de kampányelem ( nyugdíjak, Paks, amelynél a hitel lehetőségéért kell fizetni, ingyenes / majdnem ingyenes szolgáltatások, stb. ).
Egész EU-ban itt a legnagyobb az 1000 főre jutó ágyszám, állami egészségügyet nem lehet megszűntetni és még sorolhatnánk ( vizitdíj megvan? ).
Elhangzott, hogy kell egy (nagy) magyar tőkésosztály, amely itt tartja a bevételt és majd válságkor is fenntartja a gazdaságot. Az utóbbi évek próbáltak is kinevelni egy ilyet.
Most majd vizsgázik, hogyan sikerült.
Államcsőd nem lesz, recesszió valószínűsíthető.
Reménykedjünk, mást nagyon nem tehetünk.
Aki nagy változást akar, csak politikával érheti el - azonban ott is rákényszerülsz, hogy reálpolitizálj egy idő után
Nálunk home office-ban vannak a focisták. Ez hót komoly. A 100%-os fizetésért.
Ismerős ma írta alá a 4 órásítását, és még örül is neki, mert dolgozhat home office-ben (tényleg dolgozik).
Akiknek otthon vannak a gyerekek, egyre kevésbé "könnyű". Száguld a tananyagmennyiség, magyarázat kb. annyi, amit mi tudunk.
És ez teljesen ok.
Érdekes ez a járvány helyzet. Azt figyeltem meg, hogy mindenkinek van egy jobb ötlete, de tényleg mindenkinek. Mari néninek, a postásnak, az önkormi képviselőnek, a mérnöknek, az orvosnak, a vállalkozónak:
-Védekezésre, megelőzésre, szabályokra és persze a pénzügyi helyzet kezelésére.
Amcsi filmekben ábrázolták a sarkon szónokoló bolond önjelölt Messiásokat, aki mellett mindenki szánakozva elmegy,vagy lúzer tömeg figyeli. Na ugyan ezt látom a közösségi médiában (is) és itt kommentekben is.
Mindenkinek van egy jobb ötlete, hogy a másiknak mit kellene csinálnia, és miről kellene a másiknak lemondania.
Olyan, de olyan szinten fárasztó amikor a monológ mögött látod a pici, kicsinyes embert a kis saját egyéni ambicióival, különösen ha politikai szinezetüek.
Én például nem aggódom a pénzügyi helyzet miatt. Most is folyamatos a munkerő felvétel.
Ha elfogy a pénz, majd vesznek fel (IMF)hitelt.
@gertitorpee
Jelenleg 1-4 m a fizujuk, plusz még az ilyen-olyan tagságok a parlementen kívül. Plusz költéségtérítés hegyek
Azért a munkáért, hogy legyenek bent és nyomjanak gombot. Amit ritkán tesznek meg.
Miklós én igazat adok neked, de ezt írtad: "Adóztatni kell a megszerzett vagyont is." - ezt mennyire tartod reálisnak a NER országában? Egy teljes évtized ment/megy még mindig rá arra, hogy vezérünk kitermelje magának a saját, hozzá hű "polgári" nagytőkés rétegét. Államosítás, erőszakos cégátvételek stb. Teljes törv-i, politikai különutas rendszert hoztak erre létre. Saját maga alatt vágja a fát, ha ezt megteszi.
@Kiszamolo
A vagyonadó elkerülhetetlen, de a marketingje rossz.
Ugyanis igazából nem a vagyont kell adóztatni, ez marhaság is, ha van egy lakásod amire évi 5% a vagyonadó, akkor a paraszt azt hiszi tudat alatt, 20 év alatt államosítják amiért keményen megdolgozott.
Pedig nem erről van szó, csak a fiat money rendszer okozza a délibábot.
Hanem a tőkejövedelmet kell megadóztatni.
Minden évben értékelni kell MTM (mark-to-market) alapon mindenki vagyonát, aztán kivonjuk belőle a tavalyit és mehet rá X% adó.
Egy nehézség van ebben: mindenki rejtegetni próbálja majd mije van, de ez már másik gond.
Szóval ha a paraszt azt látja az automatikus NAV bevallásában, hogy a lakása 30 helyett 35 milliót ér papíron, akkor be fogja fizetni boldogan a 250.000 forint adót.
@szasza
Nagyon jól tudják, hogy egy ilyen recesszióba bele szoktak bukni a kormányok. Az egész "válságkezelés" erről szól, a két év múlva esedékes választásokról. Nem véletlen a nyugdíj ígéret, a hiteltörlesztési moratórium, a külhoni magyarok előtérbe helyezése, párttamogatasok megvonása, ellenzeki önkormányzatok kivereztetese, rendeleti kormányzás stb. Előrehozott kampány az egész.
"A magasabb jövedelműek adóelvonását növelni kellene, de ez is ugye pont az egykulcsos adó visszavonása lenne."
Ezzel abszolút nem tudok azonosulni. Mi számít magasabb jövedelemnek? Brutto 1 millió, vagy 2? Esetleg brutto 3 millió forint? Van aki azért keres az átlagnál jobban, mert esetleg tett is érte. Miért bűntessük az ilyen embereket? Nem lesznek utána esetleg demotiváltak? Szuperbrutto? 🙂 Nekem nem hiányzik Bajnai úr és a szuperbruttó. 🙂 Sokan félreértik a szolidarítást és a többkulcsos adórendszer fogalmát. 🙂 Engem érdekes módon nem zavar ha valaki 3 milliót visz haza és ő is meg én is 15% SZJA-t fizetünk. Az lehet a baj, hogy nincsen bennem irigység, mert annyira önző vagyok h9gy csak saját magammal foglalkozom. 🙂
@zsolt
Soros mivel támogatja a jelenlegi helyzetet? Azon kívül, hogy ellenezte a határok lezárását. Vagy a többi ultragazdag? Mert én nem sok ilyesmiről olvasok. De örülök, ha van erre példa.
@meepwn
Ott a pont.
@mgpx
Igazatok van, vajon miért úgy találták ki a rendszert, hogy 200 milliós utalásra ugyanannyi a tranzakciós adó, mint 2 millióra? 🙂
Miért nincs adó egy 200 milliós tőkebefektetésen?
Miért lehet 200 milliós budai villát airBNB-n adóelkerüléssel kiadni?
Egyetértek @Kiszamolo-val a vagyonadót illetően, csak akkor azt úgy kell megszabni, hogy a vagyon értékével arányos lenyen az elvonás és ne fordulhasson elő olyan, hogy a III. osztályú legelőre ugyanakkora adót fizetsz, mint az I. osztályú földre. Továbbá, maximálni kell a vagyon mértékét, méghozzá populációtól/gyerekszámtól függően. A többletet államosítani és később piaci áron eladni. Így lehet csak egyenlő és szabad a verseny.
Ugyanis, ha nem maximálod a vagyon mértékét, akkor a tőkeerősebb kiszorítja a gyengébbet és ha sávos az adózás, akkor a fennmaradottakon keresztül az állam leszívja a többletet és elszegényedik a régió.
Nekem nincs problémám a 27% ÁFÁ-val. Legyen csak visszafogva a fogyasztás. Az alapélelmiszerek és minden más ami nem fogyasztás, hanem az életbenmaradáshoz, egészségmegőrzéshez kell annak levinném 5%-ra.
Ingatlanok és minden vagyon megadóztatása sem rossz gondolat, ahogy a külföldi utazgatásokat is megterhelném akkor már, mert ha a hobbim hogy van egy nagyobb házam és nagyobb kertem akkor az is szálljon be akinek az állandó utazgatás a hobbija.
200 ezernél magasabb nyugdíjat nem fizetnék senkinek, vagy hogy ne legyen annyira szembetűnő elinflálnám 10 év alatt a magas nyugdíjakat (kisebb mértékben emelgetném vagy egyáltalán nem).
Családi pótlékot beépíteném a családi adókedvezménybe, munkanélküli segélyt az adott személy befizetett járulékaihoz mérten adnám.
"A gazdasági válság egyetlen réteget nem érint, a nyugdíjasokat. Na, a nyugdíjakat pont sikerült emelni, ha másra nem is futotta."
Azt hiszem ide akár Miklós arcát is bevághatták volna 😀
youtu.be/8UJazou5m3w?t=27
Tök jó, hogy annak is jár az ingyen bkv meg a 13. havi, akinek eddig is fél misi volt a nyugdíja. Mondjuk olyan is volt már hogy ingyen repjegyet ígértek nekik.